Sziasztok!

2020-as évben ez az utolsó rész amit posztolok. 2021-ben folytatom tovább a munkálataimat, és (remélhetőleg!) sok-sok részt fogok hozni nektek. Van még egy kérés, azt jövőre fogom posztolni, utána pedig megnyílnak a kérések, de persze szólni fogok!

Remélhetőleg sikerült teljesítenem a kérőnek az elvárásait és bízom benne, hogy tetszik neki ez a rész! :3

Remélem, hogy 2021-ben is olvasni fogjátok a irományaimat. Köszönöm ezt az évet nektek, köszönöm a kommenteket, a csillagokat, a követést, mindent is! 🖤

Remélem mindenkinek jól fog telni a 2021-es éve! Előre is boldog új évet! *-*

Jó olvasást! 🖤

---------------------------------------------------------

- Mi lenne, ha egyszer az életben elpakolnál magad után? – kiabáltam ezredjére a mai napon.

- Mi lenne, ha egyszer az életben nem üvöltöznél, mint aki meg van őrülve? – vágott vissza bunkón.

Egy éve, hogy folyamatosan megy a veszekedés minden apró dolgon. 

Amikor beiratkoztam az egyetemre, azt hittem tök szuper lesz minden, lesz egy jó szobatársam, akivel jól elleszek blablabla.. Tévedtem.

Ott kezdődtek a gondok amikor kiderült, hogy nem lány szobatársam lesz. Későn tudtam a kollégiumba bejelentkezni, ezáltal már rég megvolt, hogy ki-kivel lesz. Aztán kiderült, hogy nekem egy fiú jutott. Eleinte úgy voltam vele, hogy semmi baj azzal, jól megleszünk. Én naiv.. 

Már az első napon, hogy beköltöztünk összevesztünk azon, hogy melyik szoba kié lesz. Már akkor láttam, hogy ez a dolog veszett ügy. Onnantól kezdve mindenen, szó szerint mindenen képesek vagyunk összeveszni.

Próbáltam már nem egyszer kérni az igazgatóságot, hogy nem lehetne-e arról szó, hogy egy másik szobatársat kapjak. A válasz egész egyszerűen 'nem' volt.

Valahogy már igazából beletörődtem a sorsomba, de azért mégis kinek van kedve egy hosszú nap után kiabálni a másikkal?

- Dráma királynő.. – motyogta az orra alatt, miközben mosogatott Lucas. Nagyot sóhajtva mentem inkább a szobámba, különben kitört volna a harmadik világháború.

Az elmúlt hetekben rátaláltam egy alkalmazásra, ahol ismeretlenül tudsz beszélgetni emberekkel. Pontosabban megfogalmazva, semmi kép nincs az illetőről és álnéven szerepel mindenki. Csak egy rövid leírást kell magadról adni és dob ki embereket, akikkel tudsz beszélgetni. Végül is, félig mondhatjuk társkereső oldalnak. Eddig akárhány sráccal beszélgettem, valahogy nem nagyon fogott meg egyikük se, egészen pár nappal ezelőttig. 

Nagyon megfogott, egy "Sushi" álnéven lévő személy. Szórakoztatónak találtam a nevet, ezért adtam egy esélyt és visszaírtam neki. Humoros, jó fej és jókat lehet vele beszélgetni. Minden nap beszélgetünk, sokszor hajnalokig amiért néha szidom, mivel hullafáradtan kelek fel, nulla pihenéssel. Furcsának találom, hogy ilyen hatással van rám. A személyisége teljesen megfogott, a külsejéről pedig nem tudok véleményt mondani, mivel még egyszer sem láttam. Ki tudja, lehet valami 60 éves bácsival beszélgetek.

Lefeküdtem az ágyamra, a telefonom pedig vad rezgésbe kezdett.

Sushi:

"Ahh, de idegesítő a lakótársam."

Mesélt róla, hogy milyen szörnyű lakótársa van akivel mindig veszekednek és rájöttem, hogy ugyanabban a helyzetben vagyunk, mivel nekem is van egy szörnyű lakótársam így teljesen megértjük egymás helyzetét.

Én:

"Nyugi, nem csak a tiéd az." 

Válaszoltam neki, majd elővettem a laptopom, hogy neki álljak a házi feladatomnak. 

Napok teltek. Újabb tanulással, veszekedéssel teli napok. Unalmamban már fejen álltam az ágyamon, amikor értesítésem jött.

Sushi:

"Mi lenne ha találkoznánk?"

Én:

"Tessék?"

Sushi:

"Szeretnélek látni már.."

Elmosolyodtam.

Én:

"Jó, legyen. Találkozzunk!"

Teljesen felpörögtem, aztán pedig megrémültem. Biztos jó ötlet egy idegennel találkozni? Még nem is láttam képet róla ezelőtt. Ezer gondolat cikázott a fejemben.

