Sokat töprengtem még ezen a hétfői első órán, de lassan elfedték a személyesebb, önzőbb dolgaim. Főleg az, hogy igazából mennyire egyedül vagyok. Eddig bármennyire örültem annak, hogy Vince hazajött az apjától, és hittem, hogy ezután annyit lóghatok vele, amennyit csak akarok, az igazság az, hogy egész héten alig találkoztunk, legfeljebb öt-tíz percre a suliban. Olyan, mintha vissza se jött volna Bostonból, de az igazság az, hogy nem ő elérhetetlen, hanem én, ezt meg annál is jobban utálom. Az egész hetem arra ment el, hogy az órákon kényszerítsem magam az odafigyelésre meg a jegyzetelésre, nem hagyva elúszni a gondolataimat mások felé. Ezt követően Dimmel, néha Vickel hármasban ültünk a Walker ház ragyogó nappalijában, egyszer meg Dim szobájában minden délután, és matekoztunk, amíg fel bírtam fogni, hogy a srác egyáltalán mit próbál megértetni velem. Estére olyan kimerülten jutottam haza, hogy az anyámmal folytatott pár szavas beszélgetések, egy menet közben bekapott vacsora, meg egy extra gyors zuhany után már nem maradt erőm kimászni az ágyból. Persze a mobilnetem hibátlanul működött akkor is, de nem egyszer aludtam el beszélgetés közben, és keltem arra az éjszaka közepén, hogy a telefon fejbe vágott, mikor kicsúszott a kezemből, így arról is le kellett mondanom, hogy legalább estefelé beszélgessek Eternallal.

A hülye dolgozatra való felkészülés miatt nem csak Vince-szel, hanem általában bárki mással is keveset tudtam érintkezni, szóval se Scottie-ról, se Mattie-ről se hallottam túl sokat a napokban. Nem féltem attól, hogy a legjobb haverom unatkozna, és ne tudna mit kezdeni magával egyedül is, már abból kiindulva, hogy a héten nem volt Dimnél, amikor én is kénytelen voltam. Vagy minket nem akart zavarni, vagy én zavartam volna őket, fogalmam sincs, de már nem is érdekel, túl vagyok az egészen. A dolgozat után szinte új embernek érzem magam, mert végre nem úgy ültem le a papír elé, hogy fogalmam sem volt, mit kezdjek azzal, ami rajta áll. Dimnek lesz köszönhető, hogy nem bukom meg, és ezt már biztosra veszem, egyszerűen képtelenség, hogy rosszul sikerüljön ennyi késői, de megfeszített munka után.

Most, hogy minden kellemetlenség letudva, és a hét eleje óta kísértő, Nicollal kapcsolatos emlékek se környékeznek éppen, egyszerűen csodálatosnak ígérkezik a péntekem további része, már csak Eternal hiányzik, hogy ezt vele is megosszam. Helyette viszont a legjobb barátom kap el a folyosón, hogy aztán az ellenkezésemmel nem törődve berángasson az ebédlőbe, és a rá jellemző, mindig kedves stílusában megkérjen, ebédeljünk együtt, ha már összefutottunk. Nem tehetek mást, követem Mattie-t, aki csak akkor hajlandó elengedni a csuklómat, amikor mindkettőnknek elvesz egy tálcát, addig zavartalanul lavíroz velem az emberek között, a bámész pillantásokkal nem törődve.

Sokat én sem szenvedek azon, hogy vitába szálljak vele a kézfogás miatt, mert a haverom egyszerűen csak attól tart, hogy lelépek mellőle a következő saroknál, ahogy korábban is épp elégszer csináltam. Most viszont felesleges lenne, mert ugyan van pár kék dzsekis elszórtan az ebédlőben, a törzsasztaluk körül ülve, de a csapatkapitányukat a beszélgetésünk óta még csak nem is láttam, mintha egyszerűen nyoma veszett volna. Jelenleg is őt keresve nézelődöm, de Jeremynek nyoma sincs a többiek között, így nyugodtan fogadom még azt is, amikor Mattie belökdös a rövid sorba maga elé, továbbra is meggátolva minden szökési kísérletemet. Legszívesebben nevetnék azon, milyen óvatos, de akkor egy hosszú magyarázattal is jönnék neki, legalább a pomponlányokról, ha eddig Dimtől nem hallotta még, amihez semmi kedvem ennyi idő után.

Csak veszek valami harapnivalót, aztán félreállok és megvárom a haveromat, aki újra megragadja a karom, és kivezet az épületből a parkos, körasztalokkal szórt kinti ebédlőbe, aminek a szélén legutóbb Vince-éket találtam. Most se őt, se a vörös srácot nem látom a közelben, de Mattie nem nyűglődik a hiányuk miatt; vagy nem függ annyira Dimtől, mint én Vince-től, vagy csak jól titkolja, hogy egész nap igényli a társaságát. Mindenesetre jól megvan úgy is, hogy csak én vagyok mellette, és nem is teszem szóvá a srácok távollétét, amíg egy asztalhoz kormányoz, és a tálcáját letéve az árnyékos padra csüccsen.

