Advice-Taemin

A nyugalom továbbra is tova szállt és nem talált vissza a Fontes salitis utca utolsó lakásába. A fekte hajú fiú próbált semmi olyat tenni, amit a börtönbe látott és megbánt volna...sose kellett még így küzdenie magában, még sose kellett olyat tennie, amit akart és mégsem tehette. Mert tombolni akart, mint a vihar, ami a cellájában még őt is elérte néha. Kiakarta ereszteni a hangját és zaklatottan kérdezgetni össze-vissza, ami éppen eszébe jutott. Hadarni akart és betemetni. Mindent beakart teríteni a kérdéseivel és ezt nem a szokásos szaggatott monoton hangján követelte. Úgy akart beszélni, ahogy Kegyetlen beszélt a rabokkal. Olyan embertelen és méreggel teli hangon, ami sokszor a fülét tépdeste. Mert annak ellenére, hogy nem mindig—sőt alig—értette a szavait, a hangszínétől mindig tudta, hogy félnie kell. És most ezt akarta, követelte, óhajtotta. Pontosan nem is tudta, hogy mire fel ez a nagy düh. Talán túl sok számára ez az érzelmi kavalkád a suttogó hanggal és a titokzatos dallammal együtt. Talán amiatt dühös mert nem tudja ezek okát? Hogy nem tudja a mindent? Nem ismeri a mindent? Nem, nem, ő nem tudja. Pontos kérdések még a tudatalattiját is elkerülik. Ő csak érez valamit, aminek az eredetéről fogalma sincsen.
Hirtelen abba maradt minden tomboló érzelem, mikor hangos kűrt szó hallatszódott kintről. Mindketten visszafojtott levegővétellel figyelték a kürtöt. Jimin tudta, hogy ez minek a hangja. Pontosan ezért indult el az ajtóhoz és vette fel magára cipőjét.
-A király jön. Ilyenkor mindenkinek kinn kell lenni. Addig csinálj magadnak teát, az meg fog nyugtatni-mosolygott a fiú hamisan. Magamnak. Ismételte meg magában ezt szót. Sose készített még magának semmit. Hirtelen el is felejtette a haragját és az ijedtségét. A szőke fiú már csak elrobogni látta a másikat, így kicsit felszabadultan sóhajtott egyet. Talán meg kellene tanítanom főzni. Hisz ez legfoglalja a fiút és ő sem jár vele rosszul.
Szép csöndesen hagyta el a házat, még kabátot is felhúzott, hisz a napsütés ellenére még hűvös volt, a hó, már inkább víztócsaként jelent meg az utcákon. Sietősen haladt a Proclamatio főtérre, ahol a királyok beszédet szoktak tartani. Ott, a bejelentésekre szolgált, vörös kőből gyártott pódium volt megtalálható, a tér közepe felé nézve. Mire odaért, már rengetegen álltak a pódium előtt, a királyt viszont sehol sem látta. Akarata ellenére beljebb lökte a tömeg és meg sem tudott állni a sokaság közepéig. Az emberek mind hangoskodtak körülötte. Mindenütt hallotta a "rab" szót, ami végig futott az embereken és rájuk telepedett...mintha ténylegesen elfogta volna őket. Egy olyan dologtól féltek, amiről nem is tudtak semmit. Jimin épp ezért nem tudta, hogy mit kezdjen a tömegben kialakult, félelemmel teli hangképpel. Egyedül volt, így csak fülelte az emberek beszédeit és találgatásait. Olyan kérdéseket hallott mint; ~Vajon megtalálták a rabot?; ~El kellene költöznünk, amíg nem találják meg?; ~Mit akar a király bejelenteni? És ehhez hasonló kérdések százai támadták hallójáratát. Egyetlen kérdés viszont őt is megkörnyékezte; Bűnös volnék?
Hiszen valaki olyat rejteget, akit egy egész hadsereg is keres és maga a király kerestet. De hisz ő tudja, hogy nem árt senkinek. Ugyan mit tehetne? A világról semmit nem tud, olyan veszélyes, mint egy Kirik. Egyszerűbben kimondva, a legveszélyesebb dolog, amit tehet, hogy megharaphat. Talán csak akkor válik veszélyessé, ha megtanul lenni? Sokkosan meredt maga elé a kérdése hatására. Nem lehet véletlen, hogy bezárták. Egy csecsemőt milyen okból lehetne? A palotában biztos tudnak valamit, amit ő nem. Talán tényleg ő tesz rosszat? Az igazság és hazugság már régen kibogozhatatlan. Amit helyesnek hisz, nem létezik, vagy csak másként, hamisan lélegzik. Vagy ennek pontos ellentéte. Nem ismeri régóta a fekete hajút, sőt még egy hete sem, ha jól számolja. Mégis olyan, mintha már évek óta a segítségére lenne. Annyi minden történt vele egyszerre, hogy csak most vette igazán észre, azt a mérhetetlenül nagy változást, melyen most átmegy. A monoton magányos napjai eltűntek. Ám a napokat nem tudja mostanra jónak vagy rossznak nevezni. Zavarodottan és elnyomottan érezte magát. Annyira tele lett ezzel az őrjöngő zaklatottsággal, hogy lábai majdnem útnak indultak egyenesen a király elé, hogy a kérdéseit nagy hanggal és haragosan feltegye. Nem indult meg. Még tudta tartani magát. Kezében aprólángok gyúltak, amiket rejteni próbált mindenki elől, és közben nyugtatta magát. Gondolkodni nem volt hajlandó. Ahhoz neki is értenie kéne ezeket a szálakat, ám ez még lehetetlennek látszott. Úgy gondolta mindent úgy tesz, ahogy az neki jól esik és ha kudarc lesz a vége, csak magát hibáztathatja.
-Szeretett népem!-zökkentette vissza a valóságba a király, kezdődő beszéde.
-Szárnyra kelt egy pletyka, mi azt feltételezi, a házak acauston-ból vannak. Régen ténylegesen abból készültek, ám mára a fejlődések során, egyszerű alapanyagokból építették fel őket. Megszeretnélek nyugtatni titeket, miszerint a rab, aki elszökött, nem rendelkezik nagyobb erővel mint bármelyikünk. Most pedig, ha megengedik, be is bizonyítom igazam-odalépett az egyik ház mellé, mely üresen állt már régóta. Balkezét a házfalához érintette és valami hihetetlen dolog folyamán a fal rögtön égni kezdett azon a részen. Csodálta ezt a gyorsaságot, ám úgy vélte, a királyi vérvonal miatt mehetett a felségnek ilyen könnyen, bár a tűz, nem terjedt olyan gyorsan, mint az övé. A katonák azonnal eloltották a tüzet. A tömegbe megkönnyebbültség tört felszínre. Mindenki olyan szavakat mondott mint; Hála Laicus-nak! Megkönnyebbültem, Annyira féltem. Jimin is felszabadultan sóhajtott egyet. Ezek szerint ő maga sem egy szörnyeteg, aki bajba sodorhatja a sajátjait.
-Most a legfőbb célunk újra elfogni a rabot. Nagy valószínűséggel ebben a városrészben bújhatott el, ismeretlen okokból. Kérek mindenkit, hogy ha bárki valaki, vagy valami szokatlant lát, haladéktalanul szóljon egy, a közelében lévő katonának. Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel, legyenek óvatosak-hajolt meg az uralkodó. Vastaps kísérte az elmenetelét. A nép tényleg szerette a királyt. Mindig mindent gyorsan elintézett és nem hagyta sose, hogy bárki is rosszul érezze magát a birodalomba. Sokszor utazott el a különböző prefect-ákba, hogy ellenőrizze a rendet és a lakosok életét. Még a szigetig is elmerészkedett párszor, pedig rengeteg időt vett igénybe, hisz Aequor oris n van a legmesszebb a birodalom közepétől. A rendzavarókat viszont vaskézzel ragadta magához. Apróságok miatt is. Ha valaki új nézetet vallott, azt azonnal börtönbe záratta. Ha valaki félmeztelenül sétált az utcán, azt nagy összegű bírsággal büntette. Ha egy kisgyermekben nincs tisztelet, a szüleit büntetik. Minél magasabb rendű embert sértett meg a kisgyermek, annál nagyobb büntetést szabtak a szülőkre. Ha valaki gyilkolt, azt azonnal likvidálták. A gyilkosság elkövetésétől függött, hogy milyen módszerrel vetnek véget az elkövető életének. Az sem számított, ha véletlen, esetleg védekezés miatt tette az illető. Fajtársat gyilkolni az egyik legnagyobb bűn. Becsapni csak akkor érdemes embereket, ha kiváló érzéke van valakinek az emberek átveréséhez és manipulációjához. Másfelől esélye sincs. Ha rajta kapják, minden tárgyalás nélkül a börtönbe vetik. Itt a király maga a bíróság, a törvény hozó és rendfenntartó. A Szenátus, egy fajta tanácsadóként üzemel az uralkodó mellett. Ahogy Jimin is említette már, szigorú szabályok szerint élnek az Ardor-iak.
-Áh, Jimin!-kiáltotta a fiútól balra a rózsaszín hajú "barátja".
-Szia San-mosolygott Jimin a fiúra.
-Hála Laicus-nak, nem volt igaz a pletyka. Viszont így sem vagyok még teljesen megnyugodva-kezdett bele a beszélgetésbe.
-Ne aggódj, most már egészen biztosan megtalálják őt-próbálta nyugtatni a fiút, mint barátja. Még saját maga ellen is beszélt. Hisz ahogy kimondta ezt a mondatot, úgy is ijedt meg tőle. Annyira sokan keresik, ráadásul itt. A katonák, házkutatási parancsukat egész biztos hamarosan kihasználják. Mit fog tenni? Ezen el sem gondolkodott még!
-Igazad lehet. Hisz már nagyon közel van. Lehet, hogy most is épp figyel valahonnan-nézett szét a fiú kissé paranoiásan.
-Te milyennek képzelted el?-kérdezte hirtelen San. A szőke, ezen igen csak meglepődött. Róla érdeklődött? Igazán olyat kérdezett, amire csak ő gondolhat?
-Nem is tudom... magasnak, hosszú fekete hajjal és nagy barna bambi szemekkel. Az ajka alatt egy kedves anyajeggyel, nagy gombóc orral és éles állkapoccsal-majdnem mosolyogni is kezdett, annyira elragadta a fekete hajú leírása. Szédülni kezdett, de nem kerülgette rosszullét. Inkább úgy, mint mikor illuminált állapotban megcsap egy boldogság hullám és elragad magával. Ilyen volt Jungkook-ra gondolni.
-Váó! Nagyon pontosan képzelted el-hüledezett lenyűgözve.
-És te?-
-Hmm...én is magasnak és ridegnek. Ijesztő testtartással, és arccal. Nyugtalanító sötét felhőkkel. A felhőket feltétlen szükséges volt kiemelni!-ábrándozott a fiú. Jimin, elmosolyodott a fiú utolsó mondatán. Most először látott a fiúban valami gyengédet és elvarázsoltat. Aranyosnak találta és kezdte megkedvelni, a tényleges barátjaként tekinteni rá minden ellenére.
-Mit szimbolizálnak?-kérdezte kedvesen. San-t ez a kérdés nagyon meglepte. Sose várt a fiútól ilyen kérdést, bár rendesen alig beszéltek bármiről is. A szíve egy kicsivel beljebb engedte a szőke fiút. Tetszett neki ez a kérdés.
-A titokzatosságot. Hisz lényegében ő tényleg az-bólintott mellé határozottan.
-Tényleg így van. Már csak a csukja és köpeny kell mellé!-lelkesült fel a szőke, mire az előtte álló kedvesen elmosolyodott.

