A fejezet első fele, melyben bepillantást nyerhettek egy Calaghan testvérviszályba.

*

Még az ágyban fekve, jobbára a plafont bámulva is látom, hogy esteledik. Mattie szobája hiába van elsötétítve, a redőnyök között bejut néhány erőtlen, vöröses napsugár, ami most a falra vetül. A fény irányába fordulok, ügyelve arra, hogy a mellettem fekvő Mattie-t ne lökjem meg közben. Simogatom a haját, de csak óvatosan, és inkább a megszokás miatt, hiszen a legjobb barátomat egy ideje elnyomta már az álom. Tényleg nem ihatta még meg a napi kávéadagját, hiszen épp csak kora este van, Mattie máris kidőlt, nekem pedig nincs szívem felébreszteni. Az arcát, mint általában, a vállamhoz nyomja, így minden egyes lélegzetvételét a bőrömön érzem. Elgondolkozom, vajon mikor aludhatott utoljára, ahogy a sápadt arcát, meg a szeme alatt sötétlő karikákat nézem. Tuti, hogy több, mint huszonnégy órája, de ez Mattie-nél mindennaposnak mondható.

Az is a kimerültsége jelének tekinthető, hogy beszélgetés közben hirtelen elhallgatott, ami tőle egészen szokatlan. Mire megkérdezhettem volna, mi baja van, már aludt is, a fejét a mellkasomon nyugtatva. Azóta persze már elkezdett nyomni, így arrébb tettem egy kicsit, de még mindig szorosan hozzám bújik, mintha attól félne, hogy magára hagyom. Mattie rohadt furcsa, de ha mindenképp babusgatás kell neki, rajtam ne múljon. Örülök is, hogy alszik, mert addig sem idegeskedik a tesója miatt, meg nekem sem tesz fel kellemetlen kérdéseket Eternalról, és ez sem elhanyagolható szempont.

Ha a legjobb barátoknak van céljuk az életben, akkor biztos nem az az elsődleges, amit most én is csinálok, hogy nyugtatgatom a mellettem fekvőt. Nem. Az a feladatuk, hogy kínos helyzetbe hozzák a másikat, és ezt Mattie nagyszerűen teljesíti, amikor a randimról érdeklődik. Egy sóhajjal fújom ki a levegőt, miközben Mattie selymes, barja hajába fúrom az ujjaim. Nem is randiztam Eternallal! Semmiképp sem. Csak elmentünk kajálni, beszélgettünk, mint a barátok általában. Aztán csaknem hazakísért, és csókolóztunk... mint a barátok általában.

Érzem, hogy már csak a gondolattól vörösödni kezd az arcom, hogy Vince ajkai az enyémet érintik. Összeszorítom a számat, de az a furcsa, kellemes bizsergés nem akar megszűnni, amit a csókja emléke váltott ki belőlem. Sokkal jobb volt, mint amilyennek valaha is képzeltem, és le se tagadhatom, hogy szeretném érezni még egyszer. Alig pár órája volt, de hiányzik a srác szája az enyémről, és a derekam köré fonódó karjai nyújtotta biztonságérzet. Ennek a hiánynak a részleges pótlására itt van Mattie, de tudom, hiába bújhatok hozzá, amennyiszer csak akarok, nem lenne ugyanolyan. Mattie az életem értelme, és nagyon szeretem őt, de nem vagyok szerelmes belé. Vagyis, az pontosabb megfogalmazás, hogy soha nem gondoltam rá úgy, mint aki több nekem a legjobb barátomnál, az elveszett öcsémnél, meg nagy általánosságban egy hülyénél, aki szeretni tud engem. Tehetek vele akármit, nem fogom ugyanazt érezni, amit Vince-szel, és ennek örülnöm kéne, mert ha nem így lenne, akkor bajba kerülnék.

Kiszáradt szájjal tovább simogatom Mattie haját, fél kézzel még mindig a kezét fogva. Halkan nyöszörög, de az arca békésnek tűnik, így folytatnom. Nem hiszem, hogy zavarja. Azzal, hogy Mattie-t babusgatom, magamat is próbálom lenyugtatni, kevés sikerrel. Azon gondolkozom, vajon Vince mennyire nézhetett hülyének ma délután. Biztos, hogy úgy viselkedtem, mint egy nem normális, és most rossz benyomásai vannak rólam! Annyira rosszak, hogy képes volt megcsókolni.

