Előszó:Egy igazán hosszú éjszaka Mattie-vel és egy bizonyos harmadikkal.

Ha elolvastad, kérlek, hagyj nekem egy kritikát :)

*

Amint beérek a szobámba, a táskámat a fal mellé dobom, és kibújok a felsőmből. Egyre kevésbé tudom elviselni az anyag ragacsos érintését, ahogy a karomhoz tapad. Az ágyamon heverő kisebb kupac ruhára ejtem, miközben az ablakhoz megyek, hogy leengedjem a redőnyöket. A délutáni napfény már egészen halvány, épp csak besüt a szobámba, de megszokásból még azt a keveset is kizárom. Amikor az utolsó sugarak is eltűnnek a falról, megnyugtató kék színe piszkosszürkébe hajlik.

A szobám a kupitól eltekintve egészen jól néz ki. Az ajtóval szemben széles ablakok, alatta pedig számítógépasztal, rajta a kincset érő gépemmel. Ettől jobbra, közvetlenül a falnál az ágyam, összegyűrt takaróval, azon néhány szennyes ruhával. Az ággyal szemközt, bal oldalt szekrények, félig nyitott ajtókkal, és a belőlük kilógó cuccaimmal. Mellette tévéállvány egy sík képernyős tévével, amit szinte soha nem nézek. Alatta DVD lejátszó, fölötte pedig két polcsor, tele DVD-kkel és PC játékokkal. Az utóbbi gyűjteményemre nagyon büszke vagyok.

Miután megfelelően besötétítettem, elengedem a redőny zsinórját, és leülök az asztalhoz. Kényelmesen belesüppedek a gurulós fotelembe, miközben lábbal bekapcsolom a földön lévő gépet, és felkapom a billentyűzeten heverő fejhallgatómat. Fel is veszem, majd a mikrofont lehajtom róla, és a számhoz igazítom, miközben bejelentkezek Steamre. A barátlistám végtelen hosszúnak tűnik, de az emberek nagy részével talán ha egy szót váltottam a szia-mizun kívül. A nagy részüket nem is ismerem. Illetve, ők hivatkozhatnak arra, hogy ismernek engem YouTube-ról. Mint Mattie a pró legjobb barátját. Lehet, hogy más ettől a magas fokú háttérbe szorítástól falra mászna, de engem nem zavar. Nem szeretek a figyelem középpontjában lenni. Letekerek a listán, és hamarosan meg is látom Mattie-t. A neve zölden villog, mellette a játék nevével. A változatosság kedvéért megint Counter Strike-ozik, mint mindig, amikor én nem játszom vele. Olyankor valahogy mindig egy kicsit komolyabbra veszi. Hátradőlök a székben, miközben rákattintok a nevére, és a beszélgetés ablakban elindítom a hívás funkciót.

Az italomat szürcsölöm, miközben várom, hogy felvegye. Persze nem aggódom, elég régóta ismerem már ahhoz, hogy tudjam, mit csinál ilyenkor. Illetve, hogy szinte pontosan tudjam, mit csinál. Látom is magam előtt, ahogy Mattie, fején az elengedhetetlen headsettel az ágya szélén ül, a billentyűzetet az ölében fogja, és rá sem pillantva csapkodja a gombokat, a tekintetét pedig a monitorra függeszti. Közben a fogát csikorgatja, vagy válogatott káromkodásait zúdítja az ellenséges csapat minden tagjára, de néha még a felmenőiket sem kíméli. Aztán, amikor van egy szabad perce, vagy csak megunja a fülében búgó hívás hangját, elfogadja. De mivel többnyire rólam van szó, tíz másodpercen belül. Most is ez történik, a harmadik tárcsahang után létre jön a kapcsolat, és már hallom is a barátom kissé fáradt, de mindig vidám hangját az éterben.

- Hé, Cee! - kiált rám, amitől majd' megsüketülök, de ezt már igazán megszoktam. A hangjához rögtön hozzáképzelem, hogy vigyorog, mert tudom, hogy így van. Mattie mindig mosolyog. De tényleg mindig, néha már kicsit ijesztő.

