Alig hiszem el, hogy ezt a napot is túléltem, de már csak egy semmilyen péntek van hátra, és újabb három hónapra búcsút mondhatok a sulinak és vele minden ottani gyötrelmemnek. Igazából már hazamennék, de Mattie elkapott a folyosón, és magával rángatott a suli mögé, hogy még egy kicsit ejtőzzek vele, de komolyan nem értem, miért kellek én oda, vagy miért nem bírja elszívni a szokásos, órák utáni első cigijét menet közben. Csak megszokásból, alig két mondat erejéig ellenkezem, aztán hagyom, hogy rángasson, úgyse szabadulhatok tőle. Igazából jobban foglalkoztat, hogy Mattie miért jött be suliba az utolsó napok egyikén, amikor eddig nem sok gondot fordított rá, de nem jut időm megkérdezni tőle, mert lefékez a dohányzóban, Örökkévalóm meg Dim között. Csak egy meglepett hellóra futja, de még ezzel is alig zökkentem ki őket a már megkezdett beszélgetésükből. Nem sokat hallottam belőle, amíg odaértünk, de úgy tűnt, nagyon izgatottá tette őket, még a többnyire komoly Walker srácot is. Ezen Vince-nél már kevésbé lepődöm meg, de attól, hogy nem hozta lázba az érkezésem, miután egész nap sikerült elkerülnünk egymást a folyosón, egy kicsit csalódott vagyok. Mattie viszont nem sokat törődik az én kicsinyes szenvedésemmel, kiveszi a felé nyújtott gyújtót Dim kezéből, és ő is előhalászik egy szál cigit valahonnan, bekapcsolódva kettejük füstölésébe. Hátrébb állok, de még így is a pofámba kapom a füstöt, amit egy sóhajjal nyugtázok. Nem tudok mit csinálni vele.

- Miről maradtunk le? - kérdi haverom, ki tudja, kinek címezve, mire az első reakciót tőlem kapja, ahogy furcsállva nézek rá.

- Még semmiről, bogaram - vigyorog rá Vince egy slukk után, én meg a fejemet rázom. Mikor lettek ezek ilyen jóban? Inkább nem akadok fent rajta. - És babám - néz rám végre -, miért bujkáltál előlem megint egész nap?

- Nem mintha kerestél volna - válaszolok a csipkelődésre, egy kényszeredett mosollyal elvéve az élét. Bárhogy szeretem, egy kicsit haragszom rá, mert vagy egy hete nem is láttam már. Amilyen kevés dolgom volt, már a kötelező rendrakásokat leszámítva odahaza, szinte vártam, hogy egy újabb randira hívjon, mint legutóbb, de ez elmaradt valahogy. Igaz, minden délután beszéltünk, szinte rohantam haza a suliból órák után, amikor nem láttam ácsorogni a bejárat mellett, de hiába kértem, hogy legalább mászkáljunk egy kicsit az egyik parkban, Eter ezer bocsánatkéréssel mondott nemet, legutóbb alig egy órával a találkozásunk előtt. Ez elcsüggesztett, mert legalább azt személyesen akartam elújságolni neki, hogy tudtam beszélni magunkról anyuval, de most, hogy végre itt van, nem akarom a hülyeségeimmel fárasztani. Legszívesebben csak a nyakába borulnék egy-két percre, de a barátaink figyelő szemétől kísérve nem lennék rá képes, hiába van jobb dolga most mindkettejüknek.

Vince nem veszi fel ez előbbit, csak mosolyog rám, talán, hogy megbékítsen, én meg sóhajtok. Ritka, de elég ennyi is ahhoz, hogy elfeledkezzem az egészről.

- Ne vádolj! - kiált fel aztán, szokásosan túldrámázva mindent. - Egész nap azon gyötrődtem, mikor látom meg az édes szőke buksidat! - nyűglődik tovább, mire elvigyorodom, pedig nem szeretnék.

- Jaj, csihadj már! - mondja Mattie, rá se nézve Örökkévalómra. - Nem mintha nem rajtam lógtál volna délelőtt.

- Még ha lenne közös óránk, hogy megtehessem! - hallom rögtön, míg Vince a másik kezébe veszi a cigijét, hogy átkarolja a derekamat.

- Ne szépíts, így is ezt csináltad - vonja meg a vállát a haverom, aztán újra Dimnek szenteli minden figyelmét. - Akkor, mi legyen holnap?

- Ja amúgy - méltatlankodik Vince mellettem -, engem is beavathatnál végre!

Dim nem jön zavarba a kétoldali kérdésekről, de mielőtt bármelyikre válaszolhatna, közbevágok.

