Késő éjjelt üt már az óra, vagy inkább kora hajnalt? Fél három van, én pedig a zene komponálásával még nem vagyok kész, de a szemeim majd leragadnak, szinte lefordulok a székről is.
Sóhajtva mentek el mindent, hogy aztán kikapcsolva a gépet pár pillanatig a plafont bámuljam.
- Indulás...- morgom magamnak fáradtan. Felkapom a fogasra akasztott pulcsimat, és bezárom a szobát is. Ujjaim közt forgatva a kulcsot ballagok végig a kihalt folyosón, ám az egyik táncteremből halk zenét hallok, ráadásul a mi egyik  zenénket. Az ajtót résnyire kinyitom, így hangosabban hallom a My Pace zenéjét. Egy vékony alak mozog a tükör előtt, koreográfiánkat teljesen tökéletesen, hibátlanuk eltáncolva, hiába látszik rajta a fárdság, és zihál úgy, mint egy maratonfutó három maraton után.
- Jeongin?
Amint belépek és megszólalok, a maknae megpördül tengelye körül, és fáradtan csillogó íriszeit az arcomra vezeti.
- Hyung? Mit csinálsz?
- Inkább te mit csinálsz? - nyomom ki a zenét, hogy ne kelljen átordítani. Jeongin ingatag lábakon áll a terem közepén izzadt ruhájában, és az én mozdulataimat figyeli, ahogy lassan felé lépkedek.
- Gyakorlok. Nem úgy ment a koreográfia, ahogy én szerettem volna, szóval nekiálltam. - fordul vissza a tükörhöz, így abban figyeli ahogy szorosan mögé lépek, hogy ne tudjon újra táncolni.
- De Jeongin, hajnali három van, reggel pedig fél hétkor kelünk.
- De hyung! - nyüszít fel hisztisen. - Te is itt vagy még, nem pedig alszol, ahogy a többiek. Akkor én miért ne lehetnék?
- Mert még fiatal vagy, aludnod kell.
- Nem sokkal vagy te se idősebb, hyung.
Tudom, hogy a fáradság beszél belőle, hisz Jeongin nem szokott ilyen lenni, hacsak ki nincs készülve. Fáradt, mind testileg, és mind lelkileg. Úgy, ahogy mi is, de ő ezt nehezebben viseli, hisz ő alapvetően egy zárkózottabb természet, mint minden tizenhét éves, de amíg a vele egykorúaknak az iskola a legnagyobb gond, addig rajta ott a nyomás, hogy több ezer embernek feleljen meg minden szempontból, hisz idolként nem hibázhat.
- Menjünk haza, rendben? - fogok vállára. - Holnap pedig....
- Nem! - löki el a kezemet, de olyan lendülettel teszi, hogy instabil, kifáradt testét nem tudja megtartani, és ha nem kapom el, a feje bizony a kemény padlóval vívott volna egy pillanatnyi harcot. - De gyakorolnom kell! Túl sok hibám van a táncomban...
- Tökéletes, úgy ahogy van. Gyere, menjünk haza. - mosolygok rá, és térdhajlata alá nyúlva felemelem, ami ellen nem ellenkezik. A maknae csak átkarolja a nyakamat, és fejét a mellkasomra fektetve szuszog hangosan, álmosan pislogva rám, ahogy valahogy felemelem a táskáját, és a kezeim közé fogom, úgy cipelek le mindent egészen az ajtóig.
- Mehetünk? - nézek le rá fél szemmel,  mire ő bólint. - Mássz akkor a hátamra, úgy jobban elbírlak.
Miután sikerül az álmos maknaet felvarázsolni a hátamra, térdhajlatainál tartva őt indulok el gyalog a dorm felé, ahol a többiek már órák óta az igazak álmát alusszák.
- Hyung...
- Hm? - válaszolok a fülembe motyogónak. - Baj van?
- Sajnálom, hogy úgy beszéltem veled, ahogy.
- Csak a fáradság szólt belőled. - mosolygok, hogy ne higyje azt, hogy haragszom rá. - Nincs semmi baj.
A továbbiakban nem beszélünk. Jeongin elbóbiskol a hátamon, én pedig szenvedve, de eljutok a tömbházig, ahol a liftbe beszállva felvitetem magunkat a dormunk szintjéig.
- Hé, Jeongin! I.N!
A kicsi hümmögve adja tudtomra, hogy figyel.
- Itthon vagyunk.
Lemászik a hátamról, és dülöngélve, szemeit dörzsölve várja meg, amíg bejuttatom magunkat a meleg, csendes lakásba. Bezárva magunk után az ajtót ledobjuk táskáinkat, melléjük lerúgva a cipőinket, én pedig halkan beterelem Jeongint a szobájába.
- Hyung. - szólít meg ásítva, miután lehámozva róla ruháit befektetem az ágyába, és már a takaróját is rádobom, indulnék kifele, hogy a saját ágyamba bebújhassak, és a reggeli ébresztőig fel se keljek. - Alszol velem?
- Hogy mi? - lepődök meg. - Jeongin, ezt n...
- Kérlek! - pislog rám hatalmas szemeivel, aminek nem tudok ellenállni. Tény, hogy a maknae több érzelmet ébresztett bennem, mint amennyit átlagban kellett volna. És a legrosszabb, hogy úgy csinál, mintha tisztában lenne azzal, hogy egyetlen pillantása vagy mozdulata képes beindítani, megmozgatni a fantáziámat, vagy pedig valamilyen óvó-védő mechanizmust elindítani bennem.
- Rendben. - sóhajtok, és úgy, ahogy ő is, úgy én is csak egy alsóra levetkőzöm, majd bemászok a takaró alá, mindeközben arra ügyelve, hogy a többi szobában tartózkodó fiút ne ébresszem fel.
- Hyung, - bújik mellkasomhoz a legfiatalabb, miután elhelyezkedem mellette a szűkös ágyban. - Ez most nagyon jól esik.
- Örülök. - mosolyodok el fájdalmasan, de megpróbálok mindennemű zavaró tényezőt arrébb taszítani az agyamból, és a fáradt maknae hátát kezdem simogatni.
Pár perce már néma csöndben fekszünk, és már azt hiszem, hogy Jeongin elaludt, amikor hirtelen felkúszik az arcomhoz, és egy gyors puszit nyom ajkaimra, hogy aztán zavarában visszatemetkezzen mellkasomba.
- Jeongin?
- Köszönöm. - motyogja mellkasomba. Eltellik pár pillanat, mire ajkamra egy eszeveszett vigyor kúszik.
- Jeongin-ah!
- Aludjunk, hyung. - motyogja még mindig, és biztos vagyok benne, hogy arca pipacsvörös a zavartól.
- Akkor aludjunk, de holnap nem menekülsz! - csípek oldalába, amitől alig tudja visszafolytani visítását. Most én nyomok egy rövid puszit puha párnácskáira, majd ezután szorosan magamhoz szorítom.
- Jóéjt, Jeongin.
- Jó éjszakát, hyung!

Mostanában annyira Stray Kids lázban égek, hogy muszály volt egy OS-t írnom velük :3 Még csak most ismerkedem úgy Istenigazán velük, de remélem lett annyira jó, hogy élveztétek az olvasását ❤