A csípős hidegben sietős léptekkel haladtam a megbeszélt címre. A kezeimet még kesztyűn keresztül se éreztem, és biztos vagyok benne, hogy arcomat is pirossá csípte az idő, ezek a tények pedig csak rásegítenek, hogy így is gyors lépteimet megszaporázzam.
A hatalmas épület előtt megállok egy pillanatra, hogy végignézzek az ajtó felett világító betűkön, majd még mindig dideregve lépek be az ajtón, és egyenesen a recepcióhoz sietek.
- Im Jaebum néven van foglalva szoba.
- Már egy fiatal férfi elfoglalta, de említette, hogy még valakit vár. Esetleg megmondaná nevét, és adna egy igazolványt?
- Choi Youngjae - nyomom kezébe a személyimet, majd egy bólintás után int, hogy elindulhatok célom felé.
- 1032-es szoba, tizedik emelet.
Megköszönöm a segítségét, hogy utána a lifthez sétáljak, ám mostmár normál tembóban.
Beszállok a fémdobozba, ahol megnyomva a tízes gombot már eléggé felcsigázva várom, hogy becsukódjon az ajtó, és elinduljon felfele. Amint ez megtörténik, kihámozom magam a vastag kabátomból, sálamat is letekerem nyakamról, hogy kapjak némi levegőt.
Az ajtó kinyílik, én pedig már száguldok is, hogy a 1032-es számmal ellátott ajtón bekopogjak.
- Egy pillanat! - hallom az elmúlt hónapokban csak mikrofonon keresztül hallott hangot, mire egy olyan vigyorra szélesednek ajkaim, hogy attól félek, mindjárt szétszakad az arcom is. Amint meghallom a kilincs lenyomását, meg se várom, hogy párom kinyissa az ajtót, én már előtte kitárom, hogy aztán nyakába ugorhassak, miközben karjaimmal nyakát átkarolva szorítom magamhoz testét. Amint rájön, hogy ki akarja éppen kiszorítani belőle a szuszt is, Jaebum erős karjaival átöleli a derekamat, úgy szorít magához ő is.
- Milyen jó, hogy az elmúlt hónapokban edzettem! Ha nem tettem volna, biztos, hogy elestünk volna - nevet jóízűen, amin én is elnevetem magam.
- Mondd azt, hogy előtte miattam nem jártál edzeni - engedem el, hogy végre arcára is nézhessek, és újra elképedjek, beleszeressek látványába. Fekete szemei, markáns arca, az a két anyajegy, ami a bal szemöldöke alatt pihen...ezeket az elmúlt időszakban csak kamerán keresztül láthattam, így most iszom látványát páromnak.
- Hiányoztál, Sunshine - mosolyog, és kezei közé véve arcomat kezdi simogatni profimat, míg én mellkasán pihentetem ujjaimat.
- Te is nekem, Babybear - nevetek, ahogy az idióta becenevén szólítom, amit a kapcsolatunk elején nem igazán preferált, ma meg már szinte követeli, hogy így hívjam.
Jaebum mosolya halványul, helyette ad egy puszit ajkaimra, de mivel ennyi nekem nem elég, ezt toporzékolva, ajkaimmal csücsörítve fejezem ki, mire ő kuncogva hív egy hosszú csókba, amit talán túl nagy hévvel is viszonzok, mert a következő pillanatban már a földön fetrengünk, egymásba gabalyodva.
- Ennyit az edzésről...- harapok alsó ajkamba incselkedve, mire ő csak morogva egyet karjai közé fog, és felállva magával emel, hogy aztán nagy erővel az ágyra dobjon. Nevetve hagyom, hogy nyakamat csókolgassa, türelmetlenül hámozva le rólam pulcsimat, hogy aztán hideg ujjaival pólóm alá férkőzzön, forró bőrömet simogatva. Épphogy nevetésem alább hagy, már sóhajtanék fel az érzésre, amit ujjaival csal ki testemből, de egy nagy koppanást hallva mindketten megdermedünk egy pillanatra, és kitágult szemekkel bámulunk a másikra, hogy aztán én hangosan elkezdjek röhögni. Jaebum hitetlenül fog feje tetejére, amin én megjobban nevetni kezdek.
- Komolyan lefejelted az ágytámlát? - fogom már hasamat a kacagástól. Párom ezt egy megjátszott hisztivel reagálja le; először elfordul tőlem, majd amikor nevetésem nem csillapodik, lemászik az ágyról, és kezeit mellkasa előtt összefonva trappol be a fürdőbe, hogy maga után becsapva az ajtót kezdjen duzzogni, amiért kinevettem.
- Jajj, Babybear! - hagyom abba a nevetést, és a fürdőhöz lépek. - Ne csináld már...!
Hiába kopogok, nem nyitja ki az ajtót, én meg kezdek kétségbe esni, hogy tényleg megbántottam, ugyanis néhanapján elég érzékeny a drága, és olyankor a legapróbb vicceket is képes magára venni.
- Jaebum? - jókedvem el is száll, ahogy nem kapok választ, és az ajtó se nyílik, hiába kopogok és szólítgatom. - Hyung...?
Csalódottan eresztem le kezeimet, és fejemet is lehajtom, ahogy feladom az idősebb kicsalogatását. Visszamegyek az ágyhoz, és szomorúan leülök rá.
- A félévben másodjára látod, de ahelyett, hogy hagytad volna a dolgokat megtörténni, ezt is elbaszod, Choi Youngjae.
Épp elterülnék szenvedésemben az ágyon, de kinyílik a várva várt falap, ami mögül egy teljesen más aurájú Jaebum lép ki. Lassan veszi a levegőt, de így is látom szikrázó szemeit, ahogy éhes tekintettel néz végig rajtam, mint egy oroszlán a sarokba szorított gazellára.
- Jae...Bum? - nézek rá félve, hisz ilyenkor még jómagam se tudom, mit tehetek mellette, és mit nem. Jaebum a szekrény elé áll, és nekem háttal kezd el valamit ügyködni. - M-mit csinálsz?
Lassan fordul felém, így már rálátásom nyílik kigombolt ingjére. Meglátva kidolgozott felsőtestét nagyot kell nyeljek, remélve, hogy nem volt annyira hangos, hogy amerikában is hallják.
- Ennyi játék elég volt - szólal meg rekedt, elmélyült hangján, mitől kiráz a hideg, az csak ráadás, hogy közvetlen elém áll. Igaza van, már a köztünk lévő levegőben se a játékosság, hanem a szexuális feszültség foglal helyet, így ha akarnám se tudnám visszavarázsolni a pár percel ezelőtti jókedvet. - Most kezeljük a helyzetet felnőttek módjára.
Állam alá nyúlva megemeli fejemet, hogy egy pár pillanatig farkasszemet nézzünk, majd követelőzően tapad rá ajkaimra. Szemeimet szorosan lehunyom, és kieresztek egy jóleső sóhajt. Ujjait vállamra vezeti, úgy lök el lassan, én pedig engedelmeskedve akaratának hagyom magam, hogy mint egy játékbabát, úgy irányítson kénye-kedve szerint. Pár perc után amikor egy pillanatra felnézek, észreveszek valami furát, így azonnal megszakítom csókcsatánkat.
- Jae, furán áll ott a telefonod - mutatok az említett készülék felé, ami tény, elég érdekesen néz ki, ahogy a két hangszóró között fel van állítva. - Kissé zavar. Esetleg rendesen leraknád? - nézek rá kérlelve, amin ő csak pár pillanatig rám néz, majd sóhajtva bólint, és fel is kászálodva odalép a szekrényhez, hogy telefonját rendesen lefektesse.
- Így jobb? - mászik vissza fölém, egy halvány mosollyal az ajkain.
- Köszönöm - mosolygok rá, majd végig simítok oldalán. - Hol is hagytuk abba?

