Egy nehéz éjszaka és Mattie reggeli rituáléi következnek, amiket Cee nem visel túl jól.

Könnyed bevezető a következő rész eseményei előtt, nagyjából, mint a hullámvasút kellemes, lassan felfelé haladó szakasza. Ennek kapcsán már nem kell mondanom, milyen lesz a fejezet második fele.

*

A játék most sem kimerítőbb, mint általában, legalábbis számomra. Ha Mattie és én egy légtérben vagyunk, amikor élőzik, nekem többnyire csak annyi a dolgom, hogy tartom benne a lelket, mind képletesen, mind tényleges formában. Vagyis beszélgessek vele egy kicsit azon túl is, hogy drága barátom a szitkait szórná a játékra, a programozókra, az ellenfél csapatának minden tagjára és azok felmenőire, és önmagában a játék felépítésére, bármennyire is szeretik ezt hallgatni a nézőink akár órákon át egyhuzamban, valamint, hogy törölgessem a homlokát, mint valami sebészorvosnak az aktuális, beugrós nővérkéje. Ja, meg az, hogy inni adjak neki, amikor épp nem engedheti el a billentyűzetet, vagyis az esetek jelentős hányadában. Ilyenkor érdemi részem nincs a felvétel milyenségében, csak beszédszinten, de ritka, hogy elunnám magam, mert ha nem is a játékra figyelek, csupán Mattie-t nézni is elég szórakoztató. Különösen élvezetes az, ahogy a billentyűket csapkodja válogatott szitkok közepette, olyan beleéléssel mélyedve a villódzó, homályosan sötét képsorokba, mintha az élete múlna egy-egy akció sikerén, míg én kényelmesen ülhetek a székemen, vagy akár az ágyon, és nincs több dolgom, mint tartalmas kommentárt rögtönözni ahhoz, amit művel. Azt hiszem, kifogtam vele álmaim munkáját, a haverom gyötrődése már csak kellemes bónusz mellé.

Amikor csak behív otthonról egy-egy felvételre, akkor természetesen én magam is játszom, de most nem érzek túl nagy késztetést arra, hogy felkeljek és kipenderítem a helyéről néhány kör erejéig. Végül is az emberek elsősorban rá kíváncsiak, nekem meg nincsenek sztár gémer ambícióim; ha lennének, már saját csatornát futtatnék saját közönséggel. De Mattie-nek nem kell tartania tőlem, mint konkurenciától, és ezt mondanom sem kell neki, főleg, hogy jelenleg meg se hallaná, annyira elmélyedt az utolsó, győztes kör utáni rövid örömmámorban. Vigyorogva gratulálok neki: megérdemli annyi szitkozódás és érthetetlen szerencsétlenkedés után, amit az elmúlt percekben nyújtott, de ahelyett, hogy folytatná, csak maga elé hívja a felvevő ablakot a tálcáról, majd egy rövid pillantás után kilép a játék kezdőképernyőjére. Ekkor akad össze a tekintetünk, ahogy felkönyökölök az asztalra, tisztes távolságban az előttem álló, vékony mikrofontól.

- Na, asszem, ennyi volt mára - sóhajt fel a haverom a halántékát masszírozva, amit betudok a hirtelen rászakadó fáradtsághullámok utolsó ostromának. - Nem t'om, nézi-e még valaki, nem is fontos. Köszi, hogy kitartottatok eddig, jövőhéten folytatjuk, addig tudjátok a dolgotokat!

- Haver, éjjel kettő van. Szerintem ne mondd, hogy ennyi volt mára - vigyorgok rá, ahogy leveszem a szemüvegemet és az asztalra teszem. Már nem lesz rá szükségem, főleg, hogy Mattie már tényleg elég kábának tűnik, így szinte biztosra vehetem, hogy amint ezt a kötelező pár mondatot letudja, minden további nélkül bedől az ágyamba, és megpróbál elaludni. Rövidebben: esélytelen, hogy egy kis privát játékra hívjon még utoljára. De én még nem vagyok olyan rossz állapotban, mint ő, ami elég furcsa. Azt vártam, hogy a pia kicsit nagyobb hatást gyakorol rám egy bárgyú mosolyokkal tűzdelt, kurta óránál, de ha nem lenne még enyhén csípős szag a szobámban, akár el is felejthetném, hogy Mattie meg én vodkáztunk ma délután. Talán a hirtelen jött, rövid életű frissességemből fakad, hogy amíg Mattie-nek már beszélni is alig maradt ereje, nekem megjött a kedvem a szokásos csipkelődéshez, amit különösen szeretek, különösen, ha más is hallja. Haverom szúrósnak szánt, álmos pillantásával nem sokat törődve átveszem tőle a szót, míg megissza a lassan húgy meleg kólám maradékát. - Túlteljesítetted magad kissé. És jövőhéten nem fogsz nálam dekkolni, mert játszani akarok! - húzom az agyát csak a műsor kedvéért, amibe Mattie is beszáll utolsó erejével, és a látható gyötrelemmel az arcát, hogy beszéd közben ne böfögjön bele a mikrofonba.