- Jé, nézd már, Cee - mondja lelkesen, amíg leülök vele szemben -, ott van Vic meg valami srác - mutat az egyik távolabbi asztal felé, ahol a vörös lány és egy fekete-fehér, feltűrt ujjú baseball pulcsit viselő srác ebédelnek, láthatóan élénk társalgás közben. Hirtelen össze is zavarodom Mattie kifejezése miatt, hogy Dimet valami srácnak nevezi, de amint egy kicsit jobban megnézem, rá kell jönnöm, hogy igaza van, és nem a Walker tesók ücsörögnek tőlünk balra. A fiú, aki Vickel szemben könyököl az asztal tetején, szelíd mosollyal hallgatva a csivitelését, ugyanolyan vörös hajú ugyan, de még ülve is elég magasnak tűnik, szálkás izmokkal. Nem hasonlít Dimre tovább egy elvétett, első pillantásnál.

Mattie zökkent ki, amikor heves integetésbe kezd, látva, hogy a lány felénk néz éppen, amire egy hasonlóan lelkes kalimpálás a válasz, mielőtt visszafordulna a másikhoz magyarázni. Azt már nem vágom meg, hogy az a bizonyos sokat emlegetett unokatesó, Jerma is megnézzen minket, a haveromhoz fordulok, és inkább a kajámba feledkezem, amíg rendezem a gondolataimat.

- Hol voltál eddig? - bökök a villámmal Mattie felé, aki csak egy grimasszal nézi azt az egy szál spagettit, ami lelóg róla. - Nem is láttalak öt napja! - Ugyan próbálok némi felháborodást csempészni a hangomba, de ez nagyon távol áll tőlem, a barátom meg csak szimplán kiröhög, nem értékelve a miatta tett erőfeszítéseimet.

- Csak négy amúgy - javít ki, hogy ezzel is bosszanthasson -, és pont ezért jöttem. Ja, meg azért, hogy kajáljunk együtt - mosolyog rám, a hápogásommal nem törődve. - Na, most mondd, hogy nem felejtetted el, milyen nap van!

- Hogy felejtettem volna? - háborgok, lenyelve egy falatot. Mattie-t nem igazán hatja meg, nyugodtan rágódik a halrudacskáin. - Péntek, tizenkét óra kilenc perc, elég pontos? - csapom le a mobilomat az asztalra kettőnk között, miután leolvasom róla még az időt is a barátomnak. Fogalmam sincs, mit akar ezzel hirtelen, és az se juttatja eszembe, amikor a fejét ingatja, közben játszadozva a műanyag villával.

- Nyolc óra múlva már adásban leszünk - közli, míg egy fél halrudacska lóg ki a szájából. Valami csoda folytán Mattie még így is képes némileg érthetően beszélni, de a kajája másik felét minden tiltakozása ellenére letöröm és eltulajdonítom, hogy normálisan fejezze be, amit akar. - Remélem, ezt észben tartottad eddig. És most add vissza! - teszi hozzá nyomatékosan, de egy széles vigyorral eszem meg a halacskát, amit elvettem tőle. Mattie erre bokán rúg az asztal alatt.

- Baszódj meg! - nyüszítek, mert a találata pontos és fájdalmas volt. Mattie kárörvendően hajol oda hozzám a tálcák fölött, és gondolom, bosszúból beleeszik a kajámba. - Nyálazd is össze, ez az, tudod, hogy szeretem! - sóhajtok fel, amíg elveszem tőle a villámat, és a kuncogó haveromat visszalökdösöm a saját oldalára.

- Tudom, mire vágysz, még a pasidnál is jobban - vonja meg a vállát egyszerűen, aztán két falat között felkönyököl az asztalra, és folytatja, időt sem hagyva, hogy felocsúdjak az előbbiek után. - Na, Cee, figyelsz már? Mondd, hogy nincs program ma estére vele, mert nem tudom, melyikőtöket fojtogatnám meg érte hamarabb! - mondja a barátom olyan hangon, amiről képtelen vagyok eldönteni, hogy viccel-e, vagy komolyan gondolja.

- Ha akarnám, se lenne ezek után - fintorgok, amíg szívószálat bökök a dobozos innivalómba. - Neked nincs valami rohadt fontos elintéznivalód Dimmel? - adom vissza az előbbit, de Mattie-t nem hozom vele zavarba.

- Ne aggódj, időben meg fogom oldani - rágcsál néhány szál sült krumplit közben, a grimaszolásommal nem törődve. - Ki tudja, Cee, mit csinálok én ma délután - néz rám sejtelmes arccal, direkt utalásokat téve, de most nem veszem fel kócoska provokálását.

- Talán még velem is csinálhatnád - vigyorgok rá, elérve vele, amit akartam: láthatom a haverom túljátszott döbbenetét és tettetett rosszallását.

- Te beteg állat! - csapja le a villáját jó nagy zajjal, majd olyan hangon folytatja, mint valami megsértett, prűd vénkisasszony. - Mit képzelsz már? A saját legjobb barátommal?!

- Lebuktál, hülye - paskolom meg az asztalon heverő kezei egyikét -, én csak valami játékra gondoltam - húzom tovább az agyát, Mattie pedig egy csapásra visszatér a normálisabb hangszínéhez.

- Ivós játék, ha megvan még a vodka - mondja, majd kihúzza a kezét az enyém alól. Én is visszatérek a kajáláshoz, így a barnának egy kicsit várnia kell, mielőtt kifejezhetném a rosszallásomat az ötletével szemben.

