FONTOS! OLVASD EL!

Szóval, először is extra hosszú lett ez a rész, szóval köszönöm a türelmed ha elolvasod! Másrészt szeretném megkérdezni, hogy nektek hogy tetszik jobban? Ha E/1-be írom a részeket(úgy ahogy a mostani részt írtam) vagy úgy, ha E/2 személyben írom a részt(úgy ahogy az előzőt)? Nem tudom, hogy nektek melyik kényelmesebb, szóval kérlek mondjátok meg!

Másrészt, szeretném nektek ajánlani két barátnőmnek a könyvét, mivel imádom őket! Az egyik 'Kpop Idol x Reader' típusú, lehet ott kérni részt is. A másik pedig nem kpoppal kapcsolatos, mégis szuper könyv. Igaz, most indult el, de biztosra mondom, hogy szuper sztori lesz belőle! Olvassatok bele ezekbe a könyvekbe! :3 

A részhez pedig jó olvasást! 🖤

---------------------------------------------------------

Veled is megtörtént már az, hogy egyik napról a másikra, amikor egy cseppet sem számítasz rá, amikor az összes felhő a Te fejed felett rontja a levegőt, amikor világgá tudnál futni, csupán csak besétált valaki az életedbe, bekerített egy teljesen új érzés és rabjává váltál a "most"-nak? Miért éppen, akkor, aznap és ott történhetett meg az a találkozás? Miért nem előbb és vajon mi befolyásolhatta ezt az időzítést ilyen tökéletesre?

Nézhetjük úgy is, hogy minden véletlen, vagy úgy, hogy semmi sem az. Sokszor előfordul, hogy vannak olyan dolgok, amik a legrosszabbkor jönnek. Emberek, akiknek az akkori jelenlétük nem fér bele az életünkbe. Van, hogy megismersz egy embert és beszélsz vele 2-3 hétig, aztán teljesen eltűnik az életedből. Mindennek van oka. Hiszem azt, hogy semmi sem történik ok nélkül. Mindenre van magyarázat és sokszor korán jössz rá a dolgok miértjére, de előfordul, hogy már késő, mikor realizálod a helyzetet.

Az én véletlen történt találkozásom Vele, megváltoztatta az életemet..

~~~~~~~

Fél éve annak, hogy felvettek Budapest egyik híresebb szállodájába, recepciósként. Őszintén szólva, szeretek itt dolgozni. Nem kell semmi nehezet csinálnom, szóval nem szakadok bele a munkába. Sok embert megismerhettem, ezáltal pedig barátságok is születtek. Lehet unalmas munkának hangzik, hogy recepción dolgozok, de a munkatársaimnak hála, egyik nap se telik el unalmasan. Sokat szórakozunk, persze csak ha a főnök nem figyel.

Bevallom, sokszor fárasztó estig, vagy akár hajnalig elnyúló műszakban lenni. Azt pedig egyenesen utálom, ha sötétben kell hazamenni, olykor-olykor egyedül. Nem tagadom, sokszor félek sötétben hazamenni, mivel veszélyes és ijesztő. Szerencsére vannak olyan alkalmak, amikor felajánlják, hogy elvisznek haza, amiért elmondhatatlanul hálás vagyok.

A pult mögötti széken ültem, mikor is a telefonom elkezdett rezegni. Kivettem a zsebemből, és láttam, hogy e-mailem érkezett. Ezelőtt nem nagyon tulajdonítottam nagy figyelmet rá, de amióta a szállodában dolgozok, mindig megnyitom, mivel a főnök ilyen módon közvetít a dolgozók felé üzeneteket. Mikor megnyitottam, kidülledtek a szemeim. Egy kisebb regényt írt drága főnököm. Csoda, hogy nem száradt le a keze miközben írta. Lényege az egésznek az volt, hogy jövőhéten egy banda fog megszállni a szállodában. Csatolt egy youtube linket, amit megnyitottam. 8 koreai fiú jelent meg a képernyőn, bandájuk neve pedig ATEEZ volt. Felkeltették az érdeklődésemet. Szerintem nem kell mondanom, miután hazaértem a munkából, rávetettem magam a laptopomra, és egyből a bandára kerestem. Meghallgattam zenéiket, valamint érdekességeket olvastam róluk. Hihetetlenül tehetségesek. Egész este videókat  néztem róluk, és egyszerűen elvarázsoltak. Ahogy szinkronban táncolnak, ahogy rappelnek, a hangjuk egyszerűen káprázatos. Már alig várom, hogy találkozzak velük!

