Mi jó Chanyeolnak abban, hogy folyton rajtam lóg és idegesít a sületlenségeivel? Miért mindig engem kezel úgy, mint egy kisgyereket, holott erre ott a maknae, Sehun? Miért mindig én vagyok az, akit konkrétan egy plüssnek használ? Miért mindig engem emleget a különböző show műsorokban és éget be mindennel, ami csak az eszébe jut? Igen, sok kérdésem van Park Chanyeollal kapcsolatban és ezt a listát még bővíthetném is, mert tényleg. Ha teheti, Chanyeol csak engem zaklat. Miért nem Baekhyun hyungon lóg, őket úgyis is shippelik a rajongók, míg minket... mi vagyunk a "testvér páros", ami szintén Chanyeol hibája. Sokszor emlegeti, hogy olyan vagyok számára, mint egy kisöcs és hogy őszinte legyek, utálom ezt. Chanyeol idegesítő, hangos és frusztráló, én pedig ezzel ellenben szeretem a csendet és a nyugalmat. Lehet, hogy megérzi ezt a kis köcsög, és ezért nézett ki magának, ki tudja?

-Hogy őszinte legyek... én Kai rajongó vagyok. - Miután teljesen elveszem a gondolataimba, erre a mondatra térek vissza a valóságba, ahol iszonyat nagyot koppan az irónia, ugyanis Chanyeol megint emleget. Áradozva beszél rólam az MC noonanak, aki csak mosolyogva hallgatja őt, mintha ez olyan érdekes lenne. Eleinte mondjuk én is mosolyogtam az ilyen gesztusain - néha még zavarba is jöttem miatta -, viszont aztán kezdett egyre idegesítőbb lenni a folytonos körül ugrálásom. - Imádom. Ő dolgozik a legtöbbet, ráadásul egyszerre aranyos és szexi. - Legszívesebben homlokon basznám magam eme kijelentése után, főleg, hogy megint az aranyos jelzőt használta rám, holott tudja, ezt gyűlölöm a legjobban. A szexi még úgy ahogy el is megy, na de az aranyos. Kikérem magam! Aranyos egy kiskutya, vagy egy kismacska, de Kim Jongin? Kim Jongin egy kicsit sem aranyos.

-Kedves, hogy így vélekedsz róla. Biztosan nagyon örül ennek. - Mosolyodik el az MC noona, végig Chanyeolt vizslatva, aki pedig felém néz és csábosan kacsint egyet, legalább is, szerinte csábos, szerintem sokkal inkább kiidegelő.

-Ez csak természetes. - Még el is mosolyodik hozzá, mire inkább unottan fordítom el a fejem felőle. Ha megint belekezd egy újabb áradozásba, én haza megyek. És itt most nem a kollégiumunkra gondolok, hanem a családomra, akik messze Szöultól laknak; messze Park Chanyeoltól.

-Örülök, hogy ma az EXO-val tölthettem ezt a délutánt. Várlak titeket legközelebb is. - Köszönt el udvariasan az MC, majd gyors léptekben távozik. Egy nagyot szusszantva próbálom kiverni a fejemből Chanyeolt, akit nagy örömömre, most lefoglal Sehun, így nem tud engem zaklatni. Tudni illik, ha csak nem valaki mással beszél épp, vagy dolgozik, akkor az én nyakamon csüng, emiatt pedig már készültem is arra, hogy amint vége a felvételnek, jön hozzám, de mázlimra nem így lett. Hatalmas mosollyal az arcomon sprintelek ki a stúdióból, útközben gyorsan elköszönve mindenkitől, majd konkrétan bevágódom a kisbuszba, Chen mellé, nehogy megint Chanyeol mellett kelljen ülnöm.
Jongdae hyung meglepetten néz felém, egy ideg nem szólít meg, gondolom arra vár, hogy kifújjam magam a nagy rohanás után. A többiek még nem értek ide, így egy kicsit élvezem azt, hogy csak Dae hyunggal vagyok kettesben. Nem mintha Chen olyan nyugis és békés személyiségű lenne, hiszen ő is a beagle line-ba tartozik, de inkább viselem el őt meg Baek hyungot, mint Chanyeolt.

-Xiumin hyung mellé akartam ülni. - Jongdae csak ennyit mond, de nem úgy veszem ki a hangjából, mintha nagyon ellenezné a társaságom, csak gondolom, nem ezt tervezte. Mi amúgy sem szoktunk túl sokat egymás mellett lenni. Már mindenki hozzászokott, hogy Chanyeol mellett ülök; ki nem találjátok, hogy ki miatt.

