Pontban hat órakor ébredtem föl és nagyokat pislogva próbáltam feldolgozni, hogy ma még csak kedd van, ami azt jelenti, hogy még négy napot kell kibírnom Hazel és Aiden közelében, aztán jöhet a jól megérdemelt hétvége, amit természetesen olvasással és zabálással fogok tölteni. Legyen már hétvége! Nyöszörögve kászálódtam ki az ágyamból, kiválasztottam a mai ruhámat- fehérnemű, fekete magasított derekú nadrág és szintén fekete "Fuck of"-os feliratú póló-, majd áttotyogtam a fürdőszobába, ahol egy kiadós tusolás után felöltöztem, fogat mostam és kifésültem a hajam. Ráérősen sétáltam vissza a szobámba, kinyitottam az ablakot, hogy szellőzzön ki amíg megigazítom az ágyamon a takarót és összeszedem a szétdobált holmijaimat, majd visszacsuktam azt és felkapva a sulis táskám elhagytam a szobám. A konyhába lépve ledobtam az egyik üres székre a táskám, adtam Sátánnak enni, lefőztem egy adag kávét magamnak és egyet apunak, majd azt szürcsölgetve helyet foglaltam pult mellett.
-Rosszul jár az órám vagy te keltél korábban?-kérdezte apu amikor belépett a konyhába.
-Én keltem korábban-mondtam, felkaptam a lábamnak dörgölődző Sátánt, nyomtam egy puszit a feje búbjára, majd apura mosolyogtam.-Jó reggelt!
-Neked is kölyök-felemelte a bögréjét, belekortyolt és elégedetten bólintott.-És kösz a kávét.
-Nincs mit-vontam meg a vállam.
Egy ideig csöndben iszogattuk a kávénkat, én pedig Sátánt simogattam-aki időközben bealudt az ölemben-, amikor apu megköszörülte a torkát.
-Lisa beszélnünk kell!
Azonnal összerándult a gyomrom és rá kaptam a tekintetem. Soha sem jelent jót ha a szülők bejelentik, beszélnünk kell. Akaratlanul is az az este jutott eszembe, amikor Dylannel a szobámban cigiztem és ittam... Istenem mondd, hogy nem erről akar beszélni!
-Na és miről?-kérdeztem félve.
-Tudod, Becca és én elég rég óta ismerjük egymást. És ara gondoltam, hogy megkérem a kezét-bökte ki. A megkönnyebbüléstől hisztérikus nevetésbe törtem ki, majd leesett, hogy miről magyaráz és elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Megkéred a kezét?-kérdeztem lassan tagolva a szavakat.-Azt a kurvaa!
-Ez most jót vagy rosszat jelent?-húzta el a száját zavartan.
-Húúha-hülledeztem.-Össze fogsz házasodni Beccával!
-Lisa én...
-Várjál már!-csitítottam feltéve a mutató ujjam.-Szóval azt mondod, hogy megkéred annak a nőnek a kezét, aki azóta velünk van, amióta anyám elhúzott? Tudod te egyáltalán, hogy mióta várok én erre?!
-Öhm... akkor ez azt jelenti, hogy örülsz?-kérdezte továbbra is zavartan nézve rám.
-Már hogy ne örülnék?-vigyorodtam el.-Imádom Beccát!
-Húhh-fújta ki megkönnyebbülten a levegőt és rám nézve megcsóválta a fejét.-A frászt hoztad rám, kölyök!
-Bocs, de sokkoltál-vigyorogtam eszelősen.-Mikor szándékozod megkérni a kezét?
-Pénteken lesz fél éve, hogy együtt vagyunk és elvinném a kedvenc éttermébe-magyarázta.
-Tökéletes! Totál oda lesz-csaptam össze a tenyereimet, amitől Sátán ugrott egyet az ölembe, majd egy nyávogás kíséretében kecsesen a padlóra szökkent és kisétált a konyhából. Nem törődve vele kíváncsian néztem apura, aki boldogan mosolyogva figyelt engem. Láttam rajta, hogy iszonyúan sokat jelent neki a véleményem és ez a tény bearanyozta a reggelemet.
-Megvetted már a gyűrűt?-érdeklődtem.
