- Egyébként hová is megyünk? - kérdezem végül kicsit közelebb húzódva Eterhez, közben fel is nézve rá. Igazából hozzá intézem a szavaimat, de ő csak bocsánatkérően lesüti a szemét, és hagyja, hogy Dim válaszoljon helyette.

- A Greasybe - feleli ő teljesen közömbös hangon, és egyből megérten Vince reakcióját. - De mindig oda megyünk ilyenkor, Vince nem mondta? - Dim érdeklődve néz rám, majd Vince-re is vet egy pillantást, aztán megrázza a fejét. - Áh, felejtsd el!

- Nem, tényleg nem mondta - szűröm a fogaim között, közben próbálok egyenletesen lélegezni, hogy megnyugodjak. Hiába van reggel, és hiába tudom, hogy nincs mitől tartanom odabent, az étterem említésétől mégis hideg verejték kezd gyöngyözni a homlokomon. Előbb társítok a Greasy Pizzához félelmet, semmint kellemes emlékeket, a Vince-szel töltött első és talán utolsó hivatalos randinkat kivéve.

Tudom, hogy hülye dolog, de szinte rettegek attól a helytől, főleg azok után, hogy mind Eter, mind Mattie beijesztettek valami hülye új horror játékkal, ami egy pizzériában játszódik. Persze nem foghatom csak arra a rossz érzéseimet, még attól is kellemetlenül érzem magam, hogy nem lehetek Eterrel kettesben. Igaz, hogy se Dim, se Vic nem szedtek még ízekre, de egy egész délelőttöt eltölteni velük úgy, hogy ők ketten, meg Örökkévalóm nagyszerűen elvannak, én pedig legfeljebb kínos kérdések számíthatok, nem tűnik túl felemelőnek számomra. Idegesen nyelek egyet, mire Eter megszorítja az ujjaimat a pulcsi takarásában, hogy megnyugtasson vele, szóban meg próbálja adni a lazát, amitől már inkább csak kellemesen lefáradok, de ez kezdi csillapítani a hirtelen jött rettegésem.

- Ja, tényleg nem mondtam, pitém, mert nem akartalak felizgatni. Illetve nem ezzel akartalak felizgatni - nyomja meg a megfelelő szót, miközben a szemembe nézve elmosolyodik, és azzal, hogy ennyire kihangsúlyozza, mit akar velem, tudom, hogy csak viccelődni próbál, a többiek előtt mindenképp. Nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjam el én is a hülyeségén, meg azon, hogy mennyire könnyen veszi ezt az egészet. Végül is igaza van, minél inkább rágörcsölünk arra, hogy titkoljuk, mi van köztünk, annál nyilvánvalóbb, szóval azzal, hogy ennyire látványosan szórakozik a kapcsolatunkon, ha Dimnek nem is, de a tesójának tuti az esik le, hogy csak húzzuk egymás agyát, mint a haverok általában. Arról pedig, hogy Dim mit tud, még mindig fogalmam sincs, mert Vince-t eddig nem volt alkalmam megkérdezni, mennyire avatta be a dolgokba. De abból, ahogy ránk néz néha, elég valószínű, hogyha nem is mondott neki semmit, azért levágta már. Ettől egy kicsit megint zavarba jövök, de mivel egy rossz szót sem szólt még, talán nincs baja azzal, hogy belecsöppentem Vince életébe. Úgy döntök, hogy én is belemegyek a játékba, és ugyanolyan stílusban válaszolgatok Örökkévalómnak, mint eddig játék közben, illetve úgy, ahogy általában. Ő nem zavartatja magát a becézések terén, így én se nagyon válogatom meg a szavaimat, de alig pár perc után, hiába alakul ki fesztelen beszélgetés köztünk, egy, már sokadszorra elhangzott, panaszos sóhaj visszaránt a valóságba.

- Baszki, ne kezdjétek már itt utcán! - nyög fel Vic mellettem látványosan eltorzult arccal, mire Vince és én egy emberként nézünk rá.Teátrálisan vergődik, ahogy Mattie szokott, ha valami olyat teszek, ami épp nincs ínyére, és a mély hasonlóság annyira meglep, hogy ahelyett, hogy a bajára kérdeznék rá, először majdnem azt nyögöm ki, hogy ismerik-e egymást a legjobb barátommal. Eter viszont tényleg a problémája után érdeklődik, persze nem épp finom szavakkal, amitől meglepődöm ugyan, de nem teszem szóvá. Vic sem veszi fel, sőt, abban is kételkedem, hogy egyáltalán meghallotta, mert helyette csak mondja a magáét, egyre csúnyább grimaszokat vágva. - Menjetek szobára inkább! Csak tudnám, drága, hogy akkor mé' hívtad Dimmyt meg engem, ha most akarod elvinni a kölyköt randira, mielőtt még elhúznál!

Igazából gőzöm sincs, hogy a csajnak most mi baja van, ha csak nem az zavarja, hogy megemlítettem Vince-nek, miképp fogom elpicsázni tf-ben, ha legközelebb együtt játszunk. Eter azt a mosolyát villantotta rám, amit már szinte hiányoltam, és a gyomrom még mindig kellemesen bizsereg tőle, és talán ez volt az a pont, amit a vörös csaj nem bírt tovább. Vagy még az is hozzátartozott volna, hogy szemeztünk közben, és a kezemnél fogva ha lehet, még közelebb húzott magához? Fogalmam sincs, de mégis szinte tajtékzik, a legfurább pedig, hogy ennek ellenére se dühösnek, hanem inkább csalódottnak tűnik. Egy pillanata még az is átfut az agyamon, hogy féltékeny rám Vince miatt, de annak ellenére is, hogy eleinte mennyire valószínűnek tűnt, hogy ők ketten kavarnak, ezt gyorsan kiverem a fejemből. Abból kiindulva, hogy hogy beszéltek egymással csak abban az öt percben, amióta én is itt vagyok, vagy mindketten nagyszerű színészek, amit Örökkévalómnál kapásból kizárnék, vagy haverok és nem több. De mielőtt ezen tovább agyalhatnék, Vince kizökkent egy halk kuncogással, majd egy picit eltávolodik tőlem, én pedig értetlenül, kíváncsian fordulok felé, elszakítva a pillantásom a tovább morgó húgocskától.

- Dim, figyu már! - böki oldalba a könyökével a srácot Örökkévalóm, miközben megállunk az épp vörösre váltó lámpánál a túloldalra vezető zebra szélén. Cinkos vigyort ereszt meg Dim felé, aki csak lemondóan megrázza a fejét, de azért arra néz, amerre Eter mutatja, vagyis a mellettem duzzogó húgára. A csaj észreveszi, hogy mindketten őt bámulják, én meg csak diszkréten elnézek a feje felett, ami valljuk be, nem nehéz úgy, hogy épp csak az államig ér, és sértetten felhúzza az orrát, de nem szól egy szót sem. Vince tovább kuncog mögöttem, és nem kell megfordulnom ahhoz, hogy lássam a képén elterülő gúnyos vigyort. - Na, szerintem féltékeny. Féltékeny, hogy a kis drágánk nincs itt - selypíti Eter idegesítően magas hangon, ahogy a felnőttek szoktak beszélni egy durcás kisgyerekhez, mintha csak direkt akarná vele még inkább ingerelni Vicet. Mivel láthatóan nincs hatása, Vince tesz egy lépést felé, és szabad baljával kisimít pár hajtincset a lány még mindig morcos arcából. - Vicky, csak nem hiányzik Maxie baba? Mondjam meg a kis szerelmednek, hogy üdvözlöd? - gügyög neki tovább, mire Vic hirtelen jött dühvel elüti a kezét, Dim meg csak sóhajt egyet mögötte, és a ruhájánál fogva visszahúzza mellém, aztán meg is lódítja kicsit, hogy elinduljunk az idő közben zöldre váltó lámpa nyomán az út túloldalára.

- Haver, ezt megérdemelted - mondja Dim tárgyilagosan, amíg Vince a megütött kezét dédelgeti. Ami azt illeti, akármennyire szeretem, most én sem tudom ezért sajnálni, hiába vág le ugyanolyan műhisztit miatta, mint Vic az előbb. A csajra nézek, aki lehajtott fejjel, a kezeit zsebre téve és még mindig duzzogva megy vagy két lépéssel előttünk, a dzseki hosszú szára és az alóla kikandikáló szoknya rojtjai is csak úgy lebegnek utána, a vállain két oldalt előre sodort hajának pár tincséről nem is beszélve. Tényleg nagyon berághatott ránk, vagy, ami valószínűbb, csak Vince megjegyzésére, ami miatt egy kicsit megsajnálom.

