Hason fekve ébredek fel. A nyakam rettenetesen elzsibbadt. Nyújtózkodni akarok, amikor a kezem belebokszol valamibe. Vagyis inkább valakibe. Kinyitom a szemem, és felugrok. Bailey riadtan néz rám.

- Elaludtunk! – mondjuk szinte egyszerre. Ő is felugrik, és pánikszerűen szedelőzködni kezd.

- Effie? Az alagsorban vagy? – George kiabál le türelmetlenül. Riadtan nézünk össze Baileyvel, amikor a bátyám elindul lefelé a lépcsőn.

- Ne... ne gyere le! – kiáltok fel idegesen.

- Mi? Miért ne? – kérdezi, és hallom, hogy megszűnik a lábdobogás.

- Me... mert, ööö... meztelen vagyok! – kiáltok fel.

Bailey rám mered, de én csak megrántom a vállam.

- Mi van? Ez jutott eszembe - suttogom.

- Miért vagy meztelen az alagsorban? – kiált le George értetlenül.

Rémülten nézek Bailey-re, de ő azzal van elfoglalva, hogy magában tartsa a kitörni készülő nevetését.

- Csak épp zuhanyoztam, és azt hittem, itt hagytam aaa... aaaa...

- Mindegy – sürget George. - Igyekezz, mert elkésünk Mr. Mackenzie születésnapi partijáról.

Eszeveszetten keresgélek az agyamban valami információ morzsa után, amikor felrémlik, hogy talán Julie említett valami bulit, de nem igazán figyeltem, mert épp egy cikket olvastam a fotós magazinban.

- Rendben, mindjárt fent leszek.

Hallom, hogy George elindul felfelé, mire megkönnyebbülve kifújom a levegőt. Bailey fulladozik a röhögéstől, erre megcsapom a vállát.

- Állj le! – szólok rá, de képtelen vagyok komoly maradni.

- Szerintem, George most azt hiszi, megbolondultál. Meztelen vagy? Hát ezt szívesen megnéztem volna.

Ahogy ezt kiejti a száján, úgy megdöbben, hogy abbamarad a nevetése. Elfordulok, hogy ne lássa zavarba hozott.

- Nem úgy értem, hogy téged... meztelenül, hanem...

- Kifelé! – szólok közbe, majd felrángatom a lépcsőn.

Kihasználom az alkalmat, amíg George és Julie az emeleten vannak, és kicsempészem Bailey-t a konyhából nyíló hátsó ajtón. Elhúzom a függönyt, és mosolyogva nézem, ahogy átesik Julie egyik rózsabokrán.

- Effie, kész vagy? – szól be a konyhába Julie, mire riadtan elugrom az ablaktól.

- Két perc! – kiáltok hátra a vállam felett, és már rohanok is az emelet felé.

Nem sokkal később ugrándozva jövök le a lépcsőn. Meglepően jó kedvem van. Julie-ra szokás szerint várni kell, így George és én türelmetlenül toporgunk az ajtó mellett.

- Mondd meg Baileynek, hogy legközelebb használhatja a bejárati ajtót is akár.

A gyomrom azonnal bukfencezik egyet. Nem tudom eldönteni, hogy kezdjek el tagadni, vagy legyek inkább őszinte.

- A kocsija a ház előtt parkolt – mondja George az idegesítő 'túljártam az eszeden' hangján.

- Hazahozott a buliból, és elaludtunk a földön. Ennyi, semmi sem történt - mondom felháborodottan.

- Én nem is állítottam, hogy történt volna – erre félrebillenti a fejét, és úgy néz rám.

- Barátnője van, rendben?

- Oké, értem – emeli fel a kezét védekezőn.

Olyan bárgyún vigyorog rám, hogy kedvem lenne képen törölni. Legyintek, és inkább bemászok a kocsi hátsó ülésére.

Ha a múlt hetemet összegezni akarom, akkor azt kell, hogy mondjam, elég mozgalmas egy hét volt, legalábbis sport szempontjából biztosan. Csütörtökön volt az első komoly meccsünk a rögbi csapattal. Habár a védelmünk még mindig kissé gyér, azt kell, hogy mondjam, remekül teljesítettünk, ugyanis huszonhárom-tizenhétre győzött a csapatunk. Mr. Shetley, az edzőnk, és David, a csapatkapitányunk, teljesen odavoltak a játékomért. Viszont a meccs után, J. J. egy órán át üvöltözött szegény Timmel - aki szélső védő poszton játszik -, amiért átengedte az egyik támadót, aki aztán engem persze földre vitt. Azóta is sajog a vállam. Alig tudtam elrángatni szegény sráctól. J. J. jól tudja, hogy utálom, ha mások helyettem állnak ki a dolgaimért, talán ő az egyetlen, akitől ezt el tudom viselni.