Leírta, hogy mit fog viselni amiről feltudom majd ismerni, ezért én is így tettem. Felvettem egy egyenes szárú farmert egy nagy pulcsival és a tornacipőmmel. Hajamat egyszerűen kiengedtem, sminkelni annyira nem volt kedvem, ezért csak szempillaspirált tettem fel. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel és indulásra készen álltam. Paprika sprayt süllyesztettem a zsebembe, valamint a kulcscsomómat a kezembe fogtam, és az ujjaim közé helyeztem a kulcsokat. Fő a biztonság!

Lucas, a lakótársam otthon volt, ezért nem zártam kulcsra az ajtót. Szó nélkül mentem el otthonról, ami valószínűleg nem is érdekelte. Írtam egy üzenetet Sushinak, hogy úton vagyok és zsebre süllyesztettem telefonomat, majd a kezeimet. Októbert írtunk, de nem volt olyan hideg, mint azt vártam. Néha-néha a szél befújt a pulcsim alá, így megborzongtam kicsit, de viszonylag kellemes idő volt. 

Mikor megérkeztem a megbeszélt helyszínre, ami mellesleg egy kevésbé forgalmas hely volt, körbe-körbe néztem, kutatva a keresett személyért. 1-2 embert láttam elhaladni, de egyikük se ő volt. Leültem egy padra és nem tudtam mást csinálni, mint várni.

Én:

"Itt vagyok, te hol vagy?"

Írtam neki, de nem kaptam választ. Negyed órát ültem egy helyben, mikor is valaki megkocogtatta a vállamat. Mikor megfordultam, teljesen lesokkolódtam.

- Te? – kérdeztük egyszerre.

- Mit csinálsz te itt T/N? – vonta fel szemöldökét Lucas.

- Ezt én is kérdezhetném, nem gondolod? – hangom szarkasztikusan csendült fel.

- Ugye nem.. Te vagy az akivel beszélgettem mindeddig? – elővette telefonját, és pötyögni kezdett rajta. Egy másodpercbe se telt, érkezett egy értesítésem. Elővettem, majd megmutattam neki az üzenetet.

- Te vagy Sushi? – kérdeztem, még mindig hitetlenül. Bólogatott.

- Le kell ülnöm ahhoz, hogy ezt feldolgozzam. – leült mellém, és hátradőlt.

- Hogy nem jöttem rá, én hülye. Az "idegesítő lakótárs". – rajzoltam macskakörmöt a levegőbe. 

- Hát nem azért, de mindketten hülyék vagyunk. – mondta pár perces kínos csend után. - Nem is tudtam, hogy tudsz jó fej is lenni. Azt hittem, csak kiabálni tudsz. – mondta, amit "bóknak" vettem.

- Mint kiderült, te sem vagy olyan nagy paraszt. – viszonoztam kedvességét. 

- Van kedved elmenni vacsorázni valahova? – kérdezte hirtelen, mire még a nyálamat is félrenyeltem.

- Ööhm, p-persze. – kislányos zavarom egy perc alatt előbukkant. Felpattant hirtelen, majd felém fordult. Kezét nyújtotta felém, amit tanakodva, de elfogadtam. Miután felsegített, belém karolt és elindultunk valamerre. 

Először megszólalni sem mertünk, mivel furcsa volt az egész. Mi több, egyenesen hihetetlen. Ki gondolta volna, hogy akit eddig a legjobban utáltam, azzal fogok karon fogva sétálni? Interneten keresztül olyan kedves, vicces volt. Ilyen lenne igazából is? Eddig nem nagyon vettem a fáradtságot hogy megismerjem, mivel folyton veszekedtünk. De mint kiderült, nem is olyan szörnyű, mint amilyennek tűnt. 

- Meki? – kérdezte rám nézve.

- Tökéletes. – mosolyodtam el. Nincs is jobb egy jó kis mekinél, amikor nincs kedve főzni az embernek. Beültünk a gyorsétterembe, és elkezdtünk vacsorázni. Először lassan indult be a beszélgetés, majd egyre több és több témáról kezdtünk el beszélgetni. Az volt az érdekes, hogy együtt nevettünk is. Eddig mindig csak a mérges, kiabálós Lucast láttam, de most megismerhettem más oldalát is, ami eléggé megtetszett.

Vacsora után haza sétáltunk, azaz a koliba. Teljesen váratlan fordulatot vett a mai nap, de nem bántam hogy így alakult.

- T/N, a mai nap után nem utállak annyira. – mondta Lucas, mikor beléptünk a szobába.

- Mi az, hogy "annyira"? – boxoltam bele kezébe, mire elkezdett nevetni. 

- Vicceltem, nyugi. – vette le a cipőjét, majd a helyére tette. - Ha nem kiabálsz és veszekedsz velem, egész aranyos vagy. – bókolt, ma már sokadjára, ami teljesen szokatlan volt tőle. 

