Hunyorogva léptem ki a házunk ajtaján és végig sétálva a kertünkön lecsaptam a szemem elé a napszemüvegem. A sötétkék Rover szokás szerint rám várt benne Aidennel, aki csak úgy vigyorgott mint a tejbetök. Nem akarom tudni, hogy ki és hogyan dobta fel ennyire... A fogamat csikorgatva kinyitottam az anyós ülés ajtaját, behuppantam mellé, majd becsatoltam a biztonsági övem.
-'Reggelt-morogtam oda neki.
-A tiéd, mi?-kérdezte szórakozottan, mire összeszaladt a szemöldökkel felé fordultam.
-Mi van?
-A rovásírás a karkötőn-magyarázta és szélesen elvigyorodott.-Még aznap este rákerestem és az jött ki hogy "MINE", vagyis "ENYÉM". Szóval, mi is a tiéd?
-A kedvenc szavad vésettem belé-rántottam meg a vállam közömbösen.-Semmi sem az enyém.
-Aha-bólintott szórakozottan, majd kikormányozta a Rovert az utcánkból és továbbra is vigyorogva balra kanyarodott. Dühösen összehúztam a szemem. Egész hétvégén egy időzített bomba voltam, ami miatt kábé minden apróságon kiborultam és sírva fakadtam. Például azon, hogy nem tudom lecsavarni az ásványvizes palack kupakját. Ha jól emlékszem talán kilencedikben fordult elő utoljára ilyen velem, úgyhogy apu betudta annak, hogy csak stresszes hetem volt. De még mennyire stresszes! Ez az idióta pedig azt hiszi, hogy azért vésettem a karkötőbe azt az átkozott szavat, mert nekem is birtoklási problémáim vannak.
-De most komolyan-feltoltam a hajamra a szemüveget és hevesen megcsóváltam a fejem.-Ne hagyd rám!
-Nem hagyom-felém pillantva elmosolyodott.-De tetszik a tény, hogy most már te is a tiédnek tekintesz.
-Neked elment az eszed!-csattantam fel.-Veled ellentétben nekem nincsenek birtoklási problémáim és meg tudom különböztetni a tárgyakat az élőlényektől!
-Miért? Mi a különbség?-kérdezte szórakozottan nézve rám, nekem pedig betelt a pohár. Dühösen fújtatva elfordultam, és visszafolytottam a kitörni készülő káromkodásomat.-Oké, nyugi. Csak vicceltem.
Éreztem ahogy a tenyere rásimul a térdemre, amit szinte azonnal le is löktem. Na nem! Ezt nem fogjuk játszani! Velem nem fogsz szórakozni!
-Most mi bajod?-kérdezte. A hangjában már nyoma sem volt a reggeli jókedvének.
-Nincs semmi bajom. Hagyjál!-vágtam rá dühösen.
Felsóhajtott, majd leparkolt a suli elé, én pedig meg sem várva, hogy leállítsa a kocsi motrát kitártam az anyós ülés ajtaját, kipattantam és ott hagyva őt besiettem az épületbe. Azt sem tudtam, hogy pontosan miért vagyok ilyen dühös, végül is az sem biztos, hogy Hazel sokat fog velünk lógni. Ki tudja? Talán másik suliba fog járni és a miénket messziről elkerüli. Én naiv ezt is elhittem és mit sem sejtve siettem németre, ahol egy kiadós dolgozat írás után Scottal az oldalamon sétáltam végig a folyosón.
-Hogy sikerült a meglepetés buli?-kérdezte mosolyogva.
-Jól, asszem-vontam vállat.
-Asszed?-nevette el magát.-Mi nem tetszett neki?
-Nem vele volt a gond-sóhajtottam fel.-Megjelent az egyik régi haverja.
-És az miért rossz?-szaladt össze a szemöldöke.
-Mert az illető lány?-néztem fel rá unottan.
-Ohh-zavartan megcsóválta a fejét.-És...?
-És rátapadt a csaj mint egy matrica. Csodálkozom, hogy nem jött Aidennel amikor kikísért-forgattam meg a szemeimet, miközben beléptem az ebédlő ajtaján.
-Hogy néz ki?-kérdezte Scott résnyire húzott szemekkel. Nyitottam a szám, hogy pontos leírást adjak, amikor megakadt a szemem az asztalunknál és összeszaladt a szemöldököm. Ott ült pontosan Aiden és Eric között és épp nevetgélt valamin. Szőke haja továbbra is idegesítően tökéletes volt, egy fehér pólót viselt, aminek most viszonylag normális volt a dekoltázsa.
-Nézd meg te magad-sziszegtem dühösen.
-Hol...? Jajj igen!-elismerően füttyentett egyet, mire felé kaptam a tekintetem és visszakézből mellkason vágtam.
-Scott Willson! Most kinek a pártján állsz?
Elnevette magát és a vállamat átölelve magához húzott.
-A tiéden. Bocs Lisa-nevetett.
-Akkor ne fütyöréssz itt nekem!-akadtam ki.
-Nyugi. Te jobb csaj vagy-kacsintott rám, belőlem meg kitört a röhögés.