- Mi a fenére készültök? - érdeklődöm leginkább Mattie-től, ha már ő dobta fel, de Vince még azelőtt magyarázkodni kezd, hogy a barátom kinyitná a száját.

- Franc, drágám, nem szóltam még? - próbál bűnbánó hangot megütni, de nem hangzik túl őszintén. - Dimmyéknél üres lesz a ház, szóval a srácokkal tartunk egy szép estét. Ugye? - néz rá a vörösre megerősítést várva, aki csak bólint, míg eltapossa a csikkét. - Szóval...

- Szóval, Cee, ezennel meg vagy hívva - közli Mattie vidáman. - Ne kezdj el szar kifogásokat gyártani, eljössz és király lesz!

Segélykérőn pillantok hol Dimre, hol Vince-re, de az előbbi csak nyugtázza a dolgokat, utóbbi pedig egészen felvillanyozódik.

- Igen, pont ezt akartam! - húz szorosabban magához, és a vállamra dönti a fejét. - Holnap este Dimnél csapunk egy tök jó bulit, és te is ott leszel, nincs vita. - Rám mosolyog, ahogy felnéz, mintha tényleg igent kéne mondanom rá, holott tudja, képtelen lennék ellenkezni velük.

- Most őszintén - fordulok újra a legjobb barátomhoz -, csak ezért cibáltál ide?

- Miért, nem egyértelmű? - kérdez vissza szenvtelenül, próbálva úgy beállítani a dolgot, mintha végig ezt tervezte volna. A fejemet csóválom. Mattie rám vigyorog a cigifüstön át, világossá téve, hogy nem érné meg tovább vitatkoznom vele.

~*~*~*~

Másnap hat körül érünk Mattie-vel a Walker házhoz. Szívesebben vettem volna, ha Vince kísér el, de még este elmondta, hogy neki és Dimnek lesz néhány elintéznivalója a buli előtt, így csak később mennek át hozzájuk. A kissé zavart kérdésemre, hogy mi ketten Mattie-vel addig mi a francot csináljunk ott, csak annyit felelt, hogy Vic majd elszórakoztat minket, úgyis otthon lesz, és akár el is kezdhetnénk az alapozást. Hogy mivel, már meg sem kérdeztem tőle, hiszen a haveromat ismerve úgysem érkezik üres kézzel, erről a múltkori, vodkás akciója is biztosított. Tényleg lapul egy hasonló üveg a táskájába, amit hamar oda is ad a lánynak, miután beenged minket, és átterelget a nappaliba.

- Azt hittem, legalább Dimék jönnek vissza! - csivitel, míg visszatér a konyhából, kezében három feles pohárral. Leteszi őket a dohányzóasztalra, az üveg mellé, nem törődve a zavart pillantásommal. Ahhoz képest, hogy csak tizenhat körül lehet, elég nagy szakértelemmel tölt mindhármunknak, mielőtt egy poharat kézbe fogva leülne Mattie mellé a kanapéra. Haverom túloldalán foglalok helyet, még mindig kétkedve nézve hol rá, hogy a lányra.

- Én meg azt, hogy jobban fogsz nekünk örülni, húgi - válaszol Mattie szinte unottal, mire a lány felvonja a szemöldökét.

- Ne már, ne kezdd te is a húgizást, az Vince reszortja! - méltatlankodik, míg koccintásra emeli a poharát. - Na, ne csináld már, Cee, köszöntőt! - szól rám szinte feddőn, amiért nem nyúltam a kitöltött ital után.

- Jó, és mire is? - fogom meg kelletlenül az asztalon maradt poharat.

- Arra, természetesen, hogy négy órája hivatalosan is nyári szünet van - vigyorog rám a barna, de egyből lehervasztom a mosolyát.

- Ó, Matt, már azt gondoltam, örülsz, hogy jövőre végzősök leszünk - húzom egy kicsit, pontosan tudva, milyen sokat bosszankodik ezen a tesója miatt.

- Ne fárassz már, hülye! - morgolódik, de Vic elvágja a már várható, cifrább folytatást.

- Nyugi, fiúk, ne szedjétek szét egymást! - korhol, és felénk tartja a poharát. Mattie-vel szinte egyszerre koccintom hozzá a sajátom. A vodka égeti a torkomat, de semmi több, és láthatóan egyiküket se ütötte meg ennél jobban.

- Lányka, nem láttad még, milyen, ha tényleg szétkapjuk egymást - mosolyog rá Mattie, én meg helyeslőn bólogatok. - Viszont Dimék haragudni fognak, hogy elkezdtük nélkülük.

Erre már én is gondoltam, de kisebbik házigazdánk csak megrántja a vállát.