~~~~~~~

Hamar elteltek a napok, és azt vettem észre, hogy máris újra hétfő van. Hétfőnként általában rossz kedvem van, de amint rájöttem, hogy ma jön a koreai banda, nevén szólítva ATEEZ, a szállodánkba, egyből jobb kedvem lett. Elvégeztem a szokásos teendőimet, majd mentem dolgozni. Mosolyogva köszöntem a munkatársaimnak, akik furcsa pillantásokkal jutalmaztak meg.

- T/N, jól érzed magad? Nem szokott ilyen jó kedved lenni, ha hétfő van. – kérdezte Dávid. Megrántottam vállaimat.

- Jól vagyok. Szimplán többet aludtam a megszokottnál, és kipihent vagyok. – hazudtam. Nem szerettem volna elmondani nekik a jókedvem valódi okát, mert nem tudtam, hogy kinevetnének-e, vagy sem, így tehát magamba tartottam.

Délután egy óra fele, a főnököm felkeresett engem és megkért arra, hogyha megérkeznek a fiúk, beszéljek velük én. Hogy miért pont engem kért fel erre a feladatra? Amikor még középiskolás voltam, a jó tanulmányaimnak köszönhetően kaptam egy olyan lehetőséget, hogy cserediákként kiutazhatok Dél-Koreába, viszonylag hosszú időre. Ki mond nemet ilyen lehetőségre? Az egész program ingyen volt, mivel az állam fizette. Az utazás előtt elkezdtem koreait tanulni, hogyha kimegyek, azért megtudjak szólalni. Az angolt alapból tanultam, szóval talán szót tudtam volna érteni emberekkel, de mivel ott se tanul mindenki angolul, szóval vettem a fáradtságot és tanultam koreaiul. Úgy voltam vele, ha már belekezdtem, akkor be is fejezem, így hát nyelvvizsgát is tettem ebből a nyelvből. Nem volt könnyű, de sikerült.

A pult mögötti széken ültem, mint általában mikor nincs dolgom, és a telefonomat nyomkodtam. A főnököm, mintha ágyúból lőtték volna ki, úgy sietett ki a liftből, és felém vette az irányt. Felpattantam a székről, és felé fordultam.

- Itt vannak a fiúk! – mondta lihegve, amiből azt vágtam le, hogy elfáradt abba a pár lépésbe amit idáig tett.

 Amint kimondta, egy nagy csoport lépett be a bejárati ajtón. Mindketten odafordultunk és vártunk, hogy odaérjenek hozzánk. Amint megpillantottam a nyolc fiút, a mosoly szélesebb lett az arcomon. Körülöttük voltak még emberek, valószínű a menedzserük, stylistjuk és őrök, akik vigyáztak rájuk. Köszöntöttük őket, aztán pedig a főnököm beszélt hozzám, amit nekem le kellett fordítani és tolmácsolni a fiúknak. Nem nagyon láthattam az arcukat, mivel maszk volt rajtuk, de épp elég volt az, hogy előttem voltak teljes egészükben. Kiosztottam a szoba kulcsokat először a fiúknak, utána pedig a többi embernek akik velük voltak. A fiúk számára négy szoba volt, tehát ketten kellett osztozniuk egy szobán. Szép estét kívánva köszöntem el tőlük, majd készülődtem haza, mivel a munkaidőmnek mára vége volt. Boldogan aludtam el este és vártam a következő napot.