-Igen-bólintott, majd egy fekete bársonydobozkát húzott elő a zsebéből és felém nyújtotta. Lassan felnyitottam a tetejét és a kezem szám elé kapva néztem a dobozban pihenő apró, alaposan megmunkált cirkónia köves fehérarany gyűrűre.
-Azta!-nyögtem ki.-Ez nagyon szép!
-Nem akartam bazinagy köves gyűrűt venni, mert tudom, hogy nem szereti úgyhogy ennél maradtam-mondta ő is a gyűrűt nézve.
-Imádni fogja-mosolyogtam rá, majd összecsuktam a dobozkát és visszaadtam neki.
-Nagyon remélem. Nehéz volt dönteni, hogy melyik legyen a tökéletes neki-sóhajtotta.
-Miért nem hívtál engem?-vontam össze a szemöldököm.-Segítettem volna.
-Azok után, hogy tegnap egész délután a szobádban ücsörögve filmeken sírtál?-kérdezte.
-De hát meghalt a kutya a végén!-háborodtam fel.-És mentem volna veled ha megkérsz!
-Most már mindegy-legyintett.-Egyébként mi van veled mostanság?
-Semmi különös-rántottam meg a vállam.-Miért?
-Mert mostanában nem vagy önmagad?-kérdezett vissza.-Történt valami közted és a szomszéd fiú közt?
A "szomszéd fiú" szó hallatán összerándult a gyomrom és a számat elhúzva az órámra néztem.
-A francba! Mennem kell!-szólaltam meg, kerülve apu tekintetét és nyomtam egy puszit az arcára, majd felpattanva magamhoz vettem a táskám.
-Még csak fél nyolc van. Ne siess annyira-húzta össze gyanakodva a szemeit.
-Mivel ma jó idő van sétálok-mondtam határozottan.
-Szóval mégicsak történt valami közted és Aiden közt-biccentett, mint aki mindent ért.
-Nem történt semmi! Tök jól elvagyunk-hazudtam szemrebbenés nélkül.-Csak ma sétálni akarok, ennyi.
-Sétálni?-kérdezte gyúnyosan.-Ne vigyelek el inkább én?
-Nem kell! Maradj nyugodtan és idd meg a kávéd.
-Fura vagy!-sóhajtott.-De ha ennyire sétálni akarsz akkor... jó sétálást.
-Kösz. Meglesz-motyogtam.-Legyen szép napod!
-Neked is kölyök-csóválta meg a fejét szórakozottan, én pedig megfordulva az előszobába siettem, ahol beleléptem a fekete teniszcipőmbe, magamra kaptam a bőrdzsekim, majd kisétáltam az ajtónkon. Hunyorogva próbáltam hozzászokni a napfényhez, majd amikor ez sikerült előkotortam a táskám mélyéről a fülhallgatóm és bedugva a dugókat a fülembe elindítottam a Bring me the horizon-tól az Avalanche című dalt. Felsóhajtottam, kiléptem a kapunkon, majd elindultam a suli felé. Jól esett egyedül sétálni ezen a napsütötte reggelen, még akkor is ha hűvös volt. A földet bámulva lépkedtem a zene ritmusára, miközben próbáltam felkészülni a mai napra.

Egy unalmas matek óra után Jennel és Amyvel az oldalamon huppantam le az asztalunkhoz és elmeséltem nekik a nagy hírt, miszerint apu megkéri Becca kezét.
-De király már!-mosolygott Amy.
-Annyira örülök nekik-mosolyodtam el.-Már kezdtem félni, hogy egyedül kell hagynom aput érettségi után...
-Jajj ne is mondd! Anyu tökre kivan-csóválta meg a fejét Jen.-Lassan itt a vége és mindannyian lelépünk egyetemre, hátra hagyva a szüleinket. Ez azért durva.
-Nagyon-értettem egyet.-Basszus lassan felnőttek leszünk...
-Nem akarok felnőni-csóválta meg a fejét Jen.-Csak gondolj bele. Tanulás helyett dolgozni fogunk, számlákat kell befizetnünk, egy csomó felelősség szakad a nyakunkba és ha elkövetünk egy banális hibát nem tudjuk majd arra fogni, hogy gyerekek vagyunk.
