Levegőt veszek. Mélyet. Az előttem lévő látványtól gyorsabban ver a szívem. Tan Cai.
Comb kifeszítve kéz a magasba kötözve. Puha, verejtékes bőr. Duzzadt, vöröslő ajak. Fel-le emelkedő mellkas. Két sötét szem, hosszú, fekete haj, húsos comb, lapos has. Remegő test. Álló, kemény farok.

A fogammal a számba harapok, elfojtok egy nyögést. A főnix szempárba nézek. A szemhéjak félig leeresztve.

Kemény vagyok. Meztelen. Meztelen és kemény.

A kikötözött Tan Cai-ba kívánkozik a farkam; bele, a testébe. Tövig. Minden szenvedéllyel kefélni akarom, úgy, ahogy embert még nem keféltem. Az ágyékom lüktet, a légzésem felületes. A szívem gyors. Az arcom felforrósodik a hosszú szempillák rebbenésétől.

- Meg akarlak dugni - mondom.

Tan Cai felnyög. Hátrahajtja a fejét, és felkínálja hosszú, kecses nyakát rajta a hibátlan, harapnivaló bőrrel. Előrébb lépek. A teste forróságot áraszt, ajka az ajkammal súrlódik. Lentebb hajolok. Hajam a hátam mögé dobom, a testem megfeszül. Egy izzadságcsepp folyik le a hátamon. Számat a nyakra tapasztom. Szívom. Csókolom. Cuppogok a bőrön, és harapdálom. Kék és zöld, lila és piros foltok maradnak hátra. Kis körök, teljes fogsorok.

Beleremegek. Tan Cai teste reszket, újra meg újra megborzong. Nyöszörög. Minden hangtól, rezzenéstől és szusszantástól jobban fáj a farkam.

Őt akarom. Őt, őt, őt.

- Fáj - sóhajtja Tan Cai. - Kérlek! - Torka fel-le mozdul, nyel egyet. - Kérlek... Szopd le a farkamat! - könyörög.

Elmosolyodom. Forróság vonul végig a hátamon. Felemelem a fejem, ajkammal betapasztom az ajkát. Csak egy pillanatra. Aztán vége is.

A levegő a bőrömet súrolja. A térdembe fájdalom nyilall, ahogy a padlóra koppan. Tan Cai farka. Tan Cai kemény, sóvárgó farka. Elakad a lélegzetem. Benyálazom a számat, de nem kapom be. Közel hajolok. Nagyon közel; a leheletem magán érezheti. Addig fújom rá a levegőt, míg bele nem remeg. Amíg folyamatosan nem szuszog annyira, de annyira kétségbeesetten.

- Dai Han, kérlek! - nyüszögi. Arca piros, szeme szinte már könnyes. Két telt combja meg-megremeg. - Kérlek, szopj le!

- Nem élvezed a játékot?

Megrázza a fejét.

- Én élvezem. Mert tudom, hogy a végén a szart is kikeféljük egymásból - mondom köntörfalazás nélkül. - Elengedlek, és te nekem támadsz. Hasra fekszel, majd hagyod magad. Megduglak. Aztán én is hasra fekszem, és mindent megtehetsz velem, amit elfojtasz, Tan Cai.

Rángatja a kötelékeit. Ismét remeg. A farkára lihegek. Tan Cai előrefeszíti a csípőjét, a makkja az ajkamhoz ér. Felnevetek. Majd szopok. Megnyálazom a végét, nyelvem végigsiklik rajta.

- Te jó ég, te jó ég, te jó ég... - mondogatja lihegve.

Tovább nyalom. Két ajkam közé veszem a farkát, finoman megszívom. Megrándul. Előrébb hajolok. Az orromon veszem a levegőt. Beeresztem. A selymes bőr a szájpadlásomhoz simul, majd újra elmozdul. Tan Cai reszketve veszi a levegőt, és minden porcikája őrülten küzd az őt fogva tartó kötelekkel.

De engem nem zavar. Leszopom. Hosszasan, a kezemmel simogatva, miközben újra meg újra befogadom. Kezem a kötélre kúszik. Eloldozom a lábát. A többi a levegőben tartja a testét, míg a két puha comb a fejem köré fonódik.