Mattie az egyetlen, aki becézni szokott anyámon kívül, de szerencsére ő nem Cillynek. El is küldtem volna melegebb éghajlatra, ha megpróbálja! Mivel nagyon jól tudja, mennyire nyomaszt a nevem, és ha tehetem, nem is használom, a megismerkedésünk után nagyon hamar elkezdett Cee-nek szólítani. Ez már egy fokkal jobb volt, mint a Cecil, így ebben maradtunk.

Összevonom a szemöldököm, amikor hallom a vonal túlfeléről a billentyűk ütögetését, és a fojtott káromkodást. Aztán csak elvigyorodom rajta. Miközben Mattie az ellenséges játékosokat szidja, amit ők szerencsére nem hallanak, én megiszom a Milky Way maradékát, és a dobozt a sarokban lévő kukába dobom. Vagy legalábbis annak a közelébe. Majd felveszem, ha kimegyek. Valamikor holnap.

- Hol voltál ma? - kérdezem inkább, hogy elvonjam a figyelmét a kedves játékostársairól. Meg tényleg érdekel. Belegondolva, egész nap nem találkoztunk suliban, még reggel sem, amikor általában a szekrényemnél szokott várni.Túl egyszerű lett volna azt hinni, hogy csak elkerültük egymást, és hülyeségre is vallana. Mattie szeret rajtam lógni, minden értelemben.

- Ja, bocs. Lógtam. - Hallom az egér kattintgatásának és a billentyűk nyomkodásának a dühös, de megszokott kombóját, és rákönyökölök az asztalra.

- Vagyis úgy érted, most keltél fel. - Felsóhajtok. Ez egyre gyakrabban fordul elő vele. Szinte minden nap késő éjjelig játszunk együtt, de amikor éjjel kettő körül, kényszeredetten elköszönök Mattie-től, ő csak képletesen megrántja a vállát, elintézi egy holnap találkozunkkal, és valószínűleg hajnalig játszik egyedül tovább. Másnap pedig bámulhatom, ahogy egymás után dönti magába a kávékat a büfében, valamint a sötét karikákat a szemei alatt. A feltételezésemet most is beigazolja.

- Ráhibáztál, tesó - mondja vidáman, én pedig közben nyitok egy böngésző ablakot. Az asztal sarkába kapaszkodva közelebb gurulok a székkel, és pötyögni kezdek. - Amúgy mi volt veled?

Mattie csak megszokásból kérdezi, tudja, mennyire rosszul leszek, ha a suliról kell beszélnem. De őt tényleg az érdekli, hogy velem mi történt, szóval elnézem. Tovább nézelődök, miközben válaszolok neki.

- Mit gondolsz? A szokásos vécében bujkálás, amíg te otthon voltál. Nem basztak le a szüleid?

Mattie dühösen szusszan egyet, mielőtt megszólalna.

- Szerinted érdekli őket, mit csinálok? Addig leszarják, amíg a tökéletes bátyuskámat nem zavarja a létezésem. - Szinte látom, ahogy forgatja a szemeit a bátyja említésére. Mattie ki nem állhatja őt.

Kedves barátom tesója, Keith is a sulinkba jár, de ő már végzős. És őszintén, semmi hasonlóság nincs kettejükben, a hajszínüket kivéve. De Mattie-nek még az is sötétbarna, míg Keith-nek világos, és kicsit vöröses színű. Nem ismerem őt túl jól, mert abban az időben, amit Mattie-éknél töltöttem, szinte végig a szobájában voltunk. Ennek ellenére párszor találkoztam már vele, és a rettenetes, vörös-fekete baseball dzsekijét leszámítva, amitől borsódzik a hátam, egészen rendesen tűnt. Még mosolygott is, amitől én meg összezavarodtam, és Mattie nyomában besprinteltem a szobájába. Szóval, az összes infóm róla, hogy baseballozik, menő, a szülei imádják és Mattie nem igazán bírja. Na jó, ez enyhe kifejezés. Rettenetesen utálja őt. Szóval kissé rossz témát hoztam fel, amiét bocsánatot is kérek tőle, de nem is érdekli túlzottan. Mattie nem a haragtartásról híres, de a bátyja iránt érzett féltékenység valahogy kivétel ez alól.