Összeszorítom a számat, mielőtt kínomban felnyögnék, és felébreszteném vele a csendben szuszogó Mattie-t. Igazából kicsit unatkozom már, és a fura, nyomasztó gondolataimtól is szívesen megszabadulnék, de hagyom a srácot aludni, és a gépéhez sem nyúlok, ami idő közben már csak készenléti üzemmódban megy. Tudom, hogy most nem számítana sokat, mégsem akarom a legjobb barátomat egyedül hagyni.

Egy idő után már én is aludni próbálok, de hiába erőlködöm, hogy csukva tartsam a szemeim, nem vagyok fáradt. Abbahagyom Mattie hajának birizgálását, és átvetem a derekán a kezem, mire kicsit közelebb mászik hozzám. Felhúzott térdeit a combjaim közé ékeli, így megint abban a teljesen egymásba gabalyodott pózban fekszünk, ahogy általában aludni szokott velem, de nem bánom. Hallgatom a legjobb barátom egyenletes szuszogását, miközben újra lehunyom a szemem, és próbálok ellazulni kicsit, hogy én is elaludhassak végre.

Bármennyit próbálkozom, fáradtabbnak nem érzem magam a csendben, mozdulatlanul fekvéstől, de azt sikerül elérnem vele, hogy pár percig semmire se gondoljak. A szemüvegemet levettem már egy ideje, valahol az ágy szélén hever, Mattie telefonja mellett. A sajátom a nadrágom zsebében, ami egy kicsit nyom már, de nem veszem ki. Megmozdulni sem akarok, túl kellemes így, még a sajgó oldalam ellenére is. Nem tudom, mikor, de a légzésem beállt Mattie-ével egy ritmusra, így a mellkasunk most egyszerre emelkedik és süllyed, közben szorosan egymáshoz nyomódva. A közelsége és a bőre melege, amit még ruhán keresztül is halványan érzek, megnyugtat, és képtelen vagyok másra figyelni rajta kívül. Szívesen ránéznék most, de a pilláim túl nehezek ahhoz, hogy kinyithassam a szemem. Nem küzdök ellene, jót tenne, ha aludni tudnék. Az pedig még jobbat, ha nem álmodnék semmit közben. Ez az utolsó, ami eszembe jut, utána már nem foglalkozom semmivel.

Valamivel később, épp, mielőtt elaludnék, egy hangos, vészjósló dallam térít magamhoz, ami közvetlenül a fülem mellett szól. Hirtelen azt se tudom, mi történik, így a zene kis híján szívrohamot okoz nekem, de amint felfogom, mi van, már az első pár hang után felismerem benne a Team Fortress 2 egyik háttérzenéjét. Ha nagyon pontos akarok lenni, Pyroét, meg Mattie telefonját, ami a fejem mellett hever. A csörgése persze őt is felébreszti, és kétségbeesetten kap a mobilja után, engem közben kétszer is arcon csapva. Mattie szerencsétlenségét megelégelve a kezébe nyomom a mobilt, miközben ő már mászik is át rajtam, hogy lejusson az ágyról. A telefon tovább csörög, megörvendeztetve a játék betétdalával, és Mattie-nek esze ágában sincs felvenni. Átfut az agyamon, hogy talán azért, mert bejön neki a zene, de mégis csak egy Pyro témáról van szó, Mattie pedig hozzám hasonlóan Scoutbuzi, így ennek nem lenne értelme. Ennél valószínűbb az, amit a rám vetett tanácstalan pillantásából leszűrők, mielőtt szó nélkül kirohanna a szobájából, és becsapná az ajtót maga mögött. Akárki keresi, valamiért nem hajlandó előttem beszélni vele.

Mattie viselkedése furcsa, de ráhagyom. Ha akarja, majd úgyis elmondja, addig meg nem piszkálom vele. Megfordulok és a hasamra fekszem, kinyújtóztatva a teljesen elgémberedett jobb oldalam. Az ágy másik felén, ahol Mattie aludt, kellemesen meleg a párna, arra támasztom az állam, miközben visszaveszem a szemüvegem, és előkeresem a saját mobilomat a nadrágom zsebéből. A barátom hirtelen kirohanása eszembe juttatja Vince halvány, de számomra annál fontosabb kérését ma délutánról. Beszélhetnék vele, ha van kedvem, nekem pedig igen is van!

Mattie továbbra is bekapcsolva, de magára hagyott gépére sandítok, majd megrázom a fejem. Ahogy ő sem akart előttem telefonálni, én sem fogok előtte beszélni Vince-szel! Ez az újfajta szégyenlősség meglep, hiszen eddig akármit csináltam, nem zavartattam magam benne a legjobb barátom előtt, de ez rá is igaz volt. Most meg..? Bonyolult. Elfordulok a gépétől, aztán a csukott ajtóra siklik a pillantásom. Mattie hangját csak halkan, fojtott mormolásként hallom, mert a fal és az ajtó is tompítja a beszédét. Végül ez is megszűnik, gondolom, távolabb ment a szobájától.