- Ja, majd kidobsz, nem? - kérdi cinikusan, mire kapja is a riposztom, igazán el se kell gondolkoznom rajta.

- Mit képzelsz? Be se engedlek! - Mattie persze tudja, hogy nem gondolom komolyan, de úgy tűnik, felvette a kesztyűt, mert elég könyörtelenül vág vissza, egy pillanatra engem is meglepve vele.

- Felőlem. Ha mindenképp meg akarsz szégyenülni élő adásban, én nem állok az utadba, Smexykém! - Csak pislogok Mattie-re, aki kárörvendően vigyorog rám, és erős késztetést érzek, hogy megüssem, vagy esetleg kilökjem azt az elégedett pukkancsot a székből, akár szórakozik velem, akár nem.

- Meglátjuk, mit fogsz szólni, ha elpicsázlak ugyanilyen körülmények között - villantom rá a fogam, mire Mattie úgy nevet fel, mintha csak a nap viccét mondtam volna, és egy rövid elköszönés után ki is lép az éterből. Megszakítja a közvetítést, majd leveszi a fejéről a fejhallgatómat, és én is eltolom a mikrofont magam elől.

- Jó volt így a végére, Cee - paskolja meg a vállam még mindig nevetve, ahogy sok óra után először áll fel a székből, és kissé imbolygó léptekkel elsétál mellettem. Csak a szememmel követem, ahogy a sötét szobán átvágva az ajtó felé megy, aztán a kilincs két rövid kattanása után eltűnik odakint.

- Csak baszd meg, jó? - kiáltok utána fojtottan, kicsit már békülékenyebb hangon úgy, hogy magunk vagyunk ismét, bár az, hogy anyámat a folyosó másik végén esetleg felkelthetem ezzel, már csak későn jut eszembe. Összeszorítom a számat, de hamar nyugtázom, hogy én se voltam hangosabb, mint a víztartály öblítése odakint, és mivel nem hallok más lépteket Mattie botladozásán kívül, ahogy visszajön a fürdőszobából, nem kell attól tartanom, hogy anyánk leszidna, amiért nem hagyjuk őt pihenni ilyen késői órán.

Ami viszont a haveromat illeti, tényleg nem tévedtem sokat abban, mit is fog csinálni a stream után, mert ahogy becsukja az ajtót maga mögött, az üresjáratban futó gépemet és engem is figyelmen kívül hagyva az ágyamra vetődik. Ahogy van, farmerben és pólóban bevackolja magát a takaró alá, majd a fal felé fordul, még csak észre sem véve az arcomra kiülő nemtetszést, ahogy egy zombit is megszégyenítő mozdulatokkal elvánszorog mellettem.

Leállhatnék vitázni vele, de ilyenkor már felesleges. Mattie, ha kimerülten vízszintesbe kerül, szinte instant képes elaludni, de nagyon rossz napjain még akár ülve is, így nem kockáztatom meg, hogy letoljam, amiért nem tett rendet maga után a gépemen. Egy sóhajjal lépek ki minden programból és állítom le az egészet, mielőtt bokszerra vetkőznék, hogy az ágy másik oldalára feküdjek. Mivel pár órája zuhanyoztam, azzal most nem bajlódom, azt a kockázatot is figyelembe véve, hogyha csak tíz perccel később bújok ágyba, akkor lényegében nem lesz hová feküdnöm, mert Mattie úgy kiterül a matracon, mint valami tengeri csillag egy napos kő tetején. Az lenne az utolsó sértés, amit a haveromtól elviselnék, ha kitúrna a saját ágyamból, így megelőző célzattal inkább én is lefekszem, és próbálom visszaszerezni legalább a fél takarómat. Ezzel még úgy-ahogy sikerrel járok, de amikor már én is nyugodtan fekszem, és csak Mattie egyenletes, halk szuszogását hallgatom, akkor, ahelyett hogy én is elaludnék, az egész nap eseményei rám szakadnak, és a gondolatok cikázni kezdenek a fejemben.