-Aham. Kösz Scott-lelöktem a karját a vállamról és röhögve intettem egyet.-Ha esetleg nem találkoznánk kinyírt a vihogásával.
-Ha nem bírod ülj át hozzám-komolyodott el.
-Kibírom-sóhajtottam fel.-És amúgy sem akarok a nyakadon lógni.
Megvonta a vállát.-Nem lógsz a nyakamon.
-Még-vigyorodtam el.-Szia Scott!
-Szia-nevette el magát, majd felcsóválva elindult az asztalához, ahol már várták a haverjai. Vettem egy mély levegőt és megfordulva oda siettem az asztalunkhoz, majd lehuppanva Jen és Amy közé vigyorogva köszöntöttem mindenkit. Harry és Simon vissza is köszöntek, de Aiden Erickel együtt Hazellel foglalkozott és szart a fejemre. Kösz haver ez igazán jól esik.
-Mit keres ez itt?-kérdeztem olyan halkan, hogy csak Jen és Amy hallja.
-Képzeld-forgatta meg a szemeit Amy.-Ide fog járni, mivel részt vett abba a hülye cserediák programban.
-De jó!-jelentettem ki gúnyosan.-Ez egyre jobb.
-Nekem mondod? Ha Amy nem fog le behúzok egyet neki-morogta Jen.
-Miért?-kérdeztem visszafojtott mosollyal.
-Ne simogassa a pasim!-fortyant fel.
-Pff-megforgattam a szemeimet, majd Hazelre néztem és felkönyökölve az asztalra rá mosolyogtam.-Hazel, igaz?
-Igen-bólintott.-Te pedig Lisa.
-Ja-biccentettem.-Hogy tetszik a sulink?
-Eddig minden nagyon király és a tanárok is kedvesek-mosolyodott el. Persze, mert a legtöbbjük férfi és odáig vannak az olyan... aranyos lányokért mint te.
-Na igen, kedvesek-vigyorodtam el gonoszan.-És mondd csak meddig maradsz itt?
-Lisa!-szólt rám Aiden, mire kérdőn rá néztem. Feszülten figyelt engem.
-Most mi van? Cserediák és azok köztudottan nem maradnak itt-közöltem vele olyan flegmán ahogy csak tudtam és visszafordultam Hazelhez.-Szóval?
-Nyár végéig-mondta összevont szemöldökkel.-Ha jól tudom addig anyuék befejezik a projektet amin dolgoznak.
-Az szuper-vigyorogtam. A picsába!-És gondolom nem most végzel a sulival.
-Nem. Még van addig egy évem-vonta össze a szemöldökét gyanakodva.
-Mázlista-kacsintottam rá. Hallottam, ahogy Jen levegő után kapkodva próbálja visszafojtani a röhögését, ettől pedig mosolyoghatnékom támadt.
-Egyébként jó ez a póló-dicsértem meg hatalmas vigyorral az arcomon.-Hol vetted? Én is szeretnék egy ilyet. Bár az igaz, hogy én nem büszkélkedhetek ilyen dekoltázzsal...
-Lisa most már fejezd be!-csattant fel hirtelen Aiden, mire felvont szemöldökkel felé fordultam.
-Mit?-kérdeztem pimaszul mosolyogva.-Csak beszéltem vele.
-Beszéltél vele-ismételte meg dühösen.
-Jajj bocs!-kaptam a szám elé a kezem és Hazelre néztem.-Nem tudtam, hogy nem szabad veled beszélni. Következőkör légyszíves szólj, hogy Aiden megtiltotta!
Hazel összezavarodva kapkodta a tekintetét köztem és Aiden közt, Harry, Simon és Eric hitetlenül, Amy és Jen pedig szórakozottan nézett rám.
-Te megkattantál!-jelentette ki határozottan Aiden.-Átlátok rajtad Elisabeth!
-Jó neked-biccentettem szórakozottan és felpattanva az órámra néztem.-Fizika jön. Jen, Amy jöttök?
-Igen-pattant fel vigyorogva Amy.
-Persze-kászálódott fel Jen is.
-Akkor kövi szünetben-köszöntem el tőlük és belekarolva Amybe és Jenbe elhagytam az ebédlőt. A folyosóra lépve szinte egyszerre robbant ki belőlünk a hisztérikus röhögés és végigsétálva figyelmen kívül hagytuk a minket megbámuló diákokat. Ha akartuk, akkor sem tudtuk volna abba hagyni.
-Milyen póker arcod volt már!-vihogta Amy, amikor megálltunk a szekrényünk előtt.
-Nem hiszem el! A csaj kajak azt hitte, hogy kedves vagy hozzá-dőlt a szekrényemnek Jen röhögve.-Olyan mint a pincénkbe vezető lépcsősor... sötét és korlátozott!
Felvihogtam és neki dőlve a szekrényem melletti falnak a tenyerembe temettem az arcom. Nekem ez a nap túl sok volt és még hátra volt a java! Észre sem vettem, hogy időközben Amy és Jen elhallgattak, csak akkor amikor meghallottam egy roppant dühös hangot.
-Jól szórakozol?
Elkomorodva néztem fel az előttem álló Aidenre, aki összefont karokkal, dühösen meredt rám.