**Seonghwa Szemszöge**

Őszintén megmondva, hozzá vagyok szokva már az utazásoktól, szinte napi rutinná váltak, mégis úgy eltudok fáradni egy-egy hosszabb repülőúttól. Magyarország volt a következő ország a turné listánkon és alig vártuk már, hogy láthassuk a rajongóinkat. Minden koncert egy élmény számunkra, a közönség pedig egyszerűen felpezsdíti a véremet. Látni, hogy különböző országokban is vannak emberek, akik hallgatják a zenéinket, valamint rajonganak értünk, egyszerűen fenomenális. Nem cserélném el ezt az érzést semmire.

Arra keltem, hogy valaki böködi az arcomat.

- Hyung, kelj fel! Nemsokára leszáll a gép. – mondta Jongho. Megtöröltem szemeimet, majd kinyújtottam elernyedt végtagjaimat.

Miután leszállt a gép, már várt ránk az autó, ami a szállodához visz minket, ahol pár napig megszállunk. Azt hittem, hogy hamar odaérünk, mivel már nagyon szerettem volna ledőlni pihenni, de sajnos tévedtem. Az út legalább háromnegyed óra volt a szállodáig, mivel többször is dugóba keveredtünk. Szörnyű itt a közlekedés. Na jó, legyünk őszinték..Koreában se jobb, sőt rosszabb. 

Nagy szenvedések árán, de végül odaértünk a szállodához, és boldogan ugrottam ki az autóból. Szó szerint, elültem a seggemet olyan sokat ültem egy helyben. Megvártam, hogy mindenki kiszálljon a járműből, majd együtt mentünk be a nagy épületbe. Amint a recepcióhoz értünk, ahol egy férfi, aki körülbelül a negyvenes éveiben járhatott, és egy lány állt, aki nem nézett ki olyan idősnek, talán velünk egyidős lehetett. A férfi elkezdett a lányhoz beszélni, olyan nyelven, amit mi természetesen nem érthettünk, majd a lány felénk fordult és elkezdett koreaiul beszélni. Nem csak szép, de okos is. Arcomon szájmaszk, fejemen sapka, szememen pedig szemüveg volt ami jól is jött, mivel nem tudtam levenni a lányról tekintetemet. Száját néztem egyfolytában, ahogy formázta a szavakat. Kívülről biztos ijesztőnek tűnt volna, de szerencsére volt mi eltakarja szemeimet. Megkaptuk a szoba kulcsokat. Már a repülőn eldöntöttük, kő-papír-olló formájában,  hogy ki-kivel lesz egy szobában. Nekem Yeosang jutott, amit igazából nem bánok. Nekem teljesen mindegy az, hogy kivel leszek egy szobában, számomra az a legfontosabb jelen pillanatban, hogy letudjak feküdni aludni. Amint felértünk a szobánkhoz, lezuhanyoztam és nagy lendülettel az ágyra huppantam. Nem kellett sok, hamar elnyomott az álom.

Másnap reggel, már nyolc órakor fent voltam. Yeosang még mélyen aludt a mellettem lévő ágyon. Úgy döntöttem, hogy elmegyek és keresek valami boltot a közelben, hogy tudjak venni valami nassolni valót. Pizsamámat átvettem utcai ruhára, majd sapkát a fejemre húzva indultam el. A recepción ott volt a tegnapi lány akit annyira csodáltam. Jó reggelt kívántam neki, amit ő is viszonzott, majd kiléptem a szállodából. Céltalanul mentem, közben pedig csodálkoztam a város szépségein. Itt-ott készítettem képeket az épületekről, amik elnyerték tetszésemet. 

Egyik pillanatról a másikra, rossz érzésem támadt. Mintha figyelnének. Óvatosan körülnéztem, és szemem sarkából láttam, hogy egy lány csoport engem nézett és felém mutogatott. Gondolataimban fejbe vágtam magamat. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy maszk nélkül jöttem el? Elkezdtem visszafele sétálni. Nem akarom bajba sodorni se a bandatársaimat, se magamat. Lépteimet megtöbbszöröztem, és néha-néha óvatosan hátra pillantva figyeltem, hogy lehagytam-e már a csoportot. Félreértés ne essék! Szeretem a rajongóimat, és szívesen beszélgetek velük, viszont a menedzserem levágja a fejemet, ha megtudja, hogy úgy jöttem el a szállodából, hogy nem szóltam neki, na meg az rátesz egy lapáttal, hogy maszk nélkül vagyok. Mikor megláttam a szállodát, szó szerint befutottam. Szerencsére jóval messzebb voltak azok a lányok, szóval remélhetőleg nem látták, hogy bejövök. Futottam a recepciós pult felé, a mögötte álló lány pedig értetlenül nézett rám.

