Flip a coin-Victon

A reggelen ismét Jimin készített reggelit kettőjük számára. Jungkook nagyon szerette Jimin főztjét. Fenségesen finom volt, főleg a börtön kosztok után. A tegnap este történtekről egyik sem kezdeményezett beszélgetést. Talán mert egyikük sem akart haragudni a másikra. Ők akaratlanul, tudattalanul is szeretni akarták egymást. Tudták, hogy szükségük van a másikra. És ezt egyáltalán nem vonzzadalmi alapon értették. Hisz Jungkook, a szeretettel sincs teljesen tisztába. Milyen különös. Ezt a szót sem ismerheti a fiúcska, de a szerelemről már hallott. Pedig mindennek az az alapja. Bár önkéntelenül is kezdi érezni ezt a dolgot, kezdve, a tegnapi hihetetlen dologtól, mikor is ráébredt, hogy boldoggá akarja tenni a picijét. Kezdem érezni a szívem körül ezt a nyomasztó és facsargató érzést. Kellemesen hasít bele a lelkembe. Egy ember, emberibbé válik és olyan dolgokat fedez fel újonnan, ami számodra, számunkra teljesen alap. Ez egy szép kezdet. Olyan, mint egy tavaszi virágos kert.
-Ma elmehetnék vásárolni-mondta Jimin, mikor éppen mosogatta a már üres tányérokat.
-Pé...nz...zel?-kérdezte Jungkook, hiszen még most se tudja, hogy mit jelent, vagy mi az a pénz.
-Várj, megmutatom, hogy mi az-mondta Jimin mosolyogva, majd beszaladt a nappaliba. Jungkook is utána futott. Nem tudta miért, de nem akart egyedül lenni. Ezt a külön szobájába is tapasztalta. Nagy és csendes, már megszokta a sötét cellában fagyoskodást és a sok emberrel való együttlétet. A folytonos sutyorgást és az apró egerek, patkányok lépteit. Jimin, pedig tud beszélni és ember és Jungkook körül van. Jimin meglepődött, mikor hátra fordulva megpillantotta a fiút. Rendesen meglepte vele őt. Zavartan vette elő a pénztárcából az érméket és a papír pénzt, majd kinyújtotta Jungkook felé. A fekete hajú fiúnak, most egész biztosan kidülledne a szeme a lepettségtől. Fogalma nem volt arról, hogy mik lehetnek az alacsonyabb tenyerébe.
-Ha dolgozom, akkor ezt kapom köszönetképp. Én még diák vagyok, de hétvégente szoktam takarítóként szolgálni. Volt a szüleimnek egy kedves ismerőse. Hozzá járok el-kalandozott el kicsit Jimin. Nagyon boldoggá tette, hogy hirtelen mesélhetett valakinek magáról.
-Ezen vásárolni is tudsz magadnak dolgokat. Például ruhákat. Amiket neked kéne venni-mondta Jimin mosolyogva. Hirtelen lett ilyen boldog. Nagyon örült annak, hogy elmehet valakivel vásárolgatni. Régebben mindig a szüleivel ment és azokat nagyon élvezte. Sok ruhát kell Jungkook-nak venni, ezt jól tudta. Ám a szüleitől rámaradt pénzt, nem szerette volna hamar elkölteni, hiszen nagy szüksége van a rá.
-Mi...ko...r megy...ünk?-kérdezte Jungkook. Egészen izgatott lett a vásárlás gondolatától. A pénz is olyan furcsa volt. Értette, hogy mire való és mire kell, de mégsem értette. Miért kell fizetni a ruhákért? Ő teljesen abba a hitben élt, hogy a ruhákat kapják és nem vásárolják. Bár, neki mindig csak akkor lett új ruhája, ha kinőtte azt. De az őrökön mindig más ruha volt. Emlékszik,—talán 16 éves lehetett—egyszer egy szép fehér ingbe érkezett meg Kegyetlen, melynek zsebében— a mellkasa felett— egy piros rózsa díszelgett. Egészen meglepte akkor őt az őr. Vidám és mosolygós lett tőle, ami egyáltalán nem megszokott volt. Akkor, aznap senkit sem bántott. Még énekelt is nekik az őr, annak ellenére, hogy nem volt szép hangja neki. Ez egy kedves emléke Jungkook-nak. Akkor egésznap mosolygott magába, az az őr miatt, akitől minden másik napon félt. Mert azon a napon, valami olyan történt, ami egyszerűen lehetetlennek látszott. Olyan furcsa volt. Egyszer, és csak is egyszer mintha kicserélték volna az ellenséges őrt. A Papával valami nagy dologról beszéltek, mert mindkettőjük fellelkesedett tőle. Valami lánykáról is beszéltek benne, de nem tudott sok mindent felfogni a szavaikból.