-Na ne már!-csóválta meg a fejét Amy.-Ne depizzetek! Először le kéne érettségizzünk, aztán egyetemre mennünk és dolgoznunk! Addig pedig nyugodjatok le!
-Fogalmam sincs mit fogok csinálni apu folytonos piszkálódása nélkül-motyogtam hatalmas gombóccal a torkomban.-Mert oké, hogy egyetem meg minden, de aput nem tudom magammal vinni.
-Ott leszek neked én-lökött meg a vállával Jen.-Remél emlékszel még arra, hogy megbeszéltük, öszeköltözünk!
-És Harryvel mi lesz?-néztem rá összevont szemöldökkel.
-Jön velünk-rántotta meg hanyagul a vállát.
-Nem leszek én a harmadik-jelentettem ki, majd Amyhez fordultam.-Te is Simonnal fogsz lakni?
-Igen-pirult el.-Az ország másik felébe jelentkezem egyetemre, és Simon is velem akar tartani... Azt mondta, hallani sem akar arról, hogy más egyetemen tanuljunk tovább.
-Ez aranyos-mosolygott Jen.
-Olivér is velem akar jönni. Ő is pont azt az egyetemet nézte ki, amit én-szólaltam meg keserűen mosolyogva.
-Ki az az Olivér?-zavarodott össze Amy.
-Lisa kaktusza-forgatta meg a szemeit Jen szórakozottan.
-Hülye!-röhögte el magát Amy.
-Most mi van? Olivér szeret engem és sosem hagyna el másért-nevettem el magam kínosan.
-Biztos nagyon jól el lehet beszélgetni vele arról, hogy utálod Aiden barátnőjét-biccentett Jen.
-Nagyon jó hallgatóság-bólogattam.
-Meghiszem azt-nevette el magát Jen, majd  a szemembe nézve elkomorodott.-Nem változtat semmin az, hogy Harry és én járunk. Kibérelünk egy albérletet és együtt fogunk lakni. Te, én és a macskáink.
-És Harryvel mi lesz?-szaladt össze a szemöldököm.
-Ő majd máshol fog lakni, de bármikor átjöhet-vont vállat.-Komolyan azt hitted, hogy hagyom, hogy egyedül lakj egy albérletben?
-Igen-húztam el a számat.
-Hahh! Kösz, hogy így bízol bennem!
-Bocs, de én azt hittem, hogy te és Harry...
-Harry mással fog lakni és kész. Ezt már megbeszéltük-szakított félbe.
-Na és kivel fog lakni?-kérdezte hirtelen Amy.
-Hátööö...
-Szevasztok csajok-huppant le velünk szembe Eric.
-Sziasztok!-lelkesült fel Jen.-Hogy s mint?
-Köszi szépen jól-válaszolt Eric.
-Jen! Nem fejezted be a mondatod!-szóltam rá élesen.
-Milyen mondatot?-kérdezte ártatlanul pislogva.
-Amit elkezdtél!
-Hé! Lisa mit gyászolsz?-fordult felém Eric.
-A mondatot amit Jen nem fejezett be!-vágtam rá.
-Elfelejtettem mit akartam mondani-nézett rám Jen.
-Persze-húztam össze a szemem.
-Figyuzzatok! Nincs kedvetek sátorozni?-kérdezte Eric hirtelen.
-Sátorozni?-vontam össze a szemöldököm.
-Ja. Szombat reggel mennénk és vasárnap délután már jönnénk is haza-magyarázta.
-Nekem tetszik az ötlet-mosolygott Amy.-Én megyek!
-Nem megyek!-jelentettem ki.
-Dehogy nem jössz!-vágta rá.
-Programom van-hazudtam.
-Olvasol és filmeket nézel? Az nem program-kotyogott közbe Jen.
-De igen az!-néztem rá összehúzott szemekkel.
-Ne csináld! Bulizunk egyet a szülinapod előtt, mivel az keddre esik és nem tudjuk megünnepelni, mert tanulnunk kell-forgatta meg a szemeit.
-Nem kell megünnepelni a szülinapom!-tiltakoztam.-Felejtsd el a dátumot is.
-Május elsejee!-rikkantotta.-Elég nehéz nem észben tartani.
-Nem megyek és kész!-dühöngtem.
