Volt alkalom – talán több is, mint kellene - amikor azt kívántam, bárcsak ne lánynak születtem volna. Fiú akartam lenni, amikor tizenkét évesen nem vettek be a rögbi csapatba. Fiú akartam lenni, amikor a nőies alkatom miatt megbámultak és neveken hívtak. Fiú akartam lenni minden egyes alkalommal, amikor Reed hozzám ért, de leginkább akkor este, amikor megütött. Ennek a kívánságomnak végül Lucas véget vetett. Végre képes voltam élvezni és meglátni a pozitív oldalát annak, hogy lány vagyok –sőt, nő. Minden egyes alkalommal, amikor Lucas rám néz, minden egyes órában, ahogy az érzései lassan szerelemmé alakultak, több mint hálás voltam, hogy lánynak születtem. Boldog voltam, hogy az lehettem, aki vagyok, és nem kellett azt kívánnom többé, bárcsak valaki másnak születtem volna. Mindaddig, míg Reed el nem küldte azt az undorító képet.

Mindezidáig ostobán abban hittem, hogy ha a barátaink tudomást szereznek a Lucas és köztem lévő kapcsolatról, és J. J. meglátja, mennyire szeretjük egymást, majd minden tökéletesen rendben lesz. Most pedig, hát nem is állhatnék messzebb a „boldogan éltek még meg nem haltak"-tól. Lucas nekem adta a szívét, és én is ígéretet tettem neki, de az igaz szerelem nem mindenkinek szent.

Reed megüzente Lucasnak, hogy ma este találkozom vele. Lucas azóta hívogat, és írt már vagy öt üzenetet, amiben kérte, ne tegyem. Tudom, hogy katasztrófa közeleg, de nem fogom harc nélkül feladni. A Reed és köztem lévő háborúnak véget kell vetni. Lucas az enyém. Én pedig az övé vagyok. És senki nem fog elválasztani minket egymástól.

Mély levegőt veszek, és megparancsolom a lábaimnak, hogy ne hagyjanak cserben. A lépéseimre igyekszem koncentrálni, bal-jobb, egyiket a másik elé. Itt az ideje, hogy szembenézzek a hallgatásom következményeivel.

A légzésem egészen zihálóvá alakul, ahogy meglátom Reed alakját kirajzolódni a sötét parkolóban. A hold ad csak némi világosságot, földöntúlivá téve őt ezzel. Reed nem isten, nincs hatalma felettem – hajtogatom magamban.

- Hát itt van az est sztárja! – kiáltja el magát, amint meglát. Tisztes távolságban állok meg tőle, de ő máris közelíteni kezd felém. –Na, mi ez a morcos fej? Hidd el, jól fogunk szórakozni.

Ne nézz rá. Ne nézz rá. Csak ne nézz rá.

Hiába hajtogatom magamnak az utasítást, a szemeim saját életre kelnek. A pillantásom a piszkos földről, fehér cipőkre, sötétkék nadrágra majd krémszínű, kockás ingre vándorol, aminek a mellkas zsebére Ralph Lauren póni logója van hímezve. A tekintetem megakad az állcsontján. Nem akarom látni a „gazdag fiú, akinek senki sem árthat" kifejezést az arcán. A testtartása laza és nyugodt, mohón várva a kezdést. A gúnyos mosoly az ajkain beképzelt és magabiztos. A megjelenése kifogástalan, végtelen pénzről és egóról biztosít. Úgy néz ki, a gazdagság képes egyeseket gerinctelen állampolgárrá rohasztani. Rosszindulatúan és unottan hümmög, miközben érzem, hogy tetőtől talpig végigmér. Felkapom a fejemet, amikor a Reed mögött parkoló autóból további két alak száll ki. Mike és Jake.

- Ők meg mit keresnek itt? – kérdezem mérgesen. Ahogy a két fiú megáll Reed mellett, a torkom bezárul, elzárva és elhallgattatva a kifogásaimat a menekülésre.

- Mind azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk! – Reed izgatott kiáltásából szinte ordít, hogy részeg. Mike átad neki egy üveget, amit Reed keményen meghúz.

- Azt mondtad, ha találkozom veled, akkor Lucast békén hagyod. – Próbálok határozott és számonkérő lenni elrejtve ezzel a félelmemet, de a hangom remegése elárul.