- Rá se ránts, az ő bajuk, hogy nem jönnek. - nagyon igyekszik azon, hogy szenvtelen maradjon, de valamiféle várakozás süt a hangjából, amit nem tudok hová tenni. - Addig is, Cee - fordul most hozzám, ahogy a térdeire könyökölve áthajol a barátom előtt -, benne nem bízom - int Mattie felé, aki méltatlankodva morran fel -, szóval mondd, hogy nézek ki?

A kérdés váratlanul ér, de ha el is vörösödöm, legfeljebb a szoba melege miatt.

- Jól, jól, persze - mondom egy kicsit esetlenül, csak kevéssé időzve Vic ruháján. A meleghez mérten pusztán egy rövid, fekete szoknya, zokni, meg egy fekete, szinte túl mélyen kivágott top van rajta; ha egy kicsit jobban előre hajolna, még a melltartója színét is megmondhatnám, ha érdekelne. A haja az eddigiekkel szemben most lazán befonva lóg a bal válla előtt, és mintha ki is sminkelte volna magát, de ezt nem mondhatom biztosan. Gőzöm sincs, miért csípte ki magát ennyire, de biztos, hogy nem Mattie-nek vagy nekem szánta, főleg, hogy a haverom még mindig duzzog mellettem az előbbi kijelentése miatt. A válaszom mindenesetre feldobja, mert egy mosoly tűnik fel az arcán, aztán elégedetten hátradől a kanapén, és bekapcsolja a tévét, megállapodva valami népszerű zenecsatornán.

- Hé, szépségem - kezdi Mattie, ahogy a lány a háttámlán nyugtatott keze alá huppan -, van kéznél dobókockád? - A kérdésre Vic grimaszol, én meg idegesen nézek a barátomra.

- Mattie, nem. Ne kezdd! - szólok rá, mert tudom, mit forgat a fejében. A lány viszont vagy gyanútlan, vagy benne van a játékban, mert válasz helyett csak felpattan, és eltűnik a szobájában, visszatérve pedig két kockát gurít el az asztalon.

- Megfelel? - vigyorodik el, Mattie pedig viszonozza.

- Naná. Amúgy Cee, ne nyávogj, még el se kezdtem semmit! Na, add a táskám, légy oly drága! - édeleg egy kicsit, de eszem ágában sincs megmozdulni. - Akkor csak baszd meg, jó? - veszi fel ő maga a földről, és kipakolja a benne maradt dobozos söröket, szám szerint hatot. Amikor elhozta, nem kérdeztem rá, miért ennyit, azt gondoltam, csak találomra söpörte ki a bárszekrényt meg a hűtőt otthon, és ő sem fárasztotta magát azzal, hogy megmagyarázza. Vic lelkesen tapsikol, ahogy meglátja a dobozokat egymás mellett, de én továbbra is sandán bámulok a legjobb barátomra.

- Ne szórakozz, nem játszom ezt! Veled tuti nem - nyűglődöm, de egyiküket sem hatom meg ezzel.

- Olyan ünneprontó vagy! - szid le Mattie, összekócolva a hajamat a kanapéra fektetett baljával. - Vagy félsz, hogy nem bírnád ki?

- Tényleg, szállj be! - unszol Vic is, maga alá húzva a lábait mellettem. - Csak egy kicsit, amíg a srácok hazaérnek! Ketten nem vicces, és amúgy is, simán leiszom Mattie-t, ne hagyd már!

- Ne is álmodj róla! - vág vissza azonnal a haverom, de hiába reménykedem, engem sem hagy lógva. - Te meg, nyomikám, ne izélj! Ne várd, hogy könyörögjek neked, pedig tudom, mennyire imádod! - Úgy gügyög hozzám, mint egy csecsemőhöz, és sejtem, hogy csak fel akar húzni vele, mégis eléri a célját; dühösen fújok egyet, ahogy a tekintetünk találkozik.

- Ó, csak basszátok meg mindketten! - szitkozódom, ahogy a kezembe veszek egy dobozt, és azonnal kibontom. - Vedd fel a kockákat, én kezdek!

Mattie elégedetten kapja fel a két dobókockát, majd gyorsan el is gurítja őket az asztalon. Hetet mutat, amit zokszó nélkül lehúzok a sörömből, magamon érezve mind az ő, mint Vic pillantását.