-De jössz!-vágta rá ezúttal Jen.
-Utállak titeket, komolyan-sóhajtottam fel.
-Remek-vigyorgott Eric, majd összepacsizott Jennel.-Akkor ti lányok is jösztök. Szuper.
-Hány sátor kell?-kérdezte Amy.
-Egy neked és Simonnak, egy Jennek és Harrynek...
-Egy Aidennek és Hazelnek, egy Ericnek és egy nekem-fejeztem be. 
-Hazel nem jön-mondta Eric.
-Nem jön?-néztem fel rá hitetlenkedve.
-Nem.
-Miért nem?
-Mert meghalt a nagymamája és vissza kell repüljön a hétvégére Londonba-vont vállat, én pedig zavartan a hajamba túrtam. Önkéntelenül is megsajnáltam szegényt.
-Ez szívás-nyögtem ki.
-Na igen. Már akkor szarul volt a nagyija amikor eljöttek, de muszáj volt, mivel az apja egyre többet szekálta az anyját-magyarázta.
-Akkora egy tapló vagyok-temettem a tenyerembe az arcom.
-Nem tudtál róla-vigasztalt Jen.-Mi sem tudtuk.
-Soha sem figyeltetek oda amikor beszéltünk vele-mondta Eric.-Kezdettől fogva elítéltétek.
-Mert úgy nézett rám mintha egy megrágott és kiköpött patkány lennék-csaptam le a tenyerem az asztalra.-Aztán Aiden nyakába ugrott és le se szállt róla. Aiden pedig úgy tesz mintha nem is léteznék amióta Hazel megjelent!
-Mert Scottot választottad helyette!-vágta az arcomba, mire elkerekedett a szemem.
-Hogy mi van?!-kérdeztem lassan tagolva a szavakat.
-Ne add az ártatlant, Lisa. Folyton vele lógsz és kerülöd Aident-nézett a szemembe.
-Ti vágjátok, hogy miről zagyvál? Csak mert én nem-néztem Amyre és Jenre felváltva, akik a kezüket feltéve megrázták a fejüket.
-Bejön neked Scott, nem?-zavarodott össze Eric.
-Dehogy jön be!-vágtam rá élesen.-Barátok vagyunk!
-Keményen félreértettétek egymást azzal a hülyével-túrt a hajába kínosan vigyorogva.
-Nem hiszem el, hogy emiatt szar le!-akadtam ki.-Csak mert barátkozok egy másik sráccal. Hogy az a...
-Oké, higgadj le!-szólt rám Eric.-Beszéld már meg vele, hogy mit érzel bassza meg!
-Hogy a képembe röhögjön és lelépjen Hazellel?-vontam fel dühösen a szemöldököm, miközben felpattantam.-Kösz de nem.
-Ne kezd megint Elisabeth!-emelte fel a hangját.
-Találkozunk órán!-azzal megfordultam, sietős léptekkel végigsétáltam az ebédlőn, majd a folyosó végéhez érve befordultam balra és rögtön egy kemény mellkasnak ütköztem. A nagy lendülettől hátratántorodtam és el is estem volna ha az illető nem ragadja meg a karom és ránt vissza magához.
-Neked is szia Lisa-szólalt meg szinte dorombolva, amitől az összes pihe vigyázzba vágta magát a tarkómon, és azonnal hátráltam két lépést.
-Hali-nyögtem ki a földet bámulva, majd balra léptem, hogy kikerüljem, de ekkor ő jobbra lépett, így újra neki ütköztem. Sziszegve léptem jobbra, mire ő balra lépett, ismét elállva az utamat. Mi a francért nem tud békén hagyni?!
-Lehetne, hogy abba hagyod?-néztem fel rá feszülten. Kék szemeivel szórakozottan fürkészte az arcom, miközben próbálta visszafojtani a mosolyát.
-Micsodát?
-Ezt-vágtam rá, majd újra megpróbálkoztam balra lépni, de ismét elém lépett.-Oké, szólj ha meguntad, Johnson!
-Egész nap tudnám ezt csinálni, White-kacsintott rám.-Mi újság veled?
-Képzeld a tegnap képes voltam választani hogy csokit vagy chips-et egyek-szúrtam oda neki gúnyosan. Először összevont szemöldökkel, értetlenül meredt rám, majd mint akinek leesett feszülten felröhögött.