- Veled nem iszom soha többé! - rázom a fejem, de alig gondolom komolyan. Pont azért nem is nézek Mattie-re közben, hogy ezt ne lássa az arcomon.

- Ne mondj ilyen elhamarkodott dolgokat, nem tudhatod - kuncog, de ezzel lezártnak tekintheti az iszogatás ügyét, mert bárhogy nyaggatom, mire gondolt ezzel, Mattie egy szót sem szól többet addig, amíg el nem tünteti az utolsó szál sült krumplit is a papírtányérjáról.

Ezer éve nem kajáltam együtt Mattie-vel, ha a valamelyikünknél eltöltött hétvégéket nem számoljuk, így most örülök, hogy magával cibált, még ha ezt nem is kötöm az orrára. Amikor mindketten befejeztük már, a várttal ellentétben a haverom nem pattan fel azonnal mellőlem, hogy cigizésre hivatkozva eltűnjön az épületek közti beugróban, engem meg itt hagyjon olyan gyorsan, ahogy elkapott. Meg se kéne lepődnöm, mert Mattie a hirtelen dolgairól ismert, így ha friss levegő szívás címén eltűnne Dimmel valamerre, akkor se neheztelnék rá különösebben, de hiába tudja ezt nagyon jól, tovább dumál velem, átmászva mellém a fa árnyékába, amikor elérik a hátát a déli napsugarak. Szünet végén, mint egy lusta macska, nyújtózkodva áll fel a padról, és természetesen eszében sincs, hogy segítsen nekem is felkelni. Sóhajtva megyek utána, Mattie pedig, épp csak beérünk az épületbe, el is köszön tőlem, hogy elmondása szerint órára, egyébként meg ki tudja, hová menjen. Ezt már nincs időm felvetni neki, mert alig nyögök ki egy sziát, már el is tűnik a szemem elől.

Beszélgetés közben el is feledkeztem arról, hogy még Vince-t is meg akartam keresni ebédszünetben, amire megint nem volt lehetőségem, így kicsit csüggedtebben fordulok be a termemhez vezető folyosóra, mint szeretném. Abban bízom csak, hogy órák után megtalálom őt a suli előtt, mint valami néma megegyezés nyomán már napok óta, és legalább egy kicsit vele tudok lenni, mielőtt a haverom parancsára haza kéne sietnem.

Amikor az utolsó órám után végre kijutok a suliból, el is könyvelhetem magamnak a szerencsés fordulatot, amikor tényleg meglátom Etert a kerítés árnyékában, épp rágyújtva egy cigire. Sosem jöttem még rá, hogy tud még előttem kint lenni az épületből, akárhogy kapkodom a lábam, de annyira mégsem foglalkoztat, hogy megkérdezzem tőle, akkor odalenne az egész varázsa. Még csak félúton vagyok felé, amikor Örökkévalómnak feltűnik a közeledésem, és a továbbiakban egy nyugodt mosollyal várja, hogy odaérjek hozzá a többiek mellett. Az előttem lépdelő csapatnyi lány takarásában odahúz magához, és egy könnyű, számra nyomott puszi után ereszt csak el, mielőtt a következő csoport is mellénk sorolna a járdán.

- Édeske - kezdi Eter az arcomat fürkészve, ami rándul egy kisebbet a megszólítástól -, hová bújtál előlem egész nap?

- Nem bújtam el. Órán voltam, meg Mattie-vel kajáltam - sóhajtok, nem várt reakcióként Örökkévalóm meg fuldoklani kezd a cigijétől.

- Vele kajáltál minden szünetben? - krákogja. Hátba ütöm néhányszor, hogy elmúljon, de nem túl erősen, közben a megjegyzését nem is méltatom válaszra. Talán megbékélhet azzal, hogy nem felelek a hülyeségére, mert amikor már normálisan kap levegőt, csak egy hálás pillantást vet rám, és úgy tesz, mintha az egész meg se történt volna. - Kösz, cukrom. Na, akkor mehetünk? - villanyozódik fel Vince rögtön, én meg csak pislogni tudok rá, nem értve, hogy mit szeretne.

- Hova akarsz menni? - kérdezek vissza szinte feleslegesen, mert közben eszembe jutnak a lehetőségeink. Vagy sétálni valamerre, vagy fel hozzá, esetleg át hozzám néhány órára. A továbbiakról már gondolkoznom se kell igazán, leolvasom Vince arcáról.

- Mi az, hogy hová? - hitetlenkedik a szürkéskék füstön át. - Édesem, kérlek! Randizzunk, vagy valami - csúsztatja a kezét a derekamra beszéd közben, és kezd menetirányba terelni a járdán, de a házunkkal ellentétesen.

- Várj egy kicsit! - kérem, amíg leszedtem magamról Vince kezét, de nem eresztem el, vállalva ezzel a kettőnkre vetett, furcsálló pillantásokat. - Most nem lehet, Vince, este Mattie-é vagyok. - Próbálok legalább egy kis sajnálatot csempészni a hangomba, de a mosolyom elárul, amit a hülye szóválasztásom csal elő, és Eter se hagyja figyelmen kívül.

