-Mit keresel itt Baekhyun?- suttogva kérdezem
-Miért sírsz?- kérdésén meglepődők hisz én...sírok? De hát észre se vettem, gyorsan letörlőm könnyeim, majd zavartan a fiúra nézek
-Nem sírok csak valami bele ment a szemembe
-Rendben. Tegyük fel elhiszem, viszont akkor el kell mondanod mi a baj- néz rám aggódva
-Semmi csak...mond, Chen tényleg a macival alszik?- lesütöm szemeim, attól félek csak viccelt az előbb és valóban kidobta a francba az a szerencsétlen plüsst.
-Persze, mutassam meg?- mutatta fel gondolom telefonját, mert még mindig a földet pásztáztam, valahogy az most érdekesebb –Nézd- orrom elé nyomja a mobilt, valóban a macival alszik. A kanapén alszik magához ölelve a plüsst, amit nem értek hisz van ágy a szobájában, akkor meg miért alszik a kanapén. És ami fontosabb miért van nála a maci, ha nem a kis kuckójában van?
-Miért alszik vele? Vagy talán te tetted oda?- néztem fel rá amint az emlékeimbe véstem a kép látványát
-Szerinted képes lennék ilyenre?- húzza fel szemöldökét
-Meg lehet hisz Byun Baekhyun vagy- mosolyra húzom ajkaim, mire ö is megereszt egy félénk mosolyt
-Esküszöm ebben nincs benne a kezem- emeli fel az említett végtagot- Na gyere mennyünk, elég hűvös van
Kicsit jobb kedvel indultam vissza a fiúval a terembe. A többiek már készen vártak rám vagyis ránk, hogy megmutathassák tánc tudásukat. Ahogy gondoltam Kai, Lay és Sehun voltak a legjobban de azért a többiek is nagyon próbálkoznak, amit értékelek. Meglepetésként ért hogy a mi kis aranyhangú jómadarunk milyen jól táncol, azonban akkor is Kai a kedvencem. Mármint a táncban.
-Rendben, ez nagyon jó volt. Ugyan Chanyeol kicsit ügyetlen voltál, de ne vedd magadra nincs vele semmi baj. Esetleg veled többet foglalkozok, de tényleg ne vedd magadra, jó?- ismételtem meg hisz tudom milyen, és ezzel tényleg nem akarom megbántani csak közöltem miért fogok többet foglalkozni vele. Remélem nem értette félre, és nem haragszik meg – Gondoltam egy új koreográfián, de mivel mennetek kell egy fanmeetingre, holnap folytatjuk. Sok sikert- rájuk mosolyogtam majd mielőtt kiléptem volna a teremből, Chenre pillantottam. Elég komolyan bámult maga elé, egy apró kis mosoly nélkül ami rossz érzést keltet bennem. Miért nem mosolyog? Talán miattam?
Kissé szomorúan hagytam el a termet a lifthez indulva, csakhogy sok ember várakozik előttem. Nincs türelmem annyit várakozni így a lépcsők felé veszem az irányt, ám vagyok olyan szerencsétlen béna, hogy a saját lábamba megbotlok. A fájdalmas esés helyett egy kezet érzek meg az enyémen, ami vissza húz az esetleges nyaktöréstől.
-Vigyázz. A nyugodt rajongómnak nem eshet baja- felismertem Chen hangját, aki mosolyogva nézet rám. Nyoma se volt az előbbi komolyságának, mintha a szél fújta volna el. Talán meg kell ezt köszönöm Sehunak. Nincs időm megköszöni, mert már eltűnt előlem. Azt hittem haragszik rám valamiért, de a boldogan vigyorgó lénye nem ezt árulja el, vagy lehet csak én látom így. Olyan furcsa volt, pont ezért szeretem annyira. Eddig is felnéztem rá, azonban mikor azon a bizonyos napon megmentett számomra több lett a szemembe csupa rajongásnál. Ki tudja mit tettek volna velem ha ö nem ment meg, igaz sötét volt emelet maszk takarta arcát, én mégis felismertem öt. Attól a naptól kezdve szeretem, bár ezt ö nem tudja, talán sőt biztos már el is felejtette de ez már nem számít. Egy nap elfogom mondani mit érzek iránta, még ha teljesen eltaszítom magamtól, bár ha a mostani helyzetet nézzük, ennél jobban nem tudom eltaszítani magamtól.