Végre hétvége, és már csak két hónap van hátra a suliból utána kezdődik a nyári szünet!
- Jessi, ébresztő! - rontott be a szobámba korán reggel Cameron.
- Mmm - morogtam.
- Nem érdekel!
- Mennyi az idő? - kérdeztem rekedtesen.
- Hajnali fél hat - hallottam a hangján, hogy vigyorog. Hirtelen kipattantak a szemeim.
- Megőrültél?! - keltem ki magamból.
- Nyugi, Jess - emelte maga elé a kezét védekezésképp.
- Te, csak ne nyugi, Jess-ezzél itt nekem!
- Bocsi, de kéne egy kis segítség.
- Miben? - kérdeztem sóhajtva.
- Hát, bukásra állok töriből, és gondoltam te talán tudnál segíteni - mondta óvatosan.
- Mr. Wood megakar buktatni?
- Nem én vagyok a kedvence.
- Oké, meglátom mit tehetek, de minek kellett ilyen korán keltened?
- Csak ezért, aludj tovább nyugodtan - ment ki a szobámból. Álmosan feküdtem vissza az ágyba aludni. Legközelebb délelőtt 11-kor keltem fel.
- Jó reggelt - mondtam apának, aki a konyhában kávézott.
- Jó napot inkább - nézett rám apa.
- Akkor jó napot - töltöttem magamnak is egy bögrébe kávét. Hirtelen egy alma repült el a fejem mellett.
- Úristen! - mondtam ijedten.
- Jessi, szoktál gyakorolni? - kérdezte Cameron.
- Igen, szoktam!
- Gyerekek, én is itt vagyok - szólt közbe apa.
- Bocsánat - mondtuk egyszerre.
- Mi lenne veled nélkülünk? - kérdezte Cam nyalizva.
- Nyugodt életem - sóhajtotta, és kiült a kertbe. Nevetve néztem Cameront.
- Nem vicces.
- De, igenis az - mondtam nevetve. Cameron visszavonult a szobájába, én pedig befejeztem a kávémat, és elkezdtem öltözködni. A ruháim egy szaggatott farmerből, mentazöld pólóból és a fekete converse cipőmből állt. Bringára pattantam, és eltekertem a starbuckshoz.
- Szia, egy karamellás chapucchinót kérek - mosolyogtam kedvesen Lilyre (kiszolgáló lány).
- Oké - mondta, én pedig kifizettem. Leültem az egyik üres asztalhoz, és nyugodtan elfogyasztottam a karamellás italomat. Isteni volt, mint mindig. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Kihalásztam, és megnéztem ki írt. Maya volt az.
Besztim😺: Mizu, csajszi?
Dilid😸: Semmi, élvezem a hétvégét. Te veled?
Besztim😺: Dettó
Dilid😸: Király. Majd később dumálunk, Szia!
Besztim😺: Halika
Mosolyogva tettem el a telefonomat. Miután megittam az italomat, bringára pattantam, és tovább szeltem a várost. Éppen átmentem volna az úton (áttekertem volna), amikor egy motoros majdnem elcsapott. Nagynehezen fékezett.
- Megőrültél?! - kérdezte idegesen Cody.
- Én? Te ütöttél el majdnem!
- Te jöttél ki az útra!
- Persze, legyen ez is az én hibám - mondtam dühösen.
- Ez tényleg a te hibád volt.
- Lassabban kellett volna menned!
- Szét kellett volna nézned!
- Tudod mit? Hagyjuk! Csak... csak menj! - mondtam kimérten.
- Vigyázz, nehogy elüssenek - mondta, és elment a fekete motorjával. Milyen bunkó ez a srác! Eltekertem az erdőbe, hogy nyugodtan gyakorolhassak. Már vagy egy órája voltam kint az erdőben, és kicsit kezdtem lenyugodni.
- Nyugi, Jessi - suttogtam magamnak.
~ Jessi, nem akarsz haza jönni? ~ hallottam Jake hangját a fejemben.
~ Nem ~ feleltem.
~ Ez egy burkolt „gyere haza!" volt.
~ Nem érdekel, még nem megyek haza.
~ Jó, ha lenyugodtál gyere haza ~ sóhajtotta. Még ültem egy kicsit a sziklaperemen. Épp felálltam volna, amikor megcsúszott a lábam. Ha nem fogtam volna meg a perem szélét, akkor lezuhanok a szakadékba. Hiába próbáltam magam felhúzni, nem ment.
- SEGÍTSÉG! - kiabáltam kétségbe esetten. A kezem csúszott.
- SEGÍTSÉG!! - kiáltottam újra. Sehol senki, a kezem pedig csúszott. Megpróbáltam mégegyszer felhúzni magam, de most se sikerült. Vajon sikerülne fellebegtetnem magam? Egy próbát megér nem? Ugye, hogy igen. Erősen koncentráltam. Kicsit megemelkedtem, és épp elengedtem volna a peremét a sziklának, amikor hirtelen visszaestem. Gyorsan megfogtam a biztonságot nyújtó sziklát.
- VALAKI SEGÍTSEN!!! - kiáltottam újra. A hangom vízhangzott az erdőben. A kezem fájt, és csúszott. Már úgy voltam vele, hogy itt a vég. A kezem tovább csúszott, ezért lehorzsolódott a tenyerem. Még utoljára próbálkoztam egy kiáltással.
- VALAKI SEGÍTSEN, MINDJÁRT LEZUHANOK!!! - kiáltottam. Sehol senki. A kezem lecsúszott a peremről.
- ÁÁÁÁÁ!! - sikítottam. Valaki hirtelen megragadta a kezemet.
- Ne engedj el! - mondtam.
- Most, hogy mondod lehet, hogy mégis elengedlek - mondta Cody.
- Nem vagy vicces! - sipítottam mérgesen, de féltem is egyben.
- Szerintem kicsit igen - mondta pimasz mosollyal az arcán. A kezem kezdett kicsúszni a kezéből.
- Cody segíts! - kértem, de kicsúsztam a kezei közül. Sikítva zuhantam.
- Jessica! - kiáltott Cody. Annyi szerencsém volt, hogy egy bokorba estem.
- Jessica, élsz még?! - kiáltotta fentről Cody. Felmutattam a hüvelykujjam, de ezután minden elsötétedett.