10.
Dani szemszöge:
Reggel arra ébredtem hogy Bella a földön fekszik és gondoltam megtréfálom nem engedtem ki mert olyan letört volt hogy muszáj volt meg nevetetnem csak egy kicsit nem engedtem el menni reggelizni addig ameddig nem mosolyog erre azt mondta inkább nem érdekli és a mű mosolya olyan káprázatos volt. Szeretem nagyon. Aztán elengedtem erre persze elmosolyodót elment felöltözni olyan szép és kívánatos volt hogy nem tudtam elenálni neki muszáj volt megérintenem ezért megint megmasszíroztam csak most kicsit jobban. Aztán kimentünk és Bella sírva fakadt senki nem tudta miért de vissza ment. Utána akartam menni megvigasztalni de a szüleim nem engedték azt mondták majd lenyugszik. Már vagy 20 perce nem jött ki és nem bírtam ki. Nem törődve semmivel bementem hozzá a szüleim meg akartak állítani de én nem engedtem azt mondták más család dolgába ne folyunk bele. Nem tarthatnak vissza. Bementem azonnal oda mentem és hagytam hogy sírjon össze ölelkezve voltunk aztán hirtelen eltolt magától és levette a nyakláncát és mint a szemetet elhajította az asztalra. Nem értetem ezért rákérdeztem mit jelentet neki az a nyaklánc hogy csak úgy elhajítja magától. Válaszolt de nem azt amit vártam. Azt mondta hogy mióta megismerte azóta hordja és akkor kell levennie amikor összejönnek akkor kell levennie de már ő nem hisz ebben a butaságban mert várta hogy én kifejezek valami vonzódást iránta várjunk álljunk csak meg de hisz én szeretem teljes szívemből és ő is szeret úr isten. Aztán oda adta hogy a nyakláncát ami neki már nem kel adjam a szerelmemnek mert ha oda adom akkor az is belém szeret aki elölte utált. Nem tudtam mit mondani ki ment a szobából és ott hagyott nem engedett reagálni szerelmet vallott és nem hagyta hogy elmondjam amit akarok elmondjam csak elment és amikor vissza jött még szebben és színesebben jött ki. Én ugyanott voltam ahol hagyott. Nem tudtam mit mondjak elvesztem aztán arra lettem figyelmes hogy elkezd kifele toszogatni és mondja hogy nem kell semmit mondanom csak menjek ki. Én engedelmeskedtem neki és kimentem de amikor láttam hogy nem jön utánam visszamentem hogy most megteszem nem leszek nyuszi megmondom neki.
Én szeretlek de tényleg.
Mi? ennyit tudott csak kérdezni.
Szeretlek csak nem tudtam viszont szeretsz e. Ahogy ezt kimondtam megölelt én meg megcsókoltam úgy ahogy csak tudtam. Aztán nem tudtuk abba hagyni csak csókolóztunk. Amikor nagy nehezen befejeztük. Megkért hogy a szüleinknek még ne mondjuk el. Mondtam hogy rendben. Aztán ki csalogattam nagy nehezen mondjuk csak azért mert megígértem a szüleimnek. Amikor kimegyünk a szülei nem értették mi történt de örültek hogy nem szomorú. Bella nekem elmondta hogy rosszat álmodott és azért volt szomorú. Bella elég nyomos indokot mondott hogy miért jött ki hisz ismerjük ha éhes hajthatatlan és már dél volt mi meg nem reggeliztünk úgyhogy lángos reggeli ebédet ettünk. Bellával mindig egymást néztük és próbáltuk nem lelepleződni a szüleink előtt. Elég nehéz volt mert ott lettem volna vele minden pillanatban amelyikben csak lehetett aztán lementünk fürdeni jó ott amikor tudtunk meglógtunk és csak egymásért voltunk és csókolóztunk. Felmentünk elmentem fürdeni de a lelkére kötöttem hogy el ne aludjon mert azt megbánja. Amikor végeztem zenét hallgatott gondoltam oda megyek és megnézem mit hallgat éppen a High Hopes ment amit tudok hogy az egyik kedvenc száma oda mentem és elkezdem simogatni a hátát majd belepusziltam a nyakába éreztem hogy kirázza a hideg akkor valamit jól csinálhattam amikor vége lett a számnak felült és megkért hogy még véletlenül se menjek ma visz az ágyamba mondtam ennyit tuti megígérhetek ki akar Bella elöl megszökni. Este gondoltam megvárom amíg lefürdik és pizsamába öltözik. Amikor vissza jött megkérdeztem elmondhatom e a haveromnak mondta hogy igen ha ő meg Leonak. Hát ezen ne múljon beleegyeztem. Kiment még inni én addig megírtam Ádinak.
Na kiált a sarkára és van barátnője?
Nem tudom valaki biztos a világon de az nem te vagy az biztos.
Hé na pedig én Mondjuk Bella vallott szerelmet mikor megvigasztaltam mert rosszat álmodót de mindegy nekem van barátnőm.
Mi neked szerelmet vallottak és vigasztalni. Mi a szar. Mesélj a részletekről.
Bocs nem vissza jött majd máskor csá.
Mi ne már rohadj meg hallani akarom a részeteket.
Cső.
Le is tetem nem érdekelt mit mond én most csakBellával akartam lenni. Senki mással.
Elég rövid de szerintem megteszi. Remélem vártátok a folytatást.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro