Az ágyamon ülve a leptopom képernyőjét bámultam, teljesen belemerülve a A tökéletes hang című filmbe, amiből a telefonom hangos csörgése zökkentett ki. Sóhajtva nyúltam érte, miközben megállítottam a filmet.
-Igen?-szóltam bele unottan.
-Hali-hallottam meg Jen hangját.
-Mi a szitu?-kérdeztem és félre raktam az ölemből a leptopom.
-Tudod, azon agyaltam, hogy két nap múlva karácsony és én még mindig nem vettem ajándékot senkinek...
-Basszus-kerekedett el a szemem.-Én sem vettem semmit.
-Akkor gondolom szeretnél találkozni velem mondjuk fél óra múlva a házatok előtt, igaz?-értette meg szórakozottan.
-Aham-vontam vállat.
-Akkor fél óra múlva-köszönt el tőlem és megszakította a hívást. Felpattantam az ágyamból és az otthoni öltözetem leváltottam egy farmerre, meg egy fekete pulcsira, majd lesiettem a konyhába, ahol apu üldögélt a telefonját nyomkodva.
-Apuu! Lépek Jennel a plázába-jelentettem ki megtorpanva az asztal előtt és rá támaszkodtam.
-Jó-bólintott és a telefonját lerakva az asztalra rám emelte a tekintetét.-Van pénzed?
-Van-válaszoltam és közelebb hajolva hozzá nyomtam egy puszit az arcára.-Majd jövök és összedobok valami kaját.
-Ne siess-intett le azonnal.-Rebecca jön ide és...
-Ohhó-vigyorodtam el félbe szakítva őt.-Ha akarod haza sem jövök, majd alszom Jennél és akkor nem zavarlak meg titeket semmiben.
-Kaját csinál-fogta a fejét és kínosan elröhögte magát.-Ne értsd félre!
-Én sosem-kacsintottam rá.-De komolyan apu. Ha vele akarsz lenni akkor majd később jövök haza vagy...
-Nem foglak elkergetni csak azért mert Becca átjön-szakított félbe.
-Akkor majd jövök-vonogattam a vállam-Szia apu! Szeretlek.
-Én is téged. Vigyázz magadra-mosolygott rám.
-Vigyázook-mondtam, majd ott hagytam őt.
Az előszobában magamra rángattam a bakancsom és a kabátom, majd felkapva a táskám kiléptem az ajtón. A hideg téli levegőtől összerezzentem és a nyakamat behúzva sétáltam végig a kerten, majd a kapun kilépve egy öleléssel üdvözöltem Jent.
-Rohadt hideg van-dideregtem.
-Ja-értett egyet és ellépett tőlem.-Van valami ötleted, hogy mit fogsz venni?
-Nincs-húztam el a számat, miközben elindultam a pláza felé vezető úton.-Neked?
-Nekem sincs-mondta és kínosan elröhögte magát.-Foggalmam sincs mit vegyek Harrynek.
-Szerintem vedd meg neki a GTA5-öst.
-Tegnap szerezte be. Ma pedig már Erickel és Aidennel játszott rajta-forgatta meg a szemeit.
-Gitárpengető?
-Karácsonyra?-vonta fel a szemöldökét.
-Jól van na!-dünnyögtem.-Mit szólsz egy új Five Finger Death Punch-os CD-hez? Tudod az amelyik nincs meg neki.
-Hm...Igazad van-bólogatott elégedetten.-Kösz.
-Nincs mit-vonogattam a vállam.-Én meg veszek apunak egy "Belépni tilos" táblát az ajtómra.
-Mit csinált már megint?-nevette el magát.
Na igen, Jen mindig tudott a kis "harcaimról" amit apuval vívok nap mint nap, és kellően ki is szórakozza magát rajtunk.
-Kiráncigált az ágyamból, aztán rávett, hogy díszítsük fel a házat-meséltem neki szórakozottan.-De aztán belevert a hóba, mert megszivattam azzal, hogy Dylan megkérte a kezem.
-Ne szivass-nevetett fel.
-Komolyan mondom-vigyorogtam rá.
-Na és hogy fogadta?
-Lehülyézett-röhögtem el magam.
-De megnéztem volna-vigyorgott.