-Hali-nyögtem ki.
-Lehetne, hogy egyedül hagytok?-fordult Jenék felé, mire bólintottak és... és leléptek. Összehúztam a szemem. Gyávák!
-Oké. Hozom a kötelet-biccentettem Aidennek.-Melyik lámpára szeretnél felakasztani?
Dühösem megrázta a fejét és közelebb lépett hozzám. Mindkét kezével megtámaszkodott a fejem mellett. Nyeltem egyet.
-Elmondanád, hogy mégis mi bajod van Hazellel?-kérdezte. Csak nem megbántottam a szív szerelmét? Hüpp-hüpp.
-Semmi-vontam vállat szem forgatva.-Na és most, hogy ezt megbeszéltük mennem kell órára.
-Nem mész te sehova!-jelentette ki dühösen.-Szépen kibököd, hogy mégis miért vagy ilyen szemét Hazellel! Elég volt a menekülésből!
-Menekülés?-szaladt össze a szemöldököm.-Te beszélsz menekülésről? Aki nem tudja eldönteni, hogy mit akar?
-Magas labda, mi?-biccentett elismerően, miközben annyira közel hajolt hozzám, hogy éreztem az ajkaimon a lehelletét.
-De még mekkora-suttogtam a szemébe nézve. Már nyoma sem volt a dühös csillogásnak a szemében.
-Szeretnéd, hogy lecsapjam?-kérdezte lenézve a számra. Ott álltunk a suli folyosóján és valószínüleg mindenki minket bámult, de abban a pillanatban leszartam. Szartam a pletykákra és mindenki fejére. Csak azt akartam, hogy lecsapja az a rohadt labdát és mutassa meg, hogy igen is én tartozom hozzá nem pedig az az idióta Hazel. A számat benedvesítve pillantottam le a dús ajkaira ezzel jelezve neki, hogy cselekedhetne, de ő várt. Hallani akarta.
-Minden oké?-hallottam meg egy ismerős hangot, mire Aiden arca eltorzult a dühtől és ökölbe szorítva a kezét ellépett tőlem.
-Minden a legnagyobb rendben, Willson-vetette oda neki.
-Akkor talán leléphetnél-biccentett és a szeme sarkából rám pillantott. Aiden is felém nézett. Tanácstalanul és valószínüleg rákvörös fejjel meredtem a két fiúra. Az egyik nyugodtan és mosolyogva a bal felemen, a másik pedig pontosan előttem állt és szinte őrjöngött a dühtől. Az ökölbe szorított jobb kezén kidagadtak az erek. Félő volt, hogy nem sokáig tudja türtőztetni magát és hamarosan neki fog rontani Scottnak, így Scott fele léptem, mert valahogy éreztem, hogy engem nem bántana. Aiden egy fura morgás szerű hangot hallatva hátrált egy lépést, mintha gyomorszájon vágták volna. Szaggatottan kifújtam a levegőt. Könyörgöm ne ronts neki! Mélyen a szemembe nézett, majd a hajába túrva feszülten elröhögte magát, megfordult és elviharzott.
-Jézusom-suttogtam magam elé. Azt hiszem, hogy még soha nem láttam ilyen dühösnek Aident. A folyosón levő diákok csalódottan felsóhajtottak, amiért elmaradt a bunyó és folytatták amit eddig csináltak. Pletykáltak, a szekrényükben kutatodtak, beszélgettek, nyálcserét váltottak.
-Mit akart?-kérdezte Scott rám nézve.
-Nem tudom-motyogtam és erőltetetten elmosolyodtam.-Kösz, hogy segítettél.
-Nincs mit-vonta meg a vállát.-Keményen berágott. Ezek után haza sem merek menni egyedül.
Erőtlenül felnevettem, majd kinyitottam a szekrényem ajtaját, előhalásztam a fizika könyvem és füzetem.
-Halál-listás vagyok-csóválta meg a fejét.-Hát asszem ideje végrendeletet írnom.
Teljes erőmből bevágtam a szerkény ajtaját, ami hangos csattanással zárult be. Ez kurvára nem volt vicces!
-Mennem kell órára-jelentettem ki.
-Oké. Bocs-tette fel a kezét.-Csak nem bírom amikor az a seggfej így bánik veled!
-Így?-néztem fel rá kérdőn.
-A falhoz szorított!-idegesen a tarkóját kezdte vakargatni.-Ki tudja mit csinál veled ha nem lépek közbe?
Megcsókolt volna? Megcsóváltam a fejem. Higgadj le Lisa!
-Nem bántana!-jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.
-Én nem úgy láttam!-rázta meg a fejét.
-Oké! Scott ehhez szerintem neked nincs közöd-húztam össze a szemem.-Nagyra értékelem, hogy próbálsz nekem segíteni, de túllépsz egy határt!
Összeszorította a száját, majd sóhajtva széttárta a karjait.
-Igazad van. Bocs, hogy beleszóltam.
-Mennem kell-suttogtam, majd meg sem várva a válaszát kikerültem őt és ott hagytam.

