𐙚⋆°｡⋆♡Jimin♡⋆°｡⋆𐙚

Az asztalom előtt ültem és megállás nélkül dolgoztam. A munka halomba tornyosult rám, annak ellenére, hogy mindig a maximumot toltam bele. Én csináltam hajthatatlanul, de az csak jött és jött és csak nyomott folyamatosan maga alá. Pont úgy, mint az a türelmetlenség, hogy Jimin mégis mikor fog haza érni. Hisz ma nem akármilyen nap van! VALENTIN NAP!

Azonban az idő csak telt és telt. Tekintettemmel lassan az órára néztem.
-Már 1 órája itthon kellene lennie... - súgtam magam elé majd újra visszatértem a munkára. Az ujjaimmal nyugtalanul doboltam. Ráírjak? Felhívjam? Küldjek neki egy smst? Vagy inkább kérdezzem meg Yoongi-t vagy RM-t, hogy mi lehet vele? Vagy hol járhat? Ezek és ehhez hasonló gondolatok váltották egymást a fejemben.

Az idő gyors ütemben vágtázott előre. Azt elérve, hogy végre ténylegesen haza sodorja Jimin-t is.

Az ajtó nyílt. Lusta léptek követték majd zipzár hang. Nem mozdultam. Ideges voltam és feszült egyszerre. Tudtam, hogy ez csak is Jimin lehet, de a nyugtalanság már egy teljesen más fokára hatalmasodott el bennem. Idegesség és feszültséggé gyűlt össze bennem. Oké... le kell nyugodnom, mert ha nem akkor... valami nagyobb hülyeséget is csinálhatok, ami semmi jóra nem vezetne.

-Haza értem angyalom! - nyitott be a dolgozó ajtómon, mire nem bírtam tovább. Minden érzésemet hátrahagyva, azonnal felpattantam a helyemről és a nyakába vetettem magam, ajkaimat pedig szerelemittasan forrasztottam össze az övével. -Csak nem hiányoztam valakinek? - húzodott gyönyörű szája egy piszkos fél mosolyra, amitől szívem még gyorsabban kezdett kalapálni a mellkasomban.

-Azt kell, hogy mondjam, hogy... Nem is kicsit. - borultam újra mellkasába, ezzel illatát és ő magát is magamba szívva. Hogy hiányzott-e? Arra szavak nincsennek. Nem, hogy nincsennek, nem is, LÉTEZNEK rá. -Kaja a hűtőben. Egyél. A szennyest meg csak dobd le. Kimosom őket holnapra neked. - mondtam neki majd eltávolodtam tőle és visszaballagtam a székembe. Azonban Jimin nem mozdult. Az ajtónak döntve fejét, nézett rám. Székemmel egy 180-as fordulatot véve néztem vissza rá. -Mi az? Van valami baj? Vagy ki felejtettem valamit? - húztam fel kérdőn szemöldökömet.

-Mennyi idő neked még? - mért végig szemeivel úgy, hogy szinte felfalt velük.
-Szerintem... - gondolkodtam el -még vagy 20-30 perc körül. - fordultam hátra vállam felett a projektemre majd vissza a barátomra. -Miért?

-Csak kérdeztem. - rázta meg fejét majd karbatette maga előtt kezét.

-Csak nem szoktál kérdezősködni. Ezt mindketten nagyon jól tudjuk.
-Talán nem tudhatom meg, mikor tudhatom a gyönyörű barátnőmet, magam mellett? - kezdett el felém sétálni majd mikor elém ért lehajolt hozzám. Egyik kezével erősen megragadta a székem karfáját, míg másikkal állam alá simított. A szívem érintésétől egy ütemet kihagyott.

-D-de... p-persze, hogy... tudhatod. - válaszoltam hallgatagon. Szemeim sötét szempárja és rószaszín párnácskái között ingázott.

-Akkor... - hajolt olyan közel hozzám, hogy ajkaink súrolták egymást -megvárlak a fürdéssel. - súgta hívogatón számra majd eltávolodott tőlem. Tekintetét keményen az enyémbe fúrta. A bőröm libabőrözött. A kis pillangók a hasamban pedig, most eszeveszett tempóban kezdtek el csapkodni. Túl fogom én, ezt egyáltalán élni? Van egy olyan érzésem, ha igen, akkor valami elképesztő dologban lehet részem.

Lassan bólintottam válaszul, mire halványan elmosolyodott majd lazán intett nekem egyet válla felett és kiment.

A mellkasomhoz kaptam a kezemet. Szinte ki akart ugrani a helyéről mindenem is. Ez az érzés. Ez az adrenalin. Valami, megmagyarázhatatlanul is... szükségem volt rá. Rá, Park Jimin-re. De még ő neki várnia kellett. De remélhetőleg nem sokáig, mert én se bírnám, ezt húzni a végtelenségig...

A percek, azonban most valahogy csiga lassúsággal teltek el. A szemeim a digitális órára siklott. -19:58 - súgtam magam elé. -Még 2 perc és... - alsó ajkamba haraptam. -Jiminnel lehetek.

Ez az egy név úgy visszhangzott minden porcikámban, hogy márcsak arra lettem figyelmes, hogy... VÉGE.

A bőr ülésemből izgatottan ugrottam ki majd szinte szaladva vágtattam a fürdőnk felé. A kilincset erősen lenyomva léptem be, ahol az ajtóban megtorpantam. A szemeim hatalmasra nyíltak, mert ami elém tárult, az... maga volt a... mennyország.

-Tetszik... angyalom? - súgta egy kellemes bársonyos hang a fülembe, amitől a gerincem vonál egy jól eső borzongás futott át.

-J-jimin, d-de ez... - dadogtam félénken, mire kuncogva húzott beljebb.

Azt sem tudtam hova nézzek. A fehér fürdőt most mindenhol vörös rózsaszirmok, fehér gyertyák, amik piros masnikkal el lettek szegve, ezzel egy kis halvány fényt biztosítva a sötét térnek és... meleg, jó illatú, pezsgő víz. Mi ez, ha nem maga a mennyország?

-Hisz ez gyönyörű. - borultam Jimin mellkasára teljesen meghatódva, akinek mosolya most már ténylegesen levakarhatatlánná vált arcáról.
-Nem gyönyörűbb, mint te, angyalom. - puszilt a hajamba. Mosolyogva és félig könnyes szemmel néztem fel rá. Tényleg szívvel-lélekkel szerettem őt. Rajta kívűl, senki mást nem tudnék elképzelni a világon magam mellett. Ő volt... a tökéletes másik felem.

-Mi lenne, ha fel is avatnánk, ezt a... csodáltos kádat? - állt be mögém majd lassú csókokkal kezdte el behinteni bőrömet, miközben kezei is csakugyan kalandra kezdtek rajtam.

-Benne vagyok. - haraptam alsó ajkamba.
-Akkor tegyük meg az első lépéseket. - kezdett a nyakamon egyre feljebb és feljebb jönni majd a fülemnél megállt. -Lazulj el. Kapcsolodj ki és bízd teljesen magadat rám.
-Ezt nem lesz nehéz megtennem. - fordultam felé majd karomat nyaka köré fontam és lehúztam magamhoz, hogy testünk új fennt, eggyé forrjon össze.

𐙚⋆°｡⋆♡Jimin♡⋆°｡⋆𐙚