- Ja, hogy azért vagy így berágva? – kérdezi unottan. - Joga van tudni, hol csavarog a kis barátnője, nem igaz? – gúnyolódik.

- Mi a célod ezzel?

- Tönkretetted az egyetemi bejutásomat azzal, hogy eljárt a szád – förmed rám indulatosan, és már nyoma sincs az arcán a korábbi jókedvének. - Azt gondoltad, hogy büntetlenül hagyom majd?

- Hiába fenyegetsz azzal a mocskos képpel. Lucas nem fog hinni neked. – Kihúzom magamat, hogy lássa, itt nem nyerhet.

- Arra azért elég lesz, hogy téged tönkretegyelek.

- Mit akarsz csinálni? – kérdezem meglepetten, erre Mike hangosan felröhög. Látszólag mulatatja a tudatlanságom.

- Ne aggódj – válaszol Reed lazán -, remekül fogsz festeni a folyosókon. – Mike és Reed harsányan összeröhögnek.

- Lucast hagyd ki ebből az egészből! – kiáltok fel türelmetlenül.

- Hát persze, persze. Azért meglátjuk, hogy a Brownon mennyire értékelik, ha a jövendőbeli diákjuk barátnője egy ribanc – fröcsögi nagy elégtétellel.

- Nem merészeld! - Fenyegetően emelem az ujjamat az arca elé, de Reed elkapja a csuklómat, és durván magához ránt.

Olyan velőtrázóan mélyen nevet fel, hogy attól megborzongok. Megfordít a karjában, így a hátam a mellkasához préselődik, az ágyékát pedig a fenekemnek nyomja, amitől a hányinger kerülget. A szabad keze felkúszik a hajamba, és érzem, ahogy az ökle köré csavarja a copfomat. A fejem hátrafeszül, ahogy megmarkolja a hajamat, arra kényszerítve, hogy engedelmeskedjek az akaratának. Mike lazán elém sétál, látszólag ez a durva közjáték semmilyen hatással sincsen rá. Jake eltűnt a látóteremből, de kizárt, hogy segíteni fog.

Mike végignéz rajtam, majd előveszi a telefonját a zsebéből, és miközben gonoszan vigyorog, nyomkodni kezdi a képernyőt.

- Csak kussolnod kellett volna, és annyiban hagynod a dolgot. Erre te mész és beköpsz. Ez nem oké, bébi. Arra kényszerítesz, hogy bántsalak. – Reed lecsúsztatja az ujját a nyakamon, és enyhén félretolja a felsőm pántját.

Csendes, mégis élvezettel teli hangon, majdhogynem mindennapi egyszerűséggel suttog a fülembe arról, hogy hogyan fog tönkretenni mindent, ami nekem és Lucasnak valaha fontos volt. Mélyen, teljes elragadtatottsággal nevet, miközben felsorolja az összes mocskosságot, amit művelni fog velem, ha nem teszem azt, amit akar. Öntelten hajtogatja, hogy mennyivel okosabb ő ebben a játékban, és hogy esélyem sincs nyerni. Megcsókolja az arcomat, aztán elmondja, hogy ez most már személyes ügy neki. Ahogy egyre keményebben szorítja a hajamat, a fájdalomtól egyre csak gyűlik bennem a harag.

Életemben először végre egésznek érzem magamat.

Egésznek, gyógyultnak és dühösnek.

Nincs szükségem több időre, hogy elfelejtsem a balesetet és begyógyítsam a sebeimet. Csak bíznom kell végre magamban, és végre rájöttem, hogy hogyan leszek képes rá. Nincs több lyuk a szívemen, nincs több sérülés a lelkemben, nincs több törött csont a testemben. Lány vagyok és jobb vagyok az összes olyan férfinál, aki valaha kezet emelt rám.

Tönkre foglak tenni!

- Készen állsz a leckédre? – dalolja a fülembe Reed.

A bennem gyülekező gyűlölet és az újonnan megtalált feladat ellenére, hogy tönkreteszek minden férfit, fiút és seggfejet, aki ártatlanokat bánt, megrándulok, ahogy Reed a hajamnál fogva ismét maga felé fordít, és rám vigyorog. Hátrasimítja a hajamat, és vet rám egy leereszkedő grimaszt.

- Tudod, hogy mi fog történni?

