Ez a pov Hanemhatnem12 kérésére készült el. Remélem el nyeri a tetszésedet drága❤️

Reggel... csodálatos reggel. Utáltam a reggeleket. Főleg, hogy hétköznap van vagyis... suli. Egy újabb nap. Egy újabb nap arra, hogy láthassam az osztályfőnökömet. Hogy kit? Park Jimin tanár úrat. Lehet most ki nevettek, hisz ki szeretne bele az én koromban egy tanárba? Hát én! Park Jimin nem akármilyen tanár volt. Mindennap öltönybe jött. A fehér ingje alatt néha átlátszódtak feszes izmai. Gyönyörű szőkés haja, ami néha szanaszét álltak miattunk. Hisz nem voltunk példamutató osztály. Sok baja volt velünk, de mi ezt egy kicsit se bántuk. Szerettük őt. Mindig védett minket bármiről volt szó. Viszont engem túlságosan is. Sosem értettem a miértjét, de imádtam mikor a figyelme csak is rám vetül. Az osztálytársaim már, annál inkább utáltak e miatt. E miatt sokat bántottak. Mindennap valamivel szívattak. Most jelen pillanat is egy újabb rágó akadt a hajamba, amit Kookie rakott bele. Istenem! Nem értem, hogy lehet ennyire gyerekesnek lenni!

Mikor valamennyire sikerült kiszednem a rágót a hajamból, kiindultam a mosdóból. Jelenleg zajlottak az órák szóval békésen ballaghattam vissza a terem felé.

- y/n! - hallottam meg egy hangot magam mögül majd hangos léptek közeledtek felém. - Minden rendben van? Sápadtnak tűnsz. - lett aggódó hangja.

- Jimin tanár úr... - csuklott el hangom. Alig ismertem magamra. A könnyeim a semmiből eredtek meg és találtak maguknak utat.
- Oh, édesem. - búgta lágy hangon majd hátamra simított kezével. - Gyere, az irodámba. Adok egy pohár vizet. - súgta a fülembe, mire bólintottam.

Lassan sétáltunk egymás mellett. Keze végig a hátamon pihent. Jól esett a támogatása, mint mindig. Azonban a szívemnek nagyon nehezen tudtam parancsolni. Olyan hevesen vert, hogy tényleg azt hittem, azon nyomban kiugrik és elmenekül, vagy még rosszabb... elárulja a legnagyobb titkomat. Azt, hogy szerelmes vagyok a mellettem lévő emberbe. Mint, ha meghallotta volna gondolataimat. Arany barna szemeit rám szegezte.

- Mi történt? Újra valaki bántott? Rá szóljak? Ki volt az? Jungkook?! Tuti ő volt! Mostanság egyre csak... - kezdett egyre feszültebbé válni, mire meg fogtam vállát és magam felé fordítottam. Ujjait idegesen a hajába túrta majd elfordította rólam tekintetét.

- Minden oké. Nincsen baj...
- Nincsen baj? - akadt fenn szavaimon majd hirtelen két keze közé vette arcomat. A lélegzetem is elállt, bár ezt egyáltalán nem bántam jelenleg. Ezt a pillanatot teljesen a memóriámba akartam zárni.

- Igen... nincs baj meg nem is nagyon lényeges.
- Ezt most hagyd abba! - csattant fel, mire szájára tapasztottam kezemet.

- A végén meghall minket valaki! Menjünk be gyorsan az irodájába tanár úr. - mondtam kissé feszülten, de mégis, oly... izgatottan. Lassan végig mért szemével majd bólintott. Elvettem kezemet szája elől, mire csuklón fogott és szinte magával rántva vitt be az irodájába.

- Mondd el ki volt! - kért újra fogcsíkorgatva. Megráztam fejemet. - Miért nem? - húzta fel szemöldökét majd közelebb lépet hozzám. A pulzusom szinte az egekbe szökött. Ha így folytatom szerintem szívrohamom lesz...

- Mert... - mondtam volna, de egyszerűen nem tudtam. Jimin egyre csak közeledett én meg hátráltam. De ez nem tartott sokáig. Hátam hamar megtalálta a jéghideg falat.

- Mert? - kérdezett vissza majd egyik kezét a fejem mellé tette, míg a másikat az állam alá. Nagyot nyeltem. Mit csinál? Miért csinálja ezt?

- T-tanár
- y/n... - úgy súgta nevemet, mint valami igét. - Soha nem tudtam, hogy mondjam el.

Az ereimben a vér is megfagyott. Teljesen összezavart. Az agyam azt súgta lökjem el a szívem, azonban csak várt. Várta, hogy az előttem álló csodálatos ember ki mondja, azokat a szavakat, amikre a szívem nem, hogy kettőt, de hármat is fog dobbanni.

- I-igen? - kérdeztem vissza vékony hangon. Ő csak nézett. Szemei szinte felfaltak. Ujjai cirógattak. Kellemes illata bódítón hatott testemre. Lélegzete arcomat simogatta, mint valami kellemes szellő. - T-tanár úr...?

- Édesem, ne légy türelmetlen. - búgta majd még közelebb hajolt hozzám. - Tudod miért is védtelek, oly annyira mindentől? És a feléről még fogalmad sincs!

- Mi...?
- Úgy van. Óvtalak, mert egyszerűen nem bírtam nézni, ahogy azok a fiúk néznek rád. - mondta majd, ami a fejem mellett volt keze ökölbe szorult. Szemeim kikerekedtek.

- Miről beszél...
- Nagyon jól tudod te is! - feszült meg teljes teste. - Ne mondd, hogy észre sem vetted!
- É-én... - dadogtam. Semmi értelmeset nem tudtam mondani. Teljes hihetetlenek voltak ezek a szavak számomra.

- Szóval nem... - mondta majd egyik kezét derekam köré fonta és magához húzott. Ajkaink pár milliméterre volt csak egymástól. - Akkor majd megmutatom neked, ezen túl csak is kire figyelj. - súgta.

Szavai szinte teljesen belém hatoltak. Ugyanúgy, mint a felismerés. Jimin puha rózsaszín ajkait keményen az enyémekre tapasztotta majd mohón falni kezdte. Ez által minden kis részemet teljesen magával sodorva.