A játék, amibe belerángattak, elég egyszerű, és korábban is csináltuk párszor a legjobb barátommal: csak két kocka, néhány sör, és még néhány őrült kell hozzá. Röviden annyi az egész, hogy a társaságban a melletted ülő dob, majd a számmal megegyező kortyot kell innod egyhuzamban a piából. Ezt a vétózás egy kicsit érdekesebbé teszi, ugyanis, ha túl magasnak ítéled meg a kapott számot, élhetsz vele. Ilyenkor tippelned kell, kisebbet, vagy nagyobbat dobsz-e a kihívódnál, majd, ha ez megvan, előbb ő, majd te guríthatsz a kockával. Ha eltalálod, nem kell innod, de ha vesztesz, az újonnan kapott számot és az előtte dobottat is le kell nyelned. Szerencsén múlik az egész, de Mattie mellett rájöttem már, hogy bármi jön is, jobb, ha nem élek vétóval. Ördögien jó érzéke van hozzá, és ha rajta múlna, csak emiatt elérné, hogy két sörrel lerészegítsen. Ez a kör viszont nem indult rosszul, hamar megvagyok a hét kis korttyal, Vic pedig türelmetlenül elveszi a haveromtól a felé nyújtott kockákat.

- Kíváncsi leszek rád - mondja, míg eldobja őket a dobozok között, de mindössze hármat kap eredményül.

- Erre még ne legyél - vonja meg a vállát a haverom, míg ő is kibont egy sört, és gyorsan végez a három kortyával. - Te viszont annál jobban érdekelnél - vigyorodik el szenvtelenül, a kezembe nyomva a dobókockákat. A lány felfújja az arcát, és mindenre készen magához vesz egy sört, míg én a sorsa felől döntök a dohányzóasztalon. Tizenkettőt, a lehető legnagyobbat hozza eredményül, mire sajnálkozva nézek a Walker lányra.

- Nem direkt volt - szabadkozom egy zavart mosollyal, de Vic felszegi a fejét, és zokszó nélkül inni kezd. Csak nyolcig számolom magamban, utána már szinte remélem, hogy abbahagyja, de anélkül húzza le a tizenkettőt, hogy egy pillanatra is elvenné a dobozt az ajkaitól.

- Szép volt - dicséri meg Mattie, amint befejezi, de csak egy én-megmondtam-pillantást kap válaszul. - Csak nem gyakoroltad? - ironizálni akar, de Vic vagy nem hallja ki belőle, vagy csak nem érdekli.

- Hahó, Vince a legjobb haverom, Dim meg a bátyám! - vágja rá úgy, mintha ezzel mindent megmagyarázna. - Mellettük hamar megtanultam bírni a piát. - Megvonja a vállát, és elégedetten néz ránk, amit Mattie nem is firtat tovább, de engem elgondolkodtat kissé. Sosem néztem Örökkévalómat tipikusan jó kölyöknek, de annak a bulizós alkatnak sem. Az pedig, hogy Dim is hasonló kaliber, még jobban meglep, de időm sincs rákérdezni, mert Mattie oldalba lök, hogy figyeljek rá.

- Tizenegy, aranyom - vigyorog rám édesen -, vétózod?

- Csak szeretnéd! - forgatom a szememet, és újra felemelem az ölemben tartott sörös dobozt.

A játékot végül ajtócsapódás és beszélgetések zaja szakítja félbe, de mielőtt felocsúdnék, Vic felpattan a kanapéról, és ráveti magát az egyik belépőre. Viszont se nem Dim, se nem a mellette álló Eter az áldozata, hanem egy harmadik, aki most felkapja a lányt, és magához szorítja, mielőtt újra letenné a nappaliban. Csak pislogok rájuk, míg Mattie halkan röhög mellettem, és az zökkent ki végül, hogy a már ismert, ujjatlan kesztyűs kezek átölelik a nyakamat a hátam mögül. Hátradöntöm a fejem, így nézek fel Vince vidor arcába, aki lemosolyog rám, és köszönés helyett egyszerűen szájon csókol, nem törődve se a körülöttünk lévőkkel, se a szám keserű ízével.

- Hol voltál? - fogom meg az arcát két oldalt, persze a helyes kérdés a hol voltatok lenne. Vince-t láthatóan nem zavarja, csak közelebb hajol hozzám a kanapé fölött, és még mindig egy vigyorral felel, mielőtt megcsókolna.

- Összeszedtük Maxie-t, mint látod - közli két puszi között, aztán, mielőtt bármit szólhatnék, kibújik a karomból, és leül mellém a karfára. - Most mi az, cin? Nem fog megenni - paskolja meg a combomat a hirtelen elsápadó arcom láttán.