A délután miatt teljesen megfeledkeztem arról, hogy Vince-szel beszéljek, így sehol nem voltam elérhető, akármit ígértem neki a Greasy parkolójában. Az adrenalin egy kicsit éberebbé tesz, de arra mégsem futja már az erőmből, hogy a sötétben csendes, de alapos hajtóvadászatot indítsak a mobilom után, és megnézzem, Eter írt-e nekem bármit is az elmúlt pár órában.

Tényleg nem gondoltam rá az utóbbi időben, hiszen volt elég sok dolog, amin helyette rágódhattam, de most, hogy egy kicsit csillapodtak a kedélyek körülöttem, újra van időm Örökkévalóm hogylétén rágódni, és kivételesen egyáltalán nem örülök ennek a szabadságnak. Nem elég, hogy Mattie kis vallomására figyeljek, most Vince-en is agyalhatok, és ez cseppet sem könnyíti meg hogy elaludjak. Ezer és egy dolog jut az eszembe, és már teljes, fiktív párbeszédek játszódnak le a fejemben Eter és az ismeretlen barátai között. Makacsul próbálok másra figyelni, de akár kinyitom, akár lehunyom a szemeimet, a képek csak peregnek tovább, mint valami végtelenített film jelentei, és végleg kiűzik az álmot a szememből.

Dühösen fordulok a másik oldalamra, majdnem a haverom lapockái közé fejelve a kettőnk közti szűk térben. A párnába nyomom az arcom, és a két rossz közül a kisebbet választva inkább a Mattie-vel töltött fél napomat, semmint a Vince-szel és baráti körével megejtett pizzázást elemzem ki magamban, a suli gyötrelmes óráiról már nem is beszélve. Igyekszem az egészet kitörölni az emlékeim közül, mint az összes többi alkalmat, és itt legalább már nagyobb a sikerem: pár mély levegő után meg tudok nyugodni, és rácsapni a mentális ajtót a zavaró élményekre. Már csak egy dolog van hátra, a legjobb barátom, aki épp békésen szuszog mellettem, szerencsére még nem békaként kiterülve. Hallgatom a lélegzetvételeit, amihez idő közben a sajátom is igazodott, és gyötröm magam, hogy aludni tudjak, békén hagyva a beszélgetésünk részleteit.

Nem tudom, mit mondhatnék még neki, és nem tudom azt sem, érdemes-e bármit is hozzáfűznöm a korábbiakhoz. A vallomása után lényegében úgy viselkedtünk egymással, mintha mi se történt volna, és elég valószínű, hogy Mattie-nek ez volt a terve már a kezdetektől, mert úgy tűnt, megbékélt a helyzettel. Végül is abból se lett baj, amikor én mondtam el neki Eternalt és a saját hülyeségeimet, csak rám jellemző módon túlparáztam valami egyszerű helyzetet, amit, úgy tűnik, Mattie nálam százszor jobban tud kezelni.

Nem lett másik ember, nem azt ismerte be, hogy megölt valakit! Mondjuk Mattie még akkor is a legjobb barátom lenne, ha vér tapadna a kezéhez, élve azzal a hülye, neten terjengő hasonlattal, hogy ha felhívod a legjobb barátodat az éjszaka közepén azzal, hogy eltettél valakit láb alól, nem azt fogja kérdezni, miért tetted, hanem, hogy hová temessétek el, és akármilyen ostobán hangzik, képletesen nézve teljesen igaz ránk. Ezt kedvem lenne neki is elmondani, de már egészen szétcsúsztak a gondolataim, és épp csak azt fogom fel, hogy otthon, ágyban fekszem az én gyilkos legjobb haverom mellett, mielőtt felhagynék az eddig várt álom elleni küzdelemmel. Az arcomat a takaró és a párna közé nyomom, és elfeledkezem az egészről.

