Sietve robogtam le az emeletről és lefékezve az előszobában a lehető leggyorsabban léptem bele a fekete teniszembe, rángattam magamra a dzsekim, majd kitárva a bejárati ajtónkat kirontottam a reggeli napsütésbe. Hunyorogva csaptam be magam mögött az ajtót, bezártam azt, majd megpördülve a tengelyem körül szapora pulzussal néztem a rám váró fiúra, aki amint észrevette, hogy nézem széles mosoly terült szét az arcán. Elvigyorodtam és leugorva az utolsó lépcső fokról odasiettem hozzá.
-Bocs a késésért csak...-kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem, egy hirtelen mozdulattal megragadta a derekam és magához rántva rátapasztotta az ajkait az enyémre. A hirtelen lendülettől szinte ráestem és meglepetten felnyögtem, amitől elmosolyodott, kissé megemelt, hogy egy szintbe kerüljön az arcunk, majd szenvedélyesen megcsókolt.
-Jó reggelt!-suttogta, amikor elváltak az ajkaink, én pedig levegő után kapkodva zavartan kihámoztam magam az öleléséből és hátráltam egy lépést.
-Jó reggelt-motyogtam.
Elvigyorodott, kinyitotta nekem az ajtót, megvárta amíg behuppanok az anyós ülésre, majd becsapva mögöttem az ajtót átkocogott a vezető fülkéhez és bepattanva mellém beindította a kocsit. A biztonsági övemmel vacakoltam, míg Aiden kikormányozta a Rovert az utcánkból, aztán amikor sikerült bekötnöm magam Aiden felé fordultam.
-Milyen volt a tegnapi napod?
Pár másodpercig hallgatott - mint aki azon agyal, vajon elmondja-e -, aztán kimért hangon megszólalt.
-Anyu véletlenül látta, hogyan búcsúztam el tőled és egész nap faggatott, hogy mégis mi van köztünk.
-És elmondtad neki?-kérdeztem halkan.
-El-megrántotta a vállát, majd felém pillantva felvonta a szemöldökét.-Szerinted pont az anyám előtt tudom eltitkolni, hogy a barátnőm vagy?
-Hogy fogadta?-nem tudtam megállni mosolygás nélkül, ahogy a barátnőjének nevez. Aranyos volt a britt akcentusa miatt.
-Ami azt illeti...-elvette a sebváltóról a kezét és a hajába túrva zavartan felröhögött.-Megfenyegetett, hogy ha bántlak vele gyűlik meg a bajom.
-Húha! Girl power!-nevettem el magam.
-Babe, ez nem fair!-csóválta meg a fejét, majd élesen balra csavarva a kormányt bekanyarodott a suli parkolójába.
-Miért nem az?-megvártam, amíg leparkol Harry Jeep-je mellé, kikapcsoltam a biztonsági övem és vádlón felé böktem.-Miért lenne baj, hogy kedvel Emma?
-Mert ellenem tudod fordítani a saját anyámat!-felháborodva nézett végig rajtam.-Még őt is az ujjaid köré csavartad!
-Miért?-elvigyorodtam, kikászálódtam a kocsiból, megvártam amíg ő is ezt teszi, majd oda lépve hozzá felnéztem rá.-Még kit csavartam az ujjaim köré?
A karját kinyújtva megragadta a dzsekim azon részét ahol a cipzár volt, magához rántott és komoly arcot vágva lenézett rám.
-Félixet-hangosan elnevettem magam, mire ő is elmosolyodott, nyomott egy puszit a homlokomra, majd végigsimítva a kezemen összekulcsolta az ujjait az enyémmel. Az érintésétől összerándult a gyomrom és idióta vigyor terült szét az arcomon, amit hiába próbáltam, nem tudtam eltüntetni.

A suli ajtaján belépve minden egyes szem ránk szegeződött. Volt aki irigykedve, gyűlölködve vagy lesajnálóan nézett végig rajtam, és ahogy elhaladtunk egy lánybanda előtt elcsíptem pár hangosan elsuttogott mondatot: "Ezek most járnak?", "Nem hiszem el, hogy pont vele jött össze!", "Most akkor hivatalosan is járnak?", "Miért? Eddig nem jártak?". Aiden úgy sétált végig a folyosón mintha a minket bámuló diákok nem is léteznének. Mintha csak mi ketten lennénk az iskolában. Mintha az én tenyerem nem izzadna az idegességtől. Úgy éreztem magam, mint az állatkertben, ketrec mögé zárt fehér tigris, akit mindenki megbámul és bele köt abba, hogy fehér-fekete csíkjai vannak.

-Találkozunk óra után!-szólalt meg Aiden, amikor megtorpantunk a német terem előtt és lehajolva hozzám nyomott egy csókot az ajkaimra, majd elsétált. Egy teljes percig figyeltem, ahogy a fekete bőrdzsekijével és fekete farmernadrágjával kitűnik a sok színesbe öltözött diák közül - ami miatt a legtöbb lány alaposan meg is bámulta -, majd megfordulva a kilincsre helyeztem a kezem.
-Szóval te és Johnson?-hallottam meg magam mögött egy ismerős hangot, amitől összerezzentem és megpördülve a tengelyem körül ijedten néztem fel az előttem álló Scottra.
-A francba! Ne ijesztgess!-csóváltam meg a fejem.
-Mikor jöttetek össze?-a homlokát ráncolva fonta össze maga előtt a karjait.
-Lehetne, hogy ezt ne itt beszéljük meg?-sziszegtem kamu mosollyal az arcomon és a minket figyelő lányok felé biccentettem.
