(Ihletet adó kép)

Nem mindenki képes rá, hogy elkülönítse a munkát a magánéletétől.
Nem mindenki teheti meg, hogy a megadott nyolc óra munka után hazamehessen, és feltett lábakkal várja a másnap reggelt, hogy utána az újabb ledolgozott nyolc órát kipihenhesse.
Nem vár mindenkit valaki haza, legyen szó kisállatról, szülőről, testvérről, vagy párról.
Valaki éjjel nappal dolgozik a megélhetéséért, túlórát túlórák követik, hogy aztán az otthonába érve néma csönd fogadja, majd pár óra alvás után kialvatlanul kezdjen neki egy újabb fárasztó napnak, és még az sincs, hogy szeretné azt amit csinál.

Nekem minden megadatik, amire egy embernek szüksége, így szerencsésnek mondhatom magam.
Az álmom teljesült, hogy híres producer legyek, és azt csinálhassam amihez mindig is értettem: zene komponálást követ, dalszöveget ritmus. A cégnél ahol vagyok én segítem ki a bandákat a napjaim folyamán, miközben van egy takaros otthonom nem messze, ahol a világ legszebb, legkedvesebb, legjobb embere vár rám nap, mint nap.
Kim Seokjint immár öt éve mondhatom a páromnak, és két éve a férjemnek. Megannyi dal született a kezeim alól, amit mind ő ihletett, róla írtam, vagy egy-egy közös emlékünkből merítettem ötletet.
Megértő, együttérző személy, nőket megszégyenítő szépséggel megáldva, amivel tisztában is van, és ki is használja eme adottságát. Én csak lepke-személyiségűnek hívom: könnyedén kisegíti az embert, felvidítja, biztonságot ad neki, érezteti vele, hogy mennyire fontos neki, hogy ne érezze egyedül magát, mégis, ő is oly könnyen összetörik, és teljesen észrevétlenül. És pontosan ez fogott meg benne. Így nyerte el a szívemet, és mutatta meg szánalmas énemnek, hogy mire is képes a rózsaszín köd, ha jó ember kezébe adjuk magunkat. Nélküle nem tartanék ott, ahol. Szerelmünket olyan mélynek éreztem, és érzem a mai napig, hogy szimpla emberi irigységből, kapzsiságból nem akarom elengedni, másnak adni, hagyni, hogy megkaparintsák ezt az angyalt, ki egy véletlen folytán maradt ebben a csúf világban.

- Namjoon, én megyek - kopog be a stúdióm ajtaján Yoongi, aki a cég feje, és egyben egy nagyon jó barátom. - Majd zárd be az épületet! A kulcsot reggel kérem vissza.
- Tudom, hyung. Reggel megkapod a kulcsokat - mutatom fel az eddig asztalon lapuló tárgyakat, majd visszadobom a falapra.
- De ne maradj sokáig! Jin nem hiszem, hogy örülne. Bár, szerintem újra elkéstél - megy is ki a szobából, becsukva maga után az ajtót. Az órára pillantva veszem csak észre, hogy hajnali három órát üt a mutató. Megnyomva telefonom képernyőjét veszem csak észre, hogy két SMS várja, hogy elolvassam, s mindkét üzenet Jin küldte.

12:00
Seokjin 💕
Ne maradj fenn sokáig 😉

2:00
Seokjin💕
Kérlek vigyázz magadra...

A szívem összeszorul, ahogy elolvasom ezt a két sort. Mostanában fog a cég egyik bandája debütálni, egy pedig ComeBack-elni, így a napjaim nagy részét a stúdióban töltöm. Párommal szinte nem is találkoztunk az elmúlt egy-másfél hónapja, csak amikor este mindketten egyszerűen bedőltünk az ágyba, vagy reggel, amikor a reggeli kávéjainkat iszogattuk. Néha azt is csak sietve sikerült. Látszik rajta, hogy már elege van ebből, és hiányzok neki, de nem említi, nem vágja a fejemhez, csak mosolyog az egészen, de azt hiszi nem veszem észre, hogy mennyi bánat szorul abba az apró mozdulatban.