- Kérlek rejts el valahol! – mondtam neki lihegve.

- Gyere ide a pult mögé, és guggolj le! – mondta segítőkészen, amiért nagyon hálás voltam neki. Tettem amit mondott és reméltem, hogy nem lehetett látni engem. Pár perc múlva nagy zajra lettem figyelmes. 

- Szia! Nem láttál bejönni a szállodába egy sapkás fiút? – kérdezte, gondolom az egyik lány a csoportból.

- Szia! Nem jött be semmilyen sapkás fiú sem. Elvesztettetek valakit netalán? – kérdezte a recepciós lány, mire felnéztem rá.

- Öhm, nem. Mindegy, azért köszi! – hallottam meg a lány csalódott hangját. Megszakadt a szívem hangja hallatán. Szívem szerint az összes rajongómat megölelgetném, ha tehetném.

- Azt hittem ide jött be. De lehet csak rosszul láttuk, és nem ő volt az. – hallottam még ahogy mondták, mire kifújtam egy adag levegőt.

- Elmentek. – mondta a lány mellettem. Feltápászkodtam, majd kinyújtottam lábaimat, mivel nagyon elzsibbadtak a guggolástól. - Majdnem lebuktál, ugye tudod? – szidott le, mint egy anyuka a gyerekét, de szája mosolyra húzódott.

- Igen, tudom. Fel kellett volna vennem egy maszkot. – nevettem kínosan.

- De "megmenekültél", szóval nincs semmi gond! – rajzolt macskakörmöt a levegőbe.

- Neked hála megmenekültem, igen. Udvariatlan vagyok, be se mutatkoztam. Park Seonghwa a nevem! – hajoltam meg előtte.

- T/N vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek! – viszonozta a gesztust. Ezután beszélgettem még picit T/N-vel/val, majd próbáltam nem rámenősnek tűnni, de elkértem a számát. Kedves lánynak tűnik, na meg "megmentette az életemet".