-Ja-bólintott, majd közelebb lépve hozzám a hátam mögé nyúlt és kinyitotta nekem a terem ajtaját.-Csak utánad!
Zavartan sétáltam be a terembe, ami most furcsamód üres volt, ezért megkönnyebbülve kifújtam a levegőt és ledobva a táskám a székemre neki dőltem a padomnak.
-Oké! Tudom, hogy utálod...-kezdtem bele, miközben összefontam a mellkasom előtt a karjaimat.-De higgy nekem, hogy...
-Utálom?-szakított félbe és idegesen felröhögött.-Lisa az nem kifejezés, hogy utálom!
-Komolyan nem értem, hogy miért utálod őt-csóváltam meg hevesen a fejem.
-Mert az a barom csak megdugni akar!-csattant fel hirtelen. Hátrahőköltem.
-Scott, nem is ismered!-emeltem fel én is a hangom.-És higgadj le!
-Ugyan már!-röhögött fel és lesajnálóan végigmért.-Komolyan azt hiszed, hogy érted megfog változni?
A szavai, akár a kés, úgy fúródott a szívembe, pillantásától összeugrott a gyomrom. Olyan volt, mintha az a Scott akit ismertem egyáltalán nem is létezett volna. Mintha egész idő alatt egy maszk fedte volna az arcát, ami elrejtette a rosszindulatú, romlott énjét. Ez volt Scott Willson. Egy manipulatív, rosszindulatú, önző srác, aki eljátszotta, hogy kedves és gondoskodó, ezzel átverve minden olyan lányt aki egy kicsit is bizonytalan vagy nem tudja mit kell tennie. Én naiv hittem is neki.
-Ne legyél már hülye!-folytatta közelebb lépve hozzám.-Te is nagyon jól tudod, hogy ez nem fog sokáig tartani!
-Kussolj!-kiáltottam fel és ellökve magam a padtól felkaptam a táskát.-Ne próbálj manipulálni!
-Mi van?-szaladt össze a szemöldöke.
-Jól hallottad-nyeltem egy nagyot, de a hangom így is elcsuklott.-Egy manipulatív rohadék vagy, Scott!
-Én nem...-úgy nézett rám mintha felpofoztam volna.
-Nem érdekel-csóválta meg a fejem.-Végeztem veled!
Azzal fogtam magam, hátra trappoltam az utolsó padhoz és pontosan akkor huppantam le, amikor a tanár társaságában beözönlöttek a diákok a terembe.
-Hol voltak ezidáig?-kérdezte erős német akcentussal a tanár, rám és Scottra nézve.-Az aulában volt egy rövid kiállítás, amit meg akartam mutatni mindenkinek!
-Sajnálom tanár úr, de nem tudtam róla!-mondtam rávillantva egy hamiskás mosolyt.
-Most már mindegy-legyintett, majd intett az osztálynak.-Üljenek le!

Óra után a lehető leggyorsabban hagytam el a termet és dühösen végigcsörtettem a folyosón. Nem hiszem el, hogy egész idő alatt félreismertem Scottot! Legszívesebben falba verném a fejem amiért bedőltem neki. Hogy lehettem ilyen hülye?! Pont Scott Willson - focicsapatban játszó, menő srác - fog hátsó szándék nélkül törődni egy olyan lánnyal mint én!
Gondolataimból egy kéz rántott ki, ami a karomra fonódva félrerántott, ezzel megakadályozva, hogy nekimenjek az ebédlő ajtaja előtt álldogáló lánycsapatnak. Összerezzentem és egy ijedt sikkantás hagyta el az ajkaimat, ahogy nekicsapódtam a megmentőm mellkasának.
-Nyugalom-hallottam meg azt az összetéveszthetetlen hangot - amitől a pulzusom csak még jobban megemelkedett -, a következő pillanatban pedig a karomon lévő keze elengedett és gyengéden eltolva magától lenézett rám.-Minden rendben?
-Igen, csak elgondolkoztam-hazudtam.-Kösz, hogy nem hagytad, hogy hülyét csináljak magamból!
-Ez a dolgom. Végül is, nem hagyhatom, hogy még valakit úgy csábíts el ahogy engem-utalt az első találkozásunkra, majd összekulcsolva az ujjait az enyémmel felvonta a fél szemöldökét.-Biztos minden oké?
-Aha-bólogattam.-Milyen volt az indulatkezelés?
-Eltelt-mondta, miközben kikerültük a minket bámuló lányokat és beléptünk az ebédlő ajtaján.-Az igazat megvallva a dokival együtt nagy marhaságnak tartom ezt az indulatkezelés-dolgot.
-Igen?-néztem fel rá meglepetten.
-Aha-bólintott szórakozottan.-Ő ül az asztal egyik, én pedig a másik felén.
-Nem beszéltek?-vontam össze a szemöldököm.
-Néha megkínál kávéval és chips-el-vallotta be.
-Te most szórakozol velem? Kávézgatsz egy órát és kész??-hitetlenkedtem.
-Csak is azért kell hozzá járnom, mert Adam szülei kötelezik rá az iskolát-unottan megforgatta a szemeit.-Azt a hülye dolgozatot is azért kellett megírnom, mert annak a hülyének a szülei meglátogatták a dokit, hogy megbizonyosodjanak arról, nem bántom többé a fiacskájukat.
-Erről miért nem tudok?-pislogtam nagyokat.
-Sose kérdezted-vont vállat, majd ellépve tőlem kihúzta nekem az üres műanyagszéket. Lehuppantam rá, megvártam amíg ő is helyet foglal mellettem, majd az ujjaimat tördelve vettem egy mély levegőt, ránéztem.
