Sziasztok!

Ezt a kis történetet eredetileg a barátnőm szülinapjára írtam, de gondoltam ide is kiteszem. Ez az első  One Shot sztorim, bocsi hogy a többiek nincsenek benne olyan sokat, de nem akartam nagyon hosszút írni, azért remélem tetszik. Jó olvasást.

- Hyung megfőzöd a rizst? - fordulok kérdőn Hakyeon felé. Ma este ketten csináljuk a vacsorát. Bólint és már lát is neki. Épp belekevernék a kimchi levesbe, amikor elég nagy hangzavar támad a dormban. Felsóhajt és idegesen kiviharzik az ajtón, én pedig követem.

- Adjátok vissza vagy Kenjummával gyűlik meg a bajotok! - kiabál valahonnan a fürdő felől Jaehwan a kisebbekre. Ravi érdeklődve néz ki a szobájából.

- Mit csinálnak már megint? Írni próbálok. - vállat vonok. N a kiabálás felé indul, Hyuk és Hongbin futva közelednek a folyosón. A maknae ruhákat szorongat a kezében, mindketten majd megfulladnak a röhögéstől. Mivel a hátuk mögé néznek, a nagy rohanásban épphogy nem lökik fel a leadert. Még időben húzódom félre az útjukból. Nem sokkal utánuk Jaehwan fut egy szál törölközővel a derekán. Nem mindennapi látványban lehet részem, ugyanis nem szokott ilyen „pucéran" futkosni. Egészen addig bámulom míg a háta el nem tűnik a szemem elől. Wonshik mosolyogva néz utánuk és visszamegy a szobájába. Az udvaron folytatják a kergetőzést, Hyuk röhögve ugrál az idősebb ruháival majd mielőtt az elérhetné, odadobja őket Hongbinnak. Hakyeon arckifejezése semmi jót nem ígér, ahogy kinyitja az ajtót, hogy kikiabáljon:

- Srácok most azonnal gyertek be! Jaehwan-ah meg fogsz fázni! - rohannak még egy kört, de aztán szót fogadnak Hakyeonnak és bejönnek. Jaehwan a Kenjummás hangján kezd beszélni és mutogatni.

- Ez nem szép dolog gyerekek. Most menjetek a szobátokba és gondolkozzatok el azon mit tettetek! - persze ilyenkor általában senki sem veszi komolyan, most viszont N helyeslően bólogat.

- Igaza van. Többet ne csináljatok ilyet és csak hogy tudjátok, nem ússzátok meg ennyivel. A héten ti mosogattok.

- Micsoda? Ne már! De Jaehwan hyung nem haragszik. - kezd nyafogni Hyuk. Hongbin elborzadva néz az idősebbre. Biztosan látja maga előtt a koszos edénykupacokat. Kezdem őket sajnálni, már egy ideje nem volt mosogatva.

- Hyuuuuung! Légyszi ne csináld ezt! - könyörög lebiggyesztett ajkakkal, de Hakyeont nem hatja meg. Szigorú arccal visszavonul a konyhába nyomában a két jómadárral. Ken elégedetten vigyorogva nézi végig a jelenetet. Nem tűnik mérgesnek, pedig én a helyében kiosztottam volna pár tockost.

- Öltözz fel, megfázol! - simítok el egy vizes, hideg tincset az arcából. Még mindig csöpög a hajából a víz. A lakásban sincs valami jó idő így kora ősszel, nem beszélve az udvarról. Néha olyan felelőtlenek. Döbbenettől elkerekedett szemekkel néz rám. Való igaz nem szoktam senkit tapogatni, de úgy éreztem ezt muszáj megtennem.

- Oké. - feleli, majd gyors léptekkel elvonul a szobájába. Miért csináltam ezt? Vissza kellett volna fognom magam. Kent amúgy is kicsit jobban bírom a kelleténél, de ezt nem akartam a tudtára is adni. Úgy értem ki az aki nem kedveli? Hiszen olyan aranyos tud lenni, vicces és nagyon szép a mosolya. Mielőtt még valaki észrevenné, hogy a dongsengemre nyáladzom bezárkózom a szobámba.

