- Igen, Jessica - mondta Carlos.
- Hogy tehetted ezt?! A bátyám a legjobb barátod! - mondtam könnyezve.
- Csak volt! Régen barátok voltunk, de már nem!
- Miért csinálod ezt?!
- Fájdalmat akarok neki okozni! Azt akarom, hogy azt érezze amit én éreztem nyolc éve!
- Te nem ilyen vagy! - sírtam el magam.
- De ilyenné váltam! Jessica! Ilyen lettem!
- Jake nem tehet róla, hogy megszöktél otthonról!
- Igazán? Akkor miért mondta, hogy menjek el otthonról, ha rosszul bánnak velem?!
- Jót akart neked! Azt akarta, hogy ne válj olyanná, mint az apád!
- Hát, nem jött be, mert olyan lettem! Sőt, rosszabb! - mondta Carlos. Sírva hunytam le a szemeimet.
- Vetkőzz! - parancsolta Carlos.
- Nem!
- Vagy magadtól vetkőzöl le, vagy besegítek - mondta perverz mosollyal.
- Egyiket sem akarom!
- Oké, te akartad - indult felém. Hátrálni kezdtem, de a lábamnál visszahúzott.
- Ne! Nem akarom! - sikítottam, de nem hatotta meg. Carlos ismét felpofozott.
- Csináld amit mondok különben véged! - mondta dühösen.
(...)
Még mindig fáj! Undorodom magamtól! A sötét szobában magzat pózban feküdtem, és sírtam. Lola mellettem ült.
- Nagyon fájt! - sírtam.
- Nem lesz semmi baj! - simogatta a hajamat Lola.
- A bátyám legjobb barátja volt! És megerőszakolt! - sírtam tovább.
~ VALAKI SEGÍTSEN!!! ~ sikítottam a telepatikus hálózaton. Csoda történt! Valaki válaszolt!
~ Jessica?! Te vagy az?! ~ hallottam Cody hangját.
~ CODY!!! ~ sikítottam megint.
~ Mi a baj?! Jól vagy?!
~ Nem vagyok jól! Segítsetek! Kérlek!
~ Mi a baj?!
~ Nem bírom! Fáj! Nagyon fáj!
~ A fejed fáj?
~ Nem!
~ Akkor? Jessi, mondd már!
~ Megerőszakoltak, bazdmeg!
~ Hol vagy?!
~ Nem tudom!
~ Derítsd ki, és megyünk!
~ Jó ~ mondtam, majd gondolkodni kezdtem.
~ Miért tudunk telepatikusan kommunikálni? ~ kérdeztem.
~ Nem az a lényeg! Ezen még ráérünk agyalni!
~ Oké, oké! ~ mondtam. Megint kinyílt az ajtó. Carlos jött be.
- Jessi, Jessi - lépett hozzám.
- Mit akarsz? - kérdeztem a földön fekve.
- Gyere szépen - mondta.
- Nem megyek veled sehova - mondtam erőtlenül.
- Ó, dehogy is nem - húzott fel a földről.
- Ááá - a fájdalomtól visszaestem a földre.
- Nők - sóhajtotta, és felkapott a karjába. Most egy másik szobába vitt.
- Azt akarom, hogy egyedül legyél - csukta be maga mögött az ajtót. Ebben a szobában volt egy kis ablak amin bejött egy kis fény. Nehezen az ablakhoz mentem, és kinéztem rajta. A tengerpartra nézett az ablak. Láttam egy utca táblát is. Carrer De La Fusina.
~ CODY!
~ Jessica!
~ Carrer De La Fusina!
~ Ott vagy?
~ Igen! Siessetek, kérlek!
~ Rögtön megyünk! ~ mondta Cody. Egyedül maradtam. Lehunytam a szemeimet. Miért? Miért van ilyen szerencsétlen életem? Már nem tudom, hogy meddig bírom tovább! Cody, Daniel siessetek!