Alapvetően elég rossz alvó vagyok, így most, hogy végre sikerült elaludnom, és felriadok, érzésem szerint alig öt perccel később, érthető, hogy nem vagyok túl boldog tőle. Még a szememet is nehezemre esik kinyitni, de a szemhéjaim, a takaró és a párnák menedéke alól is észlelem, hogy már világosabb van a szobában. Dühösen fújva fordulok a másik oldalamra és igyekszem olyan gyorsan visszasüppedni a zavaros álmaimba, ahogy csak tudok, de a fény még erősebbé válik, így valószínű, hogy pont a rossz irányt választottam. De mielőtt a fal felé fordulhatnék, Mattie-nek sikerül megakadályoznia benne azzal, hogy a vállamat óvatosan megragadva egy pillanat alatt átmászik rajtam, amitől megrezzenek ugyan, de hamar sikerül felfognom, hogy csak ő az, és senki nem akar bántani.

Kelletlenül nyitom ki az egyik szemem, és hunyorogva próbálom kivenni a barátom lassan távolodó, pacává olvadt alakját a szürkés derengésben. Ismét a fejemre húzom a takarót, és egy kicsit beljebb megyek az ágyon, kihasználva, hogy több helyem van Mattie távozása miatt. Utálom, hogy hajnalok hajnalán mászkál vécére, és ezt négy-öt óránként megismétli, mintha tényleg nem bírná tovább, de annyi haszna van, hogy kényelmesen fekhetek, legalább addig, amíg visszajön. Most legalább rájön, milyen jó is az, amikor az ágyamon hentereg, és akármilyen kimerült vagyok, nincs egy tenyérnyi helyem se, hogy lefeküdjek, ha csak nem akarom őt is kilapítani. Mattie-ből mondjuk, amilyen kis szelíd lélek, ki is nézném, hogy egyszerűen rám feküdjön, de nem sokat törődöm már vele.

Fogalmam sincs, kiment-e már a szobából, mert nem emlékszem arra, hallottam-e az ajtó csukódását, viszont csend ereszkedik a szobámra, így kivételesen tényleg sikerül elaludnom egészen rövid idő alatt. Abban sem vagyok biztos, hogy Mattie kis settenkedését nem csak álmodtam-e, így eléggé összezavarodom, amikor újra felriadok miatta, de ahelyett, hogy mellettem matatna valamit az ágyban, a hang alapján a szekrényeimet nyitogatja teljes beleéléssel, az ajtók nyikorgásával kicsit sem törődve. Álmosan, zavartan fordulok a szoba belseje és ezzel együtt az ilyen pillanatokban nem épp legjobb haverom felé, és pislognom kell párat, mire tisztázom magamban, hogy jól látom, amit művel, még akkor is, ha elég keveset veszek ki belőle. Mattie a gardróbon előtt áll, a derekán egyetlen, hanyagul maga köré tekert, fehér törölközővel, és a szekrény egyik szárnyas ajtajának támaszkodva röviden vizsgálgatja a ruháimat, mielőtt egyet kirángatna közülük. Gyanítani tudom csak, hogy Mattie egyébként meztelen, mert nincs rajtam szemüveg, de jelenleg ezt leszámítva is alig látok tovább az orromnál, haverom pedig a szobakukacsága miatt halványabb, mint a hipózott törölköző.

Égő szemekkel, egy ásítást elnyomva figyelem, ahogy még néhány cuccot cibál ki a szekrényből, majd gyorsan öltözködni kezd, a legkevésbé sem zavartatva magát se a félig nyitott ajtó se a jelenlétem miatt. Gondolom, drága Mattie azt hiszi, hogy még alszom, de ez hülye feltételezés tőle, főleg, hogy úgy trappolt végig a szobámon, mint egy elefánt. Amikor az utolsó ruhadarabomat is magára rángatja, és ezt meglepő módon úgy teszi meg, hogy ne essen az ágyamra, miközben fél lábon egyensúlyozik az egyik nadrágom felhúzása közben, fogja a földön heverő törölközőt, a vállára veszi és minden további nélkül kisétál a szobámból, az ajtót meglepően óvatosan zárva maga mögött.

Nagyot sóhajtva, egy újabb, makacs ásítást elnyomva gördülök a hátamra, és csukott szemmel gyötrődöm egy kicsit a hajnali fénybe boruló helyiség jobb sarkában. Egyikünk se húzta be a sötétítőket múlt este, így gőzöm sincs, mennyi lehet az idő, de már hajnalodik, és a hűvös, kora reggeli fény kezdi bevenni magát a szobámba is, három méter magasban lévő ablakok ide vagy oda. Dühös vagyok a haveromra, mert sikerült kiűznie az álmot a szememből, még akkor is, ha most talán nem szándékosan tette, így feleslegesen tovább vergődnöm idefent, úgysem sikerül már csak bóbiskolnom sem Mattie jóvoltából. Nem szép dolog, persze, de attól, hogy ráfogom az egészet, egy kicsit jobban érzem magam, és valamivel több kedvvel nyújtózom ki, miután sikerül előbb felkönyökölnöm, majd egy-két perc után fel is ülnöm az ágyban.