-Hyung, kérlek, csak most az egyszer hadd maradjak itt.

-Jó, jó, nyugodtan. - Nevetett fel Jongdae, azon a határozott, erős hangján. - Meguntad Chanyeolt, vagy mi?

-Csak erősíteni akarom a KaiChen shippet. - Hyung csak felnevetett a hülyeségemen, igazándiból örültem is ennek. Próbáltam elviccelni a dolgot, hogy ne kelljen az érzéseimről beszélnem neki, hiszen az olyan kínos lenne. Inkább meghagyom magamnak ezt a Chanyeolos dolgot, aztán majd megoldom valahogy.

Kezdett megérkezni a többi tag is és egy kicsit megkönnyebbültem, mikor Minseok hyung semmiféle reakciót nem mutatott arra, hogy Jongdae mellett ülök. Szerintem nem is nagyon érdekelte, nekem pedig ez így volt jó. Az viszont már zavart, hogy mikor Chanyeol utolsónak szállt fel, egy kis csalódottság suhant át az arcán, mi szerint realizálta, mellém most ugyan nem tud ülni. Míg ő elkeseredett egy kicsit, addig nekem egy kis nyugtom lehetett tőle, hiszen tényleg nagyon jó helyet találtam magamnak. Míg én elől ültem Chen mellett, addig Chanyeol leghátulra szorult be, Baekhyun és Suho közé, így egy jó nagy távolság volt közöttünk.

(...)

Este, mikor már nagyjából mindenki megfürdött és fellőtték a pizsit, a többiek kitalálták, hogy mivel holnap szabadnapunk lesz, ma egy kicsit fennmaradhatnánk tovább és megnézhetnénk a Kutyahideg című filmet. Én magam annyira nem rajongtam az ötletért, fáradt voltam és álmos, leginkább csak aludni akartam. De aztán Suho hyung addig nyüstölt, míg bele nem mentem a dologba és egy "Mindjárt megyek" mondat után magamra hagyott a Kyungsooval közös szobámban. Gyorsan besurrantam még a fürdőbe és hideg vízzel megmostam az arcom, hogy egy kicsit éberebb legyek, majd lesétáltam a nappaliba. Ahogy a kanapéra néztem, komolyan mondom, egyből vissza is vágytam a szobámba, de mivel megígértem Junmyeonnak, így beletörődve sorsomba, sétáltam lassan a lelkesen felém mutogató Chanyeolhoz és leültem mellé, az egyetlen szabadon maradt helyre.
Egy ideig viszonylag olcsón megúsztam a dolgot, Chanyeol nem igazán beszélt hozzám, lefoglalta a film, ezzel sok idegességet megspóroltam. A felett viszont nem tudtam szemet hunyni; képtelen volt megállni, hogy ne legyen rajtam mindig valahol a keze. Hol a combomat fogdosta, hogy átvetette a karját a vállam felett, de mondom, ez még nem is volt annyira idegesítő, sokkal inkább zavarba ejtő.

-Mi a baj Jongin? Ez csak egy film, ne sírj.

-Ezen mégis, hogy ne sírjak te idióta? - Zokogtam fel, mikor az egyik kutya a haldoklását követően feladta az életet és végleg megszűnt létezni. Ilyen filmeknél mindig eszembe jutnak a saját házikedvenceim, ez pedig érzékenyen érint. Nem is értem, hogy miért megint velem volt elfoglalva a colos, holott volt még pár tag, akik konkrétan már fuldokoltak a könnyeiktől. - Meghalt a kutya... Ez egy szar film. - Nagyon nem akartam tovább nézni ezt a könnygyáros szart, így inkább felpattantam a helyemről és kimentem az utcára egy kicsit levegőzni. Igen, pizsamában.
Egy csendesebb részen, elbújva üldögéltem egy padon, teljesen a gondolataimba merültem. Még el is tudtam volna ott aludni, hiába volt hideg ez a nyári este. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valami motoszkál körülöttem, így felnyitva pilláim kémleltem körül.