- Az övé vagy? És nekem nem is szóltál? - háborog mímelt sértettséggel, hevesen lóbálva a cigarettáját. - Mivel csábított el tőlem az a gazfickó? - kérdi Örökkévalóm olyan hangon, mintha rögtön könnyekre fakadna. Erre már némi komolyságot erőltetek magamra, és lefogom a kezeit, amikor folytatná a kapálózást. - Jó ég, cin, mit csinálsz? Ne üss meg! - sopánkodik Örökkévalóm, nekem meg el is száll a kényszeredett nyugalmam, és lehajtott fejjel nevetni kezdek a hajam sátra alatt.

- Nyugi, nem bántalak - mondom, még akkor is kuncogva, amikor felnézek rá. Amikor Vince már nem küszködik, elengedem a csuklóját. - Megégetted volna magad a cigivel. Vagy engem... és gondolom, ezt nem akarod. - Látom a felismerést kigyúlni Eter arcán, majd azt is, hogy gyors egymásutánban előbb sápadt, majd kicsit vörös lesz.

- Megmentetted magunkat - vágja rá, amíg beleszív a félig már csak hamut egyensúlyozó cigijébe. Bólintok, közben sóhajtok egyet. - Na, komolyan, Mattie mit tud neked adni, amit én nem? - nyöszörög Vince mellettem. - El akartalak hívni magamhoz, és tejjel-mézzel füröszteni, meg ilyesmi - pislog rám angyalian, de csak a fejemet rázom.

- Azt azért ne, jó? Tök undorító lenne - mosolygok kényszeredetten, ahogy belegondolok, milyen is lenne egy valódi, tejes-mézes kádfürdő. Viszont nem akarom Etert letörni, aki már így is kínlódik, még ha csak meg is játssza a nagy részét. - Játékok - mondom egyszerűen, Vince meg kíváncsian felnéz rám. - Nem hiszem el, hogy tudod, hogy ismerkedtünk meg, és beszéltél a legjobb barátommal is, de nem tudod, hogy ki ő! - Meg ki vagyok én, teszem hozzá gondolatban, de ettől a sokktól már megkímélem Örökkévalómat az előbbiek után.

Vince csendben van, amivel eléri, hogy most már én járjak a hitetlenkedő kifakadás határán, ő meg érdeklődve várja, hogy folytassam. Amikor a gyorsan hamvadó cigije utóját szívja, majd eltapossa a csikket, átkarolja a derekam, és mert nem tiltakozom, újra megindít a járdán.

- Erről mesélhetsz nekem, amíg kajálunk valamit - kéri, pontosabban közli Eternal, míg lassan elhagyjuk a suli bal szárnyát is, és átmegyünk az úton. - Ne nézz így rám, Cee! - nyög fel, amikor észreveszi az arcomat. - Beülünk a Greasybe, amíg ráérsz, meg elmehetünk sétálni, meg nem tudom - kezdi lelkesen -, már ha szeretnéd. - Vince ezt már egy kicsit tétovábban mondja, és szinte reménykedve néz rám, hogy áldásomat adom-e a kis tervére. Fogalmam sincs, hogy alapból erre készült-e, vagy csak most, menet közben találta ki, hogy az étterembe menjünk valami rögtönzött randevú gyanánt, de igazából tetszik, így bólintok egyet, mikor a válaszomat várja.

- Rendben van - teszem még hozzá szóban is, ezzel is biztosítva Vince-t arról, hogy szívesen mennél vele lényegében bárhová. Részletkérdés, hogy a Greasy továbbra sem a szívem csücske, szimbolikusan rokoni vonatkozás ide vagy oda, de legalább a baseballosoktól meg a lánytársaságuktól nem kell tartanom, hiszen mindkét csapat edzeni szokott délután.

Eter, ha lehet, csak még inkább fellelkesül, és megcirógatja a derekamat, én meg közelebb húzódom, nem törődve mással, csak a napos, hűvösen is illatos levegőjű tavasszal körülöttünk.

- Jól van, most tényleg mondd el! - hallom Vince-től, amikor már az egyik asztalnál ülünk odabent, az étteremben, és ő még addig se hajlandó kivenni a turmixát ékesítő szívószálat a szájából, amíg beszél hozzám. Csak körülbelül értem meg, mit szeretne, de megadóan bólintok, és amint lenyelem a falatot, amit ettem, beszélni kezdek.

- Mattie az internet egyik önjelölt istene - közlöm, egy picit abban reménykedve, hogy Eter elneveti magát, vagy valami hasonló, de amikor nem történik meg, folytatom, kiigazítva magamat. - Gémer, Mattie Pro™ vagy Matt privát játszótere néven szerintem bárhol megtalálod őt meg a csatornáját. - mondom sokkal tényszerűbben, viszont Örökkévalóm még erre se mond semmit, csak bámul rám, mintha valami lehetetlent állítottam volna.

- Várj... várj! - nyögi ki aztán, épp megelőzve a további, kapkodó magyarázatomat. - Ne bassz, hogy a haverod az a Matt! Jó ég, kajak azt hittem, hogy csak egybeesés a neve, meg minden! - hadarja Vince, közben majdnem leveri a poharát az asztalról. Átnyúlok a tányérjaink fölött, és a kezére teszem a sajátom, hogy megnyugtassam, de csak azt érzem el, hogy Vince megragadja az ujjaimat.

