Az ébresztő óra éles hangja ébresztett föl. Nyörszörögve rávágtam, hogy kussoljon el, miközben gondolatban elátkoztam azt aki egyáltalán kitalálta, hogy korán reggel kell iskolába menni. Kikászálódtam a pihe-puha ágyikómból és sóhajtva neki álltam valami elfogadható göncöt találni. Miután magamra rángattam egy farmert és egy fekete pulcsit, átkullogtam a fürdő szobába, ahol elvégeztem a reggeli teendőimet, majd szobámba vissza sétálva felkaptam a sulis táskám és azzal együtt sétáltam le a konyhába.
-'Reggelt!-köszöntöttem aput, aki a konyhapultnál ülve épp egy újságot olvasgatott.
-Neked is-pillantott rám, aztán újra az újságnak szentelte a figyelmét. Összevont szemöldökkel dobtam le a táskám az egyik üres bárszékre, majd neki láttam csinálni magamnak egy kávét.
-Hányig dolgozol?-kérdeztem, miközben a cukrot kavartam el a kávéban.
-Nem tudom-felnézett rám és össze csukta az újságot.-Új ügyet kaptam. Egy szadista állat járkál a városban. Vigyázz magadra kérlek.
-Vigyázok-mosolyogtam rá.
-Vagy vigyázzon rád Aiden, mert kitekerem a nyakát ha vele vagy és valami bajod esik-húzta össze a szemét, nekem pedig lefagyott mosoly az arcomról.
-Apu, ne kezd. Tudok magamra vigyázni-motyogtam, miközben bele ittam a kávémba.
-Csak mondtam-vonta meg a vállát.
-Jó-bólintottam. És itt abba maradt a társalgásunk. Én a gondolataimba merülve kortyolgattam a kávém, apu pedig újra az újságot kezdte forgatni. Aidennel azóta nem beszéltem, amióta elcsúsztam és elterültem a földön. Aznap apu rendesen kifaggatott, hogy hol voltam és mit csináltam, Becca hiába magyarázta el neki, hogy tényleg Erichez mentem apu nem akarta elhinni. Állítása szerint van valami köztem és Aiden közt. Le tagadtam, de nem igazán vagyok benne biztos, hogy nincs köztünk semmi. Mármint barátok vagyunk, annak ellenére, hogy megcsókolt, de valahogy semmi sem a régi...
-Nem kéne menned?-szólalt meg hirtelen apu, ezzel kirántva a gondolataimból. Lenézve az orámra lecsaptam a bögrém a pultra és felkaptam a táskám.
-Megyek-mondtam, majd apuhoz lépve nyomtam egy puszit az arcára.-Jó munkát! Legyen szép napod.
-Neked is kölyök-mosolygott rám, én pedig megfordulva rohantam is az előszobába. Magamra rángattam a bakancsom és a kabátom, majd kitárva az ajtót szinte kiestem rajta. A kertünkön végig sétálva ügyeltem arra, hogy hova lépek nehogy megint elterüljek és random hóangyalokat kezdjek gyártani német óra helyett. Szórakozottan léptem ki a kapunkon és megpillantva Aident, mégjobban vigyoroghatnékom támadt. A kocsiban ülve várt rám és kormányon dobolt, majd amint észre vett elmosolyodott. Nem az a fajta mosoly volt, amit álltalában meg szokott játszani, hanem az a szívből jövő, amitől felragyog az egész arca. Hogy lehet valaki ilyen tökéletes korán reggel? A szívem hatalmasat dobbant és már esélyem sem volt visszafolytani a vigyorom. Úgy nézhetek ki, mint aki beszívott... A kocsihoz sétálva kinyitottam az anyós ülés ajtaját és behuppantam.
-Régóta vársz?-kérdeztem, miközben becsaptam magam mögött az ajtót és becsatoltam a biztonsági övet.
-Nem-válaszolta. Egy pillanatra végig járatta a tekintetét rajtam, majd az út felé fordulva kikormányozta a Rovert az utcánkból. Csöndben volt, én meg nem tudtam semmi olyasmit mondani, amivel megtörhettem volna ezt a kissé kínos csöndet, így a telefonom előkapva bekapcsoltam a netet és benéztem a közösségi oldalaimra. Épp rá akartam írni Amy-re, hogy megkérdezzem mit csinál, amikor beugrott egy Messenger chat-fej Amy profilképével.