- Sunshine, kellene fürdeni - böki meg az oldalamat az idősebb, mire én csak nyüszögve kúszok arrébb, a takarót jobban a fejemre húzva.
- Hagyjál. Majd ha lesz kedvem.
- Ez nem kedv kérdése, édesem, hanem higiénia. Állj fel, vagy nem aludhatsz az ágyban - csap fenekemre, én pedig fájdalmasan felszisszenek. - Bocsánat! - kapja is el tenyerét, és inkább a hátamra simít, egy csókot nyomva halántékomra.
- Ha nem lettél volna olyan állat, már rég lefürödtem volna, de így még lábra se tudok állni... -fúrom fejemet a párnába, nyűgösen ejtve ki a szavakat.
- Akkor legalább töröld meg magad, és had cseréljem ki az ágyneműt - húzza le rólam a takarót, én pedig a hűvös levegőtől szinte egy pillanat alatt kockára fagyok.
- Normális vagy?! Nincs rajtam semmi, megfázok! Naa, Babybear, miért csinálod ezt velem? Máskor az ilyen nem is zavar, most miért? - vergődök, de ő csak a fejét rázza.
- Csak az ágyneműt cserélem le, te meg vegyél fel egy alsót.
Eleget téve kérésének lassan kikúszok az ágyból, hogy a földre dobott alsómat felvéve megvárjam, amíg az összepiszkolt lepedőt és takarót ledobja a földre, a tisztát pedig a helyükre terítse. Épphogy megigazította az ágyneműt, én már benne is fekszem, összehúzva magam a hideg ellen.
- Gyere gyorsan! - vacogok, amin ő csak nevet egy jót, de azért bemászik mellém, és mellkasára húz, hogy élvezhessem testének melegét.
- Sunshine...
- Hm? - nézek rá fél szemmel, ugyanis épp aludni próbálok, vagyis próbáltam.
- Anyukádnak már említetted a dolgot? - célozgat, hogy el-e mondtam már anyának, hogy mi igazából már két és fél éve együtt vagyunk.
- Nem.
- De miért? A múltkor azt ígérted...
- Tudom! - emelem fel a fejemet bosszúsan, és az ő megbántott, érthetetlen szemeibe nézek. - De nem olyan könnyű. Már mondtam, hogy félek.
- Kérlek, mondd el neki, mert...
Elharapja a mondat végét, pedig tudja jól, hogy nem szeretem, ha ezt csinálja.
- Mert?
- Lényegtelen.
- Jaebum!
- Jóéjt, Youngjae.
Szemeit lehunyja, ezzel jelezve, hogy ő most aludni óhajt, én pedig nem akarok ebből egy újabb veszekedést. Egy apró puszit nyomva párom homlokára visszahelyezem fejemet mellkasára, így szíve dobogásának ütemére alszok el mélyen.