- Akkor... ismered? - Most rajtam van a meglepetés sora, hiszen biztos voltam benne, hogy anno, amikor Eter és én összeakadtunk stream közben, neki lövése se volt róla, hogy a barátom és én mit csinálunk, vagyis, hogy egy egekig magasztalt, régóta várt adás folyik éppen.

- Nem igazán... vagyis nem régóta - kezdi -, de amikor már a harmadik emberen láttam gecimenő videojátékos felsőt, meg a a játék neve helyett a MPP feliratot, akkor már érdekelt, hogy mi az. - Egy hajszálon múlik, hogy rákérdezzek, mi a franc az a MPP, amiről Eter beszél, aztán majdnem homlokon is csapom magam a felismeréstől, hogy a Matt's Private Playground rövidítése, ami a drága barátom csatornájának meg a műsorának is a hivatalos címét fedi. Hivatalos, persze, csak mi ketten ezer éve Mattie és Smexy show-nak hívjuk, és eddig szentül hittem, hogy ez a nézők többségére is átragadt már, pusztán a rövidsége miatt.

- Nem mondod... - Inkább nem is folytatom a döbbent háborgást arról, hogy Mattie vagy pólóbizniszbe kezdett a tudtom nélkül, amíg nem beszéltünk, vagy a rajongói olyan elvetemültek, hogy ilyesmit csinálnak maguknak. Mindkettő ámulatba ejtő lenne, és nem is tudom, melyik lehetne valószínűbb, ha már a suliban is mászkálnak Mattie nézői közül. És hány lehet, aki még csak fel se vállalja? Még a gondolattól is megborzongok, és gyorsan másfelé terelem a beszélgetést, mielőtt Vince-nek is feltűnne a zavarom. - Komolyan... akkor megtaláltad őt? - vágom ki magam elég ügyetlenül, de Örökkévalómnak ennyi is elég, hogy tovább beszéljen.

- Nem, nem - teszi fel mindkét kezét Örökkévalóm hárítóan -, én valami cseszett jó gémert találtam, akinek beleestem a videóiba! - lelkendezik, ami egy átlag embernek lefordítva nagyjából úgy hangzana, hogy egy nagyszerű, videojátékokkal foglalkozó srác ténykedésének figyelése vált az új hobbijává. Nem hagyja azonban, hogy erre bármit mondjak, Eter folytatja, pedig már tényleg a nyelvemen van, hogy visszavágjak neki. - Eskü, hogy valami isten! És... most komolyan, neked ő a legjobb haverod? - kezd most újra hitetlenkedésbe, ahogy én tettem néhány perccel ezelőtt, de a tény, hogy Vince is rájött arra, amit mondani akartam, már csak nyugalmat ébreszt bennem, és belekortyolok a turmixomba.

- Nyugi, én is levágtam ezt a hisztit... tizenkét évesen - mondom egy kicsit gonoszul, de Eternal a nagy hebegése közben észre se veszi a szemétkedésemet. Gondolatban egy kicsit magamra pirítok, végül is nem egy barátommal beszélek, hogy oltogassam, hanem Örökkévalómmal, és már sokkal összeszedettebb, mondhatni, kedves hangon folytatnom. - Szóval igen, ő Mattie. Többet ne beszéljünk róla - kérem egy mosollyal, azon igyekezve, hogy másra fordítsam a szót, mert a haverom már biztos csuklik odahaza. És egyébként is, valahogy nem randis téma egymás legjobb haverjainak nagyszerűségéről áradozni egy langyossá hűlt pizzaszelet fölött.

- Na jó, de ez akkor is olyan király! - mondja Vince, közben kinyújtja a lábát az asztal alatt, és a lazán keresztbe tett bokáim közé nyomja az egyik tornacipőjét. - Miért nem mondtad eddig? - kérdi játékosan, amíg a cipőjével piszkálja a lábam. Összeszorítom a számat és félrekapom a pillantásom az arcról.

- Mert nem tartottam fontosnak. Te se szoktál arról beszélni, hogy Dimnek milyen világmegváltóan szuper hobbijai vannak, meg ilyesmi - mondom egy kicsit esetlenül, a valódi okot mélyen elhallgatva. Puszta tény, de igaz, hogy Mattie nagyjából mindenben jobb kettőnk közül, ezáltal ügyesebb játékos is, és ő meg Vince, amilyen lelkesek, ha játékokról van szó, simán lehet, hogyha korábban megismerik egymást, életre szóló barátságot kötnek, és egyiküket se látnám többé a virtuális téren kívül, annyira össze lennének ragadva.

Eter szerencsére nem veszi észre azt a kis, féltékenységszerű dolgot, ami a rövid csendben kiül az arcomra, és ismét turmixivásba próbálom fojtani. Felhagy a cipőm orrának piszkálásával, és átnyúl az aszal felett, hogy megfogja a kezemet; az evőeszköz szinte zajtalanul landol a tányérom mellett.