Lassan áll csak össze, hogy a srácot, aki mellé Vic leül a szomszédos kanapén, és lelkesen duruzsol a fülébe, miközben a kezébe nyom egy poharat, még nem láttam ezelőtt. A ruhájából hamar rájövök, hogy még csak a suliban se, mert a Hyde vörös-feketéjét viseli, farmerrel, kék szemmel, és rövid, sötét hajjal. Félig kíváncsian, félig ijedten pislogok rá, látva azt is, hogy Vic tettetett zavarral a haját csavargatja, amíg beszélgetnek, Mattie viszont nem törődik ennyit kettejükkel; ő is a combomat találja be, de csak rácsap egyet, hogy figyeljek egy kicsit, a méltatlankodásomat eleresztve a füle mellett.

- Ne parázz - parancsol rám vidáman -, van olyan jófej, mint bármelyikünk. - Otthagy, mielőtt rákérdezhetnék, miért mondja ezt ilyen biztosra, de eszembe jut, hogy mintha már elejtett volna morzsákat korábban a köztük lévő fene nagy barátságról. Egy pillanattal később már Dimmel látom, ahogy a földön ülve iszogatnak valamit, halk, de Mattie részéről lelkes beszélgetésüket elnyomja a tévéből ömlő zene hangja.

- Ne haragudj, pitém, de a nagy bemutatásról most letennék - kezdi Örökkévalóm, valahogy visszakanyarodva a legendás barátjukhoz, míg lecsusszan a karfáról, és mellém kuporodik. - Csak nézz rájuk - vigyorodik el, fejével a vörös lány meg Max felé intve -, ezt bűn lenne megzavarni!

Ugyan odanézek, de elég kelletlenül, mert nem tudom, mit kéne meglátnom rajtuk. Vince mégis úgy kuncog mellettem, mintha valami hatalmas titkot tudna, és erről, meg Vic sűrű szempilla rebegtetéséről eszembe jut a bizalmas infó: a húgica fülig szerelmes a srácba. Sóhajtok, de Vince, aki a vállamra hajtja a fejét, és a nyakammal szórakozik, félreértheti, mert újra felvihog mellettem.

- Tetszik, mi? - hallom a fülem mellett, mire eltolom magamtól, hogy ránézhessek.

- Még semmit nem csináltál, aminek tetszenie kéne - mosolyodom el, ahogy előveszem azt a szinte csak a gép előtt, mikrofonos csevej közben használt hangomat. Vince egyszer elszólta magát, hogy a gerincén is végigfut tőle a borzongás, és a várakozás közben megivott két sör után elég bátornak érzem magam hozzá. - Amúgy is, mennyit ittatok? - döntöm a homlokához a fejem; Vince-szel összekoccan az orrunk.

- Nem többet, mint ti... azt hiszem. Gondolom - vonja meg a vállát. - Számít ez?

- Nem hiszem - adom meg magam, rövidre zárva ezt, hogy válaszolhassak a haverom hívására. Kézen fogom Vince-t, és leülök vele Mattie meg Dim közé, a szőnyeg sarkára. A jobbomon ülő Dim nekem, míg a haverom Vince-nek ad át egy sörös dobozt, és folytatjuk a szórakozást a kockával, csapongó beszélgetésbe bonyolódva egy filmről, amit Örökkévalóm még nem látott, és elég nagy hisztit vágott le miatta.

Legurítom az utolsó, keserű habbal teli kortyot, majd félreteszem a dobozt. Ezalatt csak félig figyelek Vince-re, de leszűröm, hogy még így se nyugodott le teljesen. Hiba próbálnám csillapítani, tudom, hogy nem menne, így Dimhez fordulok, aki épp a rövidet tölti négy helyett hat pohárba a földön, de míg mi hárman felveszünk egyet, két másiknak nem akad gazdája. A Walker srác szeme idegesen villan a nappali kékes fényében, de Mattie négykézláb állva átnyúl előttem, és lefogja a kezét, mielőtt, gondolom, felpattanna. Elég sokáig marad így, ostoba nyugtatgatásokat dünnyögve ahhoz, hogy tökéletes képet kapjak a seggén feszülő gatyáról, de elfordulok tőle, mielőtt igazán zavaróvá válna. Vince lázasan kíváncsiskodik a túloldalon, mi baja van, de hogy nem kap választ, feladja, és a haveromat kikerülve átkúszik mellém a túloldalra. A feje a vállamon pihen, a haját simogatom, érzem a pia szagát, és kelletlenül elveszem az újabb dobozt, amire egy perc múlva rákulcsolja az ujjaimat.

Egy idő után a tévé dallami helyett az egyre élénkebbé váló beszélgetésünk, meg az egymáshoz koccanó üvegek, poharak hangja tölti meg a nappalit, és talán, ha Vince nem lenne ott a másik oldalamon, már nem menne ilyen könnyen az ülés sem. Rá támaszkodom, amíg átkarolja a derekamat, a kezét a pólóm alá csúsztatva, de csak később veszem észre, hogy így tett, és érzem, a kesztyűn kívül milyen hidegek az ujjai.