A héten új számunk, a Chained Up klipjét forgatjuk, de mivel interjúkra és talk showkra kell mennünk, nem tudjuk egy nap alatt befejezni a forgatást. A koncepció nagyon jó, csak egyetlen gondom van vele. Lee Jaehwan. Még a szokásosnál is jobban néz ki talpig fehérben és a choker nyaklánccal, nekem pedig napokig el kell viselnem a látványát, úgy hogy senki ne jöjjön rá mit érzek iránta. A refrén táncát gyakorolja, akaratlanul is eszembe jut milyen lenne borzas hajjal, ruha nélkül, ha csak a lánc maradna rajta. Na jó elég! Nem gondolhatok ilyenekre, hiszen a csapattársam, ráadásul fiú. Kicsit megrázom a fejem, hogy kiűzzem belőle ezeket a lehetetlen képzelgéseket. Távol kell maradnom tőle.

- Jól vagy hyung? - ráncolja a homlokát Wonshik. Bólintok és inkább a mobilomat kezdem bújni, hogy elmúljanak a mocskos gondolataim. Ennyire rábambultam Kenre, hogy még Ravi is észrevette? Valószínűleg igen, a forgatáson is elrontok pár lépést, emiatt újra kell vennünk.

- Leo – sshi kérlek figyelj oda jobban. - szól rám a rendező. Elmotyogok egy gyors bocsánatkérést és majdnem teljesen sikerül ignorálnom Kent. Amikor a szünetben megint nekiáll hülyéskedni a többiekkel, én arrébb állok és telefonozni kezdek. Persze neki ez így nem felel meg, mindenkit mosolyra kell fakasztania, ezért ezresre kapcsolja a Kenjumma énjét. Mielőtt még megtörhetne, szépen megkérem, hogy kopjon le. Hála az égnek egy idő után lemond rólam.

- Hyung olyan ünneprontó vagy. - biggyeszti az ajkát. Tudom hogy valójában nem szomorú. A nap többi része gyorsan eltelik a sok munka miatt, sőt a következő nap is. Jaehwan persze sosem adja fel, egyszerűen nem lehet lekoptatni, már tényleg kezd idegesíteni. Könyörgöm kínjában már favicceket mesél, amit már a többiek sem tartanak viccesnek, csak fárasztónak. Csütörtökön forgatjuk a klip végét, aminek mindannyian örülünk, mert fárasztó egyik helyről a másikra mászkálni. Ma viszont nem én rontok legtöbbet, hanem Jaehwan. Folyton lemarad, a rendező szünetet ad, hogy legyen időnk „regenerálódni". Kiugrom a mosdóba, épp a kezemet mosom, amikor kinyílik az ajtó és Jaehwan lép be rajta, izzadtan, kicsit szaporábban véve a levegőt, mint általában. Biztos vagyok benne, hogy az alapozó alatt tiszta vörös az arca. Megengedi a csapot, bevizezi a kezét és megpaskolgatja az arcát, kicsit olyan mintha magát ütné. Próbálom visszafojtani a nevetést, de így is kicsúszik a számon valami fura kuncogás - féle. Ken értetlenül néz rám azokkal a csokoládébarna szemeivel.

- Mi van? - ráncolja a homlokát. Ilyenkor olyan aranyos.

- Jaehwan-ah mit csinálsz? - vonom kérdőre kezemet törölgetve.

- Melegem van, meg akartam mosni az arcom, de eszembe jutott, hogy akkor elkenődne a smink. - kihúzok pár papírtörlőt a tartóból és benedvesítem őket.

- Hajtsd le a fejed. - a mosdóra támaszkodik, majd teszi amit mondok. Kikapcsolom a nyakláncát, leteszem a mosdó szélére, majd tarkójára fektetem a rögtönzött vizes borogatást. Felsóhajt és lehunyja a szemét. Most hogy nem néz rám jobban szemügyre veszem. Elég nyúzottnak tűnik, az orránál pedig le van jőve az alapozó.

- Ken baba, jól vagy? - mivel már az agyamra ment az utóbbi napokban, elkezdtem így piszkálni, aztán rajta maradt. Kicsit kezdek aggódni érte, olyan mintha bármelyik percben összeesne.

