///SZIASZTOK ♥

Köszönöm a sok-sok új megtekintést, csillagot és kommentet! Nagyon boldog vagyok, amikor látom, milyen sok embert érdekel ez a történet ♥ Fogadjátok szeretettel az új részt! Sok érdekesség lesz benne, kibontakozik egy új konfliktus, na és persze...///

– El fogunk késni! – Chieko halk pihegése elégedetlen morgást csalt ki Kurooból. Megragadta a derekát és mélyebbre nyomta az ölében. A fölötte térdelő lány mellére hajtotta a fejét, csókot nyomott a csupasz mellkasára.

– Akkor majd sietünk – suttogta, ütemesen mozgatva Chiekót. A lány felnyögött, de rögtön összeszorította a száját. Csendesen szuszogott Kuroo feje fölött, két kezét szorosan fonta a nyaka köré.

Tisztában volt vele, hogy nincs túl sok idejük az indulásig, de nem tudta megállni. Amikor Chieko mélyebben ereszkedett az ölébe, Kuroo egy harapásba fojtotta a nyögését. A feladó komolyan vette, hogy siessenek. Rövid körme Kuroo bőrébe mart, ahogy ritmust váltott, őt is mélyebb lökésekre kényszerítve.

– Feküdj le! – Kuroo alig értette Chiekót, de amikor a lány vörös arccal eltávolodott tőle, és finoman meglökte, engedelmeskedett. Addig szorosan tartotta Chiekót az ölében, és ő is úgy fonódott rá, mintha tényleg egyek lettek volna. Chieko viszont átvette az irányítást, és Kuroo nem bánta meg.

Lehunyta a szemét, amikor az élvezettől már csillagokat látott, a keze erőtlenül siklott le a kis feladó csípőjéről. Kuroo a takarót markolta, nyitott szájjal pihegett. Tudta, hogy csendben kell maradniuk a szülei miatt, de nagy erőfeszítés volt visszafognia a hangját. Chieko már jobb volt nála. Olyan hangtalan eltökéltséggel mozgott rajta, hogy amíg nem nézett ismét rá, Kuroo nem hitte el, hogy tényleg élvezi.

Az orgazmushoz közel kinyitotta a szemét. Először csak a plafont, majd maga elé nézve Chiekót látta. A lány egészen a nyakáig kipirult. Fél kézzel Kuroo combján támaszkodott, előre nyomva magát, másik kezét a szájára szorította. Hátravetett fejjel, a bütykeit harapva lovagolt Kuroon, széles terpeszben térdelve a két oldalán.

Minden alkalommal, amikor felemelkedett, Kuroo úgy érzete, elájul. Összeszedte minden erejét, és ismét megragadta a lány derekát, az utolsó ereszkedésnél mélyet lökve rajta.

Megütött valamit Chiekóban, amitől a lány rongybabaként roskadt össze. Két kézzel szorította Kuroo karját, az arca a nyakához ért és csillapíthatatlanul remegett. Kuroo elég mélyen volt benne, hogy érezze az orgazmus utóhatását, és az egyik gyengéd szorítás őt is kivégezze. Keményen harapott a szájába, felszakítva Chieko egyik korábbi csóksebét. Nem érzett fájdalmat, a vért is meglepetten ízlelte az ajkán. De legalább csendben maradt. Remegő kézzel karolta át Chiekót. Kuroo hagyott maguknak néhány szívdobbanásnyi időt a pihenésre, aztán a még mindig mozdulatlan lányt lehengerítette magáról.

– Öltözz fel, cica – csókolta meg a fülét Kuroo. Választ sem várva kelt fel mellőle az ágyból. – Tudod, el fogunk késni – mondta gonosz mosollyal, már a szekrénye felé menet.

Chieko felnyögött, de az arca előtti párna elnyomta a mondandója nagyját. Kuroo letisztogatta magát és öltözködni kezdett. Alsóban, az ingét gombolva ment vissza Chiekóhoz, és letette mellé az egyenruháját.

– Köszi, de még nem megy. Pudingos a lábam. – Chieko a hátára fordult, kinyújtotta a kezét Kuroo felé. – Egyetlen percet adj, jó?

A pír csak lassan halványult el az arcán, Kuroo mégsem azt, hanem a csóktól duzzadt ajkát, majd a testét nézte. A zagyválást a pudingról elengedte, mert amikor Chieko meztelenül feküdt az ágyában, semmi kedve sem volt Kenmára gondolni. Azonban nem akarta magán érezni a fiú vesébe látó pillantását, így sietniük kellett.

– Ha kész vagy, gyere le. Keresek valamit reggelire.

Nem szívesen hagyta magára Chiekót, de amint befejezte az öltözködést és a reggeli rituálét a fürdőszobában, Kuroo a konyha felé vette az irányt. Észrevette már, hogy Chieko milyen keveset eszik. Ritkán látta ebédidőben, de olyan volt, mint a másik feladója: a telefonját nyomkodta és csak turkálta az ételt, ha egyáltalán figyelmet fordított rá. Nem hagyhatta, hogy reggeli nélkül menjenek iskolába. Tekintettel az edzőtáborra, aznap reggel nem találkoztak a tornateremben, de a napjuk attól még hosszú volt. Kuroo nem akarta, hogy bármi baja legyen Chiekónak, amiért elfelejt gondoskodni magáról.

Kuroo az anyukájába botlott a konyhában. Az asszony érdeklődő pillantást vetett rá, de Kuroo képes volt rezzenéstelen arccal elmenni mellette. Kivett pár dolgot a hűtőből, hogy megtöltsön két bentós dobozt.

– Hol van Hirai-chan? – kérdezte.

– Nemrég ébresztettem fel. – Kuroo nem egészen hazudott, mégsem nézett az anyjára beszéd közben. Ahogy végzett az ebédjükkel, áttért a reggelire. Többet szöszölt a kelleténél, hogy megnyugodjon, és természetesen csengjen a hangja. – Ha elkészült, indulunk.

– Máskor időben szólj, ha átjön – mondta az anyja –, megágyaztam volna neki a vendégszobában.

– Nem tudtam, hogy ilyen sokáig húzódik majd – szabadkozott Kuroo, összeszedve az ennivalót a pultról. Csókot nyomott az anyja arcára, ahogy elment mellette, és imádkozott, hogy ne érezze meg Chieko édes illatát az egyenruháján. – Nem akartam, hogy egyedül menjen haza, és téged sem akartalak felébreszteni. – Rámosolygott, álcaként öltve magára a szelídséget.