**T/N Szemszöge**

Nagyon kedves és értelmes embernek bizonyult Seonghwa. Nagyon sokat beszélgettünk ebben a pár napban amíg itt volt. Egyre több és több mindent tudtunk meg egymásról. Amikor tudott, akkor lejött titokba hozzám beszélgetni egy picit, ami megmelengette szívemet. Mindig nagy mosollyal köszöntött, amit természetesen viszonoztam. Olyan édes volt, hogy még a koncertjükre is elhívott. Bárcsak elmehettem volna! Nagyon szerettem volna elmenni és megnézni őket, de nem tudtam. A főnököm aznap nyögte be, hogy van egy feladata számomra, amit ha megcsinálok, akkor fizetésemelést kapok. A főnökömnek lett volna egy meetingje, és készítenie kellett volna egy prezentációt rá, de mivel nem volt ideje és nem tudta volna megcsinálni, ezért megbízott engem, hogyha megcsinálom, akkor magasabb fizetést kapok. Elgondolkodtam azon, hogy igent mondjak-e az ajánlatára vagy ne, mivel nagyon szerettem volna elmenni és megnézni Seonghwáékat. De sajnos mivel mint minden embernek, nekem is szükségem volt a pénzre. Akármilyen luxus a szálloda meg minden, recepciósként mégse kerestem annyira sokat. Sokat gondolkodtam, hogy mit csináljak, de végül elfogadtam a főnököm ajánlatát és megcsináltam a feladatot amit kért. Nagyon rosszul éreztem magam, amikor elmondtam Seonghwának, hogy nem tudok elmenni. Mondta, hogy megérti és, hogy ne érezzem magam ezért rosszul, mert nincs semmi baj. Mosolygott, de tisztán láttam rajta, hogy csalódott és szomorú. 

~~~~~~~

Egy hónapja. El sem hiszem, hogy már egy hónapja ismerem őt. Sajnos nem voltak sokat Magyarországon, mivel a turné folytatódott, ők pedig mentek tovább az útjukra. Ugyanúgy tartjuk a kapcsolatot és beszélgetünk mindennap..már ha tudunk. Mivel próbálnak, valamint fellép koncerteken és nagyon elfárad, így alig ha pár szót tudunk beszélni, mivel azt szeretném, hogy kipihenje magát. De az a kevés is többet ér akárminél. Nem szabadna, mégis nagyon megkedveltem őt. Az átlagosnál is jobban, és többet érzek iránta mint egy barát. Hogy miért is nem szabadna? Mert Ő egy híres ember, ráadásul Ő Koreában él, én meg Magyarországon. Bonyolult, minden szempontból. 

Úgy gondoltam, hogy meglepem őt, mivel legutóbb szomorú volt, hogy nem tudtam elmenni a koncertjükre. Utána néztem, hogy hol is lesz koncert még és láttam, hogy Amszterdamban. Nem tétováztam, repülőjegyet foglaltam, majd koncertjegyet. Hála az istennek, tudtam első sorba foglalni, ami hát nem volt a legolcsóbb, de a fizetés emelésemnek hála, kitudtam mindent fizetni.

Nem hazudok, eszméletlen jó volt a koncert. Élőben sokkal jobb volt látni, ahogy egyszerre mozognak, a csodás vokálok, a rap..egyszerűen elvarázsoltak. Imádtam minden percét. Sok időbe telt, mire Seonghwa észrevett, de az a pillanat amikor meglátott...megérte a várakozást. Szemei felcsillantak, mosolya szélesebb lett. Hihetetlen édes volt..

Koncert után, kaptam egy üzenetet tőle, hogy a koncert helyszínétől nem messze van egy park és hogy ott találkozzunk. Nagyon izgultam. Szó szerint, szabályosan levert a víz. Nagy nehezen kiverekedtem a tömegből, és a park felé vettem az irányt. Ujjaimat tördeltem idegességemben. Amint beléptem a park bejáratán, megláttam Seonghwát egy padon ülni. Próbáltam halkan odaosonni mögé és meglepni, de ráléptem egy ágra ami hangosan reccsent, amire Ő pedig felfigyelt. Amint meglátott, felállt a padról és széles mosollyal az arcán közelített felém. Amint hozzám ért, kitárta karjait és szorosan megölelt. 

- Köszönöm T/N.. – suttogta fülembe. Karjaimat a dereka köré kulcsoltam, majd megszorítottam picit.