A számba lök. Egyre csak a torkomhoz ér, de nem öklendezem. Kényeztetem. Addig, míg szinte el nem töri a nyakam a körém feszülő tagjaival. Még egyet moccan... Elélvez.
Sós és édes nedvesség tölti meg a szám. Sűrű és ragacsos. Lenyelem.

Végignyalok az ajkamon, és felállok. Fáj. A farkam szörnyen lüktet, a tagjaim elgémberedtek, de a comb már nem ölel többé. Tan Cai főnix szemébe nézek. Fekete. Arcán mosoly. Szeme lecsukódik, míg homorít. Felkínálja magát. A gyönyörű testét, a hátának ívét, a fenekének domborulatát, a kemény kis mellbimbót.

- Nem bírom tovább - súgom, majd a csuklójához nyúlok.

Beleborzongok abba, mikor lecsúszik a kötél, Tan Cai pedig a karomba zuhan. Átöleli a nyakam. Ajka az enyémhez ér, nyelve végigvonul rajta. Engem fürkész. És én őt fürkészem. Ujja megsimítja a vállamat, forró bizsergés fut végig a gerincem mentén. A mellkasok összesimulnak, lába szorosan a derekam körül.

Végigsimítok a sikamlós bőrén. Puha. Feszes. Finom. Tenyerem a hátától a fenekéig vonul. Megszorítom az egyik félgömböt.

- Dai Han! - nyögi Tan Cai.

Öle finoman mocorog. Farka a hasammal súrlódik, teste hullámokat ír le. A vállamra hajtja a fejét. Lehelete simogat, haja rám omlik. A fenekén a vájatot a makkomhoz dörzsöli. A nedvem ott szivárog a két formás farpofa közé. Előrelökök, az ölem megrándul. Távolabbra eresztem Tan Cai törzsét, és egy ujjammal megkeresem azt a hálás kis bejáratot ott hátul. Körzök körülötte. Simogatom.

- Dugd be, hadd érezzem! - mondja, és fejét hátravetve szuszog.

- Ülj bele, Tan Cai.

Megteszi. Az ujj elsüllyed benne, ahogy leereszti a csípőjét. Megmozdul. Fel-le, mint egy lovagló ágyas. Az izmai feszesek. Ujjbegyemmel végigtapogatom az egyenetlen felszínt. Olyan hévvel mozog, és ad feneke csókot - újra meg újra - a farkam hegyére, hogy beleremegek. A szívem kalapálását hallom. Tan Cai nyögéseit. A cuppogást, amit a ki-be csúszó ujj és bejárat kelt.

A vágy dobog bennem. Le kell csillapodnom. Előredőlök. Orrom a nyakához szorítom, belélegzem a gyümölccsel és rózsával keveredő verejték illatát. Újabb vörös foltot szívok a bőrre. A sokadikat.

- Le kell feküdnünk, különben... - lihegem. A hangom karcos, erőtlenül remeg.

- Különben?

- A fenekedre élvezek - súgom.

Nem hazugság. Talán fél perc elég lenne ahhoz, hogy azt a szép vájatot opálos fehérre fessem. Míg össze nem ragad. Míg a sperma ragadós cseppekben meg nem nyúlik, és le nem csöpög a lábamra. Vagy a földre. Igazán nem számít hova.

Tan Cai felzihál. Egy, az eddigieknél sokkal lendületesebb mozdulattal mélyre süllyeszt magában. Az ujjam forró nedvességet tapint.

- Jó... Jól van - motyogja, mire felemelem a fejem.

Szemét ködfátyol fedi. A tudatvesztés szembetűnő jele, a pillanat, mikor annyira kíván, hogy a gondolatok már egybefolynak, és szinte elengedni is képtelen. Tovább mocorog. Az ágyhoz sietek. Már-már ledobom a puha takarók és párnák közé.

Megrebbenő szempillák. Hullámzó mellkas. Comb szélesre tárva, készen a befogadásra. Apró, sóvárgó, ösztönző nyögések.

