Harry Potter a tőle telhető legnagyobb odafigyeléssel és precizitással végezte el az utolsó simításokat az újjonan kapott öltözékén. A férfi érzéke lenyűgözte, már ami a ruhaválasztást illeti. Soha nem gondolta volna, hogy a férfinak ilyen tökéletesen pontos szemmértéke van. Na meg ilyen kiváló ízlése. Ugyanis a számára kiválasztott ruhadarabok mindegyike hibátlanul az ő mérete volt, és mindenhol tökéletesen illett rá. A mardekárzöld selyemszoknya magassága hangsúlyossá és meglepően karcsúvá varázsolta derekát, míg combjaiból alig egy arasznyit takart el, ezáltal a lehető leghosszabbnak mutatva lábait. A necc harisnya és a csillogó harisnyatartó is tökéletesen feszültek combjain, a magassarkú pedig még egy bélelő bűbájjal is el volt látva, a minél kényelmesebb viselet érdekében. A fiú pedig igazán értékelte ezt az apró kedvességet a férfitől. Ám a kedvence az új egyenruhájában, az a kígyó medálos bőr choker volt, ami talán el leheletnyit szorosabban feszült a nyakán a kényelmes kategóriánál, de valahogy nem igazán bánta... kissé úgy érezte magát tőle, mintha meg lenne jelölve. Mintha a Bájitalok mestere ezzel egyfajta ígéretet tett volna neki, mintha kisajátította volna. És Harry merte remélni, hogy ez így is van.

Az öltözködést befejezve, megszemlélte magát az asztalon hagyott, kisebb méretű tükörben... és a látványtól lassacskán halvány pír kúszott végig az orcáin, még ártatlanabbá téve megjelenését. Nem gondolta volna soha, hogy ő valaha is szépnek, vagy akár kívánatosnak fogja találni saját magát. Noha kívülről nem feltétlenül látszott, de mindig is önértékelési problémákkal küzdött, pláne, ami a megjelenését illeti... és úgy sejtette, ez talán már soha nem fog megszűnni nála. Túl sokszor érezte magát koloncnak, túl sokszor éreztették vele hogy ő semmirekellő, elfajzott, ronda és hasztalan. Hogy nem ér semmit, és nem érdemli meg mások szeretetét. És még akkor is, amikor a Roxfortba került, akkor sem ő számított soha, nem Harry, hanem a Fiú Aki Túlélte. Soha nem érte, magáért rajongtak igazán, hanem a hírnevéért és az őt övező próféciáért.

De most először életében azt érezte, azt gondolta saját magáról, hogy szép. Hogy igazán kívánatosan néz ki. Hogy kell valakinek. Ő, Harry. És ettől borzongás futott végig a testén. Valahogy úgy sejtette, hogy ennek kevés köze van a lányos viseletéhez, inkább ahhoz, amiért viselte ezeket a ruhadarabokat. Aki miatt viselte. Már minden porcikája remegett a várakozástól, hogy láthassa végre Professzorát.

Lassan körbesétált a szobában, hátha a férfi hallja majd a cipősarkak kopogását, finom jelzést adva ezzel a másiknak, hogy elkészült. És várja őt... nagyon. A fiatal Griffendéles olyan, számára ismeretlen feszítést tapasztalt a mellkasában amit még soha eddig. Úgy érezte, hogy alig kap levegőt, és a remegését egyszerűen képtelen volt irányítani. Tudta, hogy izgul, ez nyilvánvaló volt, de volt még ebben az érzésben más is. Valami olyan, amire még nem tudja a megfelelő kifejezést. Ám amikor a harmadik hangos kör után sem hallott semmi neszt, egy nyikkanást se a környezetéből, csak a kandallóban ropogó tűz kellemesen megnyugtató dallamát, úgy döntött, hogy felhagy az izgatott járkálással meg topogással, mert csak az őrületbe fogja kergetni magát. Valószínű, hogy a férfi okkal nincs még a szobában... hogy készül valamire. És a fiatal Griffendéles biztos volt benne, hogy jönni fog. És ő türelmesen kivárja, hiszen tudta, bármit is tervez a másik, minden várakozást meg fog majd érni... Lassan odasétált a kandalló elé terített különböző állatszőr szőnyegekre és csendesen térdére ereszkedve kényelembe helyezte magát a puha anyagon, háttal a kandallónak, a kanapé felé fordulva. A sarkán ülve, mardekárzöld szoknyáját gondosan elrendezgette maga körül, miközben élvezte a kandallóban ropogó tűz jótékony melegét a hátán. A pince volt a kastély leghidegebb része, és talán a férfi lakrésze még inkább jegesnek tűnt számára. És mivel felső részt nem kapott öltözékéhez, - ahogy fehérneműt sem - meztelen felsőteste már igencsak kezdett kihűlni a pince fagyos levegőjétől...