-Na igen-vontam meg a vállam.-Ő nyert, de csak mert csalt.
-Persze-biccentett szórakozottan, majd belépett a pláza fotocellás ajtaján.-Egyébként...
-Hm?-néztem rá kiváncsian.
-Akkor most minden oké közted és az idióta között?-kérdezte félre döntött fejjel.-Csak mert, nem tudtunk beszélni miután kijöttetek a konyhából és Amyvel ezen agyaltunk eddig szóval gondoltam megkérdezem.
-Tényleg ezen kattogtatok?-kérdeztem meglepve, miközben besétáltam a lemezbolt ajtaján.
-Figyu. Amióta ez a srác a képbe került semmi sem olyan mint rég, és remélem emlékszel arra, hogy mit ígértünk egymásnak.
-Persze, hogy emlékszem. Te leszel az első akinek szólok majd ha belezúgtam valakibe-mosolyogtam rá.
-Jó, mert ha nem szólsz kinyírlak-fenyegetett meg, én meg nevetve néztem, ahogy neki lát megkeresni a CD-t. Fél óra múlva két lemezzel sétáltunk ki a lemez boltból és végig jártuk az összes üzletet a plázában.

-Szerinted apu örülne egy bicskának?-fordultam Jen felé a kinyított fekete bicskával a kezembe, mire hátra hőkölt.
-Aha-bólintott, miközben a szemét végig a bicskán tartotta.-De csukd szépen össze.
-Most mér? Tök király-vigyorogtam és végig húztam a mutató ujjam a kés élén, aminek a hegye piros csíkot hagyott maga után.-Ezt nem hiszem el!
-Megvágtad magad, mi?-röhögte el magát Jen.
-Meg-sziszegtem és összecsuktam a bicskát.-Nem is én lennék ha nem vágtam volna meg magam...
Jen csak röhögve megvárta amíg kifizetem a bicskát, majd belém karolva elindult velem a Starbucks felé.
-Meg van mindenki ajándéka?-kérdezte szórakozottan, miközben azt figyelte, ahogy leragasztom a mutató újam egy ragtapasszal.
-Öhm-rá, majd a szatyrokba néztem és biccentettem.-Apunak bicska, Beccának egy új serpenyő, Amynek egy karkötő és neked egy könyv, asszem ennyi.
-Milyen könyv?-kapta rám a tekintetét azonnal.
-Titok-vigyorogtam.-Direkt akkor vettem, amikor nem figyeltél.
-Hahh, ez esetben én is kussolok-mondta.
-Mit vettél?-tátottam el a számat.
-Mondtam, hogy kussolok-vont vállat és lehuppant az egyik asztalhoz.
-Ne már!-nyafogtam és helyet foglaltam vele szemben, a szatyraimat pedig a lábam mellé helyeztem.
-Ez van-vigyorgott rám.
-Sziasztok. Mit hozhatok?-lépett az asztalunkhoz egy srác.
-Jen?-néztem kérdőn a barátnőmre.
-Forró csoki, muffinnal-válaszolta.
-Akkor két forró csokit egy vanilliás muffinnal-néztem fel a srácra.
-Rendben-biccentett és felírta a rendelésünk, majd lelépett. Pár perc múlva két forró csokival és egy muffinnal tért vissza az asztalunkhoz
-Itt is van-jelentette ki, miközbrn lerakta elénk amit rendeltünk.
-Kösz-mosolyogtam rá.
-Hozhatok még valamit?-kérdezte.
-Nem, köszi.
Bólintott, majd elsétált.
-Na mesélj csak...Hogyan vetted rá Aident, hogy lenyugodjon?-szólalt meg Jen, miközben bele harapott a muffinjába.
-Csak beszéltem vele-rövidítettem le a sztorit.-Aztán rájött, hogy egy barom volt.
-De mondott valamit arról, hogy cigiztél?-vonta fel a szemöldökét.
-Hát...eléggé durván rám förmedt-motyogtam és bele kortyoltam a forró csokimba.-De én is rá úgyhogy kvittek vagyunk.
-Rád förmedt?
-Hát, hogy nem hitte volna el, hogy cigizni fogok meg ilyesmi-legyintettem.-De nem érdekes. A lényeg, hogy végre normálisan viselkedik.