Tegnap a fiúk meccse után nem mentünk ki a házhoz, mert mind rettenetesen fáradtak voltak a Tampa Bay kalózaival megküzdött csata után. Ráadásul néhány pont híján veszítettek, így mindannyian nagyon le voltak törve. A Tampa Bay csapata nagyon keményen játszott, és a győzelemért a szabálytalankodástól sem rettent vissza. Parkert le kellett cserélni, mert az egyik ellenfele annyira durván lökte fel, hogy utána nem tudott felkelni. Negyedóráig állt a játék, aztán két oldalról megtámogatva vonszolták le szegényt a társai a pályáról. Hála égnek később a saját lábán ment haza, de sokkal rosszabbul is alakulhatott volna a dolog. A meccs végén elmaradt a szokásos éljenzés, és a pompon csapat lányai sem voltam olyan lelkesek, mint általában.

Mivel tegnap végre időben ágyba kerültem, ma reggel szuper korán ébredtem. J. J. szombatonként sokszor az egész napot Cassie-vel tölti, és mára nem beszéltünk meg semmit a többiekkel sem, így egy egész napom felszabadult. Nem is bánom, mert a srácok néha teljesen a nyakamra nőnek. Olykor, ha tehetik, az egész napjukat az alagsorunkban töltik.

Délelőtt végre kiélvezem, hogy J. J. beleegyezése nélkül választhatok filmet, így megnézek egyhuzamban három olyan romantikus vígjátékot is, amit ő kapásból elutasítana. Amikor már kezdek besokallni a sok sírástól és összetört szívtől, végre ráveszem magam, hogy rendet rakjak a szobámban. Miután végzek, nekiülök a rengeteg matek házinak, amit kaptunk. Mrs. Summers ugyanis mint kiderült, az a fajta tanár, aki úgy ad fel házit, mintha semmi mást nem kéne tanulnunk, csak az ő órájára készülnünk.

Rohangálást hallok a folyosón, ezért behajtom a matek könyvem, és ránézek a telefonom órájára. Már több mint két órája görnyedek a matek felett. Kinyújtóztatom az elgémberedett végtagjaimat, és felállok, hogy utánajárjak, mi az oka a nagy rohangálásnak odakint. Kidugom a fejem a folyosóra. A bátyám öltönyben, és félig megkötött nyakkendőben áll a hálójuk ajtajában. Odaslattyogok, hogy megnézzem, mi készül.

- Áh, Effie! – kapja el Julie a kezemet. - Kell a véleményed.

A tükör elé áll, egy nagyon szép, földig érő, sötétkék ruhát visel.

- Szerinted kendőt vagy inkább kiskabátot vegyek fel hozzá? – kérdezi, és alaposan szemügyre veszi magát.

Tanácstalanul felfújom az arcomat levegővel, és egy vállrándítás kíséretében kiengedem.

- Mentek valahova? – kérdezem válasz helyett.

- Nem, csak úgy döntöttünk, hogy ezentúl itthon is így öltözünk. Szokj hozzá, mert szokásos dolog lesz mostantól – mondja George, de aztán Julie elé lép, és megköti a nyakkendőjét.

- Mondtam neked vagy százszor is a héten – néz hátra a válla felett megrovón Julie. – Ma van a jótékonysági est, emlékszel?

- Valami rémlik – mondom, pedig fogalmam sincs, miről van szó.

- Van vacsi a hűtőben. Későn jövünk majd csak, oké?

Julie beszéd közben fel-le rohangál, és próbálja fülbevalóját a fülébe dugni. A bátyám felveszi a zakóját, és türelmetlenül toporog az ajtóban. Ide-oda forgolódok a szobájuk közepén állva, ahogy próbálom követni őket a tekintetemmel.

- Ja, oké. És én amúgy a kabátot venném fel – válaszolom meg a kérdését végül.

- Kabát, én is ezt mondtam! – kiált fel George. – El fogunk késni, ha most nem indulunk el.

- Jövök! Jó éjt, Effie.

Julie anyáskodón megölel, és a fülem mögé simítja a hajam, ahogy rám mosolyog. Még mindig értetlen tekintettel állok a hálójukban, amikor mindketten kiviharzanak.

Még nincs öt perce sem, hogy bekapcsoltam egy kis zenét a gramofonon, hogy kiélvezzem a hirtelen jött nyugalmat, amikor valaki csönget. Várok egy kicsit, hátha elmegy, de e helyett egyre erőszakosabban nyomkodja a csengőt. Gondolom, hogy nem a postás az így este fél hét fele, de akkor viszont ötletem sincs, hogy ki másnak van képe ahhoz, hogy a szociális közösségek által meghatározott udvariassági időn túl eszement módjára nyomja a csengőnket. Bosszúsan megyek le a lépcsőn.

- Effie, tudom, hogy bent vagy!

- Bailey? – tárom ki az ajtót. – Te meg mit keresel itt?

Tüzetesen végignéz rajtam. Egy szürke, elnyűtt póló van rajtam, ami folyton lecsúszik a vállamról, alul pedig egy nyuszikkal tarkított, régi pizsamanadrágot viselek. Próbálja elfojtani a nevetését, így beharapja az alsó ajkát.

- Nagyon... szofisztikált a mai viseleted. – Meglököm a vállát, mire elneveti magát.

- Gyere be! – intek neki mosolyogva.

Felmegyünk az emeletre, a szobámba.

- Érdekes – mondja évődve -, még sosem láttam a szobádat.

