A csengő hangosan szól az iskolában, ezzel jelezve, hogy kezdetét veszi a hétvége. Szekrénynyitások és zárások zajai töltik be az elit iskola gyöngysárga színű folyosóit, ahol már két és féléve tanulok.

Vörös iskolai egyenruhám zakóját leveszem, és helyette átcserélem a fekete bőrkabátomra, ami sokkal kényelmesebb, ráadásként divatosabb is. A piros és fehér csíkos nyakkendőmet kikötöm és a fehér szekrényből kivett két füzetettel a táskámba teszem. Közeledve az év vége felé, nem ártana hétvégén is tanulni egy kicsit. Egy utolsó nagyhajtás még harmadikban, és utána jöhet a jól kiérdemelt nyár a pihenéssel, az utazásokkal és a szórakozásokkal együtt.

A fekete színű Dior napszemüvegemet a fejemre rakom, és csatlakozok a szemközti szekrénysornál álló két barátnőmhöz Ruby-hoz és Emilyhez, akik a délutáni programunkat tárgyalják.

– Előbb együnk és utána mozi, vagy fordítva? – kérdezi a szőke hajú barátnőm, Emily, amire én csak vállat vonok, miszerint mindegy.

– Elsőként együnk, mert utána lépnem kell – válaszolja Ruby, miután felkeni az utolsó réteg sötétrózsaszín, matt szájfényét.

– Hova? – kíváncsiskodok. – Új fiú?

Felesleges rákérdeznem, mivel ha erről lenne szó, akkor már rég megtudtuk volna. Ruby ügyelve a szemsminkére óvatosan felém kacsint.

– Bárcsak, de nem. A bácsikámék ma jönnek hozzánk és egészen hétfőig itt lesznek, szóval hétvégén nem leszek elérhető – ismerteti. – Nem mondtam?

Csak a fejünket rázzuk, hogy nem. A fekete hajú lány a telefonját elővéve nyomkodni kezdi azt, ezzel kizárva minket. Már megszoktuk tőle. Bezzeg, ha mi csinálunk ilyesmit, akkor egyből ránk szól.

Emily becsapja a szekrény ajtaját, majd nekidől.

– Ketten maradtunk hétvégére – néz rám mosolygos arccal és karba tett kézzel.

– Bocsi, de egyedül – húzom el a számat a hazaköltözés gondolatára. – Ma este ér haza a három gyerek.

Colten és két barátja – Oliver és Ben – majdnem két hete utaztak el Európába újabb üzletkötések céljából. Mivel április van nem mehettem velük az iskola miatt, így szinte egyedül hagytak a nagy házban. Elég kieső helyen lakunk, ahol még kocsival is több mint háromnegyedóra az út a reggeli forgalom miatt. Addig beköltöztem a belvárosi apartmanba, ami a saját hotelunkban van. Természetesen a tudtuk kívül, mert hiába magyaráznám el nekik részletesen a problémámat, miszerint nem akarok elkésni, ők akkor se értenék meg. Csak arra fogják, hogy lusta vagyok korán felkelni. Részben igaz, de ezt nekik nem kell tudniuk. Na meg, könnyebben lehet szórakozni menni, ha már alapból is a városban vagy. Nem szeretik, ha egyedül megyek minden „férfi védelem" nélkül.

– Talán mégis ketten – szól Emily.

– Hárman – egészíti ki kis késéssel Ruby, amire csak a szememet forgatom.

– Álljatok le! – szólok rájuk halkan. – Már számtalanszor megmondtam, jobban jártok, ha Colten tabu a számotokra.

– Jól van – forgatja meg gesztenyebarna szemét Ruby. – Tudjuk, hogy magadnak akarod.

– Nem erről van szó – indulunk el a folyosón. – Ismerem Coltent. Nem járnátok vele jól.

Lorenzo és Bridget halála után kétséges volt számomra, hogy a fiú nem-e ad be nevelő intézetbe. Tizenhárom voltam, hozzászoktam már ehhez az élethez. Megnyugtatott, hogy a szülei se tennék, ezért ő se fogja. Együtt sikerült túl lennünk a gyászon. Sokat mesélt a szüleiről, az életéről, akárcsak én. Szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, de mégsem testvéri; inkább mondanám egy barátinak.

