Mindig is érdekelt téged a művészet. Már kiskorodban eltervezted hogy a rajzolással fogsz foglalkozni, amit sikerült is végbe vinni. Egészen addig Magyarországon éltél, míg el nem végezted a középiskolát. Rengeteg munkát elvállaltál az iskola mellett, hogy legyen elég pénzed arra hogy kiutazhass Dél-Koreába, és befizethesd a Szöülban található Művészeti Egyetemet. Mindig is érdekelt téged az ázsiai kultúra, így régóta álmodoztál arról hogy majd egyszer elutazol Koreába. Aztán tessék. Itt vagy Szöülban, diplomával, amivel igazából kitörölheted a seggedet, mivel nem sikerült elhelyezkedned eddig sehol se. Természetesen nem hitted azt, hogy pár héttel a diploma megszerzése után már egyből kapsz munkát, de azért reménykedtél hátha. 

Leginkább azzal tengeted az idődet, hogy kiülsz Szöül viszonylag csendes utcáira és festegetsz. Otthon is szívesen rajzolsz, valamint festesz egyaránt, a műveket pedig magaddal viszed az utcákra, reménykedve hogy valaki megveszi őket. Nem kérsz olyan borsos árakat az alkotásokért, csak annyit hogy a megkeresett pénzből eltudd tartani magad, meg hát hogy az emberek megvegyék. Vannak visszatérő vásárlóid, akik szívesen vásárolnak tőled, te pedig boldogan fogadod őket. Néhány embernek külön meg van a kérése hogy mit rajzolj, fess le neki, te pedig örömmel elfogadod a kihívást. Sajnos néha félfüllel hallasz olyanokat is akik leszólják munkáidat, viszont elengeded a füled mellett őket. Amikor még nagyon az elején voltál, akkor bizony nagyon a szívedre vetted a beszólásokat. Mára meg már letojod őket magasról. Örömmel csinálod azt amit szeretsz csinálni.

Mostanában, egyre többször látsz egy alakot, akit eddig még sose láttál. Arcát mindig maszk fedi, sapkával a fején, olykor-olykor napszemüveggel. Magas, vékony alakját bárhol feltudnád ismerni. Van hogy addig van ott veled míg be nem fejezed a munkálkodást és haza nem mész. Néha egy-két nap kihagyással nem látod őt, de amikor igen, akkor nagyon sokáig ott van veled. Beszélni még nem beszéltetek, valahogy nem mered megszólítani, mégis furdal a kíváncsiság hogy ki is lehet ő. Egyszer-kétszer vásárolt már tőled, ami igazából annyiból állt, hogy kiválasztott egy festményt, odaadta az árát és elment. Se szó, se beszéd nélkül.

Egész éjjel fent voltál hogy betudj fejezni egy festményt. Alig aludtál körülbelül 4 órát. Miután az ágyból kikeltél, elmentél zuhanyozni, és rendbe tenni magadat. Kiválasztottad az időnek megfelelő öltözetedet, majd dolgaidat felkapva mentél az autódhoz. Sikerült annyi pénzt összeszedned hogy egy olcsóbb autót megtudj venni, így legalább nem kell gyalogolnod a sok festménnyel a kezedben. Reggelizni általában a közeli kávézóban szoktál, és azután indulsz utadra. Nap mint nap ugyanazt az utat teszed meg, így már eléggé jól ismered a járást. Miután leparkoltál, az autódból kipakolva indulsz meg a megszokott helyedre. A kis székedet letetted a betonra, majd a festményeidet úgy raktad le, hogy a járókelők rálátást tudjanak nyerni. Helyet foglalsz, és elkezdesz fejből rajzolgatni. Az egyik közeli pékségnek a tulajdonosa minden egyes alkalommal szokott neked vinni különféle péksütiket, ami most is így volt. Hálálkodva veszed el tőle, majd egy mosollyal elköszönsz tőle. Annyira belemerülsz a rajzolásba, hogy észre se veszed a melletted álló embert.

- Te jó ég.. – kapsz a szívedhez hirtelen, mikor megpillantod a melletted lévő alakot. - Megijedtem. – kezdtél el nevetni kínosan. 