Körbemegy, megnézi a tükrömre kiakasztott képeket, amiket J. J.-vel csináltattunk még a nyáron. Mindenféle vicces képet vágunk rajta. Végigfuttatja a kezét a könyveimen a polcon, aztán az íróasztalomról felveszi a tárgyakat, majd visszateszi. Végül megáll, és a matek könyvre néz, majd meglepetten rám.

- Tudtad, hogy szombat este van?- Meglepődve nézek rá. – És te matekot tanulsz? Szombaton matekozni nem egyike a hét fő bűnnek? – kérdezi elgondolkozva, és felveszi a könyvemet, majd belelapoz.

Leülök az ágyam szélére, és elnevetem magam.

- Bocsi, de nem lehet mindenki matekzseni – mondom.

Bailey visszateszi az asztalomra a könyvet.

- Majd belejössz, Summers mindig magasra teszi a lécet – mondja. Jól esik, hogy próbál biztatni.

Észreveszi az egyik polcon a fényképezőgépemet. Felveszi, és elgondolkozva forgatja meg a kezében.

- Egyszer hagynod kéne, hogy lerajzoljalak. – Hirtelen felém fordul.

- Te... tessék?

- A gépeddel, ahogy épp egy képet csinálsz. Az nagyon szuper lenne.

Látom, hogy ezen elgondolkozik. A háttérben a tű sercegni kezd a bakeliten, mert véget ért a lemezen, ezért felkelek és megigazítom, így újra halk jazz zene tölti be a szobát. Bailey meglepetten fordul az asztalba épített lejátszó felé.

- Ez egy régi bakelitlemez lejátszó? – mutat felé.

- Igen, a lemezek többsége még az apámé volt. Aztán én folytattam a gyűjtésüket miután... meghalt. – Megköszörülöm a torkom, nem akarok elérzékenyülni. – Szóval, mi szél hozott errefelé? – kérdezem lelkesebben.

- Oh, tényleg. Azért jöttem, mert gondoltam lóghatnánk megint együtt –közli olyan természetességgel, mintha mindennapos programunk lenne együtt lenni kettesben, aztán ráadásul elterül az ágyamon. Meglepődve nézek rá. Bailey az ágyamon fekszik, és nekem ki kéne nyögni valami értelmes választ. Tessék lélegezni!

- Észrevetted már, hogy amikor csak velem beszélsz, teljesen eltűnik az amerikai akcentusod? – kérdezem.

- Nincs is amerikai akcentusom! – háborodik fel játékosan.

- Dehogy nincs! – nevetek fel hangosan. – Csak a „h" betűid folyton lebuktatnak Mr. Liverpool.

- Még hogy az én „h" betűim hangsúlyosak?! Hallottad már magadat Miss „Oh, én olyan flancos „o" betűket ejtek, hogy csak néztek". – Affektálva próbálja utánozni a kiejtésem.

- Nem is beszélek flancos angolt! – kérem ki magamnak, de közben hangosan nevetek. - Pedig korábban azt gondoltam, hogy a liverpooli kiejtésed aranyos, de most már teljesen elrontottad. – Bailey visszahanyatlik az ágyamra, és a kezét a feje alá támasztja.

- Szóval szerinted aranyos a liverpooli kiejtésem? – kérdezi kihívóan. Teljesen elpirulok, és inkább elfordulok, hogy ne lássa az arcom.

- Nem úgy volt, hogy ma Ashley-vel találkozol? – kérdezem figyelemelterelésként, miközben a könyveimet igazgatom az asztalomon, csakhogy ne kelljen ránéznem.

- De igen, csak Ashley-nek valami fontosabb dolga akadt. – Neheztelést érzek a hangjában. – Gondoltam megnézhetnénk valami filmet. - A kezét a feje alá támasztja, és várakozón rám bámul. Meg sem tudok szólalni. Erre felém dobja az egyik párnát az ágyamról, de mielőtt fejen találna, gyors reflexemnek köszönhetően, röptében elkapom.

- Szép volt, Miss Lockhart! Na, mi a válaszod? Nemet nem fogadok el! – mondja, majd ismét visszaengedi a fejét, és a plafont bámulja. A pólója felcsúszik a hasán, így kilátszik az alsónadrágja széle.

- Tehát akkor a kényszer hatására muszáj igent mondanom? – kérdezem, de jobbnak látom elfordítani róla a tekintetemet.

- Örülök, hogy te is így látod a dolgot – sóhajtja.

Míg Bailey az ágyamon fekszik, bekapcsolom a laptopom, és megnézem, miket játszanak a mozik ilyenkor.

- A művész moziban a filmet már lekéstük – sajnálkozom. – A normálban pedig az egyetlen, amire még odaérünk, az a bohócos horrorfilm.

- Neee, csak bohócokat ne, ki nem állhatom őket – húzza el a száját.

- Csak nem valami gyermekkori trauma? – Elnevetem magam, mire Bailey kinyújtja rám a nyelvét.

