Egy eléggé nehéz munkanap után fáradtan térsz haza, éhesen. Csak egy kis szeretetre lenne szükséged a barátodtól, Santól. Általában San az a tipikus rideg alak, de ha rólad van szó mindig megenyhül. Nagyon szeret téged, viszont az utóbbi időben ezt nem nagyon érzékeled, sőt. Mostanában alig vagytok együtt. Természetesen megérted, hogy készül az új comeback-re, de te igazságtalannak érzed, hogy ennyire elhangyagol. Szertetnél vele több időt tölteni, amikor elkezdedődött ez az egész vírus, azt hitted, hogy végre több időd lesz vele, ám ez nem így alakult. 

Szóval amikor hazaérsz a munkából, úgy készülsz, hogy beszélsz vele. A házbe belépve nagy csend, valamint sötétség fogad.

-San!-kiáltod a nevét, de nem jön válasz.-Sanie itthon vagy?-mész beljebb és feloltod a villanyt, ám minden ugyanúgy van ahogy reggelt hagytad. Lehet még a fiúkkal van. Végül úgy döntesz, hogy veszel egy forró zuhanyt, majd neki állsz vacsorát készíteni. Egy olyan másfél óra múlva az ajtó nyitódását hallod aminek nagyon megörülsz, futsz is az előszobába köszönteni barátodat. Amikor meglátod picit aggódni kezdesz, látszik, hogy nincs fényes hangulatban és fáradtnak is tűnik.

-Sanie..jól vagy?-akarsz hozzáérni, de ezt megelőzi és elhajol.

-Ne érj hozzám T/N, tiszta izzadt vagyok..-mondja eléggé mogorván, mire csak egy sóhaj hagyja el ajkaidat. Bemegy a szobátokba ahova követed is. Elkezd vetközni mire te megszólalsz.

-Tudnánk majd beszélni, miután lefürödtél?-kérdezed halkan, nem igazán figyel rád így amikor elmegy melletted picit neked megy.

-Ezt nem hiszem el! Folyamatosan útban vagy!-kiált rád, téged hibáztatva. Eléggé megijedsz mivel nem nagyon kiabált még rád, így megijeszt ezzel a viselkedésével.- Folyamatosan a nyakamon lógsz az istenit! Nem tudsz békén hagyni csak 5 percig legalább? Idegesítő, hogy körülöttem legyeskedsz. Nem vagyok már gyerek! Nem vagy az anyám! Hagyj! Békén!-mondja feldúltan majd a fürdőbe rohan és magára zárja. Csak ott állsz könnyes szemekkel és az jár az eszedben, hogy ha ennyire akarja magának az egyedüllétet akkor megadod neki. Lemész a konyhába és az ételt kiszedve ülsz le vacsorázni. 

Hamarosan San is lejön a konyhába. Vízes hajjal, törölközővel a nyakában és kényelmes ruhában. Nézi az asztalt.-Nekem nem szedtél?-kérdezi csodálkozva.

-Nem vagyok az anyád Choi San-hívod teljes nevén, amit általában csak akkor teszel amikor mérges vagy rá.-Tudsz magadnak is szedni, nem?-nézel rá kifejezéstelen arccal. Ez után felállsz, beteszed a tányérodat a csapba majd felmész a közös szobátokba. 

San nagyon jól tudja, hogy ezt elcseszte, de az egoja visszatartja attól, hogy bocsánatot kérjen. Szed magának enni majd miután elfogyasztotta felmegy ő is a szobátokba. Te már az éjszakai rutinodat is elvégezted és neki háttal fekszel a saját oldaladon. San sóhajt egyet majd befekszik melléd és átkarol, de te azonnal odébb fekszel. 

-Ne duzzogj már..olyan gyerekes vagy! Nem is értelek...-mondja a végét motyogva majd hátat fordít, ahogy te tetted és próbál elaludni.