-Túlságosan is normálisan-mondta bele kortyolva a börgébe.
-Ezt hogy érted?-vontam össze a szemöldököm.
-A hétvégén nem volt Erickel egy buliban sem... Csak szerintem fura ez?
-Biztos csak fáradt volt, vagy nem volt kedve-válaszoltam.
-Aha, biztos-vonta meg a vállát hanyagul Jen, majd a pittyegő mobiljára nézett.-A francba, mennem kell...
-Akkor menjünk-pattantam fel azonnal és egy húzásra kiittam a poharam tartalmát, ami végig égette a torkam. Krákogva tűrtem ahogy Jen kiröhög, majd a pulthoz sétálva fizettünk és elhagytuk a Starbucks-ot.
-Egyébként-bökött oldalba Jen.-A srác megbámulta a segged.
-Feladom-sóhajtottam fel unottan.-Megint egy darab húsnak néztek.
-Legalább nem kövér sertéshúnak néztek-vigyorgott rám.
-Haha-forgattam meg a szemeimet.-Honnan tudod, hogy nem annak nézett?
-Mert akkor nem bámult volna addig amíg ki nem lépünk a Starbucks ajtaján.
-Remek-forgattam meg a szemeimet.

A haza fele vezető úton megbeszéltük, hogy a karácsony utáni napon átjön hozzám és hozza magával Amyt is, hogy átadhassuk egymásnak az ajándekainak, majd a házunk elé érve megöleltük egymást.
-Előre is boldog karácsonyt-mosolyogtam rá.
-Neked is-viszonozta a mosolyom.-És vigyázz az égőkkel.
-Haha. Baromi vicces vagy-húztam össze a szemem, majd elnevettem magam.-Na jó. Szia.
-Szia-intett egyet, majd megfordult és lelépett.
Mosolyogva sétáltam be a házba, majd lerugtam magamról a csizmám és a fogasra dobtam a kabátom. Felsiettem a szobámba, ahol Sátán fogadott és a lábamnak dőrgölőzve nyávogni kezdett.
-Éhes vagy?-mosolyogtam rá, miközben felkaptam a szabad kezembe és oda sétáltam a szekrényemhez, ahova elrejtettem az ajándekokat.
Sátánnal az ölemben hagytam el a szobámat és lesétáltam a földszintre, ahol Sátán nyávogva kiugrott a kezemből, majd berohant a konyhába. Összevontam a szemöldököm.
-Úgy látszik nagyon éhes-dünnyögtem az orrom alatt és utána siettem. A konyhába lépve megtorpantam és úgy éreztem magam mint akit leforráztak. Apu a konyha pultnak dőlve egy nővel beszélt, aki háttal állt nekem. Nem kellett megfordulnia ahhoz, hogy tudjam ki az... Nagyon is jól ismertem, azt a kissé hullámos, sötétbarna hajat, és gőgős testtartást. Sátán sziszegve felugrott a pultra és elkezdett idegesen fel-alá járkálni rajta. A nekem háttal álló nő először a macskára nézett, majd undorodva felhördült és elugrott a pulttól, aztán szembe fordult velem. Olyan volt, mitha valaki gyomorszájon vágott volna. A torkom össze szorult és mély levegőt véve próbáltam nem elbőgni magam. Hét év után szemtől szembe álltam, azzal a nővel, aki a világra hozott és őszintén szólva nem voltam a legboldogabb ember a világon.
-Betty! De gyönyörű nő lett belőled!-kapta a szája elé a kezét.-Istenem! Mennyit változtál...
Sűrűn pislogva apura kaptam a tekintetem, aki megcsóválta a fejét és eltátogott egy "sajnálom"-ot.
-Mit...mit keresel itt?-nyögtem ki. A hangom alig volt több suttogásnál.
-Carlossal a környéken jártunk. Gondoltam meg nézem, mi van veled-mondta vállat vonva és mosolyogva tett egy lépést felém. Undorodva hátra ugrottam és ökölbe szorítottam a kezem. Ez most komoly? A pasiával- akiért egyébként elhagyott minket-, eljött ide és gondolta beugor megnézni, hogy még élek-e?! Az a bizonyos vörös köd ereszkedett a szemeim elé és nem tudtam vissza fogni magam. Túl sokáig vártam ezzel és muszáj volt elmondanom neki azokat a sérelmeket amiket ő okozott.