Egyre lejjebb csúszik a keze és a nacimnál tapogatózik de nem sok sikerrel, mert ülök és nem vagyok segítségére pedig egy kicsit felemelhetném magam mint amikor elmentünk a Greasybe, és mellém húzódott a bokszban és a combomat simogatta, pedig a pincérnő ott volt tőlünk két lépésre és épp arról beszéltek Vince-szel mit akarunk inni a pizzához.

Most is ugyanaz persze letettem a dobozt a kezemből és elveszem az övét ami zöld helyett sápadt kék a fényben és akkor odahúz a másik kezével én meg szinte félve pislogok rá a hajam alól míg a szemüveg az orromra csúszik de nem igazítom meg mert ha nem kapaszkodnék belé eldőlnék de el is tolhatnám és azt hiszem tényleg azt kéne mert Vince keze valahogy már a seggemen van és nem tudom hogy került oda de egy kicsit jó érzés még akkor is Mattie és a vöri ott van előttünk és látják, nem akarok odanézni de tudni akarom látják e Vince mit csinál velem de Mattie nem törődik vele smárol Dimmel amit lehet hogy Eter is lát mert odahúz magához és megcsókol

a hajamat simogatja közben de tépi és alig érzem de ráharapok a szájára mert fáj nem a hajam talán csak egy kicsit hanem arra gondolok hogy a legjobb haverom lazán smárol előttem egy sráccal és nem is érdekli én meg ilyen hülyén érzem magam Vinceszel és csak még jobban szorít magához mert tetszik neki hogy haraptam de nekem már nem annyira se keze a gatyámban és csak nem kellett volna ennyit innunk és nem ezt csinálni nem így nem most és nem úgy hogy közben ugyanez folyik mellettünk és látom és ha rendesen mozogna még a nyelvem akkor valahogy mondanám neki de Vince tuti nem érti és azt hiszi hogy csak smárolok vele mint a suli előtt egyszer a parkban amikor még sírtam is talán ő is sírt hozzá de nem tudom volt e értelme azoknak a könnyeknek hiszen az egész csak egy hülye kis tévedés volt mint a mostani mert mi más lehet mint egy tévedés hogy ülünk a nappaliban a földön és még csak nem is nálunk és Vic is eltűnt

mi lehet azzal a csajjal ki volt festve mint még soha se láttam de nem is láttam sokat őt is csak akkor igazán amikor sírt és nem hiszem el hogy mindenkire így emlékszem hogy sír mint egy hülye gyerek még magamra is azt hiszem én vagyok a leghülyébb hogy mindig hagyom magam megríkatni szarságokért és rávenni szarságokra mint ez a mostani is

pedig nem akarok már csak aludni de Vince ezt nem érti és Dim se érti Mattie meg főleg nem érti mert nem érdekli mi történik velem pedig azt monda egészen régen volt de tudom mint amikor elmentünk moziba és utána közölte ez volt az élete legjobb napja amióta csak kijött az az új játék amire annyira várt már de biztos hazudott mert miért lett volna az a legjobb nap bármikor hiszen csak egy sima este volt Bostonban mint ez egy este egy havernál egy-két haverral és emberekkel akiket nem ismerek vagy nem igazán

de tényleg csak tévedtem és az arcomon lehet mennyire nincs már kedvem az egészhez mert Vince elereszt a csók után és addigra talán Dimék is befejezték mert mondja hogy mennünk kéne aludni és valószínű hogy tényleg tök késő van már csak nem tűnt fel mert a nappaliban nincs óra csak egy nagy csillár ami szerintem vasból van és szép de ki rak manapság csillárt egy házba ez már nem a tizenkilencedik század

de igaza lehet Eternek mert Mattie feláll mellőlem és nem köszön el pedig vártam csak karon fogja Dimet és ketten eltűnnek valahová valószínű Dim szobájába és mi ottmaradunk Vinceszel a tévével a piával meg két kanapéval csendben és próbálok felállni de már nem megy egyedül Vince viszont felállít szar de majdnem úgy mint egyszer amikor otthon voltam és csak beszéltünk és még a hangja is tetszett de most ahogy beszél hozzám már nem érzem ezt túl fáradt vagyok hozzá és amikor odaérünk az egyik kanapéhoz nem értem miért lök rá amikor le tudtam volna ülni magamtól

de már nem tudom megkérdezni mert ott van fölöttem és megcsókolja a nyakamat és a haja az arcomba borul de még látom a sötétet előtte és arra vannak a szobáik ahonnan nem hallatszik egy pisszenés se de biztos csinálnak valamit mindig csinálnak valamit és eltűntek mintha tényleg nem lenne senki más a házban és nincs segítségem de ugyan mihez kéne most segítség