Nem bírom tovább, megengedek magamnak legalább egy kis ásítást, amíg szinte vakon kotorászom az asztalon szétszórt dolgok között a szemüvegem után. Mihelyt rátalálok, megkönnyebbültem veszem fel, a látásomat visszakapva pedig már jóval összeszedettebben eredek Mattie után, pár nagy lépéssel kiérve az állott levegőjű szobából.

Arra, hogy Mattie valóban itt járt, csak a fürdőszobából kiszálló pára, meg a parkettán lévő nedves lábnyomok utalnak. A vízfoltokat kerülgetem a szobám és a fürdő közti rövid szakaszon, miután majdnem pofára is esem az egyik miatt, és fennhangon szidom a haveromat értük, még úgy is, hogy tudom, nem hallja már. Ám anyám annál inkább, így, amikor elmegyek a folyosó végén, a csukott ajtó előtt, már inkább befogom a számat, és a mérgemet megtartom a barátomnak, mielőtt az egész házat felverném a dohogásommal. Azt persze megnézném, ő mikor lenne rám ennyire tekintettel!

Mattie-t a nappaliba befutva sehol se találom, de a konyhai csörömpölés árulkodik arról, hogy itt van, csak kicsivel arrébb kell keresnem. Amikor beérek, és próbálom leküzdeni a didergést amiatt, hogy mezítláb állok a hűvös, makulátlan csempén odakint, haverom a nyitott hűtőajtónál áll, pontosabban mondva derékig benn lóg a frigóban. Nem is értem, hogy bírja, de már nincs apropója annak, hogy megkérdezzem tőle, mert ahogy észleli a közeledésem, azonnal felegyenesedik, kezében egy doboz tejjel, és zavartalanul iszik pár kortyot, mielőtt a dobozt, meg a másik kezében szorongatott müzlit is letenné a konyhapultra. Csak pislogok rá, főleg Mattie szenvtelen, de a szokásosnál is nyúzottabb arcát látva, ő viszont nem sokat törődik velem, mindössze a kezét feltartva jelzi, hogy várjak egy kicsit a leteremtésével, amíg legyűri a szájában lévő falatot.

- Mi a jó életet művelsz? - nyögöm ki, míg a barátom leül az egyik bárszékre, és maga elé húz egy müzlis tányért. Most, hogy már nincs tele a szája, igazán válaszolhatna, de csak megvonja a vállát.

- Kajálok, mint látod - szán meg végül, amikor feltűnik neki a forrongásom, és békítően elém tolja a már tele tálat. - Kérsz? Aztán húzz vissza aludni, zombikám!

- Kedves, hogy megkínálsz a saját kajámból! - gúnyolódom, ahogy elveszem tőle az összedobott reggelijét, Mattie meg a legnagyobb természetességgel, mintha tényleg itt lakna, feláll, és kerít magának egy másik tányért meg kanalat az egyik szekrény mélyéről. Meg se várom, hogy visszaüljön, enni kezdek, szokásos, aranyos mivoltomnál fogva még a helyét is elfoglalva. - Amúgy gratulálok, Matt - morranok rá két falat között, mikor lehuppan mellém a másik székre -, neked hála nem tudok már aludni. Csörtetsz, mint egy tehén!

- A tehén nem csörtet - jelenti ki szenvtelenül. - Amúgy sok év gyakorlata, tudod - vigyorog rám, amitől egy picivel kevésbé tűnik nyúzottnak, de még a látható káröröm se képes eltüntetni az arcáról a mély barázdákat. Utóbbit meg is jegyzem neki, mire karcosan felnevet, és elkezdi leinni a tejet a már szétázott, gabonás kotyvalékáról. - Mégis mi a szart vártál, ember? Másnapos vagyok! - Újra kanalazni kezd, láthatóan kedvtelenül.

- Azt hogy hoztad össze? - vonom fel a szemöldököm, a kérdésért pedig Mattie furcsálló pillantása a jutalmam. - Nekem semmi bajom, látod? Csak kurva fáradt vagyok, hála neked, bogaram. - Folytatnám még, de Mattie felhorkan mellettem, és elhallgattat, mielőtt akármilyen sértést vághatnék a fejéhez.

