Előszó:

Kisebb kihagyás után, de itt az új fejezet, ami remélhetőleg felborzolja a kedélyeket. Kinek várható fordulat, kinek váratlan esemény, ezt döntsétek el.

Cee eltölt egy laza délután a barátja társaságában.

Felemeltem a történet korhatárát tizenhatról tizennyolc évre, mert bár a fejezet még nem tartalmaz semmi konkrét dolgot, de egy-két részen belül várható lesz.

Én pedig kíváncsian várom a véleményeteket, szóval kérlek, hagyjatok nekem egy kritikát, ha elolvastátok C:

*

Suli után rögtön a szobámba zárkózom, és levetem magam a gép elé. A táskám a sarokban, a felsőm pedig, ami kivételesen csontszáraz, az ágyra dobva végzi. Kifújok egy mély levegőt, miközben bejelentkezem Steamre. Meg kéne nyugodnom, hogy végre otthon és biztonságban vagyok, de érzem, hogy a szívem egyre hevesebben ver, ahogy a képernyőt nézem. Összeszorított szájjal görgetek lefelé, amíg meg nem látom Eternal Scout nevét a barátlistámon, közben próbálom rendesen venni a levegőt, és nem megfulladni az idegességtől. Ezalatt meglátom Mattie-t is, ahogy játszik, a gyomrom pedig összerándul, de egy nagy sóhajjal továbbgörgetek a neve fölött. Nem akarom zavarni őt, amikor játszik, hiszen utálja. Én meg nem akarom, hogy ideges legyen emiatt.

Nyelek egyet, amikor eltűnik a szemem elől. Már egy ideje nem is beszéltem vele, és kezd hiányozni. De ha akar valamit, akkor tuti keres, ahogy tette az elmúlt hetekben is, csak én nem értem rá. Bocsánatot kértem tőle, és halasztottam a közös játékunkat. Még egy streamet is lemondtam, ami lehet, hogy egy kicsit sok volt, mert azóta nem kért meg többször. Ezt csak onnan tudom, hogy egyszer épp láttam, hogy élőzik, és nekem nem is szólt róla. Meglepődtem, meg ideges is lettem, de nem mentem játszani vele, ha egyszer nem akarta, hogy ott legyek. Ezek alapján hiába látom, most sem teszem. Viszont mégis hiányzik kissé. Suliban egyáltalán nem láttam már két hete. Akkor találkoztunk utoljára, de csak pár szót beszéltünk. Mattie fura volt. Furán nézett rám, én meg nem vágtam le, hogy mi a baja, most meg már nem érdemes megkérdeznem. Ha valami zavarja, akkor elmondja. Elmondja, nem? Valószínűleg. Hátradőlök a székben, és nem idegesítem tovább magamat vele, inkább ráírok Eternalra.

- Szia, Cee! - üdvözöl, én meg elvigyorodom.

Eternal időközben kihúzta belőlem a keresztnevemet, amit kelletlenül, de megmondtam neki. De rögtön hozzá is tettem, hogy ne szólítson Cecilnek, és szerencsére azóta is tartja magát a kérésemhez. Viszont a lehetetlen becézéseit attól még elviselem, meg azt is, hogy folyamatosan édesnek és hasonlóknak hívjon. A rendes Steam nevemről nem is beszélve, de már nem tud annyira kiakasztani azzal, ha hirtelen elkezd szexizni engem. Valahogy várható tőle, de még mindig sajnálom szegény lányt, hogy mekkora tévedésben van ilyen téren. Én egyetlen egyszer kérdeztem meg az ő nevét a megismerkedésünk óta, Eternal pedig szerintem teljesen hülyének nézett engem, mert csak annyit írt, hogy Vincee, vagyis összefűzte kettőnk becenevét, egy széles, kétdés mosoly kíséretében. Inkább annyiban hagytam a dolgot, amikor elképzeltem, hogy éppen a gépe előtt ül, és röhög rajtam.

Eternallal egyébként elég sokat dumáltunk az utóbbi időben. Ezt úgy lehetne lefordítani, hogy ő az utolsó ember, akivel érintkezem lefekvés előtt, meg az első is, akivel reggel találkozom. Az utóbbi persze csak képletes, de igaz, mert rávett arra, hogy reggelente is beszélgessünk kicsit suli előtt, ha már mindketten viszonylag későn kezdünk. Most is miatta siettem ennyire haza, mert tegnap este nem fejeztük be a közös TF-ezést. Eddig négy-háromra vezet ellenem a csapataink győzelmeit tekintve, és nem hagyom annyiban, még ha igen csekély befolyásom is van arra, hogy azok az emberek hogyan játszanak, akikkel éppen egy csapatba kerülök.