- Jó reggelt, szépségem!
A kávé illatára egyszerűen nem tudok nem mosolyogni. Utoljára nyáron keltett így, hisz utána újra kínába kellett repülnie, és azóta csak üzeneteken keresztül tudtunk a másiknak köszönni.
Hümmögve nyitom ki résnyire pilláimat, ami alól kipillantva egy, az ágy szélén üldögélő Jaebumot látok, ahogy két bögrét szorongat ujjai közt.
- Ülj fel, ez a tied - mutatja a fehér bögrét, minek hatására amennyire csak tudok, fel is ülök, hogy aztán a kávéval teli porcelánt a kezembe adhassa.
- Köszönöm - szólalok meg a reggeli rekedt hangomon, amin ő csak jót mosolyog, és beleiszik fekete bögréjébe. - Hány óra van?
- Fél tíz.
- És senki nem hívott? - nyúlok a telefonomért.
- De, anyukád már hívott kétszer.
- Oh, a fene...- sóhajtok, majd gyorsan lehúzom a bögre tartalmát. - Nagyon finom lett, köszönöm.
Miután lerakom a bögrét a szekrényre, felveszem ruháimat, időnként fájdalmasan felszisszenve, majd gyorsan fogat mosok, beletúrok kócos hajamba, hogy azért álljon valahogy, és egy csókot nyomok Jaebum kávé ízű ajkaira.
- Majd holnap jövök. Akkor már otthon leszel, ugye? Nem itt, vagy egy másik hotelben.
- Igen - bólint mosolyogva, és intve egyet hagyja, hogy magamtól eltaláljak az ajtóig, és kiengedve magam elinduljak hazafele.