Ha nem dugom meg most, elkárhozom.

Közelebb megyek. Nagyon közelre, térddel az ágyra, az alattam besüppedő matracra. A lába közé. Oda, ahol az a forró lyuk csak az én farkamat, az én döféseimet várja. Elhelyezkedem Tan Cai felett. Szám az övére tapasztom. Megnyalom az ajkát, résnyire nyílik. Befúrom közé a nyelvem. Az övéhez simítom a sajátom, míg a csípőmmel lökök, és a testéhez dörgölöm a farkam. Kemény és forró. Csak őt kívánja.

Végigsimít a mellkasomon. Izzadság csorog rajtunk. Melegség éledezik a bensőmben, majd terjed ki mindenemre, és ráz meg addig, egészen addig, míg az ellenállásom kártyavárként le nem omlik. Megszívom a vastag, vörös alsó ajkat, és megharapom. Eltávolodom tőle. A szemkontaktus marad. Elveszünk egymásban, mint az apró tárgyak a folyókban, a tengerekben és óceánokban. A fenekére markolok. Keze a nyakamra téved, megszorítja. A levegőm elakad. Felzihálok attól az őrült bizsergéstől, amit az ujjai hagynak rajtam.

- Kellesz, Tan Cai... Kellesz - mondom rekedten.

Sötét főnix szeme felcsillan, arca ragyog. Mosolyog. Annyira szép. De nem veszem el benne. Farkam sürgető rándulása, fájdalmas keménysége másra ösztönöz. Többre. Valami jobbra, durvábbra és testibbre.

- Itt vagyok. Csak rád várok, Dai Han - felel. Hangja lágy, de a csípője nekem feszül. Ujjai elkalandoznak. Simogatják, húzogatják a heréimet. - Hiszen a szart is kikeféljük egymásból, nem igaz?

- I-igaz - nyögöm, és a fejem lehanyatlik. - Bassza meg... Én... Úgy feszül...

Tan Cai tenyere az arcomra simul. Megcirógatja az államat, csókot nyom az orromra.

- Semmi baj - súgja. - Addig dugsz, amíg jólesik.

Megpuszilom a száját. Egyszer, kétszer, háromszor. Közte nagy levegőket veszek, és egy szót nyögök: köszönöm.

Farkam a vájathoz nyomom. A két húsos farpofa közrefogja. Kiürül az agyam. Csak az jut eszembe, mennyire kívánom, hogy milyen mélyre fogok benne merülni. Ezért csinálom. Bedugom a makkom abba a kiéhezett kis lyukba, és az egész farkam belemerítem. Tan Cai szűköl, az arca piros, kapkodja a levegőt.

Én is kapkodom. Nyögök. Többre vágyok. Még többre, még mélyebbre. Sokkal mélyebbre. A testem megremeg, az ajkam sikolyra nyílik. Arra a kéjes élvsikolyra közel az orgazmushoz.
Lehanyatlom. És várok. Addig, amíg úgy nem érzem, nem robbanok fel a testében. Míg már nem szorul ökölbe a kezem. Várok.

A karja magához szorít, az izomgyűrűk meg-megrándulnak. Lábfeje a bőrőmbe váj. Lehajolok a mellkasához, a meredező mellbimbójához. A számba veszem. Szopom, harapom, a másikat csavargatom. Megmozdul a csípőm. Mélyen belelökök. Az ölem megfeszül. Dugom. Hosszú, durva mozdulatokkal. A bőrünk összecsattan, a nedvünk cuppogó, nyirkos hangok zubogó oázisává válik.

Tan Cai nyögései a farkamban rezonálnak. Félig leeresztett pillák. Hátravetett fej. Gyönyörű látvány.

Mélyebbre és mélyebbre merülök, ameddig csak tudok. Megemelem a fenekét. Még bentebb csúszok. Feszes. Annyira nedves, forró és szűk! Kezem lefelé csúszik az izzadt válláról, ezért a bőrébe vájom az ujjaim. A csípőm remeg. Gyorsítok.

