Love story-Indila

Talán egy hét vagy pár nap telhetett el a katonák látogatása óta. A titkos zugot két főszereplőnk mindennap látogatta és bőszen gyakoroltak, tanultak. Az üldözött tüze továbbra sem akart kibontakozni. Jimin ezt rendkívül furcsállta és bosszantotta is, amiért sehogy sem akar sikerülni. Persze Jungkook se volt elragadtatva attól, hogy nem megy neki ez a látszólag egyszerű mutatvány. A szőke olyan egyszerűen csinálja! Mi lehet vele a baj? Elvagyok törve. Ennek ellenére viszont a szavak tanulásában igen jól haladt. Sok szépet megtanult, főleg olyan szavakat, melyek tetszettek neki. Ilyen volt például az ölelés, melyet már oly régen látott a fiútól és a lánytól az utcán. Vagy az ajándék és ehhez kapcsolódva az ünnepek és a születésnapok. Bárcsak tudná, hogy pontosan mikor született! A börtönbe volt egy nap, mikor üdvözölték őt azzal, hogy egy évvel öregebb lett, ám sose tudta azt a pontos dátumot. Csak annyit tudott róla, hogy azokban a napokban hűvösebb volt és sokat esett.
-Jungkook! Beszélnem kell veled valamiről-érkezett meg a szőke a nappaliba. Arca nem mutatott boldogságot, így kissé megijedt ezektől a szavaktól. Valami rosszat tett? Végül csak bólintott egyet, majd a kanapén arrébb vándorolt, hogy helyet adhasson a fiúnak. A szőke helyet is foglalt, majd törzsével a mellette ülő felé fordult.
-Holnap rengeteg ember fog eljönni ide. A birodalom minden polgára. Gyanítom, hogy a katonák most is betérnek a lakásokba, így azt kérem tőled, hogy ma aludj a zugban. Maradj ott addig, amíg érted nem megyek. Az az egyetlen biztonságos hely, ahol nem eshet bajod-a nyugodt hangulat megtartása érdekében a szőke a fiú kezére fogott és óvatosan megszorította azt. Az elmúlt napokban többször is építettek ki fizikai kontaktust, ám ez a kézfogáson túl nem jelentett sokat, mégis vérpezsdítő volt mindkettejük számára ez a fajta érintkezés.
-Meg...tal...álsz nélk...ül...em?-kérdezte egyenesen a szemébe nézve. Igaz, nap mint nap megtették az utat oda-vissza, mégis félt attól, hogy a picije nem találja meg őt.
-Remélem. De sajnos más megoldás nincs. Neked nem szabad a városban lenned holnap-két új szó szűrődött be az egyre csak bővülő gallériába.
-Megol...dás é...s vá...ro...s?-
-A megoldás egy cselekvés, amivel valamit véghez viszünk. Kitalálunk valami "kiutat" akár fizikailag, vagy elméletileg. Az utolsó két szót azt hiszem már elmagyaráztam. Emlékszel rájuk?-
-Igen-így van, a napokban az "igent" és "nemet" megtanulta könnyedén kiejteni. A szőke persze ettől folyton a fellegekben jár és mosolyát sem tudja—de lehet nem is akarja—elrejteni.
-Ennek örülök-bazsalygott.
-A város pedig egy sűrűn lakott terület, ami kizárólag az emberek számára lett kialakítva-
-E...z i...s vár...os?-
-Olyasmi, de ahol mi élünk, azt fővárosnak nevezik. Itt él a király, ez a birodalom közepe és a legnagyobb város a királyságban-válaszul a fekete hajú csak bólintott. Viccesnek találta, hogy ennyi mindennek nevet adnak, vagy egyáltalán lényeget.
-Nem akarok gonosz lenni, de nem bánod, ha nem viszünk oda pár ruhadarabot, igaz? Nem hiszem, hogy egy éjszakánál többet kéne ott töltened-ismét bólintással válaszolt. Nem volt ellenére több napig egy ruhába maradni, ugyanis a börtönben éveken keresztül viselte ugyanazt a koszos ruhát. Ezért is volt számára meglepő, hogy mindennap másba kell öltöznie.