- Igazából én se tudom, hogy Dim mit csinál - néz rám, tényleg felelve az előbbi, még csak komolyan se gondolt mondatomra -, nem mondja el. De annál jobban érdekelne, hogy te mit fogsz csinálni ma, miután elszöksz tőlem. - Örökkévalóm tovább cirógatja az ujjaimat a sótartó felett, mire közelebb ülök hozzá a párnázott, félkör alakú bokszban, a picike asztal túlsó felére húzódva. Eter pajkosan néz rám, amikor a térdem az övéhez ütődik az asztal alatt, és egy széles, eltúlzott körbepillantás után röviden szájon csókol, elérve, hogy bennem rekedjen a levegő.

- Ezt biztos, hogy nem - suttogom, amikor Vince elhajol tőlem, én meg újra levegőhöz jutok. - Talán meg kéne ismételni - mondom ugyanolyan halkan, és ugyan nem ott helyben akartam, Eter szó szerint veheti a kacérkodásomat, mert amint a közelünkben lévő, kockás ruhájú pincérnő hátat fordít nekünk, megcsókol, az előbbinél hosszabban, és a józan eszem bárhogy kiabál, hogy ellenkezzem, és lökjem el, mielőtt bárkinek feltűnne, mit csinálunk, egyszerűen kinyitom a számat a nyelve előtt.

Több izgalom nem ér a rögtönzött kis randevún, mert a csók után Vince már egészen összeszedetten viselkedik. Még a kajálás befejeztével is ott ücsörgünk egy kis ideig, mert beszélgetésbe mélyedve valahogy egyikünknek sincs kedve hazaindulni, főleg épp csak késő délután. Az étterem falán függő óra szerint hat múlt, amikor végül mégis szedelőzködni kezdtünk, és minden tiltakozásom ellenére Örökkévalóm helyettem is fizet az asztalunk mellett álló pincérnőnek. Nő, igen, az már biztos, mert a bordóvörös hajú, rágóbuborékot fújó lány nem hasonlít azokra a nevetgélő, fiatal fruskákra, akik többnyire suli mellett dolgoznak itt délután, de még arra a mogorva, kicsit hűvös lányra sem, aki az első találkozásunkkor szolgált ki minket Eternallal. Amikor a tányérokat szedi le az asztalról, közelebbről is szemügyre vehetem a karján végigfutó, bonyolult, színes tetoválásokat, amik eltűnnek a könyékig érő ruha ujja alatt, hogy a kulcscsontja körül bukkanjanak elő ismét, finom mintákat rajzolva a nyaka két oldalán. Távozóban ránk mosolyog, ahogy elpukkasztja a rágóbuborékját, majd ringó léptekkel eltűnik a széles pult mögött, és amikor elszakítom a pillantásomat a hátáról, akkor látom csak meg, hogy Vince-t sem hagyta hidegen a húsz körüli nő kisugárzása, de ez nála csak a fenekén feszülő, rövid szoknyára korlátozódott.

- Azanyja! - sóhajt fel, mire jelentőségteljes krákogásba kezdek, hogy Eternal vegye már észre, hogy nincs egyedül. Azonnal elkapja a pillantását a pult felől, és bocsánatkérően néz rám, végig a fejét rázva. - Ne haragudj, cin, de ez a csaj! - sóhajt egy újabbat, most már annyira eltúlzott csodálattal, hogy pontosan tudom, csak szórakozik. Nem akartam, hiszen épp egy kicsit haragszom rá, de elmosolyodom a kijelentésén.

- Elég legyen, Vince, ismerem őt! - Futólag, teszem hozzá gondolatban, közben próbálom elnyomni a mosolyt, ami egyre szélesebbé válik az arcomon. Kicsit túlzok ugyan, mert személyesen nem ismerem, de a hangjában, meg a magabiztos, könnyű lépteiben felismerem a lányt hétvégéről, akivel Mattie beszélgetett a verandánkon, és akit a vörös haja miatt egy pillanatra Vicnek hittem. Selly Porter, akiről a haverom néha már úgy beszél, mint valami családtagja meg jó barátja keverékéről, és őszintén fogalmam sincs, milyen viszonyban vannak.

Eter hagyja a játékot; tényleg fellelkesíti, amit mondok, még akkor is, ha fegyelmezni próbálom éppen, mert tagadhatatlan izgatottsággal kapja el a kezemet, míg a táskám pántját igazgatom a vállamon.

- Bemutatsz neki? - kéri szinte esengve, ahogy az ujjaimat szorítja, én meg elhúzom tőle a kezemet, és valami fura grimasszal nézem Vince arcát.

- Még mit nem! Legközelebb tőle kérj randit, ne tőlem - tolom ki az asztalok útvesztőjén át az étteremből, és csak akkor engedem el Vince derekát, amikor már a kirakatszerű üvegablakokon túl, a parkolóban állunk.

- Jaj már, pitém! - nyöszörög Eter, újra a kezemet keresve. - Ne csináld ezt, nem gondoltam komolyan! - cirógatja az összekulcsolt ujjainkat, mintha valami macska lennék, akit simogatással meg lehet nyerni.

Aprót sóhajtok, és még játszom egy kicsit a sértettet, de csak felszínesen, közben azon gondolkozom, Eter hogy is gondolta, ha nem komolyan. Oké, azt mondjuk egy cső buziból se nézem ki, hogy egy olyan szép nőt, mint Selly, egyszerűen figyelmen kívül hagyjon, de már azt se vagyok képes elhinni, hogy Vince meg cső buzi lenne, ha már ocsmány kifejezésekkel akarok dobálózni. Kicsit megszorítom a kezét, mire Örökkévalóm megnyugodhat, hogy valamiképp kiengesztelődtem az előbbiért, és már egészen vidáman, csak kis léptekben indul el velem hazafelé, végig csivitelve valamiről, de nem figyelek rá oda igazán.