Hogy szerelmes vagyok belé? A francokat!

Már öt éven keresztül figyelem, hogyan szédíti a lányokat, aztán töri össze a szívüket. Megad nekik mindent, amit szemük-szájuk megkíván – legyen az fizikai vagy képzeletbeli dolog –, amiért egyből beleszeretnek.

Mindenesetre vicces nézni a tudatlan lányokat, akik azt hiszik, meg tudják majd változtatni Coltent. Viszont ehhez egy igazi csoda kell, nem egy idegen, aki nem volt más, mint egy- vagy többéjszakás kaland.

– Láttad már azt a testet? – kérdezi döbbenten Emily. – Egy kibaszott görög isten a pasi!

– Nem minden a test – válaszolom neki.

– Egy percre tehetnénk úgy, mintha nem feküdtél volna le vele, és elárulnád, hogy milyen az ágyban? – kérdezi Ruby.

A folyosó közepén megállok. Néhány siető diák majdnem nekem jön, amit nem egy beszólással díjaznak. Nem szólok nekik vissza, pedig olykor jól esne rákiabálni pár bunkó emberre, amit inkább hanyagolok. Mérgesen a két barátnőm felé fordulok.

– Nem volt köztünk se csók, se tipi-tapi, semmi se! – szögezem le durván nekik, mivel ez az igazság.

Már nem is tudom, hányszor beszéltük át ezt a témát. Az agyamra mennek ezekkel a megszólalásaikkal. Ha kell megesküszöm, de tényleg nem történt semmilyen szexuális jellegű dolog egyik fiúval se. Amikor az iskolában kiderült, hogy három fiúval lakok együtt, egyből jöttek a túlgondolt képzelgések. De nem egy könyvben vagyunk, ahol az ártatlan kislányokat partiba vágják.

– Ha ennyire ki vagytok éhezve, akkor ott van Ben– mondom a nagyra nőtt gyerek nevét. – Vagy Oliver – ajánlom fel a kicsivel komolyabb férfi nevét, és elindulok.

– Ben meleg – szólal meg Ruby.

– Biszex – javítom ki. – És látnotok kellett volna, milyen fiút hozott haza utoljára – tudatom velük mosolyogva.

Visszagondolok a napbarnított bőrre, amit megvilágított a reggeli napfény, ahogy reggelit csinált a konyhánkban. Izmai tökéletes helyen dudorodtak. Akcentusa alapján olaszra tippeltem, és amikor meglátott nem is zavartatta magát folytatta a főzést, mialatt én döbbentem néztem a testét.

– Volt rajta ruha? – kérdezi pajzánul Emily.

– Igen – felelem, mire egy rosszindulatú morgás hallatszik. Szélesebb mosollyal hátrafordulok. – Csak egy kötény – vonogatom a szemöldökömet.

Emmy eltátja a száját.

– Mondd, hogy lefotózottad!

– Nem – forgatom meg a mohazöld színű szemeimet. – Colten elrángatott onnan.

– A szemét! – kiáltja mérgében Emily.

– Igen, tényleg az – értek vele egyet.

Hiába buliztam velük sokat, ahol nem egy fiú kezdeményezett, amit sohase hagytak mondván túl fiatal vagyok még ehhez. Na, nem mintha ártatlan lennék, aki még nem hallott és csinált semmilyen szexuális jellegű dolgot.

Tagadhatjuk, de sokan már tízen pár évesen többet tudnak a dologról, mint kellene. A közösségi médiának megvannak az előnyei, de a hátrányai is. Az „elmúltál tizennyolc éves" kérdés olyan, mint egy kerítés nélküli kapu; könnyen bejutsz a zárt ajtón keresztül a házba.

*****

Mi a legjobb, ha az egyik barátnőd szülei étteremláncokban kereskedik?

Szinte bármikor, bárhol ehetsz, mert csak egy nevet kell mondani.

