Pénzből sok mindent meg lehet venni.

Lakást, autót, nőket, férfiakat, játékokat, sminket, könyveket, festéket, virágokat, ételt, italt...

A végtelenségig sorolhatnám a dolgokat, de felesleges lenne. Azt mondják, egyedül a boldogságot nem lehet megvásárolni. Én ezt az állítást hamisnak tartom.

Miért is?

Hiszen a szegény boldog lenne egy háztól, aminek nem kell fizetni hitelét; a koldus örülne a meleg ruháknak a hideg, zord időkben; az éhes ember repdesne az örömtől, ha mindennap egy ötfogásos ételt fogyaszthatna. De hogy ne csak a szegényekkel példálozzak: néhány gazdag abba leli örömét, ha másokon segíthet; esetleg, ha újabb kultúrákat, helyeket ismerhet meg.

Meg lehet venni a boldogságot – gondoltam tízévesen.

Meg lehet venni a boldogság tárgyát, vagy egy pillanatát – gondoltam tizenhárom évesen.

Ha akarod, eljátszhatod, hogy boldog vagy – gondoltam tizennyolc évesen.

A boldogság különleges dolog, amire ha nem vigyázol, könnyedén elvesztheted – tudom tizenkilenc évesen.

Lorenzo Fosthoz és feleségéhez, Bridgethez kerültem kilencévesen. Anyám úgy döntött, hogy körbe utazza a világot egy férfival, akinek a sportkocsiját csak a filmekben láttam akkoriban. Apámról soha nem beszéltek nekem, mintha nem létezett volna. Azt hallottam, egyéjszakás kaland voltam, amit az elején nem értettem, csak amikor már idősödni kezdtem.

Anyám legjobb barátnője a gazdag Fost családba házasodott. Gondolom, kérdés se volt számára, hogy azon a lépcsőn fog hagyni egy bőrönddel és a kedvenc plüssömmel együtt. – Megtanultam, hogy bármit megvehetsz, ha gazdag vagy.

Tizenhárom éves voltam, amikor meghaltak. Emlékszem, siettek, hogy minél hamarabb elinduljanak az üzleti útjukra. Egy technikai hiba miatt lezuhant a magánrepülőgépjük.

Meggyászoltam őket akárcsak Colten, a tizennyolc éves fiúk. Vele szinte alig találkoztam, csak ünnepekor és a szünetekben, mivel a híres svájci Le Rosey magániskolába járt. Apró pénz volt a Fost család számára az a százharmincezer dollár féléves szinten, ami a tandíjat képezte. Generációkon keresztül hoteleket és szórakozóhelyeket örököltek, és akkor még ottvoltak más vállalatok részesedései is. – Megtanultam, hogy megveheted a vágyaid tárgyát, de örökre akkor se leszel boldog csak egy pillanatra.

Coltennek gyorsan bele kellett rázódnia a munkás életbe. Hazaköltözött, munka mellett leérettségizett és elkezdtünk igazán megismerkedni egymással. Örökké hálás leszek nekik, hogy befogadtak és nem adtak egy nevelőintézetbe, de nem tudtam apának, anyának és testvérnek nevezni őket, amiért nem is haragudtak meg.

Öt év alatt megtanultam együtt élni a fiúval és annak két bolond barátjával. Négyen átvészeltük a nehéz időszakokat. Sírtunk, nevettük, később már együtt szórakoztunk. Tanúi voltam, hogyan szédítették a nőket és a férfiakat. Mindig is titkolták előttem, de tudtam, hogy néha fizettek nekik egy-egy éjszakára vagy akár hónapokon keresztül. – Megtanultam, hogy a boldogságot el is lehet játszani.

(...) – A boldogságot nem tudod se megvenni, se eljátszani. Foggal körömmel küzdened kell érte, hogy megszerezd. De nem elég csak megszerezned, meg is kell tartanod, ami sokkal nehezebb dolog, mint azt az ember gondolná.

Hogyan is tanultam meg az utolsó dolgot?

Nos... Hogy elmeséljem, ahhoz nem elég pár sor.