Belépve a meleg lakásba megvorzongok, hisz vagy egy órát sétáltam a mínusz fokokban. A hó is elkezdett szállingózni-nem is, inkább szakadni. Még az esni is gyenge kifejezés lenne rá, ahogy egy pillanat alatt fedett be minden a fehérség, és a szél se volt éppen gyenge, hisz én is épphogy megmaradtam az aszfalton, és nem repültem el, mint egy héliumos lufi.
- Anya, megjöttem!
Válasz nem jött, így én érdeklődve rúgtam le banakcsomat, kabátomat sálammal együtt felakasztva a fogasra. Talán azért hívott, mert nem lesz itthon? Akkor hol lehet?
A konyhába érve megállok, hisz édesanyám az asztalnál ül, de azt már nem tartom jónak, hogy egy zsebkendőt szorongat, és tisztán hallani, ahogy szipog.
- Anya! - térdelek le elé azonnal, de ő csak az asztalt bámulja, amin előtte a telefonja hever. - Mi történt? Baj van?
Pár pillanatig nem válaszol, csak a telefonjáért nyúl, hogy feloldva a képernyőt valamit nyomkodjon rajta. Nem értem. Ha baj van, miért nem mondja? Mi történhetett?
- Kisfiam...- mondja kissé rekedt hangon, amit ő is észrevesz, így köhint egyet, hogy normálisan tudjon hozzám szólni. - Ebbe te mikor akartál engem beavatni?
A telefonját felém fordítva megfordul velem a világ. Egy videót mutat, ahogy Jaebum lelök az ágyra, és hevesen csókolózva hámozzuk le egymásról a ruhát. A videó csak tíz másodperces, de ez elég ahhoz, hogy bennem összedőljön egy világ.
- A-anya, én...én sajnálom...- szemeim azonnal megtelnek könnyel, és felállva el is fordulok, hogy édesanyám ne lássa, ahogy azok akaratomnak ellent mondva végigcikáznak arcomon.
- Youngjae...
- Sajnálom, hogy titkoltam, és nem volt merszem elmondani...
- Jae...!
- Sajnálom, hogy csalódtál bennem...
Már alig kapok levegőt, ahogy a visszatartott sírás szorítja a mellkasom, és ezen anya folyamatosan engem hívogató szavai se segítenek, mert tudom, hogy mit akar mondani.
- Én...elmegyek, csak adj kérlek egy kis időt, hogy összeszedjek pár dolgot, és...
- Kisfiam!
Ahogy anya a fejemet maga felé fordítja, elárasztja testemet a nyugalom, főleg ahogy hatalmas, fekete szemeibe nézek.
- Ne legyél bolond! Meg se engedted, hogy végigmondjam, amit akartam.
- M-mit szeretnél? - hüppögök, ahogy a nálam egy fejjel alacsonyabb nőre nézek.
- Egy szóval se mondtam, hogy menj innen, vagy hogy undorító, esetleg csalódás vagy.
- De hisz sírtál...- nézek rá értetlenül.
- Igen, mert nem mondtad el, te buta! Miért Jaebumsshitól kellett megtudnom, hogy már lassan három éve nem legjobb barátok, hanem egy pár vagytok?
- Féltem...- vallom be félénken, mire anya csak sóhajt egyet.
- Ugyan, mégis mitől? Úgy ismered anyádat, mint aki elítéli az ilyet?
- Nem, de...
- Értelek, ne is folytassuk. De örülök, hogy tudom - mosolyog rám, mire nekem újabb könnyek szöknek a szemembe.
- Anya...! - ölelem meg az apró nőt, ő pedig úgyszintén magához szorít.
- Jajj, te buta, buta fiúcska.
- Az vagyok - nevetek, még mindig őt ölelve. - Tényleg sajnálom, hogy nem mondtam el hamarabb.
- A lényeg, hogy már tudom. Viszont neked irány a fürdő! Izzadság szagod van, mint egy birkózónak.
Nevetve engedem el, majd egy puszit nyomva arcára fel is sietek a szobámba. Ezt még holnap lerendezem Jaebummal...

