Sziasztok!

Emlékszik még valaki rám? Tudjátok a csaj, aki 1 hónapja nem adott életjelet. Igen igen azaz!

Na hát itt vagyok! Van egy jó és egy rossz hírem is...

Kezdem a jóval: visszatértem és próbálok megint aktív lenni, hogy kis szösszenetekkel színesítsem be a napjaitokat! (már ha itt van még valakixd)

A rossz hírem viszont:a kéréseket ezennel lezárom. Mégpedig nem is akárhogyan.

Megmondom őszintén, hogy a legutóbbi kérés adag nagyon durván feladta nekem a leckét. Egyszerűen annyira távol állnak tőlem valamiért, hogy az eszméletlen..

Mindenkitől elnézést kérek, aki olyan hosszú ideje már várja a kérését, én pedig most csalódást kell hogy okozzak.. Ugyanis törlöm a meg nem írt kéréseket azzal együtt, hogy le is zárom az egészet. 

Ne haragudjatok, de nekem az írás az kikapcsolódás és szórakozás, a kérésekkel pedig túlvállaltam magamat...

Remélem senki sem utál meg ez miatt, vagy haragszik meg rám..

Első a saját mentális egészségem, ebből nem engedek.

Most, hogy ezt megosztottam, akkor kezdjünk is bele a léleksimogató szakkörbe! Drága Bébim lelkét kicsit gyógyítani igyekezve készült el ez a mai kis cukiság! Have fun!

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Elég. Egyszerűen csak elég.

Mocskosul el vagy fáradva. Éppenhogy kilábaltál a téli vizsgaidőszak nyújtotta fejvesztős időkből, már a második félévet taposod, mondani sem kell, hogy legkevésbé sem felkészülten. A két időszak határán aligha volt időd pihenni, máris belezuhantál a pöcegödör legmélyébe. Demo demo után, minitesztek, ráépülős tárgyak, és szociális élet. Az előző félév is hasonló volt, mégis jelenleg rettenetesen megviselnek a dolgok a kelletüknél jobban. Érzed, hogy a türelmed a végét járja, és hamarosan hatalmas robbanásban tör majd fel belőled minden, ami az elmúlt 2 hónapban beléd telepedett.

Éppen a saját sebeidet nyalogatva keseregsz a bérelt lakásod szürke kanapéján, amikor megszólal a csengőd. Felnyögve tápászkodsz fel az ülő alkalmatossághoz, hogy fél perc múlva Kanemoto Yoshinorival nézz szembe.

-Csá bébike, hoztam thai csirkét, kólát meg pár nasit-sétál be a vörös beinvitálás nélkül.

-Persze,gyere csak be-gondolod magadban-Yoshi elmondtam, hogy nem kérek semmit, és hogy tanulok. Direkt megkértelek, hogy ne gyere ide-öntöd végre hangos szavakba gondolataidat.

-Jaja vágom-pakol ki a füle botját sem mozgatva szavaidra.

-Hallod amit mondok?-sétálsz oda mellé.

-Hallom...-fordul feléd-ahogy a nevemet nyögöd alattam önkívületi állapotban újra és újra-vigyorodik el a derekadra táncolva kezeivel.

-Wah jézusom-csapod le magadról mancsait-Mostmár elegem volt belőled de tényleg-emeled fel a hangodat- Komolyan? Mostmár minden nap eljössz, csak hogy meg tudjál fektetni? Oda se figyelsz arra, amit mondok. Szerinted bármikor megfektethetsz, amikor olyanod van?-fakadsz ki rá.

-Ez a 'barátság extrákkal' lényege-tárja szét a karjait egy bolondos félvigyorral.

-Ennek a dolognak akkor itt és most vége-jelented ki azt, amit már legalább 5 hete ki kellett volna,ha nem régebben. Ez a japán srác egy buli alkalmával került az életedbe, majd az ágyadba, utána pedig a mindennapjaidba. Egyikőtök sem akart kapcsolatot, de a barátság extrákkal megoldás mindkettőtök számára élhetőnek bizonyult. Végtére is a kémia elég erősen megvan köztetek, habár a személyiségetek ég és föld. Ő nem tanul, csak a festőművészeti egyetemen lézeng a tehetségéből élve, te pedig éjjel-nappal a jegyzeteidet és könyveidet bújod, hogy túléld az orvosi egyetemet. Ő semmivel sem törődik,csak spontán létezik, te viszont az időbeosztás nélkül megbolondulsz. Ő bunkó és magának való, te meg igyekszel sokak kedvében járni. Totális ellentétek. Ezért is nem érted, hogy hogyan tudtál vele idáig eljutni. 