Eddig is tudtam, hogy Eter nem olyan édes és imádni való, mint ahogy velem viselkedik rövid ismeretségünk kezdete óta, de most, amikor példát láttam tőle egy tényleges baráti szívózásra, amihez hasonlót még Mattie-vel se szoktam lerendezni, rájöttem a nyilvánvalóra: van egy kevésbé kedves oldala is, amivel én soha nem akarok összeakadni. Ezzel csak a kezdeti tévképzeteimet erősítette meg újra bennem arról, hogy ő is csak egy baseball bunkó, mint az összes a sulinkban, és ha mondjuk velem csinálna valami ilyesmit, azt hiszem, bőgve hagynám ott, persze csak ha nem ismerném. És akkor, amikor ezt gondoltam róla, még tényleg nem ismertem... most meg már nem akarom ennél jobban. Jobb volt azt hinni, hogy Eter egy kedves srác, és nem több, nem egy olyan dög, mint az elmúlt két percben. De lehet, hogy csak én reagálom túl, mert amit csinált, barátok között teljesen alap, legalábbis ha két srác haverágáról van szó, de a csaj akármennyit lóghatott velük, attól még csak egy csaj, és tuti, hogy érzékenyebb minden ilyenre, még akkor is, ha próbál Vince-hez hasonlóan lazának és gondtalannak tűnni.

Elgondolkozva harapdálom a számat, amíg figyelem, hogy nagy léptekkel átvág a Greasy előtti parkolón, majd, amikor már az épület kirakatszerű ablakai is bekúsznak a látóterembe, inkább másfelé kapom a pillantásom. Már csak hárman vagyunk egymás mellett, viszonylag csöndben, mert Eter is abbahagyta a keze siratását, amint észrevette, hogy egyikünk sem figyel rá oda. A lány közben már legalább két méterrel van előttünk, így már zavartalanul meg tudom kérdezni, ami az előbbi kis parázs vita óta érdekel.

- Ki az a Max? - fordulok a srácok felé, mire mindketten felnézek rám; Vince a nézelődéssel, Dim a bakancsának bámulásával hagy fel emiatt. Szinte egyszerre kezdenek beszélni, így hirtelen azt sem tudom, melyikükre figyeljek oda, majd végül ők is összenéznek a hirtelen jött zavar közben, majd Eter kínosan felnevet, Dim pedig elhallgat, és int neki, hogy mondja csak, majd ismét zsebre teszi a kezét, de továbbra is figyeli Örökkévalómat, mintha őt legalább is annyira érdekelné a válasza, mint engem.

- Na, szóval a legjobb spanom. - Itt Dim köhint egyet, meg morog valamit egy bizonyos múltbeli dologról, amit én nem tudok mire vélni, de Vince biztos érti, mert vállat von, és bocsánatkérően néz rá, mielőtt folytatná. - Jó, persze csak melletted. Sz'al - fordul ismét felém -, ő is a haverunk, csak bostoni. Elköltöztek! - nyög fel olyan hangon, mintha elköltöztek helyett azt mondta volna, hogy elütötte egy kamion, de egyből el is szégyellem magam, hogy ez jut eszembe. Végül is érthető, ha Mattie kerülne tőlem távol, én is ugyanígy szenvednék miatta, szóval nem teszek megjegyzést Örökkévalóm vergődésére. Dim viszont már láthatóan túl sokszor élte ezt át, mert csak rezzenéstelen arccal meglöki kicsit, hogy viselkedjen már normálisan, de mivel Vince még mindig olyan állapotban van, mint aki mindjárt elsírja magát ekkora szörnyűség hallatán, inkább ő folytatja a magyarázkodást, míg én szipogó Örökkévalóm kezét simogatom a pulcsim zsebében.

- Elég ritkán szoktunk vele találkozni - fűzi tovább a szót Dim, miközben megáll a parkoló szélén, ezzel mindkettőnket megállásra kényszerítve. Szembe fordulok vele, és kíváncsian várom, mit mond még, közben lassan Eter is összeszedi magát, és kivételesen csendben marad, amíg a barátja beszél hozzám. - Nyáron szokott lejönni Vince-hez vagy hozzám, meg mi megyünk a Hyde-ba, amikor meccseik vannak. - Várakozóan néz rám, talán arra vár, hogy belekérdezzek, mi az a Hyde, de csak bólintok, hogy folytassa. A név a Hyde Park High Schoolt takarja, a kerületünk másik középiskoláját, ami a Hyde Park meg Boston peremén fekszik, úgy húsz percre a mi sulinktól. Mivel nincs több jelentősebb iskola a környéken, a Lincoln meg ez, amit mindenki csak megvetően kéknek nevez a baseball csaptuk kék-fehér színei után, erősen rivalizálnak egymással. Engem ugyan nem foglalkoztat se a sport, se az olyan kicsinyes dolgok, mint két kerületi suli ellentéte, de hallottam már róluk valamennyit. Ugyan az évenként többször szokásos meccsekre még egyszer sem mentem el, mert gyűlölöm a baseballt, azért egy-egy nagyobb vérfoltot a suli udvaráról nehéz feltakarítani mindössze egy éjszaka alatt. Ha sportról van szó, a sulink nagy része egy vadállattá változik, nem hiába puma a baseball csapat kabalaállata sem. Én ebből igyekszem kimaradni, de úgy tűnik, hogy mind Vince-t, mind Dimet vonzza az ilyesmi, mert a srác olyan átszellemülten mesél nekem, mintha minimum egy meccs közepén lennénk éppen, és hotdogot zabálnánk a lelátón. - Imádni való a kölyök - mondja végül olyan hangsúllyal, mintha az a bizonyos Max mögöttem állna, ami miatt kényszerítenem kell magam, hogy ne forduljak meg, hogy megpillantsam. - Na, de ami fontos, hogy olyankor sokat lógunk együtt, meg kijövünk a Greasybe és... és. Pont - fejezi be elég sután a mondatot, és inkább gyorsan elfordul, mielőtt bármit kérdezhetnék tőle, de Vince nem hagyja a dolgot annyiban. Láthatóan visszatért a jókedve, mert rávigyorog Dimre, meg előtte rám is, és folytatja az előbbi kis baráti szívózását.

- És, ami a legfontosabb, drága Dim, a kis Vic úgy bele van zuhanva, mint vak ló a gödörbe! Jó, baszki, abba a teste ki nem?! - sóhajt fel, mire Dim meglöki, én pedig a hirtelen döbbenettől elengedem a kezét, így az ujjaim kicsúsznak az övéi közül. Erre mintha magához térne, és amint feltűnik neki, hogy én is itt vagyok, egyből kijavítja magát, közben újra elkapja az ujjaimat, és bocsánatkérően cirógatja őket. - Jó, persze nem olyan csodás, mint a tiéd, cin! - mondja lehalkítva a hangját, és Dimről egyszerűen megfeledkezve egy kicsit közelebb hajol hozzám, nekem pedig egyből az egekbe szökik a pulzusom. Eter már majdnem eléri az arcomat, amikor ideges, türelmetlen kiáltás üti meg a fülünket vagy tíz méterrel távolabbról, az étterem bejárata mellől. Mindketten arra kapjuk a fejünket, és meglátjuk az üvegajtó mellett ácsorgó, fél lábával a betonon doboló Vicet, aki keresztbe tett karjai egyikét most csípőre teszi, a másikkal meg nekitámaszkodik a falnak.

- Hé, mit álltok ott? Gyertek már ide, éhen döglöm! Dim, legalább te! - hallatszik szinte könyörgően, mire Dim sóhajt, morog valamit a kistesókról, mire Vince még úgy is egyetértően kezd bólogatni, hogy szerintem nem is hallja, mit mond a vörös, aki végül belekarol Örökkévalómba, és őt a karjánál fogva húzva, engem pedig így finoman vezetve mindhárman megindulunk a türelmetlenkedő lány felé. Ő megvárja ugyan, hogy odaérjünk hozzá, de még akkor sem nyugszik meg túlságosan, és amikor Vince végül elenged, hogy kinyissa előtte az ajtót, csak fölényesen rápillant, de azért elmormol egy köszit, amíg bemegy mellette, Vince pedig leplezetlenül bámul utána. Ezt már nem hagyom figyelmen kívül, hirtelen jött dühvel fordítom magam felé, mire kénytelen elengedni az ajtót, ami majdnem szegény Dimre csapódik, aki a húgát követve megy be az étterembe. Hátra fordul a válla felett, de aztán otthagy minket, viszont ha maradna, se nagyon zavartatnám magam, most csak dühös vagyok, és magam sem értem, miért. Vince csak mosolyog rám, és lefejti a kezemet a fekete garbója elejéről, de ahelyett, hogy elengedné, a szájához emeli az ujjaimat, és egy puszit ad rájuk, amitől elvörösödöm, és az összes korábbi dühös gondolat kiszáll a fejemből.

