//Jujjjj el sem hiszem, hogy ez már a második évad!!!! De mivel a többség a folytatást kérte, így itt lennénk. Ha még új vagy az olvasók között, akkor ne ezzel kezd mert spoiler veszély. Az első évad, tartalmazza a javát, egyértelműen xd. Na de nem is húzom az időt, jó olvasást drágáim. Csak rajtatok múlik mikor jön a következő rész.♥️🤷//

Lassan már egy év eltelt az esküvő óta, boldogabb már nem is lehetnék. Minden nap legalább egyszer eszembe jut az a nap. Persze vajon Dylan számára melyik volt a legmeghatározóbb emlék? Hát persze, hogy a nászéjszaka. Szinte minden beszélgetésünk során, valamilyen formában előrukkol vele. De ezt úgy kell elképzelni, hogy szó szerint mindenből ki tudja csavarni ezt a témát. Például múltkor éppen azt vitattuk, hogy hova menjünk vacsorázni, és egy pillanattal később már azt suttogta a fülembe, hogy –„Emlékszel, hogy a nászéjszakánkon, hogy nyaltam le az alhasadtól egészen felfelé az olvadt jeget amit játékszerként használtam, csak, hogy felizgassalak?”- és akkor ettől ne izguljon fel az ember. Ezek a kis momentumok, amik rendszerint az eszemet veszik ez az egy év alatt rendszeressé váltak. És, hogy hogyan bírtam ki épp ésszel? Hát jó sok szexszel, természetesen. Egy kanos fenevadat hozott létre bennem, amit egy váratlan, érzéki suttogás könnyen elő csalt. Most is épp egy ilyen eset után fekszem az ágyban. Este fél tizenegy van, Dylan pedig épp fogat mosni ment. A plafont bámulom, és rajta a lévő rengeteg apró sötétben életre kelő csillagot. A kapcsolatunk egyéves évfordulójának egyik ajándéka volt. Csak, hogy sose felejtsem el, a csillagok alatt történt fontos emlékeinket. Mint például az első csók, az első randi, vagy az én egyik kedvencem. Amikor először mondtuk ki, hogy szeretlek. Ezek a pillanatok mind-mind a csillagos ég alatt születtek.

Ábrándozásomból Dylan teste ábrándított ki, ahogy szó szerint rám vetette magát. Pontosabban a csupasz testét. Testünket csupán, a vékony, szatén takaró választotta el. Viszont Dylan már épp azon volt, hogy az is el tűnjön kettőnk közül. De nekem más terveim voltak, egy gyors mozdulattal ki pattantam az ágyból és már is a padlón lévő boxerembe bújtam. Csak nagy szemekkel bámulta mozdulataim, majd egy perc alatt előttem volt. „Hova-hova, Mr.Geick-Krecioch?”

Nos igen felvettem a vezeték nevét, nem az ő kérése volt, viszont ha ő kérte volna is megcsináltam volna. Meglepetésnek szántam, és elértem a várt hatást. Megakartam mutatni mindenkinek, hogy én hozzá tartozom, csak is ő hozzá. Természetesen ő is büszkélkedet vele, minden alkalmat ki használt csak, hogy szóba kerülhessen az új vezeték nevem. Persze baráti körben miért is ne lenne ennek hátul ütője? Már Persze nem kell rosszra gondolni, csak egy belsős viccre. Először ki más mint, Nicole szólított így.

Éppen egy baráti összejövetel alkalmával, ebédeltünk nálunk, amikor Nicole ki kiabált a konyhából nekem. „Mrs.Geick ide tolnád azt a csodás segged, és segítenél?” Persze a többiek azon nyomban lecsaptak rá, mint a sáskák. Bruce fordult felém, és egy önelégült mosollyal az arcán nézet rám. „Menj csak Mrs.Geick mi el leszünk.” Szúrós szemmel néztem rá, de ő jót mulatott rajtam, ahogy az asztalnál lévő emberek többsége. Dylan arcán viszont csak egy édesen, bárgyú mosoly foglalt helyet. Neki igen is tetszett a megnevezés, nem azért mert poénos volt, hanem inkább azért mert csak még egyszer tudatosult benne, hogy én igen is csak az övé vagyok. Mintha csak megérezte volna, hogy nézem a kezem után nyúlt, és egy csókot nyomott a kézfejemre. „Menj csak édes, de siess vissza.” Rá mosolyogtam, majd a konyha irányába indultam Nicole segítségére. Persze ez a mondat tökéletes téma terelő volt, bár szerintem ez nem szándékos volt, hanem inkább ösztönös.

„Mi az, hogy mit csinálok, hát öltözők nem látod?” Felvonta rám a szemöldökét, és ő is az alsója után nyúlt. „Mit csinálsz?” Szempillái alól rám sandított, majd félmosollyal az arcán válaszolt. „Hát öltözők, nem látod?” Csak megforgattam a szemem, és csendben felöltöztem. Pár perccel később, mindketten felöltözve álltunk egymással szemben a hálószoba közepén. „Na és most hova, babyboy?” „Éhes vagyok, van kedved egy újabb embereket megbotránkoztató randira?” A derekam után nyúlt, majd közel vont magához. „Ahhoz mindig van kedvem.” Előre hajolt a fülemhez, és bele harapott a fülcimpámba. Végig futott a hideg a hátamon, és csak még közelebb bújtam hozzá.

Nos igen, látjátok ezt? Ez az a bizonyos 'suttogás' amit nem mindig szó szerint suttogásnak kell érteni. Inkább egy általános hívogató cselekedett. Lehet az per pillanat egy édes érintés, vagy csupán egy szó akkor is ugyan az a hatás. Ketten együtt, egymás karjaiba gabalyodva az ágyban.
Most viszont még pont volt annyi erőm, hogy hátra lépjek. „Hát akkor induljunk, Mr.Geick!” „Amit csak kíván, Mrs.Geick.”