Amy: Lisa bevadultál?😅
Me: Nem. Miért?😐
Amy: A Tumblr folyton jelez arról, hogy rebloggolsz... Csak nem Aidennel vagy?😏
Me: Nem vagy vicces! Kapcsold ki az értesítéseket!😑
Amy: Akkor honnan tudnám, hogy milyen kis hunszut gondolataid vannak?🤔
Szinte felröhögtem és fejemet csóválva bepötyögtem az üzenetet.
Me: Hülye.😂
Amy:😏👉👌
Me: Ne már basszus. Nem raktam ki semmi olyat!!
Amy: "Bassz a falhoz és csókolj meg."
Me: SZÁLLJ LE A TUMBLIMRÓL!
Amy: Hahahaha. #lisabegerjedt
Me: Utállak. Komolyan.

A suli elé leparkolva kicsatoltam a biztonnsági övem és Aidenre néztem, aki szokatlanul csöndes volt és maga elé meredve a kormányt szorította.
-Minden oké?
-Aha-bólintott és kinyitva a kocsi ajtaját kipattant, majd elindult a suli felé. Összevont szemöldökkel követtem a példáját, majd becsapva magam mögött az ajtót követtem. Hallottam, ahogy a hátam mögött bezáródnak a Rover ajtajai, de meg sem fordulva siettem Aiden után. A suli ajtaja előtt pár méterrel értem utól és fejcsóválva néztem fel rá.
-Reggeli torna?-kérdeztem tőle.-Komolyan mondom, te ki akarsz nyírni.
Lenézett rám. A szemei furcsán csillogtak és félmosolyra húzta az ajkait. Fura...
-Nem árt reggel tornászni-mondta halkan.
-Ja. Rohanjak utánad. Szép kis álom Johnson-viccelődtem és meglöktem a vállammal. Kinyitotta a suli ajtaját és előre engedett, én pedig bevártam.
-Milyen órád lesz?-kérdeztem.
-Indulat kezelés-forgatta meg a szemeit.-Neked?
-Német-válaszoltam, majd megtorpanva a szekrényem előtt felnéztem Aidenre.-Szünetben talizunk?
-Mint mindig-halványan elmosolyodott, majd megfordult és elsétált. Kinyitottam a szekrényem ajtaját, lehámoztam magamról a kabátom és felakasztottam, majd előhalásztam a német könyvem és füzetem. A mellkasomhoz szorítottam azokat és bevágtam a szekrényem ajtaját, aztán célba vettem a 144-es termet.
A terembe lépve elfoglaltam a helyem és kinyitva a füzetem megnéztem, hogy mi volt az utolsó lecke amit felvettünk. Épp azzal voltam elfoglalva, hogy elismételjem azokat a szavakat amik nehezen kiejthetőek voltak, amikor lehuppant mellém valaki. Felnézve rá halványan elmosolyodtam.
-Szia Lisa-köszöntött vidáman Scott.
-Hali-intettem neki.
-Milyen volt a téli szüneted?-kérdezte, miközben kisöpörte a szemébe lógó tincset. Egy teljes percig az arcát bámultam. A szemeit, az arca vonalát, a gödröcskés mosolyát és a világos barna haját, aztán sóhajtva megcsóváltam a fejem. Hogy értem el, hogy egy ilyen srác üljön mellém?
-Túlságosan hamar telt el-válaszoltam végül.
-Na igen. Elviseltem volna még egy hetet.
-Gondolom akkor neked is hamar eltelt-biccentettem.
-Sajnos igen-sóhajtott fel, majd közelebb hajolt hozzám.-Mondd, hogy nem volt semmilyen házi németből.
-Nyugi nem volt-nevettem el magam, ekkor pedig belépett a tanár az osztályba és köszöntött mindenkit.
Az óra viszonylag hamar eltelt. Scott folyton értetlenül meredt rám valahányszor megszólalt a tanár, mivel nem értett belőle semmit, én pedig szórakozottan fordítottam le a mondatokat és segítettem neki írni a téli szünetéről, majd kinevettem amikor totál összezavarodva megkérdezte tőlem, hogy mit jelent az a szó, hogy "etwas".

-Tényleg kösz, hogy segítettél-mondta amikor kiléptünk a terem ajtaján. A folyosón nyüzsögtek a diákok, én pedig próbáltam nem neki menni senkinek.
-Nincs mit-mosolyogtam rá.-Nem hittem volna, hogy ennyire nem érted a németet.
-Leragadtam annál a két szónál, hogy "ja" és "nein"-vonogatta a vállát.-Csak is neked köszönhetem, hogy négyesem van.
-Részben magadnak is. Végülis nagyon találékony volt, ahogy azt mondtad, hogy " Ich bin habe eine Hunde"-nevettem el magam.
