A fejezet második része, amiben kiderül egy hatalmas tévedés.

*

Mattie közben átkarol, és a lapockáim között a hátamat simogatja, én pedig, miközben lassan, csigavonalakat rajzolva a pólómra tovább folytatja, a vállába kapaszkodom. A kezem hamar lejjebb, a nyakára csúszik, és lazán átfogom, kicsit közelebb húzódva hozzá. Mint mindig, most is a nyakában függő dögcédulát keresem, hogy a láncával babrálhassak, és megnyugodhassak tőle. Az ujjaim viszont csak a rövid, kócos haját, és a bőrét érintik a pulcsi alatt, láncot sehol.

Az enyém, amit még anno Mattie vett nekem a Scout cosplayem teljessé tételéhez, a pólóm alatt van, és azóta is hordom, hogy nekem adta. De a legjobb barátom, ha lehetséges, még ennél is jobban ragaszkodik a sajátjához. Egyrészt amiatt, mert tőlem kapta, mindenféle buzis felhang nélkül, csak azért, mert Mattie-nek is kellett a cosplayéhez, másrészt pedig, mert neki még a stílusához is megy, így általában ruha fölött hordja a dögcéduláit. Még úgy is, hogy tudja, mennyire szeretem annál fogva rángatni, ha felidegesít.

Összességében a gépén kívül Mattie-nek ez a legfontosabb tulajdona, most viszont nincs rajta. Levette volna? Tudom, hogy soha nem tenné, legfeljebb akkor, ha végérvényesen berág rám, és nem hajlandó a cuccaimat viselni többé. Lehet, hogy amikor nem beszéltünk, ennyire megharagudott rám? De akkor már vissza kellett volna vennie... Lehet, hogy elhagyta. Ezzel győzködöm magam, miközben az ujjaimmal óvatosan Mattie hajába túrok, hogy ne kérdezzen rá, mit csinálok. Tuti, hogy elhagyta. Olyan nincs, hogy ennyire utáljon engem! Képtelenség. Nem merek rákérdezni a dögcédulájára, mert félek, hogy mit mondana, de egy idő után nem bírom megállni. Sok idő kell, mire összeszedem magam, a haverom pedig már a gerincem mentén halad lefelé, mire képes vagyok megszólalni, a tekintetemet gondosan másfelé fordítva.

- Hol a láncod? - kérdezem még mindig a haját simogatva, amitől egy kicsit több önbizalmam lesz, és fel tudok nézni rá. Mattie arca félig bosszús, félig rémült, de nem tudom mi baja van. Tovább simogatja a hátam, de már nem olyan finoman, mint eddig, én pedig meg se nyikkanok. Ez csak egy sima kérdés, miért kell ennyire kétségbeesnie tőle?

- Nem mindegy, Cee? Mondtam, hogy ne akadékoskodj már! - Tudom, hogy nem lebaszni akar, de mégis úgy jön ki, mire csak elhúzom a számat, Mattie meg csendben káromkodik. Nem kér bocsánatot, de már lazábban folytatja. - Fogd be és nyugizz, bébi.

- Nem, mert nem mindegy! És ne bébizz, bazd - nézek rá dacosan, mire Mattie csak sóhajt egyet, aztán olyan pillantást vet rám, amitől rögtön ellhallgatok. Ez a tipikus Matt Calaghan féle nézés, amit általában csak a bátyjának tartogat, és nagyjából annyit tesz, hogy most kussolj be. Ennyit a kedvességről. De mivel Mattie-ről van szó, fel se veszem az ilyen megnyilvánulásait. Mármint nem bántódom meg tőlük. De még mindig érdekel, hogy mit csinált azzal a rohadt dögcédulával, viszont látom rajta, hogy most nem fogja elmondani. Közel hajol hozzám, annyira, hogy még épp a szemembe tudjon nézni, de már érezzem, hogy csak pár centi van az arcunk között.

- Ember, ne ezzel foglalkozz már. - Fáradt mosolyt ölt az arcára, miközben épp csak hozzáér az ajkaimhoz, aztán hátrahúzza a fejét. Abban a rövid időben, amíg Mattie a számhoz ér, mintha szikrázna köztünk a levegő. Érzem, hogy az arcom egyre forróbb lesz, a kezeim pedig zsibbadnak, ahogy még mindig a hajába markolva visszahúzom őt magamhoz. A józan eszemet, ami azt ordibálja, hogy azonnal hagyjam abba, egyszerűen figyelmen kívül hagyom, miközben a szabad kezemmel átkarolom Mattie nyakát, és félig magamra rántva megcsókolom. Valami megmagyarázhatatlan okból jobban érzem magam így. Kívánom a legjobb barátomat? Tuti nem. Csak azt akarom, hogy szeressen engem... Ezért kapok hülyét, amikor ellenkezni próbál, és a száját összeszorítva akar lemászni rólam.

