Nem tudom honnan jött ez a párosítás. XD

Ez igazából egy másik történet mellékszála. (Hogyan kerüljek ki a barátzónából)

Minden a terv szerint haladt, bár oppa gyorsabban is megtörhetett volna. Nem is értem Hoseok, hogy tudott ennyit várni rá, én a helyében letámadtam volna, hiszen olyan jó pasi.
- Itt vagyok,miért hívtál szerelmem? - ültem le a szemközti székre,mosolyogva. Hoseok szemforgatva nézett rám, mint mindig ha találkoztunk. Sok ember utált, csak mert szerettem az agyukra menni, de ez van, ilyen vagyok nem tehetek róla. Ezért volt, hogy egy valószínűleg meleg vagy talán biszex srác a legjobb barátom már kisiskolás korom óta. Most így belegondolva fura, hogy Hoseokkal egyszer sem találkoztam, persze tudtam róla meg minden,de olyan mintha Jimin már akkor is megpróbálta volna rejtegetni előlem. Ebből gondolom, hogy biztosan kölcsönös szerelemről van szó, a vak is láthatta mennyire szeretik egymást, csak nem vallotta be az érzéseit, mert félt, hogy az emberek undorodni fognak tőle és megutálják. Miért kell utálni mindenkit, aki csak egy kicsit is kilóg a sorból? Sosem értettem és mivel én is szép szóval mondva egyéniségnek számítok az osztálytársaim elkerültek, akárcsak egy leprást. Meg persze az összegyűrt alufóliával dobálózást ne is említsük. Sóhajtva néztem Hoseokra várakozva ezúttal mitől szart be annyira, hogy felhívjon.
- Jimin azt akarja, hogy „szakítsunk". Szerintem már eléggé ki van akadva. - tudtam, egyszerűen éreztem, hogy megint valami ilyesmivel fog előállni. Hátradőltem a székemen kezemet a pulcsim zsebébe mélyesztve.
- Oppa! Ne nyáladdz már ennyire utána, nem kell minden kérésére ugranod! - valahogy meg kell értetnem vele, hogy egy kapcsolatban ki is kell állnia magáért, ne nyalja már ki állandóan Jimin seggét! Sajnos tapasztalatból mondom, hogy ez úgysem fog bejönni. - Ha most szakítunk, sosem fogsz kilépni a barátzónából. Teljesen meg kell törnünk, hogy elmondja mit érez irántad! Higgy nekem, tudom mit csinálok. - elvégre Jimin úgy viselkedik, mint egy hisztis,féltékenykedő picsa. Igen, a múltkor is mikor átmentem Hoseokhoz és megzavartam az édes kettesüket gyilkos pillantásokat lövellt felém, közben meg jópofizott. Nem tudtam, hogy ilyen ribis is tud lenni. Az előttem ülő srác világfájdalmas arccal kezdett gondolkozni a szavaimon. Már szinte láttam, ahogy a vállán ülő kisangyal sugdossa neki, hogy hallgasson rám a kisördög viszont mindent el akart cseszni amiért eddig megdolgoztunk. Fú, betegelképzeléseim voltak, de sajnos túlzott fantáziával is megáldott az ég.

- De hát, akkor megint veszekedni fog velem és meg is utál.

- Áááh! Tudod mit? Míg megvárjuk, hogy az agyad visszajöjjön a kis vakációjáról, addig rendelek valamit. - felálltam és az édességgel megpakolt pulthoz szambáztam. Hmm, hmm. Mit rendeljek?Tele van csupa finomsággal. Ha itt dolgoznék a munkaidő lejártával- mikor már nem lenne itt senki - felzabálnám az összes sütit, persze másnap azonnal az utcán találnám magam. Vajon lecsukhatnak sütievésért? Elvégre biztos ki kéne fizetnem azok ozott „kárt" amire nem lenne pénzem...

- Szia! Adhatok valamit? - kérdezi egy elképesztően cuki sráca pult mögül mosolyogva. Kíváncsi vagyok melyik lehet édesebb a sütik vagy ő?

- Szia, mit ajánlasz? - kérdeztem elővéve a flörtölősmosolyomat.

- Hm... - kezével megtámasztva az állát, összevont szemöldökkel gondolkodott. Azt hiszem őt fogom kérni a süti helyett. - talán ezt itt. Ha szereted a puncsot, akkor ezt tudom ajánlani a legjobban, én imádom! - vágyakozó tekintettel meredt a süteményre és még a száját is megnyalta. Ezen muszáj volt felnevetnem, mintha csak magamat látnám.

- Oké, akkor azt kérem és egy kapucsínót.

- Máris kedves... - közben a süteménnyel szemeztem már csorgónyállal, aztán lassan rájöttem, hogy a nevemre vár. Elszakadtam a kiszemeltemtől és a fiúra néztem.

- Jaj, bocsi! Ailee vagyok.

- Daehyun. - mutatkozott be kuncogva, karjával átnyúlt a pult fölött, hogy kezet rázzon velem. Nem sok olyan emberrel találkoztam, aki első látásra szimpatikus volt, de ez a srác egy perc alatt belopta magát a szívembe, látszott rajta, hogy ő is sütimániás. Hihetetlenül jól nézett ki kissé zilált barna hajával, a bal szeme alatti szépségpöttyről már nem is beszélve. Mindig is a gyengém volt az ilyesmi. Szerintem ezentúl sokkal többet fogok idejárni, persze szigorúan csak a sütik miatt! Gyorsan megkaptam a rendelésem és már mentem is vissza az asztalomhoz, úgy helyezkedve, hogy rálátásom legyen a pultra.