-Ne már-röhögött fel kínosan.-Nem felejthessük el ezt?
-Nem.
-Nem vagy vicces. Kishíján lerúgta a fejem a tanár-csóválta meg a fejét.
-Dehogy is-legyintettem vigyorogva.-Bír téged.
-Aha, persze. A feje mindent elmondott. Ilyen volt-mondta, én meg felnéztem az arcára, ami dühös grimaszba torzult, barna szemei pedig a plafont figyelték. Kirobbant belőlem a nevetés.
-Hülye-löktem meg a vállammal.
-Nem jól mutattam be?-kérdezte, miközben elmosolyodott.
-De igen. Tökéletes volt-fogtam a fejem.
-Na ennyi. Lehet, hogy a drámaszakkört kellett volna válasszam a foci helyett-kacsintott rám.
-Ős tehetség vagy. Talán még bevesznek.
-Igazad van. Kipróbálom-bólintott.
-Tényleg?-néztem rá meglepetten.
-Nem-röhögte el magát, majd elnézve mellettem felsóhajtott.-Lépnem kell.
-Okés-elmosolyodtam.-Szia Scott.
-Szia-mosolygott rám aranyosan, majd lelépett. Szórakozottan sétáltam be az ebédlő ajtaján és szinte azonnal kiszúrtam a többieket. Amy épp Jennek magyarázott valamit, aki egy papír poharat tartott a kezében és néha bele kortyolt, Eric Simonnal röhögött valamin, Harry pedig Aidennel beszélt gondolom egy komoly témáról, mivel egyikük sem mosolygott. Mi baja lehet Aidennek amitől így kifordult magából?
Mély levegőt véve sétáltam oda hozzájuk és lehuppantam Amy és Harry közé. Szinte egyszerre hagyták abba amit eddig csináltak, kivéve persze Ericket, aki továbbra is valami roppant vicces dolgon vihogott.
-Sziasztok-szólaltam meg.
-Szia Lisaa-vigyorgott rám Amy a szemöldökét vonogatva, mire elröhögtem magam és meglöktem a vállammal.
-Fejezd ezt be!
-De miééért?-biggyesztette le az alsó ajkát.
-A mikulás...puttonyáért azért-vágtam rá kissé korrigálva a mondadómon, mire Amyből kitört a röhögés.
-Egyébkent milyen volt a német?-kérdezte hirtelen Jen.
-Jó-vontam meg a vállam.
-Hogy lehet a német óra jó?-nézett rám Eric összevont szemöldökkel.
-Úgy, hogy a padtársad egy dögös focista-kacsintott rá Amy, mire mindenki elhallgatott. Kínosan vigyorogva megvakartam a közepső ujjammal a szemöldököm fölött jelezve Amynek, hogy megbaszódhatna. Vette is a lapot mert kínosan felröhögött és a hajába túrva témát váltott.
-Milyen volt a hétvégétek?
-Unalmas-vágta rá azonnal Simon, én pedig hálásan pislogtam rá amiért ilyen hamar kapcsolt.
-Én olvastam-tette fel a kezét Jen. Harryre néztem aki a fejét fogva Aiden arcát fürkészte.
-Zűrös volt-felelte, majd elkapva Aidenről a tekintetét felvonta a szemöldökét.-Neked?
-Meglátogattam a nagyit-válaszoltam a lehető legtermészetesebben.-És olvastam.
-Na és neked Aiden? Milyen volt a hétvégéd?-kérdezte Jen, mire akaratlanul is a különösen csöndben ülő fiúra néztem.
-Szar-vallotta be és feszülten a hajába túrt.-Hiányzott belőle egy-két dolog.
Jen a szeme sarkából rám nézett, én pedig az alsó ajkamba harapva elkaptam róla a tekintetem és a körmeimet kezdtem nézegetni. Nem én vagyok az a dolog. Nem. Én. Vagyok. Az.
-Szívás-szólalt meg Eric.
-Az-bólintott Aiden.
Kínos csönd telepedett ránk, amit a csengő szakított meg. Jen, én és Amy szinte egyszerre ugrottunk fel.
-Akkor találkozunk a kövi szünetben-szólalt meg Jen, majd egymásba karolva ott hagytuk a fiúkat.
-Utállak Amy-sziszegtem.
-Véletlen volt. Meg amúgy is. Simán beszélhetünk róla a fiúk előtt mert nem jársz Aidennel-magyarázta, miközben elindultunk a szekrényünk felé.
-Nem akarok erről beszélni előtte-jelentettem ki.
