Leültem a nekem kijelölt helyre. A tanács megkezdődött. Ott a szőke tünde herceg, akit Thraudil az apja küldött, Aragorn a Vándor, Boromir a délről jött ember, a két hobbit Bilbó és Frodó, Glóin és fia Gimli a két törp, Gandalf, Elrond és a tanácsosai.

-Ha jól tudom-szólalt meg a Boromirnak nevezett ember.-Nők nem vehetnek részt a tanácson!-nézett felém.

-Elnézést őt még nem mutattam be. Ő Lórien hercegnője.

-Miért nem egy férfit küldtek!- morgolódott magában az ember.

Ezután mindenféléről szó esett. Glóin elmesélte, hogy egy éve egy Mordori hírnök jött, aki felajánlotta Sauron barátságát cserébe, ha ellopják a gyűrűt Frodótól.

Elrond elmesélte mi történt valójában a gyűrűvel, hogy halt meg Isildur.

Boromir elmondta, mi a helyzet Gondor földjén. Támadják őket az orkok, és hamarosan elfogy az erejük.

Aragorn meg mutatta a ketté tört kardot és Frodó is megmutatta a gyűrűt.

Bilbó pedig elmesélte hogyan került hozzá a gyűrű, utána Frodóra került a sor, hogy meséljen.

Aztán Gandalf mondta el miért is ez az egy gyűrű.- Eközben 3-szor majdnem elaludtam.

Aztán elmondta mi van a gyűrűbe írva:

Ash nazg durbatuluk,
ash nazg gimbatul,
ash nazg thrakatuluk
agh burzum-ishi krimpatul!

Ez lefordítva a közös nyelvre így szól:

Egy Gyűrű mind fölött,
Egy Gyűrű kegyetlen,
Egy a sötétbe zár,
bilincs az Egyetlen.

Aztán Legolas közölte, hogy Gollam megszökött

Ezután Gandalf elmesélte a történetét, hogy miként csalta tőrbe őt  Saruman.

Ezután elbóbiskoltam. Álmomból Gandalf hangja keltett fel.

– Én szintúgy nem – mondta Gandalf.
Boromir kételkedő pillantást vetett rájuk, aztán meghajtotta a fejét. – Ám legyen – mondta. – Akkor
nekünk, Gondorban, olyan fegyverekre kell rábíznunk magunkat, amilyen fegyverünk éppen van. S
amíg a Bölcsek őrzik a Gyűrűt, mi legalább harcolni fogunk. A Kettétört Kard talán megállítja az
áradatot – ha a kéz, amely fogja, nemcsak a kincset örökölte, hanem az emberek királyának erejét is.
– Ki tudná? – mondta Aragorn. – De egy szép napon mindenesetre próbára tesszük.
– Lehet, hogy nincs is olyan messze az a nap – mondta Boromir. – Mert ha nem kértem is,
rászorulunk a segítségre. Jóleső érzés tudnunk, hogy mások is harcolnak, minden fegyverrel, amijük
van.
– Akkor csak tudjad – mondta Elrond. – Mert léteznek más hatalmak és más birodalmak is,
amelyekről ti sem tudtok, s ezek elrejtőznek a szemetek elől. Az Anduin, a Nagy, sok partot mos, míg
Argonathba és Gondor Kapujához ér.
– Ugyancsak hasznára lenne mindannyiunknak mondta Glóin –, ha ezek az erők mind
egyesülnének, s hatalmukat szövetség formájában fejtenék ki. Más gyűrűk, kevésbé galádak, talán a
hasznunkra lehetnének, szorult helyzetünkben. A Hét elveszett számunkra - ha ugyan Balin meg nem
találta Thór gyűrűjét, az utolsót közülük; mit sem hallani róla, mióta Thór Móriában odaveszett. Azt
hiszem, nem mondok újdonságot, hogy Balin részben azért kelt útra, hogy e Gyűrűt megkeresse.
– Balin a Gyűrűt nem fogja megtalálni Móriában mondta Gandalf. – Thór a fiának adta, Thráinnak,
de Thráin Thorinnak nem adta oda. A Gyűrűt kínzással vették el Thráintól Dol Guldur
pincebörtönében. Én már későn értem oda.
– Ó, jaj – kiáltott Glóin. – Mikor jön el a mi bosszúnk napja? De akkor is, ott van még a Három. Mi
van a tündék Három Gyűrűjével? Azokat tán nem a tünde-urak őrzik? Pedig azokat is a Fekete Úr
készítette, valamikor régen. Azok tétlenek? Látok itt tünde-urakat. Nem mondanák meg?