Sóhajtva a kezemben tartott mobilomra nézek, a menüjét piszkálgatva. Eszembe jut, hogy felhívhatnám Vince-t, de rögtön utána az is, hogy nem tudom a telefonszámát. Átkozom a szerencsétlenségem, hiszen az eddigi, közel egy hónapos ismeretségünk alatt már eszembe juthatott volna, hogy elkérjem tőle, de nem gondoltam, hogy szüksége lesz rá. Annyira alapvető volt, hogy minden nap beszélhetek Eterrel Steamen, hogy soha nem is gondoltam erre. Pedig most milyen jól jönne! Ha legközelebb találkozunk, mindenképp meg kell kérnem, hogy írja le nekem, így azt hiszem, meg is van a másnapi programom a suliban. Meg persze az, hogy bocsánatot kérjek tőle, amiért nem beszéltem vele. Természetes, hogyha Mattie-nek szüksége van rám, akkor itt vagyok neki, ezzel némileg visszaadva a múltkori bátorítását is, de Vince kezd hiányozni, főleg most, hogy egyedül vagyok a legjobb barátom szobájában.

A telefont a párnára dobom és mellé temetem az arcom, nem sokat törődve a szemüvegem kellemetlen, szúró nyomásával. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Vince most biztos neheztel rám, amiért így faképnél hagytam! Lehet, hogy többet látni sem akar! De azt képtelen lennék elviselni. Halkan nyöszörgök, még mélyebben a párnába fúrva a fejem, mintha abban reménykednék, hogy az anyag egyszer elnyel. Nem lennék szomorú, ha így történne, hiszen Mattie is eltűnt már. Vele is mi a franc történt? Felhúzott lábakkal, kelletlenül az oldalamra fordulok, és a csukott ajtót nézem. Kintről most sem hallom a beszélgetés hangjait, lehet, hogy közben lement kajálni is, csak volt olyan kedves, hogy nem szólt róla. Mindegy, eltévedni nem fog, hiszen ő lakik itt. Nem sokat foglalkozom vele, és megérezve azt a gyenge álmosságot, amit eddig valahogy sikerül távol tartanom, nem próbálom meg tovább nyitva tartani a szemem. De épp csak lezáródnak a pilláim, meghallom Mattie velőtrázó kiabálását valahonnan a folyosó felém eső végéről.

Riadtan ülök fel, de Mattie hangja ledermeszt, így kis ideig moccanni se tudok, csak kapaszkodom az ágy peremébe, mintha szédülnék. Lehet, hogy szédülök is, de azon kívül, hogy félek, nem jut időm másra gondolni. Féltem Mattie-t, és fogalmam sincs, mi történt vele, de muszáj erőt vennem magamon, hogy segítsek rajta. Közben már mindenféle lehetetlen, a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolog jut eszembe, mert hiába a legjobb barátom, Mattie-t még soha nem hallottam így visítozni. Jó, az az eset kivétel, amikor kijönnek a halloweeni frissítések TF2-ben, de akkor melyik épeszű ember nem kezd sikoltozásba a boldogságtól? De akárhogy nézzük, most nincs október, szóval valami komoly baj történhetett, ha Mattie-t ilyen állapotba juttatta.

Remegő lábakkal botorkálok el az ajtóig, ami csak pár lépés ugyan, de úgy érzem, hogy legalább öt perc, mire sikerül a távot megtennem. A kilincsgombot rángatom egy ideig, mire a megfelelő irányba fordul, aztán egyszerűen feltépem az ajtót, és bevágom magam mögött. A lendülettől szinte futva érkezem meg a folyosóra, és nekivágódom Mattie oldalának, aki a szobájától nem messze áll, és egyáltalán nem zavartatja magát a megjelenésem miatt a kiabálásban. Fél kezében még mindig a mobilját szorongatja, amivel néha hadonászik, a képernyő zöld villogásából pedig látom, hogy akivel beszélt, még vonalban van. Lehet, hogy még ezt sem vette észre, mert Mattie se velem, se a telefonnal nem foglalkozik különösebben, csak összehúzott szemekkel mered maga elé, miközben kapkodja a levegőt beszéd közben. Végre tisztán hallom, hogy mit mond, nem csak az artikulálatlan ordítását, ami a szobába beszűrődött, de értelmezni akkor sem vagyok képes.