-Ne gyere közelebb-sziszegtem.
-Mi a baj Betty?-vonta össze a szemöldökét bosszúsan.
-Ne nevezz Bettynek!-kiáltottam fel hisztérikusan.-Hirtelen eszedbe jutott, hogy van egy lányod?!
-Mi ez a hangnem kisasszony?-kerekedett el a szeme.
-Komolyan azt hitted, hogy hét év után a nyakadba ugrok?-nevettem el magam kényszeredetten.-Ennyire hülye te sem lehetsz!
-Tomas!-hitetlenkedve kapta a fejét apura.-Hagyod, hogy így beszéljen velem?
-Nagy lány-vállat vont, miközben egy pillanatra rám nézett.-Tudja, hogyan kell viselkedni másokkal.
-Jól el nevelted-csóválta meg dühösen a fejét.
-Lehet az volt a baj, hogy az anyám lelépett amikor tíz evés voltam-vágtam rá automatikusan.
-Elisabeth! Fejezd ezt be!-förmedt rám.-Muszáj volt elmennem innen.
-Mert kiderült, hogy félre kúrtál apu háta mögött?-kérdeztem dühösen.-Én is ezt tenném, nyugi. Írok egy kicseszett levelet, azt lelépek!
-Ne beszélj velem így! Az anyád vagyok!
-Ohh-rá vigyorogtam.-Számomra már akkor meghaltál, amikor kiléptél azon a tetsves ajtón!
-Kölyök... nem kéne ezt-szólított meg apu.
-Hogy beszélsz velem?!-akadt ki teljesen az "anyám".
-Úgy ahogy megérdemled-jelentettem ki dühösen.-Mégis hol voltál hét évig?! Tudod te mennyire szar volt nekem anya nélkül? Persze, hogy nem tudod! Végülis neked ott volt mindig a drágalátos anyád, aki természetesen veled együtt szívódott fel! Hol voltál akkor amikor először éreztem azt hogy ronda vagyok vagy esetleg akkor amikor először próbálkozott be nálam egy srác? Hol a francba voltál az anyák napi ünnepségeken? Szülinapomkor egy rodat üzenetet nem kaptam tőled. És ne merd azt mondani, hogy sajnálod. Mert kurvára nem sajnálsz semmit bazdmeg!
Egy percig elhallgattam és vártam, hogy mondjon valamit, de csak a földet bámulta. Persze, add csak elő az ártatlant!
-Gondoltál te egyáltalán rám az elmúlt hét évben? Legalább egyszer?-kérdeztem összeszorított fogakkal, amire persze nem válaszolt. Keserűen felnevettem.
-Sejtettem. Tudod, minden okom meg van rá, hogy úgy beszéljek veled, ahogy csak akarok, mert számomra csak egy nő vagy aki életet adott nekem, aztán eldobott magától mint egy szemetet.-kényszer mosolyt erőltettem magamra.-Igazából. Kösz, hogy megmutattad milyen nem szeretnék lenni.
Felkapta a fejét és dühösen nézett a szemembe.
-Lehet, hogy még is csak az abortuszt kellett volna választanom-mondta, bennem pedig megfagyott a vér.-Nem hiszem el, hogy képes vagy velem így beszélni azok után, hogy kilenc hónapig egy dagadt bálna voltam miattad! Ráadásul alig voltam tízen nyolc éves és az iskolát sem tudtam befejezni! Érted? MIATTAD! Azt hiszed annyira nagyon akartam, hogy megszüless?! Anyámnak köszönheted, hogy élsz te hálátlan!
-Helen! Fejezd ezt be!-üvöltött rá apu.
-Ne szólj bele Tomas! Tudod jól, hogy igazam van!-fordult felé.-Ha akkor anyám hagyja, hogy elvetessem minden máshogy alakult volna! Téged felvettek volna egy jó sport suliba, én pedig nem kéne gürcölnöm amellett az idióta mellett! Nem kellett volna megszűlnöm!
Olyan volt mintha a szívembe egy kést döftek és jól megforgatták volna. Életemben nem éreztem magam ennyire megalázva és összetörve. A könnyeimet nyelve apura néztem. Tényleg elrontottam az életét?
