A fejezet első része, amiben Mattie kis titka lelepleződik.

*

Cee meg én full kussban sétálunk, miközben szívom a cigimet. Persze figyelek arra, hogy ne szálljon a srácra a füstje, tudom, mennyire nem szereti, de amennyire el van most foglalva a cipője bámulásával, szerintem azt sem venné észre, ha egyenesen a képébe fújnám. Fogalmam sincs, hogy Cee min töri a fejét, de mivel percek óta hozzám se szólt, én se teszem. Ez csak könnyebb így, mert hiába döntöttem le azt a nagy bögre kávét reggel, a hatása már most sem olyan erős, mint lennie kéne. Mit szépítsek, mindjárt elalszom. Gondoltam rá, hogy faggatom még egy kicsit az ő híres pasijáról, de majd talán később. Most akármit mondana, nem tudnék rá odafigyelni.

Mélyebben szívok a cigimbe, miközben rásandítok. Nem kéne itt hagynom, hiszen én kértem, hogy legyen velem. Ha Cee nem lenne ilyen jó barátom, tuti utálna ezekért. Sőt, lehet hogy utál is, csak nem mondja. Nem mintha olyan ijesztő lennék, de egy csomószor még nekem se mondja el azt, ami a fejében jár, és úgy tűnik, hogy a mostani is egy ilyen eset lesz. A francba már! Kifújom a levegőt a bent tartott füsttel együtt, miközben elszakítom tőle a pillantásom. Nem mehetek Cee-vel tovább, mert képtelen lennék magyarázkodni neki. Pedig el akartam mondani neki, hogy mi van, tényleg! De ahogy rám szokott nézni azokkal a hatalmas, kék szemeivel, teljes értetlenséggel, egyszerűen nem tudtam megtenni. Hülye Cee, minden az ő hibája! Utálok titkolózni előtte, de ha nem passzolt volna le azért a cyberbuziért, most nem is kéne ezt tennem!

Még mindig gondolkozom, hogy szóljak-e neki, hogy lelépek, de mielőtt a vállához érhetnék, hogy magam felé fordítsam, leejtem a kezemet. Cee ezt észre sem veszi, tuti bejöhet neki a cipőm orra, ha ennyire rá van állva, pedig csak egy sima, kék Converse, aminek már régen letapostam a sarkát. Megrázom a fejemet, elpöccintem a csikket, majd teszek még két, lassú lépést Cee oldalán, és végleg leszakadok mellőle, az út belső feléhez húzódva. Még jó, hogy én mentem belül! Nem kellett megkerülnöm szöszikémet, hogy a kerítés mellé kerüljek, ezzel is nyerve két másodpercet, mielőtt keresni kezdene. Még utoljára hátranézek a távolodó haveromra, aztán leveszem a hátizsákot a vállamról, és átdobom a kerítésen.

Az ujjaimat beakasztom a drótok átlós szemei közé, majd a lábamat is bedugom az egyik lyukba. Szerencsére van akkora, hogy a cipőm orra kényelmesen beférjen, valamint egy kicsit meg is nyúltak már a szálak, hiszen egy párszor igénybe vettem már őket ilyen szökésekkor. Elrúgom magam a földtől, két kézzel a kerítés drótszemeibe kapaszkodva, miközben a másik lábamat is egy lyukba csúsztatom, és átlendülök a kerítés felett. Az egész bő harminc centivel magasabb, mint én, amin még az alatta lévő betontalapzat is dob egy kicsit, így elég nagyot esem, amikor landolok a túloldalon.

Nyöszörögve kelek fel a nyirkos fűből, a fájó hátsómat tapogatva. Tuti, hogy egy vízfolt van a seggemen, mert már érzem is, hogy a nedvesség a bőrömet éri, az alsómat is eláztatva. Mennyire örülök ennek! Csak vigyorogni felejtettem el hozzá. Még mindig nyögve húzom lejjebb a rajtam lévő, bő pulcsit, ami így is szinte a combomat veri, de legalább elfedi a kis balesetem nyomait. Lehajolok a táskámért, amit csak menet közben veszek fel, miközben igyekszem minél távolabb húzódni a fallal párhuzamosan futó járdától. Cee már tuti, hogy keres. Ha nincs szerencsém, akkor talán vissza is jön pár métert, hogy megnézze, hova lettem, és akkor észrevesz, én meg kamuzhatok valamit. Nem, ilyet nem játszunk! Bocsi, Cee, majd legközelebb. Nem kell, hogy utálj, én is eléggé utálom magam ezért. Arra nézek, amerre a srácot hagytam, aztán gyors léptekkel átvágok a füvön, a tőlem pár méterre lévő tornaterem sarkát megcélozva.