Jungkook mindeközben lelkesen készítette magának a barackos teáját. Már gond nélkül találta meg az ízeket és választotta ki azt, amelyiknek az illata a leginkább megtetszett neki. Sok edényt sajnos levert a helyükről, azonban amint leesetek, ő visszarakta őket. Pakolt, ahogy azt már megtanulta. A tűzhellyel ugyancsak összetűzésbe került, mert sikerült megégetnie az ujját, bár alig érezte. Régi ismerősként köszöntötte a fájdalom, ki már vénen és fáradtan telepedett meg a fájó testrészén. Mindennap bántották, ez számára aligha volt zavaró. A citrom nélkülözhetetlen maradt. Amint kész lett, büszkén nézegette alkotását és kicsit félt bele inni is. Ez az első saját teája, amit magának készített. A csillagok csak úgy kacagtak a szívébe, és ezek a kacagó csillagok, felgyorsították szíve ritmusát. Boldognak érezte magát, annak ellenére, hogy egy pár perccel ezelőtt képes lett volna rombolni. Nem tudott egyszerre több emóciót érezni. Számára csoda, hogy egy pillanatban két érzelem rabjai is lehet. Óvatosan és kissé remegő kezekkel emelte ajkához Jimin levendulás bögréjét és belekortyolt. Szíve hatalmasat dobogott, szinte hallotta ahogy a ragyogó égitestek megkongatják a ketyeréjét. És ismét az eufória, melyet magáénak sose tudhat. (Bár olyan erős nem volt, mint a zugba) Érezte, érzékelte, azonban nem birtokolhatta. Pedig szerette ezt az érzést. Ez maga egy állapot volt, amiben ő boldognak találta magát. Maradni akart benne és el nem engedni, hozzá venni a picijét. Mert azt az embert, boldoggá akarta tenni. Hirtelen a gyomra is összeszorult, ahogy kettőjükre gondolt a titkos helyükön és élvezte a létet, mely hirtelen újra a minden a lett. Lassan létszükséggé válik a tanára, azonban nem érdekelte a hozzá való akaratos viszonyulása. Akarta, hogy vele legyen, hogy tanítsa és mutassa be a mindent neki. Kedves elmélkedéséből a kiürült csésze zökkentette ki, melyet szomorúan figyelt. Igazán ízlett neki ez a savanykás barack íz—bár sajnos nem tudta, hogy minek az ízét tapogatta nyelve—és sajnálta, hogy nem kortyolhat belőle többet. Lassan letette a konyhapultra a csészét, majd kibattyogott a nappaliba és reménykedni kezdett abban, hogy Jimin bármelyik pillanatba betoppan hozzá. Úgy döntött, hogy az ajtó előtt foglal helyet a földön és tűkön ülve várja a bizonyos személy eljövetelét.
Egy 5 perc után az ajtó nyílt is, majd megjelent a várva várt picije, ki lepetten tekintett le a földön gubbasztó fiú, érzelemmentes arcára. Elkuncogta magát, majd lehajolt hozzá, hogy megsimogassa a fejét. Ismét átfutott a gondolatain, miszerint; Kinek tudna ártani?
-Remélem nem régóta vársz rám-bazsalygott, mint Jungkook kacagó csillagai.
-Ne...m tud...om-
-Készítettél teát?-
-Ig...en. Ily...et-vette elő a nadrágja tövéhez tűzött barackos tea-filter csomagot. Megakarta tartani emlékbe. Úgy döntött, hogy a szobájába összegyűjtöget magának szép és új dolgokat. Ez lesz, az első emlékmegőrzője.
-Barackos? És hogy ízlett?-
-Tet...sz...ett-bólintott mellé határozottan.
-Ennek örülök!-szélesedett mosolya.
-Szeretnél még a konyhába ügyeskedni?-kérdezte bizakodva. A fekete hajú oldalra döntötte a fejét, nem értés kifejezve. Hogy kell ügyeskedni?
-Akarom mondani, mit szólnál, ha ételt készíteni tanítanálak?-fogalmazta át kérdését.
-Szer...et...ném-válaszolta, majd azonnal fel is pattant a földről. Jimin meghökkent a magas termettől, mely hirtelen termett előtte. Mindig elfelejti, hogy a fiú magasabb nála.