-És öhm... amikor azt az esszét írtuk azért voltál olyan fura?-kérdeztem halkan. Felém fordulva elmosolyodott, közelebb hajolt hozzám, a mutató- és középső ujja közé csippentette az egyik rövidebb tincsem és játszadozni kezdett vele.
-Már vártam mikor kérdezed meg-mélyen a szemembe nézett.-Azért viselkedtem olyan idiótán mert te minden egyes megnyilvánulásoddal egyre közelebb vonzottál magadhoz, aztán el is löktél.
-Én löktelek el?-vontam fel a szemöldököm.-Kiraktál, rémlik?
-A bunkó énem győzött-húzta el a száját.
-Elég sokszor győzött-sóhajtottam.-Valld csak be, hogy egy vérbeli seggfej voltál!
-Sajnálom-mondta halkan és lenézve a számra pimaszul elvigyorodott.-Kárpótoljalak?
Nyeltem egy nagyot és zavartan elhúzódva tőle megcsóváltam a fejem.
-Túl sokan vannak itt-suttogtam.
Nem akartam, hogy lássák, amint Aidennel csókolózom. Akárhogy is vesszük itt még a falaknak is füle és szeme van, én pedig próbáltam kerülni a feltűnést, plusz közrejátszott az is, hogy nem igazán vagyok az "mások előtt megeszem a pasim fél fejét csak, hogy tudják, ő az enyém" típus.
-Ez aranyos!-nevetett fel hangosan.
-Ne nevess ki!-dünnyögtem totál megsemmisülve.
-Te tényleg más vagy mint a többi lány-nézett mosolyogva a szemembe, mire a pulzusom megemelkedett és éreztem ahogy az egész arcomat elönti a pír.
-Mi folyik itt?!-csattant fel hirtelen valaki, amitől ijedten a lehető legtávolabb húzódtam Aidentől, és ártatlanul pislogtam az előttünk álló barátaimra, akik értetlenül kapkodták a tekintetünket köztem és a mellettem ülő fiú között.
-Na erre befizetek!-motyogta szórakozottan Aiden, miközben lazán összefonta maga előtt a karjait és biccentett a fiúknak, akiknek azonnal leesett, hogy mi folyik itt, mivel elröhögték magukat, majd miután mindegyik lepacsizott Aidennel helyet foglaltak az asztalnál.
-Gratulálok haver!-vigyorgott rá Harry.
-Kösz-biccentett.
-Ti összejöttetek?!-kérdezte Amy, aki Jennel együtt még mindig állt és dühösen mered... rám.
-Aha-nyögtem ki elhúzott szájjal.
-Te most szórakozol velem?!-kérdezte hisztérikusan Jen.-Mégis mikor akartad közölni velünk?
-Egyáltalán mikor jöttetek össze?-förmedt rám Amy.
-Vasárnap-válaszoltam és sóhajtva a mellettem fiúra böktem.-Az ő ötlete volt, hogy ne szóljunk egy szót sem, mert látni akarta az arcotokat!
-Hé!-fordult felém nevetve az említett személy.-Neked is tetszett az ötlet!
-Jó! Oké-tettem fel a kezem védekezően.-Sajnálom, hogy nem szóltam nektek!
-Sajnálhatod is!-jelentette ki Amy.-Ki kéne, hogy nyírjalak!
-Figyu, mi lenne ha leülnétek és lehiggadnátok?-kérdezte Aiden.
-Te csak ne szólj bele!-húzta össze a szemeit Jen, de azért helyet foglalt Harry és Simon között.
-Ja ja!-helyeselt Amy, miközben ő is lehuppant a Simon jobb oldala mellett lévő üres székre.-Miattad hazudott nekünk a barátnőnk!
-Jesszusom! Ne fújjátok már fel ezt az egészet!-fogtam a fejem, és úgy éreztem menten lefejelem az asztalt. Még egy vita és kifutok a világból!
-Inkább váltsunk témát-mondta Aiden és mintha megérezte volna, hogy mire készülök átölelte a vállam.
-Igen. Például beszéljünk arról, hogy hogyan jöttetek össze!-értett egyet Jen.
-Na ez engem is érdekel!-jelentette ki Eric.
-Kivele!-fordult felénk Simon is.
-Hosszú sztori-hadartam kínosan mosolyogva.
-De a lényeg, hogy veszekedtünk-kezdett bele Aiden.-Lisa szokás szerint megakart lépni, én meg utána siettem, majd miután közöltem vele, hogy szeretem visszavonszoltam a kocsihoz és...
-Várjunk csak!-szakította félbe Harry.-Ti a vihar kellős közepén veszekedtetek?
-Aha-bólintott Aiden, én pedig a tenyerembe temetve az arcom felnyögtem. Tudtam mi fog következni.
-Ti nem vagytok normálisak!-csattant fel Jen.-Mi lett volna ha valami bajotok esik?
-Én próbáltam megmagyarázni Lisának, hogy baja eshet de szart rá-vádló hangnemére felkaptam a fejem és összeráncolva a homlokom ránéztem.
-Hé! Tudod te milyen dühös voltam rád?!
-Tudom-mosolyodott el aranyosan.
-A zuhogó esőben veszekedtetek? Menj má'!-röhögött ki Eric.
-Veszekedtem volna a kocsiba is, de úgy látszik Lisa titkon nagyon romantikus lány-vonogatta a vállát Aiden és összeröhögött a fiúkkal.