-Szerintem beszélned kéne vele. Mármint arról ami most köztetek van. Annyival nem lehet elintézni az egészet, hogy "csak barátok" vagytok-szólalt meg Jen.-Abból soha sem sül ki semmi jó, ha nem beszélitek meg.
-Oké. Igazad van-bólintottam.-Amikor kettesben leszünk, akkor beszélek vele.
-Ajánlom is-sóhajtott Amy.-Mert nem tudlak lassan követni titeket.
-Miért nem?-kérdeztem, miközben kinyitottam a szekrényem és behajigáltam a német cuccaim, majd kirántottam a fizika füzetem.
-Mert ti ketten folyton valami bajba keveredtek.
-Adom-csettintett Jen.
-Na kösz-forgattam meg a szemeimet és becsaptam a szekrényem ajtaját.
-Igazán nincs mit-nevette el magát.

Egy unalmas fizika után elfoglaltuk az ebédlőben az asztalunkat, majd szereztünk kaját és azt majszolva kibeszéltük a fizika tanárt, aki ma kivételesen nem abba a feszülős bőrgatyába jött suliba. Igen, imádja a börgatyákat...
-Császtok lúzerek!-kiáltotta el magát valaki, majd lehuppant mellém Eric.
-Csá neked is-néztem rá.-Nyomorék.
-Hőő-meredt rám felháborodtan.-Mit képzelsz magadról? Hogy beszélsz a saját bátyáddal?!
-Nem vagytok vérszerinti tesók, Eric-huppant le Simon Eric mellé.
-Ne szólj bele, haver-kapta rá a tekintetét.-Épp nevelem őt.
-Hol vannak Aidenék?-kérdezte Amy.
-Harryvel leléptek sétálni-vonta meg a vállát Eric.
-Sétálni?-szaladt fel a szemöldököm.
-Harry beszélni akart Aidennel-legyintett Simon.-Nem sétálni mentek, hülye.
-De igen! Harry kijeltette, hogy most beszélni fognak. Aztán kisétáltak az ajtón-össze fonta maga előtt a karjait és morcosan felszegte a fejét.-Lenyúlta a pasim!
Simon, Amy és Jen felröhögött, én pedig pislogás nélkül meredtem Ericre.
-Nem említette Harry, hogy miről akar beszélni Aidennel?-kérdeztem tőle.
-Nem. Miért?-röhögött.
-Csak-felsóhajtottam.-Semmi.
-Jó csak mert tudod jól, hogy Aiden az én szerelmem meg minden-kacsintott rám.
-Aha. Tudom-morogtam és a villámmal bele túrtam az előttem heverő kajába.

A nap további részében nem sikerült egyszer sem kettesben maradnom vele. Így aztán amikor kiléptünk a suli ajtaján egyszerre könnyebbültem meg és rándult össze a gyomrom. Végig baktattam a parkolón, majd a Roverhez érve neki dőltem és vártam. Pár perc múlva meg is pillantottam, épp egy lánnyal beszélt és nevetett. Akaratlanul is összeszorult a torkom és dühösen összefontam magam előtt a karjaimat. Ez most komoly? Egész nap került és furán viselkedett velem, most pedig azzal a lánnyal... flörtől? Fogalmam sincs, de mindjárt meghajítom a telefonommal!
Amint észre vett engem elköszönt a lánytól és elindult felém. Végig a szemembe nézett, én meg álltam a tekintetét.
-Régóta vársz?-tette fel a reggeli kérdésemet mosolyogva. Mit mosolyog ez most?!
-Nem-jelentettem ki és amikor felvillantak a Rover lámpái- jelezve, hogy kinyitotta a kocsit-, bepattantam az anyós ülésre. Egy percig csak állt a kocsi mellett, engem nézett, majd megcsóválta a fejét és behuppant mellém. Hátra dobta a táskáját a hátsó ülésre és előre fordulva ráadta a gyújtást, majd kiparkolt. A példáját követve, hátra hajítottam a táskám, ami nagy koppanássan ért földet. Nagyon remélem, hogy nem volt benne semmi olyan ami eltörhetett. Elhúztam a szám és vissza fordulva bekötöttem a biztonsági övet.

A mellettünk elsuhanó tájat néztem egészen addig, amíg el nem tértünk jobbra, holott balra kellett volna. Aidenre kaptam a tekintetem.
-Nem erre kellett volna...
-Tudom-szakított félbe, miközben az utat nézte.
-Akkor meg minek...?