Zavaromban inkább jó éjszakát kívántam neki, és elmentem aludni. Lezuhanyoztam és behuppantam az ágyamba. Se perc alatt elkezdtek az agykerekeim forogni és minél többet gondolkodtam, annál jobban elbizonytalanodtam. Mi van, ha holnapra elmúlik a "varázs" és újra csak a veszekedés lesz? 

Megcsíptem magam, hogy biztos nem-e álmodok, de nem. Nem álmodtam. Valóban megtörténtek az elmúlt pár óra történései.

Másnap reggel az ébresztőmre keltem, mivel korán be kellett érnem az egyetemre. Elkészülődtem, összepakoltam a dolgaimat és kiléptem a szobám ajtaján. Lucas az asztalnál ült, és teát ivott. 

- Hát te? Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? Ha jól tudom, később szoktál kelni. – kérdeztem tőle, majd az asztalra pillantva észrevettem, hogy kávé és péksüti volt kikészítve. 

- Ömm, elmentem reggeliért neked.. – zavarában a bögréjét piszkálta ujjával.

- Kedves tőled. Köszönöm! De én megyek, mert elkések! – felkaptam a nekem vett reggelit, majd odamentem hozzá és az arcára egy puszit nyomtam.

- Szia! – köszöntem el tőle, majd kiléptem az ajtón. 

Az egyetemen nagyon nehezen tudtam koncentrálni a professzorra. Különös módon, Lucas járt a fejemben és a reggeli akciója, hogy hozott nekem reggelit. Lehet csak túl gondolom, közben szimplán csak egy egyszerű baráti szándék volt. 

A nap folyamán egyszer össze is futottam vele a folyosón és mosolyogva köszönt nekem. A mellettem sétáló barátnőm csak értetlenül nézett engem, hogy mi is történik. Addig nyaggatott míg el nem meséltem neki a tegnapi napomat. Meghökkenve nézett rám és várta, hogy mikor mondom azt hogy viccelek, ami nem következett be. Igaz volt minden egyes szavam.   

Hetek teltek az eset óta, azóta pedig egyre közelebb és közelebb kerültem Lucashoz. Nem egyszer maradtunk fent hajnalokig, hogy beszélgessünk ennek köszönhetően pedig egyre jobban megismertem őt, ahogy ő is engem. Nehezen, de sajnos be kellett vallanom magamnak, hogy bizony megtetszett az a személy akit ezelőtt úgy utáltam mint senki mást.

Egyik este filmet néztünk a kanapén. Direkt, valami romantikusat választottam amitől tudom hogy a legtöbb fiú falra mászik. Lucas figyelmesen nézte a filmet, de belül szerintem alig várta hogy vége legyen. 

A filmben a két főszereplő heves csókcsatába kezdett, mire azt vettem észre hogy Lucas figyel.

- Mi az? – kérdeztem, miközben felé fordultam.

- Mi lenne, ha újra alkotnánk ezt a jelenetet? – reagálni se tudtam, Lucas hirtelen a hátamra döntött és fölém kerekedett.

- Mit csinálsz? – kérdeztem lányos zavaromban, majd inkább elkaptam tekintetem róla.

- T/N, lényegre török. – kezdett bele, kezeivel pedig megtámasztotta magát a fejem mellett. - Ami köztünk van, már régóta nem barátság. Látom ahogy nézel rám és tudom hogy megborzongsz amikor hozzád érek. Ahogy szégyenlősen elkapod a tekinteted amikor a szemeidbe nézek. Nem vagyok ám vak. – kuncogott. Köpni-nyelni nem tudtam. Igaza volt.

- Lebuktam.. – nevettem kínosan. Közelebb hajolt, amitől arcom lángba borult.

- El sem tudod képzelni hányszor akartam megcsókolni a gyönyörű ajkaidat. – szemeim kétszeresére nőttek. - Hányszor akartam így hozzád érni. – végig simított a kulcscsontomon, majd a mellemen keresztül egészen az alhasamig. A szívem majd kiugrott a helyéről.

- Lucas, ne játssz velem.. – forgattam meg szemeimet.

- Miért játszanék? Komolyan gondoltam minden szavamat. Kedvellek, jobban mint gondolnád. – suttogta ajkaimra. 

Szemeim automatikusan lecsukódtak, ami felbátorította Lucast és az ajkait az ajkaimra helyezte. Eleinte csak finoman térképezte fel ajkaimat, majd nyelvével végig simított alsó ajkamon engedélyt kérve, hogy bejuthasson. Ismerkedve csókoltuk egymást, majd pihegve váltunk el a másiktól.

- Szeretnélek boldoggá tenni.. – mondta mélyen szemeimbe nézve. Szívemet melegség töltötte el, arcomra mosoly kúszott. Kezeimet összekulcsoltam nyaka mögött, majd lehúztam magamhoz egy szenvedélyes csókra. 

---------------------------------------------------------

Nagyon remélem, hogy tetszett ez a rész nektek!

Köszönöm, hogy elolvastátok! Vigyázzatok magatokra! Puszi! 🖤 :3