-Chanyeol, ha te vagy az, megfojtalak. - Hogy miért a colos jutott eszembe legelőbb? Hát mert csak ő lehet ilyen köcsög, hogy még itt ijesztget is. Viszont nagyot kellett csalódnom, ugyanis az egyik bokorból, egy látszólag barátságos kutya sétált felém. Elmosolyodva nyújtottam ki felé a kezem, azzal a szándékkal, hogy megsimogatom selymesnek tűnő szőrét, az idegen eb viszont kicsit sem volt olyan jó szándékú, mint gondoltam. Egy váratlan pillanatban erősen ráharapott a felé nyújtott kezemre, mire kicsit sem férfiasan felsikítottam és magamhoz szorítva a kezem kezdtem el a dorm felé rohanni. Még csak azt sem vettem észre, hogy az a korcs egyáltalán nem követ, annyira felment bennem az adrenalin; még azt sem éreztem eleinte, hogy mennyire fáj a kezem és hogy konkrétan ömlik belőle a vér. Remegő lábakkal siettem fel a lépcsőházban, viszont úgy tűnik, ez nagyon nem az én napom, az biztos. Valaki az egyik szinten nem rég mosott fel, így sikeresen megcsúsztam és legurultam az egyik lépcsősoron. Mindenemet fájlalva akartam felállni, de úgy látszik, a bal bokám felmondta a szolgálatot, ugyanis alig álltam két lábon pár másodpercet, azon nyomban össze is csuklottam a bokámba nyilaló fájdalom miatt. Sírva fogtam a fájó területre, egy kissé összekenve azt a kezemből csöpögő vérrel. Annyira kétségbe voltam esve, hogy azt se tudtam, mit csináljak, ezért most kivételesen nagyon örültem annak, hogy Chanyeol zaklatás gyanánt utánam jött, mivel így megtalált és a segítségemre tudott lenni.

-Jesszus! Jongin! Veled meg mi történt? - Nyugtatásképpen magához ölelt, folyamatosan csitítgatva, én pedig nem győztem neki hálát rebegni, akármilyen fura is ez az állításom. De most úgy tényleg, nagyon örültem Chanyeolnak. - Semmi baj Jongin, itt van hyung, itt van. - Más helyzetben pofán is vertem volna ezért, de most nem voltam ebben az állapotban.
Miután nagy nehezen elmodtam Chanyeolnak, hogy mi történt és rossz a lábam, könnyedén az ölébe kapott és felvitt a dormba. Megkérdezte Junmyeont, mi lenne most a legjobb, mire odajött Minseok hyung is és konkrétan ordítva közölte a colossal, hogy most rögtön vigyen kórházba, mielőtt még elvérzem, így kötöttem ki egy autóban Chanyeollal. Ezekben az órákban kivételesen nem zaklatott, gondolom felfogta, most tényleg nem nagyon vagyok abban az állapotban, hogy elviseljem a bolondságait. Inkább csak csendben vezetett mellettem, néha kifejezve felém a támogatását, ami kicsit csillapította bennem a kétségbeesést.

-Jól van Jongin, jól bírod. - Dicsért meg az orvos, mikor túlestem a tetanusz oltáson a kutya harapás miatt. Nem mondom, roppant kínos volt a szituáció, ugyanis Chanyeol ott állt tőlem pár méterre, miközben egy idősebb férfi egy tűt szúrt a seggembe. Remélhetőleg, legalább ezzel nem fog piszkálni a későbbiekben, főleg most nem, hiszen ezután jön a lényeg; megröntgenezik a bokám. Már előre féltem ettől, jó lenne, ha semmi komolyabb sérülés nem lenne vele. - Sajnálom Jongin, de szépen eltörött a bokája. Szerencsére nem szilánkosra és nem is csúsztak el a csontok, így nem kell műteni. - Befeszülten szorítottam rá Chanyeol kezére, ki csak kedvesen rám mosolyogott, ezzel azt üzenve, nem olyan nagy baj ez. Ja, csak közben meg bennem egy világ dőlt össze és folytonosan magamat ostromoltam. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? De most komolyan. Megharap egy kedvesnek hitt kutya, így egy tűt kapok a seggembe, aztán megcsúszom és sikeresen eltöröm a saját bokám, ezzel akadályozva magam a tovább fejlődésben, mert az száz, hogy így nem fogok tudni táncolni, de még csak gyakorolni sem.
Az orvos viszonylag gyorsan végez a gipszel, majd még kapok egy vérhigító injekciót a hasfalamba, hogy ne kapjak trombózist és már mehetünk is. Chanyeol még gyorsan igényelt nekem kölcsönbe egy kerekesszéket - mert még jól jöhet - és abban tolt ki az autóhoz. Megigazította a rajtam lévő, vékony pulcsit, majd óvatosan berakott a kocsiba a begipszelt lábammal és a bekötött kezemmel. A rokkant széket ügyesen berakta hátulra, majd elindultunk haza. Egész úton meg sem szólaltam, hiába beszélt hozzám Chanyeol, csak az ablakon kifele bámultam. Amikor a kollégiumba értünk, Chanyeol megint az ölébe kapott és így liftezett velem négy szintet, majd vitt be a többiekhez. Senkire nem néztem rá, még akkor sem, mikor Chanyeol lerakott a nappaliban lévő kanapéra, pedig igencsak gyülekeztek körülöttem a többiek.