- Drágám, ne féltékenykedj már - kéri szinte csak suttogva, majd elengedi a kezemet, és miután kiszáradt szájjal, még mindig vörösen bólintok egyet, előttem is kinyitja az ajtót, mintha csak valami csaj lennék. Ahogy az első alkalommal is tette, megvárja, amíg bemegyek, és csak utána követ, majd szorosan az oldalamon lépkedve vezet végig a szinte kihalt éttermen a többiekhez.

Most nem azokhoz a kis, fal mellett sorakozó bokszokhoz, hanem az étterem másik felébe, közel a világos, nagy ablakokhoz. Itt többszemélyes körasztalok állnak magasított támlájú, hívogatóan párnázott székékkel. Az egyik sarokban csak egy kisebb, négyszemélyes asztal áll, ennél ücsörögnek Dimék, és már annyira kényelembe helyezték magukat, mintha csak minden nap ide járnának. Dim velünk szemben a sarokban foglalt helyet, a húga nekünk háttal, szintén a belső oldalon, és Vince is úgy vágódik le Dim mellé, mintha rá lenne írva a neve a székre. Ezen nincs időm meglepődni, mert épp csak leül, fel is áll, hogy kihúzza nekem az egyetlen szabadon maradt széket, amitől fülig vörösödöm, és képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni a mellettem lévő lány halk kuncogását.

- Odass, milyen úriember itt valaki! - nevetgél tovább, és még Dim is elmosolyodik. Hirtelen az az érzésem, hogy mindketten rajtam szórakoznak ennyire, de még azelőtt igyekszem kiverni a fejemből, hogy teljesen bepánikolnék tőle. Vic közben folytatja, talán csak azért, hogy visszaadja Eter előbbi gonoszkodását, de minél többet beszél, annál inkább kitűnik, hogy nincs semmi szemétség a hangjában. - A kajánkat is fizeted majd vagy mi van?

- Ja, meg feleségül ne vegyelek? - hallatszik ugyanolyan könnyedén Vince felől, mire a nevetésnek azonnal vége szakad, és Vic újra durcásan elfordul tőlünk, maga elé húzva az egyetlen étlapot az előttünk álló kis, fém tartóból. Elég egy pillantást vetnem rá, hogy lássam, nem olvassa el, mi van ráírva, csak azért merül bele, hogy addig se kelljen velünk foglalkoznia, de Vince még ezt sem hagyja szó nélkül. Elvigyorodik, és az asztalunkhoz érkező pincérnőhöz fordul, aki nekünk is átnyújtana egy-egy étlapot, de Dim kedvesen, Vince pedig inkább csak nemtörődöm módon elhárítja, és mindketten azt a bizonyos szokásosat kérik, amit a lány egyből fel is ír a kezében tartott kis jegyzettömbbe. Végül felém fordul, de mivel nem volt időm pontosabban átnézni a kínálatot, rábökök az első italra, amit meglátok, amiben habos eperturmixot fedezek fel. Azonban mielőtt Vicet is megkérdezhetné, Vince ismét megszólal, a lehető legkifinomultabb módon, amit életemben hallottam, és tőle ez olyan szokatlan, hogy az állam szégyen nélkül koppan az asztal lapján. - A hölgynek pedig egy korsó sört, légy szíves. Szívószállal.

A lány furcsálló arcot vág az utóbbi hallatán, de ahelyett, hogy vitába szállna Örökkévalómmal, csak biccent, majd elmegy. Ezt komolyan nem tudom mire vélni, mert tudtommal nemhogy a huszonegyen, vagyis az alkohol-nagykorúságon, de még a tizennyolcon se vagyunk túl, ha magamból indulok ki, ez a csaj meg, aki szintén nem néz ki többnek nálunk, simán kiszolgálja Vicet sörrel csak azért, mert olyan szépen kérték ki neki. Mondjuk biztos az is közre játszik, hogy ők már törzsvendégek lehetnek itt, míg én csak csak másodszor vagyok az étteremben, de még ezt is soknak érzem. Kicsit idegesen pillantok a pincérnő után, aki épp csak pár lépést tesz meg, mire mind Vince-ből, mind Vicből kirobban a nevetés. Még Dim sem tudja magát sokáig türtőztetni, pedig igazán erőlködött azon, hogy fegyelmezett maradjon, de úgy tűnik, hogy a gáláns, de attól függetlenül is hülye Vince még őt is kihozta a sodrából.

Az étteremben nincsenek sokan rajtunk kívül, talán csak három másik asztalnál ülnek, leginkább idősek, akik dühösen, de kissé értetlenül néznek fel a reggelijükből a hang hallatán. Viszont ez láthatóan egyiküket se zavarja, még jó ideig nevetnek, végül Vince dől ki legelőször, és a szék háttámláján pihegve a könnyeit törölgeti.

- Vince, de farok vagy! - vihog tovább a vörös lány láthatólag már kiengesztelődve, amikor végre túl van az első nevetéshullámon. Kicsit megütközöm a szavain, de Vince még csak fel se veszi, minta mindennapos lenne, hogy együtt járnak inni, holott a csaj nem lehet több tizenhatnál. Fura, de még Dim se mond semmit erre, mintha csak rájuk hagyná a dolgot, de neki legalább már sikerült magát összeszednie. Az egyetlen normális lévén őt fürkészem segélykérő pillantásokkal, és amikor összeakad a tekintetünk, nyugalmat látok az arcán, mintha csak arra biztatna, hogy ne akadjak fent ezen, ha már ő se teszi. Fáradtan dőlök neki én is a széktámlának.

- Tudom, tudom, nem kell megköszönni - tartja fel a kezeit maga előtt hárítólag - , de azé' ezt ne szokd meg, másnak jár ki a királyi bánásmód - nyöszörgi még mindig vidoran, érezhetően a lányhoz intézve a szavait, aki csak a fejét rázza, majd, amikor végre összeszedi magát, igyekszik hátrasöpörni szétzilált haját az arcából. Dim érdeklődve nézi Örökkévalómat, aki csak megpaskolja az aszalok nyugvó kezét. - Drága barátom - kezdi ünnepélyesen, és már érzem, hogy egy újabb sületlenséget fog mondani, amitől nekem is akaratlanul felfelé kunkorodik a szám széle -, tudod, mennyire imádom becses húgod, de valaki más már elrabolta a szívemet. - Vince jelentőségteljesen néz rám és az asztal takarásában a combomra teszi az egyik kezét, mire a szívem kihagy egy ütemet, de mielőtt még válaszolhatnék, a felszolgálólány visszajön a pár perce megrendelt italokkal. Dim elé egy nagy pohár jeges kóla, Vince-szel szemközt egy csokis shake, Vic elé a söre kerül, benne egy kis, színes csíkokkal mintázott szívószállal, én pedig a találomra kiválasztott, de nagyon gusztának tűnő eperturmixomat kapom. Amint a lány otthagyja az asztalunkat, Vince bele is kortyol a saját innivalójába, majd elégedetten felsóhajt, végül sokatmondó pillantással néz végig a társaságon. - Na, srácok, utolsó vacsora. Mit akartok enni?

- Péntek van - mondja Dim olyan hangon, mintha ezzel csak egy kaja nevét mondta volna. Eternek meg a tesójának ez így is hangozhat, mert egyből kiül az arcukra a lelkesedés, míg én csak értetlenül pislogok rá, így, talán csak az én kedvemért, de folytatja -, szóval tenger gyümölcsei.

- Jöhet! - vágja rá a mellettem ülő lány egyből, majd az asztalra könyökölve áthajol a túloldalra, közvetlenül Örökkévalómhoz, és olyan leereszkedő hangon beszél hozzá, amiből egyértelműen süt, hogy csak szívatja, és furcsa mód még nekem is vigyorognom kell kettejük párbeszédén. - Na, Vinny, csinálod má'?

Valószínű, hogy ezt az ételrendelésre érti, miközben merőn Eter szemébe néz, és a szívószállal kicsit megkavarja a sörét, mintha csak egy koktél lenne. Fesztelenül belekortyol, csak utána vet egy tétova pillantást a sarokba ülő Dimre, de ő nagylelkűen félrenéz, mintha tudni sem akarna a testvére bűnös dolgairól. A csaj vállat ránt, és újra, már türelmetlenebbül fordul Örökkévalómhoz.