Szorosabban tartom Mattie-t, és a tiltakozásával nem sokat törődve harapdálni kezdem az ajkait. Nem csinálom olyan erősen, hogy fájjon neki, mégis felnyög tőle. Alig nyitja ki a száját, de nekem elég, folytatni tudjam. Közelebb húzódom Mattie-hez, és még egyszer, finoman ráharapok az alsó ajkára, végül nyalogatni kezdem. Még mindig ellenkezne, próbálja leszedni magáról a kezeim, de nem hagyom neki. Lefogni nem akarom, de ha tovább csinálja, kénytelen leszek.

Próbálok visszaemékezni életem eddigi két, vagy szigorúan véve három csókjára, amit kaptam, és aszerint tenni. Ez nehéz, tekintve, hogy képtelen vagyok a gondolkodásra, csak az jár a fejemben, hogy Mattie ajkai finom puhák, és még közelebb akarom őt tudni magamhoz. Mégis sikerül valahogy összekapni magam, és halkan morgó barátom szájára tapasztom a számat, ezzel végre beléfojtva a szitkozódást. Meglep, hogy már nem ellenkezik annyira. A karjaim rángatása a vállam karmolászásávaá szelídül, amikor az ajkai nyalogatása közben Mattie végre kinyitja a száját, én pedig megcsókolom. A nyelvem csak óvatosan tolom át a szájába, nem akarom, hogy Mattie ráharapjon, és közben lassan felnézek rá. A legjobb barátom fokozatosan vörösödő arccal, hitetlenkedve néz vissza rám. Szerintem most azon gondolkozik, megőrültem-e már, vagy csak kezdek, és teljesen megérteném érte. De most a legkevésbé sem érdekel, hogy mit gondol rólam, mert a közelsége minden másról eltereli a figyelmem.

Esetlenül, tapogatózva csókolom, még mindig nem jött meg a bátorságom többhöz, annak ellenére sem, hogy konkrétan ledöntöttem Mattie-t alig egy perccel ezelőtt, hogy ezt megkaphassam. Épp csak hozzáérek a nyelvéhez a sajtátommal, a barátom összerezzen, és még szorosabban markolja a vállaimat. A pupillája kitágul, amikor a tekintetünk találkozik, Mattie végül lehunyja a szemét, és keményen a számra harapva egy pillanat alatt átveszi tőlem az irányítást. Most már én is kénytelen vagyok a ruhájába és a karjaiba kapaszkodni, ha nem akarom a haját tépni, miközben csókol. Eszembe se jut ellenkezni, miközben Mattie a nyelvemet és a szám belsejét nyalogatja, közben egyre közelebb húzva magához. Fél kézzel még mindig a vállamat, vagyis már inkább a hátamat tartja, és simogat engem, néha egy-egy kis ruhatépéssel kiegészítve, amikor viszonzom az egyre durvuló csókjait.

Igyekszem visszafojtani azt a pár sóhajt, amit kivált belőlem az ajkaimra adott puszikkal, mielőtt újra harapdálni kezdene, de nem járok sikerrel. A szememet én is szorosan lehunytam már, így nem látom, csak sejtem, hogy Mattie elvigyorodik, miközben egy levegővételnyi szünet után újra csókolni kezd engem. Végigkarmolok a hátán, talán még pulcsin keresztül is érzi, és minden igyekezetem ellenére a szájába nyögök, ő pedig finoman ráharap a nyelvemre. Már kapkodom a levegőt, és érzem, hogy ég az arcom, de eszemben sincs abbahagyni. Szorosan hozzábújok Mattie-hez, ő pedig tovább simogat, a mellkasomtól kezdve lefelé haladva. Már csak a pólóm választ el attól, hogy érezzem Mattie kezét a bőrömön, de neki ez vagy nem tűnik fel, vagy csak nem érdekli. Továbbra is csak a felsőmön keresztül vezeti rajtam az ujjait, én pedig még szenvedősebben nyögök a szájába. Mattie ettől csak még erőszakosabban kezd csókolni, de már képtelen vagyok simán hagyni magam. Amikor a spanom ráharap az alsó ajkamra és kiszívja kicsit, a hirtelen rám törő élvezettől újra végigkarmolom a hátát, és már csak a derekát ölelve benyúlok a felsője alá. A bőre szinte égeti a kezemet, miközben tovább szorítom, és az ajkaira nyögök, mielőtt ismét megcsókolnám. Képtelen vagyok azon gondolkodni, hogy normális-e, amit csinálunk. Hogy őszinte legyek, a legkevésbé sem érdekel, az jobban leköt, hogy Mattie duzzadt ajkait puszilgassam. A barátom minden egyes érintésével egyre biztosabb leszek abban, hogy legalább ő szeret engem, és ez a tudat olyan jólesik, hogy képtelen vagyok ezt az egészet abbahagyni. Na ja, meg a nyögései is bejönnek, de arra sem tudok sokáig odafigyelni.