-Azt javaslom, hogy már most induljunk ki. Mit szólsz?-kérdezte érdeklődve. Hogy mit szóljon? Sok mindent szeretne mondani. Vagy akár csak kérdezni, érdeklődni...de nem megy neki mindig. Beszédével van a legnagyobb probléma.
-Bö...kdö...s a has...am, h...a rá...d né...ze...k-próbálta elmagyarázni mit érez, csak úgy a semmiből. Hiszen a picije kérte meg, hogy szóljon valamit.
-És fáj?-kérdezte rögtön aggódva. Megrázta a fejét. Nem mondta kellemesnek, de nem is fájt neki. Igazából nem tudta megmondani, hogy miképpen is érez ezzel kapcsolatba. Tetszett is meg nem is neki.
Az alacsonyabb egy pillanatra összezavarodott, hiszen nem értette, hogy ezt így hirtelen miért mesélte el a fiú vagy, hogy egyáltalán mi lehet a gond a gyomrával.
-Nem válaszoltál a kérdésemre-hagyta figyelmen kívül az előbbit. Most Jungkook volt az, aki összezavarodott. Ő felelt a kérdésre, nem értette mire gondolhatott az előtte ülő.
-De-válaszolta és mellé bólintott is egyet. Az idősebb zavarában összeráncolta a szemöldökét és gondolkodni kezdett, hogy talán mit mondhatott rosszul. A másik, viszont hirtelen megijedt ettől az arckifejezéstől. Azt hitte, hogy a társa dühös rá, hiszen akkor szokták az emberek összehúzni a szemöldökük, mikor mérgesek. Azonnal valami megoldást keresett, hogy megbocsásson neki a szőke.
-Sa...jná...lom, ne legy...él mé...rge...s-majd a másik kezét is a fiú kézfejére a tette és megszorította azt.
-Mérges? Nem vagyok az, nincs semmi gond Jungkook-ah, csak gondolkodom-válaszolta lepetten. Meglepte ez a válasz. Egy gesztust, akár több mindenre is lehet használni...ez felettébb felkeltette az érdeklődését. Ekkor a picije arca szinte felragyogott és rámosolygott játékosan.
-A "mit szólsz?" kijelentés mindig arra vonatkozik amit ez a kérdés előtt mondunk. Mert az ötletem kapcsán a te véleményed szeretném hallani-hiába szeretne pontosan magyarázni, az ártatlan szökevény így sem ért meg minden szót. Persze a lényeget felfogta, csak a néhány zavaros lexémával voltak gondjai.
-Azt hiszem jó lesz úgy, ahogy mondtam-mosolygott a szemeivel is. Aranyosnak találta, ahogy a fiú összekuszálta a fejében a kérdést.
-Indulhatunk?-egy bólintással válaszolt is. Mindketten felpattantak a kanapéról és az ajtó felé vették az irányt. Amint az idősebb keze a kilincshez ért volna, a kopogás megálljra parancsolta minden mozdulatában. Lélegzetvisszafojtva bámultak mindketten az ajtóra. Semmire sem tudtak ebben a pillanatban gondolni, csupán azt érezték, hogy félnek. Pontosabban ennek tudatában egyedül a szőke hajú volt. A másik még mindig makacsul menekült ettől az érzéstől és annak megismerésétől. Újabb kopogás hallatszódott, ám a bent tartózkodók meg sem mozdultak. Egyikük se tudta, hogy mit kéne most tenni, a rémület úrrá lett rajtuk, ami meggátolta őket a gondolkodásba. A kilincs lenyomódót, majd szépen lassan kinyílt előttük. A fekete hajú reflexszerűen futott el egyenesen a konyháig, mielőtt az ajtó teljesen kitárulkozott volna előttük. A szőke szemei kikerekedtek amint megpillantotta a meglepetésként érkezett vendéget. Valamilyen szinten megnyugodott, ám mégis zavarta valamiért a jelenléte, pedig sok időt vele szokott tölteni.