-Ez nem igaz!-tiltakozott apu dühösen.-Lisa a legjobb dolog az életemben!
-Jajj ne hazudj már-nevette el magát.-Te magad mondtad, hogy elcseszett életünk van!
Eddig bírtam. A szám elé kapva a kezem, megfordultam és kirontottam a konyhából. Zokogva léptem bele a bakancsomba és lekapva a kabátom a fogasról kirohantam a házból. Menet közben magamra rángattam a kabátom, de egyetlen percig sem álltam meg. A könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon, miközben végig rohantam a kertünkön.
Amint elhagytam az utcánkat abba hagytam a rohanást és lassan sétálva összefontam magam előtt a karjaimat. Szörnyű volt azt hallani, hogy én voltam az aki elrontotta apu életét... Tényleg elcseszek mindent születésem óta. Talán nem kellett volna megszületnem. Talán mindenkinek a hiba vagyok az életében és általam rájönnek arra, hogy jobb ha távol maradnak tőlem.

Mire vissza kanyarodtam az utcánkba már szinte teljesen besötétedett és jéggé fagytak a lábujjkáim. Egyik ház követte a másikat és ahogy közeledtem a házunkhoz úgy zsugorodott össze a gyomrom. Nem akartam haza menni azok után, hogy akár egy ijedős nyuszi elrohantam... Ösztönösen cövekeltem le az előtt a bizonyos ház előtt és gondolkodás nélkül elindultam a bejárati ajtó felé, aztán amikor oda értem megtorpanva előtte összevontam a szemöldököm. Miért jöttem ide? Ráadásul este. Francba, megint azt csinálom amit nem kéne...
Mély levegőt véve megfordultam, majd leültem a bejárati ajtó előtti lépcsőre és átölelve a térdeimet és elsírtam magam. Pont őt fogja érdekelni mi van velem. Fenéket. Szépen elküldene és közölné velem, hogy aludjam ki magam, de az tuti, hogy ma egy szem hunyásnyit sem fogok aludni.
-Lisa?-hallottam meg egy ismerős hangot, mire ijedten felugrotta és szipogva megtöröltem a szeme.-Te sírsz?!
Dühösen megvillant a szeme és közelebb lépve hozzám a szemembe nézett.
-Lisa, ki bántott?-sziszegte, de én válasz helyett megragadtam a dzsekijét és magamhoz rántva bele fúrtam az arcom a dzsekijébe. Mély, szaggatott levegőt véve átölelt, miközben olyan közel vont magához, hogy éreztem a heves szív verését.
-Mi történt?-kérdezte suttogva. Meleg lehelletétől kiázott a hideg és szorosan lehunytam a szemem.
-Az anyám...vissza jött-böktem ki remegő hangon. Éreztem, ahogy vesz egy mély levegőt, majd az egyik kezével végig simít a hajamon, aztán hirtelen eltolt magatól.
-Basszus Lisa!-szólalt meg.-Hiszen te reszketsz! Mióta üldögélsz ide kinn?
-Nem tudom-motyogtam.-Azt sem tudom, miért jöttem ide.
-Na gyere szépen-mosolyogott rám halványan, majd az ajtóhoz fordult.
-Nem akarok zavarni-suttogtam magam elé.
-Te most viccelsz?-kapta rám a tekintetét, miközben a zsebében kutakodott, gondolom a kulcs után.-Nem zavarsz.
-De este van és anyukád...
-Anyu bír téged, és leszarom, hogy este van. Nem foglak most magadra hagyni-jelentette ki félbe szakítva ezzel engem, majd előkapva a kulcsát kinyitotta az ajtót. Akármennyire ramatyul éreztem magam ez a mondat megmelengette a szívem. Előre engedett, én pedig beléptem a meleg,fahéj illatú házba. Halkan szólt egy számomra ismeretlen, de kellemes dallamú szám és ettől újra sírhatnékom támadt. Tanácstalanul álldogáltam az egyik lábamról a másikra, miközben azt figyeltem ahogy Aiden lehámozza magáról a dzsekijét, majd lerugja a lábáról a bakancsát.
-Figyelj, én komolyan nem akarom, hogy miattam nyomott hangulat legyen itt szóval...-kezdtem halkan, de persze azonnal félbe szakított.