Mattie keze idő közben a mellkasomról a hasamra siklik, és még mindig pólón keresztül ugyan, de már a csípőm környékét simogatja, amitől jólesően kiráz a hideg. Csinálja csak, nem érdekel, mert egyelőre minden túl jó ahhoz, hogy zavarni tudjon. Halkan pihegek, próbálok levegőhöz jutni, de Mattie nem hagyja, hogy túl sokáig eltávolodjak tőle, és még egyszer, most kicsit finomabban megcsókol. Az érintése lágysága olyan váratlanul ér, hogy jobban kikészülök tőle, mint a vágyó, harapdálós csókjaitól. Összeszorított szemmel sóhajtok fel, miközben remegve kapaszkodom belé. Nem akarom, hogy abbahagyja, végül mégis elhajol tőlem, amire halk, elégedetlen nyögéssel reagálok. De Mattie még nem fejezte be, jövök rá, amikor meghallom kapkodó lélegzetvételét a fülem mellett, és nem sokkal utána nyalogatni kezdi. Kicsit oldalra fordítom a fejem, és szorosan belekapaszkodom Mattie nadrágjának szélébe, mert nem akarom szegényt teljesen összekarmolni amiatt, hogy túl jó, amit csinál velem. Folytatja még egy ideig, amíg én számat harapdálom, hogy bent tartsam a sóhajaimat, végül Mattie hirtelen erősen harap rá a fülcimpámra, mire kiráz a hideg, és fájdalmasan nyögök fel alatta. Próbálok felé fordulni, de az eddig a hátamat simogató kezével visszanyom az ágyára, és ad egy puszit az előbbi durva harapása helyére, mielőtt megszólalna.

- Baszd meg, Cee. Mit csináltál velem? - suttog a fülembe két újabb puszi között. A szavai még úgy is kezdenek magamhoz téríteni kicsit, hogy csak egy árnyalatnyi kétségbeesés van bennük, ami keveredik a Mattie-ből szinte áradó kanossággal. Tart egy kis szünetet, közben, ahogy próbálja rendezni a légzését, a lehelete a fülemet cirógatja, amitől meglódul a szívem. Még mindig szorosan tart, nem engedi, hogy felé forduljak. - Nem ezt akartam!

A hangja furcsán esdeklő, mintha bocsánatot kérne valakitől ezért az egészét. Talán tőlem, végül is elég gáz, hogy a legjobb haverommal hempergek épp, de ez hülyeség lenne. Én kezdtem, basszus! Tovább viszont nem tudok ezen gondolkozni, mert az, hogy még mindig közvetlenül az arcom mellett van, eltereli a figyelmemet. Kikészít a közelsége, még akkor is, ha tudom, hogy nem lenne szabad.

- Akkor mit akartál? - kérdem fojtottan. Képtelen vagyok normálisan beszélni anélkül, hogy bele ne nyögjek, azt pedig nem akarom. Mattie-t mintha meglepné, hogy megszólítom, mert az engem tartó keze megrándul, én pedig végre meg tudok fordulni, hogy szembenézhessek vele. Nem tudom, képes vagyok-e egyáltalán ránézni, de muszáj lesz megtennem.

Mattie arca nem olyan, mint vártam. Kicsit ki van még pirulva, épp becsukja a száját, így abbahagyja az eddigi csendes zihálást, és egy pillanatig olyan zavarodott a tekintete, hogy nem tudom hová tenni. Ettől én is összezavarodom, de Mattie talán csak erre várt, mert a látványomtól egy széles, könyörtelen vigyor kúszok az arcára, és a homlokomnak támasztja a fejét, mielőtt válaszolna.