- Mi abban a vicces, hogy egy felnőtt férfi kifesti magát, és színes szalagokat húz ki a szájából? Hónapokig rémálmaim voltak szalagokádó bohócokról. – Felnevetek, ahogy ezt elképzelem. – Inkább nézd meg, mit játszanak a Jacksonban, vagy nincs valami az RMC-ben?

Felmegyek a mozik honlapjára. Rövid böngészés után rájövök, hogy a mozi ma este biztosan nem fog összejönni.

- Mire odaérnénk a Jacksonba, már késő lenne, a másikban nincs semmi. Bailey, ez reménytelen.

- Akkor mi legyen? – kérdezi.

- Nem tudom, te jöttél át hozzám, neked kellett volna valami tervvel előállnod. Mit szoktál csinálni máskor, ha egyedül vagy?

- Rajzolni, de ma nem megy.

Kérdőn nézek rá, mire felemeli a kezét, ami szabályosan merev a görcstől. Leülök mellé az ágyra, és aggodalmasan a kezembe veszem a kézfejét.

- Miért nem mész el orvoshoz? - kérdezem.

Próbálom kimasszírozni az ujjaiból a merevséget. Bailey lehunyja a szemét, de amikor érzékeny részhez érek, megrándul az arca.

- Csak azt mondaná, pihentessem. Heti két fociedzés, és a meccsek mellett muszáj néha rajzolnom.

- Túlvállalod magad – korholom. – Jobb egy kicsit? – Érzem, hogy lazult a merevség a kézfejében.

- Sokkal, köszönöm. – Megszorítja a kezem, amit jó jelnek veszek, és hálásan néz rám.

Olyan meleg a tenyere, hogy szinte égeti a hideg bőrömet. Zavarba jövök attól, ahogy egymás kezét fogjuk, és attól is, ahogy Bailey engem néz, ezért elhúzódom. Megköszörüli a torkát.

- És te mit csináltál ma? – kérdezi.

- Romantikus kapcsolatba léptem Ryan Goslinggal, aztán Ryan Reynoldsal. – Bailey zavart arcát látva elnevetem magam.

- Mi ez a dolog nálad a Ryanekkel?

- Bírom őket. Amúgy rendet raktam, és házit írtam – teszem hozzá.

- Ez már majdhogynem túl sok izgalom egy napra – sóhajtja, aztán rám néz, mire elnevetjük magunkat.

- Ezért is gondoltam, hogy csak fekszem itt egy kicsit, és élvezem a zenét.

- Ez elég jól hangzik – mondja, majd elégedetten nyújtózkodni kezd, pedig biztos unalmasnak gondol.

Megpaskolja maga mellett a takarót, mire ledőlök mellé.

Beszélgetni kezdünk. Bailey egy könyvről kezd el mesélni, amihez elvállalta, hogy készít illusztrációkat. Épp azon kéne dolgoznia, de a keze túl merev a pénteki meccs miatt. Már elolvasta a történetet, és ki is találták a szerzővel, hogy melyik részhez akar készíteni majd illusztrációkat. Elég érdekes az egész folyamat, attól kezdve, hogy megkap egy munkát, azon keresztül, ahogy az íróval összedolgoznak, egészen a végleges megjelenésig. Olyan élvezettel beszél róla, hogy esküszöm, a végén kedvem lenne rajzolni. Érzem a hangján, hogy igazán érdekli a téma, és a rajzai, amiket a lakásán láttam, és amiket eddig leadott művészeten, mind tényleg nagyon jók voltak.

- Köszönöm! – mondja kis idő után. Kérdőn fordítom felé a fejem. – Hogy végighallgattál. A többiek sokkal előbb le szoktak állítani. Általában már akkor, amikor kimondom a rajzolás szó bármelyik szinonimáját. – Csak megpaskolom a kezét, amit egész eddig masszíroztam.

- Nincs kedved megnézni lent egy filmet? – kérdezem, mert igazából nem akarom, hogy elmenjen. Túlságosan élvezem a társaságát.

- De, az jó lenne.

Készítek egy kis popcornt, majd letelepszünk az alagsorban lévő tévé elé a kanapéra. Úgy döntünk, hogy megnézünk valami vígjátékot, ami eleinte elég vicces, és sokat nevetünk, de aztán az egész filmnézés elkezd átalakulni valami kínos jelenetté. Amikor egyszerre nyúlunk a tálba popcornért, és összeér a kezünk, mindketten idegesen udvariaskodni kezdünk a másikkal. Ezután mindig inkább kivárom, hogy vegyen, és én csak azután nyúlok bele. Akármennyire is szeretném élvezni a filmet, nem tudok ellazulni Bailey mellett. Mindketten feszengünk, amikor a szereplők összejönnek, és csókolózni kezdenek. Igazából nem túl vicces egy másik smároló párt nézni a haveroddal, aki ráadásul még tetszik is. Mindennek a tetejébe, amikor már úgy érzem, ennél nem lehet kellemetlenebb ez az egész, akkor a legfurább és legzavarbaejtőbb dolog történik velem. Bailey az ölébe húzza a lábamat, amikor fájdalmasan nyöszörögve kinyújtóztatom azt, és véletlenül hozzáérek a combjához. George és Julie szoktak így filmet nézni esténként, de ők már ősidők óta együtt vannak, míg ő és én csak haverok vagyunk. Egy ideig fél szemmel figyelem Bailey reakcióját, de ő anélkül, hogy ügyet vetne a dologra, tovább nézi a tévét. Valószínűleg túl nagy feneket kerítek a semminek.