-Nem lesz miattad nyomott hangulat! Ne butáskodj már-intett le, majd közelebb lépve hozzám lehúzta a kabátom cipzárját. Zavartan figyeltem a mozdulatot, majd amikor rólam is lehámozta a kabátot a bakancsom felé biccentett.-Szeretéd ha attól is én szabadítanálak meg?
Hevesen megcsóváltam a fejem és lerúgtam magamról a bakancsomat.
-Na gyere-mosolygott rám aranyosan és elindult a nappali felé. Követtem.
A nappaliban lévő Emma a kandalló melletti fotelban üldögélt és egy könyvet olvasott, de amint észre vett minket felpattant és aggódva kapkodta a tekintetét köztem és Aiden között.
-Mi történt szívem?-kérdezte tőlem.
-Semmi különös-mosolyodtam el kényszeredetten.
-Azért van kisírva a szemed?-vonta fel gyanúsan a szemöldökét.
-Találkozott az anyjával-mondta Aiden és átölelte a fál karjával a vállam.-Úgyhogy most hagyd.
-Oh, rendben-szólt Emma meglepődve és együtt érzően rám nézett.-Ha kell valami szólj, oké?
-Oké-motyogtam.
-Fönn leszünk a szobámba-jelentette ki Aiden, majd meg sem várva Emma válaszát velem együtt megfordult és elindult az emelet felé.
Amint beléptünk a szobája ajtaján, oda sétált az egyik szekrényhez és elő halászott egy fekete plédet. Lehuppantam az ágyára és törökülésbe helyeztem a lábaimat, majd azt figyeltem ahogy a pléddel a kezében oda sétál hozzám. Esetlenül a hátamra terítette, majd leült mellém és a hátát az ágytámlának döntötte. Pár percig a kezét tördelve maga elé meredve az ággyal szembeni szürke szerkényt bámulta, aztán sóhajtva felém fordult.
-Akarsz beszélni róla?-kérdezte.
-Aha-bólintottam és az ujjaimat piszkálva bele kezdtem.-Jennel leléptem a plázába és amikor haza értem megláttam apuval a konyhában... Amint észre vette, hogy ott vagyok elkezdte, hogy mennyit változtam és milyen gyönyörű lettem, aztán meg akart ölelni vagy nem is tudom és én elugrottam előle. Annyira dühös voltam rá. Hét évig minimális érdekődést sem mutatott felém, csak egyetlen egy levelet kaptam tőle, amikor lelépett és baromira fájt, hogy ennyi idő után megjelent és elvárta tőlem, hogy úgy viszonyuljak hozzá mint régen. Aztán elkezdtem sértegetni és elmondtam neki azt ami hét évig bennem volt. Egyszerűen muszáj volt kiadnom ezt magamból. Ő pedig...-mély és szaggatott levegőt vettem.-Ő pedig azt mondta, hogy bárcsak abortuszra ment volna velem és hogy tönkre tettem az életét-letöröltem az arcomon végig gördülő könnycseppet.-Igazából nem is ez fájt a legjobban, hanem az, hogy állítása szerint apu életét is tönkre tettem... Tényleg ekkora probléma vagyok mindenkinek? Mert az tény, hogy mindent elcseszek, de abba még sosem gondoltam bele, hogy másnak is árthatok... Vajon mindenki eltávolodik majd tőlem mert rájönnek, hogy velem csak a baj van?
-Dehogy vagy probléma!-jelentette ki dühösen Aiden.-És felejtsd el, hogy apukád egy percig is megbánta, hogy megszülettél! Baromság amit az a nő mondott. Figyelj...-megragadta az állam és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.-Nem vagy probléma! És tudnod kell, hogy én mindig itt leszek neked!
A szájam automatikusan lefele görbült és ez volt az a pillanat amikor úgy tört fel belőlem a zokogás mint még soha. Egy pillanatig tehetetlenül nézte ahogy szarrá bőgőm magam, végül megragadta a derekam és a mellkasára húzott, majd átölelve, a hajamat kezdte simogatni. Minden egyes lélegzet vételét éreztem és az a jellegzetes illata beférkőzött az orromba, amitől szépen lassan lenyugodtam, majd a szememet lehunyva elnyelt a sötétség.