- Csak kicsit fáradt vagyok. - azért a nap nagy részében rajta tartom a szemem, magamnak tett ígéretem ellenére, miszerint nem bámulom őt egész nap. Feltűnik, hogy nem olyan vidám mint máskor, a viccei is megfogyatkoztak. Estére már egy egész halom zsebkendő hever a mellette levő kukában. A sminkestől – aki szerencsére elég megértő volt - vagy százszor bocsánatot kért, amiért orrfújás után mindig újra kell kezdenie a munkát. Mintha az ő hibája lenne, bárkivel előfordulhat, hogy megfázik. N is aggódva figyeli az egyre növekvő zsebkendőhegyet. Ahogy lekerül róla a smink, máris úgy néz ki mint Rudolf a piros orrú rénszarvas. Sajnálom is érte, de közben van benne valami hihetetlenül aranyos. A kocsiban én ülök mellette, szinte rögtön elalszik, fejét az ablaknak döntve. Biztos kényelmetlen neki, de nem akarom felkelteni. A következő kereszteződésnél sofőrünk nagyot fékez egy káromkodás kíséretében. Valami idióta kikanyarodott elé. Kezemet gyorsan Jaehwan homloka és az első ülés közé teszem, hogy ne üsse be a fejét. Álmosan néz rám, egy pillanatig valószínűleg azt sem tudja mi történt, majd kicsit elmosolyodik.

- Köszi. - fejét a vállamra hajtom jelezve, hogy használhat párnának. Féloldalasan fordul az ülésben és átfogja a derekam. Ezen eléggé meglepődöm, igaz máshogy nem lenne kényelmes a kezének. Körülnézek hogy a többiek észrevettek e ebből bármit is, de mindenki a saját dolgával van elfoglalva. A fele társaság zenét hallgatva kifelé bámul az ablakon. Visszafordulok csapattársamhoz, halkan, egyenletesen szuszog. Valamiért késztetést érzek, hogy hozzáérjek. Felkelne rá? Egy próbát megér. Lassan közeledek felé, épphogy csak megérintem a karját, majd rögtön visszahúzom a kezem. Semmi reakció. Ettől persze felbátorodom és simogatni kezdem. Milyen puha a bőre. Ahogy egyre lejjebb haladok a karján, libabőrös lesz és valamit mormol, de nem ébred fel, csak közelebb húzódik hozzám. Amikor megérkezünk a dormhoz enyhén megrázom, hogy felébredjen. Hosszú napunk volt, ezért mindenki lefekszik aludni. Másnap kicsit késve kelek, N hyung időben felkeltett, de visszaaludtam, pedig nem szokásom. Magamra kapom a ruháimat és kiviharzom az ajtón. A nagy igyekezetben hogy valami elfogadhatót varázsoljak abból a szénaboglyából a fejem tetején, nekiütközöm valakinek. Halkan felnyikkan.

- Á, bocsi. Nem direkt... - nézek áldozatomra, de nem készültem fel a látványra. Jaehwan még mindig kócos hajjal, pizsamában áll előttem. Ez nem is lep meg mivel mindig ő készül el utoljára, akkor is ha ő kel fel először. Bár nem tudom ezt hogy csinálja, őszintén figyelemreméltó. Még rosszabbul néz ki, mint tegnap. Az orra még pirosabb és kicsit sebes is a sok fújástól, szemei pedig túlságosan csillognak. Nem akarom megsérteni, de szörnyen néz ki.

- Te is késésben vagy? - mosolyog rám. Alig van hangja. Egek és még azt hiszi Hakyeon elengedi így az interjúra?

- Jaehwani nem lenne jobb, ha most lefeküdnél? Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha velünk jönnél. - sőt kifejezetten rossz ötlet.

- Már jobban vagyok, csak egy kis alapozó kell.

- Nem, ehhez még egy kiló smink sem lenne elég. - feldühít, hogy ilyen betegen akar dolgozni. Igaz gyakorolnunk kell a comebackre, de ezt akkor sem teheti csak még rosszabbul lesz. Látom rajta, hogy most megsértettem, pedig nem ez volt a célom, csak nem szeretném, ha kórházban kötne ki.

- Jól vagyok, szóval most megyek készülődni. - kikerül és lemegy a földszintre. Követem. Már mindenki a konyhában ül az asztalnál. Hyuk felhördül ahogy meglátja Kent, erre Hongbin is felkapja a fejét.

