Végre péntek!
Azt hiszem soha nem vártam még így a pénteket. Egész héten rajtam csüngött Emett. Csak akkor volt hajlandó leszállni rólam ha a barátaimmal voltam. Viszont ha egyedül voltam azonnal megjelent és arról faggatott, hogy milyen kapcsolatban állok Aidennel. Párszor próbáltam kedvesen lerázni de a hét végére kezdett elegem lenni belőle és dühösen ráförmedtem, hogy hagyjon már végre békén. Azután már nem is keresett. Végülis nem tehetek róla, hogy az agyamra ment...
Jen időközben beavatta Harryt is, aki azután mindig vagy velem volt és bodyguardot játszott, vagy Aident nyugtatta, akinek kezdett gyanúja támadni, hogy valami nem oké. Igazából örültem, hogy legalább Harry tudja, mert ő nem olyan "mindenkit leütök aki a haverjaimmal szórakozik", hanem hiaggadtan átgondolja, hogy mi legyen a következő lépés és utána hozza meg a döbtését. Ellentétben Aidennel és Ericcel, akik nem gondolkoznak, csak ütnek... Amy folyton azt hajtogatta, hogy jobb lenne szólni Aidenéknek és egyszer, majdnem el is szólta magát, de szerencsére megjelent Simon, aki az elmúlt egy hétben a társaságunk új tagja lett.
Egyszóval ez a hetem maga volt az őrület.

Az ebédlőben ülve idegesen néztem a telefonom órájára, majd megkönnyebbülve felsóhajtottam. Most adja le az anyagot. Megszabadultaaam!
Találkozott a tekintetem Jennel, aki vigyorogva bólintott, jelezve ezzel, hogy vége. Amy ezt észre véve az asztalra csapott.
-Na végre basszus!-tört ki belőle.
-Végre mi?-kapta fel azonnal a fejét Eric.
-Semmi-válaszoltam és az asztal alatt bokán rúgtam Amyt.
-Áu!-kiáltott fel Simon.
-Eltévesztetted a ház számot-röhögött ki Amy.
-Bocsi Simon-mosolyogtam bűnbánóan a srácra, aki fájdalmas arccal vállat vont.
-Semmi gond.
-Na jó!-szólalt meg Aiden, mire mindenki rá nézett.-Mi a franc folyik itt?!
-Erre én is kiváncsi vagyok!-jelentette ki a mellette ülő Eric. Én és Jen össze néztünk, Amy pedig az oldalamat kezdte bökdösni.
-Semmi-vágtam rá, majd rácsaptam Amy kezére, aki felszisszent és dühösen háppogva nézett rám.
-Mondd meg nekik-tátogta.
Megcsóváltam a fejem.
-Semmi-ismételte feszülten Aiden, mire rá kaptam a tekintetem. Engem nézett és amikor találkozott a tekintetünk felvonta a szemöldökét. Világos szemeivel úgy nézett az én barna szemeimbe, mintha a lelkemig látna, amitől a nyakamon levő pihék vigyázba vágták magukat.
-Semmi-motyogtam és akármennyire is szerettem volna, nem tudtam elszakítani a tekintetem a gyönyörű szemeitől.
-Hétfő óta fura vagy-suttogta és mintha kissé közelebb hajolt volna hozzám. Az asztalunknál síri csönd támadt.
-Valamit titkolsz baby-jelentette ki és kissé félre billentette a fejét.-Miről nem tudhatok?
-N-nem titkolok semmit-makogtam.
Idegesen fújta ki a levegőt, ami miatt az arcomba lógó tincsek megmozdultak. A francba, hogy pont mellettem kell ülnöd!
-Miért hazudsz?-kérdezte.
-Nem hazudok-mondtam a lehető legmeggyőzőbben.
-Megint hazudsz-megcsóválta a fejét és most annyira hajolt közel hozzám, hogy éreztem a lehelletét az arcomon. Francba!