- Keith, a kurva anyád! Csinálj már valamit! Most rögtön tüntesd el innen, baszd meg! - A hangja a hitetlenkedőtől kezdve a a dühtől tajtékzóig egészen széles skálán mozog, és mintha minden egyes szót más érzelmi töltettel mondana el, de pozitív nincs köztük. A mondatai szinte csak szitkozódásból állnak, ami nála nem meglepő, teljesen nyugodt körülmények között is elég rondán beszél. Szerintem még az se tűnt fel Mattie-nek, hogy hiába kurvázta le Keith anyját, az ugyanúgy az övére is vonatkozik, de lehet, hogy csak nem zavarja. Mattie vállai remegnek, és elhallgat egy pillanatra. Már kezdek attól félni, hogy megint sokkot kap valamitől, és elkezd bőgni, de csak addig marad csendben, amíg levegőt vesz, utána minden haragját az előtte állóra zúdítja. Még mindig fogalmam sincs, hogy mi baja van, így a háta mögött állva átlesek a válla fölött, de meglepetésemre nem a bátyját találom vele szemben.

A srác alig három lépésre áll tőlünk, és talán csak egyre Keith szobájától. Ugyanúgy le van dermedve, mint én, és csak bámul Mattie-re, aki majdnem egy fejjel alacsonyabb nála. Az arca meg se rezdül, ahogy Mattie kiakadását hallgatja, de a szemeit összehúzza kissé. Ahogy látom, kék lehet. A haja rövid, a homloka előtt pár hosszabb tinccsel, és egészen fura színe van. Vagy nagyon halvány szőke, vagy már teljesen fehér, de a szemöldöke is ilyen színű, amit kérdőn felhúz Mattie újabb kurvaanyázásai hallatán. Egy fekete ujjú fehér felső, vagyis egy tipikus baseball pulcsi van rajta, meg el alsónadrág, és a tekintetét Mattie arca meg az enyém közt jártatja. Amikor a pillantása egy kis időre megállapodik rajtam, Mattie sápadt arca mellett, a víz is lever a sráctól.

Fogalmam sincs, mi a neve, de párszor láttam már a suliban, a legtöbbször tesi órán, amikor a baseball buzik kint gyakorolnak a pályán. Ő is ott szokott lenni, a fogó posztján guggol, és csak a világos, majdnem fehér hajáról ismerem meg most is, ami általában kilóg a sisakja alól. A folyosókon nem szoktam szembetalálkozni vele,, mint a Crimsen Lynx többi tagjával, így nem is bántott soha, mégis, már csak amiatt, hogy baseballozik, kiráz tőle a hideg.

Lesütöm a szemem, és átfogom a még mindig szitkozódó, enyhén remegő Mattie vállát, és kicsit közelebb húzom magamhoz, próbálva a szobája felé irányítani, de meg se moccan. Dühösen néz a fehér hajú srác felé, aki továbbra is hallgat, vagy talán inkább el mellette, Keith éppen nyíló ajtaja irányába.

- Mattie, fejezd be - mondja halkan, de határozottan a bátyja, miközben a szemét dörzsöli. Lehet, hogy aludt, amikor Mattie visítani kezdett. Ő is csak egy alsónadrágot és egy hamarjában felkapott pólót visel, egyik oldalt még fel van gyűrődve az alja. Már kezdem kellemetlenül érezni magam, hogy rajtam kívül egyikükön sincs nadrág, lehet, hogy mióta legutóbb itt jártam, bevezettek valami szabályt, hogy a házban tilos hordani. Gyorsan túllépek ezen, és a szembejövőt figyelem tovább.

Amikor odaér hozzánk, a legjobb barátom egy pillanatra elhallgat, aztán lerázza magáról a kezem, és szembefordul Keith-szel. A fehér srác és én ugyanolyan döbbenten állunk, és látom rajta, hogy ő sem hajlandó a kirobbanni készülő Calaghan viszály útjába állni. Mattie hiába lépett előrébb egyet, ezzel lerázva a válláról a kezemet, a telefont tartó keze köré fonom az ujjaim, a csuklóját fogva. Erre már nem fordít figyelmet, csak a bátyjára szegezi a számomra kevéssé ismert, Mattie féle dühös, kék szemekkel.

- Ne parancsolgass nekem, baszd meg! - sziszegi, mire Keith csak sóhajt a halántékát masszírozva. Mattie ezalatt remegve nyomkodja a telefonját, biztos bontja a vonalat, ha a személy, akivel beszélt, eddig még nem tette volna meg. Csendes megfigyelővé alacsonyodom le, mivel ha Mattie vitatkozni akar valakivel, akkor meg is teszi, ha pedig a tesójáról van szó, akkor semmivel nem lehet jobb belátársa bírni. Szinte észre sem veszi, hogy próbálom visszarágatni a szobájába; hiába alig több hatvan kilónál, lecövekel a bátyjával szemben, és meg sem tudom mozdítani.