Együtt ballagtak a konyhába, majd miután a szőke megnézte, milyen alapanyagok elérhetőek számára, úgy döntött, hogy könnyű és hagyományos ételt készít el a fiúval, azaz egy tojásos rizs tálat, rózsavirággal. Bár a rózsa, nem volt hagyományosnak mondható, ő mindig így készítette el. A cseresznyevirágot sajnálta megfőzni. A magasabb olyan izgatott volt, hogy a tanára alig tudta követni őt a kicsi konyhába, bár nem bánta. Jókat nevetett és örült a lakótársa miatt. Szinte családias hangulat keveredett a szobába, ez pedig Jimin számára maga a mennyországként volt leírható. Mióta a szülei meghaltak, sose nevetett olyan felszabadultan, mint ahogy most, azt Jungkook mellett teszi. A fekete hajú is érezte a változást, ami miatt csak még inkább repdesett. A konyhában való nyüzsgést, kifejezetten szerette, mert ebben ügyesnek látszott és ő is annak érezte magát. Ahogy a picije elmagyarázta neki utólag; ügyeskedtem. A végeredménybe pedig nem kellett csalódnia. Az, hogy ő is segédkezett az elkészítésbe, csak még inkább fokozta az étel ízletességét. Rájött hirtelen, hogy enni nem csak az életbe maradáshoz szükséges, hanem jó is. Egy újabb tapasztalatot és egy újabb emlékőrzőt vitt a szobájába a fürdőszobai tevékenységei után. A tálat, melyben az elkészült ételt fogyasztották.

Sziasztok, kedvesek! Igyekeztem ezzel a résszel, bár sok érdekes dolog most sem igazán történt :(

Remélem nem vettem még el a kedvetek a sztoritól, igyekszem hozni a következő részt^^

Legyenek szép napjaitok és vigyázzatok magatokra! (っ^-^)╮💜

~Please be happy~