hogy levegyem a gatyámat de azt Vince megoldja helyettem mint ahogy megoldja a sliccemet is közben is a nyakammal szórakozik én meg a hajába markolok de inkább csak azért hogy elhúzzam mert erre most nem vagyok képes tényleg nem kellett volna ennyit innom ha nem is tudja hogy nem bírom azért sejthetné nem vagyok olyan mint ők ketten vagy hárman vagy akár csak Mattie

de még Vic sem mert ő is jobban bírta a piát mint mi ketten a haverommal tényleg leitta őt ahogy mondta de azt hittem hogy csak henceg Mattie pedig biztos volt benne én viszont nem is akartam vele versenyezni mert nem vicces és amúgy is tudom hogy én nem bírom a piát de ez Vincet nem érdekli mintha azt mondaná hogy nem baj és fejezzem be pedig nem is csinálok semmit ő az aki olyat csinál amire most nem lennék képes tudom hogy igyekszik hogy jó legyen de benyúl a gatyámba és ahogy tiltakoznék elhallgattat azzal hogy megcsókol ami nem olyan most mint vártam volna

nem puha nem is hasonlít még Mattie-ére sem pedig talán ha négyszer megvolt az is eszembe jut mennyire nem ilyen volt nem akarta megerőszakolni a számat pedig megtehette volna talán még hagyom is hiszen nem féltem tőle miért félne az ember a legjobb barátjától aki segít rajta mert ez segítség volt csak volt e benne érzelem nem tudom csak féltem nagyon féltem de akkor sem tőle hanem hogy nem tudok csókolózni de Mattiet nem érdekelte és nem bántott miatta és nem akartam őt eltolni de azt se hittem hogy Vincet akarnám amíg nem ficánkol a kezem hogy kiszabaduljon alóla és nem sikerül kiszabadítanom magamat is

a pólóm felgyűrve Vinceen már nincs a fél kesztyűje ahogy elkapta a farkam és csak dermedten pislogok rá pihegek és rázom a fejem és nemet mondok mindenre amit mond kérdez vagy állít és visszahúzom a gatyámat és hátat fordítok neki Vince pedig morog de nem igazán hallom vagy csak nem érdekel mert lehunyom a szemem és remélem ő is ugyanezt teszi talán megfognám a kezét ha odanyújtaná de csak annyi van hogy fekszik mellettem és nem nyúl hozzám egy ujjal se még a lélegzete se érinti a nyakam mint eddig annyiszor ha ott aludt mellettem vagy csak magához húzott egy ágyon valahol és félek ettől de nem tudok törődni vele mert álmos vagyok

fáradt vagyok és szomorú vagyok de nem tudom miért talán Vince miatt talán magamért pedig boldognak kéne lennem hogy itt vagyok vele egy bulin ahová elhívtak pedig nem vagyok bulizós és a barátaim is itt vannak nem messze és valószínűleg szexelnek amire én így nem vagyok képes még csak gumi sincs nálam mit ér az anyai tanács ó a francba vele nem így készültem nem tudom Vinceszel mi van ilyen téren de nem is vagyok kíváncsi rá és még a nyál is arcomra szárad ami kifolyt a párnára a számból.

~*~*~*~

Eszméletlen fejfájással ébredek, és az első, amit meglátok valami hülye porszívóreklám a tévében. A szám száraz, de hiába nyújtom ki a kezem, hogy valami ihatót keressek, csak a tegnap kiürült sörös dobozokat találom az asztalon. Óvatlanul fel is döntök néhányat, amire a mellettem fekvő Vince ébredezni kezd a túloldalamon. Először fel se tűnt, hogy itt van, de most szinte boldogan fordulok meg, egy kicsit félretéve a gyötrő szomjúságot. Mindkét keze a feje alatt, és álmosan hunyorog rám, és valószínű, hogy nem nyújtok szép látványt, mert ugyanígy nézek vissza. Egy mosolyt erőltetek az arcomra, és a fejére teszem a kezem, Vince meg hümmög valamit, és a másik oldalára fordul. Csalódottan veszem el a kezem a hajáról, és inkább a derekán vetem át, mert úgy nekem is kényelmes, de nem reagál rá, hiába lehet még ébren, nincs az az ember, aki ennyi idő alatt visszaaludt volna.