- Úgy, aranyom, hogy én, veled ellentétben nem nyalogattam a piát, hanem fogyasztottam - közli epésen, és tovább szenved a reggelijével, miközben a halántékát dörzsölgeti. Haverom talán megérezheti, hogy figyelem, mert még egy mondatot hozzárak az előbbihez, már minden kedvesség nélkül. - Még a fejem is cseszettül fáj, remélem, örülsz!

Lövésem sincs, miért kéne örülnöm Mattie szenvedésének, azt a kis, általános kárörömöt leszámítva, ami mindkét oldalról áthatja a barátságunkat, de a haverom már tényleg elég látványosan vergődik mellettem, és ha kivételesen nem is az a célja vele, hogy némi együttérzést ébresszen bennem, hamar megsajnálom.

- Kávét? - kérdem, kis időre félretéve a müzlit meg a kanalat, amikor Mattie már tényleg nagyon gyötrődik, és a fejét a konyhapultra hajtja, mint aki nem is él már. Legalább nem nyöszörög hozzá, mert akkor elhinném, hogy csak szórakozik, épp ellenkezőleg: teljesen csendben van, amivel, szószátyár lévén, a frászt hozza rám.

- Jöhet, meg valami aszpirin is - sóhajt, és újra egyenesbe hozza magát a bárszéken, mielőtt még egy kicsit megrázhatnám, hogy magánál van-e. Mattie néha tényleg elég ijesztő dolgokat produkál, de ez csak amiatt van, hogy nem vagyok hozzászokva a furcsaságaihoz, akármennyi időt töltünk együtt. Másnaposan például még soha nem láttam, és többé nem is akarom, mert hiába szeretem őt, egynél többször nem vagyok hajlandó körülötte ugrálni, mint a személyi cselédje! Most mégis kiszolgálom, mert rossz nézni a nyúzott képét, de ennél kicsit önzőbb célok is vezérelnek. Szórakozni akarok Mattie-vel, mint máskor, de ha egész nap csak kínlódik, hogy rosszul érzi magát, akkor nem tudok mit kezdeni vele, ahhoz pedig semmi kedved, hogy a szenvedő pofáját nézzem, miközben fetreng az ágyamban.

Felteszek egy kávét, és amíg az csepeg, fiókokat kezdek húzogatni, hogy valami gyógyszert találjak. Szégyen vagy sem, nagyon elveszett vagyok a konyhában, így azt se tudom kapásból, anyu hol tartja a gyógyszeres dobozt, és kénytelen vagyok minden kis zugot felforgatni utána. Mattie eközben önállósítja magát, és amikor legközelebb ránézek, már a garázsba vezető, csukott ajtónak támaszkodva áll, kezében valami dobozos joghurttal vagy pudinggal, és szenvtelenül kanalazza a tartalmát ahelyett, hogy segítene nekem. Összeakad a pillantásunk, mire egy mosolyt kapok tőle, szemernyi megbánás nélkül.

- Most mi van, Cee? Éhes vagyok! - mondja mintegy mentegetőzve, de közben vigyorog, és tudom, hogy nem sajnálja. Ráhagyom egészen addig, amíg nem az én dugi nasimat akarja megenni, és inkább tovább folytatom a keresést, mielőtt valami kéretlen megjegyzést tennék rá. Szerencsére a következő fiók már jónak bizonyul, és hamar lecsaphatok a lassan nyammogó Mattie elé egy pohár vizet meg egy fehér tablettát.

- Na, meg ne halj itt nekem! - szólok rá, mialatt a hevesen gőzölgő kávéját is elé tolom egy bögrében. - A kedvességem sokba lesz még neked! - Azzal, mielőtt Mattie bármit tehetne, kikapom a kezéből a dobozt, és megeszem az utolsó pár falatot, ami benne maradt, a felháborodott visítását elengedve a fülem mellett. - Csitt, Mattie, vedd be a szarjaidat, és tűnés innen! - pillantok rá a még mindig háborgó barátomra, aki kelletlenül ugyan, de megfogadja a tanácsomat, és legyűri a pirulát, majd a forrósággal nem törődve a bögrét veszi a kezébe. Nem iszik belőle, csak az ujjaival fogja körbe az egészet, mintha melegedne, és amikor kíváncsian odanyúlok, tényleg elég hidegnek érzem mindkét kezét.