Mintha a gondolataimat találná ki, Eternal folytatja, én pedig pötyögöm is neki a válaszomat, rá sem pillantva a billentyűzetre. Ha az életed nagy részét a gép előtt töltöd, mint én, annyi hasznod mindenképp lesz belőle, hogy megtanulsz vakon gépelni. Ezt gyakorlom épp, Eternal villódzó ablakát figyelve.

- Na, mi volt ma veled, édes? Lealázhatlak ma is? - kérdi virtuálisan vigyorogva, mire csak grimaszolok, és közelebb húzódom az asztalhoz. A mai móka kezdetét veszi, szívjuk egymás vérét a haverommal címen.

- Alázni? Egész nap utánad sírtam, úgy hiányoztál, mit akarsz még tőlem? - Ebből persze egy szó sem igaz, már ami a sírós részére vonatkozik. Oké, hogy gondoltam rá, de nem estem kétségbe a hiányától. Végső soron Eternal nem több, mint kedves szavak, amiket minden nap hozzám intéznek, és nem tudom, ki van mögöttük. De szeretem ezeket a szavakat, szóval igen, hiányzott, ha úgy vesszük. A várt hatás nem marad el, én pedig elégedetten kortyolom a Milky Wayemet, ami anyunak hála, az asztalomon várt, mire megérkeztem.

- Sírtál? Örömmel hallom! De nyugi, te is hiányoztál nekem - mondja, majd mellé biggyeszt egy szívecskét. Nekem lángba borul az arcom, ő meg gondolom, vidul magában, szóval próbálok nem foglalkozni az ilyen gesztusaival, mert úgyis csak ironizál. Ezt a mondandója további részéből le is szűröm. - Amúgy elég sok mindent akarok veled, Smexy.

Hátradőlök a székben, a billentyűzetet pedig az asztal sarkához húzom. A fejemet a háttámlának döntöm, miközben lejjebb csúszom, és félig fekve nézem csak, amiket irkál nekem. Ha nem játék lenne kilátásban, akkor simán lefeküdnék az ágyra.

- Kíváncsian várom, Eternal. - Épp csak elküldöm neki, már gépeli is a választ, én meg gondolkozom, hogy ezúttal mit akarhat tőlem. Ha most is a sapkáimra fáj a foga TF-ben, akkor sírni fogok. Eternal félelmetesen nagy sapkabuzi. A játékban ez egyfajta státuszszimbólum, és ő megőrül az enyémekért, pedig nem is olyan különlegesek. Hetek óta azzal zaklat, hogy adjak neki egyet, de még mindig nem tudott meggyőzni. Várom, hogy most mivel próbál rávenni, még lehet, hogy megszánom, ha elég szépen kér. Viszont amit szeretne, annak semmi köze a sapkákhoz, és erre úgy két másodperc után rájövök, amint elolvasom az üzenetét.

- Dumáljunk egyet, Smexy, mit szólsz? Hallani akarom az édes hangocskádat. - Csak pislogni tudok az elém lökött két sorra, miközben nehezen, de lenyelem azt a korty innivalót, amit a válaszát olvasva kezdtem szürcsölni. A lassan kialakuló pánikot még azelőtt sikerül elnyomnom, hogy teljesen rám törne, de attól még érzem, hogy pillanatok alatt kiszárad a szám. Rágcsálom a szívószálat, miközben még egy kortyot leerőszakolok a torkomon.

Félek beszélni Eternallal. Félek, mert nem tudom, mi lenne a véleménye rólam utána. Már egy ideje gondoltam erre, de féltem megkérdezni, hát tessék, megtette ő! De attól nekem nem lett jobb. Egy csomószor elképzeltem már, hogy milyen lehet Eternal hangja, de nem jutottam vele sokra. Viszont amikor eszembe jut, először mindig egy felszabadult nevetést társítok hozzá, az arcához pedig egy széles, kicsit leereszkedő mosolyt. Fogalmam sincs, hogy néz ki, így amikor rá gondolok, sokszor csak a loadoutja, barna haj, kék szemek, meg egy állandó, gúnyos, de édes mosoly jut eszembe. Szóval, ahogy egy Scout kinézne, ha szembejönne velem az utcán. És milyen egy Scout, ha nem menő? Eternalból is ez sugárzik, és ettől csak még ijesztőbb lenne vele beszélnem, akármennyire jóban vagyunk már. Nem akarom, hogy rosszat gondoljon rólam csak azért, mert nem tudok egy szót se kinyögni normális hangon! Nem akarom, hogy Eternal utáljon engem, mert nem vagyok olyan, amilyen ő. De azt még kevésbé akarom, hogy utáljon azért, mert elutasítom őt. Remegő kézzel veszem fel a fejhallgatómat, miközben a szokásos, kettőnk közti laza hangnemben visszaírok neki.