Persze simán körbemehettem volna, hogy bemenjek a kapun, mint minden normális ember, ugyanúgy ide jutottam volna. De több gond is van ezzel a tervvel. Egy, akkor végig kellett volna masíroznom Cee-vel a sulin, és tuti összefutottam volna a drágalátos pasijával, és ha bármi gáz van vele, azt még szösszencs kedvéért sem hagynám szó nélkül. A legjobb barátom a legjobbat érdemli, kész. Kettő, ha nem is találkozottak volna, Cee velem akart volna lógni, mert hiányzom neki, vagy valami ilyesmi. Oké, ő is nekem, mert imádom, de egyelőre más dolgom van, és az kicsit sürgetőbb, mint őt pátyolgatni. Ez vicces egyébként, mert tegnap végig ő tartotta bennem a lelket, de ami a szobámban történik, az ott is marad, felesleges, hogy most is eszerint viselkedjünk. Továbbá valami jó indokot kellett volna kitalálnom, hogy miért hagyom magára, és hiába hazudok jól, Cee-nek nincs szívem. Na jó, néhány füllentés belefér, de mindig látom, hogy néz rám utána, és az az arc nem éri meg nekem. Jó, szemét dolog volt már megint szó nélkül otthagyni, de nem tudok a szemébe hazudni. Így valahogy könnyebb. De nem csak ezek teszik indokolttá azt a csodálatos kerítésmászást, amit egy Assassin's Creed kocka is megirigyelhetne tőlem, hanem az is, hogy máris késésben vagyok. Öt perccel ezelőttre kellett volna itt lennem, és nem azért nem sikerült, mert elaludtam! Nem, semmiképp sem az én hibám, csak pont így jött ki.

A tornaterem fala mellett megyek tovább, abba a keskeny, árnyékos sávba húzódva, amit az épület vet maga elé. Kezdem ténylegesen úgy érezni magam, mint valami hülye assassin, vagy, ha már lopakodásnál tartunk, Spy, de ezt gyorsan kiverem a fejemből. Van más is, amivel foglalkozhatok! Próbálok olyan laza lenni, mint mindig, de egy kis izgalom ennek ellenére sem akar magamra hagyni, így a torkomban dobogó szívvel, az arcomon meg egy levakarhatatlan, elég idióta mosollyal lépek be a suli és a melléképület közti beugróba. A két épületrészt valami folyosóféle köti össze, aminek a falait üveg, az üveget meg rácsok fedik. A placc le van betonozva, és szigorúan tilos látogatni. Ezt tuti valami hülye találta ki, mondjuk az igazgató, de attól függetlenül semmit sem ér, mert a hely tele van dobálva cigicsikkekkel, és nem én szívtam el az összeset, annyi biztos. Az összetaposott filtereken lépkedve megint megkívánom a cigit, de csak egy kis időre. Gyorsan elterelem róla a figyelmemet, valami jobbat is kaphatok most, mint egy adag füstöt a tüdőmbe. Azt a bizonyos jobb dolgot pedig meg is látom az egyik derékmagasságban lévő betonpadkának támaszkodni, és gyorsítok a lépteimen, hogy minél hamarabb odaérhessek hozzá.