A kereszteződést, ahol Vince-nek el kell válnia tőlem, csak akkor veszem észre, amikor Örökkévalóm lefékez mellettem. Én teszek még egy fél lépést, aztán szembefordulok vele, és elengedem a kezét, hogy mindkét tenyeremet az arcára simíthassam. Eter meglepődhet, mert a kezeim után nyúl, és már valami értetlen tiltakozás is kibukna a száján, amikor odahajolok hozzá, most az egyszer nem törődve azzal, hogy a teljes szomszédság szeme láttára akarom őt megcsókolni.

- Szeretlek - mondom halkan, szinte akaratlanul, ahogy az ajkaihoz hajolok, és megcsókolom Vince-t. Egy kis ideig még a kezeimen időzik a keze, de gyorsan a derekamat fonja át, és húz magához közelebb. A lendülettől Eter nekiesik valami sövénynek, és hallom, ahogy felszisszen a karjába szúró ágaktól, de amikor elhátrálnék tőle, hogy kimásszon a bokorból, nem enged el, így jó fél percig csókolom még, a zizegő levelek meg a letörő ágacskák halott zajával kísérve. Amikor elválnak az ajkaink, Vince egy picit ködös tekintettel néz rám a maszatos szemüvege mögül. - Szeretlek - ismétlem meg, ahogy kisegítem őt a bokorból, és figyelem, ahogy a hajába akadt ágacskákat söpri le a földre -, tartsd észben - teszem hozzá, végigsimítva a karján, hogy letöröljek egy cseppnyi vért az egyik karcolásról.

- Ez fenyegetés, cin? - kérdi Örökkévalóm könnyedén, kissé hitetlenkedő tekintettel. Tovább cirógatom a karját, és bűntudatot érzek, amiért miattam beleesett a hülye bokorba.

- Vedd, aminek akarod - erőltetek én is egy kis játékosságot a hangomra, és arcon puszilom, de Vince-nek hála újabb, már kicsit veszélytelenebb csók kerekedik belőle.

- Nem szeretnéd, hogy hazakísérjelek? - kérdi még Örökkévalóm, amíg az egyik göndör tincsemet csavargatja. Lehunyom a szemem, és veszek egy nagy levegőt, mielőtt válaszolnék, hiszen pontosan tudja, hogy nem lenne ellenemre.

- Tudod, mi lenne akkor - mosolyodom el fáradtan, de Vince a fejét rázza, hogy folytassam. - Behívnálak, és... és most nem lehet - mondom kitérően, hiszen egy pillanatra tényleg elgondolkozom azon, hogy a francba Mattie-vel meg a műsorral, Eternallal is elég jól meglennénk most. Mégsem tehetem ezt a haverommal, így nem szívesen, de még egyszer az arcához nyomom az arcom, és eleresztem Vince-t.

Nem dob fel, mert ez már a tényleges búcsúzkodás volt, és nehezemre esik elindulni hazafelé, még akkor is, amikor percekkel később Eternek sikerül rávennie magát arra, hogy hátat fordítson nekem, és az út belseje felé tartva egyre kisebbé válik a szemem előtt.

Otthon kapásból belefutok anyuba, aki a nappaliban takarít éppen, de a porszívó zúgásától addig észre sem veszi, hogy megérkeztem, amíg ki nem érek a rövid folyosóról. Már várok a letolásra, amiért ilyen-olyan okokból egész héten későn értem haza, mert a Dimmel töltött matekórákat valahogy nem volt merszem bevallani neki. De ahelyett, hogy öt nap lógás után egy alapos fejmosásban részesítene, csak kikapcsolja a porszívót a magas talpú szandálja orrával, és a fémcsőre támaszkodva rám néz, egy halvány, ragyogó mosollyal az arcán.

- Kicsim - kezdi anyu, és még a hangja is élénkebb, mint általában -, hétvégén takarítsd ki a szobádat! Addig nincs haverokkal lógás, amíg nem csinálod meg, mert jövőhéten úgysem fogsz ezzel törődni - közli, én meg csak pislogok, hogy miért örül ennyire annak, hogy házimunkára foghat. - Komolyan mondom! - teszi még hozzá anyu valamivel kimértebben, amikor látja a hitetlenséget az arcomon. - Apádat ne egy disznóól várja! Remélem, világos voltam, mert a nincs haverozás Mattie-re ,meg a netezésre is vonatkozik. - Ezzel visszakapcsolja a porszívót, ami kizökkent a dermedtségből, és a táskámat ledobva betrappolok a nappaliba, egy dühös pillantást kapva azért, hogy cipő van még a lábamon.

- De anyu! - kiabálom túl a porszívó zúgását. - Apu jövő szombaton jön haza, miért most csináljam? - háborgok, láthatóan teljesen feleslegesen. Anyu máris átszellemült, és ezzel nem tudok mit kezdeni.