- Hyung borzalmasan nézel ki. - nyögi ki. Hyuk oldalba böki. Mindenki Jaehwanra néz. Ravi megrázza a fejét.

- Kizárt.

- De ez egy fontos interjú. - csattan fel Ken, vagyis csak akar a hangja miatt viszont nem tud.

- Igen az, de nem ennyire. - Hakyeonhoz fordul erősítésért. Ő is a fejét ingatja és a fiatalabbhoz sétál.

- Nem vagy lázas? - emeli a kezét, hogy ellenőrizze, de Jaehwan kitér előle.

- Hyung kérlek. A kiadó ki lesz akadva. - könyörög.

- Majd beszélek velük, menj, feküdj vissza! - utasítja olyan hangon, amiből egyértelmű, hogy ezzel lezárta a témát. Ken duzzogva hagyja el a helyiséget. Mikor már biztos vagyok benne, hogy hallótávolságon kívülre ért a többiekhez fordulok.

- Én is itt maradok. Gyakorolnom kell a musicalre és a beszéd amúgy sem az erősségem.

- De... - kezdi Wonshik.

- Tényleg jobb lenne, ha valaki itt maradna és figyelne rá. - szakítja félbe a leader. Wonshik vállat von.

- A te döntésed.

- Jól van, akkor néha majd nézz rá hogy van - bólintok. - Rendben srácok, tálakat a mosogatóba, indulnunk kell.

Miután a srácok elmennek visszavonulok a szobámba tanulni a szövegem. Úgy nagyjából húsz perce olvasok, amikor zajt hallok. Olyan mintha edényeket ütnének össze. Fülelek egy darabig, megint meghallom. Mégis mi ez? Homlok ráncolva indulok meg az ajtó felé. A konyhából jön, biztos vagyok benne. Ken a mosogatónál áll és csapkodja a koszos edényeket a vízbe. Erőszakosan sikálni kezdi, majd a csöpögtető részbe teszi, vagyis inkább dobja.

- Jaehwan-ah eltöröd őket és egyébként is ágyban lenne a helyed - szólok rá, de nem érdekli, csak egy újabb poharat dob a vízbe. Mellé lépek és lefogom a kezét. - Ne az edényeken töltsd ki a mérged, jó?

- Taekwoon hyung te mit keresel még a dormban? - lepődik meg. Leengedem a mosogatóvizet és megtörlöm Jaehwan kezét.

- Tanulnom kell a szövegem. - hazudom, de persze nem ezért maradtam itt elsősorban. Átkarolom a derekát és a szobájába kísérem.

- De hát mosogattam! - megbicsaklik a hangja, ahogy feljebb emeli.

- Ne kiabálj! Így sosem fogsz meggyógyulni - lenyomom az ágyára. - Most pedig ajánlom, hogy aludj!

- Mondtam, hogy jól vagyok. - nyafog. Na persze!

- Látom, majd kicsattansz az egészségtől - tenyeremet mellkasára téve fekvő helyzetbe nyomom és betakarom. - Miért akartál annyira elmenni az interjúra? - felsóhajt és az oldalára fordul.

- Nem az interjúra akartam elmenni, hanem a gyakorlásra. Még túl új a koreográfia, ha nem gyakorlom el fogom felejteni. - belefúrja a fejét a párnába, így a mondat végét alig hallom. Arrébb tolva a lábait leülök mellé az ágyra és simogatni kezdem a hátát.

- Jaehwani nem fogod elfelejteni, ha pedig mégis, akkor majd én segítek neked. - halványan rámosolygok, amit még mindig félig a párnába temetkezve viszonoz.

- Köszi hyung. - felül és egyre közelebb hajol hozzám. A szívverésem felgyorsul. - Kérlek ne haragudj ezért. - suttogja. Fogalmam sincs mire gondol, de ez egyáltalán nem szokatlan. Elég gyakran mond valamit, amit aztán csak később értek meg, mert a közelében mindig leáll az agyam. Vállamon támaszkodva közelebb hajol mint eddig bármikor és egy puszit nyom az arcomra. A szívem kihagy egy ütemet, majd felgyorsulva igyekszik behozni a lemaradást. Kicsit hátrébb húzódik, hogy lássa a reakcióm. Mozdulatlanul, lélegzetvisszafojtva várom, hogy visszafeküdjön vagy mondjon valamit, de nem teszi. Még mindig a vállamat fogja és egyenesen a szemembe néz. A többiek már rég menekülnének előlem, attól félve, hogy behúzok nekik.