Már méterekkel korábban észreveszem őt a sötét ruhái miatt, amik élesen elütnek a fal szürkés tégláitól, de próbálom a cipőjére, legfeljebb a térdére szegezi a tekintetem, mert nem akarok olyan lángoló arccal elé állni, mint a hajszíne. Ma talpig feketében van, fényes, fekete bőr bakanccsal, zsebre tett kézzel. Azt a bő, piszkosvörös pulcsit, ami a legutóbbi találkozásunkkor, vagyis úgy két napja viselt, most én vettem fel, amikor megtaláltam otthon egy halom másik cucc alá gyűrve. Nem mintha direkt rejtettem volna el Cee elől, eszembe sem jutott, de visszagondolva nem lett volna rossz ötlet. Csak épp így alakult. Most viszont, ahogy megyek felé, próbálok tényleg csak a bakancsa csillogó orrára nézni, hogy a pulcsiból áradó édes, meg általam cigifüstös illatát figyelmen kívül hagyjam. Elég nehezen megy, így inkább már a számon keresztül lélegzem, ami lassú, halk zihálásba fullad. Nem tudom, ez égőbb-e, vagy, hogy az arcom pirult ki csak annyitól, hogy a közelében tudom magam, de aztán rájövök, hogy ennek érdekelnie se kéne. A francba is, a szerelmemmel találkozom, ilyesminek nem kell zavarnia! Főleg nem, hogy miatta történik, mert hiányzott már. Veszek egy nagy levegőt, és ránézek végre, de azt a hülye mosolyt, ami a közelében mindig az arcomra ragad, nem sikerül eltüntetnem.

- Szia, Dim - köszönök neki vidáman. Vicces, már attól feldobódom, hogy látom. Kiveszi a kezeit a zsebéből, miközben hozzásimulok, így hamarosan érezhetem, hogy magához húz. A szegycsontjának támasztom az állam, úgy nézek fel rá. Másfél fejjel magasabb nálam.

- Szia - mondja halkan, de a vége belefullad abba a csókba, amit adok neki. Nem is bánom. Imádom a hangját, de a száját annál is jobban! A nyaka köré fonom a karjaim, Dim a derekamat tartja, és ha lehet, még közelebb húzódom hozzá.

A keze lassan becsúszik a pulcsim alá, végül a farzsebemben köt ki, finoman megszorítva a hátsómat, mire a szájába sóhajtok. Tuti, hogy kitapintotta a vízfoltot a gatyámon, de nem kérdez semmit, amiért hálás vagyok. A tarkóját cirógatom, ujjaimat a hosszú, vörös tincsei közé fúrva, és közelebb húzom magamhoz a fejét. Megnyalja az alsó ajkam, mire kinyitom a számat, és a nyelvét kezdem nyalogatni. Az ajkaihoz hozzá sem érek egy ideig, végül finoman megharapom a száját, és ténylegesen megcsókolom. Szorosabban tart, én pedig a mellkasához nyomom az enyémet, miközben egy kicsit durvábban harapok a szájára. Dim halkan nyög, mire egy pillanatra ránézek. A szemei lehunyva, az arca szép, a csókja édes. Imádom őt. Becsukom a szemem, nem bírom nézni, miközben ezt csináljuk, mert már a látványától kikészülök. Ha tehetném, még szorosabban húznám magamhoz, de az egyetlen, ami még elválaszt tőle, az néhány rajtunk lévő ruha, semmi több.

Fél kézzel már csak a fekete felsőt karmolászom a hátán, miközben Dim átveszi tőlem az irányítást, és ráharap a számra. Nem fáj, de tudatja velem, hogy maradjak nyugton. Viszont komolyan, mellette hogy lennék rá képes? Csak nyűglődöm, de hagyom, hogy vezessen, és érzem, ahogy a nyelve finoman átsiklik a számba, az ajkunk pedig egymáshoz ér. Nem kéne úgy kapkodnom a levegőt, mintha az első csókom lenne, én pedig tiszta ideg lennék miatta, mégis így van. Képtelen vagyok normálisan lélegezni, így amikor Dim elhúzódik tőlem talán fél perccel később, zihálok egy sort lehajtott fejjel, mielőtt ránézhetnék. Az arcom vörös az izgalomtól odatódult vér miatt, de nem bánom. Egy ideje megtetszett a vörös szín, mégsem vagyok hajlandó így ránézni a szerelmemre. Még azt hinné, hogy zavarba jöttem tőle! Jó, talán egy kicsit, de még mindig zavarba tud ejteni az, amit csinálok vele.

Dim ezalatt kihúzza a kezét a nadrágzsebemből, és felül a betomperemre, aminek eddig támaszkodott. Egy halvány mosollyal kinyújtja felém a jobbját, mire mellé telepszem, és a kezét megragadva összekulcsolom az ujjainkat. A vállára hajtom a fejem, az arcom a pulcsijába temetem, és csak élvezem, hogy ennyire közel lehetek hozzá.