-Szerinted én alakítottam így az egészet?-háborodtam fel.-Ha nem jössz a tenyérbemászó stílusoddal nem léptem volna le!
-Kezdődik-nevetett fel Simon.-Az első civakodás!
-Mindegy-legyintett Eric.-A lényeg az, hogy végre van Aidsa!
-Az meg mi a franc?-kérdeztem megrökönyödve.
-A shipnevetek-kacsintott rám.
-Ez egy nagyon gagyi shipnév!-közölte vele Aiden.
-Jobban tetszene a Liden?-kérdezte Eric, mire a fiúkból kitört a röhögés.
-Liden! Kihalok-vihogott Simon.
-Ti hülyék vagytok!-csóváltam meg a fejem.
-Sziasztok!-huppant le hirtelen velem szembe Hazel és érdeklődve végignézett rajtuk.-Mi a szitu?
-Képzeld-röhögött Harry.-Végre van Aidsa!
-Aidsa?-szaladt össze Hazel szemöldöke.
-Aiden és Lisa-magyarázta Eric.-Én találtam ki!
-Roppant...találékony-nevette ki.
-Most mondd azt, hogy nem menő!-drámai mozdulattal ránk mutatott.-Aidsa!
-Nagyon menő-mosolygott rá gúnyosan, majd Aiden felé fordult.-Gratulálok! Úgy látszik mégsem vagy beszari pöcs.
-Kösz szépen, Hazel-nevette el magát.

Pár percig csöndben ülve figyeltem, ahogy a fiúk még mindig a shipnevünkön röhögnek, aztán Aidenre nézve Hazel felé biccentettem. Mint aki vette a célzást elmosolyodott, bólintott, majd elvéve a vállamról a kezét Harry felé fordult. Megköszörültem a torkom és Hazelre nézve kérdőn felvontam a szemöldököm.
-Hazel, beszélhetünk?
Az asztalunknál ülők egy emberként fordultak felén - kivéve persze Aident és Harryt -, Hazel pedig habozva a szeme sarkából Aidenre nézett, aztán bólintott. Felpattantam, megvártam amíg ő is lábra áll, majd figyelmen kívül hagyva a többiek döbbent tekintetét Hazel mellé léptem és elmosolyodtam.
-Találkozunk kövi szünetben! Sziasztok!-intettem úgy általánosságban, majd Hazellel az oldalamon elhagytam az ebédlőt.

-Mielőtt még azt hinnéd, hogy kinyírlak és eladom a veséidet, közlöm veled, hogy eszemben sincs-mondtam, amikor megtorpantam a diákoktól nyüzsgő folyosón és nekidőltem a falnak.
-Ez megnyugtat. Asszem-motyogta, miközben megállt közvetlen előttem.
-Igazából, csak bocsánatot szeretnék kérni, amiért olyan bunkó voltam veled-néztem fel rá.
-Bocsánatot?-szaladt fel a szemöldöke.
-Igen-bólintottam és zavartan elfintorodtam.-Féltékeny voltam rád.
-Mégis miért?-nevette el magát hitetlenül.
-Mert tudtam arról, hogy Aiden szerelmes volt beléd-suttogtam.
-Ó!-húzta el a száját, majd elgondokozva megvonta a vállát.-Semmi gond. Én sem voltam valami kedves veled.
-Mindketten hibáztunk-mosolyodtam el halványan.
-Pontosan-értett egyet, majd felém nyújtotta a kezét.-Szent a béke?
-Szent a béke-bólintottam és megragadva a kezét megráztam azt.-Tényleg sajnálom, Hazel!
-Én is nagyon sajnálom, hogy egy hárpia voltam veled-mondta komoran és elengedte a kezem.
-Végül is megértem-vontam meg a vállam.-Aident elnézve elég sok barátnője lehetett.
-Volt is-sóhajtotta.-De örülök, hogy végre talált magának valakit, aki képes visszahozni a régi, jó fej énjét.
-Miért? Eddig nem volt jó fej?-szalad fel a szemöldököm.
-Velem és a többi lánnyal meglehetősen rideg volt-felsóhajtott.-De ez az én hibám. Nagy mázli, hogy nem dobott ki, amikor megjelentem a szülinapján.
-Mi történt köztetek?-kérdeztem halkan, ő pedig nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de félbeszakította őt a szünet végét jelző csengő.
-Majd elmondom-rám mosolygott.-Most sietnem kell!
-Rendben. Akkor talizunk kövi szünetben!-viszonoztam a mosolyát, majd megfordultam és célba vettem a fizika termet.

-Na mi volt?-hajolt közel hozzám Jen, figyelmen kívül hagyva, hogy tulajdonképpen tart még az óra.
-Mivel mi volt?-néztem rá visszafojtott mosollyal.
-Hát Hazellel-hajolt oda Amy is.
-Bocsánatot kértem tőle-vontam meg a vállam.
-Bocsánatot?-kerekedett el Jen szeme és abba hagyta a golyóstolla pörgetését, ami következtében az nagy koppanással találkozott a paddal és végiggurulva rajta lepottyant a földre.
-Félreismertük egymást-magyaráztam.-Azt hitte, hogy Aiden ideiglenes barátnője vagyok, én pedig azt, hogy egy elkényeztetett dög.
-És nem az?-kérdezte Amy nagyokat pislogva.
-Dehogy az!-legyintettem.-Jó fej.
-Okké!-húzta össze a szemét Jen, majd a pad alá mászva keresni kezdte a tollát.-Aiden átmosta az agyad?
-Nem!-jelentettem ki felháborodva.-Csak elmagyarázott pár dolgot.