- Csitu van, előbb meg kéne kérdezni a vendégünket is - int felém Eter, mire összeszorul a torkom. - Egérkém, te mit szeretnél? - mosolyog rám biztatóan, én pedig fülig vörösödöm, főleg akkor, amikor a mellettem ücsörgő lány váratlan gyorsasággal felém fordul, és úgy dönt, mostantól engem tüntet ki a figyelmével.

- Ja, hogy csak vendég? - mér végig ma már sokadszor, ami egyre kellemetlenebbül érint. - Én azt hittem, hogy... de oké, igazad van - komorodik el hirtelen, és minden vidámság kiveszik az eddigi könnyed csicsergéséből. Maga elé húzza a sörét, és a szívószálat félrelökve belekortyol, két remegő keze között tartva a súlyos üvegkorsót.

Értetlenül pislogok rá, mert gőzöm sincs, most mi rosszat csináltam, amiért egyből megváltozott a beszélgetés, amint rám nézett. Idegesen kezdem el birizgálni a hajamat, hogy elfedjem a nyakamon esetlegesen kilátszódó harapásokat, de elég valószínű, hogy nem az a baja, mert még csak rá se néz az arcomra, helyette, mint csak átnézne rajtam, a székemre mered, a pillantásától pedig kiráz a hideg.

- Bocs, de mi van? Tökéletes nekem ez a kaja - mondom tétován Vicnek szinte csak azért, hogy mondjak valamit, mert már kezd kínossá válni a hirtelen csend, meg a számomra érthetetlen, kicsit dühös, kicsit szomorú pillantása, amivel hol az italát bűvöli, hol rám szegezi, hogy aztán ismét a sörére kapja. Viszont, ahogy megszólítom, felemeli a fejét, merőn a szemembe néz, és még ki is húzza magát egy kicsit, mintha ezzel is magabiztosabbnak akarna tűnni, de nevetségesen fest a maga alig százhatvan centijével hármónk között.

- Maxie székén ülsz - mondja olyan sértetten, mintha szánt szándékkal csináltam volna, holott szerintem se a srác neve nincs rajta arany betűkkel, se más hely nem volt az asztalnál, ahová leülhetnék. Egy kis ideig csak nézek rá, hátha mond még valamit, ami ténylegesen zavarja, mert nem hiszem el, hogy csak ennyi lenen a baja, még úgy sem, hogy ebbe a bizonyos Maxbe elvileg az egész társaság bele van zuhanva. Legszívesebben már a kezembe temetném az arcom, és azt hiszem, nem csak én vagyok így vele, mert Dim felsóhajt, teátrálisan, és lássuk be, ma már sokadjára megforgatja a szemeit, majd kitolja maga alól a széket, és feláll, hogy az asztalt megkerülve odajöjjön hozzánk.

- Ülj át oda - kéri szelíden, ahogy megáll mögöttem, és amikor csendben felállok és elindulok a másik oldalra, egy szó nélkül lehuppan az eddigi helyemre. A húga felé fordul, aki holtsápadtan bámul rá, és még a szívószálat is kiejti a kezéből. - Nekem nem merne szólni, hogy a helyén ülök, szóval neked se kell. Amúgy éhen halok - mondja könnyedén, mintha az előbbi kis közjáték meg se történt volna, és sokatmondóan néz rá Örökkévalómra, aki csak sóhajt egyet, és a lehető legsármosabb mosolyát villantja az előbbi pincérnőre, aki emiatt egy újabb körre érkezik az asztalunkhoz. Én csak tátott szájjal és kissé féltékenyen bámulok a vele beszélgető Eterre, aki gyorsan el is mondja, mit szeretnénk, közben az asztal alatt újra a térdemre teszi a kezét, miközben szenvtelenül tovább beszélget a felszolgálólánnyal. Talán egy perc múlva fordul ismét felém, de addigra a keze már egy kicsit feljebb csúszik, és simogatni kezdi a lábamat, mire kénytelen vagyok összeszorítani a számat, hogy ne áruljam el magunkat, de még így is érzem, hogy egyre vörösödöm az érintésétől.

- Csak nem meleged van, drágám? - könyököl fel az asztalra Vince egy kaján mosollyal, amikor észreveszi a pirosló arcomat, én pedig csak a fejemet rázom, pedig legszívesebben rászólnék, hogy fejezze már be, ugyanis még mindig a combomat simogatja, igaz, még csak a külső oldalán. De úgy látszik, jól szórakozik a zavaromon, mert esze ágában sincs abbahagyni, és nem elégedik meg a néma válaszommal.

- Eter, ne már! - mondom halkan, egy kicsit el is feledkezve magamról, és a becenevén szólítva, mire csak még szélesebben mosolyodik el, és mintha nem is szóltam volna, elkezdi iszogatni a csokis shake-ét, a kezét még mindig a combomon hagyva. Próbálok egy kicsit távolabb húzódni tőle a székkel, de a mellettem lévő fal miatt ez lehetetlennek bizonyul. Lehajtom a fejem, magam elé húzom az asztal másik felén hagyott innivalómat, végül Dim elé csúsztatom a sajátját, és kínomban a turmixomat kavargatom, közben érzem, hogy már a fülem is kezd elvörösödni.

- Hé! Hogy becézted Vinnyt? - könyököl fel a lány velem szemben az asztalra, mire kicsit meglepetten nézek rá. Reménykedtem benne, hogy egyikük sem hallja meg, ahogy megszólítom, de azt hiszem, túl sokat vártam. Talán Dimben van annyi tapintat, hogy ne törődjön a szenvedésemmel, de a tesója láthatóan érzéketlenebb ennél. Mondjuk az érzéketlen nem jó szó erre, inkább csak érdeklődő, viszont gyűlölöm, ha a figyelem középpontjába kerülök, ezért nagyon furcsán érint az, hogy megint beszélgetést kezdeményez velem. Úgy néz rám a félig kiürült söröskorsó felett, mintha az előbbi szemrehányást nem is ő, hanem valaki más tette volna nekem; az arcán őszinte érdeklődést, meg egyre erősödő türelmetlenséget veszek észre, ami miatt muszáj mihamarabb válaszolnom, de Örökkévalóm közelsége, meg az, hogy továbbra sem hagy fel a a maga kis játékával, teljesen összekuszálja a gondolataimat.

- Eternal - mondom bátortalanul, egy oldalpillantást vetve Vince-re, aki látványosan mással van elfoglalva; épp élénk, de kissé egyoldalú beszélgetésbe bonyolódott Dimmel, és úgy tűnik, mintha ügyet sem vetnének kettőnkre. Ez persze nem igaz, elég csak egy picivel tovább figyelnem őket ahhoz, hogy feltűnjenek a vörös srác minduntalan oldalra vetett, szigorú pillantásai, de azt inkább a húgának, semmint nekem szólhatnak, még akkor is, ha a valódi célzottjuk érezhetően nem törődik velük. - Szinte mindig így hívom, mert... - Vince tényleg nem unta meg a szórakozást, mert a keze most már célirányosan az ölembe siklik az asztal takarásában, nekem pedig el kell hallgatnom a mondat közepén, hogy ne nyögjek fel beszéd közben. Végigfut rajtam a borzongás, ahogy Eter rászorítja az ujjait a nadrágom elejére, és úgy pattanok fel a székről, mintha valami megcsípett volna. Vic kíváncsian, Dim pedig lemondóan néz rám, de nem törődöm velük; megragadom Örökkévalóm ruhaujját, és egy bocs, sürgősen beszélnem kell Vince-szel felkiáltással magammal rángatom az étterem másik felébe, de még magam sem tudom, hogy hová. Pár lépés után elbizonytalanodom, és a szorításom is enyhül Vince ruhaujján, aki kuncogva lefejti magáról az ujjaim, majd megfogja a kezem, és átvéve az irányítást, ő húz maga után engem.

- Cukrom, rossz irányba mentél. Erre vannak a mosdók - mondja finoman, ahogy beirányít egy szűk folyosóra, ami két oldalt egy-egy ajtóban ér véget. Lábbal löki be a jobb oldali lengőajtót, és szinte tol maga előtt a barátságos, kék-fehér csempés férfi mosdó meglepően nagy előterébe. A fal mentén egy pult áll benne két beépített mosdókagylóval, fölötte faltól falig érő tükörrel, a bejárattal szemben pedig még egy ajtóval, ami valószínűleg a vécékhez vezet. Vince nem visz tovább, de a kezemet se engedi el, amiért hálás vagyok, még úgy is, hogy az előbb mennyire kellemetlen volt az érintése. Megszorítom az ujjait és megállok Örökkévalómmal szemben, háttal a tükrös falnak, de így sikeresen beszorítom magam Eter és a mosdók közé. - Miről akartál beszélni? - vigyorog rám, de se ebben, se a hangjában nincs gúny. Nyelek egyet, mert pontosan tudja, hogy csak egy kicsit kettesben akartam lenni vele, és hiába lett volna ezer kérdésem hozzá a kettőnkről készült képről, meg mindenről, ami tegnap óta történt, most mintha minden gondolatot kisöpörtek volna a fejemből. Vince várakozóan néz rám, én pedig kapkodni kezdem a levegőt a közelsége miatt érzett izgalomtól. Olyan erősen szorítom már az ujjait, hogy talán fájdalmat is okozok vele, mert halkan felszisszen, mire azonnal elengedem, és bocsánatkérően lehajtom a fejemet, mielőtt megszólalnék.