Amikor véget ér a film, már majdnem fél tíz fele jár. Bailey nagyot nyújtózkodik, közben rám nevet, én pedig elveszem a lábam az öléből.

- Ez jó volt, nem? – Megborzolja a haját, és feláll.

- Aham – ennyit tudok kinyögni. Szánalmas.

- Jobb, ha megyek, későre jár. – Közben feláll, és elindulunk felfelé a nappaliba.

Már majdnem az ajtónál járunk, amikor eszembe jut valami, amit meg akartam neki mutatni már egy ideje.

- Várj! – szólok utána, mielőtt a kilincsért nyúlna.

Bailey visszafordul felém, és egyenesen a szemembe néz, úgy, mint még soha korábban. A szívem hevesen kezd dobogni. Nem tudom megmagyarázni, de nem úgy néz, mint egy barátra. Gyorsan elfordítom róla a tekintetemet, és magamat is meglepve, természetes hangon kezdek beszélni.

- Lesz egy verseny. A nyertesnek lehozzák a képét a JN magazin fekete-fehér különkiadásában. – Előhalászom az egyik prospektust a hátizsákomból, amit a lépcső mellett hagytam, és odaadom Bailey-nek.

- Várj, ezt te készítetted? – mutat az egyik babás képre a fotó kollázson. Aprót bólintok a fejemmel. - Ha a te képedet választották a meghívókra, akkor az azt jelenti, hogy...

- Igen, de a többiek is nagyon jók – szólok közbe. - Ezért akartalak megkérni, hogy kijönnél-e velem a főút melletti ócskaárushoz pár képet készíteni. Jól jönne egy hozzáértő szempár.

- Persze, ott leszek! - Vidáman összemosolygunk.

Örülök, hogy számíthatok rá.

Kikísérem a házunk előtt parkoló kocsijáig, de amikor látom, hogy felém akar hajolni, hogy megöleljen, gyorsan az öklömet nyújtom. Nem tudnám anélkül megölelni, hogy észre ne venné a kalapáló szívemet. Megáll, és csalódottan az enyémhez érinti az öklét.

- Legyen szép...

- Bailey? Bailey? - Egy, a túloldalról kiabáló lány szakít félbe, gyorsan körbenéz az úttesten, majd felénk kezd szaladni.

Szőke, vállig érő, egyenes haja van, a bőre napbarnított csokoládé színű, vékony és magas. Nem olyan kerek egyes részeken, mint én, de attól még nagyon csinos. Egy khaki színű mini ruhát visel, magas sarkú cipővel. Ahogy közelebb ér, megcsap a parfümje erőteljes illata. Látom, hogy hatalmas barna szemeit egy erős tussal, és hosszú szempillákkal emelte ki. Egyenesen Bailey karjába repül, és szájon csókolja. Bailey esetlenül átöleli, majd idegesen eltolja magától a lányt. Zavartan nézek félre, a gyomrom fejjel lefelé került. Miért pont így kell találkoznom vele?

- Ööö... Ashley, ő itt a barátom, Effie – nyögi ki Bailey. Próbálok nyugalmat erőltetni a hangomra, amikor köszönök a lánynak.

- Hello – köszön Ashley gügyögve, mintha egy kisgyerek lennék, és felém int, de nem igazán törődik a jelenlétemmel.

Egyáltalán nem úgy tűnik, mintha riválisának tekintene, gondolom a szakadt pólómban és a rongyos nyuszis nadrágomban nem lehetek valami attraktív. Meg sem kérdezi, miért volt a pasija egy másik lány házában egész este. Ashley visszafordul Bailey-hez, és ismét csacsogni kezd.

- Próbáltalak hívni, de... ki vagy kapcsolva? Mindegy – legyint -, azt hittem, J. J.-nél vagy, de nem volt otthon. Az anyja mondta, hogy lehet, hogy... nála vagy.

Rám néz, és elmosolyodik, mintha csak azt mondaná - jaj, de cuki vagy - de tudom, hogy azért mondta, hogy „nála", mert fogalma sincs a nevemről. Bailey kényelmetlenül toporog, látom rajta, hogy kellemetlen neki ez az egész helyzet, én pedig végig úgy érzem magam, mintha megint öt éves lennék, és valami rosszaságon kaptak volna.

- A lényeg, hogy megvagy – folytatja Ashley. – Képzeld, John beszélt Dr. Lawrence-el, aki az egyetemi esszéket szokta elbírálni. Ha odaérünk egy fél órán belül Johnhoz, akkor beszélhetek vele. Hát nem szuper?!

Azon gondolkozom, ki lehet az a John, amikor beugrik, hogy Bailey így szólította az apját akkor este, amikor ellátta a sebeimet. Bailey arcára rá van írva, mit gondol a dologról, de Ashley észre sem veszi, mert tovább pörög a nyelve. - Ja, és Christine és Nicolas is ott lesznek, így később beugorhatunk abba a klubba, amiről a múltkor meséltem, ahol azt a szuper koktélt csinálják!– kiált fel izgatottan.