-Ma még van iskolám. Majd ha onnan haza érek akkor el is megyünk rögtön-mosolygott Jimin kedvesen. Jungkook ismét elszomorodott amiatt, hogy a szőke hajú ismét elmegy és itt hagyja őt. Már most alig várta, hogy visszajöjjön Jimin és elmehessenek vásárolni. A lelke, mint egy túlbuzgó kisgyermek, úgy ugrált örömébe és izgatottságába. Szélesen mosolygott a bensője, az arcán viszont még most sem tükröződött semmily érzelem.
-Örülsz neki?-kérdezte Jimin bizonytalanul. Jungkook szívének dobogása egy pillantás alatt felgyorsult. Ez olyan szépen hangzott a fiú szájából. Pontosabban inkább, azt tetszett neki ahogy ránézett. Maga a mondat tartalma kissé elszomorította közben. Hiszen ez is azt bizonyította, hogy még mindig érzelemmentesen néz az angyalra.
-Na...gyo...n-válaszolta Jungkook és mellé bólintott egyet. Jimin hamisan elmosolyodott. Még most se tudta teljesen biztosan, hogy a fiatalabb tényleg örül ennek a dolognak. De hisz honnan is tudhatná? A Magasabb arcvonásai, sose változtak. Hisz ismeri az örömöt...miért nem képes mosolyogni? Mit kéne tennem azért, hogy elmosolyodj?
-Rendben. Viszont nekem mennem kell most Jungkook-mondta Jimin, majd felkapta a táskáját és az ajtóhoz sietett.
-Ne mászkálj kinn kérlek. Főleg ne kalap nélkül. Még mindig sok katona keres téged-mondta Jimin, majd integetve elköszönt a fiútól. Jungkook még fel sem tudta teljesen fogni, hogy mit mondott neki a szőke hajú. Azt tudta, hogy kimenni nem mehet ki, ugyanis az ablakban tökéletesen jól látta az őt kereső katonákat. Egyre jobban foglalkoztatta az a kérdés, hogy micsoda is ő. Ő más mint a többiek? Vagy mi olyan veszélyes benne? Olyan furcsa...hisz Jimin-nel sem tett semmi rosszat. Jól van és vele van. Nem érti, hogy miért kergetik, hogy miért kell most megtanulnia mindent. Szépen tudna beszélni és úgy ismerne mindent, mint mindenki más. De ez lehetetlen már. Neki nem adatott meg ez az alap dolog. Jungkook egy börtönbe csücsült 18 éven keresztül. És hogy miért? Ismét itt ennél a kérdésnél tartunk. Jungkook még nem szabad. Nem szabad, amíg meg nem tudja, hogy micsoda és kicsoda ő maga.

Jimin, időben beért az egyetembe. Volt még fél órája előkészülni. A szekrényében pakolászta a könyveit és közben gondolkodott. Vajon Jungkook mit csinálhat otthon? Talán alszik? Vagy körbe néz a lakásba? Lehet, hogy titokban kiszökik? Csak baja ne essen szegény fiúnak...Nem érdemelné meg az újabb zárkát. Vagy hát...Jimin sem tudja, hogy mit higgyen. Valami oknál fogva biztos bezártak oda a fiatalabbat. De mi lehetett az az ok? Egy csecsemőt milyen tettért zárhatnak be? Jimin nem tudta felfogni, hogy milyen okból tehették ezt Jungkook-kal. Pedig olyan szép is. Nagy őzike szemek és férfias arcél. Jimin, maga elé képzelte a fiú, érzelemmentes arcát. Elmosolyodott. Igen, Jungkook igazán szép. Nem tudta miért, de szíve egy pillanatra hevesebb dobogásba kezdett. Pedig csak a fiú arcát képzelte maga elé. Másra már nem is nagyon tudott figyelni. Teljesen elmerült a képzeletébe, melyben csak is Jungkook-ot látta. Még akkor sem ébredt fel teljesen, mikor a folyosón a magas királyfi a szekrénynek lökte a fiút. Jimin ijedten realizálta a helyzetet. Idegesítette, hogy nem hagyja békén az ex-barátja. Mit akar még tőle? Hisz Jimin odaadta magát neki. Többet már nem tudna adni neki.