Reggel jóval hamarabb kelsz, mint ahogy általában mindig. Elvégzed a reggeli rutinodat majd csinálsz reggelit és elpakolod magadnak. Amikor San lejön nem nagyon beszéltek egymással. És bizony ezt a gyerekes játékot egy teljes hétig húzzátok. Nem beszéltek egymáshoz egy percre se. Mindkettőtök próbálja elfoglalni magát. Ám ezt nagyon hamar megunod így elhatátorozod, hogy nem szeretnéd folytatni ezt a tartalmatlan kapcsolatot. 

Jelenleg a nappaliban ülve várod, hogy haza érjen. Nem olyan könnyű elengedned a fiút, hisz tényleg szerelmes vagy belé, de úgy látod, hogy ő ezt a szerelmet már nem igazán viszonozza. Amikor haza ér bejön a nappaliba. Kissé csalódott, hogy nem köszönted őt, úgy ahogy eddig tetted. Puszival és öleléssel, viszont tudja, hogy még mindig haragszol rá. Az elmúlt egy hétben rengetegszer gondolt arra, hogyan kérjen bocsánatot, de a büszkesége nem igazán engedte neki. 

A nappaliba belépve megpillant téged. Te csak ránézel.

-Gyere, ülj le. Szeretnék veled beszélni.-mondod neki komoly arccal. Leül a veled szemben levő fotelbe.-Nos, az utóbbi időben eléggé keveset kommunkikálunk, érintekzünk. Valamint a múltkori rám kiabálásod se tetszett nagyon, bevallom. Egész héten megadtam neked a teredet, azt hittem, hogy bocsánatot fogsz kérni, de olyan naiv voltam-mondod nevetve-miért is kérnél bocsánatot. Hisz ismerlek..de valamilyen szinten mégis volt bennem egy kis remény, hogy bocsánatot kérsz majd és kibékülhetünk, de nem tetted. Így döntést kellett hoznom. Meg is tettem. Úgy határoztam, hogy úgy volna nekünk a legjobb, ha inkább külön válnának az útjaink. Hisz te így is nagyon jól elvagy egymagad. Én meg majd csak találok valakit, aki foglalkozik velem.

Ez eléggé lesújtva éri a fiút és meg is ijed egy kicsit,

-B-bocsánat..jogos, hogy így érzel-hajtja le a fejét-alig foglalkoztam veled. De meg kell értened, hogy a comeback nagyon sok stresszel jár. És tudom..nem rajtad kellett volna kiöntenem. Szeretlek és nem tudok nélküled élni. T/N kérlek adj mégegy esélyt. Ígérem, hogy többet fogok rád figyelni.

-Nem tudom San..nem tudom, hogy mit érzek. Vagyis ne értsd félre, mert szeretlek, de szerintem ez a kapcsolat nem egészséges.

-Na és ha adnék neked egy kis időt gondolkodni? Vagy ha adsz egy hetet bebizonyítom neked, hogy tényle szeretlek. És csak téged. Mindent megteszek csak próbáljuk meg mégegyszer.-pillant rád reménnyel teli tekintettel aminek nem tudsz ellenállni.

-Rendben. Adok egy hetet. Ha eléred, hogy megint úgy érezzem magam, ahogy azelőtt akkor folytathatjuk.

-Köszönöm! Nem fogod megbánni. Kezdjük most, rendben? Letusolok aztán nézzünk valami filmet összebújva. Mit szólsz?-térdel le eléd mire te elmosolyodsz és megcsókolod amit a fiú örömmel viszonoz. Miután elváltok egymás szemébe néztek.-Szeretlek T/N. Nagyon szeretlek.

-Én is szeretlek Sanie-mondod mosolyogva. A fiú elrohan letusolni és amint visszatér összebújtok és megnéztek egy filmet.

 A további egy hétben sikeresen visszaszerzi a bizalmadat és a szerelmedet, elég kemény munkával aminek nagyon örülsz. Így együtt maradtok boldogan, kibékülve.