-Apropó Aiden-vigyorodott el Amy és a kelleténél közelebb hajolva hozzám felvonta a fél szemöldökét.-Tényleg szerelmet vallott neked?
-Mi folyik ott?!-nyújtogatta a nyakát a fizika tanár, mire ellöktem magamtól Amyt, aki a helyére huppanva halkan felnevetett, Jen pedig felkapva a fejét beleverte azt a padba, felnyögött, majd a fejét fogva előmászott a pad alól, lehuppant a helyére és a tanárra nézett.
-Leesett a tollam, azt kerestük-magyarázta fájdalmas grimasszal az arcán.
-Több pisszenést se halljak!-dörrent rá gorombán.
-Igen is-bólintott Jen, majd amikor a tanár visszafordult a táblához megforgatta a szemeit és gúnyosan ezt dünnyögte:-Több pisszenést se halljak, búú!
Visszafojtott röhögéssel néztem le a füzetemre és lefirkantottam a táblára írt feladatott, majd nekiláttam megoldani azt.
-Pszt! Lisa-suttogta Amy és ismét közel hajolt hozzám.-Nem válaszoltál.
-Minden úgy történt, ahogy elmesélte-motyogtam halkan a tanárt nézve.
-Utállak amiért nem szóltál azonnal nekünk!-mondta Jen és feszülten a tollát kezdte nyomkodni, ami idegölő hanggal kattogott.-Mindig utólag tudunk meg mindent!
-Hagyd ezt abba!-böktem a kezére.-Nagyon idegesítő!
-Csak annyira idegesítő, mint amennyire te vagy az-vigyorgott rám.
-Jó na!-forgattam meg a szemeimet.-Sajnálom, hogy nem szóltam nektek azonnal!
-Remélem azért szólsz, amikor elveszted a szüzességed-kacsintott Jen, mire Amy idiótán felvihogott, ezzel megint magunkra vonva a tanár figyelmét, aki hihetetlen gyorsasággal megpördült a tengelye körül és Amyre bökött a mutatóujjával.
-Miss Collins! Táblához!-csattant fel.-Most már aztán elég legyen a pletykálásból!
-Ó, hogy halnál meg!-sziszegte Amy, de olyan halkan, hogy csak én és Jen hallhassuk, mire prüszkölve, lehajtott fejjel visszafojtottuk a röhögésünket. Amy felkászálódott, majd a táblához sétálva felkapta az asztalon pihenő filctollat és nekilátott megoldani a feladatott.
-Még egy szó és ti is itt végzitek!-intézte felénk a szavait a tanár, mire behúztam a nyakam és bólintottam.

-Egyszer megfojtom, én mondom!-zsémbelődött Amy mellettem lépkedve, amikor vége lett az órának és a folyosón sétáltunk.-Miért mindig akkor küld táblához amikor szart sem tudok? Hülye, bőrgatyás törpe!
-Most kivételesen nem volt rajta bőrgatya-kotyogtam közbe, miközben megtorpantam a szekrényem mellett és kinyitva az ajtaját bedobtam a fizika füzetem.
-Nem ez a lényeg!-nagy lendülettel kitárta a saját szekrényének az ajtaját és egy ingerült mozdulattal bevágta a füzetét.-Ezek után még azért is beszélni fogok az óráin!
-Mázli, hogy egy héten egyszer van óránk-vontam vállat.
-Az is elég-tette hozzá Jen a szekrényében kutakodva, majd mint aki megtalálta amit keresett boldogan felkiáltott.-Meg van!
-Mi van meg?-kérdeztem, miközben kihalásztam a táskámból a német füzetem és behajítva azt a fizika füzetem mellé érdeklődve Jen felé fordultam.
-A kép amit kinyomtattam neked még a tegnap-válaszolta és felém nyújtotta a képet, amit még a hétvégén csinált rólam és Aidenről amint alszunk.
-Te kinyomtattad?-kerekedett el a szemem, elvettem a képet és becsapva a szekrényem ajtaját nekidőltem, nehogy bárki is meglássa.
-Ki hát!-vigyorgott rám.-Három példányban.
-Muta!-kikapta a kezemből a képet Amy, megnézte azt, majd ábrándozva felsóhajtott.-De aranyosak vagytok!
-Három példány?-sziszegtem megrökönyödve.-Minek annyit?
-Hogy legyen-vonogatta a vállát és becsukta a szekrénye ajtaját.
-Hallod?-fordult felém Amy és az orrom elé tartva a képet elvigyorodott.-Kicseszettül oda van érted az a seggfej!
-Add azt ide és higgadj le!-kaptam ki a kezéből a képet, majd minden további szó nélkül beraktam azt a táskámból elővett jegyzetfüzetembe, amit aztán visszacsúsztattam a helyére.
-Na!-hördült fel.-Most miért csinálod ezt?
-Ne bámuld a képet amin alszom!-morogtam.
-Alszotok! Többes szám, mivel Aiden is melletted van-javított ki.-Mondjuk, ha úgy vesszük inkább te alszol rajta, merthogy félig rajta fekszel.
-Shh!-pisszegtem le.-Itt még a falnak is füle van!
-Na és?-kérdezte grimaszolva.
-Oké! Úgy tűnik Lisa paranoiás-nevette el magát Jen és beállva közénk belénk karolt, majd elindult velünk az ebédlő felé.
-Nem vagyok paranoiás csak...-felsóhajtottam.-...csak nem akarom, hogy mindenki a szerelmi életemről beszéljen! Így is folyton megbámulnak!
-Világos-biccentett Jen.-Félsz attól, hogy pletykálni fognak rólatok?