-Kicsit mintha elkalandoztál volna. Csak nem rám gondoltál?-nevetett fel Yunho ördögien.
-Már nem szerelmet érzek irántad Yunho. Csak színtiszta gyűlöletet-morogta Jimin idegesen.
-Akkor mi miatt fagytál le?-kérdezte Yunho továbbra is ördögi mosollyal az arcán.
-Úgy hiszem, ez nem rád tartozik-válaszolt Jimin dühös szemekkel nézve a fiúra.
-Én meg úgy hiszem, hogy egy herceg kérdésére válaszolni KELL!-mondta erélyesebben a magas királyfi és erősebben neki préselte a fiút a szekrénynek. Jimin, halkan szisszent egyet a fájdalom miatt. Fájt a lába, a háta, melyet erősen löktek neki a szekrénynek.
-Jungkook-ra gondoltam-suttogta megtörten. Yunho-t, rendesen meglepték a fiú szavai. Ismét ezzel a Jungkook-kal jött. Vajon ki lehet az? Honnan ismerte meg ezt a jött-ment fiút Jimin? Nem tudta miért, de nem tetszett neki, hogy a fiú—kit tönkre akart tenni—lassan talál valakit maga mellé. Yunho nagyon szerette volna széttiporni az alacsony termetű angyal arcú fiút. Mindig is érzett benne valamit. Valamit, amilyet ő akart magában érezni. Hisz tagadni sem tudta, hogy ez a kisugárzás, amit Jimin áraszt...
-Már megint ezzel az emberrel jössz. Kicsoda ő?-kérdezte és elengedte a szorítása alól a szőkét, ki felszabadultan sóhajtott fel. Jimin remegve, még is kihúzott háttal állt meg az ex-barátja előtt. Gyűlölte egyszerűen csak gyűlölte azt az embert, aki előtte állt. Sosem érzett ilyen fékezhetetlen utálatot valaki iránt. Gonosz volt, a maga legszörnyűbb értelmében ez az érzés. Olyan gondolatokat ébresztett fel benne, amiktől még Jimin is megborzongott. És félt. Félt a magas fiútól és abban a pillanatban önmagától is. Nem tetszett neki, hogy még a bántalmazás is az eszébe ötlött. Ő nem olyan ember.
-Órára kell mennem-mondta Jimin, majd sarkon fordult és sietős tempóval hagyta ott a herceget. Annyira dühös volt...ugyan mit érdekli a gyűlöletes fiút még mindig? Miért akarja bántani? Jimin ezen gondolati kérdések hatására bekönnyezett. Az egész élet bántja őt és kicsikarja az utolsó reményt, boldogságot is a szívéből. Jimin, igazán nem értette, hogy ezt mind miért kapta.
-Szia Jimin!-köszönt neki San mosolyogva. Jimin azonnal felvette az álarcát és mosolyogva visszaintett a fiúnak.
-Készen van a biokémia leckéd?-nézett reménykedve San az alacsonyra.
-Házi?-kérdezett vissza lepetten a fiú. Sose fordult még elő vele olyan, hogy elfelejtett volna leckét írni. Teljesen pánikba esett. Azonnal keresni kezdte a füzetét, hogy megnézze mit nem csinált meg. San is rendesen meglepődött, mert nem hitte el, hogy ilyen is megtörténhet.
-Basszus!-kiáltott fel őszinte aggodalommal.