- Azért ennyire ijesztő nem vagyok. – hallottad meg kellemes orgánumú hangját. Tátott szájjal néztél az arcát maszkot fedő férfire. Szóval ilyen lenne a hangja? Mindig is gondolkodtál azon, hogy milyen is lehet vele beszélgetni, vagy milyen amikor megszólal. Most már ezt is tudod. Mosolyogva néztél rá, mivel az elmúlt napokban nem nagyon láttad, és be kell vallani, hiányzott neked. - Van valami rajtam hogy így nézel rám? – elkezdte tapogatni fedett arcát.

- Nem, dehogy is! Csak olyan kellemes hangod van.. – a végét inkább magadnak mondtad, de meghallotta.

-  Oh, szóval kellemes a hangom? – húzta fel szemeit, ami kivételesen nem volt eltakarva. Barna szemeibe elvesztél, és csak bámultad őt, mintha egy alkotás lenne. Már épp akartál megszólalni, de megfogta a kezedet, és belenyomott egy összehajtogatott papírt. - Kérlek, ezt fesd le nekem. – mondta, majd elment. Meglepődve nézted távolodó alakját, majd ránéztél a kezedre. Remegő kézzel nyitottad ki a papírt. Egy fénykép volt, amin egy idősebb nő látható. Valószínű az édesanyja van a képen. 

Még 1-2 órán át ott voltál, de ez idő alatt egyfolytában az a férfi járt az eszedben. Hangja egyfolytában visszhangzott a fejedben. Nem tudtál másra gondolni, csak Rá. Az igéző barna szemeire, mély hangjára. Órákon át képes lettél volna hallgatni őt. Mikor hazaértél, egyből nekiálltál lefesteni a fotón lévő nőt. Nagy izgalom lett úrrá a testedben. A legjobbat akartad kihozni magadból, és a lehető legtökéletesebben akartad megcsinálni a festményt. Minden egyes részletre figyeltél. Amióta hazaértél nem is ettél, olyan szinten koncentráltál az alkotásra. Van olyan, hogy hang alapján beleszeretünk valakibe? Akit nem is ismerünk, és még nem is láttuk az arcát?

Hajnali hármat ütött az óra, te pedig még mindig a festménnyel babráltál. Tökéletesre szeretted volna elkészíteni. Az utolsó simításokat végezted. Kezdett forogni veled a világ, így kénytelen voltál kicsit leülni. Ettél egy kicsit, mivel valószínű az okozta a rosszullétet, hogy nem igen ettél. Kicsit elfeküdtél az ágyon, próbáltad a szemeidet nyitva tartani, de az álom elnyomott. 

Felriadtál, majd az órára néztél. Dél múlott. Szemeid kipattantak. Rohantál a fürdőbe. Villámgyorsan lezuhanyoztál, fogat mostál és rendbe tetted magad. Megittál egy kávét, majd a festményhez siettél. Elvégezted rajta az utolsó simításokat, majd hagytad kicsit száradni. A gyomrod görcsbe volt az idegtől. Mi van ha az a férfi ott vár rád már? Óvatosan lefedted a festményt miután megszáradt, majd levitted az autóhoz, és betetted. Beültél az autóba és a szokásos utcára siettél. 

Lassan 3 órája már a helyeden ülsz, és várod Őt, de semmi. Volt aki elakarta vinni a Neki szánt festményt, de te kedvesen visszautasítottad őket, mondván az kérésre készült, ami igaz is. Reményt feladva pakolsz össze, és mész haza. Szíved-lelked beletetted abba a festménybe, feleslegesen? Lehet valami dolga akadt és nem ért rá eljönni.
Gondoltad ezt, 2 héttel ezelőtt. Azóta nem láttad Őt, nem jött a festményéért. 2 héten keresztül vártál rá, vártad hogy eljöjjön, hogy láthasd, de nem. Megfordult a fejedben, hogy történt vele valami, vagy csak szimplán nem ért rá. Aggódtál érte, mikor nem is ismerted őt. Kezdted feladni a reményt, de attól még mindennap elvitted magaddal a festményét, és utasítottad vissza azokat akik megakarták azt venni.