-Meglátod-vágott megint a szavamba, mire nagyot fújtatva össze fontam a karjaimat a mellkasom előtt.
-Utálom amikor félbe szakítanak!
Nem válaszolt de a szája sarka megrándult. Hirtelen jó kedve lett? Vagy csak javított a hangulatán az a lány?! Oké. Ideje lenne lenyugodnom.
Pár perc autókázás után lefékeztünk egy kilátó szerű parkolóba, én pedig kérdőn néztem Aidenre.
-Most már elmondod, hogy hová hoztál?
-Egy parkolóba-vágta rá továbbra is maga elé meredve.
-Azta! Ez egy parkoló?-kérdeztem olyan ironikusan ahogy csak tudtam.-Nem is tudtam. Kösz, hogy szóltál.
-Féltékeny vagy-nem kérdezte, kijelentette, miközben rám emelte a tekintetét. Közömbös arccal álltam a tekintetét.
-Nem tudom miről beszélsz.
-Féltékeny vagy Sarahra-ismételte meg és elvigyorodott.
-Dehogy vagyok!-tagadtam.
-De igen. Az vagy-bólintott, a vigyora pedig egyre nagyobb lett.
-Aiden. Ne nevettess. Miért lennék féltékeny? Csak beszéltetek-hadartam félig magamnak is, majd összevontam a szemöldököm.-Komolyan ezért hoztál ide? Hogy azt vitassuk meg, hogy féltékeny vagyok vagy sem?
-Nem. Téli tájat szerettem volna nézni-kacsintott rám, bennem pedig felment a pumpa.
-Johnson kurvára ne szórakozz velem! Egész nap szartál a fejemre most meg itt poénkodsz. Ez nem így megy!-csóváltam meg dühösen a fejem.-Nem igazodom a hangulatodhoz!
Mosolyogva nézett a szemembe, aztán egy hirtelen mozdulattal közelebb hajolt hozzám és a két tenyere közé fogva az arcom neki préselte az ajkait az enyémnek. Mindenre számítottam csak erre nem. Annyira meglepett, hogy reflex szerűen el akartam húzódni, de túlságosan magához szorított. Sóhajtva nyitottam szét az ajkaimat és hagytam, hogy szenvedélyesen megcsókoljon. Teljesen beleremegtem, ahogy a nyelve végig simított a felső ajkamon, ő pedig bele mosolygott a csókunkba. Fogalmam sincs mennyi ideig csókolt, ugyanis még arról is megfeledkeztem, hogy mi amúgy haverok vagyunk és a haverok köztudottan nem szoktak csókolózni... Lihegve szakította meg a csókunkat és elhúzódva tőlem ráhajtotta a fejét a kormányra. Úgy éreztem magam, mint aki épp lefutotta a maratont. Melegem volt, levegő után kapkodtam és a szívem úgy dörömbölt a mellkasomba, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Ez meg mi volt? Miért csókolt meg?
Hirtelen felkapta a fejét a kormányról és remegő kézzel nyúlt a kulcs után, majd elfordította, ezzel életre keltve a Rovert. A gázba taposott és a kelleténél gyorsabban parkolt ki, majd kormányozta vissza a kocsit az utcánkba vezető útra. Feszült csöndben tettük meg a haza fele vezető utat, én pedig próbáltam minél nyugodtabbnak látszani, pedig legszívesebben ráordítottam volna, hogy mondja már el mi a franc van köztünk, mert nekem tényleg fogalmam sincs...
-Sajnálom-szólalt meg, amikor lefékezett a házunk előtt. Felé kaptam a fejem. Sajnálja? Ezt kell ilyenkor mondani? Hogy sajnálom?!
Dühös mozdulattal kapcsoltam ki a biztonsági övet és kilökve a kocsi ajtaját kipattantam. Amilyen gyorsan csak tudtam átsétáltam a kocsi hátsó feléhez és kinyitva az ajtót kihalásztam a táskám.
-Hát én is sajnálom-morogtam olyan hangosan, hogy értse, majd becsaptam az ajtót és a vállamra dobva a táskám magam mögött hagytam azt az idiótát. Amint beléptem a házunkba lehámoztam magamról a kabátom, a fogasra dobtam, a táskám pedig neki vágtam a falnak. Dühös voltam. Rá és magamra is. Magamra azért mert hagytam, hogy megcsókoljon; rá pedig azért mert nem csókolhat meg csak úgy, aztán közli velem, hogy "sajnálom". Elkáromkodtam magam és a falnak dőlve mindkét kezemmel a hajamba túrtam. A francba! Elcseszett ez az egész ami köztünk van...