- Csak elérni, hogy ne stresszelj annyira... De ahogy látom, a te módszereid jobbak, mint ami nekem valaha is eszembe jutna. - Elhajol tőlem, és mellém fekszik, a homloka helyett most a fél arcát nyomva a sajátomnak. Csak pislogni tudok rá. Ez meg mi volt? Mattie szusszan egyet, és mint általában, a hajamat kezdi babrálni, én pedig befészkelem magam az ölelésébe. Olyan, mintha semmi se történt volna. A spanom tovább simogatja a hajamat, én pedig összeszorítom a számat, hogy ne kezdjek nyöszörögni attól a fura bizsergéstől, ami elönti a testemet. Az egész altestem zsibbad, és gondolni sem merek arra, hogy miért. Összekuporodom, felhúzom a térdeimet, és hagyom, hogy Mattie tovább dédelgessen, miközben a szám belső felét harapdálom. Ő nem mond semmit, csak elmélyülten csavargatja az egyik hajtincsemet az ujja köré, én pedig moccanni se merek, hogy sikerüljön lenyugtatom magam.

- Most mi lesz? - szólalok meg nagy sokára, mire abbahagyja a szórakozást a hajammal és elmosolyodik. Nyelek egyet.

- Most, drágám? Mesélsz nekem. Mi is történt a te kis Eternaloddal? - Az arcán még mindig ott az a kis mosoly, gondolom, engem akar biztatni vele, hogy válaszoljak, de sejtem, hogy nagyon kell erőlködnie érte. Amikor Örökkévalóm nevét ejti ki, gyorsan elnyom egy fintort, mielőtt újra rám nézne.

Próbálom összeszedni magam, és valahogy elnyomni az egyre erősödő remegést, ami a kezeimet rázza. Inkább elengedem Mattie-t, és magam mellé húzom őket, mielőtt még a legjobb barátom észrevenné. Tudom, hogy muszáj elmondanom neki, mégis lehetetlennek érzem. Túl szörnyű az egész! Ahogy annak a pár percnek minden egyes képkockája a fejembe tódul, próbálom elkülöníteni őket azoktól a rémképektől, amelyekben Vince a vörös lány seggét markolássza, miközben a csaj az ajkaira tapad. Fájdalmasan nyögök fel, de Mattie nem szól semmit. Nem sürgeti, hogy beszéljek, amiért nagyon hálás vagyok neki. Újra a hajamat kezdi simogatni, tudja, hogy szeretem, és azt is, hogy megnyugszom tőle, így egy-két perc után, ha arra nem is vagyok képes, hogy a szemébe nézzek, legalább sikerül megszólalnom.

- Találkozott egy lánnyal - kezdem halkan, mire Mattie várakozóan néz rám. Kezd kiszáradni a szám, így még nehezebben folytatom. - Eter megölelte őt... és a csaj is Etert.

Mattie egyre feszültebben figyel, és nem szólal meg, de az arcán még mindig az a gyerünk már kifejezés van. Elkapom a pillantásom. Egyre rosszabbul érzem magam attól, hogy fel kell ezt idéznem.

- Beszélgettek... és... és ő... lecicázta a csajt! - fakadok ki. Mattie felhorkan, de nem tudom értelmezni, vajon mire gondol közben. Egy félénk pillantást vetek rá, de még mindig csak azt látom az arcán, hogy folytatást akar, így összeszedem magam, és hadarni kezdek. - Aztán beszélgettek, és cigiztek, és ölelgették egymást, aztán leléptek együtt, és... és...

- És ennyi? - zökkent ki Mattie furcsán színtelen hangja, mire elhallgatok és aprót bólintok. Hallom, hogy szusszan egyet, mire felnézek rá. - Komolyan azon akadtál ki, mert a te drága Eternalod spanol egy csajjal?