– Azért lehetnél figyelmesebb azzal a lánnyal – szólt rá. – Máskor ne altasd a szobádban.

– Jó, jó – mondta, már távozóban. – De tényleg nem zavarta Chiekót. – Kuroo magában mosolygott a lépcsőn felfelé. – Hidd el, anya, ragaszkodott hozzá.

Kuroo, mire visszatért a szobájába, csak a bevetett ágyat találta a feladó helyett. A dobozokat eltéve a fürdőszobába ment, és megkönnyebbült, amikor meglátta Chiekót a nagy fali tükör előtt. Már eligazgatta magán az egyenruhát, épp a haját kefélte. Rámosolygott Kuroora, amikor észrevette maga mögött, de nem tudta megszólítani a fogai közt szorított hajgumitól.

– Ha anyu kérdezi, külön aludtunk. – Kuroo átölelte a feladóját, hátulról csókolt a nyakába. – Szentül hiszi, hogy egész éjjel matekoztunk, nem akartam összetörni.

– Hát, olyan is volt. – Chieko letette a kefét és a gumit, mielőtt szembefordult Kurooval. – Mikor fogja másképp gondolni? – Chieko nekidőlt a mosdókagylónak. Az egész testük helyett már csak a combjuk és a csípőjük simult össze.

– Amikor bárki más is. – Kuroo újabb csókot adott a feladónak, ezúttal az arcára. Azt a kis fintort az ajkán betudta érzékcsalódásnak. Kuroo egyszerűen nem akarta észrevenni. – Tettem kaját a táskádba, bébi – mondta, hogy másra terelje a szót. – Megkérdezem Kenmát, hogy ebédeltél-e, szóval ne próbáld kihagyni.

– Olyan vagy, Tetsu! – Chieko ellökte magát a mosdótól. Megsimogatta Kuroo mellkasát, mielőtt ellépett előle. – De köszönöm – mondta, kifelé menet. – Te mindig odafigyelsz rám.

Kuroo szó nélkül követte őt. Chieko szavai melengették a szívét, hasonló bizsergést keltve benne, mint ami reggel felébresztette. Megvárta, hogy Chieko összeszedje a dolgait, aztán ő is felvette a táskáját. Mielőtt azonban kimentek a szobából, Chieko megfogta a kezét. Az arca más volt, mint ahogy Kuroo látni szokta. Kiengedve hagyta a haját, ez lágyított a vonásain. Kuroonak kiszáradt a szája.

– Nem látlak holnapig, Tetsu, szóval... – Chieko lábujjhegyre állt és megcsókolta őt. Végignyalt Kuroo száján, kis sóhajt kicsalva a kapitányból. – A reggeli nem volt elég. – Fél kezét az arcára simította, mielőtt újra a sarkára billent és elengedte őt. – Na, mehetünk – mondta, mosolyt varázsolva az arcára. Kuroo bárhogy szerette volna fogni a kezét, még a lépcsőforduló előtt eleresztette.

*

Kenma a házuk előtt várta Kuroot. Felvonta a szemöldökét, amikor észrevette Chiekót az oldalán, de fogadta az üdvözlő ölelést. A PSP-t fél kezében tartva, sután karolta át a lányt egy pillanatra. Friss illata férfias tusfürdővel keveredett. Kenma összenézett Kurooval a válla fölött, de aztán Chieko eleresztette őt, és a feje eltakarta előle Kuroot.

Kenma úgy döntött, nem szól semmit. Látta Kuroon, hogy felkészült egy csípős megjegyzésre, és Kenma nem akarta, hogy igaza legyen. Furcsállta, hogy együtt érkeztek, de nem jobban, mint amikor előző este kettesben köszöntek el tőle a kapu előtt. Megigazította a táskája lecsúszott pántját, ami pár lépés után ismét leesett a válláról, és csatlakozott a barátaihoz. Ha Kuroo és Chieko beszélgettek is, mellette nem folytatták, és Kenma örült ennek. Chieko, tőle jobbra épp nem nézett rá, így Kenma bűntudat nélkül fordult vissza a félbehagyott játékához.

– Kenma – szólt Kuroo, valamivel később. Eddigre túl voltak a szokásos hogy vagy?, mit csináltál?, miért nem figyelsz rám? körökön.

Kuroo egy ideje már nem nyaggatta folyton, hogy nézzen fel, ha beszél hozzá, és válaszoljon teljes mondatokkal, Kenma a legtöbb kérdésére csak motyogva vagy morogva felelt. A felszínes érdeklődésre csak a figyelme kis részét fordította, és a játék sem kötötte le teljesen. Kenma, amíg várt rájuk, gondolkozott, és a vonathoz vezető rövid úton sem akarta abbahagyni. Mégis válaszolt Kuroonak, mert úgy tűnt, aznapra végzett az udvariassági csevejjel.

– Mi az?

– Ebédszünetben ránéznél Chiekóra? Nem eszik. – Kuroo átbeszélt Chieko feje felett, látható nemtetszést kiváltva a lányból.

– Megkérdezted már, hogy éhes-e?

Kenma egyszerűen és egyenesen gondolkodott a világról. Ez általában szembement a körülötte lévők akaratával, de Kurooval már tudott nyíltan beszélni. Mégis úgy hatott, mintha először tette volna, mert teljes döbbenetet váltott ki a fiúból.

– Biztosan! Alig eszik! – Kuroo zsebre dugta a kezét. Kenma sejtette, hogy az idegességét próbálja leplezni vele, de nem hagyta annyiban.

– Nem azt kérdeztem, te mit gondolsz, Kuro – mondta, de helyette Chiekóra nézett, mielőtt visszafordult a cipője orrához. – Chieko tud gondoskodni magáról. Nem?

– Dehogynem! – vágta rá a lány rögtön. Épp, ahogy Kenma számított rá. – Tetsu, túl sokat aggódsz! – Bár panaszosan nyafogott, a hangja tele volt melegséggel. Kenmát is megcirógatta ez a hő, amikor Chieko hozzá kezdett beszélni. – Ne figyelj rá, Kenma! Nem kell bébiszittelned. De szívesen ebédelnék veled, mint a múltkor. – Kenma futólag felnézett a lányra. Chieko ragyogóan mosolygott, két kezét összekulcsolta a táskáján, a háta mögött.