Pontosan a tanár előtt estem be a terembe, így Jen és Amy nem tudtak kifaggatni. Egyenlőre. Az egész órát feszülten ültem végig és azon agyaltam, hogy miért utálja egymást ennyire a két fiú. Még egy rohadt táblázatot is csináltam hátha megtudok valamit. Felírtam mind a két fiúnak azon tulajdonságát ami közös és ezáltal arra a következtetésre jutottam, hogy mindkét fiú kemény óvó-védő ösztönnel rendelkezik, vagyis mind a ketten betegesen meg akarnak védeni, bár Aidennél közre játszik a birtoklási problémája is. Birtoklási probléma. Hm... vajon Hazelt is a sajátjának tekinti?

-Na mi volt?-kérdezte Jen, amikor óra után mind a hárman egy tálca kajával kiléptünk ez ebédlő udvarra vezető ajtaján
-Gyávák vagytok. Az!-dühöngtem.
-Jaj ne már! Úgy nézett ránk, hogy azt hittem menten kinyír-csóválta meg a fejét Amy.
-Mindegy. Úgy sem tudta meg, hogy mi bajom Hazellel. Scott közbe lépett-rántottam meg a vállam.
-Meséld már el mi volt!-kérte Jen, én pedig sóhajtva bele kezdtem. Mindent a lehető legpontosabban meséltem el, a lányok pedig tágra nyílt szemekkel hallgatták.
-Húú ez de durva!-ámult el Amy, amikor végre befejeztem a mesélést.
-Ja-bólintottam és lehuppantam az egyik napsütötte asztalhoz. Mivel ma már a szokásosabbnál is melegebb volt, így kiültünk az udvaron levő asztalokhoz. A gyomrom éhesen megkordult.
-Kemény lehetett-ismerte el Jen.
-Ne is mondd. Azt sem tudtam mit csináljak-temettem a tenyerembe az arcom.
-Mennyi balhé fog még veled történni?-sóhajtotta Jen.
-Fogalmam sincs-lecsaptam a kezem az asztalra és neki láttam a pulykás szendvicsemnek.
-Egyáltalán minek avatkozik bele mindenbe ez az Scott?-vonta össze a szemöldökét. Megrágtam a számban levő falatot, lenyeltem majd megcsóváltam a fejem.
-Nem avatkozik bele mindenbe csak...
-Csak nem tetszik neki ahogy Aiden a falnak szegez és épp meg akar csókolni a szeme láttára-egeszítette ki Amy.-Vagyis féltékeny.
-Jaj hagyj már a hülyeségeiddel!-intettem le.
-Meg akart csókolni, emlékszel?-kérdezte Jen, miközben beleharapott a kézében tartott zöld almába.-Vagyis bejössz neki. Aiden nem hiába dühös valahányszor vele lát. Szerintem fél, hogy Scottot válaszod helyette.
-Ez baromság!-fakadtam ki.-Egyébként pedig ő is tök jól el van Hazellel!
-Azért mert ő is az egyik régi haverja?-húzta el a száját Amy.
-Akibe mellesleg szerelmes volt?-kérdeztem unottan és újra bele haraptam a szendvicsembe.
-HOGY MI?!-visítottak fel egyszerre.
-Ja-rántottam meg a vállam.-Szerintetek miért utálom a csajt?
-Oké, nekem ez sok-motyogta Amy és megtámasztotta az öklével a homlokát.
-Persze, hogy pontosan akkor bukkan fel amikor egy hajszálnyira voltam attól, hogy minden normális legyen-sziszegtem.
-Ezt hogy érted?-húzta össze a szemét Jen.
-Hát-beleharaptam a szendvicsembe és megrágva azt lenyeltem, majd belekezdtem.-Tudjátok pénteken én és Aiden a konyhában voltunk amikor csöngettek az ajtón.
-Igen tudjuk-bólogattak.
-Na, hát ott... hogy is mondjam?-húztam el a számat.
-Tudhattam volna. Téged nem lehet egy szobában hagyni vele kettesben mert rögtön egymásnak estek-sóhajtott fel Jen.
-Nem ez a lényeg na!-csóváltam meg a fejem.-Hanem, az hogy ott azt mondta, hogy nem tud többé távol maradni tőlem. Értitek már?
-A francba!-fakadt ki Amy.-Egyszóval majdnem összejöttetek?
-Azt hiszem-sóhajtottam.
Csöndben eszegettünk- gondolom a lányok épp a hallottakat emésztették-, amikor megjelent Simon, Harryvel a nyomában, majd helyet foglalva a barátnőjük mellett rám néztek.
-Mi van veled Lisa?-kérdezte Simon.
-Eszek-biccentettem a kezemben tartott, félig megevett almára.-Veletek mi van?
-Öhm-segítség kérően Amyre nézett, aki csak megrántotta a vállát és a szájába kanalazott egy adagot a joghurtjából.-Hát volt egy unalmas óránk, azon kívül semmi.
-Az fasza-mondtam és beleharaptam az almámba. Harry összevont szemöldökkel figyelte, ahogyan unottan megrágom, majd tanácstalanul Jen felé fordult. Miután tőle is csak egy unott pillantást kapott újra rám nézett.
-Mi volt az amit múlt szünetben műveltél?-kérdezte.