Már kezdem elunni magam, és az órára nézve látom, hogy fél hat is elmúlt már, így megköszörülöm a torkom, és a plafonra szegezett tekintettel hátradőlök a székben.

- Mattie, lépj már ki! Játsszunk kicsit, hétkor úgy is stream. - Várakozásommal ellentétben nem kezd el vitázni, hogy még egy kört lejátszik CS-ben, aminek őszintén örülök. Néha elég rossz hallgatni, egyedül meg nem szeretek TF-ezni. Vele sokkal jobb. Aztán eszembe jut valami, amit még suliban akartam mondani Mattie-nek, így miközben kilép a játékból, újra megszólítom.

- Gyere át holnap. Csinálhatnánk valamit. Amúgy is utálsz otthon lenni - vigyorodom el közben.

- Ezt nem mondtam, Cee. Csak anyámékat utálom, meg Keith elviselhetetlen, de amíg van kaja, meg net, meg zár az ajtómon, nekem megfelel. - Ezzel felröhög, én pedig csak forgatom a szemem. Mattie akkora idióta néha, de attól még a legjobb barátom.

- Felőlem. De itt meg itt vagyok én. És anyánk süt palacsintát reggelire. - Mattie elhallgat, én pedig elégedetten indítom el a játékot. Nyert ügyem van.

Sokszor hivatkozunk így egymás közt az anyámra, mert Mattie tíz éves korunk óta hivatalosan is családtagnak számít nálunk. Nekem nincs tesóm, és ami őt illeti, szívesebben lenne Bordeaux, mint Calaghan, szóval ebben maradtunk. A szüleim is így kezelik, szóval teljesen rendben van, hogy Mattie szinte minden nap velem lóg itthon. A mai kivétel, de csak az este miatt. Mattie nagyon élvezi az élőzést, én meg szeretek játszani vele, így általában én sem hagyom ki. A közben folytatott beszélgetés csak másodlagos, igazából nem a közönségnek, hanem kettőnknek szól, de a nézők ennek ellenére is élvezik. Néha úgy érzem magam közben, mint egy bizarr előadáson, de mivel lényegében azt is csináljuk, csak próbálok nem foglalkozni vele, és a játékra koncentrálni. Most pedig csak játszani akarok kicsit. Már hiányzott, és bizseregnek az ujjaim, ahogy a billentyűkre teszem őket. Miközben a játékot indítom, Mattie kicsit ki is zökkent a gondolataimból.

- Halrudacskát is kérek, és megyek - mondja, én pedig sóhajtok.

- A lelkem nem kéne esetleg?

- Hagyd már, Cee. Az már az enyém. De a géped még szóba jöhet, meggondolom. - Ismét elröhögi magát, és most én se tudom megállni. Mattie akkora idióta, de imádom, és tudom, hogy ő is engem. És ez az egész tök természetes. Mindig így beszélünk egymással, szóval sokszor fel se tűnik. A szervereket nézem, miközben felkönyökölök az asztalra és a fejemet a kezembe támasztom.

- Gyere, ha felkeltél. - Vigyorgok, és várom, hogy Mattie elküldje nekem a szerver címét, ahová belépett. Két percen belül én is megyek utána.

A szobám biztonságában, a kényelmes fotelemben ülve, és a legjobb barátommal beszélgetve minden sokkal jobbnak tűnik, mint a délelőtt. Mattie mellett nem szorongok annyira, mint akárki mással, és még suliban is meg tud nyugtatni, ha együtt lógunk. Ebben közre játszhat az, hogy általános óta ismerjük egymást, ahol ha lehet, még ennél is nyomibb voltam, ő pedig megvédett párszor. Ezt soha nem hozta fel, és én sem beszélek róla, azóta többet nem is tette. Nem szeretem, ha látja a megszégyenüléseimet, így Mattie általában nincs ott, amikor az imádott baseball dzsekiseim elkapnak a folyosón, vagy iskola után. Egy néma megállapodás szerint mindketten hallgatunk erről. A játékimádata miatt barátom ugyan olyan kívülálló, mint én, de valamiért őt sose piszkálták. Túl erőszakos a természete, és velem ellentétben, meg tudja magát védeni. De most nem számít. Most játszunk, és ilyenkor a szociális félelmeim eltűnnek. Szeretek játszani, mert kikapcsol, és szeretem közben Mattie fecsegését hallgatni, mert ő meg felvidít. Szóval én is megszorítom az egeret, és a kör kezdetét veszi.