-Nyugi Jongin, csak hat hét és leveszik a gipszet. Utána pedig hamar felerősíted magad. - Tért vissza mellém Chanyeol és jobb combomra helyezte hatalmas tenyerét, mire én mindenféle szó nélkül elsírtam magam, úgy igazán. Élni se volt kedvem, nem hogy még beszélni a többiekkel, akik csak értetlenül néztek engem, tehetetlenül vakarva a fejüket. - Jaj Jongin! Nem történt akkora tragédia. Egyébként is. Itt van neked hyung. - Villantott felém egy ezer wattos mosolyt, mire már a többiek is érezték, kezd sok lenni, így hiába ellenkezett, elráncigálták mellőlem. Mindenki kifejezte felém a támogatását, majd lehozták a takaróm és a párnám, hogy a nappaliban tudjak aludni. Ez tűnt a legjobb megoldásnak, mivel így nem kellett lépcsőznöm és közel volt a konyha is, meg a fürdő is.

Nem mondom, hogy olyan túl kellemes volt a nappaliba aludni, ráadásul gyakran elkezdett égni a törött bokám is. Sötét volt és csend, olyan nyomasztó érzés telepedett rám, hogy képtelen voltam elaludni. Csak feküdtem a hátamon, bámulva a vaksötétben a plafont. Mikor megint elkezdett égni a bokám, ezzel emlékeztetve arra, hogy ideiglenesen rokkant lettem, megint elsírtam magam. Komolyan mondom, olyan szánalmasan festhettem, mint még soha. Nem is nagyon akartam, hogy bárki is meglásson a csapatból, de megint csak nem volt szerencsém, ugyanis egyszer csak felkapcsolódott a fenti folyosón a villany és pár perc múlva Baekhyun hyung vékony és kicsi alakját véltem felfedezni a gyér fényben. Próbáltam valahogy visszatartani a zokogást, de nem sokra mentem vele, mivel Baek észrevett.

-Semmi baj Jongin. Szólok Chanyeolnak. - Hogy mi?! Miért pont neki?! Ők most komolyan azt hiszik, hogy mi puszipajtások vagyunk?!
Rendesen kiakadni sem volt időm, mivel Baekhyun miatt, Chanyeol konkrétan lerobbant az emeletről. Azon csodálkozom, hogy a többiek nem ébredtek fel ennek a hegyomlásnak a zajongására. Chanyeol hozzám sietett és gyorsan átölelt. Nem akartam sírni, de csak még jobban kitört belőlem a sírás és önkéntelenül bújtam hozzá hyunghoz.

-Itt alszom veled. - Még csak ellenkezni sem tudtam, egyből felemelte a takarómat, bebújt mellém és magához szorítva lehunyta a szemeit. Na remek. Nem elég, hogy szar a nappaliban aludni és ég a lábam, de még ő is. Mondjuk, az ölelése megnyugtat és egy kissé fájdalomcsillapító is, mivel már nem éreztem, hogy fájna e a lábam, így beletörődve a dologba, bújtam a mellettem fekvőhöz. - Itt van hyung.

(...)

Másnap olyan fura volt felkelni. Nem tudtam rendesen mozogni a lábam miatt és a kezemen lévő kötés is zavart egy kicsit, de azt is, minimum egy hétig fent kellett hagynom. Kómásan emeltem fel a fejem, mire az első dolog, amit reggel láttam, az Chanyeol vigyori arca volt. Konkrétan teljesen rajta feküdtem, a fejem is nem rég a mellkasán foglalt helyet. Normál esetben azon nyomban felpattantam volna róla, de most ezt nem tudtam megtenni így tűrtem, főleg, hogy azért tényleg hálás voltam neki pár dologért; többek között azért, mert velem aludt nyugtatásképpen.

-Olyan cuki vagy reggelente. - Gügyögött nekem, két keze közé fogva arcom. Ennyit arról, hogy hálás vagyok neki. Egy kisebb pofont osztottam le neki ezért, mire elég meglepetten nézett rám. - Ezt most miért?

-Tudod te azt. - Morogtam vissza neki rendezetlen, reggeli hajamba túrva. Semmi kedvem nem volt ma senkihez, meg akartam halni. Mármint, tudom, hogy ma úgy is szabadnapunk van, de holnap már nem lesz az, én pedig itt vagyok egy törött bokával; a kezem annyira nem érdekel, meg az nem is súlyos a próbákat, meg a fellépéseket nézve.