-Király. Örülök, hogy választottál-biccentett.
-Én is nagyon örülök, hogy neked is sikerült választanod-vigyorodtam el, majd újra balra léptem, de ezúttal, már el tudtam menni mellette. Odasiettem a szekrényemhez és kihalásztam a füzetem és a könyvem, majd becsapva az ajtót ököllel rávágtam.

A suli hátralévő részében, nem történt semmi említésre méltó. Szünetekben ültem és zenét hallgattam, órákon pedig teljes erőbedobással jegyzeteltem, figyeltem és megírtam két dolgozatot. Amikor az utolsó óráról is kicsöngettek sietős léptekkel hagytam el a sulit és a délutáni napsütésben sétálva elindultam a haza fele vezető úton.
Belépve a házunk ajtaján ledobtam a táskám az ajtó melletti komód elé, a komódra pedig lecsaptam a kulcscsomómat. Lerángattam magamról a bőrdzsekim, felakasztottam a fogasra, majd lerúgva a lábamról a teniszcipőm besétáltam a konyhába.
-Hát te mit keresel itt?-néztem kérdőn Beccára, aki a konyhapultnál állt és épp egy serpenyőben párolt rizset.
-Lisám!-köszöntött hatalmas mosollyal az arcán.-Hamarabb elengedtek, úgyhogy gondoltam csinálok ebédet. Milyen volt a napod, drágám?
-Átlagos-vontam vállat, miközben lehuppantam az egyik bárszékre és felkaptam a pulton pihenő kosárból egy zöld almát.-Na és neked?
-A szokásos bonyodalom-sóhajtott.-Vagy háromszor hívott fel egy idős hölgy és panaszolta el, hogy valaki ellopta a szeretett Bolyhoskáját.
-És miért te vetted fel a telefont?-kérdeztem, miközben beleharaptam az almába.
-Mert Erica lelépett a mosdóba és addig megkért rá, hogy figyeljek a telefonra-forgatta meg a szemeit.-Na de mesélj. Mi a helyzet veled és Aidennel?
-Semmi-vontam vállat.-Megjelent a régi szerelme és most vele van el.
-Régi szerelme?-szaladt össze a szemöldöke.
-Aham-biccentettem.-De nem gond. Jól el vagyok.
-Persze-mosolyodott el halványan.
-Egyébként a hétvégén elmennék sátorozni a srácokkal-tereltem a témát.
-Remek ötlet! Mikor indultok?
-Szombat reggel és vasárnap délután már jövünk is haza-kacsintottam rá.
-Akkor gondolom te nem jössz velünk vacsorázni-biggyesztette le az ajkait.
-Vacsorázni?-kérdeztem tettetett megilletődéssel.
-Thomas pénteken elvisz vacsorázni. Azt hittem, hogy te is velünk tartasz...
-Sajnálom, de nem lehet-vigyorodtam el.-Be kell pakolnom.
-Mit sunnyogtok?-húzta össze a szemét gyanúsan.
-Mi? Nem sunnyogok!
-De igen! Te is és apád is!-felém bökött a mutató ujjával.-Tudom, hogy titkoltok valamit!
-Tudod, hogy elmondanám, ha lenne valami amiről tudnod kell-vigyorogtam rá.-Na de mi lesz az ebéd?
-Mexikói csirkemell-sóhajtotta fáradtan, én pedig nevetve oda léptem hozzá és átöleltem.
-Ne már Becca! Ne légy paranoiás!
-Nem vagyok-motyogta, miközben magához szorított.-Szeretlek Lisám.
-Én is téged-mosolyodtam el, majd kibontakozva az öleléséből felvontam a szemöldököm.-Segítsek?
-Vágd fel a zöldségeket, addig én megnéztem a csirkét-mosolygott rám.

Miután végeztünk az ebéddel felsiettem a szobámba, ahol megcsináltam az irodalom beadandóm, tanultam töriből és földrajzból, majd nekiláttam elolvasni a könyvet amint a tegnap elkezdtem. Annyira elmerültem benne, hogy tizenegy órakor hagytam abba, hogy lefeküdjek aludni. Még egy nap letudva.