– Ó, nahát! Ezért nem jössz ki hozzám újabban? – Kuroo, mint mindig, játékos volt. Kenma vállat vont.

– Amúgy sem szoktam. Jól elvagy a saját osztályoddal.

– Az nem ugyanaz! A csapatból senki se jár velem. – Chieko erre felkuncogott, de hamar elfojtotta a nevetését. – Mindegy – mondta Kuroo, szemet hunyva a botlás felett –, akkor találkozzunk suli után.

– Megint együtt jövünk – mondta Kenma. Szerencséjük volt, csak pár percet kellett várniuk a reggeli vonatra, de a tömeg majdnem elsodorta őket egymástól. – Chieko – szólt a lánynak, fél kézzel egy kapaszkodót, másikkal a táskáját fogva –, angol délután?

– Igen – bólogatott Chieko. Megpróbált egyszerre Kenma és Kuroo felé is fordulni, de esélytelen volt. Kenma előtte, Kuroo pedig oldalasan mögötte volt. Kenma mindkettejük tekintetét érzete az arcán, de próbált csak Chiekóra figyelni. – Mehetnénk ma hozzám? Anyu már ideges, hogy egy hete nem aludtam otthon. – Szégyenkező arca láttán Kenma gombócot érzett a torkában. Nyelt, hátha elmúlik, de a feszítő érzés egyre erősödött.

– Aha – mondta halkan. Csodálkozott, hogy mindketten hallják, és nem veszett el a vonat zajában. – Majd szólok otthon.

– Köszi, szuper vagy!

Chieko, ha az utcán állnak még, talán megölelte volna, akkor azonban két kézzel szorította a korlátot. Amikor a vonat fékezett, és Chieko elvesztette az egyensúlyát, Kenma ösztönösen kinyújtotta a kezét. A lány talpon maradt, és ahogy az ajtó felé mentek, Kenma látta, hogy Kuroo elereszti őt. Chieko ragyogó mosollyal fordult felé, majd mindketten felvették a táskájukat, és a pillanat elmúlt. Kenma az egészet betudhatta volna képzelődésnek, de akkor már a sokadik lett volna.

*

Kenma örült, hogy aznap nem edzenek. Nem utálta a röplabdát, de az edzőtábor és az addigi hetek megfeszített munkája már sok volt neki. Megkönnyebbült, hogy aznap már csak szellemi tevékenység vár rá.

Chiekóval tanulni nem volt megerőltető, és amióta elkezdték, a lány fejlődött. Először nem tudta, mihez kezdjen vele, de miután feltérképezték Chieko gyengeségeit és erősségeit, Kenma jó tanárnak bizonyult. Az első alkalmak után azonban már nemcsak erről szólt. Chieko előbb óvatosan, tapogatózva, majd, ahogy Kenma jó visszajelzéseket adott, egyre bátrabban kezdett vele beszélgetni.

Kenma élvezte a társaságát. Nem gondolta, hogy más is közel kerülhet hozzá Kuroon kívül, mert az emberek legtöbbször levegőnek nézték vagy gúnyolódtak rajta. Nehezen hitte el, hogy Chieko nem fél, nem undorodik tőle, és hátsó szándékai sincsenek. A barátkozása őszinte volt, nem általa akart közelebb kerülni Kuroohoz.

Kenma, ahogy elnézte őket, arra jutott, hogy nem is lett volna rá szüksége. Amikor elköszöntek Kurootól délután, Chiekóból még a vonatról leszállva is áradt a melegség.

– Tényleg nem gond, hogy át kell jönnöd hozzám? – Chieko menet közben hátrafordult, hogy ránézhessen. Kenma a fejét ingatta. Küldött egy sms-t az anyjának, hogy későn ér haza, ennél többet nem is foglalkozott a váltással.

– Rendben van – mondta, mert látta, hogy Chieko nem nyugszik, amíg választ nem kap tőle. Amióta ismerte, mindig ilyen volt. Egyikük sem tudta könnyen leszerelni. Azonban, hiába felelt kedvezően, Chiekónak elfelhősödött az arca.

– Jaj, Kenma, elfelejtettem! – Feljajdult, amitől Kenmát a hideg rázta. – Nálam nincs hajfesték! Hogy csinálom meg a hajad akkor?

– Nem lényeg. – Kenma zsebre dugta a kezét. Lehajtott fejjel, alulról nézett Chiekóra, egy orrára hullt tincset elfújva az útból beszéd közben. – Nekem mindegy, hogy lenőtt-e. Olyan macerás törődni vele. – Folytatta volna még, de Chieko meg sem hallotta. Megragadta a karját és behúzta egy szűkebb utcába. Kenma válláról ismét lecsúszott a táska a lendülettől. – Hé, mit csinálsz?

– Várj meg itt! – Chieko egy bolt előtt állt meg Kenmával. – Veszek neked!

– Chieko, ne... már. – Kenma felnyögött. Mire befejezte a mondatot, Chieko mögött bezáródott a fotocellás ajtó.

Kenma nekidőlt a falnak. Felnézett az égre a szorosan álló épületek közt. Gyorsan suhanó szöszfelhők fölött kéklett a nyári ég és tűzött a nap. Kenma szomjas volt. Hiába húzódott árnyékba, melege lett ingben. Már távol voltak az iskolától, így meglazította a nyakkendőjét. Fellélegzett, ahogy a levegő a nyakát érte. Vetett egy pillantást az üvegajtón túlra, de Chiekót nem látta meg odabent.

A lány őrült volt. Kenma nem tudta másra fogni, hogy hirtelen elrohant neki egy doboz szőkítőért, amikor csak a heti korrepjükre mentek volna. Mégsem tudta leküzdeni a benne támadt különös melegséget, aminek kevés köze volt a délutáni forró napsugarakhoz. Szó nélkül követte őt, pedig Kuroonak sem hagyta volna, hogy rángassa. Alig várta, hogy Chieko visszatérjen, hazamenjenek hozzá, és a dolgok a rendes medrükben folyjanak ismét. Kenma egész nap figyelte Chiekót, mégsem tudott felkészülni ekkora változásra.

– Itt vagyok! Több idő volt mindent összeszedni, mint hittem. – Kenma megrezzent a lány hangját hallva. Mire az ajtó felé fordult, Chieko már közvetlenül előtte volt a járdán, egyik kezében papírszatyorral, a másikban két csomag jégkrémmel. – Tessék, Kenma – adta neki az egyiket. – Amiért vártál rám. Szereted? – A dinnye alakú jégkrém Kenma egyik kedvence volt, de Chieko izgatott, mosolygós arca láttán még a legutáltabb édességére is bőszen helyeselt volna.