-Aha-húztam el a számat.
-Hát szivi, jobb ha tudod, hogy már most rólatok pletykál mindenki-nevette el magát Amy.
-Ami azért elég durva!-vette át a szót tőle Jen.-Mivel csak két órája vagyunk a suliban.
-Bezzeg amikor én és Simon összejöttünk mindenki szart a fejünkre-ciccegett.
-Csakhogy te nem a suli új fiújával jöttél össze, Amy-vigyorgott rá Jen.-Aki a titokzatosságával mindenki figyelmét felkeltette.
-Kösz, igazán sokat segítetek ezzel-morogtam és belépve az ebédlő ajtaján próbáltam kizárni a dühösen felém forduló lányokat, akik végigmértek, majd gúnyos mosoly kíséretében sutyorogni kezdtek.
-Figyu, ne törődj már velük!-szólalt meg Jen és bátorítóan megszorította a karomat.-Komolyan hagyod, hogy pár irigy ribanc elvegye a kedved?
-Nem, csak annyira fura, hogy mindenki megbámul-motyogtam.
-Bámuljanak csak-legyintett Amy.-Attól még Aiden ugyanúgy téged választott, és ez ellen nem tehetnek semmit!
-Törődjenek csak bele, hogy Aiden már foglalt!-mindezt olyan hangosan mondta, hogy a mellettünk elhaladó lánycsoport tisztán hallja, majd mint aki jól végezte a dolgát rám vigyorgott.-Mit eszünk?
Elnevettem magam, majd ellépve tőle felkaptam az egyik tálcát és beálltam a sorba. Iszonyúan hálás voltam amiért mindketten mellettem álltak és megpróbálták növelni az önbizalmam. Nélkülük nem is tudnám elviselni a rosszalló pillantásokat.
-Én sült krumplit és sonkás-sajtos szendvicset kérek. Kólával-mosolyogtam a menzás nénire, aki viszonozta a mosolyom és a tálcámra helyezte a rendelésem.
-Jó étvágyat!-mondta kedvesen, majd Amy és Jen felé fordult.-Mit adhatok, drágáim?
-Hm... abból a krumplisalátából kérek-vigyorodott el Amy.
-Én pedig azt a rizses valamit választom-bökött Jen az említett étel felé, majd vállat vont.-Jól néz ki!

Miután mindegyikünk megkapta a rendelését, fizettünk, majd célba vettük az udvarra vezető ajtót.
-Jut eszembe!-szólalt meg Amy vigyorogva.-Scott tudja, hogy te és Aiden...?
A kérdés annyira hirtelen ért, hogy azonnal megtorpantam, ezáltal kilöttyintve a kólám egy részét, ami a lábam előtt ért földet. Jen és Amy furán néztek rám és levágták, hogy valami baj van, mivel mindketten elkomolyodtak és közelebb léptek hozzám. Zavartan megköszörültem a torkom, majd miután ellenőriztem, hogy senki nincs a közelünkben elhúztam a szám.
-Egész idő alatt félre ismertem őt!
-Miért? Mit csinált?-vonta össze a szemöldökét Jen.
-Az a rohadék azt állította, hogy Aiden csak megdugni akar, és hogy ez az egész nem fog sokáig tartani, mivel nem fog miattam megváltozni-hadartam el idegesen.
-Komolyan ezt mondta?!-hüledezett Amy.
-Igen-mély levegőt véve Jenre, majd Amyre néztem.-Szerintetek igaza van?
-Dehogy van igaza!-vágták rá egyszerre.
-Azért van veled mert szeret!-mondta Jen határozottan.-Látszik rajta, hogy oda van érted!
-Ja ja!-helyeselt Amy.-Még soha nem láttam őt ilyen vidámnak!
-De mi van ha csak megjátsza?-kérdeztem hatalmas gombóccal a torkomban.-Mi van ha tényleg nem változik meg és...
-Most fogod be!-csattant fel Jen, a szemembe nézve.-Nehogy már higgy annak a rohadék Scottnak! Semmit nem tud a kapcsolatotokról!
-Jennek igaza van!-helyeselt Amy.-Ne hagyd, hogy manipuláljon!
-Köszönöm-motyogtam totál meghatva.
-Nincs mit!-mondták egyszerre.
-Most pedig üljünk le és együnk, mert nagyon éhes vagyok-mondta Amy vigyorogva és elindult a fiúk felé, akik az egyik árnyékos asztalnál ültek Hazel társaságában. Aiden összevont szemöldökkel figyelte, ahogy oda sétálunk az asztalhoz, majd amikor mindhárman helyet foglaltunk, átölelte a vállam és magához húzva - mintha mi sem lenne természetesebb -, nyomott egy puszit a számra.
-Minden oké?-kérdezte mélyen a szemembe nézve, figyelmen kívül hagyva a fiúk füttyögését és tapsolását.
-Aha-hazudtam, aznap már másodszorra és hatalmas műmosolyt villantva a többiekre néztem.-Higgadjatok már le!
-Hozzá kell szoknom, hogy az én húgicám végre bepasizott-szipogott Eric megjátszott meghatottsággal, mire a többiek felnevettek, én pedig unottan megforgattam a szemeimet.
-Tudod, van ez így!-mondtam és rávágtam a kezére, amivel épp krumplit szándékozott elcsenni a tálcámról.
-Na!-húzta össze a szemét.-Légy jó tesó és adj a kajádból!
-Neked is van-böktem a tálcája felé, miközben felemeltem és beleharaptam a szendvicsembe.
-De elfelejtettem krumplit kérni!