Szinte már trappolva lépek az ismerős ház elé, mérgesen összehúzva szemöldököm. Párom most olyat fog kapni, hogy azt zsebre biztos nem fogja tenni! Oké, hogy jól sültek el anyával a dolgok, de mi lett volna, ha az ellenkezője történik? Miért akarta, hogy anya ennyire megtudja rólunk az igazságot? Ennyire nem lehet fontos semmi...
- Jaebum! - kiáltom el magam, ahogy a saját kulcsommal beengedem magam a házba, amiben párom tanyázik.
- Fent vagyok! - jön is azonnal a válasz, én pedig cipőmet és kabátomat le se véve sietek fel a lépcsőn, hogy minél gyorsabban bemoshassak páromnak a tegnapi miatt.
- Hol vagy? - kérdezem egyre mérgesebben. Csak egy "Itt!"-ez kapok válaszul a hálójából, így oda nyitok be nagy hévvel, viszont amilyen látvány fogad, minden mérgem elszáll, de azonnal. Mindenhol rózsaszirmok vannak elszórva, és nem lámpa, hanem illatos gyertyák világítják be a helyiséget. A cipőmet a szoba előtt lerúgom, és a kabátomat is ledobom a földre, úgy lépek beljebb a meghitt díszítésű szobába. Az ágy közepén egy hatalmas csokor fehér rózsát találok, benne egy kártyával, amiket azonnal a kezembe fogok, a kártyát meg halkan olvasni kezdem.

Youngjae,
Biztos meg vagy lepődve, hogy mi ez az egész, hisz ennyi romantikát tőlem összesítve az egész évben kapsz.

Nincs se fordulónk, se egy hivatalos ünnep, de még egyikünk szülinapja sincsen, viszont! Ennek ellenére ez egy kivételes alkalom.

Tudom, hogy sokszor gyerekes vagyok, sokszor hisztis, néha kibírhatatlanul.
Tudom, hogy néha durva szoktam lenni, nem csak fizikailag, de a viselkedésem, és a beszédem is.
Tudom, hogy egy szürke ember vagyok, aki beleolvadna a hétköznapokba, ha Te nem lennél nekem.

Te aranyozod be a mindennapjaim, Te adsz színt az unalmas hétköznapjaimnak.Te adsz értelmet az unalmas életemnek.

Ezért szeretnélek mindig magam mellett tudni téged, másoknak dicsekedni, hogy igen, ez a napsugár tényleg az enyém, mellettem van, vígasztal, támogat, és szeret, ahogyan én is őt. Így hát, Sunshine, feltenném a kérdést...

-...hogy ezt a makacs szamarat, azaz engem - a hang irányába fordulok, és megpillantom páromat, ahogy zakóban térdel előttem, én pedig könnyes szemekkel nézek rá. - el e viselnél egy egész életen át, és utána is?
Egy apró dobozt fog kezei között, amit most kinyitva megpillantom benne az ezüstgyűrűket, ahogy a tompa fényben halványan megcsillannak.
Egyszerűen nem jutok szóhoz, még a levegő is a tüdömben reked. Pár pillanatig feszült csend telepedik ránk, de aztán fogom magam, és a csokrot finoman visszadobva az ágyra párom nyakába ugrok, hevesen hajkurászvaa válaszomat.
- Igen! Igen, igen, igen, és igen!
A könnyeim most a boldogságtól folynak végig arcomon, megállás nélkül, miközben mellkasom majd' szétrobban attól a szeretetrohamtól, meg mennyiségtől, amit párom felé érzek. Jaebum amennyire csak tud magához szorít, és az ő könnyeit is érzem, ahogy a nyakamba temeti az arcát.
Egy pillanatra eltol magától, hogy a dobozból kihalászva az én gyűrűmet felhúzza azt gyűrűsujjamra, majd én is így cselekszem, és könnyeinktől sós ajkainkat összeillesztjük, hogy boldogságunkat ezúton is kimutassuk.

Legalább már tudom, miért siettette, hogy anya megtudja az igazságot.

Helló ! ^^
Ez az első ficim, ami nem BTS, így kíváncsi vagyok, kinek hogy tetszett. Remélem élveztétek :3 Kövi ficinél csevely ^^