Úgy döntöttem, hogy ha elnyerné pár embernek a tetszését akkor lenne pár rész, amiben Dylan szemszögéből nézve írnám le a kapcsolatotukat, az elejétől fogva. Persze csak ha érdekel titeket, mert ha nem akkor nem lesz és kész. Természetesen nem mondom, hogy zsupsz a másik megy is a süllyesztőbe, dehogyiss ott folytatjuk ahol abba hagytuk, a mi imádott kis Enelisunkkel. Úgy gondolomtam néhol belenne szúrva pár Ilyen rész. De mint mindtam ez rajtatok múlik.😋❤️ De, hogy legyen döntési forás, íme az első ilyen jellegű rész, ha tetszik, tetszik, ha nem, nem.🤷 Jó olvasást drágáim pusszancs ❤️

Dylan szemszöge-

Másfél évvel ezelőtt

Komásan keltem ki az ágyamból  és le csoszogtam a konyháig, az idióta bátyám tegnap persze, hogy rendezett egy rohadt bulit. Persze jól esett, mert mégis csak az érkezésemre szervezte, de már a második itt töltött napomon másnaposan kelni nem a legjobb. Azzal a tervvel választottam a konyhát célomul, hogy egy reggeli kávéval felfrissítsem magam. Viszont azt a rohadt kávét nem találtam sehol sem. Felforgattam a létező összes fiókot, és szekrényt de kávé sehol. Kénytelen voltam felkiáltani Mason-nek. Ugyan is a kettő szintet elválasztó plafonból a legtöbb helyen hiányzott, és egybe volt nyitva. Így könnyen feltudtam kiabálni neki, ha akartam valamit, anélkül, hogy megkellett volna másznom azt a rohadt lépcsőt, másnaposan.

Pár perccel később Mason nyúzott, embernek csúfolt mása jelent meg a korlátnak támaszkodva. „Ajánlom, hogy rendes okod legyen arra, hogy felkeltettél öcsikém, különben seggbe rugdoslak!” Megforgattam a szemem, majd egy kicsit közelebb sétáltam, hogy jobban halljon és ne kelljen kiabálnom. Nem azzal volt a baj, hogy felkeltem a szomszédokat, mert nagy valószínűséggel már elmúlt tizenegy, hanem azzal, hogy nem volt erőm kiabálni sem. „Nem találom azt a rohadt kávét.” „Ja azt nem is fogod, még a múlt héten felhasználtam az egyik festményemhez. De ha már úgyis ilyen friss és üde vagy akkor elmehetnél a starbucks-ba. Ezzel el is tűnt a korlát mögött, de még hallottam, ahogy vissza kiált. „Két cukorral, feketén! Imádlak!”

Aztán már csak a megnyíló zuhany hangját hallottam. Dühösen néztem utána, majd meg másztam az emeletet, hogy felöltözzek. Nos igen a bátyám meg az ő festményei, nem azt mondom, hogy nem tehetséges mert de, kurvára, már volt pár kiállítása is, de néha az idegeimre megy.

***

Egy fekete póló, és egy sötétkék farmer volt rajtam amikor már egy kicsit éberebben lekocogtam a lépcsőn. A dohányzó asztalon lévő bukósisak után nyúltam, majd hátra mentem a garázsba az én kicsikémhez, majd elindultam az életmentő kávékért. 

***

Éppen a telefonomon pötyögtem egy üzenetet Mason-nek miközben a rendelésemre vártam, amikor meghallottam a barista srác mérges sóhaját, majd az előttem álló fiú halk szavait. „Ma nem jár nekem kávé.” Túlontúl édes volt a hangja, szinte már-már simogatta a fülem és szinte késztetést éreztem arra, hogy a füléhez hajolva megkérjem, hogy mondjon még valamit. Aztán felfogtam a szavait, nem volt nála pénz. Szinte ösztönösen nyúltam előre és mély ellenszenvvel néztem az előbb dühösen morgó barista srác felé. „Majd én fizetek.”

A legtöbb alkalommal amikor az ember ilyen gesztust tesz rögtön leveszi a lábáról az adott személyt, de persze nála nem így történt. Nem ő még leállt vitázni velem. Bár őszintén szinte egész végig azokat a csodás ajkakat bámultam. Sosem voltam az a nagyon szent fantáziával megáldott ember, de az amiket elképzeltem azokról a telt ajkakról, már nem tartozott a tizennyolcas karika alá. Amikor végre sikerült meggyőznőm csak utoljára megforgatta rám a szemét, és könnyedén kitipegett az ajtón. Az gáz ha rendkívül vonzónak találtam, ahogy a szemét forgatta rám? Bár ki nem szarja le, rohadtul dögös! Csak vigyorogva megráztam a fejem, és már majd nem én is ki indultam utána, amikor megláttam egy telefont a pulton. Egyet lehet tippelni kié volt. Felkaptam a pultról és végre ki álltam a sorból és arrébb sétálva feloldottam a képernyőt, őszintén szólva arra számítottam, hogy le lesz zárva, de nem volt. Ki nem használta volna ki ezt a helyzetet, most komolyan? Hát én kihasználtam, ó de mennyire!