-Az nem az én problémám-vontam vállat.
-Kérsz az én krumplimból?-szólalt meg Hazel, mit sem sejtve, mire Eric szeme gonoszan megvillant, lecsapott Hazel krumplijára és felmarkolta a felét. Hazel bosszúsan nézett fel Ericre, aki úgy megtömte a száját, hogy meg sem tudott szólalni. Elnevettem magam és Hazelre nézve megcsóváltam a fejem.
-Soha ne adj a kajádból Ericnek, ha még akarsz enni belőle-mondtam neki egy drámai sóhaj kíséretében.-Ez az alapvető szabály.
-Ezt megjegyzem-biccentett szórakozottan.
-Hé!-kiáltott fel artikulálatlanul a szóban forgó személy, majd nyelt egy nagyot és felém bökött.-Ne higgy Lisának! Köztudottan imád hazudni!
-Az már egy másik kérdés, hogy nem tud-nyögte be Harry.
-Mi az, hogy nem?-fordultam felé felvont szemöldökkel. Összenézett a mellette ülő Simonnal, elvigyorodott, majd összekulcsolva maga előtt a kezeit diplomatikusan nézett újra rám.
-Nos, közölted Aidennel, hogy csak a haverja akarsz lenni, Aztán olyannyira szarul adtad elő, hogy nem érdekel mit csinál, hogy sírnom kellett, amikor ti ketten egy légtérben tartózkodtatok.
-Ez nem jelenti azt, hogy nem tudok hazudni!-kértem ki magamnak felszegett fejjel.
-Csak azt, hogy pocsék színész vagy-biccentett Jen.
-Miért? Szerintetek szarul adtam elő, hogy utálom Aident?
-IGEN!-vágták rá egyszerre.
-Nem!-szólalt meg mellettem Aiden, mire a többiekből kitört a röhögés.
-Már bocs, haver-nézett rá röhögve Harry.-...de te voltál az egyetlen, aki bevette Lisa színjátékát.
-Aiden pedig nem volt egyértelmű-vett azonnal védelmébe Jen.-Komolyan én kaptam idegbajt tőle, nemhogy Lisa!
-Emiatt hajtogatta azt, hogy soha nem kellene egy olyan srácnak, mint Aiden-kotyogott közbe Amy, mire összeszorított ajkakkal, a szememet meresztve felé fordultam és gyilkos pillantásokat küldtem felé. Vette a lapot, mivel behúzott nyakkal elhúzta a száját.-Bocsi.
Éreztem, ahogy Aiden rám szegezi a tekintetét, amitől azonnal összerándult a gyomrom és zavartan lesütve a szemem, az ölemben pihenő kezem kezdtem bámulni. A francba! Ezt nem kellett volna megtudnia! 
A hirtelen támadt csöndet Eric törte meg, aki a torkát megköszörülve lerakta az asztalra a papírpoharát.
-Lassan vége a szünetnek. Ideje lenne menni.
-Ericnek igaza van!-szólalt meg Jen, miközben felpattant.-Vár rám a dupla spanyol óra!
-Ó, a francba! Irodalmam lesz-nyögött fel Simon.
-Én szeretem az irodalmat-mondta Jen, majd felsóhajtott.-Találkozunk a következő szünetben!
-Ülés berekesztve!-mondta Harry is és csatlakozott Jenhez, aki már a tálcáját fogva elindult vissza az épületbe.
-Sziasztok!-köszönt el tőlünk egyszerre Eric, Simon és Hazel. Simon összekulcsolta az ujjait a lehajtott fejű Amyével, majd mosolyogva magyarázni kezdett neki valamit, de arra már nem tudtam figyelni, hogy mit mert Aiden felé fordultam és nyitottam a szám, hogy megmagyarázzam, de ekkor élesen megszólalt a szünet végét jelző csengő. Aiden feszülten a hajába túrt, majd az épület felé nézve felvonta a szemöldökét.
-Milyen órád lesz?
-Töri. Neked?-kérdeztem a tekintetét kerülve, miközben lassan felkászálódtam.
-Irodalom-mondta.
-Akkor én... megyek-kezdtem hátrálni kínosan mosolyogva. Bólintott, én pedig hátat fordítva neki belevájtam a körmöm a műanyagtálcám oldalába és amilyen gyorsan csak tudtam leléptem.

A suli hátralévő részében feszengve ültem végig a szüneteket, mivel Aiden feltűnően távolságtartó volt. Lehet, hogy rájött, igazam van és tényleg nem én vagyok neki az a lány aki hozzá illik. 
A sírás határán álltam, amikor lefékeztünk a házunk előtt és meg sem vártam, hogy kinyissa nekem az ajtót. Kikászálódtam, becsaptam magam mögött és egy reszketeg sóhajt hallatva oldalra léptem, hogy kikerüljem az előttem álló fiút, aki szinte azonnal elém lépett, elállva előlem az utat. Ráemeltem a tekintetem. Komolyan azt hittem, hogy itt és most közli velem, ez egy rossz fogadás volt és szakít velem.
-Aiden...
-Nem!-szakított félbe azonnal és hevesen megcsóválta a fejét.-Nem hagyom, hogy megint itt hagyj!
-Én nem is...-ismét felsóhajtottam.-Mit akarsz?
Válasz helyett megragadta a derekam, magához rántott, rátapasztotta az ajkait az enyémre és olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy az egész világ megfordult velem, ha nem tart erősen talán a térdem is felmondja a szolgálatot. A fél karjával továbbra is magához szorított, míg a másikkal végigsimítva a gerincemen a hajamba túrt. Ennek hatására összerezzentem, majd pólója végébe markolva lábujjhegyre álltam, hogy ne kelljen annyira lehajolnia. 
