⋆｡‧˚ʚ Jungkook ɞ˚‧｡⋆

Az agyam tele volt. Totálisan fullon voltam. Kopogás nélkül nyitottam be szobájába. Nem nézett rám. Asztalánál ült és épp valamit csinált, de nem érdekelt. Mellé léptem. A pulzusom az egekbe a szívem a torkomban.
-Jungkook - szólított meg, de még mindig nem nézett rám. Kivettem kezéből a tollat majd eldobtam. A papírt pedig összegyűrtem kis gombóccá és kukába dobtam. -NEM CSINÁLHATOD EZT! NEM ZÁRKÓZHATSZ EL ÖRÖKKÉ! - kiáltottam. Megsem rezdült. Tehetetlenül álltam az egész előtt. Komolyan mit kéne tennem?! Még mit tegyek, hogy elhiggyje?! -Szeretlek. - ejtettem ki a számon ezt az egy szót. Az agyam még fel sem fogta, hogy mi történt. Jungkook, azonnal felpattant a székéről és, olyan közel lépett hozzám, hogy muszáj volt hátrálnom. Éj fekete szeme durván az enyémbe fonódott. Ajkaim elváltak egymástól. Testem megremegett. Egy lépést hátra léptem jobb lábbal. Ezt követte Kook jobb lába is.

-Mondd ki még egyszer. - mondta, mire minden levegő elhagyta testemet.
-Félre hallodtad.
-Mondd ki.
-F-félre hallodtad én... én...
-Mondd. Ki. Újra. - tagolt szét minden szót úgy megnyomva egymás után, hogy szinte éreztem, ahogy az agyamba vési eggyessével.

-Jungkook... - súgtam magam elé, mert már hátam a falnak simult. Na most... most mi lesz? Ő még mindig fekete szempárját úgy tartotta rajtam, mintha nem létezne más körülöttünk. Csak én voltam neki. Nagyot nyeltem.

-Mondd ki újra. - emelte meg hangját jobban.
-Nekem most mennem ke... - mondtam majd elfordítottam a fejemet és a kilincsért nyúltam, mire Kook a könyökömnél fogva húzott vissza és nyomott a falnak kezével. Fejemet csodálkozva emeltem a fiúra. Most féltem. Fogalmam sincs miért, de most nagyon be voltam rezelve. Nem kellett volna elmondanom neki... nem kellett volna idejönnöm sem csak egyszerűen nem tudtam máshoz menni. Mindig... mindig Ő volt ott nekem a legrosszabb helyzeteimben.

-Nem mész sehova. - nézett mélyen a szemembe. Ezt nem csak mondta, ez egy parancs volt. De egy olyan kemény parancs, amit ha megszegek, akkor komoly következményei lehetnek.

-Csak felejtsd el, amit mondtam. - hajtottam le a fejemet, mire ő állam alányúlt és vissza felemelte.
-Félsz? - kérdezte majd felhúzta sötét vastag szemöldökét, ami igencsak pimaszul rájátszott még jóképűségére. Szerencsés egy fajzat volt az biztos.

-Én... - akadtam meg, mire még közelebb hajolt hozzám. Tekintetem akaratlanul is rózsaszín párnácskáira siklottak.
-Kitől félsz? Tőlem vagy magadtól? - búgta, olyan mély hangon, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Túlságosan igéző és magabiztos, mint mindig.

-Jungkook nekem...
-Válaszolj! - kiáltotta az arcomba. Ijedten néztem fel rá.
-Nem félek. - böktem ki lassan. A fiú teste teljesen meg volt feszülve. Minden ina tisztán rajzolódott ki a bőrén, mint valami tervrajz. Kezemet felemelve, ujjaimat lassan végig húztam karján. Egy pár másodpercre lehúnyta szemét. Mély levegőt vett majd újra belém fúrta kemény szempárját. Azonban most más volt. Mintha egy feketének egy még sötétebb árnyalatát látnám. Pedig azt hittem így is azt látom, de nem. Ez sokkal mélyebb volt.

-Ha nem félsz, akkor meg, miért menekülsz előlem? - kérdezte, mire megállt a kezem.
-Én menekülök előled?
-Ne nézz hülyének! - ordította újra majd a fejem mellé ütött öklével. Összerezzentem hirtelenségétől. -Szerinted nem vettem észre, hogy egyfolytába más társaságában vagy?!

-De hisz Kook, én eddig is...
-Nem! EGYÁLTALÁN NEM! - kiáltotta torka szakadtából majd másik kezével is a fejem mellé vert. Most nem rezzentem meg. Kezemet felvezettem arcához és óvatosan elkezdtem simogatni. A bőre meleg volt. Szinte lángolt érintésem alatt. Rám is mindig ilyen hatással volt. A testem nem tudott neki ellenkezni, bármennyire is kellett volna.

-Sajnálom Kookie. - néztem, olyan magasztosan rá, mint még soha senkire. A fiú szemei nagyra nyíltak. -Sajnálom, hogy egyedül hagytalak csak attól féltem, ha tovább a közeledben tartózkodom, akkor... - számra kaptam kezemet. Bassza meg! Majdnem többet mondtam a kelleténél.

-Akkor mi lett volna?! - kérdezett vissza feszülten majd letépte kezeimet számról és arcomat vette célul. -Mondd! Mondd ki! Hallani akarom! Bármennyire is rossz! - nézett rám határozottan.

-Teljesen mindegy! - löktem el kezét magamtól majd el akartam menni újra, de most csípőmnél ragadott meg és kapott fel majd nyomott a falnak.

-Kurvára nem mindegy, y/n! - vágta az arcomba feszülten majd fel sem fogtam mi történik. Gyönyörű ajkai az enyémekre tapadt, olyan szomjúsan, hogy alig bírtam követni. Karomat nyaka köré fontam, hogy még közelebb nyomuljak hozzá. Mindenhol érezni akartam őt. Annyi ideig távol voltam tőle. Falakat állítottam magam köré csak is miatta, hogy ne sérüljek meg. De mind hiába. Ő Jeon Jungkook volt. Jungkook, aki az első pillanattól kezdve mikor találkoztunk már a rabja lettem.

⋆｡‧˚ʚ Jungkook ɞ˚‧｡⋆