-Akkor...azt hiszem megkérdezek valaki mást-mondta San, majd faképnél hagyta a kiborult fiút. Nem azzal volt a legnagyobb baj, hogy elfelejtett leckét írni...hanem az, hogy pont erre az órára. Ez volt az egyik legfontosabb órája. Úgy indult neki ennek az évnek, hogy ebben lesz a legkiemelkedőbb. Ezt is képes volt elrontani. Hogy képzelhette azt, hogy nem készül fel az órájára? Szélsebesen indult meg a fiú mosdóba, hogy abba a maradék 15 percben írhasson bármit is a házijához. Vajon ez is azért van, mert Jungkook elveszi a figyelmét?

Jungkook, nem tudta, hogy mit tegyen. Kiakart menni, de félt attól, hogy elkapják. Hiszen tegnap éppenhogy megmenekült a lebukástól. Ezért Jimin kis lakásában nézett körbe, hátha talál valami olyat, amit még sose látott...bár ilyen tárgyat egészen könnyen és hamar is talált. Jimin szobáját vette célba. Így akart közelebb kerülni a fiúhoz. Jimin kisasztalán voltak a legfurcsább dolgok, kezdve a fésűvel. Elképzelni nem tudta Jungkook, hogy vajon ez a tüskés, de mégsem szúró dolog, micsoda lehet. Tapintgatta és játszadozott vele. Több dolgot is kipróbált rajta, mint például simította magán. Nem volt rossz érzés, de eléggé furán érezte magát tőle. Aztán megpróbált vele fogat mosni, ám hamar rájött, hogy ez nem fér oda a szájához és a kis tüskék túl messze vannak egymástól, így a fogkrém leesne róluk. Inkább nem foglalkozott többet a tüskés, de nem szúrós dologgal. Még a végén rosszul használná és tönkre menne. Tovább nézelődött a szobába. Egy puha állatkát pillantott meg az ágyon. Amint megérintette, melegség járta körbe a lelkét. Valami olyat érzett, amit eddig soha. Karjait óvatosan fonta körbe az állatkán és húzta magához. Vajon hogy hívhatják ezt a dolgot? Egyszer már látta, mikor egy fiú és lány találkozott. Jó érzéssel töltötte el. Valami egészen váratlan, új és kellemes. Ezt Jimin-nel is megteheti? Ő is puha lehet. Jó sokáig ölelgette a plüssállatot. Nem akarta elengedni. Ez az érzés, amit abban a pillanatban érzett, az maga a csillagos érzés volt... Jimin puhaságával és az erdő érzésével kavarodva. Minden jó érzés, amit valaha is érzett, az hirtelen egybe kavarodott. Nem volt olyan erős, mint ahogy a csillagos érzés, de talán jobban is tetszett neki ez az érzelmi kavarodás, mint a csillagos érzés. Érezhet egyáltalán ilyet? Több érzelmet is érezhet egyszerre? Olyan sok kérdése van...például azt sem tudja, hogy Jimin hova megy el. Miért hagyja őt egyedül? És hova hagyja el? Nem félt attól, hogy talán egyszer nem tér vissza a fiú. Valahogy érezte és tudta, hogy visszajön majd hozzá. De ha visszajön, akkor miért megy el? És ami a legnagyobb kérdése volt; Őt miért nem viszi magával? Jungkook, csak a picije közelébe akart lenni. Szeretett vele lenni és tanulni tőle. Ez a közelség, amit akkor érzett mikor Jimin mellett volt, egyszerűen teljesen más volt, mint amiket eddig valaha is érzett. És nem csak az újdonságok miatt. Hanem maga az új emberétől, picijétől is egészen más érzelmek törtek fel benne. Talán csak kezdte érezni a szeretetet. Valami túl emberi dolgot is kezdett érezni. Bár nem erőteljes emóció ez az érzet még.  Lassan kialakul majd benne minden...sajnos a tudat még lassabban alakul majd ki. Az érzés hamarabb fog kialakulni, mint a tudat, az érzésről.