- Oké, hívj - pötyögöm le, és összeszorított szájjal várom a válaszát.

- Bocs, édes, nincs meg a számod - mondja egy vigyorral, közben elindítja a hangsávot, és én meghallom a felém irányuló hívás berregését. Megigazítom a fejhallgatót a fejemen, a számhoz hajtom a mikrofont, iszom egy kortyot, majd lehunyt szemmel, nyugalmat erőltetve magamra lenyomom a hívásfogadás gombját.

A vonal másik fele néma, a cseppnyi nyugalmam pedig azonnal elpárolog, amikor csak az elektromos sustorgást hallom, semmi mást. Eternal egyelőre nem szólal meg, és nekem sincs bátorságom. Nem tudom, mit kéne mondanom neki, mert amint kinyitnám a számat, mindent elfelejtek. Jó, talán egy köszönés is megtenné elsőre. Veszek egy mély levegőt, közben végigfut rajtam az is, hogy a beszélgetőtársam sztereóban hallgatja a szuszogásomat, és már épp kipréselnék magamból egy sziát, amikor Eternal megtöri a csendet.

- 'ey, Smexy bébi! - hallom a Gangnam Style paródiáját a nevemmel egybefűzve, ahogy Eternal üdvözlésképp belevisít a fülembe. Mondjuk gondolom, éneklésnek szánta, és nem is rossz próbálkozás, de teljesen lefagyok tőle. Csak bámulok magam elé, közben érzem, hogy a hangjától minden vér kifut az arcomból.

Mivel nem válaszolok, Eternal abbahagyja a röhögcsélést, amit a zavarom válthatott ki belőle, és teljesen komoly hangon folytatja.

- Cee, mi van? Ilyen szar csak nem volt! Élsz még? - Még kérdez pár dolgot, de még mindig teljesen sokkban vagyok. Hátradőlök a székben, és félig le is csúszom, közben a karfába kapaszkodom. A kezeim remegnek, de próbálok nem törődni vele. Viszont Eternal tovább unszol, így muszáj lesz megszólalom, csak nem tudom, hogy mit mondjak neki.

- Te fiú vagy..? - ennyit tudok kinyögni kiszáradt szájjal, de fogalmam sincs, miben reménykedem.

- Naná, mit hittél? - ezt egészen vékony, lányos hangon mondja, aztán elneveti magát. - Hülye vagy? Miért ne lennék?

- Semmi, azt hittem...

- Mit hittél? - vág a szavamba, nekem meg összeszorul a gyomrom. Lássuk csak, mit hittem!

Először is, hogy a hangja kellemesen cseng, vidám, és sugárzik belőle a kedvesség. Másodszor, hogy gyönyörű lehet, amikor nevet, esetleg még a fejét is hátraveti közben. Továbbá azt is, hogy kis gödröcskék vannak az arcán, és azt, hogy egy kicsit csücsörít, amikor egészen finom hangon a nevemet mondja. Aztán azt is gondoltam még róla, hogy lófarokba köti a haját, amikor játszik. Csapkodja a billentyűket, ha valami nem sikerül neki, és azt, hogy a könyökére támaszkodik, és dühösen szusszant, amikor várja, hogy választ írjak neki. Hittem még, hogy epres szájfénye van, ami néha elkenődik, mert ha ideges, az ajkait harapdálja. És még annyi mindent, ami eszembe sem jut hirtelen! Szóval igen, összességében három hétig azt hittem, hogy Eternal Scout lány, és most, amikor beszélgetek vele, a vonal másik felén egy srác várja, hogy végre válaszoljak neki!