Nem válaszolok neki, nem fogok meggörnyedni. Nevetni kezd, mintha a mérges hallgatásom mulattatná.

- Ideje összetörni a hősszerelmes Lucasszod szívét.

Szólásra nyitom a számat, de a szavak eltűnnek, ahogy belém csapódik a felismerés.

Lucas...

Reed ismét megfordít, és a hajamat markoló kezével az arca mellé kényszeríti a fejemet, és a gusztustalan száját az arcomnak nyomja. Mike a kezében tartott telefonjával készít rólunk egy képet.

- Ezt most szépen elküldjük a nyálgépnek – mondja elégtétellel a hangjában Mike, miközben a telefonjával babrál. Megpróbálok kitörni Reed szorításából, hogy Mike-ra vessem magamat, de Reed a hajamnál fogva visszaránt a mellkasára.

- Gyerünk, srácok, húzzunk innen! – sürgeti őket Jake.

- Nem! Még nem végeztünk! – szól rá élesen Reed. A hangulata olyan gyorsasággal változik, mint egy pszichopatának.

- Elküldtétek a képeket. Ezt akartad nem? Most pedig menjünk... - erősködik tovább Jake.

- Meggondoltam magam – jelenti ki Reed fölényesen. - Biztosra akarok menni, hogy Effie nem felejti el a ma estét.

Amikor ismét a nyakamra szorítja a mocskos száját, és szívni kezdi a bőrömet, akkor ki akarom tépni a szívét a mellkasából. Nem azért, mert nem akarom, hogy beváltsa az ígéreteit. Nem is azért, mert elhiszem, hogy minden, amit elmondott valóra fog válni. Hanem azért, mert kudarcot vallottam Lucas megvédésében. Én okoztam ezt. Eljöttem ide, hogy találkozzak Reeddel, amikor a józanész azt diktálta, ne tegyem. Amikor Lucas megkért, hogy ne tegyem. Arra használtam a hazugságaimat, hogy tönkretegyem azt, aki a legfontosabb számomra. Lehet, hogy én erősebb lettem Lucas szerelmétől, de közben elsiklottam a szörnyű igazság felett, hogy ugyanez az erő őt sebezhetővé és gyengévé teszi. Nem hallgattam Kate-re, pedig előre megjósolta a dolgot. Szólnom kellett volna Lucasnak, és hagynom, hogy segítsen. Helyette hazudtam neki, és most lehet, tönkretettem a jövőjét, csak mert ismét egy ostoba, ostoba lány voltam, aki beteljesítette a sorsát. Elvettem tőle mindent, mert ő maga elé helyezett engem.

Helyre kell hoznom a hazugságokat. Reed nem úszhatja meg, amit tett. Nem fogom többé elfogadni, hogy így bánjanak velem. Úgy látszik, erre volt szükségem, hogy végre belássam, a hazugságok nem vezetnek sehova sem. Sőt csupán azt értem el vele, hogy még nagyobb bajba sodortam magamat és Lucast is. Ahogy Reed a kezét a nyakamra helyezi, kitör belőlem valami. Valami nem egészen emberi. Elfelejtkezem arról, hogy a férfiak és nők közötti izomharcban melyik fél szokott nyerni. Az ujjaim lassan ökölbe szorulnak. Az izmaim suttogni kezdenek hozzám arról, hogy mennyire könnyű lenne megállítani őt abban, hogy hozzámérhessen. Nem gondolkozom tovább. Cselekszem. Az ösztöneim felülkerekednek, mire hátralendítem a fejemet, ami egyenesen Reed arcába csapódik. Hallom a csont reccsenését, de nem tudom, hogy kitől származik. Úgy érzem, betört a koponyám, de nem hagyom a fájdalomnak, hogy átvegye az irányítást felettem. Még nem. Reed keze lecsúszik a torkomról, és az orrát kezdi markolászni. Kihasználva az értékes pillanatot, amíg Reed magával van elfoglalva, Mike és Jake pedig lemerevedett a döbbenettől, hezitálás nélkül rohanni kezdek a kocsim felé. Majdnem elérem a kocsi ajtaját, de ekkor egy kéz szorul a bokámra, majd egy kemény és gyötrelmes rántástól a betonra zuhanok. A zokogás a torkomban reked, mire fulladozni kezdek. Képtelen vagyok levegőt venni, megmozdulni, vagy beszélni. A sérült lábamba maró fájdalomtól csillagokat látok. Próbálok levegőhöz jutni, amikor egy kéz a hajamba markol és annál fogva térdelő pozícióba rángat. Mike rideg szemekkel mered rám, mögötte Reed véres arccal, gyilkosan méreget. Jake egészen félrehúzódott, a száját összepréseli, a karjait összefogta a mellkasa előtt, mintha ezzel letagadhatná azt, ami történik. A szemeivel a bocsánatomért könyörög. Elszakítom a figyelmemet róla, hiszen tudom, hogy nem fog tudni megmenteni ettől a két szörnyetegtől.