Mattie úgy néz rám, mint egy idiótára, én pedig teljesen elsápadok. Ő komolyan nem érti, hogy mi történt?! Tudom, hogy a spanom legtöbbször elég komolytalan, de ilyenekkel nem kéne viccelnie! Vagy nem is viccel? Csak pillázni tudok rá, miközben lemondóan megcsóválja a fejét. Az arca már nem olyan semleges, mint a hangja, bennem pedig egyre erősödik az emiatt érzett idiótaságom. Mi van, ha jól látja a dolgokat, és tényleg egy ilyen semmiségen akadtam ki? Végül is nem csináltak olyat, ami többet feltételezne szimpla haverságnál. Vince régebben engem is becézgetett, amikor még csak Steamen beszélgettünk, és nem hinném, hogy belém lett volna zúgva! Érzem, hogy sápadok. Ha nem kezdek el mindenféle hülyeségről fantáziálni, amikor meglátom őket, most nem Mattie-nél lennék, hanem Vince-szel, ahogy terveztük! Mi a franc történt velem?! Hitetlenkedve meredek magam elé. Nem lehetek féltékeny. Nem lehetek ennyire féltékeny! Okom sincs rá. Vince nem a pasim! De akkor is szörnyen érzem magam emiatt. Mattie kívülálló, és vagy pontosan, a maguk egyszerűségében látja a dolgokat, vagy csak valami kamuzással akar megnyugtatni, de az utóbbit nem nézném ki belőle. Tovább bámulok rá, miközben a vállamra teszi a kezemet, és megráz kicsit, hogy magamhoz térjek.

- Szóval igen. Jól van, nem gáz. - Leereszkedően megpaskolja a fejem, amitől a világ leghülyébb emberének érzem magam. - Dumáltál már vele erről?

Nagyon kétségbeesettnek tűnhetek, mert Mattie újabbat sóhajt, és kezd elég szúrósan nézni rám. De hogy is beszélhettem volna vele? Akkor nem hívtam volna fel sírva! Meg egyébként is, mit mondtam volna Vince-nek? Bocs, az a csaj a barnátnőd volt? És ha nem, akkor mé' ölelgetted? Nem tudom, hogy Mattie erre gondolt-e, de nekem fogalmam sincs, mit kellett volna másképp csinálnom. Annyira megijedtem! De végső soron elég valószínűtlen volt az egész. Vince megbeszél velem egy találkát, aztán lelép mással? Nem nézném ki belőle, még azok után sem, hogy tegnap nem tudtam vele beszélni... ahogy ma sem, és lehet, hogy keresett! Az arcom már fehérebb, mint a fal.

- Beszélnem kell vele - nyögök fel halkan, mire Mattie elengedi a vállaim. Nem nézek fel rá, csak amikor megszólal.

- Végre már! Indulj! - a hangja nem túl barátságos, érzem rajta, hogy ki van akadva a balfaszságomon, és igazából megértem, mert lassan én is kiborulok miatta. Azt hiszem, Mattie-től valami megtorlás félére számíthatok, amilért egy ilyen, számára semmis probléma miatt kellett velem töltenie a napját, a fontos dolga elintézése helyett. A szeme szikrázik, és megint megfogja a kezem, most azért, hogy felállíthasson az ágyáról, de az unszolása ellenére is ülve maradok.

- Mattie, nyugi már. Nem tudom, hogy hol lakik - pillantok rá bocsánatkérően, mire visszahuppan mellém, és két kézzel eltakarva az arcát, a hátára fekszik az ágyon, és vergődni kezd. Csak a szememet forgatom, ahogy ide-oda gurul mindenféle teátrális nyögés kíséretében, mielőtt bármi értelmeset mondana.

- Ne bassz fel, ember! A pasid, és nem tudod, hogy hol lakik? - hisztérikusan nyöszörög tovább, de elrántom a kezeit az arca elől, és nem túl finoman, a ruhájánál fogva felültetem. Mattie pislog rám párat, de most rajtam a sor, hogy bevessek egyet a rendreutasító pillantások közül. Nem akarom, hogy tovább parádézzon, mert már annyira hülyének érzem magam ettől az egésztől, hogy legszívesebben a föld alá süllyednék.

- Egy, nem a pasim - a hangom itt megremeg, de sikerül uralkodnom rajta -, kettő, nem tudom, hogy pontosan hol lakik, így jobb?

Próbálok nyugodt maradni, de Mattie arca egyre inkább elborul, és ez rajtam se segít. Úgy tűnik, gondolkozik valamin, mire felsóhajtok, hiszen legalább addig békén hagy. De amikor meglátok egy lassan szélesedő, elégedett mosolyt az arcán, sejtem, hogy nekem végem van. Mattie a vállamra könyököl, úgy néz fel rám, nekem pedig hirtelen eszembe se jut, hogy lelökjem magamról a kezét, mint ilyenkor általában.

- Lökjed, hol van - érdeklődik a szokásos modorában, mire csak egy lapos pillantást vetek rá. Igazából viszont megnyugszom, mert ha Mattie ilyen lazán beszél, akkor nincs okom idegeskedni miatta. Ő ilyen, nem több.