-Beszélgettem Hazellel-vontam vállat hanyagul.-De miért van rákattanva erre a témára mindenki?
-Mert ijesztő volt ahogy faggatod és közben úgy vigyorogsz mint aki a legjobb barátnőjével beszél-vágta rá Simon.
-Szerintem meg vicces volt-vigyorodott el Jen.
-Egyáltalán nem volt vicces-mondta Harry, majd ránk nézve bosszúsan csettintett egyet a nyelvével és előre hajolva rákönyökölt az asztalra.-Oké, miért utáljátok Hazelt?
-Hogy miért?-csattant fel a fiúk legnagyobb megdöbbenésére Amy.-Mert az a liba folyamatosan kelleti magát, ti meg nyálcsorgatva nézitek!
-Nem kelleti magát-nevette el magát Harry.-Ő ilyen és tökre kivan azon, hogy Lisa furán viselkedett vele!
Épp vizet ittam és amikor meghallottam elröhögtem magam, kiköptem a vizet és köhögve, félig röhögve megcsóváltam a fejem.
-Basszus! Lisa jól vagy?-kérdezte tőlem Simon figyelmen kívül hagyva Amyt és Jent, akik Harry kijelentésén vihogtak.
-Aha-röhögtem, majd vettem egy mély levegőt, hogy lenyugodjak.-Szóval, tökre kivan. Szegény.
-Nem is ismeritek-közölte Harry.
-Te sem ismered-fakadtam ki, majd gúnyosan felvontam a szemöldököm.-Vagy talán egész hétvégén vele lógtatok és kiismertétek? Ez gyors volt.
-Elvakít a féltékenység-sóhajtott fel.
-Nem vagyok féltékeny-szegtem fel a fejem.
-Persze-nevette el magát Harry.-Megpróbálhatnád egy picikét megismerni. Nem olyan mint hiszed.
Megrántottam a vállam és nem mentem bele abba, hogy elmagyarázzam, nem akarok Hazellel semmilyen kapcsolatot ápolni, mivel akárhogy próbálnám nem tudnék elmenni amellett a tény mellett, hogy őt Aiden szerette és amellett sem, hogy valahányszor képbe kerül teljesen megfeledkezik rólam.
-Lisa?-zökkentett ki a bambulásomból Simon hangja, mire kérdőn felé fordultam.-Minden oké?
-Ja, miért?-kérdeztem, mire a jobb kezem felé biccentett, amivel görcsösen szorongattam az ásványvizes flakonomat. Zavartan elengedtem a flakont. Oké le kell valahogy nyugodnom, mert ez már kezd beteges lenni. Felpattantam.
-Most jut eszembe, hogy nálam maradt egy könyv amit még múlt héten vettem ki a könyvtárból. Megyek és visszaviszem-magyarázkodtam.-Majd találkozunk.
Azzal felkaptam a fémtálcámat és sietve otthagytam a többieket. Szar kifogás, de muszáj volt lelépnem onnan. Az ebédlőbe lépve ledobtam a tálcámat a többi közé és amilyen gyorsan csak tudtam végigsiettem a folyosókon, majd kilépve a parkolóba megtorpantam. Ott álltak a sötétkék Rover mellett és beszéltek. Aiden mosolyogva közelebb lépett hozzá és végig simítva Hazel arcán mondott neki valamit, amitől a lány felnevetett. Dermedten figyeltem őket és éreztem ahogy a mellkasomban levő szívem egy pillanatig elfeledkezik arról, hogy neki dobognia kéne, aztán mint akinek eszébe jutott, hogy dolga van hevesen zakatolni kezdett, de egyáltalán nem úgy mint eddig. A sírás fojtogatott, amikor Aiden hirtelen közelebb hajolt Hazelhez, de végig nézni már nem tudtam. Nyeltem egy hatalmasat, majd megfordultam, berontottam a suliba és levegő után kapkodva benyitottam a könyvtár ajtaján. Zihálva hátra sétáltam az egyik eldugott sarokhoz, lerogytam a földre, majd átkulcsoltam a felhúzott térdeimet és ráhajtva a fejem elsírtam magam. Mit is képzeltem? Hogy pont én fogok kelleni Aidennek, amikor Hazel sokkal szebb nálam? Én hülye! Hisz sokkal jobban összeillenek! Majdnem egyforma magasak, mindketten sportos alkattal rendelkeznek, kölcsönösen vonzódnak egymás iránt és ki tudja hány éve ismerik egymást. A büdös francba! Kellett nekem beleszeretnem a legjobb haveromba!
Hallottam ahogy hangosan megszólal a csengő, de nem mozdultam. Abban a pillanatban semmihez nem volt kedvem csak kisírni a lelkem és gyászolni amiért ilyen nyomorék vagyok.
-Majd hívlak!-hallottam meg egy ismerős hangot, de nem emeltem fel a fejem. Éreztem, ahogy leül mellém és gyengéden a vállamra teszi a kezét. Már lassan levegőt sem kaptam csak némán, fulladozva zokogtam. Végül is mit tehettem volna? Minden összetört szívű lány ezt csinálná a helyemben, nem? Felemeltem a fejem és mélyeket lélegezve próbáltam lenyugodni, amint ez sikerült a mellettem ülő Eric felé fordultam.