- Készen állsz a leckédre, ribanc? – Mike félrebillenti a fejét, és fölényesen néz rám. A fejem zúgni kezd, a szívem össze-vissza ver. Attól, ahogy a szívdobogásom fájdalmas gyorsaságra kapcsol, masszírozni kezdem a mellkasomat.

Jake előrelép, és a kezét tördeli, ahogy a barátaihoz kezd beszélni.

- Nézzétek. Túl régóta megy már ez az egész. Csak hagyjátok végre elmenni. Tuti, hogy soha többet nem fog eljárni a szája.

A tekintetem Jake-re mered, nézem, ahogy próbálja az én harcomat megvívni helyettem a barátaival szemben. Idegesen rám mosolyog, mintha biztosítani akarna, hogy nem esik bántódásom. Tesz még egy lépést Mike felé.

- Engedd el, Mike. Van jobb dolgunk is, mint...

- Jobb dolgunk, mint emlékeztetni ezt a ribancot, hogy hol a helye?

- Reed, gyerünk már... - Jake könyörgőn néz Reedre, és megpróbálja a karjánál fogva elhúzni előlem. Egy pillanatra úgy tűnik, Reed be fogja adni a derekát, de végül megveti a lábát.

- Ne olyan hevesen! – Emeli fel az ujját. – Fontolóra veszem, hogy megbocsátok neki...

- Szuper! – Akkor húzzunk, öreg. - Sürgeti Jake tovább.

- Ha... - folytatja Reed -, a ribanc letérdel előttem, és bocsánatot kér.

Megborzongok, ahogy Reed felém intézi a rideg szavait.

- Gyere ide, térdelj le elém, kérj bocsánatot, és akkor fontolóra veszem, hogy Mike haveron móresre tanítson-e.

Nem mozdulok. Lehet, hogy nem én vagyok a legjobb játékos ebben a játszmában, de ostoba sem vagyok. Már tudom azt, amit Jake még nem akar elhinni. Akármit mondok vagy teszek, Reed nem fog elengedni.

A hallgatásomtól Jake megindul felém segítséget ígérő kinyújtott karral.

- Tedd, amit kér, és elmehetsz - suttogja. - Csak mondd, hogy sajnálod. – Megrémül, amikor nem fogadom el a kezét. Megrázom a fejemet, és önerőből felállok a koszos földről.

- Nem kérek bocsánatot azért, mert akkor este megütöttél! Sosem kérek bocsánatot azért, mert következményei voltak annak, amit tettél. Soha nem...

Reed tenyere röviden, de élesen csattan az arcomon, ami belém fojtja a szót. Hátratántorodom az ütés erejétől és a földre esem. A szemem sarkából látom, ahogy Jake távolodik tőlünk. Nem hibáztathatom azért, hogy elmenekül. Hagyni, hogy megverjenek szörnyű feladat elviselni, de végignézni anélkül, hogy erőnk lenne megállítani, még ennél is nehezebb lehet.

Kizárom a fájdalmat a fejemből, és a gondolataimat Lucasra irányítom. Hol lehet most? Vajon aggódik értem? Ismét fájdalmat okoztam neki a hazugságommal?

Mike ujjai a kezemre kulcsolódnak, és erőszakosan felrángat a földről. Egyenesen Reed karjába lök, aki azonnal a torkomra szorítja a kezét. Az idő megszűnik létezni körülöttem, ahogy a levegő elhagyja a mellkasomat.

Egy új hang árasztja el a fejemet.

- Megállni! – kiáltja valaki, de amikor Reed elenged, a földre csuklom.

- Hé! – Egy másik kiáltás érkezik, férfias, utasító hang.