A különbözőség eredménye mindig ugyan az: veszekedés. Az ilyenek gyakoriak, és általában nagyot szólnak. Habár mindig komoly, akkor is egymás szájában végződik minden ilyen alkalom. De nem ma.

-Fejezd már be a hisztit-vág fancsali képet, ahogy felbontja a fánkos doboz, és kivéve egyet beleharap a kerek fincsiségbe.

-Hallod amit mondok Kanemoto? Vége van? Elbetűzzem talán?-kiabálod.

-Te kidobsz engem?-mutat magára hitetlenkedve,majd eszelősen felnevet-üljél le inkább és egyed amit hoztam-rázza a fejét csalódott arckifejezéssel.

Látva, hogy nem vesz komolyan egyszer csak a szobába robogva előkapod az egyik táskáját, és beledobálod a holmijait. Amint kész vagy kiszáguldva a nappaliba a lábai elé vágod a fekete hordozó alkalmatosságot.

-Húzz el a francba, és soha többet ne gyere vissza-mutatsz az ajtó felé.

A vörös hajú egy irónikusat felciccentve mered szemeidbe, majd vállára kapja a cuccait.

-Ezt még megbánod, garantálom- fenyeget, amint kilép az ajtódon, és végre magadra hagy.

-Eszelős-csapod rá az ártatlan falapot. 

Visszasétálsz a kanapéhoz, ami előtt egy dohányzó asztal áll. Azon virítanak a kajás dobozok, amiknek már a puszta látványa is undorra fakaszt, arról nem is beszélve, hogy hetek óta ilyeneken élsz, és már hánynod kell tőle. Így hát felkapva zacskóstól a dolgokat a kukába helyezed őket. Tudod, hogy ételt kidobni nem szabad, és rosszul is érzed magad tőle, de tényleg nem tudod már elviselni. Egyfajta szimbóluma az eddigi heteidnek, amiktől ugyan ilyen könnyen megszabadulnál puszta szívedből.

Órákkal később sem vagy képes folytatni a tanulást, úgyhogy felkabátolva eredsz céltalan bolyongásnak a nyüzsgő város fényekkel teli éjszakájának. Hihetetlen, hogy ez a hely sosem alszik, mindig pörög. Eddig sem kis városban laktál, de Seoul meghaladja minden eddigi tapasztalatodat. Néha jó lenne a teljes csend és sötétség, azonban az idő nagy részében semmire se cserélnéd el  újdonsült otthonodat.

Egy ismerős bárba vezetnek lábaid akaratlanul is. Semmire sem vágysz jobban, mint egy gin tonicra. A pulttól kikérve az alkoholt egy üres asztalhoz telepedve kezdesz el belőle kortyolgatni. Minden korty olyan érzés a torkodnak,mint fuldoklónak a mentőöv. Ez kellett csak, hogy kicsit összeszedd magadat lelkileg, habár akkor sem megoldás minden problémára.

-Úgy tudtam te tanulsz-jelenik meg előtted Yoshinori a semmiből.

-Az legyen az én dolgom-válaszolsz magad elé meredve, majd hirtelen szemeibe kapod a tekintetedet.

-Miért drámázol?-támaszkodik eléd a fekete-fehér csíkos szőrmében feszítő srác.

-Miért beszélsz hozzám?-kortyolsz az italba ismét.

-Na ide figyelj-kezdene bele,de tenyeredet az arca elé téve húzod le a piát.

-Ne fárassz-állsz fel,majd a másik oldalon kibújva indulsz meg a pult felé.

-Hallgass meg-fog karodra.

-Köszi kihagyom-tolod el,de szorosan tart, így kicsit felmegy benned a pumpa- Ne érj hozzám-nézel szemeibe,majd otthagyva kérsz ki 2 db italt,amiket rögtön lehúzva hagyod el a bárt. Nyílván nem hatástalan az alkohol,miután 29 órája semmit sem ettél, és 22 órája ébren vagy. Valamelyest jobb kedvvel,vigyorogva indulsz neki az éjszakának,mikor mögüled a nevedet hallod, természetesen Yoshinori szájából. Éppen megfordulnál jól beugatni neki a piától felbátorodottan,amikor egy erős kar a derekadat átkarolva terel melegebb éghajlatra.