- Na, visszatért már az agyad? - Hoseok durcásan nézett rám,de bólintott. - Nagyszerű, akkor folytatjuk a hadműveletet.

Az egész aznap kezdődött. Lényegesen többet jártam abba a cukrászdába, majdnem az összes pénzem a sütikre költöttem. Akkoriban még suliba jártam, ezért csak az ösztöndíjamból éltem és a szüleimtől kapott pénzből. Emlékszem egyszer szakadó esőben is képes voltam elmenni csakhogy perverz módon bámulhassam a pultos srácot. Délután hat óra volt, a bolt hétkor zárt, a hajam csurom víz volt, én hülye elfelejtettem esernyőt vinni magammal aznap. Ahogy beléptem az ajtón egy kis csengő jelezte az ajtó nyitódását, szememmel rögtön Daehyunt kerestem, de nem volt a pult mögött, sőt az egész hely kihalt volt. Gondolhattam volna, hogy rajtam kívül senki sem olyan hülye, hogy esőben egy cukrászdába rohangál.

- Helló - köszöntem, hátha észreveszik hogy itt vagyok. Próbáltam viszonylag elfogadható külsőt varázsolni magamnak, de vizes hajjal nem volt könnyű, majd inkább fel is hagytam a kísérlettel.

- Itt is van - jött ki a konyhából Daehyun egy sütit felmutatva, mikor rám nézett kicsit elkerekedtek a szemei. - Ejha, látom még mindig esik - Alsó ajkamat kezdtem rágcsálni és zavaromban a földet bámultam.

- Enyhén szólva - igazítottam fülem mögé egy tincsemet amelyből még mindig csöpögött a víz. - Ne haragudj, hogy összevizezek itt mindent.

- Ugyan semmi baj - mosolygott rám. - Ülj csak le, mindjárt hozok egy törölközőt. - biccentett az egyik asztal felé és letette rá a süteményt.

- Köszi - mosolyogtam hálásan. Egy angyal ez a srác. Leültem az asztalhoz, táskámat pedig felakasztottam a székem háttámlájára. Míg vártam a fiúra az előttem lévő süteményt mértem fel, citromos az egyik kedvencem. Ezt eleve nekem szánhatta?

- A biztonság kedvéért kettőt is hoztam - emelte fel diadalmasan a fehér törölközőket. - Bocsi azt hittem szereted a citromos sütit, ha szeretnéd hozok valami mást. - letette elém a törölközőket.

- Dehogy én... én szeretem, csak nem voltam benne biztos hogy nekem szántad.

- Hát nincs itt más. - kuncogott. Elpirultam a hülyeségemen, mégis miért tette volna elém, ha nem azért hogy megegyem? Széthajtogattam az egyik puha textilt és megtörölgettem vele hosszú szőke hajamat. Daehyun leült a velem szemközti székre. - Nem baj? - megráztam a fejem, jelezve hogy egyáltalán nincs ellenemre, hogy leült hozzám. Ha tudná mennyire nincs ellenemre.

- Köszönöm, a sütit meg mindent - villámmal levágtam egy kis darabot az édességből és megettem. - Mmm, ez isteni. - az előttem ülő fiú felnevetett reakcióm láttán.

- Örülök, hogy ízlik, ma sütöttem.

- Ezt te sütötted? - bólintott. Nem is tudtam, hogy ő is szokott süteményeket sütni. Kicsit elszégyellem magam, hiszen lány létemre én nem tudnék ilyen finom kajákat készíteni.

- Ailee, jól emlékszem?

- Igen - nem gondoltam volna, hogy még emlékszik a nevemre, bár lehet csak azért, mert én vagyok az őrült zaklató csaj aki állandóan őt bámulja.

- Szeretnék kérdezni valamit, persze megértem ha nemet mondasz - megköszörülte a torkát és kerülte a tekintetem, helyette inkább az asztalt fixírozta. Idegesnek tűnt és valahogy az én pulzusom is kezdett emelkedni. - Eljönnél velem egy randira? - a falat, amit épp akkor nyeltem volna le a torkomon akadt. Úgy elkezdtem köhögni, hogy még a könnyeim is kicsordultak.

- Te jó ég, bocsánat. Hozok egy pohár vizet! - azzal felpattant és kis idő múlva vissza is tért egy pohár vízzel. Belekortyoltam hogy elmulasszam a köhögést. Istenem komolyan randira hívott? Ezt el sem hiszem.

- Igen. - feleltem amint levegőhöz jutottam. Értetlenül, még mindig kicsit ijedten nézett rám.

- Tessék?

- Szeretnék veled elmenni egy randira.

- Tényleg? - vigyorodott el. Egészen zárásig beszélgettünk, kiderült hogy csak egy évvel idősebb nálam és nemrég költözött Szöulba. Nagyon boldog voltam, hiszen egész eddig ezt szerettem volna, csak túl gyáva voltam hogy én hívjam el. Telefonszámot cseréltünk, majd hazakísért.

- És így jöttünk össze. - mosolygok az emlék hatására. Mintha csak tegnap történt volna, pedig már több mint tíz éve volt.

- Fúj, ez olyan nyálas. - fintorog Hyunshik, a kisfiunk.

- Nyálas? Te kis ördögfióka! - hitetlenkedik Dae és megcsikizi. Mosolyogva figyelem őket, majd cinkosan összemosolyognak. - Anya sem maradhat ki a játékból. - azzal drágalátos férjem behúz az ágyba és ketten kezdenek támadni. A nagy csata után Hyunshik elalszik, Daehyun pedig lekapcsolja a villanyt, felém hajol és megcsókol.

- Szeretlek. - suttogja a fülembe.

- Én is téged. - simítok végig az arcán, majd betakargatom kisfiunkat.