Lassan emelem csak fel a fejemet, attól tartok, csak még több embert jelent meg, hogy végignézzék a fájdalmamat.

A rendőrautó villogása egy pillanatra elvakít, de aztán kirajzolódik előttem, hogy mi is történik. Reed üvöltözni kezd, és próbál kivergődni a rendőrök szorításából, míg Mike nyugodtan hagyja, hogy a karját hátrafogják és elvezessék. Jake a rendőrautó mellett álló egyenruhással beszél, és a barátai felé mutogat. Egy másik, idősebb rendőr lép Reed mögé, és elkapja a kalimpáló karjait, aztán a háta mögé csavarja, és összebilincseli. Egyenruhások vesznek körbe, aranyszínű pajzs van varrva az ingujjukra, a derekukon fegyverek armada leng.

- Bármit teszel vagy mondasz, az felhasználható ellened. Szóval azt ajánlom, nyugodj le, kishaver, mielőtt olyat teszel, amit megbánnál. – A rendőr hangja mély és utasító.

Reed a vele szemben lévő felé köp, de eltéveszti.

- Bazd meg! – ordítja magából kikelve. Megpróbál a mögötte álló felé rúgni, a rendőr lába megroggyan, ahogy Reed csizmájának talpa a térdébe talál. – Engedj el, te rohadék! - Az idősebb, enyhén őszülő egyenruhás férfi semmilyen jelét nem mutatja fájdalomnak, de durván megragadja Reed hátracsavart és megbilincselt kezét, és ránt egyet rajta, amitől a fiú mozgásképtelenné válik.

- Megtagadni egy közvetlen utasítást, csúnya következményeket vonhat maga után – morogja a rangidős tiszt. – Ha még egyszer megrúgsz, nagy bajban leszel! - Ezzel megragadja Reed ingjét a vállánál, és a rendőrautó oldalának préseli. – Ahogy mondtam, le vagy tartóztatva.

- A nagy szart vagyok! – Reed őrjöngve rángatni kezdi a bilincseit. – Nem tudják, hogy ki vagyok? Hogy ki az apám? Épp most veszítették el a munkájukat, Seggfejek.

- Semmi szükség a személyeskedésre, fiatalember – zúgolódik bosszankodva a fiatalabb rendőr. Tesz egy lépést hátrafelé, és végignéz a megbilincselt foglyán. - Te vagy az, aki bántalmazta ezt a fiatal lányt, ezzel bűnt követve el, nem mi.

Ekkor egy, a vállamra nehezedő kéz vonja el a figyelmemet Reed őrjöngéséről.

- Jöjjön, Miss. Keresünk valakit, aki ellátja a sebeit, aztán meghallgatjuk, mi is történt itt ma este. – Az egyenruhás rendőr kedvesen mosolygó barna szemeibe bámulok, és hagyom, hogy a könyökömnél fogva elvezessen Reed közeléből.

Soha életemben nem voltam még ennyire ideges.

Voltam már olyan helyzetekben, amik megrémisztettek, nem is egyszer. Most mégis úgy érzem, az idegességtől a szívem olyan hevesen ver, hogy attól szédülni kezdek.

Gyerünk, szedd össze magad! Ne gondolkozz! Csak maradj csendben, és várd meg, hogy kérdezzenek.

Megfogadva a saját tanácsomat, némán hagyom, hogy az egyik rendőr átvezessen az őrsön. Egy hatalmas irodán haladunk át. A terem asztalokkal van telezsúfolva, de a késői óra miatt minden furcsán csendes. A levegőben a bilincs metálja és a kávé szúrós szaga elegyedik.

Megtorpanok, amikor az idősebb rendőr a megbilincselt Reeddel belép a terembe, aki amint észrevesz, kiabálni kezd.

- Még nem végeztünk, ribanc! Ha az apám megtudja, hogy... - Az őt vezető rendőr lódít egyet rajta, csendre intve ezzel.

Próbálom kizárni a fenyegetőzését, és lehajtom a fejemet, közben a rendőrök igyekeznek őt sietősen eltávolítani a közelemből, engem pedig a könyökömnél fogva átvezetnek egy másik szobába.