-Aiden fejezd be!-motyogtam elkerekedett szemekkel.
-Miről nem tudhatok?-kérdezte továbbra is suttogva.
-Fejezd. Be-sziszegtem.
-Lisa. Mondd meg, hogy miről nem tudhatok!-utasított, nekem pedig betelt a pohár és felpattantam.
-Semmi közöd hozzá!-csattantam fel, de csak épp annyira, hogy az ebédlőben lévő diákok ne vegyék észre, hogy mi folyik itt.
-Már hogy ne lenne hozzá közöm?-kérdezte. A tekintete dühösen villant meg.-Egész héten titkolóztatok! Te, Jen, Amy és Harry! Mi a picsáról tudtok, amiről nekem nem szabad tudnom? Azt hiszitek, hogy annyira hülye vagyok, hogy nem veszem észre?-a srácokra nézett és vádlón Harryre bökött.-Haver, te is nagyon jól tudod, hogy mindenről tudni akarok ami vele kapcsolatos!
-Ez nem így megy-csóválta meg a fejét.-Ő mondta, hogy nem akarja, hogy tudj róla mert kiborulsz.
-Kiborulok?-felszaladt a szemöldöke, majd újra rám nézett.-Valaki bántott?
-Mi? Dehogy is! Fejezd már be!-förmedtem rá.-Csak azért mert a haverom vagy nem kell mindenről tudj ami velem kapcsolatos! Nem vagyok a kurvád, akit minden egyes pillanatban ellenőrizhetsz!
A kitörésem után a szám elé kaptam a kezem, a többiek pedig felszisszentek. Aiden bólintva dőlt hátra és össze fonta maga előtt a karjait. A szemembe nézett és a lazasága ellenére láttam rajta, hogy megbántottam. Idegesen fordultam meg és amilyen gyorsan csak tudtam, leléptem. Egy tapló vagyok!

A mosdóig meg sem álltam, majd kicsapva annak az ajtaját berontottam és a mosdókagylóra támaszkodva a tükörképemre meredtem. Levert a víz és reszkettem. Megmostam az arcom hideg vízzel és a homlokamra téve a kezem elkezdtem fel-alá sétálni.
-A francba!-suttogtam magam elé.-Ezt most nagyon elcsesztem.
Az ajtó hirtelen kinyílt és Jen, meg Amy lépett be rajta. A csempének vetettem a hátam és sóhajtva néztem rájuk.
-Mi volt ez az egész?-kérdezte Jen, miközben becsukta az ajtót.
-Ott voltatok-mondtam.-És láttátok az egészet.
-Tudom, de...én nem értem, hogy mi a franc van veletek-tárta szét a karjait Amy.-Most komolyan olyan nehéz lett volna elmondani neki?
-Megvédtem!-tört ki belőlem.-És akkor is meg fogom ezt tenni ha megutál!
Elkerekedett szemekkel néztek rám, mire lejjebb vettem a hangerőt.
-Nem miattatok jár indulatkezelésre. Nem miattatok ütötte le a legbefolyásosabb srácot a suliban. És nem miattatok akarja mindenki megtudni, hogy milyen a magán élete!-sziszegtem.-Titeketeket nem zavarna? Jen-néztem rá.-Te nem csinálnád ugyan ezt Harryét?
-Valószínüleg megcsinálnám-bólintott, majd sóhajtva nézett a szemembe.-Csak egy gond van...
-És mi lenne az?-kérdeztem és összefontam magam előtt a karjaimat.
-Hogy én szeretem Harryt és a pasim-mondta, bennem pedig megfagyott a vér.
-Én...Eric miatt is csináltam-suttogtam.
-Persze-bólogatott Amy vigyorogva.
-Mindegy-sóhajtott megint Jen.
-Öhm...amúgy jösztök velem haza?-kérdeztem a számat elhúzva.