Sok időt eltöltünk, mire Mattie egyszer csak rámkiabál két ütés között, hogy készüljek, aztán megöleti magát. Én nem szeretem ezt a módszert, de hamarosan ugyan úgy végzem, és a karaktereinket a kezdőponton hagyva készülődünk mindketten az élőzéshez. Mattie felmegy streamre, én pedig csak a mikrofonomat állítom át kissé, hogy elfedje idegesítően vékony hangomat. Pár perc után visszatérünk a játékhoz, most már figyelő szemek kíséretében.

- Helló mindenki! - mondja Mattie a vonal túloldalán, még beszéd közben is vérprofin játszva.- Itt Mattie és Smexy, aki baszik megszólalni, és ez itt a Team Fortress 2.

- Fogd be, Mattie, és toljad. - Próbálom nem elröhögni magam, miközben tovább ütlegelem a vörös csapat egy elém akadt tagját, kedves barátomat pedig el is vesztem kicsit szem elől. A hangját attól függetlenül tökéletesen hallom.

- Két élettel én nem emberkednék ennyire, barom. - Ő pedig tényleg felröhög.

- Tizenkettő van, jó, te köcsög. - A streamek átka, hogy a szokottnál többet szidjuk egymást, de Mattie mindentől függetlenül, a való életben is nagyon sokat káromkodik. Lehet, hogy csak átvettem tőle. Viszont arra a tizenkét életpontomra már odafigyelnék, ha egy rohadt vörös le nem ütne hátulról. Csendben káromkodok, Mattie pedig nem hagyja ki az alkalmat, hogy ne szekáljon kicsit.

- Jó a kilátás a seggére? - kérdi, mivel a visszajátszásban látom, hogy a gyilkosom, bizonyos Eternal Scout még ki is gúnyolt, a seggét csapkodva. Összeszorítom a fogamat.

- Menj át vörösbe, és neked is az lesz az enyémre.

Mattie nem foglalkozik velem, hanem tudálékos hangon a vélt vagy valós nézőinkhez fordul.

- Smexy egy béna fasz, szóval soha eszetekbe se jusson vele játszani! Ugye igazam van? - Ezt már nekem címzi. Szívesen megütném most, de a játék csapattársak között csak a pacsit engedélyezi. Felemelt kézzel ragadok Mattie mögött, ő pedig ügyet sem vet rám. Nagyot fújok a mikrofonba.

- Most fogd be! Csak azért nem játszol ellenem soha, mert tudod, hogy én győznék. - Ez persze nem teljesen igaz, de másoknak nem kell tudniuk. Különben valami csoda folytán még senki nem ölt meg, hiába ragadtam pacsi pózban, viszont az előbbi kedves merénylőm, Eternal Scout újra megközelít.

- Visszajött az udvarlód, Smexy. - Látom magam előtt, hogy vigyorog, és nagyon elégedett a helyzettel. Én meg már kezdek ideges lenni. Kissé zavarba ejtő, ha egymás után ennyiszer hívnak vonzónak. Eternal Scout közben megáll előttem, ugyan úgy felemelt kézzel, és belefagyva a mozdulatba. Szemforgatva lenézek a csetre, és látom, hogy írt is nekem.

- Ez elég gáz. - Szól a nekem címzett üzenete. Csak egy rövid ahát válaszolok, mire folytatja.- Pedig én csak pacsit akartam neked adni.

Az üzenet végére egy szomorú szmájlit biggyeszt, én meg elmosolyodok a helyzet abszurditásán. Csak tudja, hogy ellenséggel nem lehet! Ez le is írom neki, a válaszon pedig meglepődök.