Esetlenül ácsorgok a terem közepén, amiben van egy íróasztal rajta számítógéppel, előtte pedig két székkel, de senki nem utasított, hogy üljek le, ezért némi komfortot keresve átölelem magamat a karommal, és csendben várakozom. Fogalmam sincs, hogy bajban vagyok-e, vagy, hogy éppen ártatlan vagy bajkeverő címen vagyok-e elkönyvelve náluk.

A számítógépen dolgozó rendőrnő feláll, és átvesz az engem kísérő rendőrtől egy köteg papírt. Amíg a nő az iratokat vizsgálja, addig a férfi őr elfojtott hangon beszél hozzá, amiből egy szót sem tudok kivenni. A nő bólint, mire a férfi itt hagy minket. A nő nem néz rám, amíg be nem fejezi a korábbi papírok lapozgatását. Amikor végez, letolja az orrán a szemüvegét, és tetőtől talpig végignéz rajtam. Sokkal fiatalabb, mint a férfi kollégái, valószínűleg még új lehet a munkájában. A szék felé int, jelezve, hogy most már leülhetek, ő pedig letelepszik a számítógép mögé.

Rutin kérdéseket tesz csak fel. Monoton hangon válaszolok a nevemmel, korommal és egyéb adatokkal kapcsolatos kérdésekre. A nő tovább gépel, de már nem tesz fel több kérdést. Ekkor az ajtó újra kinyílik, mire riadtan megfordulok a székemben. Egy idősebb nő lép be a terembe. Sötétkék, A-vonalú szoknyát, és tökéletesre vasalt, fehér blúzt viselt, aminek a mellrészére egy arany pajzsot hímeztek a rendőrség emblémájával. A nő, aki eddig kérdezett, feláll, és átadja neki a kinyomtatott lapokat az adataimmal. A fiatal nő küldd felém egy bíztató mosolyt, majd elhagyja a szobát. A kezemet az ölemben nyugtatva várom, hogy mi fog történni. Az idősebb rendőrnő az irattömböt a mellkasához fogja, és a szabad kezével az ajtó felé mutat.

- Mehetünk? – kérdezi bíztatóan.

Mehetünk, de hova? A magassarkúja hangosan kopog a padlón, ahogy az ajtóhoz sétál, és invitál, hogy kövessem őt a folyosóra.

- Beszélgetünk egy kicsit, aztán találkozol egy orvossal, rendben? A nevem Lydia Ashton hadnagy, és mostantól én vezetem az ügyedet. – Együttérzően néz rám, és bólint, hogy tartsak vele. – Olyan sápadt vagy, kedvesem. De itt nincs mitől félned, most már jó kezekben vagy. Kérsz egy kis vizet?

Tétován bólintok, és felállva a székemből, követem őt a hosszú folyosón, ahogy átvezet egy másik helyiségbe. Eddig sikeresen kizártam a gondolataim közül Lucast, de már képtelen vagyok rá. Szükségem van rá. Jobban, mint valaha. Nem csak a szerencsétlen helyzet miatt, amibe keveredtem, hanem, mert nélküle lélegeznem is nehéz.

- Ez lesz az – mondja a rendőrnő, és megáll a tábla szerinti négyes számú kihallgató szoba előtt.

Kinyitja előttem az ajtót, és megvárja, amíg bemasírozok előtte, csak azután követ ő is. Egy fekete, műanyag széken foglal helyet, mire hezitálva követem, és én is helyet foglalok vele szemben. Egy ideig csak néz engem, majd az asztalon lévő walkie-talkie-ért nyúl.

- Kérlek, hozzatok a négyesbe egy üveg vizet.

Ashton hadnagy lassan kiteríti maga elé a korábban felvett adataimat tartalmazó papírt, és előhúz a blúzán lévő zsebből egy tollat. Kipattintja a hegyét, és amikor ismét rám néz, kedvesen és barátságosan mosolyog.

- Ha együttműködsz, elmondod az igazat, és segítesz kibogozni mi is történt, akkor nagyon gyorsan készen leszünk. Amint ezzel végeztünk, egy orvos ellátja a sebeidet.

A tenyerem lehorzsolódott, amikor elestem, és a bokám is sajog, ahol Mike megragadott. Szégyenlősen elveszem a kezemet az asztalról, és az asztal alá rejtem. Akkor kezdhetjük?

- Igen, kezdhetjük.

- Először is, szeretném, ha elmondanád, mi is történt ma este.