-Bocsi, de Harry valami filmet akar velem nézetni-mondta Jen.
-Én meg anyának kell segítsek-jelentette ki Amy.
-Remek-nyögtem fel.-Akkor megyek egyedül.
-Aiden...?
-Szerinted ezek után haza visz?-elröhögtem magam, ezzel félbe szakítva Amyt.-Hát nem.

Suli után a sálam az arcom elé húzva próbáltam védni a hűvös széltől. Hunyorogva lépkedtem lefele a lépcsőn, majd a parkolón végig sétálva magam mögött hagytam az iskolát. Hála az égnek, hétfőig a közelébe sem kell jönnöm.
A fejem lehajtva sétáltam haza felé és nem törődtem semmivel. Minél előbb haza akartam érni. Elcseszett egy péntek ez, vagy csak én vagyok a nyomorék, aki mindig mindent elcsesz... Miért kell mindig gondolkodás nélkül beszélnem? Abból soha nem jövök ki jól. A francba!
Töprengésemből egy hangos dudálas zökkentet ki, mire felkaptam a fejem és a hang irányába nézve felszaladt a szemöldököm. Lefékezett mellettem. Bosszúsan nézett rám, miközben áthajolt és kinyitotta nekem az anyós ülés ajtaját. Nem mozdultam. Totál lesokkolt, hogy képes volt utánam jönni, azok után ahogy beszéltem vele.
-Szállj már be!-mordult rám, amitől összerezzentem és beültem mellé. Becsuktam magam után az ajtót és becsatoltam a biztonsági övem. Nem mertem rá nézni. Lehajtottam a fejem és az ölemben pihenő kezemet bámultam, miközben a körmömnél lévő bőrt kezdtem piszkálni. Életemben nem voltam még ennyire feszült és ez az újjaimon is látszott. Mindegyiken seb volt, mivel a bőröm rágásával próbáltam lenyugodni az elmúlt egy hétben...
Aiden egész haza vezető úton csöndben volt. Amit teljesen megértek, mivel egy tapló voltam. Csodálom, hogy egyáltalán felvett.
Lefékezett, én pedig a fejem felemelve sóhajtva vettem tudomásul, hogy haza értünk. Bele haraptam az alsó ajkam és rá néztem. Maga elé bámulva szorította a kormányt, de annyira, hogy az ujjai elfehéredtek.
-Kösz a fuvart-suttogtam, miközben kicsatoltam a biztonsági övem. Egy bólintás volt a válasza, én pedig kinyitottam az ajtót és kikászálódtam.
A kocsit magam mögött hagyva beléptem a házunkba, ahol kellemes meleg fogadott és az én fekete cicám, Sátán.
-Szia-elmosolyodtam, felkaptam őt és magamhoz szorítva nyomtam egy puszit a buksiára. Dorombolni kezdett és az arcomhoz dörgölte az övét.
-Borzalmas napom volt-sóhajtottam, majd felsétáltam a szobámva és becsapva magam mögött az ajtót elengedtem Sátánt, aki azonnal célba vette az ágyamon pihenő macit, amit Aidentől kaptam. Az volt az új háló társa. Sóhajtva csóváltam meg a fejem és az ablakhoz sétálva felhúztam a redőnyöm, ami egész nap le volt engedve. Viszont amit a szomszéd szobában láttam ledöbbentett. Aiden egy boxzsákot püfölt félmesztelenül, fejhallgatóval a fején. Dühös volt, nagyon is. Innen is látni lehetett ahogy minden ütésnél megfeszül minden egyes izma. Tudom, hogy nem kellett volna bámulnom, de nem tudtam máshova nézni. Valószínüleg épp azt képzelte, hogy én vagyok a zsák. Kényszerítenem kellett magam, hogy elfordulhassak az ablaktól és az ágyamhoz sétálva elterültem rajta. Sátánt simogatva bámultam a plafont és próbáltam feldolgozni azt amit láttam...