– Igazán nem kellett volna. Egyiket sem. – Kenma zavarba jött. Kibontotta a tasakot és enni kezdte a fagyit, mielőtt az egész a markába olvad. A főbb célja azonban az volt, hogy addig se kelljen beszélnie Chiekóval.

– Ugyan már! – Chieko séta közben leharapta a dinnyeszelet tetejét, kis nyammogás után folytatta. – Annyit segítesz nekem! És amúgy is, barátok vagyunk, nem?

– De... de igen. – Kenma halkan felelt, nem nézett Chiekóra. Olyan könnyedén mondta, mintha csak bemutatkozott volna, de Kenmának sokkal többet jelentett. Kevés barátja volt, és nem is nyílt meg olyan könnyen, mint Kuroo. Chiekóhoz meg sem próbálta hasonlítani magát, a lány és ő teljesen különböztek egymástól. Mégis jól érzete magát vele, és az apró figyelmességeit is kezdte megszokni.

– Máskor majd sütök neked, jó? – Mielőtt Kenma felelhetett volna, Chieko más tárgyra tért. – Te vagy az első, aki átjön hozzám az iskolából – mondta. Csak a tekintete mozdult Kenma felé. A fiú oldalról látta az arcát és az ajkai közé szorított pálcikát, mielőtt folytatta. – Remélem, jól fogod érezni magad nálunk.

– Tanulni fogunk. – Kenma ráharapott a jégkrémre, hogy a zavaró dolgokat kiverje a fejéből. – Mindegy, hogy hol, nem?

– Persze – legyintett a lány –, de utána még maradsz egy kicsit, ugye? Megcsinálom a hajad, ahogy megígértem.

– Azt nem gondoltam komolyan. – Kenma újra a lábukat nézte az előttük elterülő út helyett.

– De én igen! Szép leszel. – A fiú azt hitte, érezni, hogy valaki mosolyog, hülyeség, mégis szinte látta a mosolyt Chieko arcán.

– Meglátjuk – mondta. Próbálta elrejteni örömét Chieko elől. A lassan olvadó jégkrém maradékát nyalogatta, és addig nem fordult felé, amíg nem hallotta, hogy egy kukában csattan a lány üres pálcikája.

*

– Megcsináltad, amit múltkor kértem? – Kenma a gyakorlás végére már összeszedte magát. A lány ágyának vetett háttal ültek a földön, körülöttük Chieko és az ő angolfüzete, a könyvük és a jegyzeteik.

– Naná! Várj, odaadom! – Chieko négykézláb kúszott előre, hogy a papírlapok közt megkeresse a megfelelőt. Ugyan átöltözött, miután megérkeztek, és szoknya helyett egy feszes sort volt rajta, Kenma elfordult, amíg befejezte. A kölcsönkapott bő póló és gyakorlónadrág ellenére is kényelmetlenül érzete magát, ha Chiekóra nézett.

Fejezd be, Kozume! Ez csak Chieko! Koncentrálj arra a nyomorult fordításra!

Kenma sóhajtott, átölelte felhúzott térdét, és a kezébe vett egy tollat. Segíteni akart Chiekónak azzal, hogy könnyen érthető dalszövegeket fordíttat vele az iskolai feladatokon kívül. Magából indult ki, és úgy gondolta, Chieko élvezné, ha zenehallgatással tanulna. Emlékezett, hogy amikor nem beszélgettek, mindig az a rikító cicafüles fejhallgató ült a hajában.

– Mit választottál? – kérdezte, hogy haladjanak. Chieko egy teleírt papírlappal a kezében billent vissza mellé. Szégyenkezve nyújtotta át Kenmának. A fiú sok javítást és áthúzott sort látott a nyomtatott angol szöveg mellett.

– Nem igazán tudom kimondani a címét. Tooru... mármint Oikawa-san mutatta régebben. – A szégyenlős kifejezéshez mosoly társult. Chieko lehajtott fejjel, a fonatából kibomlott tincsek közül nézett fel rá.

– Akkor betűzd. – Kenma nem tudta elfojtani a mosolyát. Biztatva adta vissza a jegyzetet Chiekónak. – Utána az egészet olvasd fel nekem. – A lány rémületét látva hozzátette. – Ha nem megy, segítek, oké? – Chieko bólintott. Kenma mellé ült, hogy ő is lássa, a fiú pedig közelebb csúszott hozzá.

Hogy mondhatnám el anélkül, hogy összeroppanék?

Hogy mondhatnám el úgy, hogy nem uralkodik el rajtam?

Hogy foglalhatnám szavakba

Amikor ez már majdnem túl sok a lelkemnek?

Szerettelek, szerettelek, és elvesztettelek

Szerettelek, szerettelek, és elvesztettelek

Szerettelek, szerettelek, és elvesztettelek

És ez pokolian fáj

Igen, pokolian fáj

Nem akarom, hogy tudják a titkokat

Nem akarom, hogy tudják, mennyire szerettelek

Szerintem nem értenék meg, nem

Szerintem nem fogadnának el, nem

Szerettelek, szerettelek, és elvesztettelek

Szerettelek...*

– Oké, elég lesz. – Kenma döbbenten meredt maga elé. A szeme már rég nem Chieko hullámzó sorait nézte a szöveg mellett, fókusztalanul pihent középtájon.

– De még nincs vége! – Chieko kizökkent a felolvasásból. – Ennyire rossz? – Az utolsó fél perc átszellemült, meleg tónusa után a riadalma felrázta Kenmát. Kifújt egy mély lélegzetet, amikor Chieko karja nem simult hozzá többé. Megrázta a fejét, hogy az is kitisztuljon.

– Nem, Chieko. – Köhögött, hogy elmúljon a rekedtsége. – Három nagyobb hiba volt benne, amúgy tökéletes. Lenyűgöztél.

Kenma elfordult, mert vörösbe borult az arca. Chieko hasonlóan reagált. Letette a lapot, de még sokáig babrált az ujjaival. Amíg olvasott, néha felnézett Kenmára. Talán biztatást várt, de a fiú egy halvány bólintás után csak bámulta őt. Chieko a szemébe nézett, mikor azt mondta, szerettelek, Kenmának pedig nem volt ereje megtörni a kontaktust.