- Ja, tudom. Amúgy bocs, hogy kinyírtalak, nem akartam. Reflex volt. - Pedig ez a játék lényege, ne kérj bocsánatot!

Közben a karaktereink már újra mozgásképesek lettek, de csak kis idő múltán veszem észre, amikor még mindig egymással szemben állunk. Mattie megint eltűnt valamerre, és csak a hangja térít magamhoz, hogy csinálnom is kéne valamit.

- Hé, mi van veled? Ne haldokolj már! - kiált rám bosszúsan, én pedig elindulok. Eternal Scout a nyomomban. Hátrafordulok, hogy leüssem, de elugrik, és látom, hogy újra írt nekem a csetbe.

- Várj már! Ne gyilkolj! Vegyél fel barátnak. - Mosolyt küld utána, én pedig ráncolom a homlokom. Megszokott, hogy ez történik, de ne mindig akkor, amikor játszani akarok, könyörgöm! Tuti, hogy Mattie-nek rosszabb, de még sosem hallottam panaszkodni érte. Túlságosan élvezi a népszerűséget. Már kissé idegesen írok vissza, miközben eszembe jut, hogy ki is dobhatnak minket a szerverről a cset telepofázása miatt.

- Te engem. Nem érek rá. - Ezzel otthagyom, és ha ír is még valamit, már nem figyelek oda rá, megyek vissza Mattie-hez, közben beszélgetek is vele. Az aktuális játékokról mesél, amiket tol, és mivel az én véleményemet is kikéri róla, muszáj odafigyelnem rá. Meg persze közben játszani is. Lassan megnyugszom. Minden a régiben, és előttem áll egy tökéletes péntek este, amikor azt csinálom, amit szeretek. Vagyis bekockulok a legjobb barátommal. De mielőtt még újra elmerülhetnék a vörösek szitává lyuggatásában, az ilyenkor legkevésbé várt hangot hallom meg, vagyis, hogy értesítőt kaptam. Dühösen fújva fedezékbe húzódok, és megnyitom a Steamet. Eternal Scout felvett barátnak, én pedig el is fogadom, hogy minél gyorsabban túl legyek rajta, és visszamehessek Mattie-hez. De mielőtt újra megnyithatnám a játékot, meglátom egy új beszélgetés ablak narancssárga villódzását. A név Eternal Scout.

Kezd idegesítő lenni, szóval arra gondolok, hogy simán figyelmen kívül hagyom, de ez csak egy percig működik. Utána az üzeneteket jelző hang olyan sokszor szólal meg, hogy Mattie beszédét sem hallom már tőle rendesen. Megnyitom a beszélgetést.

- Helló - kezdi, majd alatta - Jól játszol - még egy sorral lejjebb pedig - Van kedved dumálni?

Összevonom a szemöldököm.

- Szia - írok vissza-, bocs, de mondtam, hogy nem érek rá.

A választ még azelőtt megkapom, hogy egyáltalán az ablakot bezárhatnám.

- Tuti? Egy kicsit sem? Lécci! - Ezt megspékeli egy szomorú szmájlival, én pedig kezdem a hajamat tépni tőle. Meg úgy érzem, Mattie mindjárt az enyémet fogja, mert egyre csak szólongat, én pedig nem válaszolok neki. Nem tudok egyszerre kettejükre figyelni, szóval valamit kezdenem kell ezzel, elég sürgősen.

- Bocs tesó, kicsit lépek - mondom Mattie-nek, és a válaszát, illetve a kiakadását meg sem várva otthagyom a játékot, és lecsatlakozom a szerverről. Még a beszélgetésünket is megszakítom, és lehúzom a fejhallgatót a fejemről a nyakamba. Ezért meg fog ölni holnap. Tönkretettem a szent péntek esti streamelésünket. A nyakam sajogni kezd, amikor arra gondolok, hogy másnap meg fog fojtogatni, amiért faképnél hagytam. Bár úgy se tenné, csak képletesen. Viszont erre nem fog sor kerülni, mer két perc, és újra visszamegyek hozzá. Csak lekoptatom a srácot mára. A szóhasználat kicsit fura, mert a való életben nagyon nem vagyok olyan helyzetben, hogy bárki is barátkozni akarjon velem, én pedig csak úgy elküldhessem. És, amit azt illeti, nem is szívesen teszem, de muszáj lesz. Lejjebb csúszom a székben, és magam elé húzom a billentyűzetet.