-Azt hittem nem is vagy itthon-csodálkozott San.
-Bocsi, gyorsabb voltál mint én-vette fel az álarcát és kezdete el játszani a szerepét.
-Mi szél hozott?-kérdezte Jimin érdeklődve.
-Unatkoztam és gondoltam elmehetnék megnézni a felvonulást!-ragyogott fel a rózsaszín hajú arca. A szőkét teljesen váratlanul érte a meghívás. Főleg az előtte állótól, hiszen eddig még sose hívta el csak úgy őt bárhova is, hacsak nem tanulni valóról volt szó. Nem tervezett elmenni oda, hisz tudta kit rejteget a lakásában. Most mégis elgondolkodott rajta. Kíváncsi lenne a felvonulásra, hiszen sose járt még az ő prefect-áján kívűl máshol és ezzel legalább az embereken meglátszódna, hogy hogy élnek az egyes területeken. Ez valahogy mindig is szokás volt. Amint az egész birodalmat összehívták, egy felvonulásba torkollott, hogy kicsit oldja a feszültséget az emberekben.
-Mikor érkeznek?-
-Ha jól tudom, Acies-ből már délben itt lesznek- Addig van egy óra. Ha kicsivel mint egy óra alatt sikerül biztonságba helyeznie, akkor meg tudná nézni!
-Rendben! Viszont csak egy félóra múlva tudunk találkozni. El kell intéznem valamit-
-Nem gond, akkor majd félóra múlva találkozzunk a szökőkútnál!-mosolygott, majd integetve elment. Jimin azonnal a fekete hajú után eredt a konyhába. Ahogy belépett nem bírta visszatartani a nevetését, így kacagva kapaszkodott meg a pultba. A fekete hajú —inkább ősz—fehérbe pompázott a földön ülve. A felette lévő szekrényből pedig a kiborult liszteszsákot lehetett azonnal kiszúrni, majd innen rájönni miért is nézett ki a fiú úgy ahogy. A fiatalabb megsemmisülve ült továbbra is a földön és próbálta feldolgozni a most történteket. Olyan sebesen iszkolt be a piciny konyhába, hogy észre se vette mikor lökte meg a szekrényt, már csak arra eszmélt fel egy párperce, hogy valami betemetni készül. Elakart onnan is futni, ám megcsúszott, így a földre huppant, ahova továbbra is hullott a liszt. Ezek után már nem sok mindenre emlékszik. Azokban a percekben szinte megszűnt létezni is.
-Gyere! Poroljunk le téged gyorsan-kuncogott, majd kinyújtotta felé a kezét, hogy felhúzhassa a földről. Szinte rögtön a kéz után nyúlt. Szerette a fiú selymes bőrét és már csak annak a tudatát, hogy hozzáérhet. Miután átöltözött, azonnal elindultak, hiszen Jimin-nek időben vissza kell érkeznie a megbeszélt helyre. Bár megfordult a fejébe, hogy az osztálytársa ismét csak átveri, de nem zavarta. Legalább megnézheti a felvonulást. A katonák most is állomásoztak, ám mostanra már ügyesen kicselezték őket. Ismerik a mozdulataikat, a szokásaikat. Mindig egy lépéssel előrébb álltak, ha erről volt szó. Most kivételesen Jimin próbált eljutni a zugig, hogy majd biztosan megtalálhassa a fiút. A fekete hajú kissé szomorúan ballagott az erdőbe. Csalódott volt, amiért valami rendkívüliről marad le ismét a mássága miatt. És ezt, utálta. Utált más lenni. Félre ne értsétek, nem saját maga iránt érezte ezt, csupán azt nem szerette, hogy más mint a többiek. Szomorú gondolatait a hirtelen felcsendült dallam törte meg. Nem hívogatta. Valamire választ kínált és olyan titkosan, amennyire csak lehetséges. Izgatottá vált, hiszen borzasztó kíváncsi, legfőképpen a válaszokra. Rápillantott az előtte lévőre. Gyorsabban akart haladni, de ahogy látta még így is nehezen találja a helyes utat. Talán segítenie kéne kicsit?