Szépen lassan elengedte a plüssállatot—ami egy kutyát ábrázolt—és tovább nézelődött a szobában. A legtöbb tárgyhoz alig mert hozzá érni. Kíváncsi volt, ám egyetlen egy dolgot sem akart tönkre tenni. Mindig eszébe jut az az emléke, melyben egy tárgy tönkretételéért csúnyán megverték. Az egyik legszörnyűbb emléke volt a sok közül. Pedig csak egy sípot törött el. Igaz, az a síp Kegyetlené volt, de egyáltalán nem direkt tette. Az ő cellájába esett, Jungkook pedig véletlenségből rálépett. Kegyetlen, hatalmas haragra gerjedt és a történtek utáni napon behívatott még 3 őrt...azután nem is részletezem, hogy mi történhetett. Akkor, még 13 éves volt. 5 éve történt vele, de azóta megtanulta, hogy semmit sem tehet tönkre. Most, hogy eljött onnan, egyre több emléke tér vissza. Attól eltekintve, hogy a legtöbb rossz volt, örült annak, hogy így valamilyen szinten, ő is élt. Hisz van múltja, van miből merítenie. Ez már csak jót jelent...igaz?

Jimin-t a biokémia tanára egy kicsit sem szidta le. A fiú mégis borzasztóan érezte magát és kikövetelt magának plusz házi-feladatokat. Ő még sosem felejtett el leckét írni. Mindig megírta őket, mert a leckékkel tudott foglalkozni. Azok legfoglalták őt és nem kellett gondolkodnia azon, hogy milyen lehetne barátokkal lenni. Tudta mire fogni azt, hogy egyedül van. San is elhagyta miután nem volt kész a leckéje. Miért kell elhagyni engem folyton? Olyan, mintha félnének tőle. Volt, hogy dadogtak a közelébe. Egyáltalán nem értette a fiú, hogy ez mind miért történik. A folyosón is messze elkerülik. Pedig sose tett ő semmi rosszat. Semmit az ég világon.
-Hé Jimin! Irodalomból egy projektbe dolgozunk. A hétvégén nem érek rá...holnap átmehetek hozzád?-kérdezte Jimin egyik osztálytársa, Jia. A lány most először szólította őt meg. Kellemes hangja van.
-Nálatok nem lehetne?-kérdezte Jimin reménykedve.
-Sajnos nálunk felújítás van és semmit nem tudnánk koncentrálni-mondta a lány lehajtott fejjel. Jimin kicsit megijedt, hiszen Jungkook is ott lesz a lakásba...majd valahogy elrejti a fiút.
-Rendben-bólintott a fiú, majd a táskájába nyúlt egy ceruzáért és egy papír darabért. Felírta rá a címét és átnyújtotta a fekete hajú lánynak.
-Köszönöm!-hajolt meg a lány kedvesen.
-Oh várj! Kang-ba laksz?-kérdezte lepetten a lány. Jimin kissé összeráncolt szemöldökkel nézett rá. Kang, a Jimin mellett lévő város részbe volt. Meglepte, hogy a lány nem tud kiigazodni a városban. Igaz, hogy nagy város, hiszen ahol ők élnek, az Ardor fővárosa, Celsitas.
-Nem. Anguigena-ban lakom, ott van a fontes salitis utca. Ironikusan a szökőkút mellett-mondta Jimin kedvesen.
-Aish! Még sosem jártam ott-szontyolodott el a lány.
-Elkísérhetlek és akkor nem fogsz eltévedni-mondta Jimin mosolyogva.
-Az remek lenne, köszönöm-hajolt meg ismét a lány. Jimin válaszul csak legyintett. Félt tőle. A szőke hajú fiú érezte a lány félelmét. Kék szemei szinte fehérré változtak. Miért fél tőle mindenki? Tett ő bármi olyat, ami miatt félnek tőle? Yunho persze nem fél tőle... pont az az ember nem, akitől az pont jó lenne. Miért? Túl sok a miérttel kezdődő kérdés van a fejében, pont úgy, ahogy Jungkook-éban is. Mindketten válaszokat akartak és elérni valamit azzal. Talán nem is különböztek annyira, mint ahogy azt ők gondolják.