- Dai Han - kiáltja Tan Cai, aztán a hangja elfúl. Nyöszörögni tud csak.

Két test összefonódva, hangok összeolvadva. Van ennél szebb? Szerintem van:

- Da... Dai... Dai Han.

Tan Cai motyogása elhal. Hosszú, tusszínű hajába túrok. Még keményebben döngetem. Az izmai a farkamra szorulnak, majd elengedik. Rászorulnak és elengedik. Meleg, ragadós sperma spriccel a mellkasomra. Tan Cai hasára. Megfeszülök. Hangosan nyögök és zihálok. A farkamban enyhül a fájdalom. Forró élvezetet küldök Tan Cai kerek fenekébe. Megtöltöm őt, mintha erre volna szüksége. Mintha kiszáradt növény volna, amit ismét vízzel táplálnak.

Lihegek. Fejem a vállára hajtom. Átölelem. A hasunk összesimul, ragad. De nem számít; addig nem, míg itt vagyunk. Ketten. Egy ágyban.

Legördülök róla. Vállam a vállához ér, a takaró kellemesen hűvös ott, ahol nem értünk hozzá. A mellkasom emelkedik és süllyed. A szívdobbanásaim a fülemben hallom. Elmosolyodom. Az oldalamra fordulok. Arcom Tan Cai vállgödrébe rejtem. A bőre puha. Illatos. Édes, mint a barack és az eper, mint a cseresznyefa virága. Összeölelkezve fekszünk. Két megnyugvó test a végső játék előtt. A felkészülés.

Eltelik egy perc. Kettő. Öt is.

Hüvelykujjam végighúzom Tan Cai arcán. Lehunyja a szemét. Mosolyog. Arcán két barátságos gödröcske. Orra hegyén szeplők. Tenyere a fenekemre simul. Megpaskolja. Felszusszanok. Ajkam az övéhez nyomom. Nyelve a számba siklik. Határozottan. Megváltoztak a körülmények.

Ezúttal én következem.

- Tan Cai... - nyöszörgöm. - Mindig... Mindig elfelejtem, milyen... magabiztos tudsz lenni.

Az említett nevet. Hangja bizsergést küld le a gerincem mentén. Ujjai a combomra siklanak, megmarkolják. Homorítok. De ő nem furakszik a lábam közé. Nem. Ehelyett lemászik rólam.

A farkam újból keményedik. Tudom, mit akar. Hogy mit kell tennem.

Ég az arcom. Megfordulok. A hasamra; ágyékom a finom anyaggal súrlódik. A párnára hajtom a fejem. Egy apró nyögés hagyja el a számat. Aztán egy hangosabb. Tan Cai tenyere a fenekemen csattan. Feltolom magam, négykézláb helyezkedem el, kezem az ágytámlára siklik. Ívbe feszítem a hátam, szélesebbre tárom a lábam.

Két határozott, meleg tenyeret érzek az oldalamon végigmenni. Beleremegek. Az ölem összerándul. Jobban pucsítok. Megemelem a fejem, felkínálom a nyakam. Tan Cai orra a bőrömhöz ér. Lélegzetét ott érzem a torkomon. Mellkasa a hátamhoz simul, ismét álló farka a fenekemhez.

- Szeretem, mikor bennem vagy - mondja. Hangját ösztönösen elmélyíti. Megborzongok. A farkam megrándul, hátratolom magam, és hozzádörgölőzöm. - De azt is szeretem, mikor alattam nyögsz.

Nem kapok levegőt. Megszorítja a felajánlott nyakat; erősen, nem veszélyesen. Felsóhajtok. Ajka végigcsókol a gerincem mentén, a kéz marad. Farka finoman simogat hátulról. Akarom. Ahogy benne akartam lenni, úgy szeretném azt, hogy ő legyen bennem. Minden izmom megfeszül. Érte. Tőle.

- Dai Han - súgja Tan Cai. - Szeretnéd, ha...

- A farkadat akarom. Csak téged akarlak, szívem. Majd kitágítasz.

- Igen, kitágítalak - súgja Tan Cai.