- Jaeh... - megköszörülöm a torkom, hogy valamennyire visszajöjjön a hangom. - Jaehwan... azt hiszem jobb lenne, ha most lefeküdnél, biztos... biztos lázad is van. - olyan piros az arca. Ráadásul még sosem csinált ilyet, szóval nem lehet rá más magyarázat. Az egy dolog, hogy én többet érzek iránta, mint barátság, ő viszont eddig semmi jelét nem mutatta, annak hogy tetszem neki.

- Leo hyung én... - kezdi, de egy köhögőroham miatt nem tudja elmondani, amit akart. Itt a bizonyíték arra, hogy beteg és nem gondolkodik tisztán. Felállnék, hogy hozzak neki teát meg gyógyszereket, de karomnál fogva visszahúz az ágyra és nem is enged el. - Ne menj el! Mérges vagy az előbbi miatt? - kérdi aggodalmas tekintettel. Hogy lehetnék mérges rá, főleg most, amikor ilyen kis elesett? Minden vágyam, hogy most azonnal leteperhessem. - Hyung én kedvellek! - mondja kétségbeesetten, majd míg egyik kezével még mindig a karomat szorongatja, a másikkal tarkómra fog és számra tapasztja a száját. Elkerekednek a szemeim. Jaehwan szinte rögtön el is húzódik.

- Ne... ne haragudj, nem akarom, hogy elkapd. Máskor kellett volna csinálnom.

- Máskor? - döbbenek meg. Szóval nem is azt sajnálja, hogy megcsókolt, csak azt hogy betegen tette?

- Igen, de olyan ritkán maradunk kettesben és nem akartam a többiek előtt csinálni. - szóhoz sem jutok. Ezt félreérti, így rögtön hozzáteszi. - Persze azt is megértem, ha te nem akarsz tőlem semmit.

Hogy én ne akarnék tőle semmit? Ha tudná hányszor elképzeltem már, ahogy alattam nyögdécsel, csak én túl gyáva voltam lépni. Hajába túrva rántom magamhoz egy rendes csókra. Míg ajkait szívogatom és harapdálom, nem bírom ki, hogy ne kezdjem simogatni a pólója alatt. Felnyög és rögtön viszonozza a csókom. Követelőzve ízlelgetjük egymás nyelvét. Más érzés mint ahogy elképzeltem, sokkal jobb. Eldöntöm az ágyon és lábai közé helyezkedem. Vállamra fogva eltol magától, lehet túl erőszakos voltam.

- Váh... várjh. - lihegi. Azonnal lemászom róla. Nem szeretném, ha azt hinné csak meg akarom fektetni.

- Bocs, én is lassan akarok haladni, csak már régóta várok erre és elragadott a hév. Hidd el nem csak a szex érdekel. - magyarázkodom. Jaehwan elmosolyodik.

- Tudom, csak a nátha miatt nem kapok levegőt az orromon. De már folytathatjuk. - puszil a vállamra. Basszus, tényleg. Hiszen beteg, én meg csakúgy letepertem.

- Igaz, bocs. Neked most pihenned kell, Hakyeon megöl, ha miattam rosszabbul leszel.

- Amiatt jobban kéne aggódnod, hogy elkapod tőlem. - vigyorog. - Csak még egy kicsit maradj itt, a srácok úgyis nemsokára visszaérnek. - bólintok. Utána meg egy örökkévalóság, míg újra kettesben lehetünk.

- Ez igaz és amúgy sem kaphatom el, mert csak megfáztál. Plusz egy halom vitamint szedek. - mosolyodom el én is és folytatom az előbbi csókcsatát.

Természetesen már aznap este elkezdett fájni a torkom, - vagyis mégiscsak influenza volt - de megérte. Semmin sem változtatnék. Hakyeon pedig nem lehetett mérges rám, amiért beteg lettem, mivel utána az egész csapaton végigment a nyavalya.