- Ember, te ki vagy hűlve - összegzem, Mattie meg vállat von. A szájához emeli a bögrét, de mielőtt tényleg belekortyolna, vissza is engedi a kezét. Nem hiába, a cucc tűzforró, és a felszálló gőz még a szemüvegemet is bepárásítja kicsit.

- Ja, megeshet - fordul felém, majd visszasétál a konyhapulthoz. Követem Mattie-t, aki türelmesen várja, hogy megérkezzem mellé, de közben tovább beszél, valamivel élénkebb hangon. - Pulcsit már nem volt kedvem keresni a disznóól szekrényedben - vigyorodik el kajánul, mire elsápadok a haragtól, de csak egy pillanatra.

- Mondtam, hogy nyúlj bele? - ütök bele az oldalába, de nem túl erősen. Mattie leteszi a bögrét maga mellé, amitől akaratlanul is nyelek egyet, de semmit nem csinál, csak röviden felnevet a zavarom láttán.

- Mondtad, hogy ne? Nem. Szóval kussolj, és kérek egy cigit! - Mattie elmehet a picsába a követeléseivel együtt, és ezt tolmácsolom is neki a lehető legválasztékosabb formákban, miközben az összes szitkomat meghazudtolva mégis az egyik szekrényhez megyek, és a felső polc leghátsó sarkából előhalászok egy doboz bontatlan cigarettát. Egy kis csomag, tűzhely mellől zsákmányolt gyufával együtt levágom a barna mellé, aki meglepetten pislog rám a váratlan ajándék miatt. - Jó ég, ezt karácsonyra dugtad el előlem? - álmélkodik őszinte meglepetéssel, ahogy felveszi a dobozt, és letépi róla a csomagolást. Arrébb megyek, amikor Mattie rágyújt, és kinyitom a hátsó kertre néző, kétszárnyas ablakot. Borzongani kezdek a beáramló hideg levegőtől, de a haverom mintha meg se érezné: fogja a bögréjét meg a cigit, és a párkányhoz telepszik, a kinti, harmattal szórt gyepre ütve a hamut.

- Apámnak köszönd a cuccot - szűröm a fogaim között, ahogy dideregve bebújok Mattie háta mögé. - Az ő cigije, én csak kölcsönvettem egy dobozzal.

- Köszönd meg neki a nevemben - veregeti meg hideg ujjakkal az egyik lúdbőrző karomat egy kurta mosollyal kísérve. - Mert nem lett volna egyszerűbb odaadni a sajátom, ugye?

- Mert nem lett volna egyszerűbb, ha nem vagy egy lusta pöcs, és hajlandó vagy felmenni érte? - utánozom gunyorosan Mattie hangját, mire először csak egy rövid morgást kapok válaszként, amíg le nem húzza a kávéja egy részét; talán az ablakban az is kihűlhetett már.

- Te is lusta pöcs vagy ezek szerint. De nem baj, kösz, Cee. - Mattie ezzel felkönyököl a párkányra, és füstöl, míg én tovább vacogok mögötte, és magamban imádkozom, hogy hamar végezzen, lehetőleg azelőtt, hogy teljesen szétfagynék a pepita kövön.

Gyorsan elunom viszont a haverom reggeli rituáléját, így otthagyom, és inkább megint a szekrényekben kezdek matatni. Mattie érdeklődve figyeli a ténykedésemet, közben elpöccinti a hamvadó csikket valahová. Máskor rászólnék, hogy ne szemetelje tele a kertet a szarságaival, és menjen el a hamutartóig, ami tőle legfeljebb pár lépésre, az egyik konyhai kis szekrény tetején van, de most túl fáradt vagyok a zsörtölődéshez. Mattie-vel egyébként is jobb békében lenni, különösen, ha az ember nincs a topon, mert egy szópárbajban most biztos, hogy padlóra küldene, az előbbiek ellenére is. Most itta meg a reggeli serkentőjét, míg én csak egy tál müzlivel lettem gazdagabb, ami nem sokat dob a mentális frissességemen, és igazán a lassan ébredő éhségemet sem csillapítja.

- Mit csinálsz? - hallom a hátam mögül, amikor a mosogató feletti szekrényből halászok ki egy doboz dugi kekszet. Mattie a mosogatóba teszi a már üres bögréjét mögöttem, és eléggé meglepem, amikor a frissen felszabadult kezeibe nyomom az édességet. - Miért kapom ezt? De nem is fontos, simán kösz, hogy nagylelkű vagy. - És már kezdi is kibontani, de rácsapok a kezére, mire haverom döbbenten feljajdul. - Mi a fasz bajod van? - háborog, de nem sokat törődöm vele, épp néhány csomag chipset szedek elő ugyanabból a kincsesbányából.