Foga a fülembe mélyed, forró lélegzete cirógat. Ragacsos felsőteste a hátamhoz tapad. Elhúzódik kissé. Ujjai a combomba vájnak. Az enyémek az ágykeretet markolják. Hátrafeszítem a fenekem.

Forróság simogatja a gerincemet. Tan Cai farka. Hozzám préseli a csípőjét, és előrelök. A hegye... becsúszik. Szoros. Minden annyira szűk. Nem áll meg. Bentebb hatol. Mélyebbre. Addig, míg tövig nem merült belém. A fenekem kellemes sajgással reagál rá. A hangom megremeg. A nyögéseim reszketegek. A térdem képtelen megtartani engem; a matrac közelebb kerül, az arcom belefúródik a párnába.

Tan Cai kihasználja az alkalmat. Rám terül. Birtokba vesz. Az ő teste az enyém ellen. Leszorít. Nem próbálok meg felkelni. Nyöszörgök. Farka kicsusszan belőlem. Az izmaim összehúzódnak, a fenekem hátratolom. Dörgölőzöm. Kemény, síkos. Kellemes, nedves nirvána.

- Régóta nem... - motyogom, de nem tudom befejezni. Régóta nem tágított már ki.

Eláll a lélegzetem. Tan Cai ajka a nyakamon. Csókolja. Aztán a farka. Vastag. Újra elmerül bennem. Fáj. Rettentően fáj. De ő csak furakszik és furakszik, addig, amíg sikítani nem kezdek. Az öle ritmikusan csapódik a fenekemnek. A bőröm pulzál. Ujjai a nyakamba mélyednek. Erősen fog. Nem úgy, ahogy korábban. Most az ujjbegyei belém vájnak. Megremegek tőlük. A mód, amivel Tan Cai dug... Más.

Míg én finoman szeretgetem, addig ő fájdalmat okoz. Imádom. Minden percét imádom.

Elengedi magát. Hossza cuppog bennem. A fenekem sajgó és duzzadt, a testem remeg. A kezem az ágyneműbe markol. Üvöltök. A csípőm együtt mozog Tan Cai-éval; teljes összhang. Nem áll meg. Farka átüti az összes akadályt, ami bennem van. Összetör, majd meggyógyít.

Ettől olyan... Különleges. Mintha megerőszakolna. De nincs: félelem, veszély, maradandó sérülés. Ujjak a nyakon, nyomok a bőrön, egy törekvő, álló férfiasság. Ennyi létezik és csak ennyi. Minden a helyén. Majdnem. Minden erőszaknak része a könyörgés. Ennek is.

Nyögök. A borzongás végigfut a hátamon. Tan Cai lehelete simogat, fekete hajának selyemfonású szálai csiklandoznak. Homorítok. Nekifeszülök a hasának. Farka határozottan mélyed el bennem újra meg újra. Széttárnám a lábam. Ellenállok. Inkább összezárom.

Mint egy áldozat. Így hitelesebb.

Karommal hátranyúlok. Elkapja. A két csuklóm összefogja a fejem fölött a párnákon. Foga a fülcimpám súrolja. Leszorítom a csípőm. Elhúzódom. Nem félek; színészkedem, játszadozom, ingerlem. Erősen lök. Belém. Egészen tövig a fájó, nedves közegbe. Forróság vágtat végig a gerincem mentén. Tan Cai a fülembe zihál. Vörös ajka itt-ott megharap, néha látom sötét főnix szemét felbukkanni.

Ekkor érzem a görcsöt. Közel a véghez. Szorít, bennreked tőle a levegő, míg esélye nem nyílik a felszabadulásra.

Itt jön. Könyörgés.

- Ta... Tan... Tan Cai - lihegem. Hangom megremegtetem, szárazakat szipogok. - Ké-kérlek! Légy egy kicsit... finomabb.

Felzihál. Kihúzza a farkát. Őrjítő a hiánya, a testem automatikusan emelem, hogy közelebb nyomuljak hozzá. Aztán visszahelyezkedik. Az ágyéka a bőrömhöz csattan, a forró férfiasság könnyedén csusszan vissza az elgyötört lyukba.