- Én éppen... - Bailey rám néz, majd bizonytalanul elhallgat.

- Gyere, induljunk, még át kéne öltöznöd. – Azzal Ashley megragadja Bailey kezét, és szó szerint elhúzza tőlem.

Bailey bűnbánóan néz vissza rám, de erőt veszek magamon, és lelkesen elköszönök tőlük.

- Érezzétek jól magatokat! – kiáltok utánuk tetetett jókedvvel.

Felsétálok a házunk ajtajához, majd visszafordulok feléjük. Bailey kinyitja az ajtót Ashley-nek, aztán becsapja, és felém fordul. Azt hiszem, bocsánatkérően néz rám, de elfordítom a fejem, és bemegyek a házba.

Bezárom magam mögött az ajtót, és nekidőlök a hátammal. Hátradöntöm a fejem, és a plafont kezdem bámulni. Aztán az ajtónak ütöm a fejem, és eltakarom a szememet a kezemmel. Annyira ostobán érzem magam. Az egész estéhez olyan részleteket adtam hozzá, amik ott sem voltak. Bailey-nek barátnője van, és ha hagytam magamat erről megfeledkezni, azt csakis magamnak köszönhetem. Ha nem is lenne senkije, akkor sem lenne helyes az egész, hiszen barátok vagyunk és semmi több. Igazából örülök, hogy találkoztam Ashley-vel, még ha egy ilyen idióta helyzetben is, mert így legalább valóságossá vált számomra, hogy Bailey kapcsolatban van. Mégis dühös vagyok magara és Bailey-re is.

Még a lépcső felénél sem járok, amikor hallom, hogy a szobámban csörög a telefonom. Felszaladok a lépcsőn, és felveszem az éjjeliszekrényen hagyott mobilt. J. J. hív.

- Öltözz fel, öt perc múlva felveszlek, és kimegyünk a házba. – Izgatottan beszél a vonal túlsó végén, és szerintem ivott is.

- Mióta van szombaton buli a házban? – kérdezek vissza válasz helyett.

- Amióta tegnap veszítettünk. Iszunk egyet a következő meccs sikerére. – Igazából csak kitaláltak valami indokot, amit megünnepelhetnek, és így az összes évfolyamtársam ismét lerészegedhet. Egy ideig hallgatok. – Ne kéresd magad! Egész nap otthon kuksoltál. Gyere ki velünk! – unszol J. J.

Nem akarom elmondani neki, hogy végig Bailey-vel voltam, mert még mindig szörnyen ciki az egész Ashley dolog. Mégis hülyeség úgy éreznem magam, mintha lebuktunk volna, hiszen az égvilágon semmi nem történt. Hiszen csak megnéztünk egy filmet, és beszélgettünk. Ezt csináljuk J. J.-vel is, ha kettesben vagyunk, akkor most miért érzem magamat úgy, mintha rajtakaptak volna valami helytelen dolgon? Amúgy is minek kellett volna történnie? Hiszen Bailey sem gondol rám másképp, mint a haverjára. Mégis mi a fenének gondolok még mindig rájuk? A fenébe is, elegem van belőlük! Csesszék meg mindketten a hülye koktélbulijukat.

- Oké! Öt perc – egyezek bele.

- Szuper, siess!

Odakint még most is legalább harminc fok van, ezért rövidnadrágot húzok, aminek az alja szaggatott és egy fehér toppot, rá meg egy kockás inget veszek, és készen is vagyok. Lefelé szaladok a lépcsőn, amikor J. J. kopog az ajtónkon.

Az én kocsimmal megyünk, de J. J. vezet, amit jelenleg nem is bánok, ugyanis egész úton folyamatosan Bailey-n és a barátnőjén jár az agyam. Már csak felmérgesítem magam ezen az egészen, hiszen időpocsékolás az egész. Ashley-t egy kicsit sem érdekelte, hogy nálam találta a pasiját, akkor engem miért kéne? A gyomrom mégis diónyira zsugorodott mióta Ashley elrángtatta Bailey-t a házunk elől.

A házhoz érve feltűnik, hogy a zene halkabb, mint általában, bár még így dobhártyaszaggató a diszkózene basszusa. Sokkal kevesebben is vannak, gondolom ehhez a múltkori balhénak is köze lehet. Állítólag valami hülye verekedés tört ki, ami nem meglepő azután a káosz után, ami akkor itt volt. Kihívták a rendőrséget is, aminek gondolom köze lehetett az alagsori biliárdosokhoz.

Amikor J. J. meglátja Cassie-t, kézen ragadja, és eltűnnek a hátsó kertben, én pedig a konyhát veszem célba. Valaki a kezembe nyom egy pohár sört, de mielőtt ellenkezhetnék, már el is tűnik. Kiöntöm a pohár tartalmát a lefolyóba. Nem vagyok ostoba, tudom, hogy veszélyes olyan pohárból inni, amit nem láttál, hogy ki, és hogyan töltött ki. Elveszek egy üres műanyagpoharat, és töltök magamnak sört. Épp belekortyolok az italomba, amikor valaki a vállamra teszi a kezét. Megfordulok, mire megpillantom Reedet, aki bárgyú mosollyal a képén épp engem méricskél. Nagyon meglepődöm, hogy itt találom. Azt hittem, miután Bailey megfenyegette, el akar majd kerülni.