Tudom, hogy ezt így nem mondhatom el neki, mert nincs semmi értelme, meg hülyének is nézne érte, és azt nem akarom. Viszont a tény, hogy fiú, teljesen kiverte nálam a biztosítékot, és elég nehéz ezen túllépnem. De muszáj lesz, mert nem akarom, hogy rosszat gondoljon rólam. Próbálok úgy nézni rá, mint eddig, és ugyan úgy beszélni vele, ahogy az elmúlt hetekben, írásban tettük. Veszek egy nagy levegőt, elszámolok háromig, hogy kissé lenyugtassam magam, aztán válaszolok neki.

- Semmi különöset. Örülök neki. - Nem tudom, hogy a hangom mennyire őszinte, de egy picit tényleg örülök a helyzetnek. Sosem kellett még lányokkal beszélnem, nem tudok velük bánni. Így szintekkel könnyebb minden, lazán haverkodhatunk tovább, nekem meg nem kell idegeskednem, hogy elrontok valamit. Ennek ellenére is érzem, hogy gombóc feszíti a torkomat. Miért vagyok mégis ideges, és miért félek ennyire attól, hogy nem fog kedvelni többé?

- Baszd meg, milyen kis cuki hangod van! - kiált fel szinte rögtön, ahogy befejezem, nekem meg tátva marad a szám, és ezzel együtt fülig vörösödöm. Ennyit arról, hogy meg fog utálni! Komolyan ez volt az utolsó dolgok egyike, amit reakciókét vártam. Viszont még korántsem végzett velem, amitől ismét kezdek hülyét kapni. - A nevemet is ilyen édesen nyögnéd?

Hozzá kellett volna már szoknom, mert Eternal a beszélgetéseink során már korábban is ejtett el ilyen megjegyzéseket, hogy húzza egy kicsit az agyamat velük, de most megint kiráz tőle a hideg, az arcom pedig már teljesen pírban ég. Annyira örülök, hogy nem látja, mit csinál velem, mert nagyon boldog lenne, hogy célt ért vele! Eternal imád engem zavarba hozni, de rövid idő után már fel sem vettem a megjegyzéseit, csak belementem a játszadozásába, és ugyan ilyen stílusban válaszoltam neki. Most viszont, hogy tényleg beszélnem kell vele, minden tízszer nehezebbnek tűnik, és hirtelen még a szavakat is elfelejtem, amiket ki akarok mondani.

- Ha tudnám, mi a neved, szívesen nyögném - mondom, némi kihívó élt csempészve a hangomba, miközben a székemen kucorgok, és a kezembe temetem az arcomat. Kész, kimondtam! Kimondtam, és még élek, hűha. Elég könnyen ment, ez fura. Azt hittem, hogy rosszabb lesz. Szusszanok egyet, amikor kifújom az idegesség miatt már fél perce bent tartott levegőt, mire Eternal elégedetten cicceg egyet.

- Máris elkezdted a sóhajtozást? Helyes. Folytatása következik, alattam. - Erre már kezd felmenni bennem a pumpa.

- Miből gondolod, hogy te lennél felül? - Még mindig az arcomra szorított kezekkel ülök, és kezdek félni, hogy túl messzire mentem.

- Lehetsz felül, szeretem, ha lovagolnak. Amúgy csak dominállak, kékekcske, mint mindig. - Szinte hallom a hangján, hogy vigyorog, én pedig különös módon, de megnyugszom. A kis dominálós megjegyzése csak annyit jelent, hogy a beszélgetésünk visszatért a normális kerékvágásba, vagyis a játékhoz. Elégedetten dőlök hátra a székben, és elveszem a kezemet az arcom elől. - Mellékesen, mondtam már, hogy hogy hívnak, elfelejtetted?

- Nekem ugyan nem! De nyugi, nem vagy felejthető - mondom, közben gondolkozom, hogy említett-e nekem bármilyen nevet a becenevén kívül. Hallom Eternal lemondó sóhaját a vonal másik végéről, és kezdem elég rosszul érezni magam.

- Kezdem azt hinni, hogy szőke vagy, édesem. Amúgy Vince. Most már lesz mit sóhajtoznod a magányos éjszakáidon.

- Kezdem azt érezni, hogy baszd meg magad, Vince - kérem kedvesen, mire felröhög, én meg felnyögök, persze nem szándékosan. Remélem, hogy nem hallja meg. Viszont a szöszis megjegyzésével beletrafált, de nem akarom az orrára kötni. Nem adok a kezébe még egy fegyvert, amivel húzhatja az idegeimet, csak úgy barátilag. Eternal jól szórakozik azon, hogy célt ért, és zavarba ejtett, de nem hagyom, hogy kiélvezze.