-Jó...l va...gy?-kérdezte, mire a szőke megborzongott hirtelen. Hátra fordult. A fiú sötét szemeibe furcsa csillogást vélt felfedezni. A türelmetlenséghez tudta a leginkább hasonlítani.
-Kicsit eltévedtem-vallotta be őszintén. Annyi embernek hazudik...Jungkook-nak nem akar.
-Gye...re-fogott rá a fiú csuklójára és kezdte el maga után húzni. A szőke nem ellenkezett, szinte azonnal felvette a fiúval a tempót. Egy pár perc alatt meg is érkeztek a körsövény elé. Az előttük lévő titkos zug fala még most is elkápráztatta őket. Megmagyarázhatatlan boldogság és nyugodtság lepte el őket, már a tudata annak, hogy mi lehet a sövény túloldalán.
-Talán egy pár percre még én is bejöhetek-simított rá tarkójára zavartan. Csak egy kicsit ő is érezni akarta az eufóriát, ami ott hatalmaskodott minden felett.  Vagy éppen az a Minden foglalt benne helyet, hogy ott kiteljesedhessen. A fekete hajú türelmetlenül húzta ketté a hatalmas bokor ágait és szinte beugrott a rejtekhelyre, meg se várva a másikat, aki előtt összecsapódtak az ágak. A szőke meghökkenve választotta szét újra, majd óvatosan belépett. Nem tudta, hogy mitől ilyen izgatott a fiú, vagy miért ragyog kíváncsiság és izgatottság a szemeimben. Mindenesetre igazán tetszett neki ez a fajta Jungkook. Bár nem látszódtak rajta ezek az érzelmek, mára már képes volt legalább a fiú szemeiben olvasni. Ez elég is volt ahhoz, hogy megnyugodjon és ne féljen attól, hogy nem sikerül majd az arcára vetíteni az érzelmeit. A fekete hajú egyenesen a patakhoz sietett és azonnal lehuppant mellé a földre. Várta, hogy megszólaljon az a titkos dallam, hogy énekeljen neki valamit, ám nem hallott semmit a felé haladó lépteken kívül. Tudta, hogy a fiú le fog ülni mellé, ezért óvatosan arrébb is csüccsent. Mindketten a patakot kémlelték, bár egyikőjük se tudta miért. Valamiért ez tűnt a zug szívének a piciny tölgyfával együtt. És valahányszor vízgyűrűk jelentek meg a patak felszínén, érezni lehetett, ahogy a talaj is megremegett. És ez egyáltalán nem volt nyugtalanító. Varázslatosan hívogatta oda a két fiút és zárta be a szívébe őket. És csend volt, ám ez fel sem tűnt nekik. Mert valamit halkan mindig hallottak. Azt gondolták az erdőhangja, de ez nem volt igaz, pedig a fekete hajú még hangosabban hallotta, mint a mellette ülő.
-Azt hiszem mennem kell-hirtelen megijedt attól, hogy nem fog időben visszaérni. Hisz ezt a helyet nem uralja az idő, még a végén a fesztiválról is lekésik! A fiatalabbat kicsit elszomorította ez a mondat. Szeret a fiúval lenni és nem szereti, ha a fiú nincs vele. Vagyis neki a picijével kell lennie ahhoz, hogy a legboldogabb lehessen.
-Ígérem, hogy holnap eljövök érted-nézett határozottan a fiúra és minden szavát megerősítette egy ígérettel, amiket a szemein keresztül üzent.
-Vá...rok-bólintott is a mondandója mellé. Nehezére esett kilépnie a biztonságot nyújtó zugból. Lábait szinte ólomsúlyúnak érezte, ahogy átlépett az ágakon. Nem csak a szíve, de még az elméje is tudta, hogy milyen jelentőséggel bírt a bokor falakkal elzárt menedék. Megmakacsolta magát és elindult visszafele. Gondolkodott azon, hogy valahogy hagynia kéne nyomokat, hogy könnyebben visszajusson, de azt lehet kiszúrnák a katonák. Ezt, pedig nem akarta megkockáztatni. Így csak reménykedett abban, hogy holnap sikeresen visszajut majd. Miután visszaérkezett a városba, ránézett a toronyórára, ami a főtéren foglalt helyet. Még maradt 3 perce odaérni. Szerencséjére nem lakik messze a főtértől, így éppen időben közelítette meg a szökőkutat. Ám meglepetésére, a "barátja" már ott várta őt. Ez annyira meglepte és megmelengette a szívét, hogy lábai akaratlanul is egy gyorsabb tempóba váltottak át, hogy mihamarabb a fiúhoz érjen.