Éppen csak kezdett felmelegedni és megrendszabályozni heves légzését némi nyugalom reményében, amikor a könyvespolcok közt lévő ajtó nyikorogva feltárult, a Bájitalok mestere belépett rajta, és a Harry mellkasát feszítő érzés elszabadult, elárasztva egész testét.

Tanára nem a megszokott, komor, milliónyi gombos felöltőét viselte, hanem valami egészen mást, valami olyat amitől Harry farka azonnal merevedni kezdett, már csak a látványtól is. Perselus Piton ugyanis egy pontosan olyan zöldszínű, meglehetősen szűk szabású selyeminget viselt, mint amilyen anyagból az ő a szoknyája készült. A felső három gomb ki volt kapcsolva, szabadon hagyva az idősebbik porcelán bőrét, még az ing ujjai fel voltak tűrve egészen a könyökéig. Harry jól látta azt is, hogy Tanára eltakarta a bal alkarján a sötét jegyet egy valószínűsíthetően igen erős fedőbűbájjal, de a fekete bélyeg körvonalai még így is halványan látszottak. Nadrágja a szokottnál szűkebb fazon volt, természetesen korom fekete, mint mindig, talárt pedig egyáltalán nem viselt. A haja frissen volt mosva, és csillogott a tűz fényében. Ám ami a legizgatóbb volt a fiú számára, az a férfi hosszú, kecses ujjait díszítő ezüst gyűrűk sokasága volt. Olyan elképesztően szexivé varázsolták a férfi kézfejét, hogy Harry szájában azonnal összefutott a nyál. Alig várta, hogy érezhesse majd a férfi forró ujjai és a hideg, fémes gyűrűk közti kontrasztot a bőrén mindenhol. És ami az egész szemkápráztató megjelenést megkoronázta, az a férfi jobb csuklóját átfogó bőrpánt volt, amin egy ezüst, kövekkel kirakott kígyó díszelgett, akárcsak a Griffendéles nyakában.

Perselus Pitonnak kétségtelenül kifogástalan ízlése volt.

Harry szíve a torkában dobogott olyan hangosan, hogy attól tartott, a férfi is hallja. De mégsem bírta tekintetét elszakítani az idősebbről. Professzora még mindig az ajtóban állva, lassan, szinte komótosan végigvezette a tekintetét rajta, gondosan megszemlélve minden egyes porcikáját, ruhájának minden kis részletét, majd ajkai egy elégedett félmosolyra húzódtak és a sötét szemekben olyan csodálattal kevert birtoklási vágy tükröződött, amitől Harry farka megrándult. De a férfi továbbra sem szólt egy szót sem, csupán kezeit a zsebébe téve, ajkain elégedett mosollyal megindult a fiatal Griffendéles irányába, ám Harry várakozásival ellentétesen, Tanára elhaladt mellette, anélkül hogy akár egy szót is szolt volna hozzá, majd a lehető legnagyobb eleganciával foglalt helyet a fekete bőrkanapén, közvetlenül a térdeplő fiú előtt.

Kedves Olvasóim!

Nagy valószínűséggel ezt a rörténetet a wattpad törölni fogja, irányelv sértés miatt.
(Öncélú szexuális tartalom)
Ezért arra kérek mindenkit, hogy aki olvasni szeretné a továbbiakban is, az vegye fel velem a kapcsolatot az alábbi platformok egyikén:

Instagramm: @Victoria_W_Knight

Email: [email protected]

Ha elkülditek nekem az email címeteket, akkor tudlak titeket értesíteni, hogy mikor lesz kész az írói oldalam. Illetve amíg ez nem történik meg, addig lehetséges, ilyen formában folytatom a storyt.

Üdv,
Victoria W. Knight