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire boldog voltam amikor a tömegből kiszúrtalak. –továbbra is suttogott a fülembe, és nem engedett el. Tartott egy szünetet, majd folytatta mondandóját. - Nagyon szomorú voltam, amikor mondtad, hogy nem tudsz eljönni az országodban lévő koncertre. Kicsit összetörtem, hogy bevalljam őszintén. – mondta, mire összeszorult a torkom. - Elsőre szimpatikus voltál, na meg megmentetted az életemet attól, hogy a menedzser levágja a fejemet. – kuncogott egyet, mire meleg lehelete csiklandozta a nyakamat. - Örülök, hogy tudtuk tartani a kapcsolatot. – mondta, majd kicsit eltolt magától. Elengedtem derekát, majd ránéztem. - Tudod, minden éjjel mikor lefeküdtem aludni, rád gondoltam. Reggel pedig az első gondolatom te voltál. Alig vártam, hogy tudjunk beszélgetni és hogy minél több dolgot megtudjak rólad. Megkedveltelek T/N, nagyon. – arcán két kis piros folt jelent meg, és úgy éreztem, én sem nézhettem ki másképp. Megfogta kezeimet, majd mélyen a szemeimbe nézett.

- Lehet nem egy leányálom az, ami körülöttem van.. de szeretném ha mellettem maradnál. Nem csak mint barát, hanem több. Lehet gyors ez így, de nem bírtam már magamban tartani. Nem akartam leírni, mivel személyesen szerettem volna ezeket elmondani neked. T/N, megtisztelsz azzal, hogy a barátnőm leszel? – az állam a földet súrolta, mikor megkérdezte. Szívverésem a kétszeresére gyorsult. Majdnem kiugrott a helyéről.

- Igen Seonghwa. Örömmel leszek a barátnőd! – mondtam, majd szorosan megöleltem. Fejemet a mellkasára hajtottam és hallottam, hogy milyen gyorsan ver a szíve. Miattam.

**4 év múlva**

- Ezennel házastársakká nyilvánítalak titeket. Csókold meg a menyasszonyt! – mondta a pap, Seonghwa pedig közel hajolt hozzám, és megcsókolt. A tömeg, mely családjainkból, valamint barátainkból állt, ujjongani kezdett.

Mi is történt az elmúlt években? Hol is kezdjem?

Nem mondom azt, hogy könnyen indult a kapcsolatunk, mivel két különböző országban éltünk és jókora távolság volt a kettő között. Nem tudtuk olyan sűrűn látni egymást, emiatt voltak akadályok a kapcsolatunkban, de legyőztük őket. Egy év után úgy döntöttem, hogy feladok mindent Magyarországon és kiköltöztem Koreába. Nehéz időszak volt, be kell valljam. Ráadásul ott volt az is, hogy a kiadónak elmondtuk a kapcsolatunkat. Hát, nem nagyon örültek, de látták, hogy Seonghwa sokkal több mindent belead a munkájába, így megbékéltek a dologgal. A rajongók pedig egy másik téma volt. Sokan nehezen tudták felfogni, hogy kedvencüknek barátnője van, így vegyes véleményeket kaptunk. Voltak akik támogattak minket ezer százalékban, de sajnos volt olyan is aki nem. Emiatt is kaptam sok bántást, mivel nem tudtak az emberek beletörődni abba, hogy Seonghwa foglalt. Sokszor kaptam ideg összeroppanást, de Seonghwa mellettem volt, a legnehezebb időszakokban is. Nem bántam meg semmilyen döntésemet se. Azzal lehettem akit szeretek és ez mindennél többet ért.

4 év után, Seonghwa megkérte a kezemet, fél évre rá pedig az esküvőnket tartottuk. Hihetetlen, még mindig. Ezután jött csak a java. Két évre rá pedig terhes lettem. Olyan hirtelen történt minden, fel se tudtam fogni. Az volt az érdekes, hogy nem is egy, hanem egyszerre kettő baba jött. Teljesen meglepődtünk mindketten amikor az ultrahang fotón kettő baba volt. Kilenc hónapra rá pedig, megszületett a két baba. Egy csodás fiú és egy gyönyörű kislány..

~~~~~~~

 - Ez lenne a története annak, hogy hogyan ismerkedtem meg apátokkal. – mosolyogtam rá két szeretett gyermekemre, akik már a hatodik életévüket is betöltötték.

- Fúúj, de nyálas! – dugta ki nyelvét a fiam, Minjae.

- Ez gyönyörű volt, nem nyálas, te buta! – ütötte meg testvérét a lányom, Minji.

- Hagyd Minji, meglátjuk mennyire lesz nyálas, ha ő is szerelmes lesz. – mondtam mosolyogva, majd magamhoz öleltem a két csibészt.

- Vége a mese délutánnak? – fejemet az ajtóhoz kaptam. Seonghwa állt ott mosolyogva, majd megindult felénk. Adott egy puszit a számra, mire gyermekeink eltakarták szemeiket.

- Happy End.. – mondtam, majd figyeltem ahogy Férjem játszik a gyermekeinkkel.

---------------------------------------------------------

Nagyon remélem, hogy tetszett ez rész! Hosszú lett, de remélem megérte elolvasni! Köszönöm, hogy elolvastátok! Puszi! *-*