Reggel az ébresztőm csörgésére ébredtem. Nyöszörgve kapcsoltam ki, majd felküzdöttem magam ülő helyzetbe és hangosan felnyögtem. Mindenem fájt...A torkam kapart, nem kaptam levegőt és a szemem is égett. Ki az a peches aki a suli második hetén már képes megnáthásodni? Na ki? Hát persze, hogy én...

Kikászálódtam az ágyamból, ami következtében megszédültem és a fejembe fájdalom nyilalt. Lassan levánszorogtam a lépcsőn, majd a pultnak támaszkodva tüsszentettem egyet.
-Jó reggelt kölyök!-lépett be apu a konyhába, majd összevonta a szemöldökét és hozzám sétálva közelebbről is megvizsgált.-Minden oké? Nagyon sápadt vagy...
-Mindenem fáj-szólaltam meg, de a hangom erőltetett suttogás lehetett.
-A francba-morogta, miközben a homlokamhoz nyúlt.-Lázas vagy. Mikor szedted össze ezt a nyavaját?
-Tegnap-suttogtam.
-Azt ne mondd, hogy zuhogó esőben sétáltál haza!
-De...-bólintottam.
-Az Istenit Elisabeth! Miért nem jöttél vissza?-kérdezte dühösen.
-Nem akartam elrontani az estédet-mondtam hangosabban, ami miatt köhögő roham tört rám. Besétált a pult mögé és töltött nekem egy pohár vízet, majd a kezembe nyomva azt dühösen nézett rám.
-Neked el ment az eszed-csóválta meg a fejét.-Itthon sem tudok maradni...
-Nem gond-motyogtam, miután elmúlt a rohamom.
-De igen! Csinálok neked teát, délután pedig elviszlek a dokihoz. A francba te kölyök minek kell folyton azt csinálnod amit nem kéne?-kérdezte, miközben neki látott a teámnak.
-Legalább jól érezted magad?-préseltem ki magamból. Rám nézve elmosolyodott és megcsóválta a fejét.
-Igen, de ezért még számolunk!-mondta, majd a nappali felé mutatott.-Most pedig feküdj vissza szépen, mindjárt viszem a teád.
Elmosolyodtam, majd átsétálva a nappaliba elterültem a kényelmes kanapénkon és sóhajva lehunytam a szemem. Pár perc múlva apu lépett oda hozzám, betakart egy pléddel és letette mellém a telefonom-tudja, hogy anélkül meghalnék-, majd az egyik kezében egy bögre teával, a másikban pedig egy csomó gyógyszerrel tért vissza hozzám. Segített felülni és a kezembe nyomta bögrét, majd nyomott egy puszit a hajamba.
-Szedd be ezeket és pihenj. Felhívtam az osztályfőnököd, hogy ma nem mész be-mondta.-Próbálok minél hamarabb haza érni, rendben?
Bólintottam, miközben a teámat kortyolgattam, apu pedig lelépett. Felkaptam a telefonom és írtam a többieknek, hogy ma nem megyek suliba, persze azonnal vissza írt mindenki így a házat ellepte a telefonom folytonosan ismétlődő pittyegő hangja.

Jen: Gyógyulj meg! ❤Majd átküldöm azokat a leckéket amik kellenek és figyelek mindenre😊

Amy: Jujj! Gyógyulj meg Lisaa!💗 Hiányozni fogsz😔

Harry: Gyógyulj meg cicamica😉 Aludj helyettem is😭

Eric: HŐŐ! Itt hagysz ezekkel a barmokkal és te otthon döglesz?! Mikor mehetek át hozzád elkapni?😏 Egyébként gyógyulást!😁

Mosolyogva tettem le a telefonom a fejem mellett levő asztalkára, majd beszedtem a gyógyszereim és jól bebugyolálva magam elaludtam. Három óra folytonos alvás után képes voltam arra, hogy végre átöltözhessek az otthoni cuccaimba és fogat mossak. Miután megreggeliztem vissza tértem a nappaliba és a kanapéra huppanva újra betakaróztam és a telefonomat felkapva benéztem a közösségi oldalaimra. Időközben újra elnyomott az álom, négy órakor pedig arra ébredtem, hogy Sátán oda bújik hozzám.

-Kölyök, ideje lenne mennünk-lépett be a nappaliba apu.
-Mikor jöttél haza?-ültem fel és az ölembe húztam Sátánt.
-Nem rég-vont vállat.-Egyébként Rebecca üzeni, hogy gyógyulást.
-Kösz-motyogtam és tüsszentettem egyet.
-Egészségedre-nevetett fel apu.

A dokinál nem volt semmi érdekes. Megvizsgált, majd közölte, hogy van egy kis tüdőgyulladásom és kiírt egy hétre a suliból. Kaptam gyógyszereket és egy könyvet aputól, hogy ne unatkozzak otthon. Remek, egy hétig rohadhatok otthon. Persze apu kellően lecseszett amiért ilyen hülye voltam de én láttam a szemébe, hogy hálás nekem azért amit tettem még akkor is ha tüdőgyulladásos lettem.