Amikor lihegve eltolt magától és komoran a szemembe nézett a pulzusom a szokásosnál is nagyobbra emelkedett. Úgy éreztem menten elájulok.
-Még mindig úgy érzed, hogy nem kellesz nekem?-kérdezte.
-Nem tudom, hogy mit érzek-zihálva az alsó ajkamba haraptam.-Vagyis azt tudom, hogy szeretlek.
Elmosolyodott, végigsimított az arcomon és felvonta a szemöldökét.
-Nem bízol bennem?
-De igen-hirtelen elszégyelltem magam és zavartan lesütve a szemem kihámoztam magam a karjai közül, majd bizonytalan léptekkel egészen a kocsiig hátráltam.-Csak eddig mindenki azt éreztette velem, hogy nem vagyok elég jó neked. Megbámultak a suliban, lesajnálóan néztek végig rajtam, gúnyosan mosolyogtak és még Scott is...
Elsötétült a tekintete és mindkét kezét ölbe szorította, amitől kidagadtak az erek az alkarján.
-Mi van Scottal?!-szakított félbe, mire a szám elé kaptam a kezem. Na ezt nem kellett volna!
-Semmi!-csóváltam meg hevesen a fejem.
-Mit mondott neked az a rohadék?!-húzta fel a szemöldökét.
-Aiden ne húzd fel magad!-szóltam rá és nekidőlve a kocsinak felsóhajtottam.-Nem nagy ügy!
-Lisa, ha nem mondod el, mit mondott neked az a rohadék, oda megyek hozzá és kiverem belőle!-a hangja a szokásosabbnál is mélyebb volt, összeszorított állkapcsában rángott egy izom, a szemei pedig olyanok voltak, mint vihar előtt az óceán vize. Ilyenkor volt a legijesztőbb. Nyeltem egy nagyot.
-Szerinte csak megdugni akarsz és soha nem változnál meg miattam-hadartam el a lehető leggyorsabban.-Azt is mondta, hogy ez az egész nem fog sokáig tartani.
-És te elhiszed ezt?-kérdezte mélyen a szemembe nézve. Az alsó ajkam harapdálva lesütöttem a szemem, mire idegesen felröhögött.-A szart is kiverem belőle!
-Mégis mit kéne elhiggyek?-néztem fel rá, az alsó ajkam megremegett az elfojtott sírástól.-Aiden, mindenki tudja, hogy ez nem fog sokáig tartani!
-Ki a faszt érdekel mások véleménye?!-csattant fel idegesen.
-Engem!-kiáltottam fel.-Mert ha tíz emberből csak kettő szerint működik a dolog, akkor ott nagy baj van!
-De ha azon a kettőn múlik a kapcsolat, akkor mindenki bekaphatja!-közelebb lépve hozzám a két keze közé fogta az arcom és halkabban folytatta:-Lisa nem foglak csak azért elveszíteni, mert van pár irigy faszkalap, aki keresztbe akar nekünk tenni! Hányszor kell még elmondanom neked, hogy szeretlek?
Eddig bírtam. Utat engedtem a könnyeimnek, amitől Aiden tekintete ellágyult és zavart mosollyal az arcán letörölte őket.
-Naa, baby! Ne sírj!
-Ígéred, hogy nem balhézol?-kérdeztem remegő hangon, amitől felszaladt a szemöldöke és elnevetve magát megcsóválta a fejét.
-Csak akkor ígérem meg, ha te is szavad adod, hogy többé nem hiszel egy rohadéknak sem-mondta.
Pár másodpercig hallgattam, aztán mély levegőt véve bólintottam.
-Ígérem!
-Remek-elvigyorodott.-Most pedig hagyd abba a sírást, mert fáj így látnom téged!
-Hé! Te is mondd, hogy ígéred!-néztem rá felháborodva.
-Ígérem!-nyomott egy puszit a homlokomra.-Most már okéban vagyunk?
-Azt hiszem-motyogtam bizonytalanul.
-Ha bizonytalan vagy nekem mondd ne Jenéknek, rendben?-vonta fel a szemöldökét, miközben ellépet tőlem és a hajába túrva elmosolyodott.-Végül is én vagyok a pasid, nem pedig ők!
-Honnan tudod, hogy...-kezdtem, de aztán leesett, hogy mi folyik itt és megforgattam a szemeimet.-Szóltak neked, igaz?
-Lehet, hogy említették-rántotta meg a vállát.
Felsóhajtottam.
-Úgy látszik, hogy abból a tíz emberből hatan mellettünk állnak-kacsintott rám az előbbi kijelentésemre célozva, amitől önkéntelenül is elmosolyodtam.
-De még mennyire, hogy mellettünk!
Úgy látszik Aiden előtt nem igazán lehet titkolózni, főleg, hogy a barátaim mind támogatják a kapcsolatunkat - Eric még shipneveket is képes volt kitalálni -, és Aidennek igaza van. Talán ellenünk van a fél suli, de amíg mi akarjuk, hogy működjön ez a kapcsolat és a barátaink támogatnak, addig senki sem állhat az utunkba.

--------------------------------------------------------

Sziasztok!🖤

Szeretném megköszönni, hogy több mint 200 ezren olvastok, és hogy kitartóan követiket a szereplőim életét!❤😄
Továbbá köszönöm szépen, hogy a mai nap is elértem #1 az ifjusági irodalom kategóriában!💕💕

Love you guys, x