Chieko az első versszak után végig őt nézte. Már nem volt olyan bizonytalan. Felengedett, hogy Kenma az első sorok után nem állította le rögtön valami szarvashiba miatt, akkor viszont újra elveszett a bátorsága. Kenma csak nagy erőfeszítés árán tudott összeszedetten beszélni. Chieko arca és hangja összezavarta, és úgy érzete, ha tovább hallgatja azt a borzasztó dalszöveget, kavargó gyomra megadja magát. Lehajtotta a fejét, az állát a térdére támasztotta, és rövid időre lehunyta a szemét. El kellett felejtenie az előző pár percet.

– Tényleg így gondolod? – Mielőtt egészen helyrejött volna, Chieko megszólította. Kenma beleegyező morgást adott, mert a nyelve zsibbadt, az ajka érzéketlenné vált. – Köszönöm! A frászt hoztad rám, amikor leállítottál, tudod? – Játékosan meglökte Kenma vállát. Az érintés a csupasz karján felért egy gyenge áramütéssel.

– Átfutottam és láttam, hogy jó – hazudta. Meg akart már feledkezni erről az egészről. – Nagyon ügyes vagy, Chieko. Hagyjuk mára.

– Ó, rendben. – Kenma úgy érzete, a lány már túl is van rajta. Lelkesen kezdte összeszedni a dolgaikat a földről, ismét a hátát mutatva a szenvedő Kenmának. – Mondd, nem vagy éhes? Szomjas? – Kenma morgott és a fejét rázta. – Akkor mehetünk?

– Hová? – Chieko abbahagyta a pakolást. A sarkára ült, fejét hátra döntve nézett Kenmára.

– Természetesen megcsinálni a hajad!

Kenma felnyögött. Az előző öt perc minden mást kivert a fejéből. Gyenge volt. Se ereje, se kedve nem volt tiltakozni, így követte Chiekót az emeleti fürdőszobába. Amíg a lány elment, hogy széket kereseen neki, Kenma körülnézett. A tükörben látta, milyen sápadt, egyszerre mégis lázfoltos az arca. Hideg vízzel mosta meg magát, közben csendben szitkozódott.

Hülye Kozume! Ne. Gondolj. Furán. Chiekóra.

Kenma leült a kád peremére, legyezgette magát a kölcsönkapott pólóval. Mire Chieko visszatért a földszintről, már nem égett az arca. Kenma segített bevinni a széket a fürdőszobába, majd leült. Hagyta, hogy Chieko ablakot nyisson, mielőtt dolgozni kezdett a festékkel. Lehunyta a szemét, és azt képzelte, hogy a hajával szorgoskodó puha kéz a sajátja. Hozzám tartozik, tehát nem kell figyelnem rá.

Kenma zárva tartotta a száját, mert émelygett a festék szagától. Chieko egy darabig nem vette észre. Egyfolytában beszélt, de Kenma csak minden harmadik szavára figyelt oda, így meg sem próbált válaszolni.

– Baj van, Kenma? – Chieko kezében megállt a fésű. Eleresztette a hajtincset, és oldalra lépett, hogy ránézhessen a fiúra.

– Semmi, csak gondolkoztam. – Ez igaz volt, de Kenmát még mindig környékezte a rosszullét. Chieko beleegyező hümmögéssel tért vissza a fejéhez. Kenma összeszorította a szemét az ecset kellemetlen sercegésétől.

– Min gondolkodsz? – A kérdés vagy egy perc némaság után lepte meg Kenmát.

– Kuroon. – Kenma újra szitkozódott magában. Annyira elkalandozott, hogy őszintén felelt Chiekónak, akkor pedig már nem vonhatta vissza.

– Ó. – Váratlanul érte. – És, mi van Tetsuval? – Chieko édesen beszélt, de Kenma érezte, hogy az ecset remeg a kezében.

Örült, hogy Chieko nem a tükör elé tette a székét. Nem tudott volna beszélni, ha látja a lányt közben.

– Ezt neked kellene tudni. Te vagy vele. – Kenma nyelt egyet. A szája száraz volt, a szőkítőtől nehéz levegő ízét érezte a nyelvén.

– Nem sokkal többet, mint te – mondta Chieko, de Kenma tudta, hogy hazudik. Túl gyorsan vágta rá a korábbi tétovázáshoz képest.

Kenma nem akarta bántani őt. Igazából sajnálta, hogy Chiekóval és nem Kurooval keveredett ebbe a beszélgetésbe, hiába tudta, hogy Kuroo elutasította volna. Azonban már zavarták a sejtések. Lehajtotta a fejét, Chieko hiába kérte többször is, hogy egyenesen előre nézzen, és kibökte.

– Chieko, mit gondolsz róla?

– Mi? – Chieko elnevette magát. Kenma látta, hogy a kezében tartott ecsetről kék festékcseppek hullanak a padlóra. – Én Tetsuról? Milyen kérdés ez hirtelen?

– Csak kíváncsi vagyok – mondta Kenma. A kezét összekulcsolta az ölében. – Válaszolsz nekem?

– Hát, mit mondjak? Tetsu nagyon kedves hozzám. – Chieko nehezen találta a szavakat. – És okos, és vicces, meg ilyenek... Erre voltál kíváncsi?

Kenma megkegyelmezhetett volna, ha ennyiben hagyja, de Chieko válasza nem elégítette ki a kíváncsiságát. A lány feszültsége átragadt rá. Nehéz volt a mellkasa, összekulcsolt keze remegett a combján.

– Szereted őt? – Kenmának még a saját fülében is idegenül csengett a hangja.

Chieko csendben maradt. Kenma kifakadtást várt, heves visszakozást, bármit, de a hallgatása is elégnek bizonyult végül. A tüdeje szúrt, ahogy kifújta a levegőt. Nem akarta látni Chieko arcát, és örült, hogy a lány sem tud ránézni. Ráharapott az ajkára, mégis tovább beszélt. Kenma sokat gondolkodott ezen, de az utolsó percekben már nem volt megfontolt.

– És akkor mit gondolsz rólam? – halkabban beszélt, mint addig bármikor. Kenma visszahúzódott. Chieko helyett akármelyik osztálytársa lehetett volna, hirtelen olyan nehézzé vált, hogy szót értsen vele.