- Miért csináltad? - kérdezem halkan, holott sejtem, hogy mi volt a célja, ennél nem is lehetett volna egyértelműbb.De igazából nem is érdekel Eter válasza, még az se, hogy kamuzik-e valamit, csak megmondja az igazat arról, hogy rám van állva, és kettesben akart velem maradni, mert kis túlzással már azóta várok erre, hogy tegnap délután elbúcsúztunk egymástól.

Nem értem magamat, de mielőtt még Eter válaszolhatna, beléfojtom a szavakat azzal, hogy a derekát átölelve közelebb húzódom hozzá, és tétovázás nélkül megcsókolom. Talán kicsit követelőző is vagyok, mert épp csak hozzáérek az ajkaihoz, áttolom a nyelvem a szájába, és még közelebb préselődöm hozzá. Örökkévalóm is átölel, de a kezei közém és a csempés pult közé szorulnak, így az ujjai még farmeren keresztül is szorosan a hátsómhoz nyomódnak. Felnyögök, ahogy nagy nehezen benyúl a farzsebembe és egy kicsit megmarkol, miközben a csókunk is egyre hevesebbé válik.

Eter ajkába harapok, még többet szeretnék érezni belőle, mire közelebb rántja magához a csípőmet, és most már tagadhatatlanul érzem a lassan merevedő dudort a nadrágjában a saját ágyékomhoz nyomódni. Egy pillanatra zihálva, levegő után kapkodva elfordítom a fejem, ezzel megszakítva a csókunkat, Vince ezt használja ki, hogy felkapjon a földről, és még azelőtt felültessen a mosdókagyló peremére, hogy értetlenkedni vagy ellenkezni kezdenék. Szétteszi a lábaimat és a combjaim közé áll, nekem pedig megnyikkanni sincs időm, máris újra érzem az ajkait a számon, és a csókjától visszazökkenek az előbbi kellemes kábulatba.

Örökkévalóm haját simogatom, és kicsit nyűgösen kapok az ajkai után, amikor elhajol tőlem, de nem távolodik el nagyon, az arcomat, végül a fülemet kezdi puszilgatni, amitől ismét megborzong mindenem. A kezeim a hajából a vállaira csúsznak, a felsőjébe kapaszkodom, és kicsit hátrébb is dőlök, a hátamat a tükörnek vetve, de Etert is húzom magammal, aki, hogy ne veszítse el az egyensúlyát, a csípőm két oldalán, a mosdókagyló szélén támaszkodik. Még mindig a fülemet puszilgatja, és meg is nyalja, amitől egy kicsit hangosabban nyögök fel, mint szeretnék, és egyből rémülten nézek körbe attól félve, hogy valaki meghallotta, de a mosdó üres, és se be, se ki nem jött senki rajtunk kívül.

- Nyugizz, pitém - suttogja Eter egy újabb puszi után, majd kicsit elhúzódik tőlem, hogy fél kezére támaszkodva is meg tudjon állni a lábán. Szabad kezével újra a combjaimat kezdi cirógatni, de most ellenkezés helyett csak megszorítom a csuklóját, és közelebb vonom magamhoz, egy pillanatra mind a gátlásaimat, mind a szégyenemet félretéve. Örökkévalóm mintha ettől felbátorodna, mert ugyanazt folytatja, amit odakint, a barátai mellett, de most valahogy kínzóan lassan, amire egy kis, türelmetlen sóhajjal reagálok, félig az érintései, félig a nyakamra adott puszik miatt. - Szeretnék valamit... megengeded, picim? - kérdezi ugyanolyan halkan, mint az előbb, és a másik kezét is elhúzza az oldalamtól, hogy maga felé fordítsa az arcomat. A szemeimet megint lehunytam közben, így most kábán hunyorgok rá, és ahelyett, hogy a percekkel korábbi aggodalmammal élve most is megkérdezném, mit akar, és miért szeretné, csak bólintok egyet, remélve, hogy minél hamarabb visszatér ahhoz, amit elkezdett.

Csalódottan veszem észre, hogy egy kicsit eltávolodik tőlem, és a szememet is kinyitom, amikor már nem érzem Örökkévalóm kellemes, meleg, mégis hűvösnek tetsző lélegzetét a nyakam forró bőrén. Nehezen tudok csak az előttem álló Vince-re fókuszálni, aki vet egy pillantást a mosdó ajtajára, mielőtt elkapná, és egy gyors mozdulattal kibontaná a sliccemet, gombbal, cipzárral együtt. Rémülten pislogok rá, a tekintetem közte és a két csukott ajtó között ugrál. Elfog a félelem, hogy bármelyik pillanatban bejöhet valaki, hogy ránk nyithat akár Dim, akár egy idegen, és meglátja, mit csinálunk. Félig ijedten, félig izgatottan bámulok Vince-re, de a leginkább az rémiszt meg, hogy hiába akarnék ellenkezni, a kezeim nem engedelmeskednek; dermedten kapaszkodom magam mellett a csempézett pult peremébe, és kipirult arccal figyelem, hogy Örökkévalóm miként húzza le kissé az alsónadrágom, a kezébe fogva a lassan megmerevedő farkam.

Összeszorítom a szemem, amikor elkapom Örökkévalóm pillantását, és még a fejemet is oldalra fordítom kissé, mert képtelen vagyok nézni, amit csinál. Érezni is épp elég, hogyan kezd el először csak egy ujjal, óvatosan, aztán a fél kezébe fogva, határozott mozdulatokkal simogatni, mire szinte rögtön felnyögök, de azzal együtt az ajkamba is harapok, hogy elfojtsam a jóleső sóhajaimat. Tudom, hogy őrültség, amit művelünk, és addig kéne leállítom, amíg még lehetőségem van rá, de sokkal jobban élvezem, semmint elutasítsam Vince-t, főleg most, utolsó alkalommal. Az, hogy mennyire vágytam már a közelségére, hamar legyűri minden ésszerű gondolatomat és félelmemet, és egyszerűen átadom magam a pillanatnyi jóérzésnek, amit Örökkévalóm nyújt nekem.

A fejem a vállamra hanyatlik, közben az ajkaimat harapdálva pihegek, és a szemeimet szorosan összezárom, hogy semmi nem vonja el a figyelmemet Eternalról. Hamar sikerül egészen felizgatnia, de most eszembe sem jut szégyenkezni miatta, csak élvezem. De amikor már szinte fájdalmasan merev vagyok miatta, Eter elenged, engem pedig megborzongat a keze után hirtelen megcsapó levegő hűvössége. Újabb elégedetlen morgásra nyitnám a számat, de csak egy kis nyögésre futja, amikor Örökkévalóm megragadja a derekamat, és egy kicsit lejjebb húz, ami miatt szinte fekvő helyzetbe csúszom a mosdókagylók fölött. A csípőm lelóg a párkányról, a fejem fájdalmasan koccan a mögöttem lévő tükörnek, de ezzel nem tudok sokáig törődni, arra kell koncentrálnom, hogy magamba fojtsak egy sikításszerű nyögést, amikor Eter csókjait érzem meg a combom belső felén, végül minden teketória nélkül fölém hajol és a szájába veszi a farkam.

Egész testemben remegek alatta, és valahogy ülő helyzetbe küzdöm magam, hogy ránézhessek Örökkévalómra, ami hatalmas hibának bizonyul. A még mindig széttett lábaim közt térdel a földön, az ajkai közt feszülök, és ugyanúgy néz fel rám, ahogy én rá tegnap az ágyban, csak neki bizonytalanság helyett élvezet meg talán öröm csillan a szemében. Valahogy elmosolyodik, de lehet, hogy csak a szemem káprázik, mindenesetre még ez is olyan lehetetlenül jól áll neki, mintha épp nem a faszommal lenne tele a szája, majd elfordítja rólam a tekintetét, és újra végignyal rajtam, mire kénytelen vagyok befogni a számat, ha nem akarom az egész Greasyt idecsődíteni a nyögéseimmel.

