Amint immáron új pozíciójukban a férfi újra belé hatolt, Harry érezte, hogy eljött a vég. Valahogy attól, hogy látta közben a másikat, még intenzívebbé vált az eddig se éppen felejthető élmény. De ettől az aprócska változtatásból még inkább tudatosult benne, hogy valóban megtörténik vele mindez. Végig az este folyamán, mióta csak felült a férfi asztalára, úgy érezte, mintha egy hatalmas, végeláthatatlan létrán mászna egyre feljebb és feljebb, miközben fogalma sincsen, hogy hova is vezet az útja. És ezzel a pozícióváltással pedig rögtön átugrott vagy tíz fokot azon a bizonyos képzeletbeli létrán. Ráadásul Tanára továbbra is olyan pontos és fegyelmezett tempót diktált, hogy kezdett a tűréshatára szélére kerülni, és feladni a küzdelmet a beteljesülés késleltetésére. Ám nem ő volt az egyetlen aki feladni látszott a harcot. A robusztus és meglehetősen stabilnak látszó mahagóni asztal ugyanis minden egyes lökésnél egyre jobban és jobban nyikorgott alattuk. Harry kezdett komolyan tartani attól, hogy a masszív bútordarab ténylegesen beadja a kulcsot, és a menet végére a pince jéghideg kőpadlóján kötnek ki. Ami meglehetősen emlékezetes lenne ugyan, de nem feltétlen célszerű, tekintve, hogy ez a férfi munka asztala, amit nap mint nap használ az óráin. És lehet nem volna okos ötlet szétrombolni. A fiú így is meg volt győződve róla, hogy soha többé nem fog tudni a bájital teremben úgy létezni és ránézni a férfi asztalra amin most éppen fekszik, hogy el ne pirulna a látványtól is. Ezen pedig nem segítene egy asztal összetörős élmény. Habár, arról a részről mégis csak csábító volt a gondolat, hogy talán egy ilyen után még Tanára is zavarban lenne a saját asztala látványától. Ami igazán szórakoztató és bűnösen kielégítő gondolatnak tűnt. Mit meg nem adott volna azért, ha láthatna Pitont elpirulni az órája kellős közepén, csak azért, mert az asztalról eszébe jutott mindaz, amit éppen művelnek. Harry nem tudta megállni, és halkan kuncogni ne kezdjen a szeme előtt lepergő, csábító vizualizációk hatására. És ezen tettének nem is maradt el a hatása. Amint a férfi meghallotta a nevetését, azonnal lassított a csípőmozdulatain, kérdőn ráemelte éjfekete tekintetét, majd játékos hangon megszólalt.

- Megtudhatnám mit talál ennyire szórakoztatónak Miss Potter?

- Az asztal Uram. Kezdi feladni.

A Bájitalok mesterének el kellett ismernie, hogy bizony kénytelen igazat adni a Griffendéles észrevételének. Ha így folytatják akkor bizony egy hosszadalmas javítási folyamatot végezhet majd el, mert az asztal panaszos nyikorgása valóban nem enged sok jóra következtetni, és kilátásba helyez némi problémát. Talán nem volna éppen szerencsés lerombolni az íróasztalát amit nap mint nap használ az óráin. Józan esze egyértelműen kiállt a gondolat mellett, miszerint abba kellene hagyniuk az ártatlan bútordarab kegyetlen abúzusát. De agyának egy pajzán, kicsit sem racionális része, eljátszott annak a lehetőségével, hogy még felejthetetlenebbé tegye a maga és diákja számára is ezt az estét. Igazán szívesen látta volna ugyanis a szemtelen kölyök arcát az óráján, amint a darabokban lévő, földre rogyott asztalt szemléli. Ez határozottan nagyobb izgalommal töltötte el mint az illendő lett volna. De mégis, valahogy sikerült uralkodnia magán és meggyőzni agyát arról, hogy egy ilyen művelet talán túlságosan kockázatos lenne. Még neki is. De már nem volt mit tennie, felébredt benne a játék gondolata. És a mai este után már igen nehezen volt képes türtőztetni magát, így arra a döntésre jutott, hogy az asztal tönkretétele nélkül ugyan, de kicsit meg fogja kínozni a kölyköt. A nap folyamán már másodszor. És ezt is legalább annyira élvezetessé teszi, mint az igen hosszúra nyúlt előjátékukat. A terv szinte másodpercek alatt meg is született elméjében és nem tudta megállni, hogy ajkai ne rendeződjenek egy elégedett, ravasz vigyorba. Határozottan ez élete legjobb estélye, és a java még csak most jön. Az újabb játszma gondolatára vére újra, eddig talán még számára is ismeretlen módon kezdett izzani, és rögtön neki is látott a terve megvalósításának. És szinte azonnal gyönyörködhetett is az eredményében.