Ruby – a szüleinek köszönhetően – hamar bejuttat minket az iskolához közeli étterembe. Mivel már április volt, ezért a teraszrészt választjuk, ami egy emelettel feljebb helyezkedik el. A feketére mázolt, fonott szék megnyikordult, ahogyan leültem rá. A tölgyfehér, vastag párnának köszönhetően kényelmesen étkezhetek majd. A székhez passzoló asztal egy ugyanolyan színű keskeny terítővel volt letakarva. A kilátás jó; kinti része a városra néz, pontosabban az úton elhaladó autókra.

A pincér egyből az asztalunkhoz siet. A tizenéves fiú angyali arca pírba szökik, ahogyan Emily hosszan bámulja a barna szemeivel, ami nem volt olyan ártatlan. Helyes volt. Rövid, hullámos, barna haja fénylik, ahogyan a Nap sugarai rásüt. Kreol bőre pedig egyenesen levesz a lábaimról. Kár, hogy mindent eltakar a hosszúujjú fehér ing.

Vajon vannak tetkói? – álmodozok, mialatt napszemüvegemet a szőke hajkoronámra rakom.

– Hé! – jelennek meg előttem a hosszú, pirosra lakkozott körmök, ami Ruby-é. – Mit kérsz? – kérdezi mogorván.

– Szarvasgombamártással leöntött csirkemellet, grillezett zöldség körettel, italként pedig almás limonádét szeretnék kérni – adom le a rendelésemet.

A fiatal fiú – aki valószínűleg végzős vagy most kezdő egyetemista – sietve távozik.

– Borzalmasok vagytok – mondja Ruby, majd a telefonján pötyög.

– Miért is? – kérdezi Emily. – Jól néz ki, sőt... – néz arra, amerre a fiú ment. Sajnos nem véljük felfedezni őt.

– Komolyan egy pincérre csorgatjátok a nyálatokat? Szánalmas – motyogja.

– Nem minden a pénz – ellenkezem vele. – Attól, hogy szegényebb nálunk még lehet kedves.

Valószínűleg én is keményen dolgoznék, ha anyám nem dönt úgy, hogy elhagy. Az emléke már nem tud fájni. Rájöttem, hogy felesleges olyan miatt könnyeket hullatni, akinek nem is számítok. Biztos vagyok benne, hogy boldogan sütkérezik a tengerpart mellett, vagy egy hideg, hóval borított helyen szaunázik, mialatt nem is gondol rám.

– Bocs, el is felejtettem. Te is csóró voltál, mielőtt Fosték befogadtak.

– Ruby! – pirít rá Em.

A lány egy „mi van" fejjel néz fel a telefonjából, amit mostanában oly titokzatosan nyomkod.

– Semmi baj, Emily – válaszolom kedvesen, majd a fekete hajú Ruby-hoz fordulok gonosz mosollyal az arcomon. – Ha jól tudom, anyád is csóró – idézőjelezek az ujjammal – volt, mielőtt apád megszánta és elvette. Vagy csak azért, mert korán terhes lett?

Az asztalnál uralkodó hirtelen csendre Emily összébb húzza magát, míg én kitartóan a másikat kémlelem. Ha azt hiszi, csak ő lehet bunkó és beképzelt, akkor nagy tévedésbe él. És ha már pénzügyekkel példálózunk hármunk közül ő volt a „legszegényebb".

Ruby erőltetetten felnevet.

– Csak hülyéskedtem. Ne vegyétek már ennyire komolyan a dolgot!

A pincér zavarja meg a kitörni készülődő vitát, amit én kezdeményeznék. Italainkat elénk helyezi, aztán távozik.

Néha nem is értem, miért barátkozott velünk. Emily-vel ketten – a két szőke, szoktunk poénkodni vele – nagyon jól elvoltunk, míg tavaly Ruby hozzánk csatlakozott egy iskolai projekt miatt. Minden rossz szándék nélkül, mi úgy gondoltuk, hogy a feladat után visszatér a régi baráti körébe, de ez nem így lett. Már csak hetekkel később figyeltünk fel rá, hogy folyamatosan velünk tölti az idejét, végül megbarátkoztunk vele, de tudjuk, milyenek a hármas barátságok. Ketten mindig is közelebb állnak a másikhoz. Nyilván vannak kivételek, de azok ritka kincsek, amiket jól meg kell őrizni.