- Hát téged a farkas falka nélkül is látni?

- Bailey nincs itt – vágom rá rögtön.

- Szuper, legalább beszélhetünk végre két szónál többet is anélkül, hogy az a vadállat rám támadna.

- Figyelj, sajnálom! Nem értem, miért viselkedett így. – Reed meglepődötten felvonja a szemöldökét.

- Szóval, akkor nem is mondta el, miért utál engem annyira? – erre kaján mosolyra húzza a száját. Megrázom a fejem. – Másodikban kavartam a tesójával – kezdi -, a csaj egy évvel idősebb. Ez bökte a csőrét, erre elintézte, hogy szétmenjünk. A csaj persze kiakadt, és most a haverod még engem utál. Barom.

Nem tetszik, ahogy Bailey-ről beszél, de az sem, amit mond. Bailey soha, egyszer sem említette mióta ismerem, hogy van egy nővére, így persze azt sem, hogy amiatt pikkel Reedre, mert jártak. Mekkora hazug! Csak még dühösebb leszek rá.

- Ne foglalkozz most vele –mondja Reed, kizökkentve a bosszankodásból. - Használjuk ki, amíg nincs itt, hogy rontsa a levegőt, és táncoljunk!

- Igen? – kérdezem, miközben a hangomat csábosan elmélyítem, és elég közel hajolok hozzá, hogy más ne hallja. – De nincs neked véletlenül barátnőd? – kérdőn felhúzom az egyik szemöldököm.

Most megfogtam. Reed megforgatja a szemét, mire Elice felé bökök a fejemmel, aki gyilkos tekintettel figyel minket a távolból.

- A Deveroux csaj? – röhög fel. - Ő nem a barátnőm!

A kép lassan összeáll a fejemben. Elice odavan Reedért, aki persze élvezi a figyelmet. Ha ezzel egy kicsit is bosszanthatom Elice-t, hát nem fogom kihagyni a lehetőséget, így közelebb lépek Reedhez, és a karjára teszem a kezem.

- Különben is, mi a rossz abban, ha kicsit rosszak vagyunk? – teszi hozzá Reed, miközben a karján lévő kezemre siklik a tekintete. Mintha csak a számból vette volna ki a szót.

Elmosolyodom, közben Reed a kezét a derekamra csúsztatja, és maga felé kezd húzni. A mellkasára teszem a tenyerem, hogy megállítsam, de mielőtt bármit is tehetnék, minden a feje tetejére áll. Valaki elrántja tőlem Reedet. Mögé nézek, mire látom, hogy Bailey volt az. Reed és közém áll, nekem háttal, így nem látom az arcát.

- Megmondtam, hogy ne érj hozzá! – Bailey hangja fenyegető.

- Csak beszélgettünk, nem igaz, Effie? – Reed elnéz Bailey mellett, és kajánul rám kacsint.

Meglepődni sincs időm azon, hogy Bailey megjelent itt a buli kellős közepén, és épp lerángatta rólam Reedet, mert kertelés nélkül behúz egyet a srác arcába. Reed hátratántorodik, és nekiesik a falnak. A kezét a szájához kapja, ami az ütéstől felrepedt, és vérezni kezdett. Felsikoltok, és Bailey felé vetem magam. Elé állok, a mellkasára teszem a kezem, és belemarkolok az ingjébe, majd elrángatom Reed közeléből. Tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen mozdulattal félre tudna lökni, mégis hagyja magát elráncigálni.

- Mi a fenét csinálsz! Bailey, mit csináltál? – kiabálok rá ingerülten, de ő csak felháborodva néz rám.

Szerencsére J. J. jelenik meg a felfordulás közepén, és a két fiú közé áll. Úgy érzem, felrobbanok mérgemben. Reed a kézfejével letörli a vért a szájáról, és gúnyosan felnevet, mégis megsajnálom szerencsétlent. Oda akarok menni hozzá, hogy megkérdezzem jól van-e, de J. J. megállít.

- Hagyd! Gyerünk, kifelé! – A karomnál fogva elvonszol a hátsó udvar felé. Ahogy kiérünk, maga felé fordít, és mérgesen rám förmed. – Ez meg mi a franc volt?

Időm sincs válaszolni, mert hirtelen kivágódik az ajtó, és Bailey robban ki a kertbe, majd törtetően megindul J. J. felé. Nem bízok benne, úgy látszik elvesztette a kontrollt, és képes lenne a legjobb barátjára is rátámadni, ezért védelmezőn J. J. elé állok.

- Te meg mit csinálsz? - kérdezi J. J. felháborodottan, és maga mögé próbál tolni.

- A fenébe is, haver, miért állítottál le? –dühöng Bailey totál felbőszülve.

- Mert te is ezt tetted volna, ember! –J. J. védelmezőn Bailey és közém lép.