- Ébren vagy? - nyöszörgöm a nyakához nyomott arccal, mire egy újabb morranás a válasz. Nem teljesen van meg, mit csináltunk este, de még mindig fáradt vagyok, és talán Eter példáját kéne követnem; nem törődve a délelőtti napsugarakkal, legalább megpróbálhatnék aludni néhány órát. Még utoljára megpuszilom a nyakát, de nem tesz semmit, így feladom, és csak csukott szemmel fekszem mellette, küszködve a szomjúság újabb hullámával.

Nagy nehezen sikerülne elaludnom, amikor eszembe jut valami, és azonnal kiűzi az álmot a szememből. Valószínűleg szombat délelőtt van, és apámat is mára várjuk, szóval amíg másnaposan fetrengek Diméknél, ő talán már útban is van a házunk felé! Annyira izgatott leszek, hogy nem törődöm Vince szundikálásával, megrázom a karját, és amikor mocorogni kezd, heves suttogásba kezdek a füle mellett.

- Vince, hallasz? - kérdem kapkodva, az ujjai közé csúsztatva a sajátom. - Hány óra? Haza kell mennem!

- Cee? Mi van? - nyöszörög csukott szemmel, nekem még mindig háttal.

- Mondom, haza kell mennem, most - hajolok közelebb hozzá, de amint felemelem a fejemet a párnáról, elszédülök, és az arcának fejelek. Hevesen kérek bocsánatot Örökkévalómtól, aki a kezemet szorítja, és halkan szitkozódik az orrát fájlalva.

- Jaj, nem ér rá egy kicsit? - hagy fel végül a káromkodással, mintha csak nem hallotta volna, amit az előbb mondtam. - A srácok még nincsenek is itt! - teszi hozzá, mintha ez mindenre magyarázat lenne, de bármilyen nehezemre esik is, a fejemet rázom. Minthogy nem válaszolok szóban, Vince-nek muszáj kinyitnia a szemét, és hunyorogva néz rám, mosolytalanul, álmosan fürkészve az arcomat.

- Tényleg nem, amúgy is azt mondtam, hogy nem maradok sokáig - válaszolom kissé zavartan, felidézve az anyámmal folytatott beszélgetést bő két napja. - Apám bármikor hazaérhet, és otthon kell lennem addigra, mert bajban leszek - magyarázom gyorsan, de Eter csak néhányszor rám pislog, mint aki nem is teljesen érti, miről beszélek.

- Vele még nem is találkoztam - mondja tétován, amikor egy levegővételnyi szünetet tartok. - Mit szólsz, cin, elkísérlek - mosolyog rám, de a semmilyen pillantása mellett ezt nem tudom hová tenni.

- Jó lenne - mondom, a mellkasára fektetve a fejemet. A hajamat cirógatja kesztyűtlen kezével. - De a srácok... - kezdem, valami hasonlót akarva kihozni belőle, minthogy legalább be kéne szólnom nekik, hogy lelépünk, de Vince felsóhajt alattam.

- A srácok elég jól meglesznek, nyugi. Meg Dimnek most biztos van nagyobb baja is. - Felnézek, és egy furcsa vigyort látok Örökkévalóm arcán; kell vagy fél perc, mire sejteni kezdem, mire gondolhat. Igaz, nem is figyeltem rájuk nagyon, de Dim húgicáját meg azt a bizonyos, bostoni havert nem láttam vagy fél éjszaka, és nem akarok rákérdezni, Vince mire gondolhat az előbbi kijelentésével, elég nyilvánvaló.

Nekem viszont az a legnagyobb bajom, hogy a szám csontszáraz, de még így is kissé zavartan fogatok el Vince-től egy pohár valamilyen gyümölcslevet, már a konyhában állva. Ő egy instant kávét iszogat, a haja kócos, és bizonygatja, hogy Dim nem fog ránk haragudni ezért, de még akkor is kételkedem benne egy kicsit, amikor már üresen a mosogatóba teszem a kezembe nyomott poharat.

Miután Eter is végez, a kezemet nyújtom, amit elfogad ugyan, de csak lazán fogja az ujjaimat. Nem törődöm vele nagyon, de amikor az arcom tartom felé, míg elmegy mellettem, már egy kicsit hülyén érzem magam, mert Vince csak csendben kihúz magával a folyosóra, mindenféle reggeli puszi nélkül. Már azon gondolkozom, milyen rossz lehet a leheletem, amiért ennyire kerüli az arcomat, de arra, hogy a szemembe se nézzen, miután a cipőjét felvette, ez már nem lehet indok. Csendesen, az oldalán lépkedve vágok át az előkerten, arra várva, hogy majd Örökkévalóm kezdjen valamiféle beszélgetést, de ő néma marad, és miután rágyújt egy cigire, kelletlenül újra megfogja a kezem, összekulcsolt ujjainkat a zsebébe gyömöszölve, ahogy kiérünk az utcára.