Mint minden egyes nap, most is ott ültél. Nekiálltál rajzolni, de mikor megláttad az eredményt, elképedtél. Észre se vetted, akaratlanul, de őt rajzoltad le.

- Nahát, mit látnak szemeim. – ijedtél meg a hirtelen jövő hangtól. - Minden egyes alkalommal megijedsz amikor ide jövök. Ez hogy lehet? – az ismerős hang hatására, rá néztél, és akaratlanul, de elmosolyodtál. Meglepődve nézted Őt. Arcát nem fedte se maszk, se napszemüveg, de még sapka se volt rajta. Az arca minden egyes pontját megvizsgáltad, és mélyen az elmédbe zártad.

- Te? – alig bírtál megszólalni. Nagyon örültél hogy újra láthatod őt, még ha nem is ismerted.

- Én. – mosolygott rád, vastag ajkaival. Férfi létére, gyönyörű volt. Mintha egy angyal állt volna előtted. 

- E-elkészítettem neked amit kértél. Az igazat megvallva, már vártam hogy gyere.. – suttogtad a végét, de kitűnő hallásának hála, meghallotta.

- Értem, szóval hiányoztam. – mosolyodott el önelégülten. - Őszintén, nekem is hiányzott már az hogy lássalak. Sajnos, elfoglalt voltam, hiába akartam, nem tudtam jönni. – mosolyodott el szomorúan. Belepirultál mondandójába. Boldog voltál hogy újra láthatod. - Váó, hát ez gyönyörű lett! – nézett a festményre. - Felülmúltad a képzeleteimet. – nézett rád, majd egy hirtelen mozdulattal magához húzott. Karja a derekadon pihent meg, te pedig csak bámultál előre. Hirtelen jött ez az ölelés. Karjaiddal átölelted a hátát. Sokkal magasabb volt mint te, így elvesztél az ölelésébe. - Hogy én ezt mióta szerettem volna megtenni.. – suttogta füledbe úgy, hogy csak te halljad. 

- Ezért a pillanatért megérte elkezdeni ezt az egészet.. – motyogtad. Eltolt magától, és megfogta kezeidet, majd a szemeidbe nézett.

- Nem értettem eddig azt a kifejezést hogy Szerelem első látásra. De most hogy én is érzem ezt, már jól tudom mit jelent. Nem igazán találkoztam még olyan lánnyal aki ennyire felkeltette az érdeklődésemet, mint Te. Már amikor először megláttalak, akkor megtetszettél. Tudom hülyeségnek hangzik, én is ezt mondtam magamnak, de miután egyre többször jöttem erre hogy lássalak, akkor már tudtam hogy bizony Te tetszel nekem. Még odáig is elmentem, hogy a nevedet kinyomozzam a közeli boltokból. T/N, szeretnélek megismerni! Szeretném ha hagynád hogy megismerjelek és ha úgy látod, akkor adj egy esélyt nekem! – vallott színt neked. Szíved meglágyult, már majdnem kicsordult egy könnycsepp a szemedből. 

- Köszönöm.. 

- Hyungwon, Chae Hyungwon a nevem. – vágott közbe.

- Köszönöm Hyungwon kedves szavaidat. Örömmel tölt el. – néztél fel rá, és mosolyogtál rá. 

Pár percig álltatok úgy, hogy egymás szemébe néztetek, majd Hyungwon arca elkezdett közeledni a tiédhez. Ajkai a tieiden landoltak. Lágyan, szenvedélyesen csókolt. 

Izgatottan vágtál bele ebbe a kapcsolatba. Vártad hogy minél többet megtudj Róla, és kíváncsi voltál mi fog kisülni ebből az egészből.

---------------------------------------------------------

1455 szó. 5 órán keresztül írtam ezt a részt, mert bizony nagyon nehéz volt. Kérésre készült, szóval remélem tetszik a kérőnek! Sokat dolgoztam vele, mégis valahogy laposnak érzem. Nagyon remélem hogy tetszett, és köszönöm hogy elolvastad! Puszi! <3