Búsan ballagott hazafele a szőke hajú. Nem is tudja, hogy hogy érzi magát. Valami változott? Vagy nem is változott semmi? Nem tudja mi történt. Minden ugyan az. Az érzései, a jelenléte ugyan az. Csak egy ember miatt változott valami. Valami, ami még most is érzettre változtatta meg őt. Külsőleg mintha...változatlan lenne az élete. De belsőleg és egy érzete szinte kicserélődött. És nem tudja, hogy jó vagy rossz irányba. Talán, ha Jungkook nem lenne az élete része, akkor is úgy érezné magát, mint ahogy most? Ilyen kezelhetetlen és furcsa érzés keringené körbe? Nem érdekelhet. Jimin, leküzdeni próbálta az érzetét. Ő akarta, hogy a sötét hajú fiú a közelébe legyen. Ő akarta, hogy otthon legyen mire ő haza érkezik. Megakarta tanítani mindenre. Mert a tanára, barátja akart lenni annak ellenére, hogy néhányszor majd beleőrült. Ő maga se tudta, hogy miért ragaszkodik ehhez az egészen. Hiszen a tegnapi napom, rettentően érezte magát. Mégis mintha valami láthatalan lánc tartaná maga mellett a fiú. Bár a bilincs, ami még inkább Jungkook-hoz köti a szőkét, még nincs kulcsra zárva. Még elmenekülhetne, még sok esélye lenne leszedni magáról láncot. Amint a lakásba ért, elfogta egy kedvesebb érzelem. Megnyugvás és egy kis boldogság. Hisz őt, várták haza. Jungkook, szélsebesen futott az ajtóhoz amint meghallotta, hogy az ajtó kinyílt. Kezében ott fogta a kutya plüsst, nem szeretett volna megválni tőle. Jimin egy széles mosollyal köszöntötte a fiút. Ebben az állapotban aranyosnak tűnt a magasabb.
-Látom megtaláltad a cuccaim-nevetett Jimin a kutyára mutatva.
-Pu...ha-mondta a fiatalabb, majd a szőke hajú felé nyújtotta.
-Vele alszom gyerekkorom óta. A neve Beatus. Azt jelenti, hogy boldog-mesélte az idősebb vidáman. Jungkook ámulatba ejtődött. Neve is van ennek a puha dolognak?
-Láttál már kutyát?-kérdezte Jimin érdeklődve.
-Ne...m-válaszolta. Nem igazán volt tisztába azzal, hogy mik is az állatok vagy milyen állatnak mi a neve és hogyan néznek ki. Csak madarakat, egereket, patkányokat és néhány csúszó-mászó, esetleg repülő bogarkat és rovarokat ismert.
-Pedig ő egy kutya plüss-mondta Jimin mosolyogva.
-Majd egyszer mutatok neked egy élőt is-mondta Jimin, mire Jungkook egészen meglepődött,—bár az arcán ezt nem lehetett látni—mert nem gondolta, hogy az a plüss hallott.
-Be...at...us hal...ott?-kérdezte.
-Nem halott, ő...úgy lett készítve. Nem született mint te, vagy én, vagy valamilyen állat, ember-mondta Jimin elgondolkodva. Próbált úgy magyarázni, hogy a fiú tényleg megértse őt. Jungkook valamilyen szinten megértette. Bár még most is fellebbent előtte néhány kérdőjel, de inkább nem tette szóvá most. Túl izgatott volt, hiszen ma, vásárolni fog a picijével.
-Lepakolok és indulhatunk a boltba-mondta Jimin lelkesen. Már ő is alig várta, hogy menjenek ruhát venni.
Jungkook-nak nem is kellett sokat várnia. Egy 5 perc után, Jimin felkészülten és határozottan állt meg az ajtó előtt, ahol Jungkook is várt rá.
-Hoztam egy kalapot és egy napszemüveget is neked-mondta Jimin, majd óvatosan feltette a szemüveget és a fejére igazította a kalapot.
-Készen állsz?-kérdezte Jimin szélesen mosolyogva. Jungkook, pedig csak bólogatva válaszolt. Arca, még most is érzelemmentes volt, de belül a lelke gyermekien ugrándozott.