- Áll még a tegnapi? - kérdem, hogy kizökkentsem kicsit, közben az asztalra könyökölök. Iszom egy kortyot, majd megnyalom a számat. Teljesen kiszáradt az idegtől, de az legalább már kezd elmúlni. Elbambulok kicsit, amiből Eternal furcsán vidám hangja térít magamhoz.

- Áll. Meg a játék is. - Kell egy perc, mire leesik, amit mond, és ha most mellettem lenne, tuti, hogy megütném. Mivel jó viszonyban vagyunk, azt mondom, amit ilyenkor egy barát megérdemel, vagyis elküldöm a francba.

- Vince, én úgy utállak! - kiabálok rá, ami mások fülének nagyjából egy kétségbeesett kisegér cincogásával egyenlő, de nem érdekel. Újra meg kell szoknom Eternal stílusát, ha a továbbiakban is beszélgetni akarok vele. És ami azt illeti, igen, akarok.

- Ja, tudom, én is téged. De ez mellékes, majd akkor utálj, ha szétverem a kis kék fejedet öt percen belül!

Elképzelem, ahogy egy elégedett vigyor terül most el az arcán, én meg kezdek dühös lenni. Eternal rettentő beképzelt, ami a képességeit illeti. Oké, nem tagadom, hogy tud játszani. Mindenki tud, de az más, hogy ő néha elég szarul. A kérdésre pedig, hogy akkor hogy győzött le többször is, a válasz elég egyszerű: épp olyan pillanatokban kapott el egy-két körre, amikor neki mentek a dolgok, nekem meg kevésbé. Igen, ez egyértelmű, mert lehet a való életben akármilyen menő és sikeres, olyan nincs, hogy ebben jobb legyen nálam! Ezt nagyon szívesen elmondanám neki, de ha beszélnem kell, csak összezavarodom, ezért inkább majd megmutatom. Egy mosoly telepszik az arcomra, amikor elképzelem, milyen fejet fog vágni perceken belül, amikor feltörlöm vele a pályát, szintén csak baráti szeretetből.

- Válassz szervert, és meglátjuk. Lehet próbálkozni, vöri. - Eternal és én visszaváltunk az általános beszédmodorunkra, vagyis édes, lekezelő jelzőkkel illetjük egymást, a játékban előnyben részesített csapatainkra utalva. Nekem még ez is nehezemre esik, hiszen nagyjából az egész kapcsolatunkat újra kell értelmeznem annak fényében, hogy nem egy Vinny van a beszélgetésünk másik felén, ahogy néha gondoltam rá, hanem egy Vince. Félelmetes, és kezdem úgy érezni, hogy megint meg kéne őt ismernem, ha már az eddigi tudásom hamisnak bizonyult róla. De úgy látszik, hogy ő ezt nem veszi észre, vagy csak nem zavarja, mert ugyan úgy beszél velem, ahogy eddig.

- Tudod, kékecske, én nem próbálkozom, hanem csinálom. De az neked eléggé fájni fog - mondja fölényesen, én pedig csak a szememet forgatom. Már megszoktam Eternal stílusát, és igazán fel sem tud idegesíteni ezekkel, inkább csak a versenyszellememet erősíti. Szóval ezzel a kis megjegyzésével csak azt éri el, hogy kíméletlen legyek hozzá. Lehet, hogy eddig finom voltam, de csak azért, mert akármilyen szar kifogás, nem akartam egy csajt megalázni. Főleg nem úgy, hogy velem is folyamatosan azt teszik. Vagyis kedves voltam Eternalhoz, amennyire tudtam. Ez persze most sem változik, még mindig kedvelem őt, de a burkolt provokációs kísérletei végre célt érhetnek nálam.

- Mert pont te okoznál nekem fájdalmat, ugye? Hülye vagy, kevés vagy te hozzá - mondom, miközben elindítom a játékot. Ez amúgy nem igaz, eddig nagyon is féltem, hogy fájdalmat okoz nekem. Konkrétan sosem tudtam megfogalmazni, hogy mivel, csak amikor eszembe jutott, hogy esetleg nem akar többé beszélgetni velem, pocsékül éreztem magam. Féltem attól, hogy többé nem fog engem kedvelni, és ez nemhogy elmúlt volna, most már egyre erősebb. Furcsa mód Eternal túl fontos lett nekem ahhoz, hogy elveszíthessem, és ezt eddig nem is vettem észre.