- Már mondtam, azért, mert máskor nem vennéd rá magad. Ne vitatkozz! - néz rám erélyesen, és ezzel a pillantásával általában sikerül belém fojtania minden további ellenkezést. Tátva marad a szám, de hang nem jön ki a torkomon, anyu meg egyszerűen megkerüli a cipőmet a porszívó fejével.

- Rendben. Fent leszek - adom meg magam, és hagyom dolgozni, de még ki se érek a nappaliból, a búgás újra abbamarad, és anyu már normális hangon szól hozzám, valószínűleg megint a fémcsőre hajtott fejjel.

- Kaja a sütőben, vidd fel! - kéri, mire kelletlenül befordulok a konyhába, és kiszedek valami lefóliázott tányért a már kikapcsolt sütőből. Jó illata van, de nem időzöm azzal, hogy megnézzem, mit rejt a celofán, csak felmarkolok egy villát, és reménykedem, hogy jól döntöttem, amikor nem a kanalat választottam az evőeszközös fiókból.

- Köszönöm - megyek el anyu mellett, és amikor jelentőségteljesen, egy ujjal megütögeti az arcát, egy kis sóhajjal megpuszilom, mielőtt tényleg elindulnék a szobám felé. - Te vagy a legjobb - mondom még, és komolyan is gondolom. Tudom, hogy ezzel örömet okozok anyámnak, ha már mással nem vagyok képes. - Mattie-vel leszünk este - teszem hozzá a lépcsőn felfelé, és anyu nem kérdez semmit, mert tudja már, hogy egy átvirrasztott éjszakán alapszik a közös, pénteki menetrendünk.

Van még bő egy órám addig, amíg csatlakoznom kéne a haveromhoz, és ebbe besuvasztom a vacsorát, meg egy gyors zuhanyzást is. Menet közben próbálok semleges dolgokra gondolni, de a mai nap, meg az utóbbi hetek fényében ez még akkor is nehezen sikerül, ha megfeszítem minden idegszálam. A Vince-szel töltött idő után lassan mégis anyu jut eszembe, ahogy mosolygott rá, meg rám is, mikor hazaértem. Olyan szeretettel fogadta Eternalt is, mintha csak a saját fia volna, és már rosszul érzem magam azok után, hogy mennyit alakoskodtunk előtte. Hogy nincs köztünk semmi, csak nagyon jó haverok vagyunk. Talán még a vak is látja, hogy ez nem igaz! Csak félek, hogy anyu mit szólna, ha megtudná rólunk.

Talán nem is engedné, hogy találkozzam vele. Lehet, hogy soha többé nem hozhatnám Vince-t haza, és hazudnom kéne arról, hogy hol vagyok, ha át akarok menni hozzá. De arról hazudni neki, hogy minden normális és rendben van, Vince meg én pedig szigorúan barátok vagyunk, semmi több, súlyosabb, és nem tudom, meddig lennék képes folytatni idehaza. Abba még bele se gondoltam, hogy apu előtt ugyanilyen színjátékot kell folytatnom, még akkor is, ha Eter épp nincs mellettem, és hiába látom épp csak pár havonta, azt hiszem, még nehezebb lenne őt átejteni. Nem tudom, hogy csinálja, de apu még a legapróbb változást is kiszúrja rajtam, akkor is, ha egy fél óráig ki se nyitom a számat, csak ülök köztük az ebédlőasztalnál, és a történeteit hallgatom.

A hajamat öblítem, és egyre nyomorultabbul érzem magam. Eddig próbáltam még magam előtt is tagadni, hogy egyszer színt kéne vallanom idehaza, mert ez a Vince-szel való kapcsolatom olyan része volt, amiről szerettem megfeledkezni a kellemetlensége miatt. Végül is a romantikus ábrándokban nincs helye annak, hogy a családom elé álljak azzal, hogy meleg vagyok, és rettegjek az ítéletüktől, nem igaz? Félek beszélni róla, de még jobban félnék, ha mindkettejüknek egyszerre kéne elmondanom.

Dühösen tekerem ütközésig a vízcsapot, és burkolom magam törölközőbe. Érzem, hogy remegnek a kezeim, és most nem a hidegtől. Korábban tényleg próbáltam elnyomni az egészet, még azt is, hogy minden jel szerint a pasikat szeretem, ha már Vince-szel vagyok együtt, és nem egy lánnyal, de épp csak sikerült ezzel megbékélnem, új problémaként előjött az, hogy ezt megértessem anyuékkal.

Csak egy picit hadd tagadjam még! Legalább addig legyen minden gondtalan, amíg ezt az estét végigviszem Mattie-vel! Ezért fohászkodom, amíg újra ruhában levetem magam a székembe, és a nedves hajamat hátratűrve felveszem a headsetemet. Egy percen belül már a haverom élénk hangja tölti be a fülemet, és sikerült háttérbe szorítania a zavaró gondolataimat, de a görcs még akkor se oldódik fel a gyomromban, amikor egy órával később elmélyülten beszélgetek vele egy csomó ostobaságról.

*

Mattie YouTube csatornája a legjobb tudomáson szerint fiktív, ahogy a neve is kitaláció. Ne keressétek, valamint ne nyissatok ilyet a nagy rajongás közepette, mert ez is, mint a történet további elemei, az én tulajdonomat képezik, máshol fel nem használhatóak.