-Jobban vagy?-kérdezte komoran. Megvontam a vállam, mire felsóhajtott, magához húzott én pedig a vállára döntve a fejem megtöröltem a szemem.
-Nem kéne órára menned?-kérdeztem egy kis idő után.
-Leszarom a biológiát, addig amíg te itt bőgsz-mormogta.-Amúgy is, már Bianca korrepetált.
Megforgattam a szemeimet és halványan elmosolyodtam.
-Akkora barom vagy, Eric.
-Köszönöm-mondta elégedetten, mintha csak megdicsértem volna.-Na de miért vagy oly bánatos, mint a másnapos bálnafos?
-Csak a szokásos-vontam vállat.-Még mindig nem vagyok jó senkinek.
-Hé! És én mi vagyok? Egy krumpli?-kérdezte felháborodott hangon. Sóhajtva felemeltem a fejem a válláról és rá nézve megcsóváltam a fejem.
-Tudod, hogy nem így értettem-motyogtam.
-Tudom-komoran kisimította a szeméből a sötétszőke haját, majd kérdőn felvonta a szemöldökét.-Hazel miatt sírtál?
-Is-ismertem be.-Eric, szerinted miben jobb nálam? Mármint Hazel.
-Jobb nálad?-halkan felnevetett.-Lisa tudod, hogy rég ismerlek és úgy szeretlek mintha a húgom lennél, ugye?
-Igen?-húztam el a számat félve.
-Ami azt jelenti, hogy nálad senki sem jobb-mosolyogva kisimított egy hajtincset a szememből.-Ne hidd azt, hogy jobb lehet nálad csak mert olyan a teste mint egy Victoria's Secret modellnek.
-Kösz. Ezzel sokat segítesz-dünnyögtem.
-Csak viccelek!-csóválta meg a fejét.-Szóval az előbbivel azt szerettem volna elmondani...
-Hogy olyan a testem mint egy krumplinak-biccentettem.-Vettem az adást.
-Ahj! Baszom azt az önbizalomhiányos mindenedet!-fakadt ki.-Ne forgasd ki a szavaimat!
-Bocs-sóhajtottam.
-Na most szépen végighallgatsz és nem szólsz közbe, megértetted?-kérdezte bosszúsan.-Még soha nem vigasztaltam lányt, szóval most mindenemet be kell vetnem.
-Hajrá-mondtam visszafojtott mosollyal.
-Először is szögezzük le, hogy gyönyörű vagy, másodszor pedig okos, jó fej, közvetlen, kedves és vicces; ráadásul eddig mindenki megkedvelt miután beszéltél vele. Fogalmam sincs hogy csinálod, de komolyan. Minden hülyeségben benne vagy és te vagy az egyetlen aki meg tudja különböztetni, hogy mikor hülyülök és mikor gondolom komolyan a dolgokat. Hahh, nem hiába vagy a húgom! Szóval mint mondtam: nálad senki sem jobb.
Szipogva néztem rá az utolsó mondatánál pedig betelt a pohár és újra könnyezni kezdtem.
-Basszus! Nehogy sírni kezdj!-kerekedett el a szeme.-Mit mondtam rosszul?
-Semmit-szipogtam, megtöröltem a szemem és átölelve a nyakát hozzá bújtam.-Szeretlek Eric.
-Öcsém! Megvan hogyan fogok tovább csajozni! Egy kis lelki fröccs és máris szerelmet vall-suttogta maga elé.
Halkan elnevettem magam és eltolva magamtól megcsóváltam a fejem.
-Hülye.
-Na végre!-nézett az ég felé drámaian sóhajtva, majd rám nézve összehúzta a szemét.-Ha még egyszer sírni látlak megyek és agyonverem azt aki megsiratott!
Megvontam a vállam, majd az órámra nézve elhúztam a számat.
-Még van fél óra csöngetésig. Mit fogunk addig csinálni?
-Hát nekem van egy-két ötletem-vigyorodott el, én pedig unottan megforgattam a szemeimet és beleöklöztem a vállába.-Ne értsd félre! Olvasásra gondoltam és tanulásra.
-Persze-csóváltam meg a fejem.
-Amúgy is ez egy könyvtár-tárta szét a karjait.
-Pontosan. Ez egy könyvtár-szólalt meg egy dühös hang, mire felnézve megpillantottam a könyvtáros nénit. Alacsony, kissé testes asszony volt, barna keretes szemüvege mögül dühösen meredt ránk. A feszült testtartásából ki lehetett olvasni, hogy "most nagy bajban vagytok".-Nem órán kéne lennetek?
-Tudja ez egy vészhelyzet volt-magyarázkodott Eric, miközben felpattant.
-Mint mondtam ez egy könyvtár. Nem itt kell élni a szexuális életeteket!-sziszegte.-Szólni fogok az igazgatónak!
-Kérem ne!-szólaltam meg és lassan felkászálódtam.-Ez nem az aminek látszik! Mi nem... Pfuj. Eric olyan nekem mintha a bátyám lenne!