Olyan erősen markolok bele a mosdók peremébe, hogy az ujjaim elgémberednek, de szinte meg sem érzem a tompa sajgást Vince puha ajkai mellett. Egy kicsit lejjebb engedi a fejét az ölemben, én pedig mélyebben kerülök a szájába, amitől újabbat rándulok, és jólesően pihegve döntöm hátra a fejem, amíg újra neki nem ütközik a hűvös üveglapnak. Vince mintha ráunt volna erre a lassú tempóra, még mélyebbre enged az ajkai között, miközben felnyúlva elkapja a fél kezemet, én pedig erősen szorongatva Örökkévalómat, összekulcsolom az ujjainkat. Nincs túl sok időm megszokni a helyzetet, Eter szájának nedves melegét, vagy a nyelve borzongató érintését, hamar fel-le kezdi mozgatni a fejét rajtam, ezzel újabb nyögéseket kicsalva belőlem, pedig már az ujjaimat harapdálom, hogy csendben maradjak.

Eter egy kis időre elszórakozik rajtam a nyelvével is, lentről fölfelé egyszer-kétszer végignyal a már teljesen merev tagomon, mielőtt újra a szájába venné. Nem kezd el azonnal tovább szopni, hanem előtte egy kicsit meg is szívja a farkam, mire szinte belekarmolok a kezébe meg a saját arcomba is, ahogy a testem hátrafeszül, és a csípőmet akaratlanul is kicsit előre nyomom, ezzel mélyebben csúszva a szájába, a fejemet pedig teljesen hátradöntöm, a homlokomat a tükörnek szorítva. A hideg üveg fájón simul felhevült bőrömhöz, amitől reszketni kezdek, és ismét képtelen vagyok megtartani magam a mosdó peremén. Muszáj elvennem a kezemet a számtól, hogy megkapaszkodom magam mellett, de így újabb sóhajok szöknek ki az ajkaim közül, ahogy Örökkévalóm egy kicsit gyorsít a tempón, és a szabad kezével is rásegít a kényeztetésemre. Ez és az ajkai együtt már túl soknak bizonyulnak, és kényszerítenem kell magam arra, hogy legalább ne hangosan nyöszörögjek, meg arra is, hogy még egy kicsit kitartsak, mert eszem ágában sincs Eter szájába menni, főleg nem alig pár perc után. De egyszerűen túl jól, amit csinál velem, és a közelébe sem ér azoknak a vérszegény fantáziálgatásoknak, amiket annyira kellemesnek éreztem még akár csak ma reggel is.

Erős késztetést érzek arra, hogy amikor Eter egy picit feljebb emeli a fejét az ölemből, én is elkapjam a haját, és visszahúzzam magamra, ahogy ő tette, de tudom, hogy akkor rögtön el is mennék, így kínok közt ugyan, de magam mellett tartom a kezemet, a másikkal pedig jobban rámarkolok az ujjaira. Egyetlenegyszer végigsimít a kezemen, amíg fogom, közben egy pillanatra se hagyja abba, amit csinál, csak egy kicsit lelassít, hogy gyengédebben, de sokkal nagyobb alapossággal simítson végig a nyelvével az egyre keményebbé váló férfiasságomon. Már legalább fél perce csak remegek alatta, és összeszorított szemmel pihegek, amíg Eter, mintha csak kínozni akarna, az eddiginél is sokkal mélyebben hajtja az ölembe a fejét, én pedig egészen a torkáig csúszom, az új, kellemes érzéstől pedig még a levegő is megakad bennem egy pillanatra. Kicsit megijedek, mert Vince jó ideig meg se mozdítja a fejét, a farkamat eközben a szájában tartva, de végül csak egy picit kell megszorítania az ajkait ahhoz, hogy porrá zúzza az eddigi kitartásomat, és egészen mély, torokhangú nyögéssel elmenjek, úgy, ahogy vagyok, Örökkévalóm szájába. Még akkor sem húzódik el tőlem rögtön, amikor már minden cseppem a torkában landolt; érzem, hogy egy nagyot nyel, csak ekkor enged ki az ajkai közül, hogy ismét nyalogatni kezdjen, amire már csak egy gyenge sóhajjal reagálok.

Nem érzek magamban erőt ahhoz, hogy megmozduljak, így amikor Eter végre kiszórakozza magát velem, és szorosan tartva leemel a mosdókagyló pereméről, csak kicsit kábán fogom fel, hogy talpra állít, majd, mivel még erre is képtelen vagyok, felhúzza a nacim és eligazgatja rajtam a ruhákat, mintha csak egy kisgyereket öltöztetne. Nehezen emelem fel a kezem, hogy belekapaszkodjam a derekamat tartó karjába, mire abbahagyja a pulcsim rendezgetését, és érdeklődve pillant rám, amit épp csak észreveszek a bepárásodott szemüvegemet át. Fél kézzel ügyetlenül feltolom, hátrafogva vele a homlokomba hulló, csapzott tincseimet, ahogy Örökkévalóm szokta néha, és most már kicsit tisztább tekintettel nézek az előttem álló Eter arcára. Hiába számítok arra, hogy most mond valami tipikusan eternalosat, vagy megjegyzést tesz az ízemre, szóval bármit, amit ilyen helyzetben kinéznék belőle, csak szó nélkül odahúz magához és szorosan megölel, amit gondolkodás nélkül viszonzok és a mellkasához nyomom az arcom, hogy minél közelebb lehessek hozzá. Vince fél kézzel a hátamat simogatja, mintha nyugtatni próbálna, holott semmi bajom, de pont amiatt, hogy ilyen gyengéd hozzám, valami eddig visszatartott rossz érzés most hirtelen kitör belőlem, és olyan kétségbeesetten markolok rá a felsőjére, mintha a következő pillanatban Eter kiszakadna az ujjaim közül, és egyszerűen eltűnne a mosdóból.

- Nem akarom, hogy itt hagyj! - nyöszörgöm a felsőjébe keserűen, és ha lehet, még közelebb bújok hozzá, Eter keze pedig egy pillanatra megmerevedik a hátamon. Ami azt illeti, teljesen mozdulatlanná válik egy kis időre, de nem foglalkozom vele, csak ölelgetem tovább, mintha tényleg bármikor eltűnhetne a kezeim közül.

- Cukrom, ez a bajod? - suttogja kicsit tétova hangon, mire felnézek rá. Vince arcán értetlenség tükröződik, ahogy a hirtelen lesápadt, elgyötört képemet fürkészi, én meg csak bólintok. - Két nap az egész, és eskü, hogy hétfő reggel én foglak felébreszteni - mosolyodik el halványan, és egy puszit ad a számra, mire akaratlanul is elfintorodom, ő meg az abszurd helyzet miatt elneveti magát. - Ja, bocs, ezt nem így akartam. - A következő puszit az arcomra kapom, mire lehunyom a szememet. - Mindegy, figyu - kezdi simogatni a hajamat, de már nem fordulok Örökkévalóm felé, csak hagyom, hadd csinálja. Jólesik a cirógatása, egy kicsit megnyugszom tőle, persze attól még nem akarom, hogy talán már két perc múlva több, mint két napra kisétáljon az életemből. Csak mostanra fogtam fel, hogy eddig hiába voltam olyan lazán ezzel a nélküle töltött hétvégével, rájöttem, hogy nem fogom kibírni. Annyira kétségbe ejt a gondolat, hogy Örökkévalóm nélkül kell lennem, hogy hirtelen még azt is elfelejtem, mit csináltam abban a majdnem tizennyolc évben egyedül, amíg nem ismertük egymást. Közben Örökkévalóm tovább beszél, a hangjában olyan emberfeletti nyugodtsággal, mintha tényleg egy kisgyerekhez és nem a pasijához beszélne. Lehet, hogy ő is így gondolja, mert ezzel a passzív hisztivel tényleg jobban hasonlítok egy ötévesre, mint egy tizenhét éves srácra. Vagy a pasijára, amit még mindig képtelen vagyok megszokni. - Babus, hallod? - kezdi újra, mire morgok valamit, jelezve, hogy figyelek, de igazából csak azt szeretném, hogy ne hagyja abba a hajam birizgálását. - Na, fasza. Mit csinálsz este? Mert amint odaértem faterhoz, meg lefutottuk a tiszteletköröket, meg ilyesmik beszélhetnénk. Van ott headsetem, meg minden, nem gáz. Megpusztulnék az édes hangon nélkül ennyi ideig - puszilja meg a fejem, mire szusszanok egyet., ő meg felkuncog. - Na, így jó? Nyugi, pitém, nem leszek sokáig távol tőled.