*****

Evés közben lemondtuk a mozit, mert egyikünk se volt kedve hozzá. Na, meg nem is találtunk értelmes filmet, amit mindketten megnéznénk. Emily spagettiét megkóstoltam, viszont Ruby salátájában nem találtam semmi különlegest. Sokszor mondja, hogy különösen figyeljünk oda a bevitt kalóriákra, mert öregségünkre meg fogjuk bánni, amiben néha igazat kell adnom neki. Sokszor nem figyelek oda, és megesik, hogy a kelleténél többet eszek.

Ruby gyorsan elköszön tőlünk, majd elsiet.

– Észrevetted, hogy fel se ajánlja, hogy kifizeti a részét, vagy legalább meghív minket? – teszi fel a kérdést Em.

– Mindig ezt csinálja – húzom el a számat, azután a számlát kérem. – De mindegy – legyintek. – Majd én rendezem. Mennyi borravalót adjak a srácnak? – mosolygok rá a legjobb barátnőmre.

– Sokat – vonogatja a szemöldökét, mire felnevetek.

Két bolond vagyunk, de így szeretjük a másikat. Fejenként tíz-tíz százalék borravalót adok, amit alig akar elfogadni.

Míg Emily az ételt és a kiszolgálást dicséri (főként az utóbbit), addig a telefonom pityegő hangot adva jelez, hogy üzenetem érkezett:

Colten <3
Végeztél? Otthon vagy már? Minden rendben volt?

A szememet forgattam az aggódása miatt.

Én
Igen, apuci, minden oké, már ettem is... Most fogok hazamenni.

Colten <3
Ne hívj így, mert elfenekellek!

A kisördög nem hagyott nyugton maradni.

Én

Oké, apuci 😉 😂

Colten <3
Te akartad! 😈

Miért küldtem el neki ezeket?! Most biztos azt gondolja, hogy ilyeneken fantálziálgatok, pedig nem, Nincs semmilyen apakomplexus fétisem, és nem is tervezek ilyen kapcsolatot az életemben, mert undorítónak tartom, hogy aktus közben így nevezzek valakit. Ez semmilyen formában nem egészséges, komoly lelkiproblémák is kialakulhatnak e hatására.

Colten <3
Egyébként csak holnap este tudunk hazajönni. Valami légviszonyi időjárásról magyarázott a pilóta.

Én
😥

De semmi komoly?

Mindig félek, amikor repülőre szállnak; ami Lorenzoval és Bridgettel történt mély nyomott hagyott bennem. Jobban megvisel, minthogy nincsenek mellettem a szüleim, noha apámat nem is ismerem. Vajon milyen lehet? Idősebb, fiatalabb? Él-e még, vagy már halott? Egy lecsúszott alkoholista? Nem tudom rá a választ, de reménykedek benne, hogy szeretett volna engem.

Colten <3
Semmi komoly.

Épphogy lerakom a telefont, máris jön a következő üzenet:

Colten <3
Na, jó! Olivert nem engedték fel, mert ittas volt. 😂

Én
😂 😂
Akkor holnap este.

A telefont elrakva felkelek a székről, és Emily-re mosolygok, aki – miután elment a pincér – kérdőn néz felém.

– Anyukád otthon van? – kérdezem tőle.

Sajnos, az ő szülei nem olyan lazák, mint például a többi. A szigorú neveltetése miatt, nem egy utazásra vagy esetleg programra nem engedték el. A tanulás mindennél fontosabb a számukra, ezért Emilynek nagyon jól kell teljesíteni, hogy elengedjék valahova.

Viszont én sokszor látom rajta a fáradtságot és a nyomást. A karikás szemei, amit igyekezik sminkkel fedni, az alváshiányról árulkodik, amit csak a túlzott tanulásnak köszönhető.

– Miért?

– A fiúk csak holnap jönnek haza. Szóval csajos este az apartmanban, utána meg irány a Deviant?

– Benne vagyok – vágja rá azonnal a választ.

*****

Sziasztok! 🥰

Végre eljött ez a nap is, amikor elindult az új sztorim! :D

Bevallom, egy kicsit rövidre sikerült, de a következő fejezet már hosszabb lesz, ahol megismerhetjük a 3 nagyra nőtt gyereket is. Várjátok már? :D

Kellemes hétvégét kívánok nektek! 😊