Rögtön megnyitottam a névjegyzéket és hozzá adtam a számom. Először azt akartam névnek adni, hogy szexisten de aztán rájöttem, hogy elsőre nem tudná ki vagyok végül is még nem bizonyítottam. Hú de előre szaladtam, na de a lényeg, csak simán Dylan-t írtam, bár még így sem jó, nem tudja, hogy hívnak. Aztán jött a megoldás! Rögtön sarkon fordultam, és már szaladtam is utána a parkolóba, meglepetésemre a starbucks egyik sarkánál támaszkodva állt. Elővettem a legédesebb mosolyomat, majd felé indultam. Amikor már majd nem oda értem hozzá, köszöntem egy rövid sziát. Felém fordította gyönyörű arcát, és meglepetten nézett rám. A telefont a kezemben lengetve haladtam felé.

„Ezt elfelejtetted.” Majd felé nyújtottam a készüléket. Zavartan át vette tőlem, de nem szólt semmit. Újra hallani akartam a hangját. „Úgy tűnik, sok mindent elfelejtesz.” Hóbortosan felnevettem, csak, hogy leplezzem a belőlem feltörő morgást, amit az okozott, ahogy zavartan az ajkába harapott. Nem bírtam elszakítani a szájáról a tekintetem!

„Igen, csak rossz napom van, azt hiszem.” Csak megvonta a vállát, és elmormogott egy halk köszönömöt. Újra megrezdült a mobil a zsebemben, Mason már biztos kivan, de nem tudtam elszakítani róla a tekintettem. Aztán csak sikerült valahogy, és mélyen a szemébe néztem.

„Most mennem kell, de látni foglak még, ugye?” Aprót bólintott, amire nagyot dobant a szívem. Úristen! Mikor lettem ennyire nyálas! Felvettem a bukósisakot, majd a motorra felpattanva elhajtottam, minél messzebb a sráctól aki arra késztett, hogy rá vessem magam.
Haza felé inkább bementem egy bevásárlóközpontba, hogy lehiggadjak, és, hogy vegyek valami kaját is. Na és persze kávét is kellett vennem, megittam Mason részét is, de majd ezzel kárpótolom.

***

Majdnem egy hét telt el, de semmi hírt nem hallottam felőle. Még soha nem keltette fel így a figyelmem egy srác. Igaz nyíltan biszex vagyok, de eddig a biztos ötven százalékon álltam. De amint megláttam őt, azokkal az őzike szemekkel szinte lezuhantam a pasi oldal legmélyebb pontjára. Bár nem igazán bántam, azóta az eset óta róla fantaziálok, és itt ne az esküvői maszlagra kell gondolni, hanem a jó kis kórhatárban úszó fantáziát.

Megrezzent az ágy végében fekvő telefonok, és én szinte repültem felé. Szinte mindig ez volt ha valamilyen okból fel rezdült a készülék. Ezúttal is csalódottan vettem tudomásul, hogy nem ő volt az. Zack az egyik ősrégi haverom írt, hogy nem lenne-e kedvem át menni hozzá xboxozni, és pizzát zabálni. Természetesen megírtam, hogy még szép, hogy van. Még felkiáltottam Mason-nek, hogy elmentem majd kisétáltam a házból. Úgy döntöttem, hogy ezúttal gyalog megyek, úgysincs olyan hű de nagyon messze. Ó, hogy milyen jól tettem!

Szó szerint neki sétált a mellkasomnak. Ilyen közelről már éreztem az illatát is! Isteni volt, szinte már majdnem a nyaka után hajoltam amikor elhúzódott, egy újabb szagmintáért, de vissza fogtam magam, és próbáltam a legodaadóbb formámat hozni. Szinte hallottam a követ lezuhanni a szívemről amikor bevallotta, hogy nem is tudott a szám becsempészetről. Ó és, édes istenem, megint rágta az alsó ajkait! Akkora akarat erő kellett hozzá, hogy ott helyben ne húzzam magamhoz egy csókra, hogy szinte belepusztultam! De végül is legalább megtudtam a nevét. Jackson, hmm, végre név is társul az archoz.