– Úristen, Kenma! Miért kérdezel ilyen furákat? – Kis csattanás kísérte, ahogy Chieko letette a hajfestékes tálkát és az ecsetet a mosdókagylóra. Kenma felhúzta a vállát, amikor Chieko a kesztyűt levéve hozzáért. A szíve kétszer olyan hevesen vert, mégis alig kapott levegőt az izgalomtól. – Természetesen sokat jelentesz nekem. – Chieko megszorította a vállát. Kenma rövidesen érzete, hogy zsibbadni kezd a karja. A bőrébe mélyedő ujjak égették, pedig Chieko nem ért közvetlenül hozzá. A feje fölött beszélt, a szavak keltette finom légaramlat Kenma haját csikalndozta. – Bámulatos vagy – mondta –, és az egyik legokosabb ember, akit ismerek. – A szorítása enyhült, a kis kezek Kenma felkarjára csúsztak. – Miért kérdezel tőlem ilyen butaságokat hirtelen? Zavarba hozol.

Kenma érzete, hogy a lány szusszant fölötte. Gombóc feszítette a torkát, megnehezítve, hogy válaszoljon, de próbált úrrá lenni az idegességén. Magát keverte ebbe a kellemetlen helyzetbe, és Kenma eldöntötte, hogy ki is mászik belőle. Chieko is megingott, de a fiú nem húzta magával.

– Tudni akartam – kezdte, de meg kellett állnia. Adott magának egy-két másodpercet, hogy végiggondolja, mivel fejezze be. Chieko keze és a hátához érő mellkasa megnehezítette, de végül Kenma összeszedte magát. – Tudni szerettem volna, mi van veled és Tetsurou-val, ez minden.

– Szerinted mi van? – Chieko már nem színlelt lazaságot. Eleresztette Kenmát, de még mindig közel volt a hátához. Ahogy beszélt, Kenma a feje teteje helyett a tarkóján érzete minden kifújt lélegzetét.

– Beléd esett – mondta végül. – Ne törd össze.

– Tudom. – Chieko már csak suttogott. – Te tényleg mindent meglátsz, Kenma. De megígértette velem, hogy titokban tartjuk.

A szorítás a fiú torkában felerősödött. Chieko nem vallott, de nem is tagadott semmit, és Kenma könnyen összerakta, hogy mit tart még magában. Chieko érintése égette a hátát, a keze múló melegsége is fájdalmat okozott. Leejtette az addig felhúzott vállát, mélyebbre hajtotta a fejét, de így sem lehetett olyan kicsi, hogy felszívódjon a fürdőszobából.

– A másik titkodat nem tartottam meg – mondta –, de ezt meg fogom. Nem veszélyezteti az épséged, hogy szereted őt, Chieko. – Felsóhajtott. Kenma pislogott párat, ahogy felhúzott magában egy falat az események és a kavargó érzései közé. Az utóbbival akkor nem akart törődni.

– Ezt nem mondtam! – A várva várt tagadás már átlátszó volt. Kenma lemosolygott a kezére.

– Mégis könnyebben mondtad nekem, hogy fontos vagyok neked, mint hogy róla állítsd. Semmi baj. – Kenma felé fordult, húsz perc után először nézve Chiekóra. A lány fülig vörösödött. Lehajtotta a fejét, de a laza copf nem rejtette el az arcát, és rövidesen zöld szeme és Kenma tekintete találkozott.

– Kérlek, ne ítélj el – mondta halkan. Kenma a fejét rázta.

– Nincs rá okom. Amúgy sem téged kellett volna erről megkérdeznem. – Jó, de Kuronak mégis mit mondtál volna?

Chieko kissé felemelte, majd újra leeresztette a kezét. Kenma érdeklődve figyelte a mozdulatot, amikor másodszor is megismételte. Az erőlködés és a tanácstalanság vetekedett Chieko arcán.

– Szabad? – kérdezte végül. Kenma nem tudta, mire készül, de igent mondott neki.

Chieko lehajolt, hogy egy szintben legyen az ülő fiúval és szorosan átölelte őt. Kenma érezte, hogy nyomódik a puha, lapos mellkas a kucscsontjához, ahogy Chieko a nyakához nyomta az arcát. Kenma lefagyott. A keze érzéketlenül lógott az oldalán. Ugyanolyan nehezére esett felemelni, hogy átölelje Chiekót, mint amikor a lány hetekkel korábban sírva fakadt az iskolában.

– Nem akarok titkolózni – mondta a lány –, de te vagy Tetsu legjobb barátja. Nem hiszem el, hogy még neked sem mondott semmit! Vagy, hogy nem szabad... – A motyogását félig Kenma nyaka, félig a haja nyelte el. Kenmát a bőrét súroló ajkak térítették észhez. Visszatért az erő a testébe. Felemelkedett a székről, a lány oldalát fogva őt is felhúzta magával.

– Nem teljesen világos, amiről beszélsz, Chieko, de nincs semmi baj. – Kenma még akkor sem eresztette el őt, amikor Chieko elhúzódott a vállától. Lenézett a lányra. Még nem volt rezisztens a csillogó szemére, de hiába öntötte el a zavar, Kenma próbálta nem mutatni. – Nem kellett volna felhoznom. Csak... biztos akartam lenni.

– Miben? – Chieko hirtelen összeráncolta a homlokát. Kenma halántékához nyúlt, hogy letöröljön egy festékfoltot.

– Hát, benned. – Kenma elengedte a lány derekát. Egy ideig hallgattak, a fiúnak ez az idő kínosan hosszúnak tűnt. Félrenézett, megköszörülte a torkát. – Mit mondtál, mikor kell a festéket lemosni?

– Majd tíz perc múlva. Kint megvárom. – Chieko már indult az ajtó felé, de Kenma megállította.

– Ne. Nem kell elmenned, ha nem zavarlak. – Kenma háttal állt a lánynak. Amióta helyet cseréltek, szemben volt a tükörrel. Látta, hogy Chieko tanácstalanul kapkodta a tekintetét Kenma és az ajtó között.

– Maradok, ha szeretnéd – mondta végül. Helyet foglalt a széken, a keresztlécre téve a lábát. Felhúzott térdére hajtotta a fejét, Kenma ezt látta utoljára, mielőtt óvatosan kibújt a pólójából. Libabőrös lett az egész felsőteste. Nem jött zavarba, mégis furán érzete magát, tudva, hogy Chieko nézi őt.