A könyvtáros néni felém kapta a tekintetét és végig nézve rajtam ellágyult a tekintete. Valószínűleg azért mert látszott rajtam, hogy sírtam. Remek, most napszemüvegben kell lennem a nap hátralévő részében.
-Rendben. Most az egyszer elnézem neki, hogy itt volt-sóhajtotta, majd fenyegetően Eric felé fordult.-Örülj annak, hogy látszik rajta, hogy sírt, különben a füledtől fogvást vinnélek az igazgatóiba!
-Sajnálom. Ígérem nem fordul többé elő-mondta unottan Eric.
-Ajánlom is!-dörrent rá, majd elviharzott.
-Ez meleg helyzet volt-nézett rám vigyorogva Eric.
-Ne vigyorogj, te hülye!-fakadtam ki.-Nem hiányzik egy igazgatói pont most!
-Jó na-vont vállat.-Bocs.
-Egyébként te most komolyan egy könyvtárban...?-meredtem rá hitetlenül.
-A könyvek illata beindít-vigyorgott, de látszott rajta, hogy ez egyáltalán nem igaz.
-Undorító vagy-dünnyögtem és elindultam a könyvtár kijárata felé.
-Nem ezt mondanád, ha tudnád milyen jó amikor...
-Fejezd be!-szóltam rá és undorodva felhúztam a felső ajkam.-Hogy ti pasik milyen undorítóak tudtok lenni!
-Köszönjük-biccentett szórakozottan, majd a könyvtáros néni felé intett, aki kijárat melletti pultban ült.-Viszont látásra! Majd még benézek!
-Vigyázz a szádra fiam!-emelte fel fenyegetően a mutató ujját.
-Csak köszöntem-dünnyögte Eric, mire szemforgatva kilöktem a könyvtár ajtaját és kitessékeltem rajta Ericet.
-Elnézést kérek az ő nevében is-néztem a könyvtárosra.
-Nem hinném, hogy egy picikét is sajnálja-legyintett unottan, majd érdeklődve pislogott rám a szemüvege felett.-Minden rendben veled, aranyom?
-Persze-bólintottam.-Csak ez is egy rossz nap. Túlélem.
-Majd minden rendbe fog jönni-mosolyodott el. Viszonoztam a mosolyát, de abban már nem voltam biztos, hogy igaza lesz. Gyorsan elköszöntem tőle, majd kiléptem az ajtón és unottan néztem Ericre, aki a telefonját nyomkodva, a falnak dőlve várt rám.
-Miért kell mindig pofátlankodnod?-kérdeztem tőle.
-Csak köszöntem-ismételte meg magát fel sem nézve a telefonjából.
-Mit csinálsz?-léptem oda mellé, de mielőtt megnézhettem volna mit csinál kikapcsolta a képernyőt.
-Semmi különöset-jelentette ki, majd felnézve rám félre döntötte a fejét.-Kéne valamit csinálnod a szemeddel ha nem akarod, hogy Jen és Amy kifaggasson.
-Igazad van-értettem egyet vele.-Akkor megyek. Találkozunk szünetben?
-Nyugi, nem lépek le a könyvtárba-nevette el magát.
-Ajánlom is!-csóváltam meg a fejem rosszalóan, majd megfordulva ott hagytam őt.

A mosdóba lépve megijedtem a saját tükörképemtől. Lefolyt a szempillafestékem és mivel nem egyszer dörzsöltem meg a szemem, így panda szerűen kenődött szét, ráadásul a szemem is feldagadt. Felsóhajtottam és nem törődve a hangosan megszólaló csengővel nekiláttam lemosni a szétkenődött sminkem. Miután többször egymás után alaposan megmostam az arcom lecsaptam a szemem elé a napszemüvegem és kiléptem a folyosóra. A diákok már ellepték a folyosót és sietve igyekeztek ki a suli udvarára, hogy élvezzék az áprilisi napsütést. Néhányan furán megbámultak amiért napszemüvegben, morcosan végigvágtattam a folyosón, de leszartam. Most már tényleg szartam mindenre. Az udvarra kilépve megállapodott a tekintetem az egyik fa melletti asztalnál, ahol a többiek ültek. Ott volt mindenki, Hazelt is bele értve, aki mosolyogva beszélgetett Simonnal. Természetesen Aiden és Eric közt ült, megint. Összehúztam a szemem és minden színészi tehetségemre szükségem volt ahhoz, hogy ne bőgjem el magam megint. Nagy lendülettel huppantam le Jen és Eric közé, mire mindenki aki az asztalnál ült felém fordult.
-Hol voltál?-kérdezte Jen.
-Itt-ott-rántottam meg a vállam hanyagul.
-És engem meg mi a francért nem hívtál?-akadt ki Amy.-Eluntam az életem!
-Bocs. Hirtelen jött-mosolyodtam el hamisan.
-Kivel voltál?-kérdezte hirtelen Harry. Óvatosan Ericre pillantottam, aki mosolyogva bólintott.
-Erickel-vontam vállat.
-Erickel??-kérdezték egyszerre a többiek, Aident és Hazelt leszámítva, akik épp a töri tanárról beszéltek.
-Aham-bólintottam.