-Na mi a diagnózis?-kérdezte Jen, amikor a szobámban ülve felhívtam őt.
-Tüdőgyuszival végre sikerült összejönnöm-mondtam, mire felröhögött.
-Sokáig!
-Köszönjük-bólintottam.
-Na és kábé mennyi idő amíg vele vagy?-szólt bele Amy.
-Hát ha már ki vagyok hangosítva akkor hivatalosan is kijelentem, hogy egy hét-válaszoltam.
-Uhh, az sok idő-nyögött fel.
-Az-sóhajtottam.-De legalább kaptam aputól könyvet.
-Áhh azért megérte-mondta cinikusan Jen.
-Tudom-nevettem fel.
-Jé! Hörögve röhögsz-röhögte el magát.
-Ne na! Nem fair röhögni a röhögésemen-mondtam felháborodva.
-De vicces.
-Amúgy, hogy lettél beteg?-kérdezte Amy.
-Sétáltam az esőben.
-He? Romcsi hangulatod volt?
-Nem-mosolyodtam el.-Nem volt pénzem taxira és nem akartam aput és Rebeccát zavarni, mert elküldtem őket vacsizni.
-Óóó! Koppant. Grat Lisa-tapsolt Jen.
-Kösz-sziszegtem, miközben eltartottam a fülemtől a telefont és köhögni kezdtem.
-Oké ez tényleg tüdőgyuszi. Kigyúrta magát mi?-ciccegett Amy.
-Ja-bólintottam.-De nem nagyon jön be a mostani éne...
-Folytogat mi?-röhögték el magukat egyszerre.
-El sem tudjátok képzelni mennyire.
-Hát akkor gyógyulást neked! Majd még beszélünk-köszönt el tőlem Jen.
-Oké. Sziasztok-mondtam és megköszörültem a torkom.
-Szia-mondták egszerre, majd megszakították a hívást, én pedig elterültem az ágyamon. A telefonom képernyőjét bámulva felsóhajtottam, majd félre dobtam azt. Nem írt... Nyílván nem várom el, hogy hosszú szöveget írjon, hogy mennyire sajnál, de azért egy "Gyógyuláast te idióta" jól esett volna. Mindegy is. Már hozzá vagyok szokva, hogy csak öt emberben bízhatok, az pedig apu és Jenék. Haverok, mi?
Dühösen fordultam a fal felé, majd a szemem lehunyva elnyomott az álom. Kit érdekel Aiden? Mert engem egy cseppet sem!

***

Az idő csiga lassusággal haladt, én pedig egész héten aludtam és olvastam. Apu mindig hamarább szabadult el az örsről és folyton gyógyszerrel és kajával tömött, holott megmondtam, hogy tudok magamra főzni. Persze ha beteg vagyok mindig úgy kezel mint egy öt évest, úgyhogy hiába erőlködtem, nem hagyott béken. Délutánonként Jen és Amy mindig átjöttek, hogy szórakoztassanak néha pedig Harry és Eric is csatlakozott hozzánk, persze olyankor aput elküldtem, hogy ne hallgassa a baromságainkat. Aidenről pedig nem tudtam semmit. Jenék nem beszéltek róla én pedig nem kérdezősködtem, nehogy félre értsék, így olyan volt mintha az elmúlt egy hetet álmodtam volna, ami amúgy nem lenne baromság, mivel sokszor volt olyan álmom amibe annyira beleéltem magam, hogy azt hittem az a valóság, aztán feébredtem. Merthát muszáj felébredni...