- Mi volt tegnap? - Kapok egy puszit a homlokomra, de nem nézek fel. Szegény drágám! Végighallgatta a kiabálásom nagy részét, mielőtt eszembe jutott volna letenni azt a kurva telefont!

Csendben szitkozódom, nem akarok neki beszélni róla. Meg igazából mit mondhatnék? Az, hogy a tesód, akit utálsz, a legjobb barátjával kúr, utána meg végig kell nézned a levezetést, nem egy szóban átadható téma. Ezt át kell élni, de nem akarom belerángatni ilyenekbe. Dim még soha nem volt nálam. Én egyedül is utálok hazamenni, szóval vele még rosszabb lenne. Vagy nem rosszabb, csak furább. Nem fogom őt olyan bolondokházába vinni, ahol élek! Főleg nem az idióta tesómhoz!

Cee más téma, de ő a legjobb barátom. Plusz, ő sincs sokat nálam, inkább én lógok az ő szobájában, de ez láthatóan nem zavarja. Mondjuk a tegnapi után fogalmam sincs, mit gondol. Lehet, egyszer meg kéne kérdeznem. Dim viszont még mindig arra vár, hogy mondjak neki valamint, így arra fordítom a figyelmemet, hogy kitaláljak egy elfogadható sztorit, miért kezdtem el ordibálni egy harmadik személlyel, miközben telefonáltunk. Végül minden igyekezetem ellenére csak egy sóhajtásra futja, mire maga felé fordítja a fejemet, én pedig durcásan pillantok rá. Nem szeretem, ha kényszeríti, hogy ránézzek, mert direkt nem teszem. Nem tudok a szemébe nézni ilyenkor, mert tuti, hogy mindent elmondanék neki, akármit kérdezne. Csak ennyi kéne, és azt hiszem, Dim tudja is, de egyenlőre még nem élt vissza ezzel a hatalmával.

- Mattie. - Jólesően kiráz a hideg, ahogy a nevemet mondja. Kiszáradt szájjal nyelek egyet, miközben a pillantásom az ajkaira függesztem. Milyen jó lenne megint megcsókolni! Viszont nem teszem, mert tudom, hogy most válaszokat vár tőlem, és ez elég olcsó elterelés lenne. Olcsó ugyan, de hatásos. - Csak mondd, hogy minden okés veled.

Pislogok rá, mire sóhajt, és megszorítja a kezem. Szóval aggódott értem? Közelebb csúszom hozzá a párkányon, a combunk egymáshoz ér. Erőt veszek magamon, és belenézek a sötétkék szempárba, amiből, a hangjával ellentétben, most semmilyen érzelmet nem tudok kiolvasni.

- Úgy nézek ki, mint akinek bárki is árthat? - Megeresztek felé egy vigyort, mire láthatóan megnyugszik. Ez a kijelentés persze csak részben igaz, de komolyan, valami hülye Lincoln cica mit tudna velem csinálni? Rám néz? És ez a bátyámra is vonatkozik. Azzal kefél, akivel akar, csak én nem vagyok rá kíváncsi. És egyébként is vigyázok magamra. Ha bármi történne velem, hogy tudnék akkor Dimmel lenni?

- Megnyugtató. Most gyere - a hangja ugyanolyan halk, mit az előbb, és érzem, hogy lecsúszik a földre, engem is magával húzva.

Még mindig fogja a kezem, én pedig kiélvezem azt a pár másodpercet, amíg még így maradhatunk, aztán Dim elenged, és simán, egymás mellett sétálva távolodunk el a suli hátuljától. Bemegyünk az épületbe jó pár kint lézengő diákkal együtt, de a mellettem lépkedő vörös figyel arra, hogy ne sodorjanak el tőle. Észrevétlenül, a pulcsim ujjánál fogva vezet maga mellett, aztán a lépcső aljánál elenged, és egyetlen egy pillantást váltunk csak, mielőtt ő fel, én pedig lefelé indulok. Felesleges lenne elköszönnöm Dimtől, mert hülyén hangzik ugyan, de abban a pillantásban minden benne volt, amit mondani akartam, vagy, amit ő mondhatott volna nekem. Szia, később találkozunk, szeretlek. Egy sóhajjal megyek végig az alsó szinten, hogy beérjek az első órámra, és próbálom kiverni a fejemből, hogy milyen szívesen megcsókolta volna, mielőtt otthagyjuk egymást.