- Várj már egy kicsit! - torkolom le, közben a hűtő felé tolom, ahogy elmegyek mellette. Mattie duzzogva szorongatja a félig kibontott kekszes dobozt, és ellenséges tekintettel mered rám, amitől elkap a röhöghetnék. - Hozz inkább inni, aztán megeheted felőlem! - nyitom ki előtte a hűtő ajtaját, és hagyom, hogy válasszon valamit, de Mattie még mindig morcos lehet, mert kikapja az első üveget, ami a kezébe akad, és lecsapja a pultra maga előtt. A színes löttyben rémülten szállnak fel a buborékok Mattie keze nyomán.

- Oké, és most jobb? - duzzog tovább, mint valami gyerek. Nem tudom ilyenkor eldönteni, hogy a haverom simán szánalmas, vagy csak vicces, nagyon titkon pedig talán aranyos-e a viselkedése, de lehetőleg egyiket se kötöm az orrára. Inkább csendesen mérgelődöm, hiszen pont az előbb parancsoltam magamra, hogy nem idegesítem Mattie-t, mert biztos, hogy én jövök ki belőle rosszul, azonban a szokásos viselkedésem ellen nem sok mindent tudok tenni. Leküzdöm a késztetést, hogy a szemeimet is az égre emeljem, mielőtt felé fordulnék, és megpaskolom a karját, mintegy biztatásképpen.

- Jó ég, Mattie - vigyorodom el, mire fúj egyet és arrébb lép tőlem -, nem hiszem el, hogy nem tudod, mire készülök! - Ettől gondolkodóba esik, pedig már tényleg nyitná a száját, hogy replikázzon, és szinte hallom is, ahogy drága barátom kérdőre von, hogy mégis honnan a faszból kéne tudnia, nem lát a fejembe, vagy valami hasonló, rá jellemzően kedves módon érdeklődjön a terveimről erre a délelőttre. Igazán délelőttnek se mondható, mert a fali óra szerint még csak hét lesz nemsokára, ami miatt addig ütném Mattie-t egy párnával, amíg kegyelemért nem könyörög sírva, de ezt inkább elnapolom, és próbálom megbékíteni egy kicsit a haveromat.

- Nasi, pia - összegzi gyorsan -, meg az idegesítő vigyorod. Jól sejtem, hogy ahhoz a dögös plazmatévéhez van köze, ami csak porfogó a szobádban? - Akármit mondott rólam és a jókedvemről, most már Mattie is elég vidámnak tűnik, hasonlóan bosszantó vigyorral a képén, és már kissé nagyobb kedvvel veszi újra magához a rábízott dolgokat. Bólintok egyet, mire elmegy mellettem, és már csak a nappaliból, a kanapé mögül szól vissza, hátra se nézve közben. - Csokit is kérek, és tökéletes!

- Tudod, hol van, hozz magadnak! - ragadom meg én is az előszedett rágcsákat, és indulok el Mattie után, de a haverom, mintha meg se hallotta volna, eltűnik a lépcsőfordulóban, én pedig kénytelen vagyok visszamenni az áhított csokijáért, amit egyáltalán nem érdemel meg, de inkább ez, minthogy a hisztériáját hallgassam odafent. Kettesével veszem a fokokat, de Mattie már nem érem utol, csak a szobámban: az ágyamon ül, máris a háta mögé gyűrte a párnámat, kekszet zabál, és a tévém távirányítóját nyomkodja nagy erővel, alig egy-egy pillantást vetve a képernyőn felvillanó műsordarabkákra. - Nesze, baszd meg! - vágom le elé a nálam lévő zacskókat és csomagokat, olyan leereszkedő hangnemben beszélve, ahogy Mattie szokott akkor, mikor az agyamat akarja húzni vele. A hatás most sem marad el: előbb csak rám pislog, aztán egyszerűen kiröhög, mire, miután mellé huppanok én is, egyszerűen kikapom a kezéből a távirányítót, és a szájába nyomok még pár kekszet, hogy fogja be végre.

- Nem megy ez neked, haver - motyogja még a kaján át is, mire csak felmorranok, és dacosan kibontok egy chipses zacskót.