-Hé hé ácsi-motyogod az illető arcát keresve.

-Gyere harmatos virágszálam, nem szabad neked most balhézni-szólal meg egy szőke hajú,zöld melírokkal tarkított, nálad egyebként jócskán egy fejjel magasabb srác.

-Ezt te miből gondolod?-nézel fel rá. Nagyon ismerős arca van, mégsem tudod hova rakni- Ismerlek?-kérdezed fejedet vakarva.

-Olyasmi-mosolyog rád.

-Hallod Suk hova le-szólal meg valaki lefordulva hozzátok a sarkon-Nem mondod?-nevet fel az ében fekete hajú, szintén zöld melírokkal cifrázott srác.

-Haza kell vinnünk-sóhajtja a szőke abba a rövidke hajába túrva.

-Yoshi meg fog ölni-vigyorog továbbra is hitetlenkedve az ében fekete fejű.

-Max én őt, ha nem hagyja békén-néz komolyan a szőke.

-Állj...Ti vagytok?-gondolkodsz az ismerős arcukat analizálva.

-A haverjai a kis dugó pajtidnak,úgy bizony-vigyorog a képedbe a fekete hajkoronás,ahogy kinyújtott karodon a csuklódra fog,nehogy eless.

-Nincs olyanom-motyogod sértődötten.

-Kidobott?-pislognak rád tanakodva.

-Francokat-ciccensz fel- Én őt.

Egyszerre sokkolnak le,majd elvigyorodnak.

-Tehát ezért ilyen-realizálják, majd a fekete hajú kiadósat röhög,akár egy hiéna.

-Na gyere-tessékkel magával a szőke-Én vigyázok rád-simogat óvatosan.

-Kötve hiszem-fejted le a kezeit.

-Figyelj-fordít magával szembe-Yoshi most ideges, és ilyenkor vigyázni kell vele. Hidd el, hogy nem hagyná annyiban, amíg meg nem kapja, amit akar-mondja szemeidbe nézve-Csak gyere és nem lesz baj.

Egy darabig gondolkodsz rajta, majd sóhajtva bólintasz beleegyezésed jeléül.

-Intézd el nekem-néz a szőke a feketére-Majd találkozunk-öklöznek össze, majd szétnézve körülöttetek hagyjátok egy a helyszínt 2 külön irányban.

A párduc mintás szőrmekabátba öltözött srác egy taxiba ültet.

-Hazaviszlek jó?-néz rád, ahogy beült melléd.

-Ne ne ne-ellenzed rögtön.

-Mert?-pislog meglepődve.

-Nem bírok már otthon lenni-nézel ki az ablakon melankólikusan.

-Hmm-gondolkodik-Akkor elvigyelek az én lakásomra? Van vendég szoba külön fürdővel meg minden amit szeretnél-veti fel az ötletet minden hátsó szándék nélkül.

-Ha nem zavarok-nézel rá.

-Dehogy-mosolyog szívdöglesztően, majd a sofőrhöz fordulva mondja el a pontos címet.

15-20 perc utazás után egy hatalmas, luxus apartmankomplexum előtt szálltok ki.

-Na gyere-nyújtja feléd a karját,amibe sokkosan belekarolva nézgélődsz.

-Te valami sikkasztó vagy, hogy ennyi pénzed van?-csusszan ki a szádon.

A fiú felnevetve rázza fejét-Csak gazdag szüleim vannak-kacsint mókásan.

-Ez igen-pislogsz dolgozgatva az információt.

A liftezés a 8. emeletre vezet,ahol egy gyönyörű fekete ajtó enged be a teljesen luxus lakásba. Minden tárgy,bútor és díszlet a  fekete,és annak különböző árnyalataiból készült, néhol egy kis fehérrel vagy arannyal megdobva. Mintha egy filmből pottyant volna ki az egész, tökéletes berendezési technikával és elkápráztató tisztasággal.

-A szoba a folyosó végén balra, onnan pedig a második ajtó lesz-mutatja egy ujjával az utat.

-Én itt eltévedek-pislogsz már kicsivel józanabbul.

-Dehogy-neveti a szőke srác.

-Hogy is hívnak?-nézel rá elengedve,közben leveszed a cipődet.