Amikor a férfi újra mozogni kezdett benne, Harry érezte, hogy valami megváltozott. Hirtelen eltűnt a mozdulataiból az addig intenzív hevesség, és helyét egy kínzóan kimért, lágy tempó vette át. Lassan és hosszan kezdett benne mozogni, szinte fájó lassúságal. De ez felülmúlt mindent, amiről eddig azt hitte, hogy nem fokozható. Tanára lassú, elnyújtott precíz mozdulati olyan szintekre emelték testében a kéjt amiről nem is tudta, hogy egyáltalán létezik, sőt a fantáziája sem terjed ki ilyen mértékekig. Szinte hihetetlennek tűnt számára, hogy partnere mennyi meglepetést tud okozni egyetlen este alatt. Pedig Perselus Piton pont nem az a személy, akiről azt gondolná az ember, hogy a meglepetések embere. De Harry nagyon is úgy vélte - ebből a pár órából kiindulva - hogy a Bájitalok mestere a szokottnál is nagyobb fantáziával és képzelőerővel rendelkezik. És erről mi sem jelenthetett nagyobb tanúbizonyságot, mint az, amit a férfi ezt követően tett. Ugyanis amint megfogant aa Griffendéles fejében a gondolat, partnere szinte azonnal elkapta a csuklóit és a feje felé szorította, majd méginkább lassított a tempón, minek következtében egyre mélyebbre ért benne. Harrynél pedig ezzel végleg elszakad a cérna, elérte tűrőképessége határait. Többé egyetlen józan gondolat sem volt képes átférkőzni az elméjét uraló, sűrű rózsaszín ködön, amely tiszta vágyból, kéjből és gyönyörből alkotott tökéletesen kielégítő, szinte már mérgező elegyet. A továbbiakban csak sikongatni volt ereje és próbálta feldolgozni a testében tomboló vad vihart, amit a férfi okozott. Az orgazmus úgy épült benne, lökésről - lökésre, centiről - centire, akár csak egy kártyavár, ami csak a hajnali szellő az utolsó fuvallatára vár, hogy elérje végső rendeltetését, az összeomlást. Harry Potter egyszerűen nem bírt mit kezdeni a felgyülemlő érzéseivel és úgy vélte, hogy ha nem tesz ellene valamit, akkor felrobban. Édes kínjában dobálni kezdte magát, mint egy levegőért kapkodó, az életéért küzdő, partra vetett hal. Ám a férfi vasmarkai ellen ő igen kevésnek bizonyult. Vergődésével nem ért el semmit, csupán azt hogy Professzora arcán egy elégedett, mindenttudó vigyor terült szét, és ha lehet, csípőjét még mélyebbre és még frusztrálóan lassabban mozdította benne. Harry tisztában volt vele, hogy le kell vezetnie a frusztrációját, el kell terelnie a figyelmét a másik édes kínzásáról, vagy különben megkattan. És erre igen megfelelő módot jelentettek a férfi hívogató ajkai. Hirtelen azt érezte, hogy mindennél jobban meg akarja csókolni a másikat... újra megízlelni az ajkait. És nem volt rest ennek a vágyának hangot is adni.

- Kérhe-hetek... egy csókot?

Piton amint meghallotta a kölyök halvány, elgyengült hangon csengő bájos kérését szívből elmosolyodott. Sose szerette a bókokat, nem is sűrűn volt benne része, mos mégis azt érezte, hogy ez a halovány, lágy mondat ezernyi bók és dicséret erejével hatott rá. Rendkívül kielégítő volt látni és hallani a srác örömét és elégedettségét. Mindennek hatására pedig szinte gondolkodás nélkül, automatikusan cselekedett, megadva partnerének a vágyott érintést. És amint ajkai elérték a kölyökét, és újra megérezte a fiú szájának gyümölcsös, édes mámorát, azonnal tudta, hogy a játék véget ért. Testében egy gyorsvonat erejével végigszáguldott a bizsergés és gyakorlatilag abban a pillanatban elélvezett, amint nyelve rásimult a másikéra. Saját orgazmusa vakító gyönyörén keresztül halványan érzékelte, hogy a fiú is intenzíven remegni kezd alatta, majd éles fogak kapaszkodnak ajkaiba, biztonságot és megnyugvást keresve.

Kedves Olvasóim!

Nagy valószínűséggel ezt a rörténetet a wattpad törölni fogja, irányelv sértés miatt.
(Öncélú szexuális tartalom)
Ezért arra kérek mindenkit, hogy aki olvasni szeretné a továbbiakban is, az vegye fel velem a kapcsolatot az alábbi platformok egyikén:

Instagramm: @Victoria_W_Knight

Email: [email protected]

Ha elkülditek nekem az email címeteket, akkor tudlak titeket értesíteni, hogy mikor lesz kész az írói oldalam. Illetve amíg ez nem történik meg, addig lehetséges, ilyen formában folytatom a storyt.

Üdv,
Victoria W. Knight