A tündék nem feleltek. – Hát nem hallottad, mit mondtam, Glóin? – mondta Elrond. – A Hármat
nem Szauron készítette, s még csak nem is érintette egyiket sem. Ezekről azonban tilos beszélnünk. De
ennyit a kétség órájában talán szabad mondanom: nem tétlenkednek. Ám azok nem a háború vagy a
hódítás fegyveréül készültek: hatalmuk nem ebben áll. Készítőik nem erőre, uralomvágyra vagy
felhalmozott kincsekre vágytak, hanem tudásra, munkás- és gyógyító kézre, hogy mocsoktalanul
tudjanak megőrizni mindent. S Középfölde tündéi minderre bizonyos mértékben szert is tettek, sok
bánat árán. De mindaz, amit a Három készítői a Három Gyűrű aranyába belekalapáltak, semmivé
válik, s tulajdonosaik szíve feltárul Szauron előtt, ha ő az Egyet visszakapja. Akkor már jobb lenne, ha
a Három sose is létezett volna. És Szauronnak épp ez a célja.
– És mi történnék, ha az Uralkodó Gyűrűt megsemmisítenénk, amint azt tanácsoltad? – kérdezte
Glóin.
– Nem tudjuk pontosan – mondta szomorúan Elrond. – Némelyek azt remélik, hogy a Három
Gyűrű, amit Szauron soha nem érintett, felszabadulna, s talán uraik képesek lennének meggyógyítani a
világ sebeit, amelyeket Szauron ütött. De az is lehet, hogy ha az Egy nem lesz, a Három csődöt mond,
és a sok szépség elhalványul, feledésbe merül. Én ezt tartom valószínűnek.
– A tündék mégis vállalják a kockázatot – mondta Glorfindel –, ha ettől megtörik Szauron hatalma,
s a rettegés, hogy ő kerekedik felül, egyszer s mindenkorra megszűnik.
– Szóval megint visszakanyarodtunk a Gyűrű megsemmisítésére – mondta Erestor –, de semmivel
sem jutottunk előbbre. Mert mi az az erő, ami elvezethetne minket a Tűzhöz, amelyben a Gyűrű
készült? Ez a kétségbeesés útja. Vagy az ostobaságé, mondanám, ha Elrond kipróbált bölcsessége
vissza nem tartana tőle.
– A kétségbeesésé vagy ostobaságé? – mondta Gandalf. – A kétségbeesésé semmi esetre sem, mert
kétségbe azok esnek, akik teljes bizonyossággal látják maguk előtt a véget. Mi nem. A kényszert
fölismerni bölcsesség, azután, hogy a cselekvés valamennyi útját gondosan mérlegeltük, még ha ez
ostobaságnak tűnik is azok szemében, akik a hamis reményhez makacsul ragaszkodnak. Nos, legyen a
palástunk az ostobaság, legyen az a fátyol az Ellenség szemén! Mert az okos és gonosz indulata
mérlegén sok mindent apróra megmér. De az egyetlen mérték, amit ismer, a vágy, a hatalom vágya,
ahhoz mér minden szívet. Meg se fogamzik benne a gondolat, hogy erről bárki is lemondana, s
megpróbálná a Gyűrűt elpusztítani, noha az a kezében van. Így hát, ha ezzel próbálkozunk,
rákényszerítjük, hogy rosszul számoljon.
– Legalábbis egy darabig – mondta Elrond. – Az úton végig kell menni, jóllehet nagyon keserves.
És sem erővel, sem bölcsességgel nem jutunk messze rajta. Az utat éppoly reménnyel keresheti a
gyönge, mint az erős. Nem ritkaság, hogy ez a tettek sora, amelyek a világ kerekét igazgatják: kis
kezek hajtják végre őket, mert közben a nagyok szeme másfelé tekint.
– Nagyon helyes, nagyon helyes, Elrond uram! – szólalt meg váratlanul Bilbó. – Egy szót se többet!
Világos, hogy kire célzol. Bilbó, a buta hobbit indította útjára ezt az ügyet, helyénvaló hát, hogy ő is
vessen véget neki. Vagy önmagának. Nagyon jó volt itt, nagyon kényelmes, s a könyvemben jócskán
előre jutottam. Ha épp tudni kívánod, már a végét írom. Arra gondoltam, hogy így fejezem be: és
boldogan élt, míg meg nem halt. Ez jó befejezés; attól, hogy már sokan mondták, nem lesz rosszabb.
Most viszont muszáj lesz megváltoztatnom: valahogy nem látszik valószínűnek, hogy ez valóra
váljon; s különben is, nyilvánvaló, hogy még számos fejezete lesz, ha ugyan megérem, hogy ezeket
megírhassam. Bármilyen bosszantó. Mikor induljak?
Boromir meglepve nézett Bilbóra, de lehervadt szájáról a nevetés, amikor látta, hogy a többiek
milyen mély tisztelettel tekintenek a vén hobbitra. Csak Glóin mosolyodott el, de az ő mosolya is a
régi emlékeiből fakadt.
– Úgy van, kedves Bilbóm – mondta Gandalf. – Ha valóban te indítottad volna útjára ezt az ügyet,
joggal várhatnád el, hogy te is fejezd be. De magad is jól tudod: ha bárki azt állítaná, hogy ő indította
el, nagyot mondana, mert nincs az a hős, akinek a tettei ne csak kis részt játszottak volna benne. Nem
kell lehajtanod a fejed. A szó komoly volt, s bár tréfás formában, de nagyon is bátor ajánlatot tettél.
Ám olyat, ami az erődet meghaladja, Bilbó. A Gyűrűt nem tudod visszavinni. Ahhoz már eljárt
fölötted az idő. Ha meg nem bántlak, én azt mondom, a te szereped már véget ért, legfeljebb
krónikásként nem. Fejezd be a könyvedet, és ne változtasd meg a befejezést. Még megvan rá a
remény. De készülj fel rá, hogy megírod a folytatást, ha ők visszatérnek.

Ebben a pillanatban újra elaludtam. Arra ébredtem fel, hogy Gandalf bökdös.

-Vége a tanácsnak Loril!-mondta

-Én... azt hiszem felmegyek a szobámba aludni!-mondtam