- Majd nem parancsolgatok, ha te meg nem fogsz ordibálni. Fogd be, menj be a szobádba, és hagyd békén a haverjaimat! - A hangja még mindig nyugodtnak tűnik, de a barátom keze remegéséből érzem, hogy Mattie egyre idegesebb lesz tőle, főleg, hogy most már tényleg utasítva lett, nem szépen megkérve, ahogy Keith az előbb tette. Ha nem tartanám szorosan a jobbját, már most nekiugrana.

- Nem vagyok kíváncsi arra, hogy mikor dugsz a pasiddal, felfogtad? Nem akarom látni! - A legjobb barátom előbbi kiakadása hisztivé csendesül, de a tekintete még mindig szikrákat szór. Keith hirtelen nem is mond semmit, de az arca vagy két árnyalattal sápadtabb lesz, és a kicsivel mögötte álló srác is majdnem olyan fehér már, mint a hajszíne. Mattie bátyja vesz egy mély levegőt, mielőtt válaszolna.

- Nem tudom, miről beszélsz, Mattie. - A földet nézi, miközben beszél, Mattie meg már készülne visszavágni, mire felocsúdok végre. Ez az egész helyzet rettentő kínos, nem csak azért, mert a mellettem álló barna remeg az ellenszenvtől, amit a tesójára akar zúdítani, hanem, mert ez igazából kettejükre tartozna, de akaratlanul a fehér srác meg én is belecsöppentünk a veszekedésükbe. Még veszekedésnek sem mondható, hiszen Keith próbálja lecsillapítani Mattie-t, de amennyire a srác utálja őt, ezzel csak olajat önt a tűzre.

Mattie még mindig egy helyben áll, de azt hiszem, ideje ennek véget vetniük, mielőtt elbőgi magát, vagy valami olyat mond Keith-nek, amit tényleg nem kellene. Elképzelésem ugyan nincs, de tudom, hogy képes lenne rá, ha eléggé ki van akadva. Megfogom a barátom mindkét kezét, és a szobája felé húzom, ahová nagy nehezen követ végre, de szinte csak vonszolom; egy ideig nem hajlandó önszántából megmozdulni. Mattie háta mögé állok, amíg próbálom kinyitni előtte az ajtót, többek közt azért, hogy ne szökjön meg, és ne szidja tovább a tesóját, meg a srácot alig egy lépéssel mögötte. Muszáj lesz megnyugtatnom valahogy, de pár órája is alig sikerült, és nekem már nincs mit mesélnem a napomról, hogy esetleg azzal tereljem el a figyelmét.

Összerezzenek, amikor a mögöttem állók egyike a vállamhoz ér, és miközben végre kinyitom Mattie szobájának ajtaját, félve fordulok meg. Keith egy szomorú mosolyt villant rám, mintha csak most vette volna észre, hogy én is itt vagyok, a vállam fölött elnézve pedig figyeli, ahogy az öccse becsörtet a szobájába, és levágódik az ágyára, ügyet sem vetve ránk.

- Cee, légy szíves, csinálj vele valamit, mert én nem tudom meggyőzni. Engem utál - A mosolya még szomorúbb lesz, aztán el is tűnik. Csak pislogni tudok rá. - Ja, meg erről ne nagyon beszélj senkinek.

Elengedi a vállam és visszamegy a saját szobája felé, a fehér srác pedig tétován elmegy mellette, és bezárkózik a fürdőszobába, ahová eredetileg is indulhatott. Én meg csak állok a küszöbön, Mattie-t bámulom, és próbálom felfogni, hogy az elmúlt pár percben mégis mi történt. Keith természetesen nem megfenyegetett, csak megkért szépen, mivel alsó hangon is Mattie legjobb barátja vagyok, így elvileg tudnom kéne, hogyan csillapítsam le. De azt hiszem, nincs annyi simogatás és nyugtató szó a világon, ami ezt elrendezhetné. Lehet, megint az lesz a legjobb, ha hagyom, hogy kidühöngje magát, és elmondja, mennyire utálja az egész világot, de különösen a bátyját, minden barátjával együtt. Az pedig, hogy az érintett tesó a becenevemen szólít, csak elsőre szokatlan, aztán rájövök, hogy Mattie szülei is így hívnak, ő pedig, gondolom, csak kedves akart lenni, nem rám hozni a szívbajt vele.