3:00
Én
Sokáig maradok a stúdióban

Amint ezt elküldöm, végiggondolom a helyzetet. Túlságosan elhanyagolom páromat, és a munkát választom helyette, észre se véve, hogy ezzel őt csak tönkreteszem. Annyi esélyem lett volna, hogy kicsit kiszakadjak a munkamorálból, és életem szerelmével töltsek egy felejthetetlen napot, annyi, de annyi esélyem volt, én viszont nem éltem vele, amit már teljes szívemből bánok.
Minden zokszó nélül mentek el minden úgy, ahogy van, majd egy bocsánatkérő cetlik írok a főnökömnek, hogy holnaptól egy hétig ne számítson rám, és felkapva a kabátomat hazaindulok, fél óra múlva pedig már az ajtón lépek be, megborzongva a meleg levegőtől, ami a lakásban van.
- Jin? - nézek körbe, és a kezembe szorongatott szatyorral lépek be a konyhába, hogy kipakoljam az éjjel-nappaliban vett jégkrémet, mielőtt kiolvadna, de egy nem várt látvány fogad az asztalnál.
Jin az asztalra dőlve szuszog hangosan, ami annyit jelent, hogy mélyen, valahol az álmainak tengerében van elveszve. Egy bögre félig megivott kávé pihen előtte, ami teljesen ki van hűlve, szóval párom nem öt perce ül itt és vár rám. Ráadásul egy tál étel foglal helyet a vele szemben lévő helyen, amit nagyvalószínűséggel nekem tett oda, abban reménykedve, hogy ma legalább kivétekült teszek, és végre vele is foglalkozom egy kicsit, félretéve a munkát.
- Sajnálom, hyung - mellé lépek, és egy apró puszit nyomok puha arcára, amin még álmában is elmosolyodik. - Haza értem.
Elrakom a fagyit és a kihűlt ételt a hűtőbe, kávéját pedig kiöntöm, majd elpakolva a koszos edényeket újra az idősebbhez lépek, hogy egy aprót sóhajtva felemeljem könnyű testét. Szemei résnyire kinyílnak, ahogy átöleli nyakamat, és álmosságtól összezavarodott tekintetét le se veszi arcómról.
- Nam? - szólít meg rekedten. - Hazaértél?
- Igen, mint látod - mosolygok le rá lágyan, és ő is egy hasonló gördbületre húzza dús ajkainak sarkát.
- Ettél?
- Igen - hazudok, miközben belököm a hálószoba ajtaját, és az ágyhoz lépkedek, hogy páromat óvatosan lerakjam a puha matracra, és betakarjam a takarójával. Ledobom pulcsimat magamról, és nem érdekelve, hogy utcai ruhában vagyok, befekszem a szőke angyal mellé, ő pedig azonnal hozzám bújik.
- Végeztél mára? - motyogásától kellemes libabőr szökik karjaimra. - Holnap hányra mész be?
- Nem megyek be. Ahogy te se - jelentem ki, pedig tudom, hogy erre reggel már nem fog emlékezni. Telefonjáért nyúlva belépek a készülékbe, és kikapcsolom az ébresztjőjét, hogy reggel ne zavarja meg a pihenésünket, és a főnökének is írok egy rövid üzenetet, hogy a héten rá se számítsanak, és a biztonság kédvéért ki is kapcsolom. Mire mindezzel végzek, Jin újra mély álomba szenderűl, én pedig végre kiélvezem, hogy most újra csak egymásé vagyunk, és semmi nem zavarja meg azt, hogy kicsit a másikra is fordítsunk időt.

Remélem tetszik 💜
aoi-Tenshi végre NamJin 😂❤️❤️❤️