Bízni akarok. Végre bízni abban, hogy ha elmondom az igazat, akkor az segíteni fog helyrehozni a dolgokat. Ezért elmondok mindent, amit Reed tett velem, és a majdnem meztelen képről is, amit feltett az internetre. Az összes hazugság, minden, amit rejtegettem, itt hever előttem.

A hadnagy további kérdései méhek zümmögésévé alakulnak a fejemben. Hol? Mikor? Ki készítette a képet? Miért? Mit tettek velem? Őszintén válaszolok minden kérdésre, nem tartok vissza semmit, közben keményen küzdök a rossz emlékek elsöprő ereje ellen.

Egy idő után a fejem zakatolni kezd, és fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy idehoztak.

Ashton hadnagy egyre inkább aggódva hallgatja a válaszaimat. Amikor már úgy érzem, hogy érzelmileg képtelen vagyok többet elviselni, végre befejezi a kérdezősködést. Átkísér egy másik helyiségbe, ami orvosi szobaként funkcionál. A doktornő – aki Dr Darran Hillként mutatkozik be - megvizsgálja a fejemet, és ellátja a kezemen és az arcomon lévő sérüléseket. Ő legalább nem tesz fel további kérdéseket. Az összes helyiség, amiben eddig jártam, ablaktalan volt. Emiatt mostanra teljesen elvesztettem az időérzékemet. Fogalmam sincs, hogy az éjszaka közepén járunk-e, vagy, hogy közben reggel lett-e már.

Már kötésekkel a kezemen a doktornő visszavezet az előző kihallgató szobába, de Ashton hadnagy nem vár odabent. Az, ahogy eddig velem bántak, a közelében sincs annak, amit a filmekben mutatnak. Nem volt rossz zsaru, jó zsaru, sem ajtócsapkodás vagy kiabálás. Ashton hadnagy végig rendkívül kedves és türelmes volt velem, ezért is lep meg, hogy amikor belép a szobába, az arca komor és feszült. Az eddigi kedves arckifejezést merev feszültség váltotta fel.

Mi történhetett? Beszéltek Reeddel? Mit hazudhatott rólam? Ha eddig úgy is kezeltek, mint aki ártatlan, mostanra biztosan bajban vagyok.

Lydia egyenes háttal ül le a velem szemben lévő székbe, és egy köteg papírt helyez az asztalra maga elé.

- Hello, Elisabeth. – Megrándulok a hanghordozásától.

- Bajban vagyok, igaz? – kérdezem összeszedve minden bátorságomat.

Lydia válasz helyett letesz közénk egy képet. Elengedem a tekintetét, és a képre pillantok. Azt a képet bámulom, amit Reed készített még Scott nyaralójában. Honnan szerezte meg a rendőrség?

- A dolgok nem állnak valami fényesen, Elisabeth. – Már másodszor mondja ki a nevemet, amitől az egész még hivatalosabbnak tűnik. Úgy érzem, hogy áldozatból valahogy bűnössé váltam.

- Az informatikusaink megkezdték a képek eltávolítását az internetről, de nincs könnyű dolguk. Akárki is tette, bűncselekményt követett el.

- Akárki tette? – kérdezek vissza felháborodottan. - Reed és Mike, a két fiú, akit bilincsben hoztak be, ők tették. Ők küldték el a képeket!

- Akárki is indította el a dolgot, egy eldobható telefonról küldte el az első képet, amit nem tudunk visszavezetni senkihez. Nincs elég bizonyíték ahhoz, hogy bárkit is előállítsunk és felelősségre vonjunk a képek elterjedéséért.

Úgy érzem, a szék süllyedni kezdett alattam. A fejem zúg. Nem lehet, hogy Reed ezt is megússza!

- Elisabeth! – Lydia megérinti a kezemet, mire felkapom a fejemet. Az arca nem ígér semmi bíztatót. – Beszélnünk kell még valamiről. - Érzem, hogy a szemeimet ellepik a könnyek. – Azért vagyunk itt, hogy alkut kössünk. Különben le kell, hogy tartóztassalak.

Sziasztok!

Remélem izgalmasnak találtátok a fejezetet. Gondolom abban egyetérthetünk, hogy Effie bajban van. De mit gondoltok, mi történhetett? Írjátok meg!

Ölel: Lucy