Amikor megszólal, akaratlanul is elmosolyodom a hangja hallatán, de gyorsan eltüntetem az arcomról. A hidegnek kéne ráznia tőle, és nem jó értelemben, mégsem érzem magam rosszul Eternaltól. Sőt, egyre jobban leszek, az idegesség ellenére is. Nem értem, miért kéne idegeskednem, mégis csak lassan sikerül normalizálnom a légzésemet.

- Akkor legyen ilyen nagy szád, ha csináltál is valamit, kékci - mondja Eternal, miközben felcsatlakozik egy szerverre, és behív engem is. Elgondolkozva folytatja. - Hm, kék Cee... Nem rossz. Maradhat.

- Meg anyád, Vince - mondom kedvesen az újabb becézésre, miközben a billentyűzetre helyezem az ujjaim.

Az elkövetkező néhány órát játékkal, kurvaanyázással, és kötetlen beszélgetéssel töltjük. Az eddigi zavarom teljesen elszállt az első kör végére, így azután már minden gátlástól mentesen tudok úgy beszélni Eternallal, ahogy kell. Vagyis teljes mértékben pasiként tekintve rá, a fura, édes női parfümmel átitatott képzelgéseimet mellőzve. A hideg kiráz tőle, hogy akár egyetlen egy percig is másképp gondoltam rá az elmúlt hetekben, mint egy random emberre Steamről. Vagy, hogy másképp néztem rá, mint barátra. Csendben, vöröslő arccal szenvedek, amikor eszembe jut, hogy pár napja hány álmatlan éjszakám volt, amikor végig rá gondoltam. Ijesztő a tény, hogy egy ideje az életem Eternal körül forog, és még félelmetesebb, hogy eddig nem is vettem észre!

Amikor Eternal hat-hatra egyenlít, egy kis szünetet kérek tőle, amit persze menekülésnek hisz, de nem törődöm a cukkolásával. Leveszem a fejemről a fejhallgatót, és leteszem az asztalra, miközben leállítom a játékot. Egy pillantást vetek csak az órára, ami szerint fél kilenc múlt, vagyis megint elszórakoztunk egy egész délutánt. A gyomrom már hangosan korog, így leosonok az emeletről, hogy valami harapnivalót szerezzek. Megint nem ettem egész nap semmit, csak a reggeli lekváros pirítóst, amit anyu nyomott a kezembe, mielőtt kirohantam az ajtón.

A szüleim ilyenkor már rég itthon vannak, de egy ideje rájöttek, hogy felesleges akkor keresniük, amikor a szobámban vagyok, mert vagy nem hallom, ha szólnak nekem, vagy csak a játék miatt nem tudok kimenni. Viszont ha tehetem, ilyenkor is elkerülöm őket, mert apu a munkája miatt nagyon keveset van otthon, és az együtt töltött időben szívesen elkap egy-két tipikus apa-fia beszélgetésre. Mondanom sem kell, hogy utálom őket! Ha valamire jó egy apa, akkor arra biztos, hogy zavarba hozza az egyébként is szorongásos kisfiát! Anyu meg egyszerűen csak túl sokat aggódik értem. Azt hiszem, egyértelmű, hogy miért kerülöm őket, és miért lopakodom még a saját házamban is úgy, mint a suli folyosóin.

Lemegyek a konyhába, közben hálát adok annak, hogy anyuék nincsenek ott éppen. Utálok nekik hazudni arról, hogy milyen nagyszerűen érzem magam a suliban, hogy milyen jól megy a tanulás, és így tovább. Plusz, anyu elég sokat kérdez Mattie-ről. Érdekli, mi van vele, mert egy ideje nem jött át hozzám. Ezt persze én is tudom, de azt nem, hogy mit mondjak neki, ha az oka még számomra sem világos. Nem vesztem vele össze, ebben biztos vagyok. A Mattie féle viták félelmetesek, és megtanultam már, hogy nem éri meg vele balhézni. De attól még tényleg régóta nem láttam. Suliba mintha be se járna, hiszen akkor legalább néha észre kellett volna őt vennem. Mondjuk lehet, hogy figyelnem is kellett volna erre, mert az utóbbi időben teljesen kiment a fejemből, hogy beszéljek vele. Steamen szoktam látni, de szinte mindig játszik, és nem akarom zavarni őt. Nem tudom, mi lenne arra érdemes, hogy elvonjam vele a figyelmét egy tökéletes lövésről.