Kenma, amíg leöblítette a haját, csendben volt. A fürdőszobát csobogás, a környéken lévő madarak csivitelése, és Chieko halk, ütemes taptapolása töltötte meg, ahogy a lány pötyögött a széken. Kenma lehunyta a szemét. Fordított helyzetben neki is unalmas lett volna végülni Chieko hajmosását, de telefonnyomkodást azért nem vesz tőle. Legalább addig se nézett rá. Érezte, hogy a merev izmok ellazulnak a vállában.

– Kenma, ami a titkokat illeti. – Chieko hangja olyan váratlanul érte, hogy Kenma lelocsolta magát a zuhannyal.

– Tudom, nem beszélek róla senkinek! –Mérges volt, ahogy elzárta a vizet, és próbálta magát megtörölni. Hunyorgott, inkább csak érzete, hogy Chieko törölközőt nyom a kezébe – Köszönöm – motyogta, már harag nélkül.

– Szívesen. Egyébként nem arra értettem.

– Akkor? – Chieko tétovázott.

– Natsudára. Elmondtad Tetsunak, ugye?

Kenma abbahagyta a haja törölgetését. Megállt, összenézett Chiekóval. A lányt nem zavarta, hogy Kenma félmeztelen. Csak a szemét figyelte, Kenmának mégis kipirult az arca.

– Igen. Szükséged volt segítségre. – Hiába volt forró az arca, Kenma karja ismét libabőrös lett. Összefonta a kezét a mellkasa előtt, hogy védje magát. Kapkodva folytatta. – De bejött, nem? Vagy még mindig nem hagynak békén?

– De, pár nappal később már nem jöttek üzenetek. – Chieko hintázott a sarkán. Amikor előre dőlt, Kenma hátrált, de az első lépés után a kádnak ütközött. – Nem tudtam még megköszönni – mondta a lány, észre sem véve Kenma zavarát.

– Ezer éve volt, és amúgy sem rajtam múlt, hogy jól vagy. Felejtsd el. – Kenma már tényleg fázott, akármilyen meleg volt az este. Erőt vett magán, megérintette Chieko vállát, és eltolta az útból, hogy elmehessen a pólójáért.

– Azért köszi, Kenma. Mindent, amit értem teszel. – Chieko mosolygott rá. Kenma a fejét rázta.

– Ne érzelgősködj ennyit – motyogta, meglepett hangot nyerve válaszul. – Zavarba hozol. – Amint kimondta, elvörösödött, Chieko pedig felnevetett.

– Mondták már, hogy milyen aranyos vagy? És szép! – Lekapta törölközőt Kenma immár egészen szőke hajáról.

– Nem! Nem vagyok aranyos! – Kenma sziszegett, nem nézett fel a lányra. Egy pillanat alatt kibillentette az egyensúlyából.

– De, nagyon is. És most fogd ezt! – Chieko hajszárítót és egy fésűt nyomott a kezébe. – Amíg befejezed, hozok valami vacsorát. Konnektor van a tükör mellett.

Mielőtt Kenma bármit mondhatott volna, Chieko kiment a fürdőszobából.

– Jézusom... – Kenma leroskadt a székre. Tanácstalanul nézte az arcát a tükörben. A haja, a szeme és az arca vörössége a naplemente színeit idézte vissza.

Kenma háttérbe szorította a gondolatait, amíg megszárította a haját. Minden mozdulata gépies volt, és igyekezett megfeledkezni arról, hogy Chiekóék házában van, nem otthon, biztonságban. Igazán Chiekóval sem érezte magát fenyegetve, de a közelében veszélyt jelentett magára a sok hülye érzelme. Most, hogy Chieko már nem sírt többé, elmúlt az inger, hogy megvigasztalja. Nem akarta többé tartani a karjában. Mégis, még a ragyogása és az állandó boldogsága is hatott rá. Kenma szeretett vele lenni, de az utóbbi időben a találkozásaikat a minimálisra korlátozta. Az iskolán, edzésen és az angolozáson kívül nem érintkezett Chiekóval, pedig gyakran fél éjszaka csevegett vele, ha nem bírt elaludni. Mégis, még ez is soknak bizonyult.

Kenma nem volt vak. Kuroo megtehette, hogy nem beszél vele, de látta, hogy mit csinál Chiekóval. Kenma nem akart belefolyni ebbe. Egyszer már elmondta Kuroonak, hogy rendben van, jobban nem tudta volna az értésére adni. De ahogy telt az idő, úgy érezte mégsincs akkora rendben. Szerette Kuroot és haragudott magára, amiért a szeretetete kezdett Chiekóra is kiterjedni. Hármuk közt a határok előbb elvékonyodtak, majd mintha egészen összemosódtak volna.

Kenma félt ilyen sokáig együtt lenni Chiekóval. Fellélegzett, hogy a lány nincs a közelében. Amint végzett, átment a szobájába. Mindent úgy hagyott, mint Chieko, esélytelen volt, hogy az idegen fürdőszobában egyedül rendszert találjon.

Chieko a hálószobában sem volt. Kenma felnyögött. Behúzta az ajtót maga után és kezdte összeszedni a dolgait a lány ágya mellől. A telefonja ott hevert a takarón. Volt két olvasatlan üzenete Kurootól, de Kenma akkor csak az időre volt kíváncsi. Elmúlt hét, pedig az ég még kéklett. Kenmának nem tűnt fel, milyen régóta együtt vannak már. Ideje volt hazamennie. Az egyik percben összezavarodott, a másikban jól érzete magát Chiekóval.

– Kenma! – Chieko könyökkel nyitotta ki az ajtót. Kenma egy rajta kapott macska arcával nézett fel. A földön térdelt, a tanszereit próbálta a táskájába gyömöszölni. – Ne mondd, hogy máris el kell menned! – Chieko letette a tálcát az asztalra, utána leguggolt Kenmához. Csalódott, nagy szeme láttán újra gombóc feszítette a fiú torkát.

– De, igazából... – kezdte. A táskája helyett a lány arcát nézte, így hiába kereste a cipzárt, nem tudta behúzni.

– Nem vacsizunk együtt? Csináltam omlettet. – Az iróasztalán felkalmozott kis tekercsek és rizsestálkák felé intett. – Beszéltem anyuval – egyenesedett ki, Kenma hallgatását beleegyezésnek véve –, és azt mondta, nem zavarja, ha itt szeretnél maradni. Mehetünk együtt suliba holnap. – Chieko sugárzó arccal vette a kezébe a tálcát ismét, és leült az ágyra. Megpaskolta a takarót maga mellett. Kenma a fejét ingatta, de engedelmesen felmászott mellé.