- Red Pine Road - sóhajtok fel, mire mintha felcsillanna a szeme.

- Ne csináld már, az itt van egy köpésre! Mehetsz is. - Értetlenkedve nézek rá, de nem hajlandó kifejteni.

- Jól van, nagyokos, és mit csináljak? Csöngessek be mindenhová, amíg meg nem találom? - Mattie vigyora egyre szélesedik, én pedig kezdek rosszat sejteni.

- Pontosan. Okos szösszencs - paskolja meg a fejemet ismét, mire legszívesebben pofán vágnám. Tévedtem, ha Mattie laza, igen is van okom az idegeskedésre! Hogy juthat ilyen az eszébe?

- Ne idegesíts már, Mattie! - sipítok fel, mire összeszorítja a száját, hogy ne röhögjön egyszerűen a képembe. - Egy csomóan laknak ott, meg este van, és amúgy is! Te tiszta hülye vagy.

- Nem vagyok hülye, csak imádom látni, amikor kiakadsz - csipkedi meg az arcom, mire magamba zuhanok. Már arra sincs késztetésem, hogy megüssem. Mattie átkarolja a vállam, és maga felé fordít, kivételesen komoly arccal. - Holnap suliban keresd meg, és dumáljatok, oké?

Némám bólintok, de közben csak pillázni tudok rá. Mattie mióta is viseli ennyire a szívén a magánéleti gondjaimat? Hihetetlen a srác, az egyik pillanatban még ki akarja csontozni Etert az én hülyeségeim miatt, a másikba meg arra bíztat, hogy béküljek ki vele. Kezdem úgy érezni, hogy valami nincs rendben a legjobb barátommal. Már alapból az hihetetlen számomra, hogy ilyen simán elfogadja, hogy bejön nekem egy pasi. Nem az, hogy nem utált meg, de még csak nem is cikiz érte! Egy picit sem! Egyre rémültebben meredek rá emiatt a felismerés miatt, de megnyugtatóan rám mosolyog, mire inkább elkapom a tekintetem. Ki ez a gyerek, és mit csinált az én Mattie-mmel? Szegénykém, lehet, hogy ez a hasonmás egy pincében tartja bezárva, amíg ő a helyében van, és kedves dolgokat mond nekem! Megrázom a fejemet, és visszafordulok hozzá. Mattie még mindig várakozóan néz rám, de szerencsére nem sürget, hogy válaszoljak. Összeszorítom a számat, az ajkam belső felét rágcsálva. Mattie-vel nincs semmi gond, csak a legjobb barátom, és szeret engem. Azonnal abba kell hagynom a hülye összeesküvés-elméletek gyártását, így is elég nagy bajban vagyok már miattuk!

- Holnap mindenképp - hagyom rá, miközben közelebb csúszom hozzá. Ég az arcom, és megint félni kezdek, ha arra gondolok, milyen lesz találkoznom Eternallal. Fogalmam sincs, hogy mit mondjak neki, de ez Mattie-t láthatóan hidegen hagyja.

- De ha nem csinálod, kézen fogva rángatlak oda hozzá, és azt szarabb lesz kimagyaráznod - villant rám egy mosolyt, majd kicsit komolyabban folytatja. - Komolyan, Cee. Ne nekem sírj már ilyenek miatt, hanem oldd meg őket! Én nem tudom megcsinálni helyetted, plusz, nem is akarom. Remélem, felfogtad.

Hullámokban önt el a tehetetlenség és a szégyen, de erőt veszek magamon, és annak ellenére is, hogy a legszívesebben elbőgném magam, hogy távozzon a feszültség, csak a számat gyötröm tovább száraz szemekkel. Mattie-nek igaza van abban, hogy nem nyúzhatom minden kis hülye bajommal, de azt is tudnia kéne, hogy ő az egyetlen, akihez fordulhatok. Ő az egyetlen, akiben megbízom, és talán még Eternal. Ahogy rá gondolok, fájdalmasan nyögök fel, mire Mattie megelégeli a szenvedésem, és lefektet az ágyára. Nem bújik mellém, és amikor felülnék, simán visszanyom, én pedig nem ellenkezem többet. Meghagyja nekem, hogy maradjak, ahol vagyok, pontosabban csak, hogy ne menjek már haza, mert elég késő van, és egyedül hagy a szobájában. Amikor megkérdezem, mi a francra készül, csak rám vigyorog, és nem sokkal később visszajön egy bögre kávéval, meg számomra egy doboz Milky Wayjel.