A konyhába érve sötétség fogad, de hamar megtalálom a villanykapcsolót, és bal kézzel felkattintom, miközben belépek a helyiségbe. Az asztalon egy vázát és a benne lévő virágcsokrot leszámítva semmi sincs, így nem is vesztegetem az időmet azzal, hogy odamenjek, helyette egyenesen a hűtőhöz indulok. Ami a virágot illeti, számomra fura, de apu még mindig vesz ilyeneket anyunak. Nagyon szeretheti őt, vagy mi, engem meg csak kiakasztanak vele. Néha még most is olyanok, mint a tinik, én meg rosszul érzem magam, mert a lúzerségem miatt soha nem fogom ezt átélni. Ilyen gondolatok közepette dühösen nyitom ki a hűtőt, és kiveszek egy doboz tejet. A szekrényhez megyek, és előszedek egy csomag csokipelyhet, meg egy tányért, végül a csöpögtetőről felmarkolok egy kanalat, és mindet a konyhapult szélére teszem. Pár perc alatt összeütöm a rögtönzött vacsorámat, és a pult mellett állva, a tányért a kezemben tartva enni kezdek. Nem sietek, de hamar eltüntetem a gabonapelyhet, és mivel épp senki se látja, egyenesen a dobozból iszom a tejet utána. Szerény kis életem egyik hatalmas lázadása ez, mint az is, hogy nem mosogatok el magam után.

Visszamegyek az emeletre, de nem a szobám, hanem a fürdő felé veszem az irányt. Muszáj letusolnom, mielőtt visszatérek a gépemhez, mert másnap reggelig megint nem fogok elszakadni tőle, legfeljebb azért, hogy aludjak. Lerángatom a cuccaimat, a szennyeskosárra dobom őket, a szemüvegemet pedig a halom tetejére teszem. Beállok a zuhany alá, és megnyitom a melegvizet. Nekidöntöm a hátamat a csempének, amitől kiráz ugyan a hideg, de a forró cseppek a bőrömön hamar elmulasztják a kellemetlen érzést. Lehunyom a szemem, miközben megdörzsölöm az arcomat, sokkal durvábban a kelleténél. Ki akarom verni a fejemből Eternalt, aki hirtelen megint befurakodott a gondolataim közé. Nem akarok figyelni rá, mert most minden zavaros vele kapcsolatban. Ha nem így lenne, akkor az éhségemmel nem sokat törődve még mindig a szobámban ülnék, és tovább játszanék meg beszélgetnék vele. De feltűnt már, hogy ez napról napra egyre nehezebb. Mármint egyre kevésbé tudok úgy csinálni, mintha nem érdekelne engem.

Néha csak fekszem az ágyban a plafont bámulva, és azon gondolkozom, milyen lehet ő. Milyen lenne, ha csak egyszer is láthatnám. Mit mondana nekem, és én mit mondhatnék neki. Azon töprengek, mit csinálhat, amikor nem beszélgetünk. Vajon ő is úgy várja-e minden nap, hogy bejelentkezhessen végre Steamre, ahogy én várom, hogy újra a közelében lehessek. Gondolkozom azon, vajon mi lehet a véleménye rólam. Kedvel-e engem. Barátok vagyunk-e. A párnámat szorítom ilyenkor, és belenyomom az arcomat, hogy véget vethessek az egésznek, de még azon is egy olyan illatot érzek, amit egy ideje hozzá társítok. Csendben szenvedek, és azon gondolkozom minden éjjel, hogy mit csinálok, és hogy ő mit tett velem, amiért ilyenné váltam, de most, a zuhany alatt rájöttem. Remegő kézzel zárom el a vízcsapot, és próbálom a felismerést letagadni. Akármit gondoltam eddig, azonnal le kell állnom vele. Nem szabad beleszeretnem Eternalba!

Kapkodva, felületesen törlöm meg a hajam, így még csöpög belőle a víz, amikor a törölközőt a derekam köré csavarom, és a szemüvegem felkapva átmegyek a szobámba. Bezárom magam után az ajtót, aztán valami ruhát kezdek keresni, hogy felöltözhessek. Pár perc után találok végre egy alsót az egyik fiókban, és miután felveszem, teljesen kimerülve rogyok le a székre. Azzal már nem fárasztom magam, hogy egy pólót is keressek magamnak, mert jelenleg nem is lennék rá képes. Mindenem remeg, mint a kocsonya, és nem a hidegtől, hanem a félelemtől. A szemüvegemet sem veszem fel, nem hinném, hogy lenne rá szükségem beszéd közben. Felemelem a fejhallgatót a billentyűzetről, ahová előzőleg ledobtam, és a fejemre illesztem. Nem kis meglepetésemre a vonal még él, pedig legalább egy órája magára hagytam már Eternalt.