- Megígéred? - nézek rá már csak tettetett durcássággal, mert nagyon is tetszik a felvetése. Vince nagyokat bólogat, szóval valószínűleg neki is leesett már, hogy csak megjátszom magam. Egy mosolyt erőltetek az arcomra, közben igyekszem összeszedni magam, és adni a szmexy-féle lazaságot, amíg Örökkévalómhoz fordulok, és az ajkára szorítom a számat. - Ez szar - fintorgok ismét, amikor a saját, sós ízemet érezve a száján hátrébb húzódom tőle, mire Eter tiltakozásba kezd, de belé fojtom a szót. - De amúgy szavadon foglak, Eter. Legyél elérhető.

- Mert ha nem? - vigyorodik el és megfogja a kezem, ahogy lassan kibontakozik az ölelésből. Csak sóhajtok egyet, közben visszahúzom a szemüvegemet az orromra, úgy fordulok felé.

- Azt ne akard megvárni - pillantok rá, próbálva a lehető legfenyegetőbben előadni magam, ami valószínűleg elég vérszegényre sikerül, mert Vince-re nincs semmi hatása. - Amúgy is beszélnünk kéne még... - kezdem, mire Eter csak ingatja a fejét, és bocsánatkérően néz rám, amitől inkább elhallgatok; esélytelen lenne most előhozakodnom a Facebook profilképével.

- Persze, édes, csak nem most, mert ezek ketten azt fogják hinni, hogy kimásztunk az ablakon és leléptünk... vagy lehúztalak a vécén - bök a fejével az ajtó felé, a kint ücsörgő Dimékre utalva, mire megint elsápadok, és inkább meg se kérdezem, mióta lehetünk idebent, mert félek, hogy túl sok idő telt el azóta, hogy Vince-t felrángattam az asztaltól. Talán sejti, mire gondolok, mert megszorítja a kezem, és egy lemondó sóhajjal az ajtónak támaszkodik, hogy kinyithassa magunk előtt. - Szóval gyere, mert be fogják tolni a pizzánkat, és akkor nem állok jót magamért.

Ezzel Eter tényleg kilöki a vécé lengőajtaját, és, mintha mi sem történt volna, kisétál, engem maga után húzva, a kezemet még mindig szorongatva. Igazából ha akarná, se tudná elengedi a jobbom, mert úgy kapaszkodom az ujjaiba, mintha csak félnék, hogy eltévedek azon a rövid, egyenesen folyosón, ami visszavezet az étterem előterébe, a rendezetten felállított asztalok és bokszok közé.

A Greasy, ha lehet, most még üresebbnek tűnik, mint amikor megérkeztünk, mert az eddig itt ücsörgő, reggelijükön kérődző felnőttek mind eltűntek már, csak a terem túlsó végéből hallatszik élénk beszélgetés és nevetgélés, természetesen attól az asztaltól, ahol Vic és Dim nekünk háttal ülnek. Pont emiatt nem is veszik észre, hogy megérkezünk, még akkor sem, amikor már közvetlenül mögöttük vagyunk, és Vince végül kihúzza az ujjaim a tenyeremből, hogy lehuppanjon a Dimmel szemközti székre, és én is kelletlenül leülök a fal mellé.

Az asztal hangulata szintekkel javult azóta, hogy itt hagytuk kettejüket, és ezen a középen heverő hatalmas pizza, illetve annak maradványai is sokat dobnak. Két-két szelet van még a tálcán a Vince és felém eső oldalon, meg a szinte érintetlen innivalóink, a másik oldalon meg csak morzsák, és a félig kiürült poharak, meg a két Walker élénk beszélgetése. Tényleg sokáig nem vesznek észre minket, csak amikor már mindketten helyet foglaltunk, akkor viszont Vic olyan hirtelen kapja fel a fejét, mintha dróton rángatták volna, amitől ijedten hőkölök hátra, egészen a szék támlájáig, mire a lány felkuncog, és csicsergő hangon megszólal, sokatmondó pillantásokat vetve hol Vince-re, hol rám, ahogy felkönyököl velünk szemben az asztalra.

- Na, itt vagytok végre! A'szittem, hogy lehúztátok magatokat - kuncog tovább a semmin, amit betudok annak, hogy szinte el is fogyott a söre, holott a lány hiába marha jókedvű, egy cseppet sem tűnik részegnek. Közben egy oldalpillantást vetek Eterre, aki olyan én megmondtam fejjel néz rám, amitől nevetnem kell, de igyekszem visszafojtani a jókedvemet. Örökkévalóm lazán hátradől a széken, közben felvesz egy szelet pizzát, és csak azután válaszol, hogy lenyelte az első falatot belőle.

- Áh, csak baszélgettünk - vigyorodik el, közben zavartalanul tovább eszi a pizzáját, és én is inkább a turmixomba menekülök, hogy ne lássák a zavaromat. De ahelyett, hogy értetlenkedő hörgés, fújolás, vagy kérdések zápora következne, a lány csak belekortyol a sörébe, és nem foglalkozik ezzel tovább, Dim meg a húgához hasonló érdeklődéssel előre hajol, és Vince szemébe néz egy halvány, valahogy gonosznak tűnő mosollyal az arcán.

- Baszélgettetek, mi? És jó volt? - szélesedik a mosolya, és ebből jövök csak rá, hogy Vince meg ő csak játszanak éppen, és Dim most vette fel a kesztyűt. Örökkévalóm se hagyja annyiban, ugyanúgy felkönyököl az asztalra, ahogy Dim, fél kezében még mindig a pizzaszeletet tartva, és azzal tesz egy hanyag, mutató mozdulatot, ahogy folytatja, Dim meg továbbra is érdeklődve néz rá, amíg belekortyol a kólájába.

- Látod, nem? - kérdi Örökkévalóm, mintha nyilvánvaló lenne, ismét meglengetve a pizzát a kezében, hogy ezzel is nyomatékosítsa a dolgot, Dim meg csak megvonja a vállát, és ráhagyja, már csak néma szemezést folytatva Eterrel. Az alig fél perces szempárbaj után Dim isét hátradől a széken, Vince meg elégedetten, fölényesen mosolyodik el, mintha valami vérre menő csatát nyert volna, és tovább eszegeti a pizzáját, ami miatt rájövök, hogy nekem is ideje lenne hozzálátnom a sajátomhoz.

Csendesen felveszem az odakészített evőeszközöket, ami láthatóan mindenki másnál érintetlenül hever a szalvétán, és a lehető legkisebb feltűnéssel enni kezdek, de ha Dim vagy a csaj észre is veszik, hogyan szerencsétlenkedem a pizzaszeletek szétcincálásával, valami csoda folytán nem teszik szóvá.

Elég hamar újabb beszélgetés bontakozik ki Eter és a barátai között valami filmről, amit inkább csak hallgatok, lévén, hogy nem láttam, de nem érzem magam kellemetlenül emiatt. Sokkal jobban zavarna, ha kérdésekkel bombáznának, mint ahogy eleinte vártam, de nem teszik, én pedig még így sem érzem magam kívülállónak, amitől lassan megnyugszom és érdeklődve figyelem a beszélgetésüket. A szó hamar a játékokra terelődik, amihez már én is hozzá tudok szólni, így hamar bekapcsolódom a beszélgetésbe a lassan fogyatkozó kajám fölött. Amikor valahogy a Candy Crush jön szóba, egy ideig csak pislogni tudok, de mikor Vince megemlíti, hogy valami facebookos játék, és élénk vitába keveredik Vickel, a Candy Crush buzival, egy kicsit elveszettnek érzem magam, de aztán, ahogy meglátom Dim nekem címzett lemondó mosolyát és fejrázását, belevigyorgok a gyorsan felkapott eperturmixomba.

Úgy fél órával később, amikorra Eter és én is eltüntettük a pizza maradványait, és már csak a megmaradt innivalónkat kortyolgatjuk mind a négyen, a beszélgetés lassan véget ér, mert Vic mocorogni kezd a székén, és jelentőségteljesen Vince-re bámul, majd feláll, és egy teátrális sóhajjal, miszerint friss levegőt óhajt szívni, indítványozza, hogy hagyjuk ott az éttermet. Elég nyilvánvaló, hogy cigizni akar, de gondolom, Dim miatt nem mondja így, aki csak sóhajt egyet a javaslat hallatán, de nem foglalkozik vele különösebben. Vince viszont veszi a lapot, és azzal a címszóval, hogy ő mennyire imád minket, de jegyzi, hogy mennyivel lógunk neki, elmegy kifizetni a fogyasztásunkat, addig mindhárman szedelőzködni kezdünk.