-Choi Hyunsuk-mosolyog meghajolva,amit viszonzol-Te pedig T/N,ugye?-somolyog huncutul. Válaszként bólintasz egyet-Nos kedves,örülök, hogy megismertelek végre személyesen is.

-Igen? Pedig az a pupák nem sok jót mesélhetett rólam-horkantasz fel.

-Az nem számít-mosolyog szelíden-Engem így is érdekeltél mindig is-néz mélyen szemeidbe.

-Kérlek kímélj meg az ilyen poénoktól.Elegem lett Yoshi miatt mindenből-nézel el kényelmetlenkedve.

-Mit csinált veled?-veszi le cipőit.

-Az elején még oké volt, hogy nem akar semmit,csak lefeküdni velem. Nekem is csak ez kellett. De neki nem csak heti egyszer vagy kétszer, mint az első hónapokban, hanem az utóbbi időben már minden este nálam lézengett, és az utóbbi hetekben már nappal is. Nem tudtam tőle tanulni, mert mindig az ő kedvére kellett tenni, mert ő egész nap ráért. Elegem lett ebből. Egyszerűen túl sok volt és nem hagyott élni-erednek meg a könnyeid,amik már olyan régóta kikívánkoznak belőled, hogy késhegyként karcolják szívedet. Nem is igazán a fiú miatt sírsz, sokkal inkább a testi-lelki fáradtság miatt. A megfékezhetetlen mókuskerék miatt,amit az életednek csúfolnak a háta mögött.

-Mi a baj még ezen kívül?-emel karjaiba óvatosan,és a kanapéra cipel. Erőtlenül omlasz felső testére,akárcsak egy álmos kislány,amikor az apukája a karjaiban cipeli.

-Annyit kell tanulnom és megfelelnem mindenhol,hogy rohadtul el vagyok fáradva. Mindenkivel találkozni,haza is telefonálni,tanulni,szórakozni a barátaimmal,segíteni a diákgyűléseken. Sportolni se tudtam hetek óta,annyira eltűnt az erőm. Alig alszok, csak szemét kaját eszek. Csak ki vagyok égve-pityerged,ahogy a hátadat simogatja. Tudod, hogy ő lényegében egy idegen-még ha ismered is látásból-és nem kéne neki így kitálalni, de tényleg nem tudtad már magadban tartani. Az alkohol pedig feloldja a gátlásokat.

Nem mellesleg rohadtul könnyít a lelki terheden. Lehet, hogy valójában nem is figyel rád, de mégis neked rengeteget jelent, hogy végre kiadhatod valakinek, aki meghallgat, és nem fog elítélni, mivel nem ismer.

-Sajnálom, hogy ennyire hajtanod kell. Sokban nem fog javulni a félév végéig, viszont remélhetőleg az, hogy most kisírod valamennyire segít a lelkeden. Nyugodtan sírj, itt vagyok, meghallgatlak. Add ki, jobb lesz minden-simogat nyugtató hangon beszélve- Hozok neked bármilyen kaját,főzök teát, adok kávét,vagy éppen elviszlek bárhova. Szólsz és ugrok, ha meg egyedül akarsz lenni, akkor azt is tiszteletben tartom. Segítek, hogy könnyebb legyen-ölel meg gyengéden.

-Miért segítesz nekem?-szipogod felülve, hogy szemeibe tudj nézni, ahogy az ölében foglalsz helyet.

-Mert tetszel nekem, és szeretnélek úgy kezelni, ahogy megérdemled. Ahogy Yoshi bánt veled az minden, csak nem az, amit érdemelsz. Úgyhogy kérlek hagyd, hogy segítsek-simít arcodra egy szelíd mosollyal.

-Te igazi vagy egyáltalán?-tűnődsz összeszűkült szemekkel,mire felnevet.

-Az vagyok-simogatja arcodat mosolyogva.

Egymásba gabalyodik tekintetetek, és pillanatokig csend honol kettőtök között. Egyszer csak állad alá nyúlva húz közel, és egy forró csókot lehel puha ajkaidra. Arcára fogva viszonzod az édes csókot közelebb ülve hozzá. Ahogy egyre több másodperc telik el egyre hevesebbé válnak a csókok is,ezáltal a levegő is forrósodik. Kezei végigszaladnak combjaidon, majd felkapva cipel a hálószoba felé,ahol az éjszaka folyamán nem kevés örömöt okoz neked,természetesen a saját érdekedben...