- Mondd, mit akarsz - írom, és nem sokkal utána már látom is, hogy a választ pötyögi. Ez jó, legalább gyorsan túl leszünk rajta.

- Csak beszélni. Zavar? - Most kedves legyek, vagy őszinte? Mert igazából zavar. Most nem vele kéne foglalkoznom, hanem Mattie-vel gémelnem, ahogy azt megérdemlem egy szörnyű nap után. De nem. Kedves vagyok. Kedves vagyok, mint mindig, és nem írom le ezt neki. Csak finoman meg senkit nem lehet elküldeni. Ez nehéz lesz.

Nem akarom magamra haragítani a srácot, mert elég normálisnak tűnik. És abban a kis időben, amíg nem rajtam lógott, láttam játszani, és veszettül jó volt. Pró és nem egoista? Jó pont. Bár ki tudja. Most nem nagyon lesz időm kideríteni, legfeljebb bocsánatot kérek tőle, és itt hagyom. Csak úgy, szó nélkül. De előbb még jöjjön a kedveskedés.

- Annyira nem. Miről akarsz? - Jó, talán ez már túl kedves. Ebből még le lehet vágni, hogy épp nem érek rá, ugye? Ugye?! Azt hiszem, nem, mert kedves Eternal Scout már pötyögi is nekem a válaszát.

- Tetszik a loadoutod. - Ezt egy széles, legépelt mosollyal nyomatékosítja, én pedig csak pislogok. Ezt se mondták még túl gyakran. Illetve nem mondták még sokszor anélkül, hogy a folytatásban nem kérdezték volna meg, hogy eladom-e. Természetesen nem, de mivel Eternal nem is kérdezi, ezt a témát hanyagolom. Viszont gondolkozom kicsit, hogy erre mit lehet mondani.

- Köszi... nekem is a tiéd. - Megengedek magamnak egy szmájlit, és remélem, nem veszi bátorításnak. Viszont nem hazudok, tényleg tetszik a srác csontváz mintás felsője. Ezer éve akarok egy olyat, és most elém sétál, nem hiszem el!

- Fasza. Nem játszunk együtt? - kérdi, én meg sóhajtok. Azt csináltuk legfeljebb tíz perccel ezelőttig, miért nem volt jó?

- Most?

- Akár most is. - Nem gondolom, hogy Eternal az egyik nézőnk lenne, több okból sem. Egy, akkor elsősorban Mattie-t zaklatná, és nem engem. Kettő, nem tudna ilyen higgadtam beszélni. Vagy csak nagyon jól titkolja, mennyire rám van kattanva. Inkább az előbbiekre tippelek.

- Most nincs kedvem. - Ez persze hazugság, de ha Mattie meglátná, hogy játszom, és nem vele, azzal a lendülettel mehetnék is ki megásni a síromat. Nagyon érzékeny az ilyesmire. A srác csüggedtnek tűnik, de hamar túllép rajta.

- Jó, majd később. Akkor dumáljunk. Hogy hívnak?

Az állam valahol az asztalon koppan, amikor elolvasom. Ez most mi a franc? Ez a gyerek mégis mit akar tőlem? Félelmetes az egész, aztán a biztató, kétdés mosolyából rájövök, hogy csak barátkozni akar velem. Azt pedig sosem utasítom vissza, legfeljebb óvatos vagyok.

- Ott a nevem, nem?

- Jó, akkor Smexy. - Kezd idegesítően sok hangulatjelet használni, de úgy érzem, hogy akárki van a beszélgetésünk másik felén, most tényleg mosolyog magában. Nem csodálom, ha találkozik valakivel, aki elegáns és dögösnek hívatja magát. De még mindig nem fejezte be. - Biztos beszédes neved van.