A csaj hanyagul a szék támlájára könyököl, mire Dim rászól, hogy álljon már normálisan, burkolt célzást téve arra, hogy ne tolja ki a miniszoknyás seggét a kirakat üvegén, mire ő csak morran egyet, de a továbbiakban a falnak dőlve, karba font kezekkel várja Örökkévalóm visszatértét. Dim egy kicsit bűntudatos arccal áll mellette, én pedig a táskámmal szöszölök, mielőtt az asztalt megkerülve odamennék hozzájuk, mert kezdem egy kicsit hülyén érezni magam egyedül a sarokban. Eter pár perc múlva vidáman jön vissza hozzánk, majd egy szó nélkül belém karol, és kivezet minket az ajtón, végül megállít a parkoló végében, a Greasy oldalánál, egy kis, szépen kialakított dohányzóban. Még itt sem enged el, csak arra a fél percre, amíg cigit ráz elő a dobozából, aztán maga elé nyújtva körbekínálja.

- Dim? Ma mindenkit szeretek - vigyorog rá, utalva a nagylelkűsége miértjére, de a vörös csak megrázza a fejét, és hárítólag visszaüti a dobozt. Ezt nem tudom mire vélni, hiszen amikor találkoztunk vele, akkor cigizett Vicne-szel, meg engem is megkínált, de ezek szerint csak alkalmi dohányos. Jó nagy lehet az akaratereje, hogy nem gyújt rá, amikor szinte az arcába tolják a cigit, de úgy tűnik, hogy hajthatatlan, Vic viszont idegesen pislog hol a bátyjára, hogy Örökkévalómra.

- Most az egyszer, amúgy se tehetek semmit - sóhajt végül Dim, amikor már sokadszorra kapja el a csaj kérdő pillantását, aki válasz helyett vidoran a rajta lévő dzseki zsebébe nyúl, majd kivesz belőle egy szál cigit, és a szájába dugva odahajol Vince-hez, aki meggyújtja neki a végét. Ezután egy kicsit távolabb húzódik tőlünk, de még így is két oldalról kapom a füstjüket, így kaparó torokkal, lehajtott fejjel várom ki, hogy befejezzék végre. Vince közben végig a derekamat simogatja, nekem pedig erőlködnöm kell, hogy tekintettel legyek a barátaira, és nem bújjak szorosabban hozzá, mint ahogy épp állunk. Talán a cigije felét sem szívta még el, amikor a zsebeiben kezd el kotorászni, a füstölgő szálat az ajkai közé szorítva.

- Baszki, mennem kell! - nyög fel, ahogy a kezében lévő mobilja kijelzőjére néz, de a szájában tartott cigi miatt alig lehet érteni, amit mond. Gyorsan a zsebébe gyömöszöli a mobilt, de mielőtt még elsötétedne a kijelzője, látom, hogy azon is egy kettőnkről készült kép virít, de szerencsére nem a smárolós egy újabb példánya. A kép látványától furcsán megugrik a gyomrom, de szorongás helyett csak jó érzés kezdi elönteni a bensőmet attól, hogy milyen sokat jelentek Örökkévalómnak.

Eter kapkodva szívja tovább a cigijét, közben egy sajnálkozó pillantással kísérve elenged engem, és a falnak támaszkodó Dimhez lép oda, hogy valami rituális pacsi-ölelés kombóval elköszönjön tőle. Utána a jobbomon ácsorgó, lazán cigiző lány következik, akihez Vince lehajol, három-három puszit nyomnak egymás arcára, aztán megöleli és újfent összekócolja a haját, mielőtt elengedné, amitől a csaj Vince szidalmazásába, Örökkévalóm meg gúnyos, de elégedett vigyorgásba kezd. Csak ekkor jön vissza hozzám, és a többiekkel nem igazán törődve megáll előttem, magához ölel, nekem pedig már a torkomban dobog a szívem, hogy meg fog csókolni előttük, amit talán nem kéne, de mielőtt még tiltakozhatnék, Vince egy homlokpusziban részesít, és egy pillanatra az arcomhoz nyomja az arcát, mielőtt eltávolodna tőlem. Döbbenten pislogok rá, és az, hogy a mögötte álló Dim és Vic indulni készülnek, csak tovább tetézi a zavaromat.

- Várj már... ne kísérjünk el? - nyögöm ki nagy nehezen, mire ismét kuncogást hallok a közelből, de nem törődöm vele. Vince csak szomorúan mosolyog rám, mintha valami nyilvánvaló képtelenséget kérdeztem volna, de én nem látom benne hibát.

- Kicsim, nem. Nem lehet. Tíz percem van kijutni a Hyde másik végébe, és eszemben sincs futtatni titeket. Vagyis nem ilyen körülmények között. Szóval... nekem tényleg mennem kell, ti meg legyetek jók és szobatiszták - vigyorodik el most már őszintén, miközben Dimékhez fordul. Megszorítja a kezem, aztán elenged, és mindhármunkra külön vet egy-egy pillantást, mielőtt egy kicsit eltávolodna. - Vigyázz magadra, babus - mondja fojtott hangon, ahogy elmegy mellettem, és megfogja a seggem, majd megfordul, és pár lépés erejéig hátrálásba kezd, amíg beszél hozzánk. - Majd este beszélünk, és ne rúgjatok be nélkülem még egyszer! - Ezzel választ sem várva megfordul, és nagy léptekkel átvág a parkolón a sulival ellentétes irányba, én pedig csak dermedten állok, és bámulok utána, egy kicsivel még azután is, hogy Örökkévalóm a zebrán átérve eltűnik az első épületek között. Talán egész délelőtt szobroznék a parkolóban, ha egy szelíd érintés nem térítene magamhoz. Kábán, a fejemet rázva fordulok meg, és veszem észre Dimet, aki épp leveszi a kezét a vállamról.

- Azt kérdeztem, hogy hazamész-e - ismétli meg az előbbi szavait, amik valahogy elkerülték a figyelmemet, és most is kell egy kis idő, mire értelmezem őket, hogy aztán nemleges válaszként a fejemet rázzam. - El akarsz jönni velünk mászkálni egy kicsit? - kérdezi barátságosan, és még a mögötte álló lány is viszonylag kedves képpel pillant rám közben, mintha tényleg nem lenne ellenükre a társaságom, de olyan váratlanul ér a meghívásuk, hogy beijedek tőle, és ismét visszakozásba kezdek.

- Igen... izé, lenne, de... nekem be kell mennem suliba... azt hiszem - nyögöm ki a végét már egészen elhalóan, és kényszerítenem kell magam, hogy végig Dim arcára, ha már nem is egyenesen a szemébe nézzek, és ne süssem le a szemeimet beszéd közben, ahogy idegességemben mindig tenni szoktam. De ahelyett, hogy kiröhögnének, amire teljes tíz másodpercig számítok, csak Dim megértő, kicsit sajnálkozó tekintetével leszek gazdagabb, amit nem tudok mire vélni addig, amíg meg nem magyarázza.

- Sajnállak, Cee - mondja őszinte részvéttel a hangjában, miközben magához vonja a húgát, aki, úgy tűnik, végzett a cigizéssel, mert zsebre tett kezekkel megáll szorosan az oldalán. - Nekünk ez igazolt lógás, de... gondolom, neked nem. Majd még összefutunk - mosolyog rám, és sejtem, hogy most nekem is valami búcsúfélét kéne kinyögnöm, de mielőtt bármit mondhatnék, Vic egy kis tétovázás után ellép Dimtől, és magához ölel, az állát a mellkasomnak támasztva pedig felnéz rám.

- Csá, új haver - vigyorog rám, és a mosolya olyan borzongatóan hasonlít Eternaléhoz, hogy ténylegesen kiráz tőle a hideg, de épp emiatt nem is érzem kellemetlennek a lány közelségét. Sután, fél kézzel én is átölelem és megsimogatom a hátát, mire egy kicsit jobban kezd csillogni a szeme. - Majd ütközünk - enged el végül olyan hirtelenséggel, ahogy elkapott, és egy szelídebb mosollyal visszasorol Dimhez, aki barátságosan int egyet, mielőtt elindulnának abba az irányba, amerre Örökkévalóm is elviharzott. Egy kis ideig meg sem bírok moccanni, csak bámulok utánuk, és látom, hogy a lány is integet még nekem, mire nagy nehezen felemelem a karomat, mielőtt hátat fordítanék nekik és a Greasynek is, hogy visszasétáljak a Lincolnba, most már biztosan tudva, hogy egy barátommal sem fogok találkozni odabent.