- Ó... - nyöszörgöm. - Fi-fi-finomabban! - kiáltok már-már hisztérikus éllel.

Tan Cai elengedi a torkom, hátrébb hajol. Megfogja a csípőm. Bennem marad a farka, ütlegel. Hátrébb csusszan. Magához ránt, mellkasa a hátamhoz simul, a felsőtestéhez nyom. Függőlegesen, egymás mögött térdelve dug tovább. Lehajtom a fejem. Hajam az arcomba hullik.

- Fáj, fáj, fáj...

Az a vastag, kemény farok... Ki-be, ki-be, ki-be. Minden lökést mélyen érzékelek erős karja ölelésében.

- Ne bánts... Ne bánts... - könyörgök neki. Felvisítok. Közel vagyok, nagyon közel. - Nagyon fáj - motyogok rekedt hangon.

Ismét megfogja a nyakam. Még keményebben döf. Gyorsan. Erősen. Kínzóan. Hatékonyan.

- Ó, igen? Fáj? - kérdezi Tan Cai. A keze összeszorul. - Fáj?

Fáj? - kérdezi minden lökéssel.

Átlendülök. Az izmaim megfeszülnek. A légzésem felgyorsul, a szívdobbanásaim a fülemben hallom. Minden egy homályos élvezettengerré olvad. Tan Cai nyögései. A testembe folyó ragacsos sperma. A forróság. Az összesimult bőrfelületek, a két összeolvadó hang. A combom a combjánál. A hasa a derekamnál, a mellkasa a lapockáimnál.

De két szó áthatol a ködön:

- Dai Han!

Tan Cai kiáltása. Magához présel, a feje a vállamra hanyatlik. Nem dőlünk el. Együtt lihegünk, egymás karjában. Egyként. A testünk izzadságtól és nedvtől tapadós. A fenekem pulzál. Tarkóm a hosszú hajjal átszőtt vállnak döntöm. Tenyerem a kézfejre simítom.

- Nagyon fájt? - kérdezi Tan Cai. Hangja magas, reszketeg. Aggodalmas.

Felnevetek. Meleg indul ki a szívem tájából egészen a lábujjamig. Mindig megkérdezi. Ugyanezt. Ezúttal nem játszik.

Előredőlök, magammal rántom. Hátulról nekem csapódik, hossza még mindig bennem van. Az oldalamra fordulok, nekem simul, karja előttem fut át. Orrát a nyakamhoz nyomja. Megmozdítom a fejem. Látom a hosszú, tusszínű pillák vonalát, amint meg-megrebbennek. Gyönyör. Fáradtság.

- Nem - felelek. - Fáj, de túlélem. Bár ülni... - grimaszolok. - Az lehet nem fog menni.

Tan Cai kisimít egy tincset az arcomból, végighúzza rajta az ujját. Megborzongok. Elmosolyodom. Olyan, amilyennek ismerem. Az ágyban simulékonyan alázatos vagy durván domináns, de utána mindig rettentően gondoskodó.

- Sajnálom - mondja. Szívdobbanásait a saját bőrömön érzem.

- Ne sajnáld! Régóta nem csináltuk már, és annyira szörnyen szenvedélyes voltál!

Kacag. Tenyere megsimogatja a két mellizmom közötti kis árkot, majd ismét visszatér a hasamig. Bizsergő nyomot hagy. Mindig. Az összes érintése. Minden szava. Ha van olyan, hogy két lélek egymásnak teremtetett... Akkor az enyém és az övé ilyen.

- Szörnyen szenvedélyes, pf - fúj könnyeden. - Most meg már szörnyen fáradt.

Hátrafordulok. Puszit nyom az ajkamra.

- Én is az vagyok, Tan Cai.

- Akkor aludjunk, Dai Han.

Az egész testemmel az ő irányába fekszem. Átöleljük egymást. Takaró nem kell. Tan Cai és Dai Han, mi ketten együtt vagyunk a saját takarónk. A saját boldogságunk. A saját szerelmünk. A saját mindenünk.

Behunyjuk a szemünket. Alszunk.