-Jiminie!-mosolygott San. Őszintének látta ezt a mosolyt. És ha ő őszintének látta, akkor az úgy is volt. Senki nem tud nála jobban hazudni, könnyen felismeri.
-Szia!-köszönt ő is mosolyogva. Most az övé is igazi volt.
-Indulhatunk? Ha jó helyet akarunk találni akkor sietni kell-
-Persze, mehetünk-talán egy pár percet gyalogolhattak, mikor is megérkeztek a főúthoz. Ez a nagy út, egyenesen a palotáig vezet. Itt vonulnak végig a különböző prefect-ából érkezők. Ezeket mindig a területek Comes-ei (Ispánok) vezetik. A provinciák mindig a rájuk jellemző dolgokkal mennek végig a főúton—legyen az közlekedés, ruházat, a királynak szánt ajándékok—és gyűlnek össze végezetül.
-Kikre vagy a leginkább kíváncsi?-kérdezte lelkesen a rózsaszín hajú, mikor elfoglalták a tökéletes helyet.
-Hmm azt hiszem Cerasus-ra és Aequor oris n-re. Na és te?-
-Én a leginkább Retrusus-ra. Annyira mások...-gondolkodott el. A birodalomba őket amolyan fekete bárányokként szemlélik. Nem sokat hallott róluk, ám az mind csak különös volt. Mindig kedvesek és mosolygósak, ám amint lehetőségük adódik rá, hátba szúrnak. És nem feltétlen úgy, hogy át is vernek. Úgy forgatják a lapjaikat, hogy végül akaratlanul is megteszel nekik bármit. Máshogy szemlélik a világot és másképpen is fejezik ki maguk. Egyszóval ők, egy másik társadalom. Pedig nem is élnek elszigetelve a többitől, mint ahogy Aequor oris n-be. Éppen ezért nem lehet érteni, hogy mitől is váltak ilyenné.
-Lehet, hogy titkon mindenki kíváncsi rájuk-valahogy még az ő figyelmét is felkeltették. A fekete bárány kijelentésről pedig kissé gonosz módon, de Jungkook jutott eszébe. Talán valami köze lehet hozzájuk? De hát akkor mit keresett a palota börtönébe? Hisz minden prefect-ába van börtön, nem lett volna logikus egészen idáig elhozni, ha olyan veszélyes, mint ahogy azt mondják.
-Lehetséges. Oh, és még tudod kiket várok? Az Astrum-iakat! Ők biztosan valamivel el fognak kápráztatni minket!-zsongott be ismét.
-Tényleg! Legalább a Deflagro fesztiválról egy kis ízelítőt kaphatunk-mosolyodott el lágyan. Ha nem is tud eljutni oda, legalább egyszer láthatta őket és a mutatványaikat.
-Nézd! Ott jönnek az Acies-aiak!-kiáltott fel izgatottan. Jimin is egyből oldalra nézett, ahol már látta közeledni a lovas háton érkező terjedelmes embertömeget. Életében először láthatja a felvonulást.

Sziasztok kedvesek! Ahogy ígértem, még ezen a héten megírtam ezt a részt. Tényleg sajnálom, mostantól jobban ügyelek az időre és magára az írással kapcsolatos dolgaimra:>

Nem hiszem, hogy olyan jól sikerült volna megírnom ezt a részt, sajnos nem sok minden történt benne :( Remélem nem csalódtok nagyon benne.

Hogy vagytok? Legyenek szép napjaitok és élvezzétek a nyár mindennapját!♡♡