-Megrontottam-vigyorodott el elégedetten.
-Cigiztetek?-kerekedett el Jen szeme. Erre már Aiden is rám kapta a tekintetét és ahogy összeszorította az állkapcsát rángani kezdett egy izom az állába. Gúnyosan elvigyorodtam és nyitottam a szám, hogy beszóljak egy jót, amikor Hazel elnevette magát. Úgy nevetett, hogy kedvem lett volna pofon vágni.
-Ne már Eric!-lökte meg a fiút, akinek a válla neki ütközött az enyémnek.-Ne hazudj!
-Honnan szeded, hogy hazudok?-kérdezte tőle vigyorogva.
-Mert akkor szívtad el az utolsó szálat amikor kint álltunk a suli előtt.
-Most miért kellett lebuktatnod, Hazel?-röhögött fel.
-Bocs cukorfalat-vihogott, én pedig azt hittem mentem kidobom a taccsot. Cukorfalat? Ez most valami rossz vicc ugye? Hamarosan beront apu a szobámba és nyakon önt egy vödör vízzel. Lehunytam a szemem de továbbra is Hazel és Eric civakodását hallottam, ami azt illeti túl közelről. Ökölbe szorítottam a kezem, majd Jenre nézve szaggatottan kifújtam a levegőt.
-Van egy fülhallgatód?-kérdeztem.
-Van-mosolyodott el, majd az ölébe húzta a táskáját, kihalászta belőle a fekete fülhallgatóját és oda adta nekem. Azonnal előkaptam a telefonom és bedugva a fülembe a kis dugókat elindítottam a Black Widow című számot. Szinte maximumra tekertem föl a hangerőt, ami elnyomta a mellettem folyó "civakodást". Megváltás! Köszönöm Istenem! Komoran néztem végig a társaságunkon kiélvezve azt, hogy a napszemüveg miatt senki sem tudja pontosan, hogy kit vagy mit nézek. Simon Harryvel és Amyvel beszélt és néha elmosolyodott amikor Amyhez fordult, Eric továbbra is Hazellel beszélgetett és röhögött, Jen mellettem ülve a telefonját nyomkodta, Aiden pedig idegesen csavargatta a kezében levő műanyag palackot és leplezetlenül bámult engem. Amikor a szemébe néztem összerándult a gyomrom, a szívem pedig úgy dörömbölt a mellkasomban, mintha a parkolóban látottak meg sem történtek volna. Mintha csak megérezte volna, hogy nézem féloldalas mosolyra húzta az ajkait, mire én komoran elkaptam a tekintetem és a felvillanó telefonom képernyőjére néztem.
Jen: Mi történt? Mesélj.
Felkaptam a készüléket és feloldva a képernyőzárat válaszoltam.
Én: Asszem Aiden és Hazel csókolóztak...
Amy is felkapta a telefonját és elhúzódva a fiúktól elolvasta a csoportunkba írt üzenetet, majd hitetlenkedve felnézett rám.
Amy: MI A FASZ?!
Jen: Asszed?
Én: Miután leléptem múlt szünetbe a parkoló felé vettem az irányt ahol... Nos Aiden és Hazel enyelegtek. Nem tudom, hogy sikerült-e megcsókolja mert nem bírtam végig nézni...
Jen: Én kinyuvasztom ezt a srácot!😤
Amy: És hol voltál matekon?
Én: A könyvtárban. Bőgtem.
-Hogy a jó büdös franc egye meg!-csattant fel Jen olyan hangosan, hogy még a fülesen keresztül is hallottam. Megállítottam a zenét és akaratom ellenére elmosolyodtam. A fiúk összerezzentek, majd egy emberként Jenhez fordultak.
-Mi a gond Jen?-kérdezte Harry.
-Áhh semmi különös-legyintett, majd a telefonja fölé hajolva lázasan írni kezdett.
Jen: Bőgtél? Amiatt a szarházi miatt?!
Amy: Várjunk már! Eric is veled volt?
Én: Ja...
Amy: És?
Én: És megvigasztalt.
Jen: Oké. Várjunk egy percet. Egy Ericről beszélünk? Aki melletted ül?
Én: Aham.
Jen: Ma még ki akar sokkolni?😣
Én: Én ezt a kérdést már nem rakom fel egy ideje...
Egyszerre raktuk le a telefonunkat, ami kissé fura lehetett külső szemmel nézve, de engem egy csöppet sem zavart, hogy most ki mit gondol rólunk, csak haza akartam érni minél hamarabb.

A suli hátra levő részében csak ültem és zenét hallgattam, ami segített kizárni minden idegesítő hangot. Aiden ugyan úgy került engem mint én őt, így aztán amikor kicsengettek az utolsó óráról olyan gyorsan leléptem, hogy csak sietős "sziasztok"-ra futotta tőlem, amikor elhaladtam a srácok mellett és visszaadtam Jen fülhallgatóját. Tisztában voltam vele, hogy ismét menekültem, de nem akartam összefutni Aidennel, majd hallani ahogy közli velem, hogy ma Hazelt viszi haza helyettem. Meg is értem. Végül is én csak Aiden egyik haverja vagyok a sok közül.