– Miért, mit akarsz csinálni? – Kenma végig az ételt nézte Chieko helyett, úgy könnyebben tudott beszélni.

– Semmi különöset – vont vállat két falat között. – Beszélgetni, megmutatni pár zenét, megnézni egy filmet... Játszhatunk együtt az új játékoddal? – Szégyenlős izgalom érződött a hangjából.

– Otthon van a legtöbb játékom – mondta, nehezen leküzdött döbbenettel. – De majd megmutatom.

– Szuper! – Chieko folyamatosan csacsogott, így lassan haladt a vacsorával. – Akkor itt maradsz nálam? Keresek neked majd pizsamát!

– Chieko, nyugi. – Kenma letette az evőpálcikát. – Nem olyan jó ötlet ez. – Halkan beszélt, még mindig nem nézett a lányra.

– Miért? – Ahogy felé fordult, összeütközött a lábuk.

– Tetsurou nem lenne ideges? – Amint kimondta, már Kenma is érezte, hogy ez gyenge érv. Chieko felszusszant, esélyt sem adva rá, hogy megmagyarázza.

– Dehogy! Miért lenne? Barátok vagyunk. Amúgy is, az egész csapat előtt öltözöm, nehogy már azon boruljatok ki, hogy egyszer veled alszom egy ágyban! Jézusom! – Elnevette magát, de idegesség volt a hangjában. – Persze nem kell, ha nem akarod... csak szerettem volna veled időt tölteni. – Kenma nehezen hitte, hogy Chieko elbizonytalanodhat, mégis érezte rajta. Olyan hirtelen húzódott vissza a kis csigaházába, mintha Kenma a pizsiparti helyett egy csókját utasította volna el.

Úristen, elég már! Verd ki a fejedből!

Kenma megrázta a fejét, óvatosan rásandított Chiekóra.

– Nekem mindegy, ha szeretnéd – mondta. Még egy mosollyal is próbálkozott, de a zavara átütött rajta. Chiekónak azonban elég meggyőző volt. Az ölében tartott tálca pattogni kezdett, amikor mozgatni kezdte a lábát az izgalomtól.

– Tényleg? De jó! Nagyon-nagyon imádlak! – A szájára tapasztotta a kezét, a tenyere alól motyogott bocsánatkérést. Kenma megállapította, hogy Chieko hiába nem visel egyenruhát, a vörös még mindig jól áll neki.

*

[Chieko]: bébi! (ﾉ◕ヮ◕)ﾉ*.✧

[Chieko]: ne haragudj, de épp Kenmával vagyok

[Chieko]: beszéljünk később, jó?

[Chieko]: csókollak (◍•ᴗ•◍)❤️

Kuroo vagy tízpercenként megnézte a csevegésüket, de a helyzet változatlan volt. Azóta eltelt bő másfél óra. Már Kenmának is írt, hogy megkérdezze, hogy állnak az angollal, de a fiú szokásához híven még mindig nem írt vissza.

Kuroo unatkozott. Azonban az unalom csak felszínes érzés volt a lassan növekvő idegességéhez képest. Kuroo arra gondolt, hogy tanul legalább kilencig, hogy addig se figyeljen Chiekóra, de a percek teltek, és csak ült a könyv fölött. A tollát rágcsálta, fél szemmel állandóan a mobilját figyelte. Nem tudott koncentrálni.

Hamar feladta a kémiát. Kuroo hátradőlt a székén, és a szenvedélyeinek megadva magát ismét kézbe vette a mobilját. Céltalanul nézelődött mindenféle közösségi médián. Azt még tudta állni, hogy a csevegéseit megnyissa, helyette az ismerősei fotóit pörgette végig Instagramon. Mindezt csak azért, elüsse az időt Chiekóra várva, mégis hamar rátalált a lány egyik posztjára. Kuroo már észrevette, milyen aktív közösségi életet él a barátnője. Szinte naponta tett ki valami apróságot, a sztorija pedig mindig tele volt effektben gazdag szelfikkel, hol a vonaton lőve, hol a szobájában. Az első három kép, amit tőle látott, hasonló stílusú volt, de ahogy Kuroo lejjebb haladt a feeden, sok más közt Chieko egy ötnapos posztját is megtalálta. Három kép volt. Az elsőn Chieko jégkrémet evett egy padon, egy park szélén ülve. A másodikon a szőke srác a Seijohból, szinte ugyanolyan pózban, a lábánál Chieko hátizsákjával, a harmadikon pedig egy közeli a fejükről, ahogy egy szobában, digitális virágkoronával a fejükön belenevetnek a kamerába.

Japán, Miyagi prefektúra, Sendai

A legjobbak ❤ Legközelebb ismétlés️ @nait0.tada @u.hoshikko

Kuroo tudta, hogy a helyadatok nem túl pontosak, de az időpontot be tudta lőni. Az edzőtábor kezdő hétvégéjén volt, amikor Chieko elment megnézni a barátnői meccsét. Azonban a sokat emlegetett Hocchan nem volt a képen.

Kuroo köveket érzett a gyomrában. Chieko sokat beszélt neki a hétvégéről, de Tadaakit egy szóval sem említette. Kuroo, ahogy a fotókat nézte, egyre rosszabbul érezte magát. Az utolsó háttere hálószobának tűnt, bézs színű falak és tengerzöld párnák lógtak a képbe Chieko feje fölött.

Kuroo lehunyta a szemét. Próbált értelmes magyarázatot találni a dolgokra, de mindig ugyanoda jutott. Chieko Tadaakinál töltötte a hétvégét, és neki elfelejtett beszélni róla.

Nem lett volna ideges. Ezzel nyugtatta magát, de a keze még mindig remegett.

Ne gondolj semmi rosszra! Ne csinálj hülyeségeket! Chieko meg fogja magyarázni.

Mégis, Kuroo, mielőtt a jobbik esze megállította volna, pötyögni kezdett neki.

[Tetsurou]: Chieko, hívj fel

[Tetsurou]: fontos

[Tetsurou]: beszélni akarok veled

Azonban hiába várt. Chieko máskor mindig azonnal felelt, akkor viszont egész éjszaka néma maradt a telefonja.

*Fleurie – Hurts like hell (a fordítás nem saját, de magyarítottam a szerkezetét)

https://youtu.be/OLnNvbnEaFA