(...)

Az első egy hetem viszonylag nyugisan telt, azt leszámítva, ha nem egyedül voltam a dormban, akkor Chanyeol ölelgetett halálra, amit valahogy nagyon nem tudtam értékelni. Normál esetben biztos jól esett volna, de olyan mélyen elmerített a depresszió, hogy képtelen voltam bárminek is örülni.

-Jongin, ma be kell mennünk az igazgatóhoz, elmondani, hogy pontosan mi is történt. - Csak egy aprót bólintottam Suhonak, mi szerint megértettem. Na, még ez is. Egész biztos, hogy jól le leszek szidva, akkor pedig biztosan megint elsírom magam és Chanyeolnak egy újabb ürügye lesz arra, hogy hozzámérjen.
Kelletlenül viseltem el, ahogy Chanyeol átöltöztet a többiek jelenléte nélkül - szerencsére - , majd az ölébe kap és kivisz a kisbuszhoz. Mankót még mindig nem sikerült szerezni, nagyon nem is volt rá eddig szükségem. A dormban simán elugráltam egy lábon bárhova, ha pedig a többiek ki küldtek egy kicsit levegőzni, Chanyeol szíves-örömest kapott fel, akár egy menyasszonyt.
A céghez érve befeszültek az izmaim, ez pedig csak még rosszabb volt, mikor beigazolódott a sejtésem. Az SM igazgatója úgy leszidott, mint még soha és ideges hangnemben közölte velem, hogy akármi is lesz, fel kell lépnem a jövőheti koncerten a többiekkel; ha kerekesszékben, akkor kerekesszékben.

-Jonginnie~ mosolyogj egy kicsit.

-Hagyjál már Chanyeol! - Idegesen löktem arrébb és puffogtam tovább, a táncterem parkettáján ülve. Ez az idióta megkért, hogy maradjak még vele egy kicsit, nézzem meg, hogyan megy neki a koreó. Nem csinálta valami zseniálisan; gyakran összekeverte a mozdulatokat, ráadásul nagyon látszott rajta, hogy tényleg nem az erőssége a tánc. - Az a fintor, ami az arcodon foglal helyet, sok mindent elmond.

-Tényleg? Na, ne mond colos! - Vágtam vissza neki. - Folytasd! - Intettem le, hogy még csak meg se szólaljon, mire egy ideig elképedve nézett rám, majd egy váratlan pillanatban, a hátam nagyot koppant az üres teremben, a faparkettán. Meglepődve néztem a felém tornyosuló Chanyeolra, aki olyan szemekkel vizslatott, amilyet eddig még nem láttam. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, mire levegőt venni sem mertem. Életemben először felidegesítettem volna?

-Ne puffogj már mindig Jongin, a fenébe! Tudod, hogy mennyire próbálkozom? - Ködös tekintettel nézett rám, míg én próbáltam értelmet keresni a szavaiban. Viszont csak nézni tudtam őt, elveszni a furcsa, de egyben szép szemeiben.

-Miért mindig én, hyung? - Most én okoztam fejtörést a felém tornyosulónak. Arca egy értetlen grimiszba rándult, mi elég viccesen mutatott rajta, így kénytelen voltam megmosolyogni.

-Most meg mi van? - Az értetlen és a meglepődött arc keveréke, valami zseniális összképet alkotott a fején. Hangosan felnevettem, így vergődve a földön, egészen addig, míg Chanyeol akcióba nem lépett.

-Ne hisztizz már Jongin! - És ezzel a mondattal ajkait az enyémekre nyomta. Elkerekedett szemekkel néztem az ő lehunyt íriszeit, miközben valami megmondhatatlan forróság terjengett szét bennem. Ösztönösen fontam karjaim nyaka köré, mire ő lábaimat szétnyitva közéjük simult így mellkasa az enyémnek feszült. Végig simított az oldalamon, elmélyítve a felemelő csókot. Már kulcsoltam volna a lábaim dereka köré, de a gipsz miatt ez az akcióm csak egy próbálkozásba fulladt, majd az nagyot koppant a padlón. Chanyeol ijedten rebbent el tőlem a hangra, aggódva vizslatva a sérült bokámat. - Ugye nem fájt? - Minden négyzetcentiméteremet átvizsgálva ültetett fel, míg én csak nemlegesen megráztam a fejem. - Fhuuu...

-Chanyeol... folytatnád? - Mutattam először az ő ajkaira, majd az enyémekre, mire nem volt rest egyből lecsapni az ajánlatra és ismét teljesen nekem simulva adta át magát az érzésnek.