- Na, mi van? Azt hittem, lehúztad magad a vécén - kapom köszönés helyett, amitől gombóc kezd nőni a torkomban. Nyelek egyet, mire az érzés sajgó kaparássá tompul.

- Bocs, Eter, kajáltam - mondom a lehető legtermészetesebb hangomon, egy becézéssel megspékelve, hogy Eternalnak ne legyen feltűnő, mennyire ki vagyok bukva tőle. Közben magamat is győzködöm, hogy az egész hülyeség, nekem meg kár aggódnom. Az oka pedig az, hogy Eternal pasi, én pedig nem lehetek beleesve, szóval nem kell idegeskednem amiatt, hogy mit mondjak neki.

- Elmész kajálni, és nekem nem is szólsz? Ja, bocs, inkább csak nem adsz? Szégyelld magad - Eternal hangjából süt a sértettség, én meg leblokkolok. Talán öt másodpercig hallgatok, mire elröhögi magát. - Istenem, ne vedd már komolyan! Legközelebb elmegyünk együtt, és el van intézve.

Nem tudom, hogy pontosan mire gondolt, de gépiesen válaszolok neki.

- Oké, majd meghívlak valamikor. Addig meg maradjunk másnál. - A hangom kezd természetessé válni, de a remegésem nem akar alábbhagyni. Nagyon boldog vagyok, hogy Eternal nem lát most engem, főleg, hogy még mindig egy szál alsóban ücsörgök, és nem is áll szándékomban felöltözni.

- Fasza, majd behajtom. Jössz vissza játszani? - beszélgetőtársam egészen felderül, ami engem is kicsit magamhoz térít. Ekkor látom csak, hogy Eternal neve még mindig zöld, ott maradt TF-ben, miután és lecsatlakoztam. Szórakozottan nézegetem a barátlistámat, miközben gondolkozom.

- Ma már nem. Aludni akarok, majd holnap suli után - sóhajtok, és szinte látom magam előtt, hogy Eternal egy leereszkedő pillantást vet rám a monitoron keresztül, a saját szobájában ülve.

- Nem tudtam, hogy ilyen szarul bírod, pedig még ki se fárasztottalak rendesen. De jó éjt pusziról ne álmodozz! - a hangja gunyoros, de nem bántó, amitől megnyugszom kissé, de a szívem kezd gyorsabban verni a normál ritmusánál. Igyekszem nem foglalkozni vele, és a helyes légzésre koncentrálni, mielőtt még kapkodni kezdem a levegőt is emiatt.

- Majd holnap meglátjuk. Amúgy tarts meg a puszidat, majd pont tőled kérnék! - Nem tudom, hogy képes valaki egyszerre megnyugtatni, és felborzolni minden idegszálamat, de ha létezik ilyen ember, Eternal Scout jó eséllyel indulna ezért a címért. Gyorsan elköszönök tőle, mielőtt olyat mondanék neki, amivel esetleg megbántom, vagy csak magamat égetem le teljesen előtte, és egy újabb Eternal féle csípős megjegyzés előtt bontom a vonalat. Látom, hogy gépelni kezd nekem, de nem várom meg, hogy mit akar, sietve bezárom az ablakát. Az utolsó, amit még látok, az a barátlistám egyetlen kék neve a sok zöld, vagyis éppen játszó személy között. Ez lenne Mattie. Épp elérhető, de az a bizonyos gombóc megint nőni kezd a torkomban, és nem vagyok képes írni neki.

Mielőtt meggondolhatnám magam, kijelentekezem Steamről, a fejhallgatót az asztalra teszem, majd a gépet is kikapcsolom. A telefonommal a kezemben megyek el az ágyamig, ahol a mobilt a párnám alá csúsztatom, én pedig lekuporodom az ágy belső felére. Szorosan magam köré csavarom a takarót, az egyik szélét szorongatva. A fal felé fordulok, és összeszorított szemmel próbálok elaludni, közben pedig nem gondolni semmire, főleg nem a ma délutánra.