— Windrise? — kérdezi Xiao.

— Mhm! Mindig, amikor szabadnapos vagyok, ide szoktam menni. Ez a hatalmas fa a második kedvenc helyem egész Mondstadtban.

Xiao és Venti a Hetek szobra melletti alacsony pillérnek dőlnek neki háttal. Az adeptus ránéz a fára: hatalmasnak valóban hatalmas, talán még a mondstadti háztetőkről is látszódik. A fa körül repkedő kristálypillangók különleges hangulatot teremtenek. A nyári nap sugara átragyog a leveleken, és kellemesen simogatja Xiao hátát.

Ha Xiao rákérdez, Venti biztosan elmondaná, miért néz úgy erre a fára, mintha egy régi barátja lenne.

— Énekelj nekem valamit! — böki ki Xiao olyan hirtelen, hogy még saját maga is belevörösödik.

Venti, bár meglepődik, szinte azonnal rábólint.

— Persze. — Xiao legnagyobb csodálatára a szélisten a semmiből kapja elő a líráját, majd egy az adeptus számára teljesen ismeretlen dallamot kezd játszani.

Xiao azt kívánja, bárcsak mégegyszer hallhatná azt a dalt, amit Venti akkor játszott neki.

*

Ventiék még aznap megjárják a mondstadti vidékhez tartozó két falut: Springvalet és a Dawn Borászatot.

Xiao Sprivalere először azt hiszi, Mondstadt külvárosa: a hatalmas szélmalom téveszti meg. Venti persze kineveti. Azért türelmesen végigvezeti a kis falun, itt-ott szóba elegyedve a helyiekkel, sőt, még egy kisebb koncertet is tart. Xiao csak bámul.

A Dawn Borászat már kevésbé barátságos. Bár Ventinek sikerül elakasztania egy üveg bort, végül észreveszik őket, és a szőlősön keresztül menekülnek - az isten legnagyobb bánatára a nagy sietségben elejti a borosüveget, ami ripityára törik.

— Hogy a jó büdös... — kezd bele az isten valamilyen cifra mondstadti káromkodásba.

— Jöjjenek csak vissza! Ezért kártérítést kell fizetniük! Szólni fogok Diluc mesternek, hogy...!

De addigra Xiao és Venti már a szerencsétlen borász látókörén kívül kerültek.