Ma is az ágyamba hemperegtem Sátán és egy film társaságában, amikor kopogtak az ajtómon. Mivel tudtam, hogy Jen és Amy az, így eldünnyögtem egy "gyere be"-t, majd kikapcsoltam a Tv-t és felültem. Az ajtó kinyílt, nekem pedig elkerekedett a szemem. Belépett a szobámba, majd rám nézve halványan elmosolyodott. Persze, biztos szórakoztatta, hogy piros orral és felkontyolt kócos hajjal láthat, totál kómásan... Na de várjunk csak! Nem álmodtam azt, hogy ő a haverom? Ahogy azt sem, hogy elvitt a vidámparkba és majdnem megcsókolt? Egyáltalán mit keres itt? Eszébe jutottam vagy mi a franc?!
-Mit keresel itt?-kérdeztem és megköszörültem a torkom. Becsukta maga mögött az ajtót és a táskáját ledobva a fotelom mellé lehuppant.
-Elhoztam neked a házikat-válaszolta mosolyogva. Na nem! Nem törsz meg ilyen könnyen!
-Kösz. Add ide és el is húzhatsz-fontam össze magam előtt a karjaimat.
-Mi a gond?-billentette félre a fejét és alaposan végigmért. Feszengve Sátánra néztem és megsimiztem a fejét. Miért zavar ha így néz rám?
-Semmi-motyogtam, mire felsóhajtott és kiemelve két füzetet a táskájából felállt.
-Az a bajod ami szombaton történt?-kérdezte hirtelen, nekem pedig kihagyott egy dobbanást a szívem és zavartan pillantottam fel rá.
-Csak add ide és húzz innen-sziszegtem. Ledobta a füzeteit az íróasztalomra, majd rám nézett.
-Tehát ez a bajod-állapította meg és nagyot nyelve a hajába túrt.
-Nem!-csattantam fel.-Nem az a bajom ami akkor történt! Igazából azt sem tudom mi történt...Mindegy, felejtsük el!
-Akkor mi bajod?-vonta fel a szemöldökét és pár pecig mintha megkönnyebbülést véltem volna felfedezni az arcán. Dühösen merdtem rá és nem tudtam uralkodni magamon...
-Hirtelen eszedbe jutott, hogy nem vagyok suliba?-tört ki belőlem.-Tudod szép kis barát vagy! Egész héten nem voltam suliba és annyi nem tellett tőled, hogy "Gyógyulást te idióta". Értem én, hogy elfoglalt vagy, meg minden szar, de ha már a haverom vagy akkor örülnék neki ha néha napján eszedbe jutnék-hadartam és gúnyosan megnyomtam a "haver" szót.
-Sajnálom-suttogta.
-Mindegy nem érdekel, végülis attól nem leszek jobban, hogy írsz úgyhogy nem számít. Kösz a házikat, remélem kitalálsz-mondtam és az ajtó felé böktem. Nem mozdult. Csak állt és nézett engem, végül felsóhajtott és az ágyamhoz sétálva lehuppant rá.
-Mondd te süket vagy?-meredtem rá hitetlenül.
-Büntetésben voltam-nyögte ki. Elnevettem magam.
-Anyuci bezárt?-kérdeztem gúnyosan.
-Délután ötig a suliban kellett maradnom, utána anyám értem jött és elkobozta a kibaszott telefonom! Plusz szobafogságban vagyok. Ciki, nem ciki. Ez van.
-Mi? De miért?
-Volt egy összetűzésem. Ennyi az egész-vallat vont, majd rám nézve kisfiűsan elmosolyodott.-Sajnálom, hogy nem írtam.
-Kivel volt összetűzésed?-faggattam tovább, figyelmen kívül hagyva a bocsánat kérését.
-Muszáj ezt?-sóhajtotta.
-Igen-vágtam rá.
-Nem lehetne hagyni az egészet a francba?
-Aiden-szóltam rá felháborodva.-Tudni akarom, hogy mibe keveredtél!
-Ennyire törődsz velem?-vigyorodott el.
-Nehogy elhidd-intettem le.-Szóóval?
-Adam-bökte ki.
-Mit csináltál vele?-kaptam a szám elé a kezem.
-Semmi különöset-vont vállat, miközben az ökölbe szorított kezét bámulta. Elkerekedett a szemem.
-Te behúztál neki?
-Be-bólintott.
-De...de miért?
Maga elé meredve fokozatosan összeszűkült a szeme, az álkapcsa pedig összeszorította. Összevontam a szemöldököm a reakcióját látva.
-Soha ne szajházza le a barátnőmet!-sziszegte,nekem pedig a "barátnő" szó hallatán összeszorult a gyomrom.
-Le...leszajházott?-nyögtem ki végül.
-Ja-bólintott. Köhögő roham tört rám, Aiden pedig kizökkenve a pszichopata bámulásából felém fordult és a kezembe nyomta az éjjeli szekrényemen levő poharat. Bele ittam, miközben folyamatosan őt néztem.
-Hát...kösz, hogy megvédtél-mondtam és lettem a poharam.
-Alap-vont vállat, mint akinek ez nem jelent semmit, majd megragadta a kezem és rákulcsolta az ujjait az enyémre. Persze, alap, hogy miattam leütöd a suli lebefolyásosabb srácát és utána elviseled a büntetést. Tök normális dolog ez, nem?
-Amúgy hogy jöttél be?-kérdeztem és úgy döntöttem, hogy nem ez a megfelelő alkalom agyalni.-És mintha azt mondtad volna, hogy szobafogságban vagy...
-A faterod beengedett-vigyorgott rám.-És megszöktem anyám elől.
-Ez most komoly?-nevettem fel hitetlenül, mire vállat vont és aranyosan mosolyogva közelebb hajolt hozzám.
-Muszáj volt lássalak.
Okké, Lisa nem érted félre. Ő a haverod!
-Hát...kösz-nyögtem ki, mire elnevette magát és nyomott egy puszit az arcomra.
-Hiányzott a hülye fejed.
-Nekem is a tiéd-sóhajtottam. Már azt hittem, hogy az egészet álmodtam...
-Na de asszem lépek, mielőtt anyám észre veszi, hogy eltűntem-húzta el a száját, amitől felnevettem.
-Sok sikert!
-Kösz-bólintott és felállt, majd a vállára kapta a táskáját és az ajtóhoz lépett.-Aludj jól baby!
-Te is Aiden-csóváltam meg a fejem.
-Ja és gyógyulást-kacsintott rám, majd elhagyta a szobám. Vigyorogva dőltem hátra az ágyamba és a tenyerembe temettem az arcom. Ki fog készíteni ez a srác...