- Neked meg mi a franc bajod van, mi? – ugrom ki J. J. mögül. – Miért ütötted meg? – Bailey úgy néz rám, mintha két fejem nőtt volna.

- Szívesen! – gúnyolódik.

- Nem emlékszem, hogy megkértelek volna, hogy rászállj, vagy, hogy megvédj tőle! – mondom dühösen.

Bailey mérgesen elfordul tőlem jelezve, hogy ő befejezte ezt a beszélgetést. Felkiáltok mérgemben, és szó nélkül megindulok az ajtó felé.

- Most meg hova mész? - kiállt utánam J. J., de válasz nélkül otthagyom mindkettőjüket.

Hogy képes Bailey ennyire kihozni a sodromból? Kilököm az ajtót, ami hangosan a falnak csapódik, és végigviharzok a folyosón a bejárati ajtó felé, de mielőtt elérném a kilincset, valaki elkapja a karomat, és megfordít.

- Hát ez hihetetlen! – mondom gúnyosan, ahogy Bailey maga felé fordít.

- Kértelek, hogy maradj tőle távol! – Lassan ejti ki a szavakat, mintha amúgy nem lennék képes megérteni, amit mond.

- És ezért kellett megverned? Mert beszélt hozzám? – kelek ki magamból. Bailey még mindig fogja a karomat.

- Reed egy barom...

- Ha – kiáltok fel –, miért te hogy viselkedtél az előbb? Pontosan ugyanúgy! Álszentségből ötös, gratulálok!

Bailey erre megrökönyödik, és elfordítja a fejét. Látszólag megbántottam ezzel a kijelentésemmel, mert elengedi a kezem.

- Miért utálod ennyire, ha? – kérdezem elkeseredetten.

Bailey elfordítja a fejét, ráadásul kerüli a tekintetemet, és persze meg sem próbál válaszolni a kérdésemre, ezért csak még dühösebb leszek rá. Megadtam neki a lehetőséget, hogy maga mondja el, de láthatólag nem bízik bennem annyira, hogy őszintén bevallja, van egy testvére. Csalódottan nézek rá.

- Mégis minek jöttél ide? Hogy balhézz? Nem a barátnőddel kéne koktélokat iszogatnod? – A hangomból rosszallás hallatszódik ki, amit nem is értek, hiszen minden joga megvolt, hogy a barátnőjével menjen.

- Nem épp úgy alakult az este, ahogy akartam – válaszolja.

Ez most akkor mégis mit jelenet, hogy összevesztek? Miért beszél mindig sillabuszokban? Összefonom magam előtt a karomat, és várakozón nézek rá.

- Visszamentem hozzád, de nem voltál otthon, és J. J. sem. Gondoltam itt megtalállak. Csak bocsánatot akartam kérni, hogy... de mindegy! – fejezi be csüggedten.

- Nem kell bocsánatot kérned, csak mert elmentél a barátnőddel! – csattanok fel dühösen. A hangom gúnyos.

Bailey letörten néz rám, de nem tudom, mit akar, mit tegyek. Ez az egész már amúgy is inkább olyan, mintha féltékeny hiszti lenne a részemről. Tényleg az vagyok? Féltékeny, mert Bailey Ashley-t választotta helyettem? Nem, ez marhaság. Azért haragszom rá, mert hazudott nekem, és eltitkolja előlem, hogy van egy testvére, közben meg eljátssza a hős megmentőt, pedig Reed nem csinált velem semmi rosszat. Sőt épp ellenkezőleg, igazából én használtam ki Elice bosszantására. Mérgesen felnyögök, és otthagyom. Ott kell, hogy hagyjam, mert közel járok hozzá, hogy valakit megüssek. Kilököm az ajtót, és az esti meleg levegő megcsapja az arcomat. Mielőtt becsukódna mögöttem az ajtó, hallom, hogy Bailey ököllel beleüt az ajtó melletti fémszekrénybe. Megrázkódom, de nem fordulok meg.

A kocsimhoz sietek, J. J. majd talál magának egy másik fuvart. Most képtelen lennék elviselni őket. A dühtől legszívesebben belerúgnék valamibe.

Ahogy az autómhoz igyekszem, meglátom Reedet, és az egyik haverját Jake-et, alig pár méterre tőlem, a kocsija mellett ácsorogni. Reed épp vizet önt a kezére, hogy lemossa a rászáradt vért a szájáról. Lehet, hogy gyerekes az egész, de úgy döntök, odamegyek hozzá.

- Reed? – szólok oda neki, mire meglepetten fordul felém.

- Mi a fa...

- Hétfőn – szakítom félbe -, ebédszünet, könyvtár. Az enciklopédiáknál várlak. Meggondoltam magam. Rossz akarok lenni.

- Jó... - mondja Reed, és önelégülten mosolyog.

Nem mondok mást, csak otthagyom. Még hallom, ahogy a kocsimhoz igyekszem, hogy a haverja nagyon érdeklődik a beszélgetésünk iránt, de Reed csak nevet. Ha Bailey azt hiszi, bajkeverő vagyok, akkor legalább adok neki okot is rá.