A kiakadásom új szintekre lép, amikor ezt leírja nekem. Ó, ha tudná szegény, mekkora tévedésben van! Meg ha tudná azt is, mennyire szeretnék normálisan kinézni. Azt, hogy vonzó legyek, hagyjuk. Így is eléggé vonzó vagyok, de csak a balhés arcoknak egy kis szórakozásra. De ezt nem akarom elmondani neki, lévén semmi köze hozzá, így csak visszakérdezek.

- A nevem? Vin, mondjuk. - Miért gondolom, hogy most is vigyorog? És miért érzem magam idiótán amiatt, hogy nem mondtam meg a nevem? Attól eltekintve, persze, hogy utálom. Viszont nem csinált belőle problémát, így nem is fogom egyhamar korrigálni.

- Izé... szép neved van. - Írom, és nem is tudom igazán, mit mondjak, mert kezd körvonalazódni bennem, hogy most először dumálok egy lánnyal, és milyen végtelenül bunkó voltam vele idáig. Az eddigi elképzeléseim a srácról... illetve bocsánat, feltételezhetően csajról teljesen megdőltek. Hátradőlök, és elvigyorodom én is, amikor megköszöni. Utána pedig további kérdéseket tesz fel nekem.

Fel sem tűnik, mennyi idő telt el, mióta beszélgetünk, mert Eternal elég érdekes. A kínos megismerkedés után többnyire felületes témák jönnek, minthogy mióta játszik, mik a kedvenc fegyverei, érdekli-e más is, milyen zenéket szeret, és így tovább. Utána pedig ezeket visszakérdezi tőlem, és meglepő módon egyáltalán nincs kihallgatás fílingje ennek az egésznek. Kiderül, hogy ő is ugyan olyan veszett kocka, mint én, a zene téma kapcsán pedig kissé félve megemlítem a Night Vale-t, de érdeklődik iránta, szóval mesélek kicsit. Mondjuk minek szépítsek, imádom a Night Vale-t, szóval szegény Eternalt elárasztom a rajongásommal és a lelkes magyarázataimmal, de úgy tűnik, nem zavarja. Sőt, talán élvezi is. Aztán már csak össze-vissza beszélünk mindenről, videókat mutogat nekem, én pedig hol nevetek, hol szörnyülködöm rajtuk, az érzés pedig kölcsönös. Nagyon sokára érzem csak az álmosságot, és rémülten látom, hogy hajlani négy múlt. Érzem, ahogy elsápadok. Mattie meg fog ölni. Ez nagyon nem számít már kicsit lelépős kategóriának! Rá sem merek nézni a barátlistámra, hogy elérhető-e még, de gondolom, hogy játszik, mert egyébként már írt volna. Vagy lehet, hogy írt is, csak észre sem vettem? Remeg a kezem, amíg válaszolok Eternalnak.

- Menjünk aludni - kérem, bár a pániktól egyre kevésbé vagyok álmos. Csalódott választ kapok.

- Most? Hülye vagy? Maradj már még egy kicsit! - Sóhajtok, majd délután óta először kiosonok a szobámból innivalóért, mert az összes bent lévő elfogyott már. Visszafelé elmegyek vécére. Egy újabb doboz Milky Wayjel a kezemben lerogyok a székre.

- Jó, még egy kicsit. - Erre felderül, és tovább fecseg összefüggés nélkül, én pedig élvezem, hogy beszélgetek vele. Amikor ténylegesen elköszönök Eternaltól, már fél hat van. Megígérteti velem, hogy holnap mindenképp játszanunk és beszélnünk kell, én pedig belemegyek, de tényleg fáradt vagyok már. Azt hiszem, bármire igent mondanék, ha végre lefekhetek utána. Kikapcsolom a gépem, és rázuhanok az ágyamra, a rajta lévő ruhakupaccal nem sokat törődve. Levetkőzöm bokszerra, majd bebújok a takaró alá, és a párnába nyomom a fejem. Szinte rögtön elalszom.