- Cody, ez... ez nem vicces - mondtam szomorúan.
- Nem viccelek - mondta, majd lenézett a pólómra, és kikerekedtek a szemei.
- Bazki, DANIEL!! - kiáltotta Cody. Daniel hirtelen megtorpant az ajtóban, mármint a helyén.
- Hol az ajtó??
- Nem az a lényeg! Hozz valami rongyot!
- Oké, szárazat, vagy vizeset?
- Szárazat, de kurva gyorsan! - mondta idegesen Cody. Daniel elment egy rongyért.
- Tarts ki, Jessi!
- Itt vagyok! - adta át a rongyot. Cody rátekerte a kezemre az anyagot.
- Miért csináltad ezt? - kérdezte Cody.
- Megakartam halni - mondtam halkan.
- Nem halhatsz meg!
- Miért?
- Mert nem! Gondolj a testvéreidre! Gondolj az apukádra!
- Jobb lesz nekik... nélkülem - mondtam, és elnyelt a sötétség.

<másnap>

Lassan kinyitottam a szemeimet.
- Jessi - mondta boldogan Cody, és megölelt.
- Cody, engedj el - kértem.
- Bocsi - engedett el.
- Jól vagy? - kérdezte Lola.
- Azt hiszem igen - mondtam.
- Szerencsére kevés vért vesztettél - mondta Daniel.
- Aha, szerencsére - mondtam halkan.
- Miért akartál meghalni? - kérdezte Cody.
- Mert nincs miért élnem.
- De van kiért - mondta Cody.
- Nem. Nincs senkiért.
- A lélektársadért sem?
- Hidd el, tuti, hogy megunna engem. Esetleg utálna - gondolkodtam.
- Ebben nincs igazad.
- Honnan veszed?
- Onnan, hogy szerintem nem vagy unalmas, és nem is utállak.
- Az egy dolog, hogy te mit gondolsz. Az meg egy másik, hogy a lélektársam mit gondol rólam.
- Most mondtam el, hogy mit gondolok rólad.
- Ne hülyíts!
- Jessi, ez az igazság! Mi ketten lélektársak vagyunk! - mondta, és kicsit közelebb hajolt. Az arcomtól pár centire megállt, hogy mit szólok a dologhoz. Nagyot nyeltem.